Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Halálos áldozatot is követelt a francia sárga mellényes tüntetés A tüntetéshullámot az váltotta ki, hogy Franciaországban az üzemanyag ára az elmúlt egy évben 23 százalékot drágult, ami azt jelenti, hogy literenként átlagosan másfél euróba (kb. 480 forint) kerül jelenleg. Ez főleg a szegényebbeket érinti nagyon érzékenyen. Összesen négyszáz ember sérült meg, ebből 14 súlyosan - állítja Christophe Castaner belügyminiszter. A tüntetők az utakon blokádokat csináltak mintegy kétezer helyszínen szerte az országban. Előfordultak verekedések, késelések is a tüntetők között. Egy nő akkor halt meg, amikor egy autós megijedt a tömegtől és gázt adva elsodorta az asszonyt. Több mint 150 tüntetőt őrizetbe vett a rendőrség. Igaz, ez elenyésző ahhoz képest, hogy összesen majdnem 300 ezer ember vonult az utcára.

Mégsem lesz előrehozott választás Izraelben Nem lép ki az izraeli kormánykoalícióból a Zsidó Otthon párt - jelentette be hétfőn annak egyik vezetője, Naftali Bennet oktatási miniszter, hozzátéve, hogy ad még egy esélyt Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek. Így megmarad a kormányzó koalíció egyfős többsége a parlamentben, és nem kell előrehozott választásokat tartani Izraelben. Az oktatási miniszter korábban azzal fenyegetőzött, hogy megbuktatja a kormányt, ha Netanjahu nem jelöli őt az Avigdor Liberman lemondása miatt megüresedett védelmi minisztérium élére, de a kormányfő vasárnap bejelentette, hogy ő maga veszi át a tárca vezetését. Mint megírtuk, a koalíciót a Hamász palesztin szélsőséges szervezettel kötött múlt hetigázai tűzszünetsodorta válságba, ami belpolitikai vihart kavart, és lemondott Avigdor Libermann védelmi miniszter, pártja, az Izrael a hazánk pedig kilépett a koalícióból.

264/2018 • 2018. NOVEMBER 20.

Hétfőn találkozik Putyin és Erdogan Ütközőövezetet hoz létre Törökország és Oroszország Szíriában

Vlagyimir Putyin orosz elnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel találkozik hétfőn Isztambulban abból az alkalomból, hogy elkészült a Török Áramlat földgázvezeték fekete-tengeri szakasza, de tárgyalni fognak a kétoldalú viszonyt és a térségbeli helyzetet érintő kérdésekről, a többi között a szíriai válság rendezéséről is - írja az MTI.

Segít a séf – megjelent a lidl negyedik szakácskönyve „A Lidl konyha bemutatja: Segít a séf” címmel immáron sorozatban negyedik szakácskönyvével lepi meg advent ideje alatt vásárlóit a Lidl Magyarország. Az eddigi legnagyobb, közel 400 000 példányban elérhető szakácskönyvben Széll Tamás, a Lidl séfje nem csupán egy gasztronómiai utazásra invitálja az olvasót, hanem extra fűszerként öt különleges „hozzávalóval” igazi élménnyé varázsolja a főzést. A Lidl konyha bemutatja: Segít a séf nem véletlen az elnevezés. Az idei, több mint 70 receptet tartalmazó, öt fejezetből álló gyűjtemény olyan közismert és közkedvelt szereplők együttműködésével valósult meg, mint Szabó Győző, Viszkok Fruzsi, Winkler Róbert, Király Viktor és Szandi. A Lidl séfjének segítő kezei irányításával, együtt készítették el kedvenc receptjeiket és meséltek a főzéssel kap-

csolatos élményeikről. Mindannyian a könyv egy-egy fejezetében háromhárom szabadon választott recept kapcsán mutatják meg főzőtudományukat Tamás segítségével: Győző a húsfélékkel, Fruzsi a tejtermékekkel kapcsolatban tesz szert még több tudásra. Róbert a zöldségek-gyümölcsök területére, Viktor a desszertek világába, míg Szandi a különleges alkalmakra készítendő ételek titkaiba kap betekintést a Lidl séfjének támogatásával. A korábbi évekhez hasonlóan a Lidl Magyarország idén is a leghűségesebb vásárlóinak kíván kedveskedni az új szakácskönyvvel, mely kereskedelmi forgalomba nem kerül, limitált példányszámban és a Lidl Magyarország hűségakciója keretében áll a vásárlók rendelkezésére. Egyes receptek, illetve a sztárokkal való közös főzések videó formátumban is megtekinthetők a www.lidl.hu/konyha oldalon.

Kriston Andrea előadása nőségről és nőiességről ÖtvösMűhely nevű férfiaknak és nőknek is szóló rendezvényeinken az eszmeiségünk mentén régóta velünk dolgozó előadókkal is találkozhattok. Fogadjátok szeretettel Kriston Andreát, a nemzetközi hírű Kriston Intimtorna módszer létrehozóját és aktív oktatóját, aki nők és férfiak tízezreit kísérte az intimitás útján. Ha valaki, akkor Kriston Andrea tud hitelesen és mélyrehatóan számos új felismerést nyújtani a nőiességről, valamint a – szerinte ettől teljesen kü-

lönböző – nőségről! Ez bennünket, férfiakat is érdekel, nőtársainkat pedig egészen biztosan! Hisszük, hogy Kriston Andrea előadása olyan hiányt pótol, ami nélkülözhetetlen egymás megértésében, elfogadásában. Világszínvonalú előadás a Férfiak Klubjában – a Nőkről! Időpont: 2018. december 10. Előadás kezdete: pontosan 19.00 órakor (ezért mindenkitől pontos érkezést kérünk, legkésőbb 18.45-ig) Helyszín: Lurdy Ház Konferenciaközpontja, 1097 Budapest Könyves Kálmán krt. 12-14.

84 emeletet zuhant a lift egy elpattant kábel miatt Chicagóban Ha ön fél a liftektől, ne olvasson tovább. Mindannyiunk egyik legrosszabb rémálma vált ugyanis valóra egy 100 emeletes chicagói felhőkarcolóban, amikor elpattant az egyik sodronykábel, és 84 emeletet zuhant egy liftfülke. A liftben tartózkodó hat ember egy 95. emeleti étteremből készült éppen visszatérni, amikor megtörtént a baleset, számolt be aWashington Post. A fülke először rázkódni, majd hirtelen zuhanni kezdett benne a hat rémült utassal, végül a 11. szinten állt meg, két emelet között. Bárki a zuhanásban senki nem sérült meg, a tűzoltóknak végül csak egy, a falba vágott lyukon keresztül sikerül hozzáférniük a bennrekedt áldozatokhoz, akik 2 és fél órát töltöttek bezárva. "Azt hittem, hogy meg fogunk halni. Éppen lefelé tartottunk, amikor éreztem, hogy zuhanni kezdünk, aztán ez a hang, klakk klakk klakk klakk", meséli Jaime Montemayor, aki a feleségével együtt a liftben ragadtak között volt.

Az erkélyeket verdesték Tenerife hullámai Több tucat embert evakuálni kellett a Kanári-szigeteken a hatalmas vihar miatt, írja aSky. A legnagyobb szigetnek számító Tenerife északi részén a felvételek szerint több emelet magas hullámok keletkeztek. Helyi hírek szerint összesen 39 embert kellett kimenekíteni az otthonából, de nem sérült meg senki. Egy Twitterre feltöltött videón látni, ahogy a nagy hullám szó szerint leszakítja egy épület több emelet magasan található erkélyeit.

Mai időjárás BUDAPEST

3 / 5 °C Várható csapadék: 0 mm


264/2018 • 2018. november 20.

1500 jogász követel újabb népszavazást a brexitről Közös nyílt levelükben az aláírók megkérdőjelezték az EU-tagságról 2016-ban tartott - a kilépésre voksolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött - referendum érvényességét, azzal az érvvel, hogy akkoriban még nem lehetett tudni, milyen eredménnyel zárulnak a kilépési feltételekről szóló majdani tárgyalások, "márpedig a választóknak jogukban áll, hogy tudják, mire szavaznak".

Szögletből szerzett gólt Di María A Nimes otthonában is győzött a Paris Saint-Germain (2-4) szombaton, így veretlenül vezeti a francia bajnokságot. A mérkőzés kifejezetten izgalmas volt, a PSG-nek csak a hajrában jött össze a győzelem, a találkozó azonban Ángel Di María és Kylian Mbappé miatt lesz emlékezetes. A 2-0-s első félidő után kicsit bealudt a PSG, a 70. percben már döntetlen volt az állás, de Kylian Mbappé egy góllal és egy gólpasszal végül győzelemhez segítette a csapatát. Ezt nem viselte valami jól a Nimes-csatár Teji Savanier, aki a hosszabbítás utolsó másodperceiben teljesen fölöslegesen felrúgta a PSG világbajnokát: A megmozdulás piros lapot ért, azonban Mbappé is elborult a szabálytalanság után, és egy kiállításért cserébe fellökte Savaniert. Ez volt a támadó második piros lapja karrierje során, az első a francia bajnokságban.

Harlem Gospel Choir sings Aretha Franklin Budapest - MoM sport 2018. december 2. 20:00 óra Aretha Franklin emlékére… Meghitt és csodálatos pillanatokkal hangolódhatunk rá az idei karácsonyra is.Az afro-amerikai zene nagykövetei december 2-án, Aretha Franklin nagysága előtt tisztelegnek és a zenei irodalom legszebb dalaiból válogatnak. Aretha Franklin tizennyolcszoros Grammy-díjas amerikai énekesnődalszerző. Ikon az ikonok közt, királynő a királynők közt. Az amerikai zene és előadóművészet egyik önmagán is túlmutató jelentőségű művésze. Joggal tartják a gospelés blueseredetű soul stílus királynőjének. A koncert a Danubius Music szervezésében valósul meg. jegyek itt: http://www.eventim.hu/hu/jegyek /harlem-gospel-choir-2018-budapestmom-sport-494583/event.html

Én vasalok, amíg te elmosogatsz: így osztjuk fel a házimunkát! A Zewa Gondoskodni Együtt Jó kezdeményezése az otthoni munkamegosztás fontosságát hangsúlyozza.

A Zewa a házimunka témáját körüljárva elkészítette legfrissebb online felmérését*, amelyben 200 kisgyermekes szülőt kérdezett meg arról, hogyan viszonyulnak a háztartáson belüli feladatmegosztás kérdésköréhez. A válaszadók döntő többsége, 75%-a szerint a házimunka nem csak a nők kizárólagos feladata. A számok ezzel szemben azt mutatják, hogy a hazai gyakorlat szerint a nők több mint kétszer akkora részt vállalnak a házimunkából (69%), mint a megkérdezett férfiak (31%). A Zewa kutatása mindemellett arra is kitér, hogy a szülők szerint mennyire fontos a gyermekeiknek közvetített minta.

A válaszadók döntő többsége, 97%-a szerint gyermekük jövőjét nagyban befolyásolja az, hogy milyen példát látnak otthon. Jellemzően törekszenek is arra, 87%-uk tartja fontosnak, hogy olyan családban neveljék csemetéiket, ahol az otthoni higiéniai feladatok és a gondoskodás a család minden tagjának közös felelőssége, hogy gyermekük egyenlőbb családi környezetben nőhessen fel. A válaszadók közel harmada nem veszi figyelembe gyermeke nemét, ha házimunkáról van szó, így a fiúgyermekeket sem kíméli, ha a takarítás és rendrakás terén kölcsönös munkamegosztásról van szó.

A Backstreet Boys végre Budapesten! Örömmel jelentjük be, hogy minden idők legsikeresebb fiúbandája, a Backstreet Boys végre Budapesten lép fel vadonatúj DNA showjukkal 2019. június 25-én a Papp László Budapest Sportarénában! A Backstreet Boys örömmel jelenti be DNA című új albumát, amely január 25-én jelenik meg az RCA kiadó gondozásában. A lemez már előrendelhető:https://backstreet-boysuk.myshopify.com. A DNA – a banda 10. stúdió albuma - többek között Lauv (Charlie XCX), Andy Grammer, Stuart Crichton (DNC) és Mike Sabbath (J Balvin) dalait tartalmazza. Május 11-i kezdettel a csapat megkezdi vadonatúj, DNA World Tour elnevezésű koncert-

Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: 06 86 501 450 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium

körútját, ami az elmúlt két évtizedük legnagyobb aréna turnéja. A több mint 3 hónap alatt végigjárják Európát és Észak-Amerikát, olyan helyeken lépve fel, mint például a londoni O2, a párizsi AccorHotels Arena vagy a berlini Mercedes-Benz Arena. Jegyek november 16-án 10 órától kaphatók awww.livenation.hués a www.funcode.huoldalakon keresztül. Akik november 13-án délután 3 óráig megrendelik az új albumot a fenti linken, elővásárlási jogot kapnak a DNA turné belépőihez, csakúgy, mint a hivatalos rajongói klub tagjai. A budapesti koncertre a regisztrált Live Nation tagoknak is lehetőségük lesz már a hivatalos jegyértékesítés előtt megvásárolni belépőiket, november 14-én 10 órától.

Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

Egyre több fiatal szülő képzi át magát programozóvá Az akár 400 ezer forintos kezdő fizetés, a rugalmas munkaidő és az ITszektor munkaerőhiánya miatt egyre több kismama, illetve kisgyerekes anyuka és apuka képzi át magát programozóvá. A Progmatic programozóiskola adatai szerint egyre több a nő a képzéseiken, de még így is csak 10-25 százalék közötti az arányuk. Az IT-nagyvállalatok felől egyre nagyobb a nyomás, hogy minél több nő legyen ebben a férfiasnak mondott szakmában. A cégek nem csak ezt erőltetik, hanem a rugalmas munkavégzést is, hogy munkaerőhiányukat így enyhítsék. Ennek meg is van az eredménye, a fiatal szülőket vonzza az otthoni munkavégzés és a nem ritkán 400 ezer forintos kezdő fizetés. A Progmaticnál eddig minden kisgyermekes szülő végig is tudta csinálni a képzést, sőt, rögtön munkát is kapott utána.

Az USA felfüggesztette a dél-koreai hadgyakorlatok felfüggesztését Az Egyesült Államok kormánya véget vet annak a politikájának, miszerint nem tart hadgyakorlatokat Dél-Koreában - ezt jelentette be kedden James Mattis amerikai hadügyminiszter az Afp beszámolója szerint. A hadgyakorlatok szüneteltetéséről Kim Dzsongun és Donald Trump júniusi csúcstalálkozója után döntött az amerikai kormány, gesztusként az északkoreai kormány felé. James Mattis szerint azóta már több nagy, már betervezett hadgyakorlatot nem tartottak meg az amerikai és dél-koreai haderők, az egyik ilyenben például több mint 17 ezer amerikai katona vett volna részt. Többet hadgyakorlatot viszont nem fognak elhalasztani, bár nem árulta el, hogy mikor lesz a következő. Mattis annyit mondott, hogy meglátják, hogy haladnak a tárgyalások a két ország között, és annak fényében döntenek majd a hadgyakorlatokról. Az amerikai gyakorlatokat az észak-koreai kormány provokációnak tartja, a Kim Dzsongunnal való tárgyalása után pedig Donald Trump is azt mondta, hogy ezek valóban provokatív események. Arra, hogy lehet-e ezeket provokációnak értékelni, Mattis nem volt hajlandó válaszolni, mondván, hogy bármit is mond, az befolyásolná a tárgyalások menetét.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu