223/2018 • 2018. SZEPTEMBER 29. HÉTVÉGI LAPSZÁM
NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Újabb nikábot viselő török turistát bírságoltak meg Egy 48 éves nikábot viselő nőt bírságoltak meg Dániában. Az eset pikantériája, hogy a nő éppen Aarhus város rendőrségén akarta kérvényezni vízuma meghosszabbítását, amikor is a rendőrök inkább helyben ezer koronára (43 ezer forintra) büntették őt, mert megsértette a törvényt, írja az MTI. "Turistaként volt Dániában, és a rendőrséggel akart beszélni" - mondta a dán rendvédelmi szervek szóvivője. "Azonnal elismerte, hogy nikábot viselt, és azt mondta, nem tud az új törvényről, és nem akart szabályokat megsérteni." A nő még a helyszínen megfizette a bírságot.
Ausztráliában nem lehet büntetlenül „oszamázni” Ausztrália nagyon komolyan veszi a rasszizmust. A sportpályán, válogatott mezben főleg nem lehet senkit faji, vagy vallási alapon sértegetni. Ezért most egy egészen különös vizsgálat indul a krikett-szövetségben. A hatalmas szakálla miatt összetéveszthetetlen külsejű Moeen Ali az egyik legnagyobb angol krikettsztár. A pakisztáni felmenőkkel rendelkező, de már Birminghamben született bal kezes játékos nemrégiben életrajzi könyvet jelentetett meg The Times címmel, amelyet vélhetően Ausztráliában is érdeklődve olvastak. Oszama Ali a könyvében leírja, hogy nagyon elvörösödött és életében nem volt addig olyan dűhös krikett-pályán, amikor egy 2015-ben NagyBritanniában megrendezett angol – ausztrál meccsen az ellenfél egyik játékosa odaszólt neki: Vedd el tőlem Oszama!” Mint arról a BBC cikke beszámol, az ausztrál krikettszövetség komolyan vette a könyvet, további adalékokat kért az egyesített angol és walesi szövetségtől, és bejelentette, hogy vizsgálatot indít.
Fagyos a hangulat Berlinben Erdogan miatt Török államfő Erdogan találkozója Angela Merkel német kancellárral
Hűvös hangulatban fogadták Berlinben Recep Tayyip Erdogan török elnököt, akit az emberi jogok sárba tiprása miatt számos alkalommal bírált Németország.
Halálra késelt egy 16 éves palesztin egy izraeli-amerikait Ciszjordániában Halálra késelt egy 16 éves palesztin fiatal egy izraeli-amerikai kettős állampolgárt Ciszjordániában, Gus Ecion bevásárlóközpontjánál, írja az MTI a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet alapján. A merénylő a Jatta nevű palesztin falu lakója. Családja figyelmeztette a palesztin és az izraeli biztonságiakat, hogy terrorakcióra készülhet, mert vasárnap nem jelent meg az iskolában. A késelés áldozata, Ari Fuld negyvenöt éves, négygyermekes apa. Az Efrat nevű ciszjordáninai zsidó település lakója futni kezdett támadója után, rálőtt, majd összeesett, és kórházba szállítása közben belehalt sérüléseibe. A palesztin késelőt többen is üldözőbe vették, megse-
besítették, elfogták, majd rendőri kísérettel kórházba vitték. A merényletet elítélte Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Reuven Rivlin államelnök mellett David Friedmann, az Egyesült Államok izraeli nagykövete is. A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet szóvivője üdvözölte a palesztin késes támadást. A közelmúltban több terrortámadást hajtottak végre ebben a térségben. 2015 óta a palesztinok több mint 50 izraelit öltek meg, valamint két amerikai és egy brit turistát. Az izraeli biztonsági erők több mint 260 palesztinnal végeztek, amikor ez utóbbiak késelős, fegyveres és gázolásos merényleteket hajtottak végre.
Dárdai Herthája tapad a Bayernre, idegenben nyertek A német labdarúgó bajnokság második fordulójában a Hertha BSC a Bajnokok Ligájában érdekelt Schalke stadionjában nyert 2-0-ra. A Schalke az elmúlt 10 évben rendre legyőzte a berlinieket, most azonban megszakadt ez a sikerszéria. Dárdai Pál csapata az egyetlen a Bundesligában, amelyik eddig nem kapott gólt, és három góllal begyűjtötte a maximális hat pontot. A vezető találatot a szlovák Ondrej Duda szerezte a 15. percben, egy kontra után megpattant a labdája, a kapus így nem védhette. Egy perccel korábban a Schalke büntetőt hibázott, Caligiuri lövése a jobb kapufa mellé ment. A videózás után
kaptak büntetőt, kezezésért. Az előző fordulóban is büntetőt rontott a berliniek ellenfele. A Herthának többször volt esélye, hogy belője a második gólt - Kalou rossz megoldásokat választott -, a hajrában azonban Jarstein kapus percenként mutatott be óriási bravúrokat, mígnem a 94. percben egy hazai szöglet után a másodpercekkel korábban beküldött Jastrzembski kiváló indítást kapott, és csak szabálytalanul tudták visszarántani. A megítélt szabadrúgást 20 méterről Duda csavarta a rövid felső sarokba - a szlovák középpályásnak eddig egy Bundesliga-gólja volt -, így lett meg Dárdai csapatának újabb sikere.
8 halott, 120 sérült a hokkaidói földrengésben Nagy erejű földrengés rázta meg csütörtök hajnalban Japán legészakibb nagy szigetét, Hokkaidót, és a rengés okozta földcsuszamlásokban nyolcan meghaltak, 120-an megsérültek és harmincan eltűntek – írta az MTI. A rengés miatt megszakadt a 3 millió hokkaidói háztartás szinte mindegyikének áramellátása, és egy atomerőmű hűtését átmenetileg tartalék generátorokkal kell biztosítani. A helyi idő szerint hajnali 3 óra 8 perckor történt, 6,7-es erősségű földrengés epicentruma Tomakomai városától keletre volt, fészke pedig mintegy 40 kilométeres mélységben – jelentette a japán meteorológiai intézet. Szökőár-riasztást nem kellett kiadni. A földmozgás megrázta Hokkaido prefektúra székhelyét, az 1,9 millió lakosú Szapporót is.
Részeg volt az ügyeletes orvos a zsolnai kórházban Rendőrök vitték el az ügyeletes orvost a zsolnai kórházból, miután kiderült, hogy részegen akart kezelni egy beteget, írjaa Parameter. A lap szerint egy 22 éves nő húgyúti gyulladással ment a kórházba, hogy segítséget kérjen, de feltűnt neki, hogy az orvos furcsán beszél, olyan mintha részeg lenne. Rögtön értesítette a rendőröket, és be is igazolódott a gyanúja, mert az orvos szervezetében 1,63 ezrelék alkoholt állapítottak meg. Az férfi ellen alkohol befolyása alatt történő veszélyeztetés vádjával indítottak eljárást, és bár a kórházban nem volt vele probléma korábban, de felbontották a szerződését.
Mai időjárás BUDAPEST
10 / 22 °C Várható csapadék: 0 mm
223/2018 • 2018. szeptember 29. Hétvégi lapszám
Megvan Meghan hercegné és Harry herceg kutyájának neve Bármi történik a királyi családban, az fontos. Ha Meghan Markle apja, azaz Harry herceg apósa nyilatkozikminden hülyeséget, akkor az a hír, ha Katalin hercegnégyereket szül, akkor az, ha Erzsébet királynőlóversenyre megy, akkor meg az a vezető anyag. Most is őrült izgalmakról számolt be aPeoplemagazin, ugyanis kiderült BREAKING -, hogy Meghan Markle és Harry herceg mostanában kaptak egy Labrador Retriever kutyát, amit most el is neveztek. Nem Füles, nem Tappancs, nem Morzsi, sem Zsömle, de még nem is Mázli lett a neve, hanem Óz.
Szögletből szerzett gólt Di María A Nimes otthonában is győzött a Paris Saint-Germain (2-4) szombaton, így veretlenül vezeti a francia bajnokságot. A mérkőzés kifejezetten izgalmas volt, a PSG-nek csak a hajrában jött össze a győzelem, a találkozó azonban Ángel Di María és Kylian Mbappé miatt lesz emlékezetes. A 2-0-s első félidő után kicsit bealudt a PSG, a 70. percben már döntetlen volt az állás, de Kylian Mbappé egy góllal és egy gólpasszal végül győzelemhez segítette a csapatát. Ezt nem viselte valami jól a Nimes-csatár Teji Savanier, aki a hosszabbítás utolsó másodperceiben teljesen fölöslegesen felrúgta a PSG világbajnokát: A megmozdulás piros lapot ért, azonban Mbappé is elborult a szabálytalanság után, és egy kiállításért cserébe fellökte Savaniert. Ez volt a támadó második piros lapja karrierje során, az első a francia bajnokságban.
Kizárták Grosjeant az Olasz GP-ről
–sztárokkal, vezető stylistokkal
A Renault a leintés után feljelentette a Haas-Ferrarit a felügyelőknél, miszerint Romain Grosjean autója nem felel meg a technikai előírásoknak. A Renault a leintés után feljelentette a Haas-Ferrarit a felügyelőknél, miszerint Romain Grosjean autója nem felel meg a technikai előírásoknak. Az FIA ellenőre megnézette a kocsit, és megállapította, hogy a Haas fenéklemeze valóban nem szabályos: Grosjeant kizárták, elveszítette a hatodik he-
lyét a futamon. Azaz Esteban Ocon lett a 6., Sergio Perez a 7. - mindkettő Force India - , a renault-s Carlos Sainz a 8., Lance Stroll a 9. és williamses csapattársa, Szergej Szirotkin a 10. Grosjean kiesésével a Renault visszaelőzte a konstruktőrök pontversenyében a Haast a tabella 4. helyén.
Beautyrobic - Az igazi nőiesség megélése a WOW hatásért! Itt nem csak a külsőd formálódik, de hangsúlyt fektetünk arra, hogy belső kisugárzásod és magabiztosságod is növekedjen. Célunk egy olyan edzésforma létrehozása volt, mely amellett, hogy kőkemény kardió és erősítő részeket tartalmaz, sajátságos hangulatának köszönhetően valódi én-időt teremt, ahol vendégeink néhány órára kiléphetnek a mindennapi élet robotjából, és az edzések végén testileg-lelkileg feltöltődve, újult erővel indulhatnak tovább. Mára a brand kinőtte magát, és az edzések mellett több módon is igyekszünk segíteni a nőknek, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. Kozmetikumaink a legjobb minőségű, természetes összetevők felhasználásával készülnek. Saját márkás edző ruháink rendkívül kényelmesek, maximális mozgásteret biztosítva minden gyakorlat kivitelezésekor. Beauty Diétánk egyszerű és könnyen elkészíthető receptekkel segít az általad kitűzött testsúly elérésében. Végül akadémiánkon a kiegészítő tudást kínáló workshopok mellett otthoni oktató videókkal is támogatjuk a fejlődésedet. WOW hatás programunk az
alapító, Békési Brigitta könyvére, a WOW hatásra támaszkodva olyan egyedülálló rendszert kínál, mely garantáltan gyökeres változást hoz az életedbe. A lépésről lépésre egymásra épülő program gyakorlatainak elvégzése után már semmi sem akadályozhat meg abban, hogy mindent elérj, amit csak szeretnél; mind a magánéletben, a társas kapcsolataidban, mind pedig az életed többi területén. Kiknek ajánlott? Olyan nőknek: Akiknek problémájuk van a has és csípő táji felesleggelAkik szeretnének feszes, szexi, nőies testetAkik szeretik a jó zenét, és szeretnek mozogniAkik jól akarják magukat érezni a bőrükbenAkik szép tartásra vágynakAkik számára fontos a rendszeres méregtelenítés és jó közérzetAkik mind testileg, mind lelkileg magabiztosságot szeretnének sugározniAkiknek fontos a test- és lélekszépítésAkik szeretik a melegetAkik szeretnék, ha szép tiszta bőrük lenneAkik szeretnék magukat szexinek és magabiztosnak érezni! Beautyrobic központ 1132 Bp., Hollán Ernő u. 9 M: 06 30 524 4951 Tudj meg többet a módszerről : https://beautyro‐ bic.hu
Álommeló /Second Act/ Hamarosan a mozikban! Maya (Jennifer Lopez) okos, talpraesett nő, aki többre vágyik az élettől. Hosszú évek óta dolgozik a helyi szupermarketben és szeretne feljebb jutni a ranglétrán. Amikor megpályázza a menedzseri állást ami után oly régóta epedezik -, felsőfokú végzettség híján elutasítják. De Maya nem adja fel ilyen könnyen az álmait. Egy tévedés folytán, amiben egy kamu Facebook profil is szerepet játszik, állást ajánlanak neki New York egyik legmenőbb vállalatánál. Egyszerre minden az ölébe hull, ami után eddig csak áhítozott: csilli-villi lakás, trendi ruhák, remek állás. Csak egy a bibi: mindenki azt hiszi az új helyen, hogy ő valaki egészen más
Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: 06 86 501 450 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium
DRESS UP! Kampány a fiatal lányokért
Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
Motivációs kampány indult Magyarországon a tudatos öltözködés népszerűsítésére és a tinédzser lányok online szexuális zaklatás elleni védelmében. A Pán Péter Stop nevű ifjúsági blog családvédelmi és más szakmai szervezetekkel, hazai médiaszemélyiséggel karöltve arra hívja fel fiatal lányok és szülők figyelmét, hogy mind a virtuális térben, mind a valós életben mit tehetnek saját védelmük érdekében. „Ha a szíved nem kirakat, a tested miért lehet az?” mottóval indított kampányt Bereczki Enikő, ifjúsági szakértő, a Pán Péter Stop!bloggere, amelyhez több médiaszemélyiség és szakember csatlakozott, köztük Bombera Krisztina, televíziós újságíró, Dr. Baracsi Katalin, internetjogász, Kósa Erika, üzletasszony, a Kósa Erika Akadémia alapítója, Yurkov, stílustanácsadó iroda, Dr. Schiffer Miklós stílusszakember, Gyurácz Eszter műsorvezetője, Szentesi Réka történész, divatkutató, Császár Enikő, a Pretto márka alapítója, divattervező, Nagy Janka gyerekpszichológus, Adry Project ruhamárka, illetve, számos szervezet, mint például a Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálat, a Safer Internet Program, a Happy Family Családi infóportál, a Jövőképp Egyesület és további együttműködő partnerek. A Szex és New York színésznője nem lesz New York kormányzója A Szex és New York színésznőjeként is ismert Cynthia Nixon New York állam kormányzóválasztásán indult volna demokrata színekben a félidős választáson, azonban csütörtökön elvesztette az előválasztást Andrew Cuomóval szemben. Courno a szavazatok 65 százalékát kapta meg, Nixon pedig 35 százalékot. A vereségről azt írta twitterén, hogy nem erre az eredményre számított, de nem szegte kedvét, mert már az indulásával sikerült átrendezni a politikai erőviszonyokat. Viszont úgy látja, az egész államot cserben hagyták a vezetői, mert itt a legnagyobbak az egyenlőtlenségek, baj van az állami iskolákkal és a tömegközlekedéssel, az állami több városában pedig a gyerekek fele szegénységben él, miközben New Yorkban élnek a világ leggazdagabb emberei is. Az Egyesült Államok novemberi félidős választásán minden korábbinál több nő indul.