title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Kim Dzsongun páncélvonata megérkezett Oroszországba A határátlépés és az ünnepélyes fogadtatás után Kim Haszan határközségben ellátogatott az orosz–északkoreai barátság házába. A létesítményt 1986-ban hozták létre, a jelenlegi észak-koreai vezető nagyapja, Kim Ir Szen látogatásához időzítve. Kimet Haszanban Alekszandr Kozlov, a Távol-Kelet és a sarkvidék fejlesztéséért felelős miniszter, illetve Oleg Kozsemjako, a Tengermelléki terület kormányzója fogadta. Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója kedden azt mondta, hogy a vlagyivosztoki tárgyalások homlokterében a Koreai-félsziget nukleáris problémájának békés megoldása és ÉszakkeletÁzsia biztonságának szavatolása áll majd. A legutóbbi orosz–északkoreai csúcstalálkozót 2011-ben Ulan-Udében tartották meg, Dmitrij Medvegyev akkori orosz elnök és Kim Dzsongil akkori észak-koreai vezető részvételével. Putyin, aki 2000ben járt Phenjanban, 2001-ben Moszkvában, 2002-ben pedig Vlagyivosztokban fogadta a jelenlegi északkoreai vezető apját.

Arcátlan amerikai provokációnak nevezte Moszkva a washingtoni olajdöntést Az orosz külügyminisztérium keddi állásfoglalásában ezzel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy az amerikai politika egyre "agresszívabb és gátlástalanabb". "Washingtonban már nem is próbálják elkendőzni, hogy az egész világot alá akarják vetni az akaratuknak" - tette hozzá a tárca. Moszkva ugyanakkor dicsérte a teheráni vezetés visszafogottságát, figyelembe véve "az arcátlan amerikai provokációkat". A Fehér Ház hétfőn jelentette be, hogy az Egyesült Államok nem fogja meghosszabbítani az iráni olaj vásárlási engedélyét a "nyolcaknak".

94/2019 • 2019. ÁPRILIS 25.

Tovább nőtt a Srí Lanka-i merényletek áldozatainak száma Korábban legkevesebb 321 halálos áldozatról számoltak be

A Srí Lanka-i templomok és szállodák elleni robbantásos merényletekhalottainak száma 359-re emelkedett - írja az MTI. Korábban legkevesebb 321 halálos áldozatról számoltak be, a sebesültek száma pedig meghaladta az ötszázat.

Felkészült a grillszezonra a SPAR A tavaszi időjárással egy időben ugrásszerű keresletnövekedés tapasztalható a SPAR grilltermékei iránt. A SPAR a tőkehúsok, a fűszerezett és érlelt húsok, illetve a húskészítmények és a grillsajtok kínálatát is bővíti évről évre. A SPAR Regnum húsüzeme 24 fűszerezett grilltermékkel készül az idényre. Ezek között a hagyományos, illetve az ínyenc ízvilágú húsáru egyaránt megtalálható. A kínálatban a klasszikus és a legkeresettebbnek számító sertéstermékek mellett a fűszerezett bárány- és borjúhúsok is szerepelnek. Szintén népszerűek a vörös húsok, különösen a prémiumkategóriás Regnum marhából, az Angus érlelt marha steakből, illetve a három ízben kapható érlelt Angus sous-vide marhacomb steakből kerül egyre több a vásárlók kosaraiba. Az eladási listát a hagyományos ízesítésű készítmények vezetik: a grillfűszeres húsoknál a magyaros, a fokhagymás és a csípős ízek do-

minálnak. A fogyasztók nyitottak az újdonságok iránt is, többen tesznek próbát például a pikánsabb juharszirupos vagy a sörös ízesítéssel. A fűszeres baromfitermékekből a 2019-es szezonban a SPAR 17 csirketerméket kínál 11-féle ízesítésben, ezek között a legnépszerűbb árucikknek a gyorsan elkészíthető mellfilé számít. Az ízek között a magyaros és a füstösebb, barbecue viszi a prímet, előbbiből öt, utóbbiból három típussal várják a vásárlókat. A SPAR ebben az évben is számos újdonsággal gazdagítja húskészítmény választékát, főleg a sajátmárkás termékeinek kínálatát bővíti. Az idei, negyven tételből álló grilláru készletben a kedvező árfekvésű termékek mellett növekszik a prémiumkategóriás kínálat is. A fogyasztók elsősorban a klasszikusan magyar ízvilágú paprikás és csípős készítményeket részesítik előnyben, hasonlóan magas kereslet mutatkozik a sajtos termékek iránt.

Sértetlenül úszta meg a tűzvészt a Notre-Dame orgonája Egy szakértő szerint sértetlenül átvészelte a múlt heti tűzvészt a NotreDame nyolcezer sípos orgonája. Pascal Quoirin 2017-ben restaurálta a székesegyház orgonáját. Most ismét alaposan megvizsgálta a hangszert, és kijelentette: a lángok, amelyek a templomnak szinte az egész tetőszerkezetét megsemmisítették, szerencsére nem tettek semmiféle kárt az orgonában. Az orgonában elhelyezett hőmérő azt mutatta, hogy a tűzeset napján a hangszer hőmérséklete nem emelkedett 17 Celsius-fok fölé. Ezért az is biztos, hogy a sípok és az orgona elektronikus részei sem károsodtak. A szakember azt javasolta, hogy a székesegyház felújítási munkálatai alatt vízhatlan házzal védjék az orgonát, és rendszeresen játsszanak is rajta.

Néha rágyújtottak egy cigire a NotreDame felújításán dolgozó munkások Előfordult, hogy a Notre-Dame felújításán dolgozó munkások megszegték a tilalmat, és rágyújtottak egy-egy cigarettára, de biztosan nem egy eldobott cigarettacsikk miatt égett le a székesegyház, mondta az AFP-nek a felújításon dolgozó Le Bras Freres nevű cég szóvivője. Marc Eskenazi, a vállalat szóvivője megerősítette azt a lapértesülést, hogy a rendőrségen kihallgatott munkások közül többen bevallották: alkalmanként rágyújtottak az állványzaton.

Mai időjárás BUDAPEST

Justyn Barnes: Ikigai – Találd meg az élet értelmét Kiadja: Scolar A japánok hosszú ideje tudják: van olyan, hogy az ember szereti a munkáját, és meg is fizetik érte. Ez az összhang maga az ikigai: kombinációja mindannak, amit szeretsz, és amire a világnak

szüksége van. Ez a kis könyv segít megtalálni a saját ikigaiod, azaz életed valódi értelmét – ha engeded, feltárul előtted a hosszú, boldog és tudatos élet titka.

8 / 22 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.