Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Háromszorosára növelik az NGO-k támogatását az unióban A tervezettnek mintegy háromszorosára emelné a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatását a 2021-2027-es uniós költségvetési keretben az Európai Parlament (EP) a strasbourgi plenáris ülésen csütörtökön elfogadott határozat értelmében, írja az MTI. az EU következő hétéves költségvetésében 1,8 milliárd eurót különítenének el az Európai Jogok és Értékek nevű új program számára az Európai Bizottság által eredetileg tervezett 642 millió euró helyett. A javaslat értelmében kivételes esetekben, amikor egy tagországban hirtelen súlyos veszélybe kerülnek az alapértékek, akkor az Európai Bizottság sürgős pályázati felhívást írhatna ki az ott működő civil szervezetek támogatására a demokratikus párbeszéd előmozdítása céljából.

Könnygázt és gumibotozást kaptak a tüntető görög tanárok Gumibottal és könnygázzal akadályozta meg csütörtökön a görög rendőrség, hogy az utcán tüntető pedagógusok egy csoportja erővel bejusson az athéni parlament épületébe, jelentette az ERT görög tévé. Csütörtökön minden állami iskolában szünetelt a tanítás, és több ezer pedagógus tüntetett órákon keresztül Athén belvárosában a kormány megszorító politikája ellen. A tüntetők amiatt tiltakoztak, hogy évek óta ideiglenes foglalkoztatásban állnak, és követelték, hogy helyezzék őket azonnal állandó státuszba. A költségvetési megszorítások miatt az utóbbi tíz évben alig neveztek ki tanárokat állandó foglalkoztatási státuszba. A pedagógusok szakszervezete szerint az iskolarendszerből nagyon sok tanár hiányzik, és túl alacsonyak a fizetések is. (MTI)

15/2019 • 2019. JANUÁR 18.

A görög kormányfő rettentő szorosan nyerte a bizalmi szavazást Évtizedes vitát zárnának le az ország átnevezésével

Nagyon szűk többséggel, de bizalmat kapott a görög kormány a parlamentben a Macedóniával kapcsolatos névvita rendezéséről szóló szavazáson szerda este.

A Nespresso bemutatja a párizsi ínyencségek által ihletett ünnepi Limited Edition kávéit A Nespresso idén a neves belsőépítésszel, India Mahdavival együttműködve alkotta meg ünnepi kínálatát, a párizsi ínyencségek által ihletett Limited Edition kávékollekciót. Mindkét Variations kávé alapjául a dél- és közép-amerikai Arabica szemekből összeállított Nespresso Livanto keverék szolgál. Ebben az őrleményben szép harmóniát alkot a pörkölt és karamellás ízvilág, és mindez kerek, kiegyensúlyozott kávéként teljesedik ki a Variations termékekben: Nespresso Variations Paris Macaron: A Livanto gabonás aromái gyönyörű harmóniában olvadnak össze a mandula édeskés ízével, felidézve a pillanatot, amikor beleharapunk egy

macaronba. Intenzitás: 6 Nespresso Variations Paris Praliné: Ez az ízesített espresso kerek egészként egyesíti a Livanto ízeit, a mogyoró pörköltségét és a karamella édességét. Harmonikus keverék, ami a praliné desszertek emlékét idézi. Intenzitás: 6 Nespresso Paris Black: Rendkívül aromás Arabica keverék, a Robusta izgalmas csavarával. Gabonás, diós ízek, sűrű textúra… és mindezt fűszeres, fás felhangok színesítik. Intenzitás: 9 A Limited Editions Variations kávék 2018. november 5-től megvásárolhatók világszerte a Nespresso Boutique-okban, online awww.nespresso.com oldalon vagy a 06 80 2582 80-as éjjel-nappal hívható telefonszámon keresztül.

Bolti tolvajok japán film eredeti nyelven, magyar felirattal Cannes-i filmfesztivál – Arany Pálma! Manbiki kazoku / Shoplifters, 2018, 123’ Oszamu és a fia egy bolti lopás után összetalálkozik egy kislánnyal a dermesztő téli hidegben. Hazaviszik magukkal, és vacsorát adnak neki. Bár elsőre nem tűnik lelkesnek, egy idő után Oszamu felesége is beleegyezik

abba, hogy befogadják a gyereket. A család pitiáner lopásokból próbál megélni, de így is a nyomor szélén tengődnek. Ennek ellenére boldognak tűnnek – mindaddig, míg egy váratlan esemény súlyos titkokat nem hoz a felszínre. Az őket összekötő szálak pattanásig feszülnek… Bemutató: 2019. január 10. Forgalmazó: Cirko Film Kft.

Szexért cserébe bírói kinevezést adott az izraeli ügyvédi kamara elnöke A rendőrség letartóztatta, majd a bíróság házi őrizetbe helyezte az izraeli ügyvédi kamara elnökét, Efi Navét, akit azzal gyanúsítanak, hogy szexuális ellenszolgáltatásokért cserébe segítette bírók kinevezését. Mint kiderült, néhány évvel ezelőtt elősegítette egy jogásznő bírói kinevezését szexért cserébe. Azzal is vádolják, hogy hatalmi helyzetével visszaélve viszonyt folytatott egy másik bíró feleségével, akinek azt ígérte, hogy férjét kinevezteti a fellebbviteli bírósághoz - de az előléptetés később meghiúsult. Két további hasonló ügy részletei egyelőre hírzárlat alatt vannak. Efi Navéra már tavaly ősszel felfigyelt a média, amikor az 50 éves, válófélben lévő férfi megpróbálta barátnőjét útlevelének ellenőrzése nélkül átcsempészni a határon, de közös külföldi útjukról hazatérőben elkapták a biztonságiak, amikor egyszerre próbáltak egymáshoz simulva átjutni a beléptetőkapun. Emiatt az ügyészség már akkor vádiratot nyújtott be ellene.

Másfélmillió kilométernyi dugó volt tavaly Németországban Rekordszámú, 745 ezer közlekedési dugót regisztrált tavaly a német autópályákon az ADAC német autóklub, pedig már 2017-ben is rekordot döntöttek a forgalmi torlódások. A dugók száma 3 százalékkal nőtt 2017-hez képest, együttes hosszuk pedig 5 százalékkal 1,5 millió kilométerre emelkedett. Mindazonáltal a németek által dugóban töltött idő a tavalyelőtti 459 ezer órás szinten maradt, vagyis a tavalyi dugók valamivel rövidebb ideig tartottak, mint a tavalyelőttiek.

Mai időjárás BUDAPEST

1 / 9 °C Várható csapadék: 0 mm


15/2019 • 2019. január 18.

Már a német szélsőjobb sem a régi: zsidó fiókszervezetet alapított az AfD 24 tagja van az Alternatíva Németországért (AfD) nevű párt egy hete megalakult zsidó szervezetének, a JafD-nek. Az ellenőrizetlen muszlim bevándorlók jelentette veszélyre hivatkozva létrehozott tagszervezet elég nagy hullámokat vetett a német közéletben. A Központi Zsidótanács (Zentralrat der Juden) elnöke a Spiegelnek azt mondta, hogy a zsidó párttagok nem jelentenek biztosítékot arra, hogy egy párt mentes az antiszemita tendenciáktól. ASzombat cikkeszerint a JAfD alapítóinak célja a zsidóellenesség stigmájának gyengítése, valamint az orosz hátterű zsidó bevándorlók megnyerése. A jobboldali populista AfD, mely leginkább a bevándorlásellenes tematikával szerzett az egy évvel ezelőtti országos választáson 13 százalékot és lett így a harmadik legerősebb német párt, régóta küzd az antiszemitizmus vádjával. Bár az AfD maga nem hangoztat antiszemita nézeteket, nem is lép fel túl erélyesen azon tagjai, így az író-politikus Wolfgang Gedeon ellen, akikről ugyanez nem mondható el.

Kifütyülték a Bayern München elnökét az éves közgyűlésen

Százszorséf – Michelin-csillag ragyog a Gellért Hotelre Palágyi Eszter, a Michelin-csillagos Costes head chefje ezúttal a Danubius Hotel Gellért Márton napi Borfesztiváljának “díszvendégeként” a fesztivál exkluzív eseménye, a Lakosztályétterem vendégeit varázsolja el fine dining ételsorával és a hozzá tartozó borválogatással. Az eddigi borfesztiválok során egy merőben új gasztronómiai fogalmat is bevezetett az idén 100 éves Gellért Hotel, amely már az első évében nagy sikert aratott. Elsőként a szállodák között, lakosztályétteremként nyitotta meg a nagyközönség körében azt az apartmanját, mely a legszebb kilátást mutatja a fővárosra, és melyben eddig legjelesebb vendégei szálltak meg. A kezdeményezés közkedvelt hagyomány lett

mára, ahol Michelin-csillagos éttermek séfjei adják egymásnak a kilincset. Ezúttal november 9-én és 10-én ad helyet a limitált exkluzív vacsorának a 422-es apartman, ahol Palágyi Eszter ételsorát élvezhetik a vendégek - a Márton nap égisze alatt - főszerepben természetesen a libával. Előételként libamáj, lila káposzta, fonott kalács, levesként liba consommé főételként pedig liba confit kerül az asztalra.

Ennio Morricone: A szívem Budapesté Üzent a magyar rajongóinak Ennio Morricone. A zenei mágust mélységesen meghatotta a magyar zenészek gesztusa, akik novemberi 90. születésnapján fotókkal kívántak további jó egészséget és sikereket a zeneszerzőnek. Többek között Lotfi Begi, Horányi Juli, a The Carbonfools, a New Level Empire, a Blahalouisiana és Vastag Csaba is fotóval tisztelgett a legenda előtt. Morricone római otthonában kapta meg az üdvözleteket és menedzsmentjén keresztül mondott köszönetet. „Köszönöm magyar barátaimnak a kedves köszöntéseket, a jókívánságok eljutottak hozzám, Rómába is. Örülök, hogy jó erőben és egészség-

ben talált meg ez a szép életkor, és hamarosan újra meglátogathatom önöket. Mindig nagy örömmel megyek Magyarországra. A szívem Budapesté. Most már azt is tudom, hogy nemcsak egy gyönyörű város, hanem számos barát is vár rám Magyarországon” mondta Ennio Morricone. Az olasz legenda január 23-án a Papp László Sportarénában jubileumi exkluzív születésnapi koncertet ad, amelyen felcsendülnek a legismertebb zeneszámai. A maestrót egy teljes szimfonikus zenekar kíséri majd, összesen mintegy 250 zenész vesz részt a monstre produkcióban. Kellemes szórakozást minden rajongónak!

Tegnap tartotta a Bayern München a 2018-as éves közgyűlését. A bajor labdarúgóklub jelentős részben ma is egyesületi tulajdonban van, így az éves gyűlésen az egyesület tagjai ezres nagyságrendben jelennek meg, hogy képviseljék a tulajdonosi érdekeket. Ezúttal szokatlanul sokan voltak közöttük az elégedetlenek, akik a rendezvény egy pontján hangos füttykoncerttel, fújolással és bekiabálásokkal fejezték ki véleményüket a klub vezetőjéről.

ORVOS-TÓTH NOÉMI: Örökölt sors – Családi sebek és a gyógyulás útjai Aki nem tárja fel és nem értelmezi saját és felmenői múltját, tapasztalatait, sérelmeit és félelmeit, az arra ítéltetik, hogy ugyanazokat az esetleg nagyon fájdalmas és kudarcos mintákat ismételgesse újra meg újra.

Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: 06 86 501 450 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium

Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

10 ezer beteggel számol évente a Magyarországon nyíló kínai egészségközpont Hagyományos kínai orvoslást alkalmazó központ és egy hozzá kapcsolódó apartman park alapkövét rakták le csütörtökön Celldömölkön. A 600 millió forintos beruházás kínai magántőkéből valósul meg az MTI szerint. A kivitelezés ősszel kezdődik és 2019 év végéig készül el, a kínai befektetők azt várják, hogy évente tízezer pácienst is kezelhetnek majd a központban. Jü Fu-csienYu Fujian, a Hagyományos Kínai Orvosi Szervezetek Közép és Kelet-Európai Szövetségének elnöke kiemelte: a beruházáshoz hozzájárult, hogy az Európai Unió országai közül Magyarországon ismerték el törvénybe foglalva a hagyományos kínai orvoslást. A projektismertetőben elhangzott: "a közeli Ság hegy vulkáni eredetű bazalthegy, magnetikus gyógyhely, amely csakúgy, mint a Vulkánfürdő gyógyvize, a kínai gyógyászatban is fontos eszköz lehet."

Bevásárlóközponti látványosságot csináltak a thaiföldi barlangból Az egy dolog, hogy már dokumentumfilm is készült a thaiföldi barlangban ragadt és aztán kimentett gyerekfocicsapatról, de egy bangkoki bevásárló központban egészen egyedi módon lehet újra átélni a drámát. Megcsinálták ugyanis a barlang egyik részének replikáját, amibe minden érdeklődő bemászhat. A Sky videóján látható, ahogy zseblámpával felszerelt emberek tolongana a szűk járatban, melynek a másik végén a szervezők várják őket. Az alagút replikája egyébként része annak a kiállításnak, mellyel a mentőakciót ünneplik Thaiföldön. A gyerekfocicsapat és edzője június végén rekedt egy barlangban, mert a heves esőzések után nem tudtak kijönni, ugyanis a folyamatosan emelkedő víz elzárta a kijáratot. Végül egy nemzetközi mentőakció hozta ki őket.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu