Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

98 ezer magyar él a briteknél A britek statisztikai hivatalaközzétettea 2017-re vonatkozó éves jelentését arról, hány külföldi él a területükön. Ahelyi sajtóebből azt emelte ki, hogy milyen sok román érkezett hozzájuk egy év alatt, hogy még mindig rengeteg a lengyel, meg hogy a népesség tizede nem brit. Megnéztük a magyarokra vonatkozó adatsort (a táblaxlsben itt), és az alábbiak derültek ki belőle (a számokra a brit statisztikusok megadnak valamekkora becslési hibahatárt is, mi ezeket elhagyjuk az egyszerűség kedvéért, illetve kerekítési pontatlanságok miatt néha az összeadás sem jön ki, vagyis 1+1 nem mindig 2 ezekben a táblákban) Az Egyesült Királyságban (NagyBritannia+Észak-Írország) élő magyarok száma, amennyiben magyar = Magyarországon született: 93 ezer, ebből 41 ezer férfi, 53 ezer nő. 2016ban ugyanez: 91 ezer magyar, 44-47 ezer arányban a férfiak-nők. 2015ben: 80 ezer magyar, 38-42 ezres arány. Magyarország ezzel egyébként a 27. a nemzetek listáján.

Megkezdődött az ebola elleni védőoltási kampány Megkezdődött az ebola elleni védőoltási kampány hétfőn a Kongói Demokratikus Köztársaság északnyugati tartományi központjában, hogy útját állják a járványnak, amely már a vidéki településekről a milliós városok felé közeledik írja az MTI. A kampány egy nappal azután kezdődött, hogy az egészségügyi minisztérium bejelentette, ebola fertőzésben halt meg egy nővér Bikoróban, ahol először május elején észlelték a járványt. Eddig 27 halottja van az ebolának az országban. Oly Llunga egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint további 49 vérzéses lázas betegről tudni, közülük 22-nél kimutatták az ebolát, 21-nél lehetséges a fertőzés, 6-nál pedig gyanítható. A tárcavezető szólt arról is, hogy két beteg, akinél kimutatták a fertőzést, felépült, hamarosan hazatérhetnek. A kórházat olyan igazolással hagyhatták el, amely szerint meggyógyultak és már nem közvetítik a fertőzést, mert szervezetükben kialakult a betegséggel szembeni ellenanyag.

118/2018 • 2018. MÁJUS 28.

Visszaadta a kormányalakítási megbízást Giuseppe Conte Olaszország épp megvalósítja Európa rémálmát

Giuseppe Conte, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga miniszterelnök-jelöltjecsütörtökönkapott megbízást a kormányalakításra, vasárnap azonban bejelentette, vissza is adja azt, miután Sergio Mattarella olasz államfő megvétózta, hogy a leendő kormánynak Paolo Savona legyen a pénzügyminisztere – írja az MTI.

ÚJ ÉLETET, STÍLUSOSAN, MINDEN NESPRESSO KAPSZULÁNAK! A Nespresso és a Tipton Eyeworks együttműködésének köszönhetően az újrahasznosított alumínium kávékapszulák most trendi szemüvegekként kelnek új életre. A svájci Victorinox bicska és a Caran d’ Arche toll után a Nespresso idén egy világhírű, részben hazai márkával lép itthon együttműködésre, a Tipton Eyeworks-szel, amely újrahasznosított anyagokból, kézzel készített szemüvegeket gyárt és értékesít. A cég szemüvegeit viseli többek között Sir Elton John, Bono, Robbie Williams és Sir Richard Branson is. Az együttműködés során a Tipton az újrahasznosított alumíniumból négy Nespresso kapszula, a Kazaar, a Livanto, a Dharkan és a Roma által inspirált egyedi tervezésű szemüvegke-

ret-kollekciót készített. A két cég ezzel a közös projekttel kívánja felhívni a figyelmet az alumínium visszagyűjtésének, és újrahasznosításának fontosságára, felhasználásának sokoldalúságára. Noha a keretek külön kereskedelmi forgalomban nem lesznek elérhetők, több hazai hírességen találkozhatunk majd velük. A Nespresso ugyanakkor vásárlóinak is szeretne kedvezni ezzel az egyedi kollekcióval, így számukra is elérhetővé teszi, limitált mennyiségben. "A Tipton Eyeworks-szel közös együttműködésünk amellett, hogy társadalmilag is fontos ügyet szolgál, a Nespresso stílusosságát, minőségét és kreativitását is jól szimbolizálja” – tette hozzá Gyovai Györgyi, a Nespresso magyarországi vezetője.

Június 12-én indul a jelentkezés az uniós vonatozásra Az Európai Bizottság szerdán beindítottaaz internetes oldalt, ahol június 12. és 18. között jelentkezni lehet majd a DiscoverEU programra. A program keretében tizenötezer európai fiatal kap majd vonat-, busz-, hajó- vagy különleges esetben repülőjegyet egy oda-vissza útra valamilyen európai célállomásra. A honlapon felsorolják a pontos jelentkezési feltételeket. A kezdeményezésben azok a fiatalok vehetnek részt, akik: 2018. július 1-jén 18 évesek (azaz 1999. július 2. és 2000. július 1. között születtek);rendelkeznek a 28 uniós tagállam valamelyikének állampolgárságával;az internetes jelentkezési lapon megadják a személyazonosító igazolványuk vagy útlevelük számát;utazásukat az EU 28 tagállamának valamelyikében kezdik meg;azt tervezik, hogy utazásukat 2018. július 9. és szeptember 30. között kezdik meg;

Háborúra készíti fel a svédeket a kormány 4,8 millió háztartásba juttatta el a svéd kormány azokat a füzeteket, amelyen elmagyarázzák, mit kell tenniük az embereknek, ha háború törne ki - írja aGuardian. Az Om krisen eller kriget kommer (Ha válság vagy háború jön) című tájékoztató anyagban azt magyarázzák el a svédeknek, hogy miként tudnak alapvető élelemhez és vízhez jutni, mit jelentenek a figyelmeztető jelek, merre találnak óvóhelyeket és miként tudnak hozzájárulni Svédország "teljes védelméhez".

SZERELEMBE GURULVA

Mai időjárás

francia, szinkronizált és feliratos, romantikus vígjáték, 107 perc Bemutató: 2018. június 7. Forgalmazó: Hungaricom Jocelyn sikeres üzletember, híres nőcsábász, megrögzött hazudozó és szerepjátékos, az egyéjszakás kalandok bajnoka. Miközben orvos barátja tanácsára megpróbálna leszokni minderről, hódító énje ismét felülkerekedik. Ezúttal kerekesszékesként hajt rá egy bombázóra. Egészen addig, amíg a lány be nem mutatja neki mozgássérült nővé-

BUDAPEST

rét, Florence-ot. Ettől kezdve a szerep állandósul, de Jocelyn életében megjelenik egy másfajta érzés is. Lehet-e mentség a szerelem a hazugságra? Meddig tartható fenn a szerepjáték egy párkapcsolatban és milyen áron? És persze: mi mindenre vagyunk képesek a szerelemért? Bájos, kedves, vicces és nagyon francia. Szerelmeseknek és mindenki másnak kötelező! Bemutató: 2018. június 7. Forgalmazó: Hungaricom Jó szórakozást!

15 / 24 °C Várható csapadék: 0 mm


118/2018 • 2018. május 28.

Terrortámadást akadályoztak meg Franciaországban Potenciális terrortámadást hiúsítottak meg a hatóságok Franciaországban, és két egyiptomi származású fiatal férfit, egy testvérpárt őrizetbe vettek, írja az MTI a BFMTV francia hírtelevízióra hivatkozva. Gérard Collomb francia belügyminiszter elmondta: a gyanúsítottak pokolgéppel vagy rendkívül mérgező ricinnel akartak terrortámadást elkövetni. A hatóságok útmutatókat találtak náluk arról, hogyan kell hatékonyan ricint előállítani. Collomb arra is kitért, a hatóságok folyamatosan figyelik a szélsőségeseket a közösségi médiában, és így figyeltek fel a két férfira, akik a Telegram üzenetküldő alkalmazást használták. A belügyminiszter sem az állampolgárságukat, sem azt nem árulta el, hogy pontosan hol fogták el őket. Az AFP francia hírügynökségnek egy, a nyomozás részleteit ismerő forrás azonban elmondta: a gyanúsítottakat Párizs egy északi kerületében fogták el egy héttel ezelőtt, május 11-én, és a két férfi beismerte, hogy támadásra készültek. Az utóbbi három évben több mint 240 ember halt meg Franciaországban elkövetett terrortámadásokban, amelyek többségét az Iszlám Állam vállalta magára.

Fucsovics 36 hellyel jobb teniszezőt ütött ki

Zenére komponált ékszerek

Bort neveztek el Kovács Ákos zenész szerzeményéről

Egyedi tervezésű, eklektikus darabokból, hungarikumokból és sztárvendégekből az idén sem volt hiány a ZEMA ékszermárka bemutatóján.

Keresztes Ildikó, Kovács Katalin, Tallós Rita, Laky Zsuzsi és Vincze Lilla is a kifutó sztárjai voltak a híres magyar brand eseménydús rendezvényén, amely mesébe illő környezetben, a Vajdahunyad várában került megrendezésre. Az „Identitás & Image” címet viselő est folyamán a népszerű ékszermárka saját tervezésű és kivitelezésű kollekcióinak legújabb darabjaival ismerkedhetett meg a közönség, amelyeknek sajátos célja származásunk, múltunk értékeinek megőrzése és tovább adása a jelenkor generációjának. Az ékszerház koncepciója a tradíció iránti elkötelezettség mellett a művészetre és a kultúrá-

ra is kiterjed, ami a mostani műalkotásokban is megmutatkozott. A 2018as tavaszi-nyári kollekció sokféle darabot kínál a szolidan nőiestől az egészen impozánsig, így mindenki találhat magának való ékszert a márkánál. A jól ismert klasszikus és tradicionális ékszercsodák megújuló darabjai mellett, két teljesen új kollekcióval az ŐSERŐ, illetve a Liszt Ferenc, Kodály Zoltán és Bartók Béla ihlette Nyári Szimfónia fantázianévre keresztelt zenei gyűjtemény alkotásaival is megismerkedhettünk. A nemzetközileg is egyre ismertebb magyar márka karácsonyra tervezi következő kollekciójának a bemutatóját.

HÓFEHÉRKE Családi Musical Gyereknapon is! A jól ismert mese a Grimm testvérek gyűjtéséből maradt ránk, mely most új köntöst kapva, eddig nem ismert történéseket is feltár. Fény derül minden titokra! Az eddig homályba merülő eseményeket az ez idáig csendben szunnyadó, szószátyár Tükör hívja életre, és rántja le a leplet. Tanúi lehetünk Hófehérke és a Herceg igaz szerelmének, megtudhatjuk a gonosz királyné valódi indítékait, és új kulcsfontosságú szereplők-

kel is megismerkedhetünk. Vajon mi lehet az a félelmetes U-U sereg? A törpéknek igazából van főnöke? Ki az az édes kiskutya a vadász oldalán? A produkció díszlete, és látványvilága a székhez szögezi a nézőt. Illuzionista trükkök tarkítják az eseményeket, és ezek segítenek azonosulni a szereplőkkel, de még a mesevilág atmoszférájával is. Így tud a Tükör egyszerre több helyen is lenni egy időben, és így tudjuk a színpadra varázsolni a több száz fős U-Ú sereget is.

Fucsovics Márton mindössze három játékot veszített, verte az ötödik helyen kiemelt spanyol Albert RamosVinolast az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi férfi salakpályás tenisztorna első fordulójában, kedden. A férfiversenyeket szervező ATPweboldal szerint a találkozó 1 óra 20 percig tartott. A világranglistán 60. magyar teniszező a nyolcaddöntőben az amerikai Frances Tiafoe-val (61.) játszik. Ramos-Vinolas 24. a listán. Fucsovics hétfőn párosban kezdte szereplését a svájci tornán, ott már negyeddöntős. (MTI) Egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért)

Bettina Lemke: Ikigai Találd meg az élet értelmét a mindennapokban! Ikigai – ez a szépen csengő japán szó azt jelenti: értelmesnek tartani az életet. Számos tanulmány igazolja, hogy a sok ikigaijal rendelkező emberek várható élettartama hosszabb, és ők teljes életet élnek.

Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: +36 84/501-413 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium

Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

A 2018. május 7-én megtartott sajtótájékoztatón került először bemutatára. Igazán Egri Bikavér Grand Superior 2014 : Egy igazán nehéz évjárat igazán egyedülálló tétele. Illata a fekete bogyósokat idézi sok-sok fűszerrel, kis tejszínes-csokoládés aláfestéssel. Kóstolva érezhető a csapadékos , hűvös évjárat adta feszes, fiatal savak lendülete, de rajta az érett gyümölcsök már most jól iható bort eredményeznek. Komplex bor, amelyet pár éves palackérlelés után javasoljuk kinyitni. A bor nevét Kovács Ákos Igazán című dala ihlette, ami szintén a 2014-es évben született. Marha- és vadételek, mangalica-és marhapofa gombákkal, naspolya, fenyőmag, gyökérzöldségek különböző variációi jól állnak ennek a termőhelyet kifejező Bikavérnek.

A megbukott örmény miniszterelnök pártja nem indít másik jelöltet A kormányon lévő örmény köztársasági párt nem állít jelöltet a miniszterelnöki posztra közölte szombati sajtótájékoztatóján Eduard Sarmazanov pártszóvivő, aki egyben a kaukázusi ország parlamentjének egyik alelnöke. "Úgy döntöttünk, hogy nem indítjuk a miniszterelnöki posztra szánt jelöltünket, és megvárjuk mások jelöltállítását. Ha már minden világos lesz, a köztársaságpártiak (a jelölt mellett vagy ellene, de) egyhangúlag fognak szavazni" - jelentette ki Sarmazanov a május 1-jére kitűzött parlamenti szavazásra utalva. A kormánypárti politikus hozzátette: nem ért egyet David Arutinjan ügyvezető igazságügyi miniszternek azzal a véleményével, hogy pártja "kisajátította a politikai teret" az országban. Az április közepén miniszterelnökké választott Szerzs Szargszján volt államfő egy héten belüli távozását tüntetésekkel kikényszerítő ellenzék vezetője, Nikol, Pasinján korábban azt állította, hogy az RPA néhány képviselője kész lenne egy "nép által állított jelöltre" szavazni, aki ő maga lenne. A Jelk liberális pártszövetséget vezető, 42 éves ellenzéki képviselő egy szombati nagygyűlésen azt mondta: kész tárgyalásokat folytatni a hatalmon lévő Örményország Köztársasági Pártja (RPA) parlamenti frakciójával. Pasinján újfent azt hangoztatta, hogy "minden tárgyalásnak a hatalom békés átadásáról kell szólnia".


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu