NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Montenegró kirendelte a katonaságot a határra a bevándorlás miatt Montenegró megerősítette határvédelmét az albán határ mentén és a rendőrök mellett a katonaságot is kirendelte a montenegrói-albán határra, elsősorban az illegális hatásértések feltartóztatására - közölte a montenegrói védelmi minisztériumra hivatkozva az MTI. A határ menti területet a rendőrök és a katonák közösen fogják ellenőrizni. A montenegrói-albán határszakasz 172 kilométeres. A magyar határkerítés miatt kialakult új szárazföldi út Görögországból Albánián át Montenegróba tart, ahová nagy számban érkeznek illegális bevándorlók. A kitoloncolási egyezményt pedig nehéz betartani, Tirana ugyanis azzal védekezik, hogy semmi sem bizonyítja, a migránsok az ő területükről léptek be Montenegróba, így nem hajlandóak visszafogadni őket.
Szerb-orosz katonai kiképzőtábort hoztak létre fiataloknak a Zlatiborhegységben A tábort a Belgrádtól délnyugatra fekvő Zlatibor-hegységben hozták létre, a 44 fiatal kiképzését szerb veteránok mellett pedig a keletukrajnai konfliktusövezetet megjárt orosz katonák is irányítják, írja a szerb Nin című lapra hivatkozva az MTI. Az 1. Hazafias Fiatalok Tábora néven futó helyen 10-24 év közötti fiatalok, köztük tíz lány katonai oktatási ideje kilenc nap, és napi 12 órán keresztül gyakorolják a lőfegyverek és robbanószerek használatát. Esténként pedig három órán keresztül "hazafias történelemleckéket" kapnak a szerb háborúkról, és az oroszszerb kapcsolatokról.
188/2018 • 2018. AUGUSZTUS 17.
Hazaárulásért 15 év börtönt kértek Viktor Janukovics volt ukrán elnökre Az ukrán exelnököthazaárulással vádolják, ellene az eljárás a távollétében indult el
A vádhatóság 15 év börtönbüntetést kért Viktor Janukovicsra a kijevi kerületi bíróságon, és majdnem 100 ezer hrivnyányi (1 millió forint) perköltség megfizetését is, írja az MTI.
Saját védője tesztelte, megéri-e Buffon a pénzét Neymar ott folytatta a 2018-19-es szezon elején, ahol az előzőt a sérülése előtt abbahagyta, vagyis elég gólérzékeny formában. A brazil már a 10. percben vezetést szerzett csapatának a bajnoki rajton,
és bár vérengzést nem rendezett a PSG a Caen ellen, sőt, még a Monaco elleni szuperkupás teljesítményüket sem mutatták, de így is elég könnyed sikerrel indították a bajnoki évet.
Piqué lemondta a válogatottságot Gerard Piqué, a Barcelona középhátvédje egy héttel a spanyol bajnokság indulása előttbejelentette, hogy visszavonul a spanyol válogatottól, és ezentúl csak a klubjára összpontosít. A 31 éves játékos egy külön erre a célra összehívott sajtótájékoztatón közölte a váratlan hírt, azt mondta, hogy régen meghozta már a döntését – valószínűleg arra utalhat, hogy korábban úgy döntött, hogy a nyári vb után befejezi, és erről már a szövetségi kapitány Luis Enriquét is tájékoztatta. A felnőtt válogatottban 2009-ben bemu-
tatkozó, azóta 102 mérkőzést játszó és 5 gólt szerző Piqué 2010-ben világbajnok, majd két évvel később Európa-bajnok volt a spanyol csapattal, 2006-ban, még az U19-esekkel korosztályos Eb-t nyert. Az öt válogatottgóljából négy tétmeccsen jött, az elsőt egyből a második válogatott-meccsén, a 2010-es vb-selejtezőn a törökök ellen szerezte, abban a selejtezősorozatban még két gólt ért el (Belgium, illetve Bosznia és Hercegovina ellen), majd a 2016-os Eb-n, a csehek ellen talált be újra, akkor közel hétéves kihagyás után.
2010 óta gyűlő leveleket kézbesíthetnek Ciszjordániában Akár nyolc éve raktárban porosodó internetes rendelések, levelek és más postán feladott küldemények Ciszjordániába történő továbbítását engedélyezte Izrael, így a palesztin postai szolgálatnak több tíz tonnányi küldeményt kell rendszerezni és kézbesíteni. A munka még legalább két hétig fog tartani - mondta az AFP hírügynökségnek egy postai tiszviselő. Izrael ellenőrzi Ciszjordániát, így a postai szolgálatot is, és a külföldről feladott, palesztin területekre címezett leveleknek először az izraeli postaszolgálaton kell átmenniük. Allam Mússza palesztin tájékoztatási miniszter azonban kedden megvádolta meg a zsidó államot, hogy nem tesz eleget egy 2016-os megállapodásnak, amelynek értelmében már engedélyezni kellett volna, hogy a külföldön feladott küldemények közvetlenül a palesztin postához kerüljenek.
Saját védője tesztelte, megéri-e Buffon a pénzét Neymar ott folytatta a 2018-19-es szezon elején, ahol az előzőt a sérülése előtt abbahagyta, vagyis elég gólérzékeny formában. A brazil már a 10. percben vezetést szerzett csapatának a bajnoki rajton, és bár vérengzést nem rendezett a PSG a Caen ellen, sőt, még a Monaco elleni szuperkupás teljesítményüket sem mutatták, de így is elég könnyed sikerrel indították a bajnoki évet.
Mai időjárás BUDAPEST
22 / 28 °C Várható csapadék: 0 mm