title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Öt éve először bukkant fel videón az Iszlám Állam vezetője Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője öt éve először tűnt fel egy propagandavideóban. A szervezet propagandacsatornáján hétfőn publikált felvételen a „kalifa“ bosszút esküdött harcosai meggyilkolásáért és bebörtönzéséért. Al-Bagdadi az IS utolsó területi birtokára, a március végén elveszített Baghúzra utalva elismerte, hogy „a Baghúzért folytatott harcnak vége“. Az IS vezetője 2014 óta nem jelent meg nyilvános videón, akkor a frissen elfoglalt Moszul egyik mecsetjében, a terrorállam sikereinek csúcsán bejelentette a Kalifátus megalapítását. Az Iszlám Állam vezetője bozontos szakállal, jellegzetes fekete öltözetben egy karabély és három elhomályosított arcú férfi kíséretében beszél kerek 18 percen át.Az alDzsazíra összefoglalója szerintalBagdadi kitért a Srí Lanka-i merényletsorozatra is.

110 ezer embert érint a SAS pilótasztrájkja Újabb közel 600 járatot volt kénytelen törölni a skandináv légitársaság (Scandinavian Airlines - SAS) vasárnap a harmadik napja zajló pilótasztrájk miatt, a járattörlések következtében a hét végén a SAS összesen mintegy 170 ezer utasa nem tudott útra kelni - írja az MTI. Dánia, Norvégia és Svédország vezető légitársasága vasárnap további járattörléseket jelentett be, miután nem sikerült felújítani a felek egy új kollektív szerződés megkötésére irányuló tárgyalásait. A tervek szerint hétfőn és kedden újabb 1213 járat esik majd ki, ami mintegy 110 ezer utast érint majd. A munkabeszüntetés pénteken kezdődött, azt követően, hogy kudarcot vallottak a bértárgyalások a három ország pilótáinak 95 százalékát képviselő szakszervezettel (SAS Pilot Group).

98/2019 • 2019. ÁPRILIS 30.

Putyin: Az ukrán és az orosz egy nép Sok bennük a közös

Felvetetett az orosz-ukrán közös állampolgárság lehetőségét Vlagyimir Putyin újságíróknak nyilatkozva hétfőn Moszkvában.

Már csak Magyarország nem állapodott meg a Norvég Alappal Április végére a 15 kedvezményezett ország közül Magyarország maradt az egyetlen, amellyel a norvégok nem kötöttek együttműködési megállapodást a következő Norvég Alapról – írja a Magyar Narancs. A norvég alapot Norvégia, Izland és Liechtenstein, azzal a céllal, hogy az EU frissen csatlakozott, kevésbé fejlett országainak felzárkózására. A pénzek 90 százalékát Norvégia biztosítja. Valójában nem is egy alap, hanem kettő: egy gazdasági és egy civil támogatási szervezet. Az országokra specializált lebonyolításra külön kell pályázni, ezt nyerte meg a legutóbbi körben az Öko-

társ konzorciuma, arról még nem tudni semmit, az aktuális körben ki felelne a pénzosztásért. A lap kérdésére a norvég külügyminisztérium és a tárgyalásokért magyar részről felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) is megerősítette, hogy még nem született meg az együttműködési megállapodás. A norvégok szerint: Ennek legfőbb oka a civil alappal kapcsolatos véleménykülönbség. (...) A civil alap kezelőjének függetlennek kell lennie a helyi, regionális és központi kormányzattól, politikai pártoktól és vallási szervezetektől. E mellett megfelelő tapasztalatot várunk el civil szervezeteknek szóló pályázatok lebonyolításában.

SZÉTTÉPVE Zenés szembenézés Szabó Kimmel Tamással Februártól az Orlai Produkció műsorán a Belvárosi Színházban! “Vajon miért választja az ember az élet helyett az élet villanásnyi illúzióját? Mi az, amiért az olykor biztonságos családi hátteret, a tiszta jövőt egy koszos gyorséttermi WC-re váltja? Mi az a pillanat ahol megszületik a döntés, hogy fejjel csússzunk lefelé a lejtőn? A

függőség mindenki életében megtalálható, hol észrevehetetlenül, hol látványosan. Előadásunk az embert boncolgatja a döntést vizsgálja és igyekszik bemutatni, hogy az élet, néha tényleg csak egy pillanaton múlik! Igaz történetek, zene, fény és sötét. A döntés a miénk, de talán létezik kiút...” Az előadást 14 éven felülieknek ajánljuk.

Leleplezték Moszkvában az Iszlám Állam sejtjét Az Iszlám Állam terrorszervezet héttagú titkos sejtjét leplezték le Moszkva megyében – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság sajtószolgálata. Az MTI által idézett közlemény szerint a külföldről irányított sejt, amelyet 2016 novemberében hoztak létre, toborzással foglalkozott, és a rendvédelmi szervek munkatársai elleni támadásokra uszított. A csoport tagjainál házkutatást tartottak és fegyvert, kommunikációs eszközöket, valamint tiltott irodalmat foglaltak le tőlük. Az iszlám Oroszország második legnagyobb vallása, és bár pontos számuk a statisztikai hiányosságok miatt bizonytalan, valószínű, hogy 10 milliónál is többen lehetnek (Moszkvában már a 2012-es népszámlálás is 300 ezer muszlimot mutatott ki).

Betiltották az arcot fedő ruházatot Srí Lankán a merényletek miatt Betiltották Srí Lankán az arcot elfedő összesfajta ruházatot, amely megakadályozza az azonosítást, a tilalom kiterjed az arcot teljesen eltakaró kendőre, a burkára, valamint a nikábra is, egy héttel a húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadások után írja az MTI. A merényleteknek több mint 250 halottja volt. A tilalom nem utal közvetlenül a muzulmán nők öltözékére, a csak a szemet szabadon hagyó fejkendőjére (nikáb, burka), de arra utaló világos célzásnak tekinthető.

Mai időjárás BUDAPEST

8 / 14 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.