NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Magyar diplomáciai ámokfutásról beszél egy uniós diplomata "Magyarország diplomáciai ámokfutásának eszközeivé váltunk" - mondta a német DPA hírügynökségnek egy uniós diplomata, miután Magyarország nem volt hajlandó megszavazni a közös uniós álláspontot a bevándorlás kérdéséről az Arab Ligával tartandó hétfői tárgyalásra, írja aHandelsblatt. A diplomata azt mondta: a magyar kormány ideológiai okokból elutasította a kompromisszumos javaslatokat, és ezzel elszigetelte magát az EU-s államok körében. A DPA-nak egy másik diplomata is megerősítette, hogy Magyarország megvétózta a közös álláspontot. Az EU és az Arab Liga képviselői hétfői tanácskozásukon akarják előkészíteni azt a február végi, Sarm es-Sejkben tartandó csúcstalálkozót, amelyen az uniós államok és az Arab Liga országainak külügyminiszterei találkoznak. Az EU-s országok a találkozótól azt várják, hogy a politikai és a gazdasági kapcsolatok erősítése mellett előre tudnak lépni a Földközi-tengeren keresztül Európába áramló illegális migráció kezelésében is.
Két hétig nem volt internet az országban, miután elszakadt egy óriáskábel A 110 ezer lakosú ország január 23-án veszítette el internetes kapcsolatát a világgal, mert elszakadt a szigeteket a Föld többi részével összekötő, tenger alatti kábel. Az internet elsötétedése katasztrófa volt a helyi gazdaság, főleg a turizmus számára. Csak jóval kisebb sávszélességű, műholdas kapcsolaton keresztül tudták fenntartani a kapcsolatot, amely nélkül a sziget távközlési és bankrendszere is teljesen megbénult volna. A sávszélesség szűkössége miatt a közösségi oldalakat sem lehetett elérni az országból, hogy a létfontosságú adatátvitel biztosított legyen. A gazdaság számára az is súlyos csapást jelentett, hogy a szigetország bankjai nem tudták maradéktalanul teljesíteni a tongai diaszpóra által családjaiknak címzett utalásokat.
29/2019 • 2019. FEBRUÁR 4.
Először adott interjút Gruevszki azóta, hogy Magyarországra szökött A politikus a macedón Sitel csatornának adott interjút Budapesten
Megszólalt Macedónia korábbi miniszterelnöke, Nikola Gruevszki azután, hogy többek közöttmagyar diplomaták segítségévelMagyarországra szökött. A Balkan Insight leirata szerintGruevszki azért menekült el Macedóniából, mert megbízható források szerint az új kormány arra készült, hogy a börtönbüntetése letöltése idején meggyilkolják a börtönben. Az Orbán Viktorral jó kapcsolatot ápoló Gruevszki két év börtönt kapott hivatali visszaélés miatt. Az interjúban Gruevszki azt is elmondja, hogy Albániába érve felvette a kapcsolatot a magyar nagykövetséggel, majdpolitikai menedékjogot kért nálunk. Azt tagadta, hogy a szökése előtt kapcsolatba lépett volna a magyar hatóságokkal. Egyébként azért döntött Magyarország mellett, mert az EUnak és a NATO-nak is tagjai vagyunk. Budapesten egy meg nem nevezett barátja talált neki lakóhelyet, és továbbra is fenntartja a
kapcsolatot több barátjával Magyarországon és Macedóniában, köztük volt párttársaival is. Azt is elmondta, hogy rengeteg vendéget fogad Macedóniából. Macedónia kiadatási kérelmet adott be Gruevszki miatt, azonban a magyar hatóságok részéről még nem történt lépés ezzel kapcsolatban, ahogy azt sem sikerült még kinyomozni az ottani hatóságoknak, hogy tudott megszökni az országból. Azt Gruevaszki sem tudja, hogy a magyar hatóságok végül kiadják-e őt Macedóniának, vagy sem. Hozzátette még az interjúban, hogy nem avatkozik volt pártjának az ügyeibe, de azt elképzelhetőnek tartja, hogy ha véget ér a politikai üldöztetése Macedóniában, akkor visszatér az országba.
Lezuhant a nigériai elnökhelyettes helikoptere, de túlélte Sérülés nélkül megúszott egy helikopter-balesetet Yemi Osinbajo nigériai elnökhelyettes, írja aCNN. Osinbajo helikopterének kényszerleszállást kellett végrehajtania Kabba városában. A politikus egy eseményre tartott két héttel a nigériai választások előtt, amikor lezuhant a gépe. A baleset után nem sokkal gond nélkül megtartotta a tervezett beszédét is. A baleset után Osinbajo sajtósa egy fotót is kitett az összetört helikopterről. A baleset után egyébként a jelenlegi elnökkel szemben induló Atiku Abubakar is azt írta, hogy örül neki, hogy senkinek nem esett bántódása. A helyszínen egyébként egy videó is készült, amelyen látni, hogy a zuhanás óriási port vert fel a környéken, és több tucat ember sietett az utasok segítségére.
Háromszor fordult vissza az amerikai repülőgép, végül inkább törölték a járatot Három különböző probléma miatt háromszor fordult vissza egy Hawaiira tartó repülőgép Los Angelesbe, írja az MTI a Hawaiian Airlines légitársaság közleménye alapján. Alex Da Silva, a társaság szóvivője elmondta, hogy a gép kétszer is felszállt, majd visszatért a Los Angeles-i nemzetközi reptérre, harmadszor pedig elindult a kaputól, de már nem szállt fel, és visszatérésekor a járatot törölték.
Mai időjárás BUDAPEST
2 / 6 °C Várható csapadék: 0 mm
29/2019 • 2019. február 4.
Az oroszok szerint vegyifegyvertámadást szerveznek a britek, hogy megtámadhassák Szíriát
Oroszország szerint a brit titkosszolgálatok vegyifegyvertámadásokat szerveznek Szíriában a dzsihadisták közreműködésével. Mindezt azért, hogy ezzel ürügyet szolgáltassanak a nyugati országoknak és az Egyesült Államoknak arra, hogy rakétatámadásokat indíthassanak, írja az MTI. A brit titkosszolgálatok aktív részvételével végrehajtandó provokáció a soron következő ürügy lehet arra, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország rakéta- és légitámadást intézzen szíriai állami és gazdasági létesítmények ellen – mondta szombaton újságírók előtt Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője. A tábornok szerint a provokációt a Hajat Tahrír as-Sám terrorszervezet (az egykori an-Nuszra front) fegyveresei hajtják végre, és erre készülve, nyolc tartály klórgázt szállítottak Idlíb tartományba. Konasenkov szerint az is az összeesküvést igazolja, hogy a Perzsaöbölbe érkezett a The Sullivans amerikai torpedóromboló a fedélzetén 56 cirkálórakétával,a katari al-Udeid légi támaszpontra egy B-1B amerikai hadászati bombázót vezényeltek 24 levegő-föld cirkálórakétával,augusztus 22-én az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország magas rangú képviselői "minden alap nélkül" kijelentették, hogy "a lehető leghatározottabban" reagálnak, ha a szíriai kormány vegyi fegyvert vet be. 2017-ben az Egyesült Államok Tomahawk robotrepülőgépekkel támadta a szíriai légierő egyik légi támaszpontját, ahonnan az Idlíb tartománybeli Hán Sejkún település ellenivegyifegyver-támadást Kína drasztikusan csökkentette importját Észak-Koreából
Kína 88,1 százalékkal, 124,41 millió dollárra csökkentette behozatalát Észak-Koreából az első hét hónapban éves összevetésben a hivatalos dokumentumok szerint, írja az MTI. Ennek ellenére Kína továbbra is Észak-Korea legfontosabb kereskedelmi partnere. Az Észak-Koreát sújtó nemzetközi szankcióknak engedelmeskedve Kína gyakorlatilag teljesen leállította a vasérc, az ólom és a szén importját ÉszakKoreából, ahová jórészt megszüntette egyebek között a gázolaj, a benzin és a kukorica exportját. A pekingi vámhatóság honlapjára felkerült adatok szerint Kína kivitele is visszaesett (38,9 százalékkal) 1,17 milliárd dollárra. Az ország észak-koreai külkereskedelmi többlete így több mint 1 milliárd dollár. 2
Újból elővették az angol királynő evakuálásáról szóló terveket a brexit miatt Brexit: a britek kilépése az Európai Unióból
A brit hatóságok megújították a hidegháború idején kitalált vészhelyzeti terveket a királyi család áthelyezésére, ha Londonban zavargások törnének ki a brexit miatt, írja aGuardian. A Sunday Times és a Mail is arról írt vasárnapi számában, hogy nevük elhallgatását kérő forrásaik szerint a Londontól távol eső biztonsági szállásról és a királyi család utaztatásáról szóló tervet az egyelőre nem látható végkifejletű brexit miatt újból elővették. Jacob Rees-Mogg, konzervatív parlamenti képviselő a hírt azzal kommentálta, hogy feleslegesen aggódnak azok a tisztségviselők, akik a királyi család biztonságá-
Az unió nem szól bele: marakodjon csak Horvátország és Szlovénia Horvátország továbbra sem fogadja el a szlovén – horvát tengeri határokra vonatkozó hágai bírósági döntést. Szlovénia ezért most újabb jogi eljárást indított, de az Európai Bizottság semleges és nem hajlandó Szlovéniát támogató nyilatkozatot kiadni. Egy éve döntött a Hágai Állandó Választottbíróság Szlovénia javára a horvát -s zlovén tengeri határvitában. Elvileg tehát egy éve van Szlovéniának saját tengeri folyosója a nyílt vizekre. A probléma csak az, hogy a döntést a horvát fél nem fogadja el és egyáltalán nem tartja be. Szlovénia ezért újabb jogi eljárást kezdeményezett, ezúttal az
ról gondoskodnak. A politikus megemlítette, hogy a második világháborúban London bombázása alatt sem hagyta el a fővárost a király, nem kellene pánikolni a brexit miatt sem. Más véleményen volt Dai Davies exrendőr, aki korábban a királynő testi épségéért felelős osztagot vezette. Szerinte egyértelmű, hogy el kell vinni a királyi családot, ha Londonban "problémák lesznek". Európai Unió Bírósága előtt, amely kikényszerítheti a döntés tiszteletben tartását a horvát féltől. Ennek kapcsán a Európai Bizottság bejelentette: semleges marad, és nem támogatja Szlovéniát az eljárásban – jelentette be Margaritis Schinas, az Európai Bizottság szóvivője aBalkan Insightbeszámolója alapján. Intézzétek el magatok!
Török diktatúrára figyelmeztet a börtönből az ellenzéki jelölt Egy abszolút diktatúra törökországi kialakulásának veszélyére figyelmeztetett a másfél éve börtönben tartott ellenzéki elnökjelölt vasárnap. Selahattin Demirtas kurdbarát politikus csak most, a június 24-i választások előtti tízperces kampánybeszédében szólha-
Ismét kikerült egy titkos megállapodás a román hírszerzés és az ügyészség között Újabb titkos megállapodást került nyilvánosságra Romániában, amelyet a román belföldi hírszerző szolgálat a legfelsőbb bírósággal és a legfőbb ügyészséggel kötött 2009-ben, írja az MTI. A dokumentumot hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hozta nyilvánosságra. A hírszerzés úgy ítélte meg, hogy a kilenc évvel ezelőtt megkötött egyezmény jelenleg semmilyen titkot nem sért, ezért nyilvánosságra hozható. A dokumentumot George Maior, a hírszerzés akkori vezetője, Laura Codruta Kövesi akkori legfőbb ügyész, aki jelenleg a korrupcióellenes ügyészséget vezeti, valamint Nicolae Popa, a legfelsőbb bíróság volt elnöke látta el kézjegyével. A titkos megállapodás hét oldalon szabályozza a három intézmény együttműködését olyan ügyekben, amelyek a nemzetbiztonságot érintik. A megállapodás információcserére és a három intézmény tevékenységének összehangolására kötelezte a feleket. Közös informatikai rendszert alakítottak ki, amelynek biztonságosságát a hírszerzés szavatolta.
tott közvetlenül a szavazókhoz. Egyébként rendszeresen kommunikál velük az ügyvédei által terjesztett Twitterüzenetek révén, illetve egy beszédet is intézett hozzájuk, amit a felesége rögzített mobiltelefonjával. Demirtas szerint Törökország sorsa teljesen egy ember kénye-kedvének lesz kitéve, ha a leköszönő elnök, Recep Tayyip Erdogan és iszlamista gyökerű pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) megnyeri a jövő heti elnök- és parlamenti választást. Úgy látja, az AKP győzelme tekintélyelvű, zsarnok országgá változtatná Törökországot, amit kiszakítottak a demokráciából. A Népi Demokratikus Párt (HDP) azt ígérte, hogy kiáll a demokráciáért. Amit most átélünk, az részben már egy autokratikus rezsim. A film legrémisztőbb része azonban még hátra van. [...] Meg kell akadályoznunk, hogy országunk elmerüljön az örvényben.
29/2019 • 2019. február 4.
Theresa May: Március végén kilépünk az EU-ból, eskü, tényleg Theresa May brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság a 2016os népszavazás döntésének megfelelően kilép az Európai Unióból, és ő elszántan törekszik arra, hogy ez a törvényben meghatározott március 29-ei időpontban történjen meg. May ezzel gyakorlatilag ellentmondott saját külügyminiszterének, aki a minap felvetette a brexit halasztásának lehetőségét. Az MTI azt írja, hogy a konzervatív kormányfő a The Sunday Telegraph című jobboldali brit lapban közölt írásában egyenes utalást tesz arra is, hogy a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerében foglalt, az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülésére kidolgozott készenléti mechanizmus jelenlegi formájának milyen lehetséges alternatíváit tárja a következő napokban Brüsszel elé. Az EU-val novemberben aláírt 585 olda-
Véget érhet a féktelen száguldozás a német autópályákon A szakszervezetek és környezetvédő szervezetek ajánlata alapján 130 kilométer/órás sebességkorlátozást vezetnének be a német autópályákon – derül ki egy kiszivárgott kormányzati dokumentumból, amiről a Bild Zeitung és a Frankfurter Allgemeine Zeitung alapján aBloombergis beszámolt. A sebességkorlátozás célja a károsanyagkibocsátás mérséklése. A német autópályák világszerte híresek arról, hogynagy részükön nincs sebességkorlátozás(és bár ritka jelenség, devannak még ilyen autópályák a világban), és Németországban is sokan a német autóipar világszínvonalának szimbólumaként tekintenek a korlátozás hiányára. A Bild cikke konkrétan a szabadság elleni támadásként értékelte a tervezetet ("az autópályáink a szabadságot szimbolizálják, a német autópályán tesztelt autó a minőség záloga"). A zöldek által is támogatott környezetvédelmi szervezetek évek óta vitáznak a német autóipari lobbival a szabályozásról, ugyanakkor a német kormány a Párizsi Klímaegyezmény értelmében vállalta, hogy csökkenti az országban a széndioxid-kibocsátást.
las kilépési megállapodást a londoni alsóház - mindenekelőtt a határral kapcsolatos változtatásokkal szembeni rendkívüli ellenállás miatt - a múlt hónapban példátlan, 230 fős többséggel elutasította, utána egy módosító indítványt elfogadva felszólította a brit kormányt arra, hogy kezdeményezze az EU-nál a novemberi megállapodással már lezárt kilépési tárgyalások újranyitását, és keressen "alternatív megoldásokat".
A Kreml megunta a cicázást Lukasenkóval
Rég vetette fel a Kreml Oroszország és Belarusz integrációját olyan komolyan, ahogyantetteVlagyimir Putyin tavaly decemberben az energiahordozók ára körül kialakult vitában: Más gázárhoz az integráció más szintjére van szükség. A vita azóta sem rendeződött, noha Alekszandr Lukasenko és az orosz elnök a december 6-i csörte után – amikor az Eurázsiai Gazdasági Kö-
zösség fórumán találkoztak – december 25-én és 29-én is tárgyaltak, érdemi eredmény nélkül. A legújabb vitát az okozza, hogy Oroszország jelentősen növelné az ásványi kincsekre kivetett kitermelési adót, amivel megdrágítaná a kőolajat és a földgázt Belarusznak is – írta a Carnegie.ru. Minszki számítások szerint 2019 és 2024 között 11 milliárd dollártól esik el az ország.
Két német fiatal is eltűnt Egyiptomban Eltűnt két német állampolgár Egyiptomban, jelentette be a német külügyminisztérium szóvivője Berlinben. Információik szerint egy fiatal német férfi eltűnése után egy újabb német állampolgárnak veszett nyoma Egyiptomban. Az egyiptomi német nagykövetség kapcsolatban áll a helyi hatóságokkal, és azon fáradoznak, hogy mindkét esetről további információkat szerezzenek. A szóvivő hangsúlyozta, hogy két külön esetről van szó. Az érintettekre való tekintettel további részleteket nem árult.
3
29/2019 • 2019. február 4.
Kitiltották Brüsszelből a régi, környezetszennyező dízeles autókat Hétfőtől a 22 évesnél idősebb, illetve alacsony környezetvédelmi besorolású járműkategóriákba tartozó dízel üzemű járművek nem hajthatnak be a Brüsszel Fővárosi Régióba, a tilalmat megszegők 350 euró (mintegy 115 ezer forint) azonnali bírságot kapnak írta az MTI. A helyi média tájékoztatása szerint a környezet védelme érdekében január 1-jén a belga főváros úgynevezett alacsony kibocsátási zónát (Low Emission Zone - LEZ) hozott létre, amelyen belül a legszennyezőbb, elsősorban dízel üzemelésű járművek közlekedését fokozatosan megtiltják. A tilalom kezdetben csak a legalacsonyabb környezetvédelmi osztályú, dízelüzemű járművekre vonatkozik majd, azonban a következő években a korlátozást fokozatosan kiterjesztik a magasabb környezetvédelmi osztályba tartozó gépjárművekre is. A tervek szerint 2025-ig a legtöbb dízel üzemű járműveket fokozatosan kivonják a brüsszeli közlekedésből. 2020-ra az autók hatoda érintett lesz A hétfőtől érvényes korlátozás az Euro 0-ás, és Euro 1-es besorolású, valamint a 22 évnél idősebb dízel üzemű gépjárművekre vonatkozik. 2019 elejétől az Euro 2-es besorolású és a 19 évesnél idősebb dízelautók nem hajthatnak be a fővárosi régióba. 2020-tól az Euro 3-as, és a 15 évnél idősebb dízelek, 2022-től az Euro 4-es és 12 évesnél idősebb gépjárművek, 2025-től pedig az Euro 5-ös és 9 évesnél idősebb dízelautókat is kivonják a brüsszeli régió forgalmából. Beleszerettek a magyarok az avokádóba, a cukkinibe és a Palermo paprikába
Látványosan megnőtt az utóbbi pár évben a cukkini, az avokádó és a Palermo paprika népszerűsége Magyarországon, a padlizsán népszerűsége viszont látványosan visszaesett – írja a G7.hu a zöldség-gyümölcs nagykereskedői piac egyik vezető szereplőjére és a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva. Az avokádó az elmúlt években nemzetközi szinten is nagy karriert futott be, a világpiacon is nagyon nagyot nőtt a kereslet rá, és ezt a trendet Magyarország is lekövette, ami a KSH importadatai alapján is látszik. A KSH adatai alapján az egy főre jutó paprikafogyasztás az elmúlt 8 év alatt rendre 4,5-5 kilogramm között mozgott, viszont a pirosabb vagy egzotikus színű paprikákat (kápia, kaliforniai, Palermo stb.) sokkal jobban veszik a magyar vásárlók a hagyományos tv paprikánál a téli hónapokban. Az Agrártudományi Kutató Intézet (AKI) árinformációs rendszere alapján látszik, hogy a kaliforniai paprika mindig jóval drágább, télen is és nyáron is. 4
A világ jegybankjai tavaly 27 milliárd dollárért vásároltak aranyat Ötven éve nem voltak ennyire aranyéhesek a központi bankok. A világ jegybankjai tavaly651,5 tonna aranyat vásároltak, ami 74 százalékkal több a 2017. évinél, illetve csaknem ötven éve a legnagyobb mennyiség. A központi bankok által tavaly vásárolt arany értéke 27 milliárd dollár volt - áll az Arany Világtanács (WGC) jelentésében. A legnagyobb vásárló Oroszország volt tavaly, 273,7 tonnával, amelyet Törökország és Kazahsztán követett, de felhalmozott például Lengyelország és India is. Az orosz jegybank aranytartaléka tavaly már a 13. egymást követő évben nőtt, és a vizsgált időszakban 1726,2 tonnáról a múlt év végére 2100 tonnára emelkedett. Az orosz jegybank arany- és devizatartalékában az arany aránya 18,5 százalék volt a múlt év végén. Oroszországot gúzsba kötik a nyugati szankciók, így felerősödött a Kínával folytatott arany -
Lezárulhat az USA-Kína kereskedelmi háború Donald Trump méltatta az "óriási előrehaladást" a Washingtonban tartott amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások után – írja az MTI. Az amerikai elnök a Fehér Házban fogadta csütörtökön a kínai delegációt és bejelentette, hogy újabb találkozóra készül Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Trump ugyanakkor leszögezte, hogy még több lényeges kérdés vár megtárgyalásra ahhoz, hogy végleg lezárható legyena két ország közötti vita. A kínai delegáció vezetője, Liu Ho miniszterelnök-helyettes a Fehér Házban reményét fejezte ki, hogy még március elseje előtt sikerül tető alá hozni a kereskedelmi megállapodást. Bejelentette továbbá, hogy Kína napi ötmillió tonna amerikai szója vásárlására készül. Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója, az amerikai küldöttség vezetője nagyon intenzív tárgyalásról beszélt, és a közelebbről nem részletezett strukturális kérdések és ellenőrzési mechanizmusok megtárgyalását emelte ki. A Huawei-ügyről a tárgyalásokon nem esett szó. Mint Lighthizer elmondta: a Huawei pénzügyi igazgatója, Meng Van-csou letartóztatása nem befolyásolta a tárgyalások hangulatát.
Hunguest Hotel Palota**** 3517 Lillafüred Erzsébet sétány 1. Telefon: +36-46-331-411 Fax: +36-46-331-411 reserve@hotelpalota.hu www.hotelpalota.hu
Az új, kínai tulaj leépít a Gorenjénél A szlovén Gorenje új kínai tulajdonosa, a Hisense Electric háztartásigép-gyártó vállalat elbocsájtja 325 alkalmazottját – közölte az MTI pénteken a helyi sajtóra hivatkozva. A szakszervezetet kellemetlen meglepetésként érte a bejelentés. Zan Zeba, a szakszervezet elnöke a sajtónak úgy nyilatkozott: azokat a teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottakat bocsátják el, akikkel a vállalat tavaly határozott időre kötött munkaszerződést. "Az optimista bejelentések után, miszerint az új tulajdonos növelni fogja a termelést és új munkahelyeket teremet, kellemetlen meglepetésként ért minket a hír" - mondta, majd hozzátette, hogy kevesebb dolgozóval nehéz lesz elérni a kitűzött célokat. Denis Ostir, a Gorenje szóvivője elmondta: nem hosszabbítják meg a most lejárt szerződéseket, mert azok szezonális szerződések voltak, amelyek gyakoriak egy vállalat működésében.
Kiadja: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
hadfiipar - olaj háromszögben folytatott cserebere. Az arany amúgy korábbi jellemző trendjeivel ellentétesen viselkedik mostanában. Amikor a világ tőkepiacai gyengélkednek, akkor az arany, mint menekülő instrumentum drágulni szokott. Nos, 2018-ban szinte minden piac pocsékul teljesített, de az arany sem volt kivétel, egy évvel korábbi árszintjéhez képest az arany, jelenleg 1300 dolláros unciánkénti ára is visszaesést mutat. Szintén ismert összefüggés az olaj és az arany árának fordított arányossága, 2018 végén az olaj nagyot zuhant, és bár ez valamelyest segített az arany jegyzésein, de az emelkedés minimális volt.
A románok már 2024-ben bevezetnék az eurót
Viorica Dăncilă, Románia miniszterelnöke bejelentette, hogy a napokban benyújtják az Európai Bizottságnak az euró 2024-es romániai bevezetésének akciótervét, benne a pontos határidőkkel – írja a Romania Insider. Florin Georgescu, a román jegybank kormányzóhelyettese egy konferencián pedig épp a miniszterelnöki bejelentés napján érvelt az euró bevezetése mellett, ezzel ugyanis szerinte több tőke áramlik majd Romániába, fenntarthatóbbá válik a gazdasági növekedés, és várhatóan a bérek is nőni fognak. A román jegybank eddig inkább az euró túl korai bevezetésétől óvott, mondván, ez komoly károkat is okozhat a román gazdaságnak. Korábbi álláspontjuk szerint az euró bevezetéséhez előbb jó lenne elérni, hogy a román GDP/fő legalább az uniós átlag kétharmadát elérje. Románia gazdaságáróla közelmúltban írtunk az Indexen részletesebben.
29/2019 • 2019. február 4.
Vihar előtt Magyarországi mozipremier: 2019. január 31. Magyarországi moziforgalmazó: Big Bang Media
A Vihar előtt az Oscar®-jelölt író-rendező Steven Knight és az Oscar®-díjas producer Greg Shapiro filmje, főszerepben az Oscar®-díjas Matthew McConaughey-vel és Anne Hathaway-jel. A háborítatlan, égszínkék tengerrel körülvett trópusi szigetet a legtöbben nyaralóparadicsomként ismerik, kivéve Baker Dillt (Matthew McConaughey), a sokat látott, harmincas éveiben járó hajóskapitányt, aki abból él, hogy kellemetlen turistákat visz sporthorgászni „Serenity” névre hallgató ikermotoros hajóján. Egyetlen valódi társa az őszülő, középkorú elsőtiszt, Duke. Mindez mellett a kapitány megszállottan próbálja elfogni azt a mitikus kékúszójú tonhalat, amely folyton megszökik előle. Egy nap a semmiből
felbukkan Dill ex-felesége, Karen (Anne Hathawayaki évekkel ezelőtt elhagyta egy gazdag, folyton úton lévő üzletember kedvéért, és most egy ajánlattal keresi fel. Dill hamar átlát a szitán: Karen azt akarja, hogy vigye el a férjét horgászni, itassa le, és lökje a tengerbe, hogy a cápák martaléka legyen, cserébe a nő fizet tíz millió dollárt. Dill elsőre hallani sem akar az ötletről, de ahogy telik az idő, elkezdi átértékelni az ajánlatot, és lassan rájön, hogy nem minden az, aminek látszik...
A kedvenc /The Favourite/írangol-amerikai életrajzi film, történelmi film, 120 perc, 2018 A 18. század eleje. Anglia háborúban áll a franciákkal. Ettől függetlenül a kacsafuttatás és az ananászfogyasztás virágzik. A törékeny Anna királynő foglalja el a trónt, nevében közeli barátja, Lady Sarah Malborough kormányozza az országot, s közben el is látja a betegeskedő uralkodót. Mikor egy új szolgáló, Abigail megérkezik az udvarba, bája és talpraesettsége révén Lady Sarah hamar szárnyai alá veszi – Abigail pedig csak az alkalmat keresi, hogy visszatérhessen arisztokrata életéhez. Ahogy a politika és a háború egyre inkább lefoglalja Sarah-t, Abigail szép lassan elfoglalja a helyét Anna mellett. Szárba szökkent barátsága a királynővel lehetőséget kínál számára, hogy megvalósítsa célját, és ebben se nő, se férfi, se politika, se nyúl nem gátolhatja meg. Bemutató dátuma: 2019. február 7. (Forgalmazó: Fórum Hungary)
AVATAR kiállítás nyílik az Andrássy Élményközpontban
KÉT KIRÁLYNŐ Színes, feliratos angol film Szereplők:Erzsébet királynő.............……..………. Margot Robbie Stuart Mária.…….......…….………..….... Saoirse Ronan. Ez az új, kosztümös történelmi dráma a karizmatikus Stuart Mária viharos életének krónikája. Mária 16 évesen francia királyné lesz, majd 18 évesen megözvegyül, és ellenáll a nyomásnak, hogy újból férjhez menjen. Ehelyett visszatér szülőföldjére, Skóciába, hogy visszakapja jogos trónját. Ám Skócia és Anglia az ellenállhatatlan I. Erzsébet uralma alá tartozik. A két fiatal királynő egyszerre bűvöli el és félem-
líti meg egymást. Riválisok a hatalomban és a szerelemben is, és női uralkodók a férfiak világában, ezért el kell dönteniük, hogyan játsszák le a játékot, melynek neve: házasság kontra függetlenség. Mária elhatározza, hogy nem lesz bábfigura, és kinyilvánítja igényét az angol trónra, fenyegetve ezzel Erzsébet hatalmát. Árulás, lázadás és összeesküvések veszélyeztetik mindkét udvarban a trónt – és változtatják meg a történelem menetét. Országos bemutató: 2018. január 31. Bemutatja a UIPDuna Film Hamarosan a mozikban!
Február 2-től Európában a hazai AVATAR rajongók láthatják elsőként a James Cameron film ihlette AVATAR: Discover Pandora című rendkívül látványos, korszerű, interaktív időszakos kiállítást Budapesten, a tavaly megnyílt Andrássy Élményközpontban. A kiállítás bemutatja Pandora lélegzetelállító környezetét és lenyűgöző teremtményeit. További információk és jegyvásárlás itt: www.avatarkiallitas.hu.
Időjárás
K
3/7
Sze
Cs
2/6
1/6
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger: Hévíz:
5/6 4/10 5/11 6/12
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
9/17 7/14 5/12 3/8 1/5 2/7
Kecskemét: Keszthely: Siófok:
6/14 4/14 6/12
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
-4/-1 4/6 5/7 3/7 2/8 5/8
Kultúra
F. Várkonyi Zsuzsa : Hoztam, kaptam, átszabtam A személyiségformálás lehetőségei ÚJDONSÁG! KIADÓ:KULCSLYUK KIADÓ Miként formálják személyiségünket és életutunkat szüleink tudatos és tudattalan elvárásai? Hogyan érvényesül mindennapjainkban a sorskönyvi előírások parancsoló ereje? Miért megyünk bele olyan pszichológiai játszmákba, amelyek újra meg újra csak csalódást, vereséget, megaláztatást gyűjtenek be nekünk? Mi állhat a teljesítménykényszer, a kontrollmánia, a zsarnoki viselkedés vagy éppen a túlalkalmazkodó magatartás, a nemet mondásra való képtelenség hátterében? Miért menekül valaki az intimitás elől? Hogyan termeli egy család mindig újra a sikert vagy a kudarcot? Miért választ magának valaki ismételten alkoholista vagy bántalmazó partnert, miközben éppen ezt a típust akarná elkerülni? Hazánk egyik legkedveltebb pszichológusa, F. Várkonyi Zsuzsa hat éven át, több mint kétszáz alkalommal beszélgetett Bódy Gergővel a Klubrádió Kontakt című műsorában. Ez a kötet, mely harminchat beszélgetés anyagát tartalmazza, szerteágazó témákon keresztül azzal az alapvető kérdéssel foglalkozik, hogy gyerekkori tapasztalataink miként alakítják felnőttéletünket, kapcsolatainkat, és milyen lehetőségeink vannak, ha változtatni szeretnénk a rossz beidegződéseken.
5
29/2019 • 2019. február 4.
A vb után befejezi minden idők legjobb női alpesi sízője
Lindsey Vonn először októberben jelentette be, hogy akkor is visszavonul, a szezon végén, ha nem sikerül megdöntenie Ingemar Stenmark 86 győzelmes világkupa rekordját. Nem sokkal később azonban megsérült, így nem tudott ott lenni a kanadai Lake Louise-ban, ami az egyik kedvenc versenye – tizennyolcszor nyert ott futamot. Emiatt úgy döntött, hogy a következő szezonban is versenyezni fog, még egyszer utoljára indulni fog Lake Louise-ban. Az idei szezonja azonban nem sikerült jól, így ismét meggondolta magát: A svédországi vb (február 5-17) után visszavonul. A korábbi klasszis Instagram-posztjában azt írta, hogy a teste egyszerűen nem bírja tovább, és bár nem sikerült megdöntenie Stenmark rekordját, de a többek között 82 világkupagyőzelme, hét vb-címe és három olimpiai érme miatt egyáltalán nem érzi úgy, hogy szomorkodnia kellene.
Az EFL összes csapatánál rövidebb lesz az átigazolási időszak A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek. A Premier League tavaly szeptemberben meghozottdöntéseután az EFL-ben, azaz a az angol labdarúgó-másod-, harmad- és negyedosztályát magában foglaló szervezetben is az átigazolási iődszak lerövidítése mellett döntöttek, így az ottani 72 csapat számára is a szezon első bajnokiját megelőző csütörtök 17 óra lesz az átigazolási szezon zárása – írja aBBC. Kölcsönvenni ugyanakkor továbbra is augusztus 31-éig tudnak majd ezek a csapatok, emellett pedig a többi európai ligából is igazolhatnak majd, ha ott tovább tart az átigazolási időszak. Shaun Harvey, az EFL vezérigazgatója elmondta, örül, hogy sikerült megegyezésre jutniuk a kérdésben, így ugyanis jóval kiszámíthatóbbá válik majd a szezonkezdés a klubok számára, de továbbra is kiegészíthetik majd a csapatukat, ha szeretnék. Új szabályok is születtek, többek közt a kezdők változtatásával, a műfüves pályákkal és a videóbíróval kapcsolatban is, utóbbit korlátozott mértékben ugyan, de fogják majd használni mostantól.
C. Ronaldo megegyezett az adóhatósággal Cristiano Ronaldo portugál válogatott labdarúgó
Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo kedden elfogadta felfüggesztett börtönbüntetését adócsalási ügyében, és aláírta megállapodását a spanyol adóhatósággal, melynek értelmében 18,8 millió eurót (5,9 milliárd forintot) fizet az államkasszába. A Juventus 33 éves támadója ellen 2017 júniusában indított pert adócsalás miatt a spanyol ügyészség, mivel a vád szerint 2011 és 2014 között a Real Madrid játékosaként 14,76 millió euró (4,5 milliárd forint) adót nem fizetett be, ráadásul mindezt tudatosan tette: egy üzleti vállalkozás segítségével szándékosan rejtette el a személyéhez fűződő kereskedelmi jogok értékesítéséből származó jövedelmét. A bejelentett összeg tartalmazza az adóhátralék és a bírság összegét, valamint a kétéves börtönbüntetés kiváltását. Spa-
nyolországban ugyanis az első, nem erőszakos bűncselekmény esetében a kétéves vagy annál rövidebb időtartamra szóló börtönbüntetést általában felfüggesztik. A rivális FC Barcelona sztárja, a szintén ötszörös aranylabdás Lionel Messi korábban a 2007 és 2009 közötti időszakra vonatkozóan rossz adóbevallást adott le, és a spanyol adóhatóság szerint 4,1 millió eurót nem fizetett be. Így először 21 hónapos börtönbüntetést kapott, ám ezt végül 252 ezer euróval kiválthatta 2017 júliusában.
Doll nagy pénzt kap, ha bentmarad új csapatával
A katari vb-n már délelőtt is lesznek meccsek Thomas Doll visszatérése a hét slágertémája, hiszen 11 év után kapott ismét kispadot a Bundesligában. Eközben a Ferencvárosnál töltött öt évet, és ugyan szerzett bajnoki címet, a csoportkörbe jutásra szemernyi esélye sem volt a csapatával. Péntek este az 52 éves edző már be is mutatkozik a Hannoverrel, amelynek irányítását hétfőn vette át. Ekkora kihagyás után nem jellemző a visszatérés, és nagyjából Doll is sejtheti, élete nagy, egyben utolsó esélyét kapta. 6
Továbbra is rengeteg a kérdőjel a 2022-es katari világbajnokság körül. A rendhagyóan november 21. és december 18. között megrendezendő eseményt a szokott 32 nap helyett 28 nap alatt kell lebonyolítani, aminek az lehet az eredménye, hogy közép-európai idő szerint akár már délelőtt 11 órakor is láthatunk csoportmeccseket. Alapvetően 14, 17 és 20 órakor (katari idő szerint 16, 19, 22 órakor) kezdődnének a csoportmeccsek, de mivel a szokásosnál
négy nappal kevesebb idő áll rendelkezésre, felmerült, hogy a napi három helyett négy csoportmeccset kell megrendezni. Ebben az esetben lenne egy helyi idő szerint 13 órás meccs, vagyis Magyarországon már 11 órától kezdődne a program. Továbbá még az sincs eldöntve, hogy már 2022-ben kibővítenék-e a világbajnokság mezőnyét 48 főre, vagy az eddig használt 32 fős formátumot használnák. Ez még tovább bonyolíthatja a menetrendet.