Skip to main content

title

Page 1

241/2018 • 2018. OKTÓBER 20. HÉTVÉGI LAPSZÁM

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Kiengedik a kémkedéssel gyanúsított orosz férfit Norvégiában Norvégia szabadon bocsátja azt az orosz állampolgárt, akit szeptemberben vettek őrizetbe kémkedés gyanújával - jelentette be pénteken a norvég titkosszolgálat. Mihail Boskarevet az oslói repülőtéren fogták el, miután részt vett egy interparlamentáris szemináriumon a norvég parlamentben. Azzal gyanúsították meg, hogy információkat próbált gyűjteni a parlament informatikai rendszeréről. Tagadta, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna, az oslói orosz nagykövetség Facebook-oldalán pedig korábban azt közölte, hogy a férfit abszurd ürügy alapján vették őrizetbe.

A pápa bocsánatkérése után a jezsuiták máris szégyenkeznek és beismernek Nem mindenki fogadta alázattal a pápa bocsánatkérését a katolikus egyházon belüli szexuális visszaélésekért és azok elhallgatásáért, viszont a Jezsuiták kedden jelezték, közöttük is vannak olyanok, akik szexuális visszaéléseket követtek el. A szexuális visszaélések, gyakran erőszak lett az egyik legfontosabb téma az egyházzal kapcsolatban, emiatt a Ferenc pápa Írországban több százezres tömeg előtt kért bocsánatot. A felszólalás nyomán Arturo Sosa, a jezsuiták aktuális rendfőnöke felszólította rendtársait, hogy nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a szexuális visszaélések miatti válság orvoslására,írja a Jezsuita.hu. Rendünk szomorúan és szégyenkezve elismeri, hogy a szexuális visszaélések elkövetői között vannak jezsuiták is. A lap idézi a levelet, amely szerint „a pápa személyes, közösségi és intézményes megtérésre szólít fel bennünket, hogy megvalósítsuk életünk koherenciáját és integritását, és apostoli működésünkkel az egyházon belül és kívül olyan kultúrát hozzunk létre, amely képes a szexuális visszaéléseket okozó helyzetek megismétlődésének megakadályozására, és minden embernek egészséges életet biztosítanak.”

Több oktatási mutatónk is romlott az EU átlagához képest Rosszabbul teljesítünk, mint négy éve

Navracsics Tibor oktatásért is felelős uniós biztos kedden mutatta be az Oktatási és Képzési Figyelő 2018. évi kiadását, amely különböző mutatószámok alapján értékeli a tagországok, köztük Magyarország oktatási rendszerét.

Az USA felfüggesztette a dél-koreai hadgyakorlatok felfüggesztését Az Egyesült Államok kormánya véget vet annak a politikájának, miszerint nem tart hadgyakorlatokat DélKoreában - ezt jelentette be kedden James Mattis amerikai hadügyminiszter az Afp beszámolója szerint. A hadgyakorlatok szüneteltetéséről Kim Dzsongun és Donald Trump júniusi csúcstalálkozója után döntött az amerikai kormány, gesztusként az északkoreai kormány felé. James Mattis szerint azóta már több nagy, már betervezett hadgyakorlatot nem tartottak meg az amerikai és dél-koreai haderők, az egyik ilyenben például több mint 17 ezer amerikai katona vett volna részt.

Többet hadgyakorlatot viszont nem fognak elhalasztani, bár nem árulta el, hogy mikor lesz a következő. Mattis annyit mondott, hogy meglátják, hogy haladnak a tárgyalások a két ország között, és annak fényében döntenek majd a hadgyakorlatokról. Az amerikai gyakorlatokat az észak-koreai kormány provokációnak tartja, a Kim Dzsongunnal való tárgyalása után pedig Donald Trump is azt mondta, hogy ezek valóban provokatív események. Arra, hogy lehet-e ezeket provokációnak értékelni, Mattis nem volt hajlandó válaszolni, mondván, hogy bármit is mond, az befolyásolná a tárgyalások menetét.

Tizenöt éve üldözte, 38 évesen szerezte meg az aranyat Valverde Alejandro Valverde nyert az országúti kerékpáros világbajnokság mezőnyversenyében Innsbruckban. A 38 éves spanyol 15 évvel ezelőtt szerezte első vb-érmét, azután még ötöt nyert, de egyik sem volt arany. A végső győzelemre esélyes országok kényelmesen kezdték a világbajnokságot, egy tízfős csoport 18 perces előnyt hozott össze nyolcvan kilométer alatt, és ezután eltelt még vagy negyven kilométer, mire szervezett üldözés kezdődött az úgynevezett Olimpiai körön. A bevezető szakasz után ezt hétszer teljesítették a bringások, az Iglsre vezető nyolc kilométer

hosszú emelkedő volt a kör nehéz része. A 258,5 kilométer alatt 4670 méter szintkülönbséget kellett mászni, az utolsó kilométerekre került a legdurvább, Pokolként emlegetett emelkedő. 160 kilométernyi versenyzés után kezdődött el az igazi szelekció, az Iglsen egyre többen szakadtak le, a világbajnoki címvédő Peter Sagan sem bírta már az osztrákok és britek által vitt tempót. Ezután jöttek előre az erős kerékpáros nemzetek, a spanyolok, olaszok és franciák. Sagan aztán fel is adta a versenyt a kör végén. Majd a kolumbiaiak egyik hegyi menője Miguel Angel López is kiszállt.

Öngyilkos lett a Kuciak-ügyben korábban őrizetbe vett férfi Öngyilkos lett az a férfi, akit korábban a Kuciak-gyilkosság miatt vettek őrizetbe, majd később kiengedtek. A Bumm.sk híre szerint Ronald R. szerdán követett el öngyilkosságot. A férfi volt annak az öt személynek az egyike, akit a gútai rendőrségi razzián őrizetbe vettek, majd később szabadon engedtek. A Nový Čas szerint a férfi anyja volt a barátnője a ma már vádeljárás alatt álló Miroslav M-nek. Ő volt az, aki a Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása kapcsán a halálos lövések leadásával vádolt Tomáš S. állítólagos sofőrje volt.

Beismerte bűnösségét a bolgár újságírónő gyilkosa Újságíróknak nyilatkozva beismerte bűnösségét Viktoria Marinova bolgár újságírónő megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsított férfi írja az MTI. A Szeverin Kraszimirov nevű bolgár férfit, akit Németország szerdán adott ki Bulgáriának és azóta őrizetben van, egy ruszei újságírónő, Viktoria Marinova megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsítanak. Az újságírók kérdésére elmondta, hogy bíróság előtt is el fogja ismerni bűnösségét. Nem tudom, mi történt. Nem emlékszem mindenre. Odamentem, megütöttem, és ő elesett. Tovább akartam menni, de ő belém kapaszkodott... Igen, bűnös vagyok.

Mai időjárás BUDAPEST

10 / 23 °C Várható csapadék: 0 mm


241/2018 • 2018. október 20. Hétvégi lapszám

Megnyitott az első SLOGGI üzlet Magyarországon A márka közel 40 éves pályafutása alatt elsőként számolhat be üzletnyitásról, hiszen 2018. október 4-én megnyílt az első SLOGGI üzlet Budapesten. Vége a hosszú várakozásnak – a SLOGGI megnyitotta első márkaüzletét Magyarországon, ami a világon a második sloggi üzlet, így történelmi pillanat a márka életében. A budapesti Árkád bevásárlóközpont ad helyet a 65 m2-es üzletnek, mely eddig nem látott, szuper széles kínálattal vár mindenkit: a varrás nélküli, innovatív Zero Feel melltartóktól kezdve a letisztult és kifinomult prémium S by sloggi kollekción keresztül az idén ősszel debütáló mOve sportkollekcióval kiegészülve, és nem utolsó sorban az ikonikus Originals basic fehérneműkkel zárva a sort. Az üzlet hétfőtől szombatig 10-21 között, míg vasárnap 10-19 között várja az érdeklődőket, így elegendő időd lesz, hogy elmerülj, és magadba szívd a sloggi életérzést. A sloggi szeretné meglepni az új üzlet vásárlóit, így most érdemes benézni hozzájuk a budapesti Árkád első emeltén található boltba, hiszen október 4-től minden 10.000 Ft-ot meghaladó vásárlás mellé egy szuper cool kitűző válogatást adnak ajándékba! www.sloggi.com/hu https://www.instagram.com/sloggi_hungary/ https://www.facebook.com/sloggi.hu

Matthäus: Löw rosszul dönt, Neuer menjen A játékosként világ- és Európabajnok Lothar Matthäus szerint Joachim Löw, a német futballválogatott szövetségi kapitánya rossz döntéseket hoz, a csapat kapuját pedig nem Manuel Neuernek kéne védenie.

Befejezi minden idők legjobb női alpesi sízője Lindsey Vonn, minden idők legeredményesebb női alpesi sízője a szezon végén visszavonul, még akkor is, ha nem sikerül megdönteni Ingemar Stenmark 86 győzelmes világkupa rekordját. „Ez az utolsó szezonom lesz. Mindenféleképpen visszavonulok. Ha megdönteném a rekordot, az csodálatos lenne. Ha nem sikerülne, akkor is szép sorozatom van, és még mindig én vagyok a legsikeresebb női síző, ez olyan, amire igazán büszke vagyok. Lássuk meg, mi történik jövőre” – mondta Vonn. Vonn karrierje során 82 győzelmet szerzett a világkupákon, a

gyorsasági számokban, lesiklásban és szuper-G-ben erős amerikai négy győzelemmel beállítaná, öttel túlszárnyalná a svéd Stenmarkot. A phjoncshgangi téli olimpia előtt Vonn azt mondta, addig síel, míg meg nem dönti a rekordot, az sem számít, mennyi fájdalommal jár ez. De már akkor is hozzátette, hogy jó volna, ha egy szezon elég lenne a 87. győzelméhez.

„ÍGY VOLT SZÉP…” KONCZ ZSUZSA koncert 2019. március 9-én a tizenkettedik nagy koncertjére készül a Papp László Budapest Sportarénában. Koncz Zsuzsa a magyar pop-rock egyik legnagyobb, a mai napig folyamatosan koncertező legendája. Szuggesztív előadó, aki személyiségével hitelesíti páratlan életművét. Olyan művész, aki dalain keresztül nemzedékekre gyakorol hatást, szövegeinek mondanivalója érvényes, aktuális napjainkban is. „Ezúttal mottója is van ennek a 12. találkozónak, mert az egy tucatról azt gondolom: ez már valami... Hozzáteszem, büszke vagyok, hogy idáig elértünk” – mondja a művésznő. „A koncert jelmondata pedig: „Így volt szép...”, ami egy Bródy dal címe is legutóbbi lemezemről, és nincs mögöttes tartalma. A múlt idő ezúttal nem lezárása vagy befejezése valaminek, inkább kifejezése annak, hogy a közönségemmel és a munkatársaimmal megtett eddigi közös utunkért hálás vagyok. Köszönöm minden-

kinek, akit illet, és boldogsággal tölt el, hogy ezt személyesen – szokásomhoz híven – egy koncerttel tehetem meg. Azt remélem, hogy a régebbi és az újabb dalaim – ugyanúgy, mint eddig – összekovácsolnak bennünket, és erőt adnak a továbbiakhoz. Hiszen a dalok erejére szükségünk van, akár jó, akár rossz idők jönnek. Bízom benne, hogy sokan vannak, akik ugyanezt érzik, és Ők mind ott lesznek velem!” A jövő tavaszi koncerten – újabb dalai mellett – természetesen felcsendül majd a már legendássá vált Ha én rózsa volnék, az Ég és föld között, a Jöjj, kedvesem és sorolhatnánk tovább a dalokat, amelyeket közönsége szeret és vár tőle. Koncz Zsuzsát 2019. március 9-én újra az Aréna színpadán láthatjuk, hallhatjuk, és meglepetésekben sem lesz hiány. Jegyek kaphatók:https://koncz-zsuzsa-koncert0004.broadway.hu/2019-03-09-20-00 Nosztalgiázzon Ön is Koncz Zsuzsa koncertjén! Jó szórakozást!

A Fika kicsiny könyve - Avagy a svéd kávézás szertartása Keresse a könyvesboltok polcain! Ha egyszerű örömökre vágyik az ember, egy csésze kávé egy falatnyi finomsággal felülmúlhatatlan. A svédek különösen szeretik megédesíteni a gyakran hideg és sötét skandináv hétköznapokat, így naponta többször is hódolnak a kávézás szertartásának, amelyet művészi tökélyre fejlesztettek. Ez a ceremónia a fika, azaz a kávészünet. Lassítani és lazítani néhány percig egy csésze kávé mellett elengedhetetlen része a svéd kultúrának.

Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: 06 86 501 450 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium

Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

Kisgyerek, kis gond. Ez valami vicc? A mű érzelmekkel, izgalmakkal, kedves és őszinte, valós családi történeteken alapuló novellák gyűjteményét kínálja az olvasóknak, amelyek bepillantást engednek Zsuzsa életének ügyes-bajos, de ugyanakkor örömteli pillanataiba. "Nem tudjuk mi a tutit, Sőt a totót sem. Egyáltalán semmilyen megmondóemberkedésre ne számítsatok, ha kézbe veszitek ezt a ki kedves családi sztorigyűjteményt. De talán készülhettek néhány szívből jövő jelenetre és a ti életetekben is felismerhető szituációra. Olykor bájos, máskor ciki szülői bénáskodásokra és tépelődésekre. Ráismerhettek az állandó útitársként mellénk szegődő dilemmáinkra és töprengéseinkre is, hogy vajon jól csináljuk-e mindazt, amit szülőként alkotunk. Fogalmunk sincs. Garanciát senki nem ad semmire. Ez egy ilyen utazás, erre fizettünk be, és nincs az az utazási iroda, amelyen számon kérhetnénk a szolgáltatást. Mert azt mi magunk nyújtjuk, jól vagy rosszul. Mi is hibázunk, mert szülők vagyunk.

Hamarosan a spanyoloknál is nemi erőszak lehet a beleegyezés hiánya Spanyolországban fontolóra vették egy olyan törvény bevezetését, mely szerint a nemi erőszak esetében már az is büntetendő lenne, ha valaki nem adja szóbeli beleegyezését a szexuális aktushoz, vagy nem adja bármilyen egyértelmű jelét annak, hogy ahhoz hozzájárulna – írja aGuardian. A javaslatot azután nyújtották be, hogy országszerte hatalmas felháborodást okozott az, hogy júniusban óvadék ellenébenszabadon engedték annak az ötfős társaságnak valamennyi tagját, amelyik két éve csoportosan erőszakolt meg egy madridi diáklányt az észak-spanyolországi Pamplonában, a 2016-os San Fermín-ünnep ideje alatt. Közülük ketten videót is készítettek, amin jól látszik, hogy a lány csendben van és passzív, a bírók ugyanakkor úgy vélték, hogy ez a beleegyezés jele, sőt egyikük egyenesen azt mondta, hogy a lány ránézésre élvezi a dolgot, ígynemi erőszak helyett szexuális visszaélés miatt ítélték el őket. Ez utóbbit a spanyol jogrendszerben az különbözteti meg az erőszaktól, hogy erőszak és megfélemlítés nélkül történik, és értelemszerűen az érte kiszabható büntetés is jóval kevesebb.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu