Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Két tinédzsert késeltek halálra a hétvégén Angliában Két újabb tinédzsert késeltek halálra Nagy-Britanniában a hét végén. A mostani áldozatokkal együtt 24-re emelkedett az idei késelések halálos áldozatainak száma – írja az MTI. Sajid Javid brit belügyminiszter közölte: a héten találkozik a rendőrfőnökökkel, hogy az értelmetlen erőszaknak véget vető intézkedésekről tárgyaljanak. Fiatal embereket gyilkolnak meg országszerte, ez így nem mehet tovább. A rendőrség szerint a késelések elszaporodása egy olyan országban, ahol nehéz fegyverhez jutni, több tényezőre vezethető vissza, ezek között van a kábítószeres bandák közötti vetélkedés,a fiataloknak nyújtott támogatások csökkentése,a közösségi médiában megjelenő provokációk. A késelések közül sokat London szegénynegyedeiben követtek el, és az esetek fontos belpolitikai kérdéssé váltak, miután tavaly rekord számban követtek el ilyen bűncselekményt. A 16 éves és annál fiatalabb megkéselt kiskorúak száma 93 százalékkal nőtt 2016 és 2018 között.

Saját pénzén egy méter autópályát épített, hogy így tiltakozzon a moldvai vállalkozó Saját költségén építtette meg az első, mindössze egy méter hosszú moldvai autópályát Stefan Mandachi vállalkozó, tiltakozásul amiatt, hogy Moldva maradt az ország egyedüli olyan történelmi régiója, ahol eddig egyetlen méter autópálya sem épült. A vagyonát gyorsétkezdékkel megalapozó üzletember valódi betonalapozással, több rétegű aszfaltburkolattal, elválasztó korlátokkal és leállósávval rendelkező kétszer kétsávos útszakaszt építtetett a kelet-romániai Suceava megyében, kolostorairól híres Voronet és Putna közötti országút közelében. A munkálatokról készült videofelvétel szerint az egy méteres sztráda mellé a óránként 130 kilométeres sebességkorlátozásra figyelmeztető táblát is kihelyezték. Mandachi március 15-én, 15 órakor akarja felavatni az autópályát, és 15 perces demonstrációra buzdít mindenkit, aki szívügyének tekinti a romániai infrastruktúra-fejlesztés ügyét.

55/2019 • 2019. MÁRCIUS 6.

Hillary Clinton nem indul a 2020-as elnökválasztáson Hillary Clinton már élt a Fehér Házban

Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszter és legutóbbi demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn bejelentette, hogy nem indul a 2020-as elnökválasztáson, írja az MTI. Az egykori New York-i szenátor a News12 nevű tévécsatornának nyilatkozott. Amellett, hogy világossá tette, hogy az elnökválasztáson nem méreti meg magát, azt ígérte, hogy „nem megy sehova”, vagyis marad az aktív politikai pályán. „Tovább dolgozom, felemelem a hangomat, és kiállok azért, amiben hiszek” – hangoztatta Clinton, hozzátéve, hogy „mélyen nyugtalanítja, ami jelenleg az országban történik”. A demokrata párt elnökjelöltségére pályázó politikusoknak azt üzente, hogy semmit ne vegyenek készpénznek, akkor sem, ha Donald Trump kormánya valós problémák és megszegett ígéretek sorát hagyja maga mögött. Hillary Clinton úgy maradt alul 2016-ban az elnökválasztáson Donald Trumppal szemben, hogy szinte mindenki biztos volt abban, hogy ő fog győzni, a leadott szavazatok számát tekintve többen is szavaztak rá, de az elnököt az államonként eltérő számú elektorokból álló testület választja meg, és Trumpnak több elektort sikerült nyernie. Így lett Trump az Egyesült Államok 45. elnöke. Hillary Clinton már élt a Fehér Házban, amikor férje, Bill Clinton 1993 és 2001 között az Egyesült Államok 42. elnöke volt. Az

egykori New York-i szenátor a News12 nevű tévécsatornának nyilatkozott. Amellett, hogy világossá tette, hogy az elnökválasztáson nem méreti meg magát, azt ígérte, hogy „nem megy sehova”, vagyis marad az aktív politikai pályán. „Tovább dolgozom, felemelem a hangomat, és kiállok azért, amiben hiszek” – hangoztatta Clinton, hozzátéve, hogy „mélyen nyugtalanítja, ami jelenleg az országban történik”. A demokrata párt elnökjelöltségére pályázó politikusoknak azt üzente, hogy semmit ne vegyenek készpénznek, akkor sem, ha Donald Trump kormánya valós problémák és megszegett ígéretek sorát hagyja maga mögött. Hillary Clinton úgy maradt alul 2016-ban az elnökválasztáson Donald Trumppal szemben, hogy szinte mindenki biztos volt abban, hogy ő fog győzni, a leadott szavazatok számát tekintve többen is szavaztak rá, de az elnököt az államonként eltérő számú elektorokból álló testület választja meg, és Trumpnak több elektort sikerült nyernie. Így lett Trump az Egyesült Államok 45. elnöke. Hillary Clinton már élt a Fehér Házban, amikor férje, Bill Clinton 1993 és 2001 között az Egyesült Államok 42. elnöke volt.

Megölte a gazdáját egy oroszlán Csehországban Oroszlán támadt 34 éves gazdájára a csehországi Zdechov faluban kedd reggel, a férfi belehalt sérüléseibe közölte az MTI. Az áldozatnak két oroszlánja is volt, a rendőrök mindkettőt lelőtték. Nem hivatalos információ szerint a hím támadt a férfire. Az állatorvosok sokadszorra sem engedélyezték a férfinak, hogy Zdechovban oroszlánokat tenyésszen, mivel nem nyújtotta be az építési engedélyt kifutóval ellátott karámra. A tenyésztő 2016 nyarán hozta a faluba az akkor hatéves oroszlánt. Családi telkén engedély nélkül karámot épített neki, a helyiek folyamatosan panaszkodtak emiatt. A hatóságok többször is megbírságolták engedély nélküli oroszlántartásért, mégsem tudták megakadályozni, hogy otthon nevelje az egzotikus ragadozót. A közeli Vsetin hatósága 2017-ben megpróbálta lebontani az elkerített kifutót, azonban a férfi nem engedte be a munkásokat a birtokra.

Jelentkezett másfél milliárd dollárjáért az amerikai lottónyertes Négy hónap után jelentkezett a nyereményért annak a lottószelvénynek a birtokosa, amelynek köszönhetően minden idők második legnagyobb amerikai lottófőnyereménye, 1,5 milliárd dollár (mintegy 418 milliárd forint) üti a markát. A győztes szelvényt tavaly októberben értékesítették a délkarolinai Greenville egyik külvárosában, de a nyertes a helyi törvények adta lehetőségekkel élve névtelen óhajt maradni.

Mai időjárás BUDAPEST

2 / 13 °C Várható csapadék: 0 mm


55/2019 • 2019. március 6.

Elutasította Lula fellebbezését a brazil legfelsőbb bíróság, nem engedik indulni az elnökválasztáson A brazil legfelsőbb bíróság csütörtökön elutasította a korrupciós vádakkal bebörtönzött Lula da Silva volt elnök fellebbezését, hogy indulhasson az októberi elnökválasztáson, írja az MTI. A bíróság még múlthét pénteken tiltotta el Lulát az indulástól az októberi elnökválasztáson, mert a brazil törvények szerint jogerősen elítélt személy nem foglalhat el választás révén megszerezhető tisztséget. Lula és ügyvédjei ekkor fellebbeztek, szerintük Brazíliának követnie kell az ENSZ emberi jogi tanácsának ajánlását, és lehetővé kell tennie, hogy az ex-elnök újra indulhasson a tisztségért a börtönből. Lula 2003 és 2010 között volt az ország baloldali elnöke. Áprilisban kezdte meg 12 éves börtönbüntetését, amelyet korrupció és pénzmosás miatt szabtak ki rá. Az ítélet szerint 1,1 millió dollár kenőpénzt kapott közvetve a Petrobras olajipari óriásvállalattól, ebből újíttatta fel Guarujá fürdőhelyen lévő lakását. A közelmúltban készített közvélemény-kutatások szerint Brazíliában az ítélet ellenére Lula messze a legnépszerűbb elnökjelölt, 39 százaléko náll, míg a második legesélyesebb jelölt, a szélsőjobboldali Jair Bolsonaro csupán 19 százaléknyi szavazatot kapna. Brazíliában október 7-én nemcsak elnökválasztást tartanak, hanem megválasztják a parlamentet és a szövetségi tagállamok kormányzóit is. A választási kampány augusztus 15-én vette kezdetét.

Macron uniós minimálbért és demokráciavédő ügynökséget javasol A második világháború óta még soha ennyire nem volt szükség Európára

Emmanuel Macron az "európai újjászületés közös építését" javasolja a nacionalista befelé fordulással szemben a májusi európai parlamenti (EP) választásokon, olvasható a francia elnök valamennyi európai állampolgárhoz intézett írásában. Macron szerint a nacionalista befelé fordulás nem kínál megoldást, ez a csapda fenyegeti egész Európát, de óva int a másik csapdától, a beletörődés status quójától is. Macron a szabadság megóvása, a kontinens védelme és a haladás szelleméhez való visszatérés jegyében fogalmazta meg javaslatait. Egy átalakuló világban újra ki kell találnunk politikailag és kulturálisan a civilizációnk formáit. (...) A második világháború óta még soha ennyire nem volt

New York Times: Az FBI az után nyomoz, az oroszoknak dolgozik-e Trump

Állami és vallási vezetők is tüzelik a homofóbiát Oroszországban

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán kettős nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy orosz érdekeket szolgál –írjaa The New York Times. A lap névtelen, az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a vizsgálatot James Comey akkori FBIigazgató 2017 májusi menesztése után indították el, bár Trump már 2016-is elnöki kampánya során is felkeltette a nyomozóiroda figyelmét oroszbarát kijelentéseivel. A nyomozás állítólag két szálon indult: az elhárítás azt vizsgálta, hogy Donald Trump tudatosan vagy öntudatlanul dolgozott-e Moszkva javára, a bűnügyi nyomozás pedig azzal foglalkozott, hogy Comey menesztésével az elnök akadályozta-e az igazságszolgáltatást.

Oroszországban erősen korlátozták a civil szervezetek működését, és továbbra is rendkívül gyakoriak a rasszista és homofób kijelentések a közbeszédben - állapítja meg kedden közzétett jelentésében az Európa Tanács, amit az MTI szemlézett. Az értékelésben különösen aggasztónak nevezték, hogy Vlagyimir Putyin elnök és az orosz ortodox egyház egyes vezetői is aktívan táplálják a homofób érzelmeket, valamint meglehetősen gyakori a gyűlöletbeszéd, a rasszista megnyilvánulás a közbeszédben és a labdarúgásban. A szakemberek szerint komoly aggodalomra ad okot, hogy a hatóságok visszaélnek a szélsőségesség elleni, illetve a külföldről érkező finanszírozást is felhasználó civil szervezeteket külföldi ügynökké

2

szükség Európára. És Európa még soha nem volt ennyire veszélyben. Macron javaslatai röviden: Az európai állampolgárok elvárásainak teljesítésére tartsanak nemzetközi konferenciát. Ezen állampolgárok, szakértők, szociális partnerek vehetnek részt, és minden szükséges változásra javaslatot lehet tenni tabuk nélkül. Még a szerződések felülvizsgálatára is.Hozzák létre a demokráciák védelmét szolgáló európai ügynökséget. nyilvánító törvénnyel. Utóbbi keménykezű alkalmazása pedig aláásta a civil aktivizmust az országban. A jelentés szerint - ami a 2013 és 2018 közötti időszakot vizsgálta - még mindig nem fogadtak el átfogó diszkriminációellenes törvényt Oroszországban, ahogyan nem tiltják a faji vagy etnikai profilalkotást sem, amelyet máig széles körben alkalmaznak, elsősorban a közép-ázsiai és kaukázusi bevándorlók, illetve a romák kárára.

Az orosz miniszterelnök szerint Európának jobb lenne az amerikai atomfegyverek nélkül

Az Air India járatain azt kell ismételgetni, hogy éljen a szülőföld Az Air India légitársaság sajátságos módszerrel igyekszik hazafias érzéseket kelteni az utasokban, miután a szomszédos Pakisztánnal feszültté vált a viszonya: a járatain dolgozó személyzetnek minden egyes bejelentést vagy közlést azzal a mondattal kell zárnia, hogy éljen a szülőföld. A társaság döntése nem aratott egyértelmű sikert, sokan röhejesnek és erőltetettnek találták egy olyan cégtől, ami eleve ezer sebből vérzik, az ország legrégebbi légitársasága ugyanis jó ideje különböző gondokkal küzd, és kínos esetekből sincs hiány. Tavaly szeptemberben például harminc utas füle, orra vagy szája kezdett vérezni, miután a személyzetelfelejtette bekapcsolnia kabinnyomás-szabályozót. Nem sokkal később az egyik járatuk felszállásnál döntötte ki az egyik repülőtér kerítését. A kormány korábban már próbálta megválni a társaságtól, azonban nem járt sikerrel.

Dmitij Medvegyev orosz miniszterelnök szerint Az általános nyugalom érdekében ki kellene vonni az amerikai nukleáris arzenált Európából, és fel kellene számolni a kontinensen történő bevetését szolgáló infrastruktúrát is. "Mindenki nyugodtabb lesz, hogyha az amerikai nukleáris fegyverzetek visszatérnek az Egyesült Államok területére, azt az infrastruktúrát pedig, amely azok tárolását, kiszolgálását és gyors telepítését szolgálják, likvidálják" - mondta Medvegyev. Az orosz kormányfő sürgette a nukleáris eszközök bevetésére való felkészülést gyakorló NATO-manőverek beszüntetettét is, mert azok szerinte csak fölösleges aggodalmat keltenek. Medvegyev beszélt arról is, hogy elsőként az Egyesült Államok döntött a szárazföldi telepítésű közepes- és rövid hatótávolságú nukleáris rakéták megsemmisítéséről szóló orosz-amerikai INF-szerződés felmondásáról, és hogy Vlagyimir Putyin elnök tükörintézkedésként írta a paktum Moszkva általi végrehajtását felfüggesztő rendeletet. (MTI)


55/2019 • 2019. március 6.

Trudeau a harmadik kormánytagot vesztette el a növekvő botrányban Újabb tag távozott a kanadai kormányból Justin Trudeau szerepe miatt az SNC-Lavalin építőipari cég korrupciós ügyében. Jane Philpott, a Kincstári Igazgatóság elnöke a Twitteren tette közzé lemondó levelét, amiben azt írta, hogy megrendült a bizalma a miniszterelnökben. Követnem kell az alapértékeimet, az erkölcsi felelősségemet és az alkotmányos kötelességeimet - írta Philpott, aki korábban egészségügyi miniszter volt, illetve az őslakosság ügyeivel foglalkozó tárcát vezette. Philpott a harmadik nagy távozója Trudeau kormányának. WilsonRaybould korábbi igazságügy-, jelenlegi veteránügyi miniszter tanúvallo-

Koszovó lehetséges elismerésére utalt a szerb államfő Koszovó lehetséges elismerésére utalt az ANSA olasz hírügynökségnek adott interjúban hétfőn Aleksandar Vucic szerb államfő. Először kompromisszumra kell jutnunk. Nem ismerhetjük el Koszovó függetlenségét anélkül, hogy bármit kapnánk a másik féltől. Biztos vagyok abban, hogy európai barátaink segítségével, Oroszország, az Egyesült Államok, Kína és más országok támogatásával meg tudjuk találni a megoldást - mondta Vucic. Koszovó egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától 2008-ban, csaknem 10 évvel a koszovói háború után, melyben több mint 13 ezer ember halt meg. Belgrád azóta sem hajlandó elismerni Koszovót független államként. A két országra nehezedő nemzetközi nyomás viszont nagy, miután mindkét ország euroatlanti integrációjának feltétele, hogy Belgrád és Pristina rendezze egymáshoz fűződő viszonyát. A két ország közeledése egyelőre zsákutcába jutott, miután Pristina 100 százalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árukra, és Belgrád nem hajlandó folytatni az uniós közvetítéssel folyó tárgyalásokat, míg Koszovó vissza nem vonja ezt az intézkedést.

mását követően ugyanis Trudeau régi szövetségese, barátja és tanácsadója, Gerald Butts is lemondott. WilsonRaybould azzal robbantotta ki a botrányt, hogy elmondta a parlament igazságügyi bizottságának, Justin Trudeau megkereste őt, amikor még igazságügy-miniszter volt, és komoly nyomást gyakorolt rá, hogy próbáljon peren kívüli megoldást találni az óriáscég korrupciós ügyében. Az SNCLavalin 201 és 2011 között fizetett le líbiai tisztviselőket, nagyjából 1 milliárd forintnyi dollár segítségével.

Brexit: nem most lesz egyszerű kereskedni a britekkel

Nem árt azonnal elkezdeni a felkészülést a megállapodás nélküli brexitre azoknak a cégeknek, akik kereskednek az Egyesült Királysággal – ha még nem tették meg. Március 30-tól ugyanis harmadik országnak számít a szigetország, nem lesz szabadkereskedelem, és a WTO szabályai lesznek irányadóak. Ebben a helyzetben Brüsszel siet a vállalkozók segítségére: egy alapos ellenőrző listát állítottak össze az érintett cégeknek. Ahogy telnek a napok és közeledik március 29-e, a britek kilé-

pése az EU-ból, úgy csökken az esélye a rendezett brexitnek, vagyis amikor az Egyesült Királyság és az Európai Unió szerződéses keretek között mond búcsút egymásnak. Nincs olyan területe az életnek, amelyre nézve egy “no deal” nagy könnyebbséget jelentene a kontinens és a szigetország közötti kapcsolatokban. Legutóbb azt próbáltukfeltérképezni, hogy a légiközlekedésben milyen változások lehetnek, egyáltalán: összeomlik-e az európai légiforgalmi rendszer.

Venezuelában bujkálhatnak az utolsó kolumbiai gerillaszervezet vezetői A kolumbiai kormány szerint Venezuelában bujkálnak az utolsó, még aktív gerillaszervezet, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) vezetői, köztük a parancsnoka is, Gustavo Aníbal Giraldo Quinchía, mozgalmi nevén Pablito. Pablito azon felül, hogy ő a főparancsnok, az ELN legerőszakosabbnak tartott frontját vezeti, amely a Venezuelával határos Arauca tartományban harcol a kormányerők ellen - írta az MTI. Az Insight Crime kutatóközpont szerint bírálja a béketárgyalásokat a kormánnyal. Az Interpol tavaly ősz óta körözi különféle, súlyos bűncselekmények gyanújával.

3


55/2019 • 2019. március 6.

Magyar és francia minőség, olaszosan tálalva Fehérvárcsurgón az Accent Hotels közreműködésével immár harmadjára került megrendezésre az a Károlyi Gasztro Akadémia, amelynek idén Gianni Annoni és Angelica Károlyi grófnő voltak házigazdái. A lélegzetelállító környezet, illetve a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Magyar Vendéglátóipari Múzeum kiállításai mellett az idelátogatók számos, a francia és magyar konyhaművészetet és a kiváló minőségű kézműves alapanyagokat bemutató program közül válogathattak. A két napos akadémia a nyitónapot a fiataloknak szentelte, ahol a szakma diákjaié volt a főszerep. Az interaktív főzőműsorok során neves séfektől tanulhatták el a szakma rejtelmeit, miközben megismerkedhettek a legújabb innovatív konyhatechnológiákkal, illetve betekintést nyerhettek a hazai, kiemelkedő minőségű alapanyagok világába. Számos hazai, kézműves alapanyagokat, italokat, ételeket bemutató stand emelte tovább a nap színvonalát. Bárki megízlelhette a Bridor de France kiváló pékáruit, a Csurgódombi Sajtkonyha kézműves sajtjait, szarvasgombáit, de a pezsgők (Kreinbacher Birtok) és sörök (Kapucinus Microbrewery) szerelmeseinek sem lehetett oka panaszra. Az elmúlt évek sikereit látva, a Károlyi grófi család és az Accent Hotels által létrehozott Károlyi Gasztro Akadémia töretlen lelkesedéssel halad célja megvalósítása felé: egy olyan oktatási központ létrehozása felé, amely korosztályi megkötés nélkül minden érdeklődőt szívesen fogad és megismertet többek között a gasztronómia tudományával, és annak innovatív megoldásaival. A magyar és a francia konyhaművészet összehozásán felül természetesen az akadémia szívügye a fiatalok motiválása, inspirálása a vendéglátó szakma iránt – melyek együttesen előmozdíthatják a magyar gasztronómia továbbfejlődését és nemzetközi sikereit. Az akadémiát színes programjai, neves meghívott vendégei, baráti légköre és lenyűgöző elhelyezkedése egyedülállóvá teszi az országban.

Red Ale sörrel újít a Dreher Karakteres ízű sört vezet be a Dreher. Karamellás, malátás, pörkölt aromáján túl vöröses barna színe és krémszínű habja különbözteti meg minden más, hazánkban nagy volumenben gyártott sörtől a Dreher Red Ale-t. A márka variáns termékcsaládja nem csak bővül, hanem meg is újul: egységes, letisztult csomagolásban lesznek elérhetőek a termékek, mindemellett a Dreher márka minden variánsára igaz lesz, hogy kukoricagríz nélkül készül, ugyanis ez az összetevő kikerül a Hidegkomlós receptjéből is. 4

Üzenj Te is a cipőddel! Nőkkel definiálja újra a NŐ szó jelentését a Converse A Converse „All The Stories Are True” kampánya keretében március 8-án, nemzetközi nőnapon a világ több mint 365 Converse üzletében a nők fehér Chuck Taylor tornacipőkre írva fogalmazhatják újra, mit jelent számukra nőnek lenni 2019-ben. A magyarországi eseménynek a Converse Westend üzlete ad otthont. Az aktivitást a márka legújabb, „Love the Progress” kollekciója inspirálta, amelyet a márka női tervezői alkottak meg a szeretet, az egység és a közösség erejéből merítve ihletet. A cipőkön inspiratív grafikai nyomatok, kézzel írott üzenetek és formabontó színek bátorítják a nőket egymás támogatására. A nemzetközi nőnapot a Converse olyan múltbéli és jelenkori nők történeteivel ünnepli, akik maguk alakítják jövőjüket, és saját szavaikkal értelmezik újra a női nem fogalmát, miközben másokat is inspirálnak. Március 8-án a Converse Westend üzletében te is csatlakozhatsz a mozgalomhoz, és megoszthatod üze-

2038-ig teljesen felhagyhat a szénhasználattal Németország Angela Merkel Szénbizottsága azt javasolja, Németország teljesen hagyjon fel a legpiszkosabb energiaforrásként számon tartott szén használatával két évtizeden belül –írjaa Bloomberg. A Szénbizottságot azért nevezte ki Merkel, hogy álljanak elő egy ütemtervvel, ami kivezeti az országot a szénhasználatból. A bizottság most 2038ban határozta meg azt az évet, amikorra reális teljesen elhagyni a szenet, de azt állítják, a megújuló-infrastruktúra bővítésének függvényében akár korábban is lehetséges lenne elérni ezt a célt. Németország energiamixében tavaly taszították le a trónról a megújuló erőforrások a szenet, de még így is az utóbbiból nyerik az energia 40 százalékát, a szénerőművek 35 millió otthon ellátására elegendő energiát termelnek. A Szénbizottság tervei szerint fokozatosan jönnének le a szénről, az érintett tartományok pedig 40 milliárd eurós állami támogatást kapnának a megújulókra való átállás megkönnyítésére.

Hunguest Hotel Palota**** 3517 Lillafüred Erzsébet sétány 1. Telefon: +36-46-331-411 Fax: +36-46-331-411 reserve@hotelpalota.hu www.hotelpalota.hu

15 ezer embert rúg ki a briteknél a Tesco 15 ezer munkavállalójától szabadul meg a brit cég. Mindez 5 százalékos leépítés csak, mert most még 300 ezren vannak a brit tescósok. Se hús, se hal mondják az egykedvű emberre, illetve hamarosan ezt mondják majd a brit Tescora is, mert a cég egy nagyszabású átalakítás keretében felszámolja a hús- és halpultjait, de átalakítja péksütemény-értékesítését, étkezdéit és csemegepultjait is. Természetesen mindezt nem úgy kell érteni, hogy a felsorolt termékek kivesznek a kínálatból, de az élőmunkaigényes friss áru értékesítés helyett jönnek az előcsomagolt cuccok, vagy a péksütemény esetében a fagyasztott áru. Igaz, mindezt egyelőre nem a cég jelentette be, csak a Daily Mail nevű lap, de a komolyabb gazdasági lapok és hírportálok is átvették az értesülést, mire a cég is kénytelen volt valami dodonait mondani.

Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

neted egy fehér Converse cipőn. Millie Bobby Brown színésznő és aktivista Ausztráliában csatlakozott a globális eseményhez, ahol egy workshop keretében fiatal nőkkel együtt beszélgetett arról, mit is jelent a mai világban lánynak lenni. A kampány magyarországi szereplője Lukoviczki Réka, aka RobotGirl, aki saját történetével üzent Converse cipőjén: We are awesomely adaptive! Az aláírt üzenetekkel ellátott cipők a női összefogást jelképezik, és később kiállításra vagy adományozásra kerülnek. További információkért látogass el a www.conversestories.com/hu weboldalra. Egyre többen spórolunk, de nem kezeljük tudatosan megtakarításainkat

Egyre több magyar rendelkezik megtakarítással, és egyre többen tudnak önerőből fedezni komolyabb összegű váratlan kiadást is – derül ki az Intrum legfrissebb felméréséből. A magyarok közel 60 százaléka spórol havi rendszerességgel, amely gyakorlatilag megegyezik az európai átlaggal.A rendszeres megtakarítással rendelkezők közel fele készpénzben tartja megtakarításait, ezzel szemben Európában csupán minden ötödik válaszadó választja ezt a megoldást. Tudatosan spórolunk, de megtakarításainkból jellemzően nem lesz befektetés. Ezt az adatok is alátámasztják: az európai átlaghoz képest több mint kétszer annyian tartjuk megtakarításainkat készpénzben. Hazánkban a második legnépszerűbb spórolási forma a megtakarítási számla, mellyel a válaszadók több mint harmada rendelkezik, ezzel szemben európai társaink közel 60 százaléka él ezzel az eszközzel. Az értékpapírok és részvények lehetőségével a magyarok kevesebb mint 15 százaléka él. A pénzügyi tudatossággal párhuzamosan a megtakarítási lehetőségek is nőnek, éppen ezért fontos, hogy ismerjük a különböző befektetési formákat és éljünk velük.


55/2019 • 2019. március 6.

TOPLISTÁS ÉNEKESNŐ ÉRKEZIK AZ EFOTT-RA EFOTT, csak szabadon...

Delhusa Gjon 45 éves jubileumi koncert Budapest Kongresszusi Központ 2019. április 23. Sztárvendégek: Csepregi Éva és Charlie A műsor házigazdája: DJ Dominique A Magyar Köztársasági Érdemrend Arany Érdemkeresztjével is kitüntett énekes gőz‐ erővel készül 45 éves jubileumi koncertjé‐ re. Az elmúlt 45 év legjobb dalaival és

mindenki által dúdolt slágereivel lép színpadra Delhusa Gjon idén tavasszal, hogy megkoronázza közel fél évszázados karrierjét. Az elmúlt 50 év zenei sikereit átölelő koncerte a Budapesti Kongresszusi Központban kerül sor, ahol olyan sztárvendégek társaságában ünnepelhet vele együtt a közönség mint Csepregi Éva és Charlie, a garantált jó hangulatról pedig DJ Dominique gondoskodik majd. Jegyvásárlás: a Ticketportál oldalán valamint a szokásos jegyárusító helyeken.

„ÍGY VOLT SZÉP…” KONCZ ZSUZSA koncert A Spotify-on havonta 18.489.743-an hallgatják, egyike azon utolsó szerencséseknek, akik Aviciivel még közös dalba foghattak, legújabb kislemeze, az OWY pedig mindössze négy napja debütált. A közel harminc éves színész- és énekesnő, a brit Voice és X-Faktor mentora, RITA ORA a napokban visszaigazolta: ott lesz Velencén, a 2019. július 9-15. között rendezett EFOTT-on! Rita Sahatçiu Koszovóban született, azonban a háborúk miatt hamar Angliában kötött ki, ahol édesapja a könnyebb kiejthetőség érdekében Orara változtatta vezetéknevüket. Kezdetben a család pubjában énekelt, a nagyközönség először Craig David Awkward című dalában hallhatta őt, 2007-ben. Két évvel később az Eurovíziós Dalfesztiválon Angliát szerette volna képviselni, de végül visszalépett, mondván: még nem áll készen erre a feladatra. Újabb két év múlva aztán berobbant a köztudatba a Dj Fresh-sel közös Hot right now című slágerrel. Innentől szárnyalni kezdett karrierje: R.I.P. dalával, majd Ora című albumával a top-

listák élére tört. Megélhette, hogy Aviciivel közös dalt írhasson, amelynek csak a hivatalos klipje 125 millió megtekintésnél jár az ismert videómegosztón. A sokoldalú popdíva mellett megközelítőleg 200 zenei programmal találkozhatnak 2019ben az Efottozók. A szervezők bejelentése szerint a hazai előadók közül már biztosan ott lesz a Halott Pénz, Majka, a Margaret Island, a ByeAlex és a Slepp, a Tankcsapda, a Supernem, a Road és az AWS, a hangulatról gondoskodni fog továbbá a Necc Party is, de hamarosan kiderül minden fellépő, aki csak megfordul Velence-Sukoró térségében, az egyhetes nyaralás ideje alatt.

Andrea Bocelli dupla koncertet ad az Arénában Hatalmas érdeklődés övezte Andrea Bocelli budapesti koncertjének hírét, a 2019. november 16-i koncertre minden jegy elkelt már, ezért a szervezők még egy koncertet meghirdetnek másnapra, 2019. november 17-re a Papp László Budapest Sportarénába. Napjaink egyik legnépszerűbb tenorja, Andrea Bocelli örömmel tesz eleget a hazai közönség kívánságának, öröm-

mel vállalta az újabb fellépést. A magyar közönség így két este is hallhatja csodálatos hangját, a művész ismert operarészletekkel, népszerű popalbumainak, és a „Sí” legújabb lemezének dalaival készül a budapesti koncertre, ahol szimfonikus zenekar és kórus kíséri majd. Jegyek: https://andreabocelli-2019-0001.broadway.hu /2019-11-17-19-00

Időjárás

Cs

0 / 10

P

Szo

1 / 11

2 / 13

Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:

-4/13 1/10 2/11 2/12

Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:

4/8 5/15 0/13 3/8 3/17 2/7

Kecskemét: Keszthely: Siófok:

3/8 4/9 3/11

Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:

0/2 4/6 5/7 3/7 2/8 5/8

Kultúra

Rozsdatemető 2.0 Írta: Fejes Endre és Tasnádi István Bemutató: 2019. március 9-én DRÁMA 1 + 1 RÉSZBEN A HÁBETLER CSALÁD 100 ÉVE A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

2019. március 9-én a tizenkettedik nagy koncertjére készül a Papp László Budapest Sportarénában. Koncz Zsuzsa a magyar pop-rock egyik legnagyobb, a mai napig folyamatosan koncertező legendája. Szuggesztív előadó, aki személyiségével hitelesíti páratlan életművét. Olyan művész, aki dalain keresztül nemzedékekre gyakorol hatást, szövegeinek mondanivalója érvényes, aktuális napjainkban is. A koncerten – újabb dalai mellett – természetesen felcsendül majd a már legendássá vált Ha én rózsa volnék, az Ég és föld között, a Jöjj, kedvesem és sorolhatnánk tovább a dalokat, amelyeket közönsége szeret és vár tőle. Koncz Zsuzsát 2019. március 9-én újra az Aréna színpadán láthatjuk, hallhatjuk, és meglepetésekben sem lesz hiány. Jegyek kaphatók:https://koncz-zsuzsa-koncert0004.broadway.hu /2019-03-09-20-00

ÚJ BEMUTATÓJA MÁRCIUSBAN!

Fejes Endre a Rozsdatemetőben egy nyolcadik kerületi család életét mutatja be az első világháborútól a hatvanas évek elejéig. Tanácsköztársaság, fehérterror, Horthy-korszak, újabb világháború, Rákosi-korszak, ʼ56... és közben a család tagjai élik az életüket: házasodnak, gyerekeik lesznek, azok szerelmesek lesznek, és nekik is lesznek gyerekeik... A mindenkori gyerekek történetét a történelem nagy eseményei, a szülők bűnei, a szűkös lehetőségek határozzák meg. Az előadás nem ötven, hanem száz év történetét meséli el: Tasnádi István továbbírta Fejes Endre darabját, így egészen a kétezres évek elejéig nézhetünk „alulnézetből", a család újabb és újabb generációinak életén keresztül a régmúlt és a közelmúlt Magyarországára, sorsfordító történelmi pillanataira, a rohanó huszadik századra.

5


55/2019 • 2019. március 6.

Soha nem kapott ki ennyire a Chicago Bulls

A Boston Celtics 133-77-re győzte le a Chicago Bullst az NBA alapszakaszában, amivel a Bulls története legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el,írjaa BBC. A Bulls legutóbb 2001 novemberében kapott ki 53 ponttal a Minnesotától, most ezt múlta felül a Celtics az 56 pontos különbségű győzelmével. A Celtics utoljára 1962-ben a Philadelphia Warriors-t verte 51 ponttal az észak-amerikai profi kosárlabdaligában. Az öt meccs óta veretlen Celtics győzelméhez Jaylen Brown is hozzájárult, 23 pontot dobott. A német Daniel Theis pedig 22 ponttal zárt.

Csányi Sándor kapta a legtöbb szavazatot az UEFAkongresszuson

Közfelkiáltással újraválasztották elnöknek Aleksander Ceferint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtöki tisztújító kongresszusán. Megbízatása négy évre, 2023-ig szól, kihívója nem volt. Csányi Sándor is újra bizalmat kapott, további négy évre a FIFA egyik alelnöke marad. Az MLSZ azt írja Twitterén, Csányi Sándor kapta a legtöbb szavazatott a kongresszusán, az európai szövetség legmagasabb döntéshozatali testületébe, a végrehajtó bizottságba választották be a MLSZ-elnököt, és FIFA alelnöki posztjában is megerősítették. 6

Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.

Messi megmutatta, miért ő a világ legjobbja Lionel Messi ismét bebizonyította, hogy nincs nála jobb futballista a világon

A Barcelona az Espanyol vendégeként lépett pályára a La Liga 15. fordulójában, az argentin zseni pedig egy gólpasszal és két őrületesen nagy szabadrúgásgóllal bizonyította klasszisát. A Barcelona már a 17. percben megszerezte a vezetést, Messi csavart tökéletesen a kapuba egy szabadrúgást 22-23 méterről. 10 perccel később megint Messié volt a főszerep. Remekül tartotta meg a labdát 3 ember között, majd tökéletes ütemben passzolt Dembelének, aki egy lövőcsel után a kapuba vágta a labdát. A

45. percben pedig végleg eldőlt a találkozó, miután Luis Suarez talált be lehetetlen szögből. A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt. A 65. percben megint jó helyről rúghatott szabadrúgást a Barcelona, Messi ismét odaállt a labda mögé, majd 27 méterről is a kapuba bombázott, beállítva ezzel a végeredményt.

Fucsovics háromórás csata után negyeddöntős Fucsovics Márton közel három órás csatában, három szettben nyert a selejtezőből érkező Yannick Maden ellen a Szófiában zajló ATP 250-es versenyen. A 7:6, 3:6, 6:4-re megnyert meccsel a negyeddöntőbe jutott, ahol a világranglistán 18. spanyol Roberto Bautista-Agut lesz majd az ellenfele. Fucsovics két helyet már biztosan javít a világranglistán. Az első szettben nehezen lehetett megtörni a német teniszező ellenállását. Az első szettben

mind a két teniszező hozta az adogatását. Madennek három, Fucsovicsnak hat bréklabdája volt, de elvenni az ellenfél adogatását egyik teniszezőnek sem sikerült. A rövidítés aztán nagyszerűen sikerült Fucsovicsnak. Rögtön egy minibrékkel kezdett és egészen 5-0-ig húzott el. Végül három szettlabdához jutva, 66 perc alatt 7-3-ra nyerte meg a tie-breaket. A második szettet Fucsovics kezdte jobban. Megnyerte a saját, elvette az ellenfél adogatását, de Maden egyből visszabrékelt.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu