Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Felrobbant egy világháborús lövedék egy román városban Felrobbant egy - feltehetően a világháborúk valamelyikéből származó lövedék Romániában hétfőn, súlyosan megsebesítve három embert, akik közül az egyik még a mentők érkezése előtt belehalt sérüléseibe, írja az MTI. A robbanás a Bákó megyei Aszódhoz (Asau) tartozó Csobános (Ciobanus) egy erdőkitermelésén történt, amikor a munkások egyike kalapáccsal megütötte a lövedéket két ebédelő társa közvetlen közelében - közölte Facebook-oldalán a Bákó megyei katasztrófavédelem (ISU). A robbanás egyiküknek leszakította a kezét, egy másik munkás lába roncsolódott szét, egy harmadik pedig hastájékon szenvedett sérüléseket - részletezte az ISU. Nem sokkal később az egyik munkás meghalt, a másik kettőt pedig az aszói sportpályára szállították, ahol le tudtak szállni a rohammentőszolgálat értük küldött mentőhelikopterei.

Egyetlen román párt sem támogatta a székely autonómiát A bukaresti képviselőház után a kétkamarás román parlament szenátusa is elutasította a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott törvényjavaslatot a területi autonómiáról. A székelyföldi autonómia tervezetét a szenátus szakbizottságai előzőleg negatívan véleményezték, a szenátus múlt heti plenáris vitáján pedig valamennyi román párt szónoka ellene érvelt. A törvénytervezet sorsáról végleges döntést hozó szenátus 96 szavazattal 9 ellenében erősítette meg a Székelyföld autonómiáját elutasító szakbizottsági jelentést. A székelyföldi autonómiatervezetet kizárólag az RMDSZ frakciója támogatta – írja az MTI.

121/2018 • 2018. MÁJUS 31.

Az olasz államfő szakértői kormány megalapításával bízta meg Cottarellit Visszaadta a kormányalakítási megbízást Giuseppe Conte

Sergio Mattarella olasz államfő vasárnap este nem fogadta el az Öt Csillag Mozgalom és a Liga pénzügyminiszter-jelöltjét.

Dobjuk fel a hétköznapokat! A Vénusz bemutatja új, magyar piacon egyedülálló kenőmargarinját, amelynek különlegessége, hogy négyféle pirított magot – napraforgómagot, tápláló tökmagot, szezámés lenmagot – tartalmaz. A Vénusz Kenőmargarin Magvakkal 50% zsírtartalommal rendelkező, tisztán növényi alapú margarin, amely nem tartalmaz állati eredetű zsiradékot vagy bármilyen tejszármazékot. Tökéletes kiegészítője lehet reggelinknek, és változatossá tehetjük vele a napközben gyorsan elfogyasztott szendvicsünket is. A Vénusz ezzel a különleges újdonságával arra ösztönöz bennünket, hogy fordítsunk kellő figyelmet az étkezésünkre, hiszen akár tízóraival vagy uzsonnával is könnyedén színesíthetjük a szürke hétköznapokat. Válasszunk nem

megszokott alapanyagokat! Próbáljunk ki teljes kiőrlésű kenyereket, péksüteményeket, a megszokottak helyett. Kóstoljuk meg gyümölccsel kedvenc szendvicsünket!Legyünk kreatívak! Készítsünk változatos, margarin alapú szendvicskrémeket, hogy különlegessé tegyük a reggelinket, uzsonnánkat. Szánjunk időt a tálalásra! Adjunk magunknak időt egy szép szendvics elkészítésére, a megfelelő alapanyagok kiválasztásától kezdve egészen a szendvicsünk díszítéséig – dekoráljunk bátran friss fűszernövényekkel, apróra vágott szezonális zöldségekkel, vagy kényeztessük érzékszerveinket ehető virágokkal. Álljunk meg pár percre, lassítsunk! Adjuk meg a módját az étkezésnek, mert megérdemeljük. Jó étvagyat!

Rendhagyó Wagner-élmény: június 7-én új arculattal nyit a Budapesti Wagnernapok a Müpában Egyedülálló arculatot álmodott meg a Müpa a Budapesti Wagner-napok számára, amelyet a hazai és nemzetközi rajongók már az idei fesztiválon megcsodálhatnak. A 12 éves múltra visszatekintő, mára világhírűvé vált eseménysorozat új vizuális elemei egy különleges hangképelemző szoftver segítségével, Wagner operáinak

vezérmotívumai alapján születtek. A június 7-től 17-ig tartó Budapesti Wagner-napokon idén egy új bemutató, beszélgetések, filmvetítések várják a közönséget, és a fesztivál alkalmából jelenik meg A bolygó hollandi DVD-verziója is. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: www.budapestiwagnernapok.hu

Ha rágózunk gyaloglás közben, az segíthet a fogyásban Egy japán tanulmány szerint a rágógumizás gyaloglás közben emeli a pulzusszámot és az energiafelhasználást. A rágózás hatásaival már több tanulmány foglalkozott, de ezek nyugalmi állapotban vizsgálták, hogy milyen hatást gyakorol a szervezetre. Azt senki sem kutatta, hogy mi történik, ha séta közben rágózik az ember. A szerzők 46 önkéntest kértek fel. A 21-46 éves férfiak és nők két tesztre vállalkoztak: két, egyenként másfél grammos, 3 kilokalóriát tartalmazó rágógumit adtak a résztvevőknek, hogy egy 15 perces, normál tempójú séta alatt rágják őket egyórás pihenő után;a kontrolltesztben ugyanígy egy óra pihenés után sétáltak 15 percet, azonban ekkor olyan port kaptak, ami ugyanazt tartalmazta, mint a rágógumi – csak nem kellett megrágni. Végül megállapították, hogy a rágógumis turnusban jelentősen magasabb volt az alanyok átlagpulzusa, sőt a nyugalmi pulzushoz képest nagyobb volt a változás a rágógumis fordulóban, mint a kontrolltesztben.

Elhunyt Serge Dassault francia fegyvergyáros Kilencvenhárom éves korában hétfőn elhunyt Serge Dassault francia milliárdos, volt jobboldali szenátor, a Dassault fegyvergyár és a Le Figaro című francia konzervatív napilap tulajdonosa, aki ellen az utóbbi években több eljárás is indult gyanús pénzügyi tranzakciók miatt, írja az MTI. A Dassault család közleménye szerint a milliárdos délután a párizsi ChampsÉlysées sugárúton található irodájában szívrohamban hunyt el. A Forbes magazin 2018-es kiadványa szerint Serge Dassault Franciaország negyedik legvagyonosabb embere volt.

Mai időjárás BUDAPEST

15 / 29 °C Várható csapadék: 0 mm


121/2018 • 2018. május 31.

Az ENSZ felszólította SzaúdArábiát, engedje szabadon a nőjogi aktivistákat Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala (OHCHR) arra szólította fel kedden Szaúd-Arábiát, hogy engedje szabadon azokat az aktivistákat, akiket minden jel szerint kizárólag jogvédő tevékenységük miatt tartanak fogva. Mint megírtuk, május közepén legalább 13 emberi jogi aktivistátvettek őrizetbeSzaúd-Arábiában, ahonnan mostanában inkább pozitív hírek érkeztek. Az őrizetbe vett, főként női aktivisták olyan ügyekért harcoltak, minta nők autóvezetése, amit nemrégiben engedélyeztek számukra. Ezért is érthetetlen, miért tartóztatták le őket. Ráadásul úgy, hogy rájuk sütötték, hazaárulók és külföldi ügynökök - és ezért akár halálbüntetést is kaphatnak. Az őrizetbe vett 13 aktivista közül négyet már szabadon engedtek, kilencen azonban még mindig börtönben vannak. Az Amnesty International és a Human Rights Watch szerint nem tudni, hogy hol tartják őket fogva és hogy hívhattak-e ügyvédet.

Räikkönen nevet a rali-visszatérésen Hétvégén röppent fel a hír, miszerint Kimi Räikkönen 2019-ben visszatérhet a rali-vb-be, méghozzá a Toyotánál, miután Monacóban a Toyota ralicsapatának képviselőit látták a finn pilóta yachtján. Az ügyről hétfőn nyilatkozott is Räikkönen, aki csak nevetett a pletykákon. „Ha beszélnek a hölggyel, aki írta a cikket, hamar kideríthetik, hogy nem sokat ért a motorsportokhoz. Csak pletykákat és a saját elképzeléseiket írták meg” – reagált az először egy finn lapban megjelentértesülésekre.

Elindult a Pampers koraszülött osztályokat támogató országos programja

Teltházas lesz az Iron Maiden koncert

A Pampers 3 évnyi és több mint tízezer órányi kutatás után a PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztályok ápolónőivel együttműködve kifejlesztette Pampers Preemie Protection Pelenkát.

Elfogytak a napijegyek az Iron Maiden VOLTos koncertjére. Június 28-án, a Telekom VOLT Fesztivál csütörtöki napján lép fel Sopronban a Iron Maiden. Erre a napra azonban napijegyet már nem lehet kapni. Bérlet még korlátozott számban kapható, amivel természetesen az Iron Maiden koncertet is megnézhetjük. Aki mindenképpen szeretne idén a VOLTon fesztiválozni, érdemes mihamarabb beszerezni a jegyét, mert nem csak a Maiden napra, de a többi koncertre is nagy az érdeklődés. Mint ismeretes, az idei VOLTon fellép – többek között - a Depeche, Iron Maiden, az Avenged Sevenfold, a Limp Bizkit, a Hurts, Steve Aoki, a Hollywood Undead, Redfoo, a Clean Bandit, a Skillet, The Kills, Alan Walker, Rudimental (dj set) és a legismetebb hazai előadók, mint Ákos, a Tankcsapda, a Quimby, a Halott Pénz, a Wellhello vagy Majka & Curtis, hogy csak néhányt említsünk.

A Pampers 3 évnyi és több mint tízezer órányi kutatás után a PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztályok ápolónőivel együttműködve kifejlesztette Pampers Preemie Protection Pelenkát, amely a legkisebb, akár 800 gramm alatti testsúlyú koraszülött kisbabák számára nyújt biztonságos és kényelmes védelmet. A speciális koraszülött pelenkák idén tavasztól egy hosszú távú és országos adományozási program keretében minden koraszülött osztállyal rendelkező kórházba eljuthatnak, jelentős terhet véve le a szülőkről és a kórházi osztályokról. Egy nagyon éretlen koraszülött

kisbaba kényelmes és biztonságos pelenkacseréjéhez legalább két ápolóra, négy gondoskodó kézre és akár 5-10 percre is szükség lehet. A szerető érintés minden csecsemő számára fontos, a koraszülött kisbabák számára azonban – egészségük és fejlődésük szempontjából – elengedhetetlen. "Nagyon örülünk a P&G és a Rossmann közös kezdeményezésének, és tudjuk, hogy az összegyűlt adomány segítségével sok édesanya és koraszülött kisbaba életét tehetjük biztonságosabbá, könnyebbé és szebbé” – mondta el Földvári Nagy Zsuzsanna, az Egyesület elnöke. –

Radics Gigi Koncertshow novemberben PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA! Koncert a Show-ban vagy Show a Koncertben? Döntse el ÖN! Az elmúlt évek itthoni és külföldi teltházas koncertjei után idén először önálló nagyszabású látványos koncertshowjára készül Radics Gigi november 10-én 19:00 órakor a PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNÁBAN. Nem tudunk nem elfogultan nyilatkozni róla, hisz különleges, tiszta hangja, kisugárzása nemcsak az itthoni és külföldi rajongóit, de még a világhírű Quincy Jonest is elvarázsolta. „Radics Gigi a világ 5 legjobb énekesnője közé tartozik!” – nyilatkozta Quincy Jones őszintén! Gigi, fiatal kora ellenére, már sokszoros

arany és platinalemezes előadó, valamint számos díj és elismerés tulajdonosa,2018-ban ismét, a magyar X-faktor egyetlen női mentora! A koncertshown élvezhetjük először Gigi vadonatúj dalait, a régi jól ismert dallamok pedig új köntösben, új hangszerelésben kúsznak be a produkcióba. Grandiózus, egyedi vizuális- és fénytechnika jelenik meg a színpadon, mely képes pompásan beleolvadni, ráhangolódni a koncert látványvilágára. A koncerten meglepetésvendégek is lesznek, továbbá profi zenekar és nemzetközi szintű tánckar színesíti a show-t. Betekintést nyerhetünk Gigi amerikai tartózkodása alatt gyűjtött tapasztalataiba, munkáiba.

Időpontfoglalás nélkül várunk Téged a nyitva tartási időben bármikor! Több mint 2000 vendégünk ajánlásával! Nálunk átadhatod magad annak a kényeztetésnek és felfrissülésnek, mely kikapcsolódást nyújt a mindennapi élet forgatagában. Látogass el pesti szépségcentrumunkba, mely a himalájai sókristályok jótékony hatásával gyógyít! Szalonunk kellemes környezete és világszínvonalú felszereltsége, valamint munkatársaink magas fokú szakképzettsége biztosítja mindazt, amely a szépségápolást élménnyé varázsolja. http://skingyantaszalon.hu Pesten és már Budán is!

Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: +36 84/501-413 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium

Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

Varsó 1,5-2 milliárd dollárt fizetne egy amerikai hadosztályért Varsó 1,5-2 milliárd dollárral járulna hozzá egy amerikai hadosztály lengyelországi telepítéséhez, az eszközöket az amerikai katonák által használandó szociális, közúti és katonai infrastruktúra kiépítésére szánnák - értesült róla az onet.pl hírportál hétfőn. Az MTI szerint a lengyel nyelvű, német tulajdonú honlap a lengyel nemzetvédelmi tárca állítólag nem titkosított, az amerikai agytrösztöknek, kormányzati szerveknek és a washingtoni törvényhozásnak címzett anyagra hivatkozik. Az onet.pl idézi a minisztérium magyarázatát, miszerint a dokumentum "az Egyesült Államokkal folytatott védelmi együttműködés elmélyítését, ezen belül az amerikai erők lengyelországi jelenlétének növelését célzó lépések" egyike. Lengyelországban 2016 első felétől négy NATOzászlóalj és egy amerikai páncélos dandár úgynevezett "állandó rotációs" jelleggel állomásozik, a legénység a felszereléssel együtt félévente váltja egymást. Tomasz Szatkowski lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettes a múlt héten a defence24.pl lengyel szakportálnak elmondta: tárcája átadta az amerikai félnek egy hadosztály állandó telepítésére vonatkozó javaslatokat.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu