Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Albánia nem gyorsítja fel befogadótáborépítéssel az uniós csatlakozását Albánia nem kíván menekülttábort építeni az Európai Unióba igyekvő menedékkérőknek - jelentette ki Edi Rama albán kormányfő a Bild című német lapnak. Ilir Meta albán elnök eközben Magyarországon tárgyal. Edi Rama, Albánia baloldali miniszterelnöke kijelentette, hogy Albánia akkor sem hajlandó tábort építeni a menedékkérőknek, ha cserébe azonnal felvennék az EU-ba. A menekültválságot Albánia uniós csatlakozási folyamatától függetlenül kell megoldani – mondta az MTI tudósítása szerint. „EU-s menekülttábort építeni Albániában azt jelentené, hogy az EU lerakja valahová az elkeseredett embereket, mint a veszélyes hulladékot, amelyet egy ország sem akar elhelyezni a területén” - mondta Edi Rama.

Elítélték az amerikai konzulátus elleni terrortámadás irányítóját Egy washingtoni bíróság terrorista tevékenység vádjával 22 évi börtönbüntetésre ítélte Ahmed Abu Hattala líbiai szélsőségest, aki az amerikai igazságszolgáltatás szerint a bengázi amerikai konzulátus ellen 2012-ben elkövetett fegyveres támadás kitervelője és irányítója volt - írta az MTI. Egy másik bíróság tavaly novemberben már kimondta a férfi bűnösségét a terrorcselekmény ügyében, mivel e támadás kitervelőjének és irányítójának tartotta, ugyanakkor felmentette őt a legsúlyosabb vádak alól. A vád képviselői ugyanis nem tudták kellőképpen bizonyítani, hogy Hattala közvetlenül részt vett volna az iszlamista terrorakció áldozatául esett Chris Stevens amerikai nagykövet, a külügyminisztérium egy másik alkalmazottja és két tengerészgyalogos halálához vezető cselekményekben.

146/2018 • 2018. JÚNIUS 29.

Putyin és Trump találkoznak De nem tudni mikor és hol

A Kreml bejelentette, hogy megállapodás született a Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök közötti csúcsról.

Újrahangolt koncerttel érkezik szombaton Ákos Siófokra Nagyon szereti a balatoni koncertek hangulatát, és Siófokra is rendszeresen visszajár Ákos. A Nagystrandon, a Plázson viszont most először lép fel az ország egyik legnépszerűbb pop-rock előadója. A június 30-i koncert azért is lesz különleges, mert a nemrég 50. születésnapját ünneplő Ákos jubileumi műsorának egy új verziójával érkezik Siófokra. Április 6-án lett 50 éves Ákos, aki ebből az alkalomból tavasszal akusztikus, színházi jellegű műsorral járta az országot. Azonban alig várja már a nyári fesztiválturnét, hogy újra elővegye rockosabb énjét, és látványosabb, hangosabb formában is előadja a dalait. A jubileumi műsornak ezzel a

verziójával elsősorban fesztiválokon lép majd fel Ákos. Épp ezért jelent kivételt a siófoki koncert, hiszen ez az énekes-dalszerző saját, önálló koncertje lesz, és mint ilyen, teljesen más hangulatúnak ígérkezik, mint egy fesztiválfellépés. Az alapvető, hogy a nyári koncertek közül sem hiányozhatnak a balatoni helyszínek. „Korábban, amikor még több előadásból állt egy-egy turné, külön fejezet volt a Balaton körüli menet, remek kis szabadtéri helyszínekkel” – mondta, külön kiemelve, hogy rengetegszer játszott már a Siófoki Szabadtéri Színpadon. Most viszont új helyszínen, a Plázson lép fel, és a koncert szerinte óriási bulinak ígérkezik.

84 fiatal sportolót támogat a MOL Új Európa Alapítványa Az idei évben a MOL több mint 30 millió forintot fordít a Tehetségtámogató Program Sport pályázatának keretében a fiatal sportolók támogatására. A MOL összesen 84 sportolót részesített támogatásban, akik közül 71en 18 év alatti versenyzők, 13-an pedig 18. életévüket betöltött, eredményes sportpályafutást folytató klasszis sportolók. A MOL Új Európa Alapítványa 2006 óta összesen több mint 2000 fiatal sportoló fejlődéséhez járult hozzá, a szétosztott támogatás

összértéke meghaladja a 400 millió forintot. A MOL Új Európa Alapítványa a Tehetségtámogató Program Sport pályázatának keretében 13. éve támogatja azokat a fiatal sportolókat, akik már bizonyították tehetségüket országos vagy nemzetközi versenyeken, de továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük. Az idei évben a szakmai zsűri döntése alapján 84 egyéni sportoló részesült támogatásban. 2018-ban a támogatások összértéke meghaladja a 30 millió forintot.

Pár nap bolyongás után Máltán kiköthetett a Lifeline mentőhajó Befutott a máltai főváros, Valletta kikötőjébe a Mission Life német civil szervezet Lifeline nevű mentőhajója mintegy 230 menekülttel és 17 fős legénységgel a fedélzetén. A hajó hat napon át várakozott a kimentett emberekkel a nemzetközi vizeken Málta előtt a Földközi-tengeren, mert nem kapott engedélyt a kikötésre az Európai Unióban. Az olaszok megint keménykedtek A mentőhajó előtt korábban Spanyolország, Olaszország, és Málta sem nyitotta meg kikötőit, ugyanakkor a francia és az olasz diplomácia egyeztetésbe fogott, végül Joseph Muscat máltai miniszterelnök szerdán közölte, hogy a hajó kiköthet a szigetországban. Olaszország, bár elsősorban Matteo Salvini a"cigányszámoló"belügyminiszter ezúttal nagyon harcias üzenetet küldöt, amelynek az volt a lényege, hogy minden illegális hajó így fog járni, végül a szétosztott menekültek befogadásában szerepet vállal.

54 rab megszökött egy börtönlázadás után Két ember életét vesztette, egy pedig megsebesült szerdán egy brazíliai börtönben kirobbant lázadás nyomán. A zendülés következtében 54 rab szökött meg - írta az MTI. Az észak-brazíliai Pará szövetségi államban lévő börtönben fogvatartottak egy csoportja lefegyverezte a fegyőröket arra kényszerítve őket, hogy nyissanak ki több cellát.

Mai időjárás BUDAPEST

22 / 24 °C Várható csapadék: 0 mm


146/2018 • 2018. június 29.

A korrupcióellenes ügyészség ellen tüntettek Romániában A titkosszolgálati lehallgatások, kirakatperek és ügyészségi megfélemlítések ellen emeltek szót azon a több százezres bukaresti nagygyűlésen, amelyet a román kormánypártok szerveztek. A románok nem akarnak politikai rendőrséget, mondta Liviu Dragnea, a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki ellen két korrupciós ügyben is büntetőeljárás folyik és van már egy felfüggesztett börtönbüntetése. A tüntetésen tiltakoztak az ügyészségek és titkosszolgálatok visszaélései, és a választói legitimitás nélküli "párhuzamos állam" ellen, írja az MTI. Liviu Dragnea szerint véget kell vetni az igazságszolgáltatást, fegyveres szerveket, a médiát és intézményeket behálózó sötét háttérhatalom, az úgynevezett "párhuzamos állam" uralmának, amely zsarolással, megfélemlítéssel próbálja aláásni a választói meghatalmazással működő parlament és kormány munkáját. Dragnea szerint az aktív lakosság kétharmadát lehallgatják, és bárki egy hamis feljelentésen alapuló sztálinista kirakatper célpontjává válhat. A PSD elnöke szerint a "párhuzamos államot" Traian Basescu volt államfő hozta létre, de most már a jelenlegi elnök, Klaus Iohannis szolgálatában áll.

Brutálisan frusztrált és csalódott vagyok A világbajnoki címvédő Németország már a csoportjából sem jutott tovább, az F csoport leggyengébbjétől, Dél-Koreától is kikapott, és ezzel az utolsó lett. Joachim Löw szövetségi kapitány értékelt. „Óriási volt a csalódottság, halotti csend állt be, alig valaki tudott megszólalni. El kell fogadnunk ezt az eredményt, és gratulálni kell az ellenfeleinknek, a svédeknek és a mexikóiaknak. Nehéz megmagyarázni a történteket. Nem érdemeltük meg a továbbjutást, de nem tudom ezért hibáztatni a csapatot. Megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre" – kezdte Löw az értékelést.

Hobo életmű koncertre készül Viharban születtem címmel életmű koncertet ad Hobo 2019. március 30-án a Papp László Budapest Sportarénában, melynek keretében egy előadásban felmutatja 50 évesnél hosszabb pályájának legfontosabb elemeit.

Folytatódik a Paramount Nyári Mozi Foci helyett Brad Pitt szórakoztat az A38 Hajón!

Zsong a fejed a vuvuzela hangjától, untat a tiki-taka és már jojózik a szemed a zöld gyepen rohangáló spílereket bámulva? Hagyd ma estére a focit, kapcsolódj ki végre mással; 21.00-tól az A38 Hajó fedélzetén a helyed! A vetítés ingyenes, de a helyszín korlátozott befogadóképességű, a helyfoglalás pedig érkezési sorrend-

ben történik. További információk a Paramount Channel Facebookoldalán, ahol minden vetítéshez külön eseményen lehet tájékozódni, illetve a csatorna weboldalán, a www.paramountchannel.hu-n. Paramount Nyári Mozi június 4-től szeptember 3-ig MOZIZZ A HULLÁMOK FELETT!

Rajtol a Magyar Szörf & SUP Bajnokság Június 23-án indul az országos Magyar Szörf & SUP Bajnokság a Balaton körül, melynek a testápolási piac egyik vezető szereplője, a közkedvelt Fa márka névadó támogatója lett; ezzel megköttetett a Magyar Szörf Szövetség és a Fa márka hosszú távú stratégiai együttműködése. „Képletesen szólva vitorlát bontottunk. A Henkel nem csupán névadó szponzorként támogatja a szörf magyar bajnokságot, a sportág és a versenyek népszerűsítésében is jelentős szerepet vállalunk a Fa márka reklám és PR kommunikációs aktivitásaival. A színvonal már most szemmel láthatóan emelkedett, a Fa installációjának és koktél-bárjának köszönhetően pedig sikerült igazi fesztivál-hangulatot varázsolni a versenyhelyszínekre, aminek nagy sikere van.” – nyilatkozta István Katalin, a FA márkamene-

Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: 06 86 501 450 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium

dzsere. A szörfversenyekre nevezni online a szövetség honlapján lehetséges, illetve a helyszíneken; férfi és női profi kategóriákban. A Fa Magyar Szörf Bajnokság viadalán kívül SUP („Stand-Up-Paddle”) versenyeket is rendeznek – ahol már nem csak a profik, hanem azok is kipróbálhatják magukat, akik csak most kezdenek el érdeklődni ezután a mostaniban egyre terjedő és felkapott sport után. A Fa SUP versenyekre tehát női, férfi amatőr és profi kategóriában is lehet nevezni. A programok kiegészülnek olyan színes és szórakoztató elemekkel, mint a SUP tesztelési lehetőség, és a SUP-jóga. A versenyeken mindenki saját felszereléssel állhat rajthoz, de a szövetség és a Fa jóvoltából korlátozott számban azok is kipróbálhatják, illetve nevezhetnek, akiknek esetleg nincs még SUP-deszkája. A versenykiírás a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapján érhető el.

Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

Itt a nyár, nyit a PLÁZS A nyári ellazulás epicentrumaként elhíresült siófoki PLÁZS hamarosan megnyitja kapuit. A nappali lazulós és esti bulizós programok kedvelt helyszíne szebb lesz, mint valaha. Június 16-án egy fergeteges Punnany koncerttel nyit a hely, de már 14-én ott ülhetünk az óriáskivetítő előtt, nézve a foci VB nyitómeccsét. Az 50 éves Siófok város Balaton-parti “ékköve”, a nagystrandon lévő PLÁZS már készül a nyári szezonra. A 10.000 m2-es területen fekvő strand a Balaton legszebb, mintegy 2.500 m2-es fehérhomokos partszakaszával dicsekedhet, amire idén 30 teherautónyi friss homokot szállítottak. A korábban felépített 800 m2-es napozóstég mellé most épült egy 120 m2-es is, és továbbra is várja a vendégeket a 140 m2-es terasz is, amin közvetlen a vízparton élvezhetjük a PLÁZS gasztronómiai kínálatát. A PLÁZS partszakasza 200 m hosszú, de van saját medencéje is, ahová már egy bárpultot is építettek. A étel- és italkínálatot 2 büfé, 7 pult és egy egészséges ételeket szervírozó bár biztosítja. A felhozatalban pedig a hideg söröktől a PLÁZS limonádén és Aperol Spritz-en át a különböző koktélokig változatos lesz a kínálat.

Elítélték az amerikai konzulátus elleni terrortámadás irányítóját Egy washingtoni bíróság terrorista tevékenység vádjával 22 évi börtönbüntetésre ítélte Ahmed Abu Hattala líbiai szélsőségest, aki az amerikai igazságszolgáltatás szerint a bengázi amerikai konzulátus ellen 2012-ben elkövetett fegyveres támadás kitervelője és irányítója volt - írta az MTI. Egy másik bíróság tavaly novemberben már kimondta a férfi bűnösségét a terrorcselekmény ügyében, mivel e támadás kitervelőjének és irányítójának tartotta, ugyanakkor felmentette őt a legsúlyosabb vádak alól. A vád képviselői ugyanis nem tudták kellőképpen bizonyítani, hogy Hattala közvetlenül részt vett volna az iszlamista terrorakció áldozatául esett Chris Stevens amerikai nagykövet, a külügyminisztérium egy másik alkalmazottja és két tengerészgyalogos halálához vezető cselekményekben. Az ügyészek azzal vádolták Hattalát, hogy ő irányította a terrortámadást, valamint térképeket és más vagyontárgyakat rabolt el a bengázi amerikai képviseletről.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu