Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Megtalálták a lezuhant etióp gép feketedobozát Megtalálták a vasárnap Etiópiában lezuhant utasszállító gép feketedobozát – adta hírül a BBC. Ez a készülék rögzíti a repülési adatokat és a pilótafülkében elhangzottakat. A baleset helyi idő szerint vasárnap reggel 8:44-kor történt, hat perccel azután, hogy a gép felszállt az etióp fővárosból. Bár egyelőre nem ismerik a katasztrófa okát, az etióp légitársaság, a kínai polgári légiforgalmi hatóság és a Cayman Airways karibi légitársaság bejelentette, hogy a szerencsétlenül járt típusból, a Boeing-737-8 MAXból egyelőre egyetlenegy sem repülhet. 2010-ben szintén az etióp légitársaság gépe zuhant le , akkor kilencven emberrel a fedélzetén. A gép röviddel a felszállás után a tengerbe zuhant, a katasztrófa a libanoni partoktól néhány kilométerre történt. És pontosan ugyanez a típus zuhant le az indonéz Lion Air gépeként 13 perccel a felszállás után tavaly, 189 ember halt meg abban a katasztrófában.

Felfüggesztett börtönt kapott az újszülött gyereket szidalmazó férfit Hatalmas botrány lett belőle, hogy tavaly január elsején, az Ausztria első újszülöttjét köszöntő Facebook-bejegyzés alatt gyűlölettől izzó kommentek szabadultak el. A gyűlöletet az váltotta ki, hogy az újszülött egy muzulmán pár babája volt, Asel Tamga. Az alig egynapos baba fotója alá a kommentelők olyanokat írtak, hogy remélik, elviszi a kisbabát a bölcsőhalál, vagy hogy deportálni kéne az egész családot. Az ügyben akkor megszólalt Ausztria elnöke, Alexander Van der Bellen is, aki védelmébe vette a családot és azt írta, hogy a bizalom és a kohézió nagyobb, mint a gyűlölet és a felbujtás. A gyűlölködő kommenteket akkor nem győzték írtani a Facebookról, majd eljárások is indultak az ügyben. Az egyik pernek most lett vége, egy 65 éves nyugdíjas férfit ítéltek fél év felfüggesztett börtönbüntetésre, aki úgy kommentelte az Asel Tamgát és családját ábrázoló fotót, hogy minden osztrák csecsemőre jut hat olyan újszülött, akiből muszlim dzsihadista lesz.

60/2019 • 2019. MÁRCIUS 12.

Basescu nem támogatja, hogy a Fidesz az Európai Néppártban maradjon A PMP-nek egyébként egyetlen képviselője van az Európai Parlamentben

A román ellenzéki Népi Mozgalom Pártjának (PMP) képviselői megszavazzák a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP) - jelentette be hétfőn Traian Basescu, a PMP tiszteletbeli elnöke, aki szerint erre az is elegendő ok lenne, hogy Budapest támogatja a székelység autonómiatörekvéseit, írja az MTI. Ha csak az a tegnapi (vasárnapi) gyalázatos nyilatkozat lenne, amely szerint Budapest támogatja a székelység autonómia-tüntetését, akkor sem érthetnénk egyet azzal, hogy Orbán Viktor az EPP-ben maradjon- idézte a volt román államfőt az Agerpres hírügynökség. Basescu és Orbán között régen remek viszony volt, Tusványoson isvendégeskedett, de későbbmegromlott a viszony. Basescu ironikusan hozzátette, a magyar miniszterelnök valószínűleg a "progresszív marxisták" között találja majd meg a helyét, mert az ő politikájuk a rend tagadása és a törvénytisztelet hiánya, nem pedig a néppárté, írja az MTI. Arról, hogy hogyan áll a Fidesz szénája a néppárti ügybenhárom napja ebben a cikkünkben írtunkrészletesebben, de érdemes hozzátenni, hogy azóta sok minden történt már, például kiderült, Manfred Weber holnap, azazkedden jön Budapestre, hogy Orbánnal beszéljen a kialakult helyzetről. Ha

csak az a tegnapi (vasárnapi) gyalázatos nyilatkozat lenne, amely szerint Budapest támogatja a székelység autonómia-tüntetését, akkor sem érthetnénk egyet azzal, hogy Orbán Viktor az EPP-ben maradjon- idézte a volt román államfőt az Agerpres hírügynökség. Basescu és Orbán között régen remek viszony volt, Tusványoson isvendégeskedett, de későbbmegromlott a viszony. Basescu ironikusan hozzátette, a magyar miniszterelnök valószínűleg a "progresszív marxisták" között találja majd meg a helyét, mert az ő politikájuk a rend tagadása és a törvénytisztelet hiánya, nem pedig a néppárté, írja az MTI. Arról, hogy hogyan áll a Fidesz szénája a néppárti ügybenhárom napja ebben a cikkünkben írtunkrészletesebben, de érdemes hozzátenni, hogy azóta sok minden történt már, például kiderült, Manfred Weber holnap, azazkedden jön Budapestre, hogy Orbánnal beszéljen a kialakult helyzetről.

Felfújt farmerja mentette meg a német hajótörött életét Hajótörést szenvedett egy 30 éves német férfi a Csendes-óceánon, ÚjZéland partjainál. Arne Murke életét az mentette meg, hogy sok évvel korábban látott egy trükköt az amerikai tengerészgyalogság elitalakulatától, így tudta, hogy ha csomót köt a nadrág száraira és felfújja a ruhadarabot, az mentőövként fenntartja majd a felszínen. A német férfi egy jachtról esett a vízbe a viharos tengeren március 6-án. Hiába dobtak neki mentőövet, az erős hullámzás miatt nem tudta elkapni, végül pedig a hajó motorja is elromlott, így veszélybe került az élete, írja az MTI. Miután a felfújt nadrágján lebegett három és fél órán keresztül, rátalált egy mentőhelikopter és egy kötél segítségével kiemelték a vízből. Arne Murke elmondta, hogy egyszer pótolnia kellett az elszivárgó levegőt, mert elsőre nem sikerült jól elkötnie a nadrág szárát. A művelethez minden erejére szükség volt, mert úgy kellett a felszínen tartania magát, hogy közben ne eressze ki kezéből a nadrágot.

Halálos áldozatot követelt a szélvihar Németországban Közel négyszázezer háztartás maradt áram nélkül a hét végi viharok után Lengyelországban, az erős szél okozta károk miatt a tűzoltókat mintegy 5600 alkalommal riasztották, öt ember megsérült - közölte a lengyel hatóságokra hivatkozva az MTI. Az ítéletidő a dél-lengyelországi vajdaságokban okozta a legtöbb kárt. Csak vasárnap több mint 18 ezer tűzoltó vett részt a mentésben.

Mai időjárás BUDAPEST

7 / 11 °C Várható csapadék: 0 mm


60/2019 • 2019. március 12.

Hollandiában tízezrek tüntettek a tisztességes klímapolitikáért Tízezrek tüntettek vasárnap Amszterdamban, tisztességes klímapolitikát követelve a holland kormánytól. Az eseményt szervező "Föld Barátai" nevű nemzetközi környezetvédelmi hálózat hollandiai ágának a szakadó eső ellenére körülbelül 40 ezer embert sikerült mozgósítania a tüntetésre, melyen a Greenpeace és a holland szakszervezeti szövetség is képviseltette magát. A résztvevők felszólították a hágai kormányt, hogy méltányosan ossza el az éghajlatváltozás elleni fellépés költségeit, és mozdítsa elő a korszerű zöld gazdaságot, amely magában foglalja "a szennyező fizet" elvét is. Több szónok is emlékeztetett arra a tényre, hogy Hollandiát különösen fenyegeti az éghajlatváltozás egyik legfeltűnőbb jelensége, az óceánok vízszintjének emelkedése. Heleen de Coninck, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) tudósa arra figyelmeztetett: A holland védőgátakat nem a jégsapkák olvadása miatt tartósan emelkedő tengerszinthez tervezték. De a tudós azzal biztatta a tömeget, hogy "még mindig elérhetjük, hogy a Föld csak másfél fokot melegedjen kettő helyett". Ezzel Heleen de Coninck arra a 2015-ös párizsi klímaegyezményen megfogalmazott célkitűzésre utalt, miszerint 2100-ig 2 Celsius-fokon belül kéne tartani a globális hőmérséklet-emelkedést az iparosodást megelőző szinthez képest, és a kívánatos cél a másfél fok lenne.

Timosenko pénzmosással vádolta meg és visszalépésre szólította fel Porosenkót Julija Timosenko hazaárulás miatt lemondatná Petro Porosenko ukrán elnököt

Pénzmosással vádolta meg Petro Porosenko ukrán államfőt hétfőn Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) elnökjelöltje, és felszólította, hogy lépjen vissza az elnökjelöltségtől, írja az MTI. Az ellenzéki politikus a parlamenti frakciók egyeztető ülésén felszólalva a február végén kipattant hadiiparikorrupciós botránnyalösszefüggésben kijelentette: nyilvánvalóvá vált, hogy az elnök pénzmosást követett el. Emlékeztetett arra, hogy az államfő leváltására irányuló alkotmányos vádemelési eljárást (impeachment) kívánt indítani, de nincs meg ehhez a támogatás sem

Az USA felfüggesztette a délkoreai hadgyakorlatok felfüggesztését

Állami és vallási vezetők is tüzelik a homofóbiát Oroszországban

Az Egyesült Államok kormánya véget vet annak a politikájának, miszerint nem tart hadgyakorlatokat DélKoreában - ezt jelentette be kedden James Mattis amerikai hadügyminiszter az Afp beszámolója szerint. A hadgyakorlatok szüneteltetéséről Kim Dzsongun és Donald Trump júniusi csúcstalálkozója után döntött az amerikai kormány, gesztusként az észak-koreai kormány felé. James Mattis szerint azóta már több nagy, már betervezett hadgyakorlatot nem tartottak meg az amerikai és délkoreai haderők, az egyik ilyenben például több mint 17 ezer amerikai katona vett volna részt. Többet hadgyakorlatot viszont nem fognak elhalasztani, bár nem árulta el, hogy mikor lesz a következő.

Oroszországban erősen korlátozták a civil szervezetek működését, és továbbra is rendkívül gyakoriak a rasszista és homofób kijelentések a közbeszédben - állapítja meg kedden közzétett jelentésében az Európa Tanács, amit az MTI szemlézett. Az értékelésben különösen aggasztónak nevezték, hogy Vlagyimir Putyin elnök és az orosz ortodox egyház egyes vezetői is aktívan táplálják a homofób érzelmeket, valamint meglehetősen gyakori a gyűlöletbeszéd, a rasszista megnyilvánulás a közbeszédben és a labdarúgásban. A szakemberek szerint komoly aggodalomra ad okot, hogy a hatóságok visszaélnek a szélsőségesség elleni, illetve a külföldről érkező finanszírozást is felhasználó civil szervezeteket külföldi ügynökké

2

a parlamentben, sem a főügyészség, sem a legfelsőbb bíróság részéről. "Ezért követelem Porosenkótól, hogy vonja vissza jelöltségét, mondjon le mentelmi jogáról, és feleljen a törvény előtt" - jelentette ki Timosenko, hozzátéve, hogy ha ezt maga nem teszi meg, majd a következő államfő gondoskodik büntetőjogi felelősségre vonásáról. nyilvánító törvénnyel. Utóbbi keménykezű alkalmazása pedig aláásta a civil aktivizmust az országban. A jelentés szerint - ami a 2013 és 2018 közötti időszakot vizsgálta - még mindig nem fogadtak el átfogó diszkriminációellenes törvényt Oroszországban, ahogyan nem tiltják a faji vagy etnikai profilalkotást sem, amelyet máig széles körben alkalmaznak, elsősorban a közép-ázsiai és kaukázusi bevándorlók, illetve a romák kárára.

Begurult a robot a beteg szobájába, az orvos videón keresztül közölte, hogy meg fog halni Egy 78 éves kórházi ágyon fekvő beteghez nem az orvos, hanem egy robot

Életfogytiglani börtönt kértek a brüsszeli zsidó múzeum elleni támadóra Életfogytig tartó börtönbüntetés kiszabását kérte a főügyész a belgiumi zsidó múzeum előterében 2014 márciusában végrehajtott, négy halálos áldozatot követelő támadás elkövetőjére, Mehdi Nemmouche-ra - jelentette a helyi sajtóra hivatkozva az MTI. A brüsszeli bíróság csütörtökönmondta ki bűnösnekNemmouche-t és segítőjét, Nacer Bendrert terrortámadás elkövetése miatt. Bendrer a fegyverek beszerzésében segédkezett. A brüsszeli központi bíróságon Yves Moreau főügyész az ítélethozatal előtt kijelentette, csak az életfogytig tartó büntetés elfogadható Nemmouche esetében. Nemmouche olyan súlyos bűncselekményt követett el, hogy ha ő nem kap életfogytig tartó börtönbüntetést, akkor soha többé senkit nem lehet majd életfogytiglani börtönre ítélni. Szerinte a kiszabott büntetésnek példát kell statuálnia a táskába rejtett bombákkal utazó terroristák számára, hogy megértsék, hogy számukra Belgium tiltott terület. Belgiumban az életfogytiglan 20 és 35 év közötti szabadságvesztést jelent, amely jó magaviselet miatt jelentősen rövidülhet is.

gurult oda egy kaliforniai kórházban, aminek kis képernyőjén megjelent az orvos, aki valahol máshol egy szobában ült, és így közölte a diagnózist: napokon belül meg fog halni. A beteg hozzátartozói felháborodtak, szerintük ebben a módszerben semmi részvét vagy együttérzés nem volt. Felnéztem, és ott volt egy robot az ajtóban. Ha egy rutin látogatás lett volna, addig rendben van. De ha azt mondják, hogy leveszik a lélegeztető maszkot és morfinra tesznek addig, amíg meg nem halsz, azt mondják legalább el személyesen, ne egy készüléken keresztül – mondta az egyik rokon. A hírrel a kórház nem várta meg az idős férfi feleségét sem, csak az unokája volt a szobában, akinek el kellett ismételnie a nagyapjának, miket mond az orvos, mert a férfi videón keresztül nem értette meg. Az idős férfi másnap meghalt. A kórház egyik vezetője közleményében azt írta, az esetet több személyes doktori látogatás is megelőzte, ahol már részleteiben beszéltek a férfi állapotáról. Azért viszont elnézést kért, hogy a család elvárásainak nem tudtak megfelelni.


60/2019 • 2019. március 12.

Szijjártó az Európai Bizottság egyik belső anyagával riogat, a bizottság reagált Az Európai Unió polgárainak joguk van tudni, hogy az Európai Bizottság a hátuk mögött milyen titkos terveket készít, hogy még inkább aláássa a kontinens biztonságát, ezt mondta az MTI beszámolója szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában. Az Európai Bizottság közleményben reagált rá. Szijjártó Pétert arról a dokumentumról kérdezték, amelyet az Európai Bizottság Jogi Szolgálata készített az ENSZ decemberben elfogadott migrációs jogi csomagjának következményeiről. "Ez Brüsszel eddigi legsúlyosabb hazugsága migrációügyben" - mondta Szijjártó, és azt is bejelentette, hogy kezdeményezte, hogy az uniós külügyminiszterek következő, jövő heti tanácskozásán rendkívüli napirendi pontban tárgyaljanak arról, hogy az Európai Bizottság felhatalmazása alapján milyen titkos

Trócsányi megpróbálta megmagyarázni a németeknek a SorosJunckerkampányt Európának egy erős Európai Néppártra, a Néppártnak pedig egy erős Fideszre van szüksége – ezzel győzködte a német jobbközép közvéleményt Trócsányi László igazságügyi miniszter. A Fidesz európai parlamenti listavezetője a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német konzervatív lapnak adott, vasárnap megjelent interjújábanpártja néppárti tagsága körüli vitávalkapcsolatban elsütötte az ilyen alkalomra tartogatott hasonlatot, miszerint

A Néppárt egy nagy család, amelyben sok irányzat működik, és ezek néha összeütköznek.Trócsányi kérdésre el-

mondta, nincs B-terv a Fidesz kizárása esetére, és "mindig szomorú", amikor válásra kerül a sor egy családban, mert minden válás fájdalmas, és rendszerint senki sem nyer rajta.

terveket készítettek eddig a migrációról, azoknak mi a céljuk, továbbá hozzák azokat nyilvánosságra és fejezzék be a tervkészítést. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, köztudott volt Brüsszel azon szándéka, hogy minden európai ország torkán le akarja nyomni az ENSZ globális migrációs csomagját. Az ENSZ-ben tavaly szinte minden vita erről a csomagról szólt, amelyet Magyarország az első uniós országként utasított el, majd végül nyolc másik európai ország is így döntött.

Trump újból nekiáll a falépítésnek

Donald Trump nem adja fel, ezúttal a hétfőn előterjesztendő 2020-as költségvetésből próbál 8,6 milliárd dollárt kérni az amerikai-mexikói határon építendő falra. - értesült kormányzati forrásból a The Wall Street Journal. A lap információi szerint a kormány megkezdte és már csaknem be is fejezte egy 111 mérföld (179 kilométer) hosszúságú falszakasz építését a déli határon, és rendelkezésére áll a 722 mérföldes (1162 kilométeres határsza-

kaszra tervezett fal építési költségének fele. Ezen a határszakaszon vagy új falat építenek vagy a meglévő kerítést újítják fel. A költségvetésben kért 8,6 milliárd dolláros összeg lehetővé tenné a teljes falszakasz építésének finanszírozását, és a kormányzat egyúttal visszaadná a katonai építkezésekre szánt alapokból elvont összeget,amihez a szükségállapot kihirdetésével férhet hozzá a Fehér Ház - már ha a bírósági is rábólint a húzásra.

Pénzbírságot kap, akinek kutyája sokat vagy hangosan ugat egy francia településen A franciaországi kisvárosban, Feuquières-ben hétfőtől új szabályok uralkodnak az utcákon. Akinek ugyanis túl sokat vagy túlságosan hangosan ugat a kutyája, az bizony fizethet 68 eurónyi, azaz 21 ezer forintnyi bírságot. A polgármester szerint ezt a lépést nem a kutyák ellen hozták, hanem azért, hogy megregulázzák a gazdáikat, és arra buzdítsák őket, hogy neveljék meg jobban kedvenceiket. Zárt területeken sem maradhatnak egyedül, gazdáik nélkül a kutyák, a túl hangosakat pedig a házban kell tartani.

3


60/2019 • 2019. március 12.

Kitiltották Brüsszelből a régi, környezetszennyező dízeles autókat Hétfőtől a 22 évesnél idősebb, illetve alacsony környezetvédelmi besorolású járműkategóriákba tartozó dízel üzemű járművek nem hajthatnak be a Brüsszel Fővárosi Régióba, a tilalmat megszegők 350 euró (mintegy 115 ezer forint) azonnali bírságot kapnak írta az MTI. A helyi média tájékoztatása szerint a környezet védelme érdekében január 1-jén a belga főváros úgynevezett alacsony kibocsátási zónát (Low Emission Zone - LEZ) hozott létre, amelyen belül a legszennyezőbb, elsősorban dízel üzemelésű járművek közlekedését fokozatosan megtiltják. A tilalom kezdetben csak a legalacsonyabb környezetvédelmi osztályú, dízelüzemű járművekre vonatkozik majd, azonban a következő években a korlátozást fokozatosan kiterjesztik a magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó gépjárművekre is. A tervek szerint 2025-ig a legtöbb dízel üzemű járműveket fokozatosan kivonják a brüsszeli közlekedésből. 2020-ra az autók hatoda érintett lesz A hétfőtől érvényes korlátozás az Euro 0-ás, és Euro 1-es besorolású, valamint a 22 évnél idősebb dízel üzemű gépjárművekre vonatkozik. 2019 elejétől az Euro 2-es besorolású és a 19 évesnél idősebb dízelautók nem hajthatnak be a fővárosi régióba. 2020-tól az Euro 3-as, és a 15 évnél idősebb dízelek, 2022-től az Euro 4-es és 12 évesnél idősebb gépjárművek, 2025-től pedig az Euro 5-ös és 9 évesnél idősebb dízelautókat is kivonják a brüsszeli régió forgalmából. Évente 50 ezer külföldi dolgozóra van szükség Hollandiában

Évente legalább 50 ezer új külföldi munkavállalóra van szüksége Hollandia gazdaságának a munkaerőhiány kezelésére és a demográfiai változások ellensúlyozására a holland statisztikai hivatal (CBS) friss jelentése szerint, amelyről az MTI számolt be. A szervezet arról számolt be, hogy az elmúlt években mintegy 750 ezer gazdasági bevándorló érkezett Hollandiába, elsősorban Lengyelországból és az Európai Unió más keleti tagállamaiból. Ők olyan szektorokban helyezkednek el elsősorban, amelyekben különböző okokból munkaerőhiány alakult ki, például a logisztikában. Egyes szakemberek szerint Hollandia némileg veszített vonzerejéből például Németországgal és Dániával szemben, sokan inkább utóbbi két országot választják, bár azt is számításba kell venni, hogy a munkaerőhiány több közép- és kelet-európai országban felhajtotta a béreket, így valamelyest csökkent is a kivándorlási kedv. 4

A Deutsche Bank összeolvadna a Commerzbankkal A Deutsche Bank tárgyalásokat kezdeményezett egyik versenytársával, a Commerzbankkal az esetleges összeolvadásról –írjaa Guardian. Ha létrejön az üzlet - és a versenyjogi hatóságok is jóváhagyják -, Európa második legnagyobb bankja jön létre a HSBC után. Német sajtóértesülések szerint a bankok politikai nyomásra fontolgatják az összeolvadást, a német állam ugyanis el akarja kerülni, hogy egy külföldi szereplő (például az állítólag érdeklődő francia BNP Paribas) felvásárolja a Commerzbankot. Németország Európa legfontosabb ipari szereplője, de a bankszektorban nincs ilyen előkelő helyen, csak egy német bank, maga a Deutsche Bank van a kontinentális top 20 között, az is csak az 5. helyen. Berlinnek viszont célja, hogy változzon ez a helyzet, ezért nem elképzelhetetlen, hogy valóban kormánykörökből jön a két bank

Magyar a világ legdrágább bora 40 ezer dollárt, vagyis több mint 11 millió forintot kérnek egy üveg 2008-as Royal Tokaji Esszenciáért, írja aFortune. Az újság szerint ezzel a magyar bor a legdrágább az egész világon. Az újság részletes cikkben foglalkozik azzal, hogy a tokaji bor miért kerül ilyen sokba. Egy üveg Esszencia előállításához több mint 180 kg szőlő szükséges, amelyet ráadásul kifejezetten hosszú ideig kell érlelni, ráadásul minden szőlőszemet kézzel szednek le. Ennek köszönhetően mindössze 18 üveggel készült belőle, ami elég komoly hívószó lehet a megszállott borgyűjtőknek. A cikkben megszólaló borszakértő szerint 2008 szüret szempontjából kimagaslóan erős év volt, és ez a fajta bor olyan, ami még száz évnél is tovább is eláll. Az Esszencia viszont annyiban különbözik a többi aszútól, hogy teljes egészében aszú szőlőből készül, nem kevernek hozzá másmilyen bort, hogy kicsit hígítsanak az édességén. A Fortune írásából az is kiderül, hogy az első 11 milliós Royal Tokajit már meg is vásárolta valaki Sanghajban.

Hunguest Hotel Palota**** 3517 Lillafüred Erzsébet sétány 1. Telefon: +36-46-331-411 Fax: +36-46-331-411 reserve@hotelpalota.hu www.hotelpalota.hu

10 éve nem vettek fel annyi hitelt, mint januárban Erősen indult az év a lakáshitelek és személyi kölcsönök piacán, az új folyósítások összege megközelítette a 100 milliárd forintot, azaz egy munkanapra több mint 4 milliárd forint hitel jutott, derül ki a money.hu elemzéséből. A lakáshiteleknél a 62 milliárd forintos összeg 9 százalékos növekedést jelent, ez az elmúlt 10 év legmagasabb adata. Az új személyi kölcsönök összege 25 százalékkal 34 milliárd forint fölé ugrott, erre szintén nem volt példa az elmúlt évtizedben. A következő időszakban is élénk lesz a kereslet a hitelek iránt, a lakáshiteleket a csok bővítése pörgetheti, a személyi kölcsönök piacát pedig a kormány 10 milliós gyerekvállalási hitele rendezheti át. Nagyon lendületesen indult az év a lakossági hitelpiacon, amely már tavaly is dinamikusan bővült. A bankok összesen 95,85 milliárd forint értékben nyújtottak új személyi kölcsönöket és lakáshiteleket januárban, ez 14 százalékos éves emelkedésnek felel meg.

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

összeolvasztásának ötlete. Harminchárom éves mélypontra kerültek a Deutsche Bank részvényei, és egyesek már 2008-at emlegetik, akkora hatása lehet a bank bukásának. Már ha bukik – de mekkora az esélye, hogy túléljen? A Deutsche Bank globális bankszektor fontos szereplője, ám 2016-ben kicsúcsosodott válsága óta többnyire csak rossz hírek illetve botrányok kapcsán lehetett hallani felőle: sorozatos veszteségek, adóelkerülés, leépítések, csaták az igazgatóságban, és még az is kiderült, hogy a DB a Trump-birodalom legnagyobb hitelezője.

Mégsem lesz óriás tojótyúkfarm Vasban, a termelők megakadályozták

Termelői összefogással és a helyben lakók közreműködésével megakadályozták, hogy Vas megye több településén óriás tojótyúkfarmokat hozzon létre egy német befektető; a beruházások tönkretehették volna az egész hazai tojáságazatot - írja aMagyar Nemzet. A lapnak Kertész Tamás, a Farm Tojás Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: egy éve váltak ismertté a beruházási tervek, melyekkel a Vas megyei Mikosszéplakon 900 ezer tyúk tartására alkalmas tojófarmot hozott volna létre a német befektető. A tojáságazati szereplők információgyűjtései nyomán az is kiderült, hogy a mikosszéplaki létesítmény mellett még két másik telepet terveztek: Mezőörsön egy 450 ezres, Kenyeriben tíz hektáron egy 900 ezres állományú telepet kívántak létesíteni. Összesen tehát 2,25 millió tojótyúkkal terveztek, ami több mint Magyarország jelenlegi nagyüzemi tojótyúk-állományának a fele.


60/2019 • 2019. március 12.

Itt járt Britt-Marie /Britt-Marie var här/ svéd film eredeti nyelven, magyar felirattal, 2019, 94’

Justyn Barnes: Ikigai – Találd meg az élet értelmét Kiadja: Scolar A japánok hosszú ideje tudják: van olyan, hogy az ember szereti a munkáját, és meg is fizetik érte. Ez az összhang maga az ikigai: kombinációja mindannak, amit szeretsz, és amire a világnak szüksége van. Ez a kis könyv segít megtalálni a saját ikigaiod, azaz életed valódi értelmét – ha engeded, feltárul előtted a hosszú, boldog és tudatos élet titka.

Budapestre jön Az Inkák Aranya kiállítás

Időjárás

Sze

2 / 10

Cs

P

0/8

5 / 11

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

0/11 1/10 2/11 2/12

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

4/8 5/15 0/13 3/8 3/17 2/7

Kecskemét: Keszthely: Siófok:

3/8 4/9 3/11

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

0/2 4/6 5/7 3/7 2/8 5/8

Kultúra

Kath Stathers: Bakancslista – Vad tájakon KIADJA: SCOLAR MEGJELENT! KERESSE A KÖNYVESBOLTOKBAN!

Fredrik Backman („Az ember, akit Ovénak hívtak” írója) regénye alapján. A svéd háziasszony, Britt-Marie negyven év házasság után elhagyja a férjét. Hamar felismeri, hogy szokatlan új életében önmagával és a külvilággal is szembe kell néznie. Egy isten háta mögötti kisvárosba, Borgba költözik, ahol egy pizzérián és egy focicsapaton kívül semmi sincs. Bár utálja a futballt,

elvállalja az ifjúsági csapat edzőjének szerepét. Úgy tűnik, váratlanul minden jóra fordul az asszony életében, és ő egyre jobban hisz egy boldogabb jövőben – lehet, hogy sosem késő elkezdeni élni? 12 éven aluliaknak nem ajánlott! Bemutató: 2019. március 14. Forgalmazó: Cirko Film Kft

Dr. Arlene K. Unger: Nyugalom Kiadja: Scolar Mindannyian nyugodt és boldog életre vágyunk, de csak néhányunknak sikerül megtalálnia. A helyzet az, hogy nem vagyunk felkészülve a 21. századra: túl gyors, túl zsúfolt, túl pörgős. És minél stresszesebb az életünk, annál nehezebb megtalálnunk az oázist, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. De nem muszáj így lennie! Létezik segítség a mindennapok megpróbáltatásai ellen, amely megtöri a stressz által generált ördögi kört. Ez a könyv olyan vizualizációkat mutat be, amelyek hamar és

eredményesen segítenek abban, hogy lelassuljunk és megnyugodjunk – bárhol legyünk és bármit csinálunk is. Ez a gyönyörű és praktikus kötet olyan bizonyítottan működő pszichológiai technikákra támaszkodik, mint a mindfulness, a kognitív viselkedésterápia vagy az emocionális agytorna. Méretének köszönhetően a könyv tökéletesen alkalmas arra, hogy bárhol is vagyunk, mindig velünk legyen és elővegyük, ha segítségre van szükségünk. Nyissuk ki bátran, hogy megtaláljuk a belső békénket ebben a zűrzavaros világban.

A három milliárd forintnyi összértékű tárlat március 13-án nyílik a belvárosban. Letűnt birodalmak misztikus titkai tárulnak fel a JVS Group Magyarország újabb nagyszabású interaktív tárlatán. Az Inkák Aranya kiállítás az Andok vidékét egykoron uraló népek dollármilliókat érő kincseit mutatja be, amelyek egyeseket dúsgazdaggá tettek, míg mások fejére mérhetetlen kínt és szenvedést hoztak. Az Inkák Aranya kiállítással több, mint 100 féltve őrzött ékszer, maszk, vallási, kultikus tárgy, hatalmi jelkép érkezik Peruból Budapestre - mind-mind egykori ötvösök kezeinek alkotásai, egyik-másik értéke bőven meghaladja a 100 millió forintot, az összértékük pedig a három milliárd forintot. A Mujica Gallo alapítvány által működtetett perui Aranymúzeum páratlan arany és ezüst gyűjteménye a Magyarországon fellelhető, különleges kerámia leletekkel gazdagítva, nagyszerű betekintést adnak a felsorakoztatott kultúrák életébe, amelyek a mai Peru területén és azon túl, Közép- és DélAmerikában virágoztak. Az Inkák Aranya kiállítás 2019. március 13-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a belvárosi Komplexben.

Minden természetrajongó listát vezet azokról az állatokról, melyeket látni szeretne, és azokról a tájakról, melyeket szívesen felfedezne. A munka, a család, az iskola, a pénz és a lehetőségek mind-mind meghatározzák, mik valósulnak meg az álmokból – ám ez ne tőrje le a lelkesedésünket! Nincs is jobb annál, ha valamit kipróbálunk, és saját szemmel látunk. Nincs határa a vágyaknak! Hova szeretnénk eljutni? Mit szeretnénk látni a természet csodáiból? Gyűjtsük össze, mi az, ami nekünk kihagyhatatlan a világból! A Bakancslista – Vad tá‐ jakon 1000 hihetetlen természeti csodát mutat be a Föld valamennyi kontinenséről: találkozhatunk a Csendes-óceán vizeiben élő bálnákkal, búvárkodhatunk Ausztrália partjainál, etethetünk pandákat Kínában, lovagolhatunk vadlovakkal Franciaországban. A gyönyörű fotók mellett hasznos információkkal lát el bennünket arra vonatkozóan, hogyan támogathatjuk a természet védelmére tett erőfeszítéseket, és tájékoztat a vadon élő állatok viselkedéséről. Ez a kézikönyv biztat bennünket, hogy legyünk bármely életszakaszban – az egyetemi évek alatt, a karrierépítés időszakában vagy épp nyugdíjaskorban –, merjünk olyan dolgokat tenni, melyeket mindig is szerettünk volna, de eddig még nem nyílt rá alkalmunk.

5


60/2019 • 2019. március 12.

Mourinho: Nem megyek nyugdíjba, a topfutballhoz tartozom

José Mourinho elutasítja azokat a kritikákat, amelyek szerint hibázott a Manchester Unitednél. Az exedző új munkahelyén, ahol szakkomentátorként dolgozik, a beIN Sports-nál beszélt erről. Még nem tervezi, hogy felhagy az edzősködéssel. Azonnali hatállyal menesztették a vezetőedzőt. 2,5 évet töltött a klubnál, a legrosszabb PL-rajt miatt kell mennie. Megbízott edző jön, lehet, hogy külsős. Mourinhótegy hónapja rúgta ki a United, azóta megbízott edzőkéntOleGunnar Solskjaer vezeti a csapatot. Nem is rosszul, sorozatban hat meccset nyert.

Ramos szándékos sárga lapja miatt eljárást indított az UEFA

Az UEFA megvádolta Sergio Ramost, a Real Madrid hátvédjét, hogy szándékosan harcolt ki sárga lapos figyelmeztetést az Ajax elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Ramos a BL-nyolcaddöntő első meccsének, legvégén a 89. percben szabálytalankodott az ajaxos Kasper Dolberggel, és ezért sárga lapot kapott. Minden jel arra utalt, hogy a hátvéd direkt akart lapot kapni. A sorozatban ez volt a harmadik sárgája, amiért automatikusan egymeccses eltiltás jár, utána viszont tiszta lappal kezdhet. Ramos arra játszott, hogy az Ajax elleni visszavágót hagyja ki, és ne egy későbbi fontos mérkőzést. 6

Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.

A Roma a Totti-utódot ünnepli Zaniolo az Interben tétmeccsen egy percet sem játszott

Nem lehet igazán elégedett a Roma a Porto elleni első nyolcaddöntőjük után, az idegenbeli BL-visszavágóra ugyanis csak egyvékony 2-1-es előnnyelmennek. A csapat szurkolótábora mégis boldog, mert egyre inkább úgy néz ki, feltűnt az a tehetség, aki Franceco Totti tavaly előtti visszavonulásával eltűnt a csapatból: Nicoló Zaniolo. A srác csak július másodikán lesz 20 éves, de már fix kezdő, és kedden berúgta első Bajnokok Ligája-gólját is, sőt rögtön kettőt. Előbb a tizenhatoson belül-

ről lőtt a jobb alsóba, a második egyszerű volt, Dzeko kapufáról kipattanó labdáját helyezte az üres kapuba. Jobbal, majd ballal talált be. Ez volt Zaniolo hatodik BLmérkőzése, de ezeken mindössze 265 percet játszott, vagyis hárommeccsnyit sem. Ehhez képest a két találat statisztikailag is több mint remek.

Dicsérik Dárdai merész taktikai újítását 23 forduló után 32 pontot gyűjtött a Hertha BSC, kétszer annyit, mint az osztályozós helyen álló Stuttgart. A nemzetközi kupaszereplést jelentő hatodik helytől öt pont a távolság. „Egy jó sorozat kellene, és megindulhatnánk felfelé. Ha például hét pont jönne a következő három meccsen, akkor nyílttá tehetnénk a jó pozíciók felé vezető utat” - magyarázta a csapat magyar edzője, Dárdai Pál aMorgenpost hasábjain.

Úgy érezte, hogy 42 év után volt reális esély arra, hogy a berliniek megverjék a Liverpoolból mentális fáradtsággal hazatérő bajorokat Münchenben, de nem jött össze. Ők mindent megtettek, a szerencse hiányzott, ahogy az utóbbi időszakban is. (A bajorok egy kapushiba után nyertek 1-0-ra.) A játékuk, a felkészülésük ugyanis rendben volt, a fontos pillanatokban azonban nem úgy pattantak a labdák.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu