title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

69/2019 • 2019. MÁRCIUS 25.

Két év után lezárult a Trump orosz ügyeit vizsgáló nyomozás

Északír unionisták: Kiábrándító és megbocsáthatatlan kudarc Maytől

Robert Mueller lezárta az általa vezetett különleges bizottság vizsgálatait. Ez volt az a nyomozás, ami a Donald Trump kampánycsapatának munkatársai és az oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgálta a 2016-os elnökválasztási kampány idején, írja a New York Times. A végleges, összefoglaló jelentés a jogszabályok alapján bizalmas iratnak minősül, annak nyilvánosságra hozataláról nem Mueller dönt, azt az igazságügyi miniszternek kell átnyújtani, ez történt meg pénteken: a bizottság munkáját felügyelő igazságügyi minisztérium vezetője, William Barr megkapta a nyomozati anyagot. Ezután a miniszteren múlik, hogy nyilvánosságra hozza-e, vagy a kongresszus elé terjeszti-e a jelentést. A kongresszus márciusban arról szavazott, hogy nyilvánosságra hozza az iratokat, amennyiben beterjesztik azokat. Az indítványt mindkét párt támogatta, elsöprő többséggel.

A legnagyobb észak-írországi protestáns párt, a Theresa May kormányát támogató északír unionisták szerint a brit miniszterelnök a halasztásról döntő csütörtöki EU-csúcson megalázó módon vonta vissza azt a gyakran ismételgetett álláspontját, hogy az Egyesült Királyság március 29-én kilép az Európai Unióból.

Hatvan német dzsihadista raboskodik Szíriában Az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozó ötvenkilenc német állampolgárt tart fogva Szíriában a nemzetközi terrorellenes koalíció helyi szövetségese, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurdarab ernyőszervezet - közölte pénteken a Der Spiegel. A Spiegel szerint a börtönökben, vagy fogolytáborokban raboskodónémet iszlamistákháromnegyede nő, rajtuk kívül, hozzávetőleg hatvan - szintén német állampolgár - gyerek, akiket az anyjukkal tartanak fogva. A hírmagazin úgy tudja, a német hírszerzésnek sikerült az Iszlám Állam támogatóinak többségét helyben kikérdezni. A Spiegel szerint húsz német állampolgárságú duzshadista ellen már elfogatóparancsot adtak ki. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet vezetője, Rami Abdel Rahman szerdán Berlinben felszólította a német kormányt, hogy foglalkozzon a Szíriában bebörtönzött, Németországból érkezett külföldi harcosok és családjaik ügyével.

Az EU döntött: hajlandó elhalasztani a brexitet

A tejtermelők fellázadtak a Penny ellen A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TTT) hatósági ellenőrzést kezdeményezett a Penny Market Kft. ellen a boltlánc túl olcsón kínált teje miatt, amihez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is csatlakozott. A tejtermelők a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatalnál és a Pénzügyminisztériumnál reklamálnak a piacra dobott extrém alacsony árú, 135 forintos, 1 literes szlovákiai import UHT tej miatt. A szervezet szerint az üzletlánc ezzel a magyar tejfeldolgozóknak és tejtermelőknek hosszabb távon is jelentős károkat okozhat. A leginkább érintett magyar tejtermelők a Penny elleni demonstrációk előkészítésébe kezdtek. A Penny március

21-től akciós újságja címlapján is hirdetve egy lépésben 14 forintos kiskereskedelmi árcsökkentéssel, 135 forintos dömping fogyasztói áron kezdte el értékesíteni az import, 1,5 százalékos zsírtartalmú tejet. A szakmai szervezetek szerint az árképzés azért is különös, mert Szlovákiában az elmúlt hónapokban a magyarországihoz képest kilogrammonként átlagosan legalább 4-5 forinttal drágábban cserélt gazdát a nyerstej. A szervezetek szerint előfordulhat, hogy egyes szlovákiai feldolgozók Magyarországon vezetik le a senkinek sem kellő maradékot. A sajtóközleményben a NAK és a TTT határozottan felszólították a Penny Market Kft.-t az akció azonnali visszavonására.

Lénárt Gitta: Élő italok könyve A smoothie nevet mind hallottuk már, kapni lehet minden nagyobb bevásárlóközpontban, ám kevesen tudják, hogy valójában mit is takar ez a név. A nyers vagy élő italokat hívjuk így, amik magát az életenergiát jelentik. Az élő italok - azaz smoothie-k - forradalmi változást hoznak életünkbe, olyan mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget juttatunk a szervezetünkbe, aminek megrágása igen sok időt és energiát venne igénybe. A turmixolás, facsarás hatására a sejtfalat feltörjük, így az italokból a tápanyagok nagyon gyorsan felszívódnak, szinte azonnal eljutnak sejtjeinkhez és természetes energiákkal táplálják azokat. A frissen készített zöldség- és gyümölcslevek

rendszeres fogyasztásával megerősítjük immunrendszerünket, így segítjük a szervezet öngyógyító törekvéseit. Lénárt Gittának, az élő ételek első számú magyarországi szakértőjének előző két kiadványának - Élő ételek könyve és Élő édességek könyve - elsöprő sikere, a szerző számos rádióés televíziós meghívása és szereplése azt igazolja, hogy egyre többen keresünk olyan megoldásokat, amelyek segítségével megőrizhetjük egészségünket, karcsúságunkat, ugyanakkor ízlelőbimbóinknak is felejthetetlen élményt nyújtunk. Nagy szeretettel ajánljuk a sorozat következő kötetét, mely az élő italok, a nyers levek világába kalauzolja az ínyenc érdeklődőt.

A németországi bevándorlók majdnem fele megbukik az integrációs tanfolyamokon A 2017-es 40 százalékról 2018-ban 45 százalékra emelkedett azoknak a Németországban élő menekülteknek az aránya, akik megbuktak az integrációs tanfolyamokon,írja a DW. Tavaly 202 ezer menekült vett részt ilyen, nyelvtanulással is járó tanfolyamon, közülük 93,5 ezren megbuktak. Az adatokat a szélsőjobboldali AfD (Alternatíva Németországért) párt szerezte meg a német bevándorlásügyi hivataltól. A tanfolyam célja, hogy utána középfokon tudjanak németül beszélni a menekültek, és megismerjék a helyi normákat. Az egyik előadásnak „Élet Németországban” a címe. A Die Weltben megjelent adatok szerint a kurzusokon a résztvevők legnagyobb része, 40 ezer ember volt szír, őket az afgánok, irakiak követték, majd negyedik helyen az unión belül vándorló románok álltak. Őket a törökök és végül a bolgárok követik.

Jávor Benedek a 4. jelölt lesz az MSZP-Párbeszéd EP-listáján A MSZP választmánya jóváhagyta a szocialisták és a Párbeszéd közös európai parlamenti (EP-) választási listáját: a negyedik helyen szerepel a Párbeszéd első képviselőjelöltje, Jávor Benedek jelentették be a pártok vezetői szombaton Budapesten az MTI híradása szerint. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, a Párbeszéd a közös listán "befutásra jó esélyt" jelentő helyet kapott, amely Tóth Bertalan listavezető visszalépése miatt politikai értelemben a harmadik, közjogi értelemben a negyedik helyet jelenti.

Mai időjárás BUDAPEST

8 / 13 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.