Skip to main content

title

Page 1

135/2018 • 2018. JÚNIUS 16. HÉTVÉGI LAPSZÁM

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Többtucatnyi szíriai civilt bombáztak le orosz gépek Legkevesebb 38 civil halt meg egy csütörtök esti bombázásban Szíria északnyugati részén. Az Idlib kormányzóságban található Zardana városra mért légicsapás valószínűleg orosz erők számlájára írható – írjaa londoni székhelyű, de mégis kiterjedt szíriai informátori hálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőköz‐ pontja (OSDH). Az áldozatok négy nő és négy gyerek is van; ráadásul a halálos áldozatok száma valószínűleg növekedni fog, mivel a romokat nem takarították el, és a kórházakban 50 súlyos sebesültet ápolnak.

Magyar zászlók miatt kapott bírságot két székely város Újabb ötezer lejes (330 ezer forint) bírságot rótt ki Kovászna megye prefektusa Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterére amiatt, hogy a nemzeti ünnepen nem azonos számban voltak kitűzve a két városban Románia és Magyarország zászlai. Az erről szóló, március 15-i keltezésű közleményt a prefektusi hivatal honlapján tették közzé. Ebben a prefektus a Románia jelképeinek használatára vonatkozó 1994/75-ös törvény előírásait idézte, mely szerint "más országok zászlaját Romániában csak Románia zászlajával együtt lehet kitűzni hivatalos épületekre és közterületekre, és csakis hivatalos látogatások és nemzetközi rendezvények alkalmával". A román kormány megyei képviseletét ellátó prefektus egy nappal korábban ugyanezért bírságolta meg Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi és Beder Tibor kézdivásárhelyi polgármestert. Beder Tibor korábban azt közölte, hogy ebben az évben is ugyanannyi magyar zászlót tűztek ki március 15-re, mint amennyit a korábbi években. Korábban ezt nem kifogásolta a prefektus, de a román centenárium évében már bírságot rótt ki miatta.

A koreai párhuzamos valóságban Kim Dzsongun jött, látott és győzött Trump csak némán állt és hallgatta Kim Dzsongunt a Szingapúri találkozón

Legalábbis, ezt mutatják az észak-koreai állami hírügynökség fotósának képei.

2024-re teszi Áder, hogy teljesítjük a NATO feltételét A NATO védelmi miniszterei a katonai szövetség Afganisztánnak nyújtott támogatásának folytatása, az afgán biztonsági erők finanszírozásának 2024-ig tartó kiterjesztése mellett határoztak, és elkötelezték magukat a békefolyamat előmozdítása és a teljes megbékélés megteremtése mellet, jelentette be Jens Stoltenberg NATOfőtitkár pénteken, a NATOtagországok kétnapos védelmi miniszteri tanácskozása után. Az MTI beszámolója szerint a szövetség arra szólítja fel az afgán kormányt, hogy az őszre tervezett választások sikere érdekében folytassa a korrupcióellenes harcot, és biztosítsa a nemzetközi

emberi jogokat minden afgánra kiterjedően. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tanácskozást követően tartott sajtótájékoztatóján közölte, a NATO felkérte a tagországokat, hogy segítsék a közép- keleti régiókban tevékenykedő misszióit. Magyarország készen áll arra, hogy az Afganisztánban és az Irakban szolgálatot teljesítő NATO-erőket további katonákkal támogassa - tette hozzá. Áder János pedig Varsóban szólt a NATO-val kapcsolatban a Bukaresti Kilencek államfői találkozója után. Azt mondta az MTI szerint, hogy Magyarország 2024-re teljesíti a védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-követelményeket.

Sokáig vívódtam, de nem megy együtt Shane-nel A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka idén először versenyez Európában, a Mare Nostrumon hat számot vállalt be. A molcsapat.hu-nakarról is beszélt, hogy krízishelyzetben készült fel erre a szezonra, és ez rányomja majd a bélyegét az idei versenyeire. "Nem volt egyszerű a döntés meghozatala, sokáig vívódtam, hiszen Shane és én együtt értük el az elmúlt öt év sikereit. Mára azonban egyértelművé vált, hogy nem tudnánk tovább együtt dolgozni. A

döntésem végleges" - magyarázta az edzőváltásról. Az edzőkeresésről kifejtette, hogy a pletykákat nem szeretné kommentálni, az a lényeg, hogy a megfelelőbbet megtalálja. "Lehet magyar, külföldi, marslakó is." A sokversenyes szisztémának látta az előnyeit, de most már azt is érzékeli, mindenkinek szüksége van pihenésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre. Mivel kihagyta az év elejét, még intenzívebb edzésekre volt szüksége, meglepően gyorsan visszaszerezte a formáját.

Harc zajlik egy kelet-szíriai városért Az Iszlám Állam terrorszervezet részben visszafoglalta egyik korábbi fellegvárát, al-Bukamal városát Szíria keleti részében, írja az MTI az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjára (OSDH) hivatkozva. A szíriai háborúról rendszeresen beszámoló OSDH közlése szerint az iraki határ közelében lévő város ellen szokatlanul heves támadást hajtottak végre a dzsihadisták legalább tíz öngyilkos merénylővel és négy, járműbe rejtett pokolgéppel. A jelenleg is zajló harcok eddig több mint negyven ember életét követelték. Tizennyolc dzsihadista, köztük a tíz merénylő és a kormányerők huszonöt katonája esett el.

Már 600 házat emésztett el Hawaiin a láva Már 600 otthon semmisült meg a Hawaii nagy szigetén a május elején kitört Kilaeua vulkánból áramló lávától – közölte Hawaii megye polgármestere, Harry Kim csütörtökön. A károk bejelentését az előzte meg, hogy Hawaii kormányzója, David Ige több millió dolláros segélyről írt alá memorandumot a sziget számára. A Kilauea május elején aktivizálódott, tucatnál is több lávahasadék nyílt a vulkánon, és folyamatos volt a lávaömlés. A hónap közepén nagy erejű kitörés rázta meg a szigetet, ami azonban nem érte váratlanul Hawaiit, ugyanis szakértők már korábban figyelmeztettek rá.

Mai időjárás BUDAPEST

22 / 26 °C Várható csapadék: 0 mm


135/2018 • 2018. június 16. Hétvégi lapszám

Készüljön a bikiszezonra az F&F újdonságaival! A képen: F&F Push up bikini felső SS18 4490 HUF Az idei nyári strandok nagy slágere lesz a levél- és pálmaminta!

Futószalagon veszi a játékosokat Mourinho Kedden a Sahtar Donyecktől érkező Fred, szerdán pedig a Portótól megvett Diogo Dalot igazolásátjelentette be a Manchester United, ahol elég erősen kezdi a nyarat José Mourinho. Az U21-es válogatottig jutó 19 éves portugál védőt öt évre vették meg azok után, hogy a legutóbbi szezonban nyolc meccset kapott a Porto felnőtt keretével. Dalot a védelem mindkét szélén bevethető, a hírek szerint nagyjából 20 millió eurót fizetnek majd érte – ennyi a kivásárlási ára –, ami Fred 55 millió eurós árával együtt már azt jelenti, hogy június első napjaiban már 75 millió eurót költöttek.

Hamarosan kezdődik a Szánsájn fesztivál a Cirko-Gejzír moziban Díjnyertes filmekből rendez fesztivált a Cirko-Gejzír mozi 2018. június 7. és július 1. között. Több mint hatvan film, málnaszörp, fröccs és nyári hangulat várja a közönséget az ötödik kerületi artmoziban már hagyománnyá vált nyári fesztiválon. A jegyár a fesztivál minden vetítésére egységesen 1600 forint lesz, hétfőn és kedden a kedvezményes, 1100 forintos jegyár érvényes. A megváltott jegy mellé ingyen jár a málnaszörp vagy fröccs. Az előadásokra a Cirko-Gejzír bérletei is érvényesek. Egyéb kedvezmények nem érvényesíthetők. A Szánsájn fesztivál részletes programja a Cirko-Gejzír honlapján található. A jegyár a fesztivál minden vetítésére egységesen 1600 forint lesz, hétfőn és kedden a kedvezményes, 1100 forintos jegyár érvényes. A megváltott jegy mellé ingyen jár a málnaszörp vagy fröccs. Az előadásokra a Cirko-Gejzír bérletei is érvényesek. Egyéb kedvezmények nem érvényesíthetők. A Szánsájn fesztivál részletes programja a Cirko-Gejzír honlapján található.

A kéziválogatott a jövőért küzd Szlovéniában Szombat este Koperben rendezik a Magyarország–Szlovénia férfi kézilabda világbajnoki selejtező első mérkőzését, amely egyben az olimpiai kvalifikáció első állomása.

A világbajnokságot január 9. és 27. között rendezik Berlinben, Hamburgban, Münchenben és Kölnben, illetve Koppenhágában és Herningben. A torna győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek az olimpiai selejtezőn. A magyarok Szlovénia elleni keretének tagja a Telekom Veszprém 37 éves jobbátlövője, Nagy László, aki tavaly októberben jelentette be, hogy többé

nem lép pályára válogatottban, de a szakmai stáb és a magyar szövetség felkérésére visszatért. Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány kihagyta a csapatból a balátlövő Jamali Imant, sérülése miatt pedig az irányító Császár Gábor, a balátlövő Faluvégi Rudolf és a kapus Borbély Ádám sem szerepelhet szombaton 20 órától Koperben, illetve jövő szerdán 19 órától a veszprémi visszavágón.

New shopping destination in Budapest A cipőket és prémium szegmensbe tartozó, bőrből készült tartozékokat kínáló Kazar márka egy új Bemutatótermet nyit Budapesten. A Kazar márka több mint 20 éves történelemmel rendelkezik és dinamikusan fejlődik a nemzetközi arénán. A 2018 tavasz/nyár kollekcióban a hölgyek minimalista, monokróm ajánlatokat fedezhetnek fel a szezon legmodernebb színeiben - lila, égkék, piros vagy fehér, valamint a nyár slágere -

fémes bőr színben. A Kazar a természet vagy a művészet által ihletett kifejező mintákat részesíti előnyben. Az egzotikus kígyóbőr motívum, a nyomtatott tukán és lepke kép, a színes hímzett papagájok, vagy a pop art stílusú nyomtatványok a stílus hangsúlyozásának csak néhány példája. Nem feledkeztünk meg a klasszikus stílus kedvelőiről sem - a kollekció a visszafogottabb színek és a hagyományos fazon kedvelői számára is számos terméket tartogat.

Itt az AdeZ termékcsalád szója-, mandula-, kókusz-, rizs- és zabitalai Vegetáriánusok, laktózés gluténérzékenyek, tejallergiások és a finom ízek kedvelőinek új kedvence a láthatáron! Már kapható az AdeZ, amely hozzáadott cukor nélkül készül, természetesen laktózmentes, természetesen alacsony telített zsírsavakban, ráadásul értékes vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz. A szója, mandula, kókusz, rizs vagy épp zab felhasználásával készült, 100 százalékban növényi alapú termék 100 százalékban újrahasznosítható PlantBottle™ palackban, 250 és 800 mililiteres kiszerelésben, hozzáadott D, B12 vitaminnal és kalciummal várja, hogy táplálhasson minden finomságrajongót. Ajánljuk a termékcsaládot továbbá mindazok figyelmébe, akik - bár nem laktózérzékenyek vagy tejallergiások - szeretnék részben vagy teljesen elkerülni a tehéntej, vagy más állati eredetű tej fogyasztását, vagy tartózkodnának az állati eredetű termékek fogyasztásától, hiszen az AdeZ italok mind növényi alapúak, mindeközben az egészséges étrend kulcsszereplői. A termékcsalád pedig gluténmentes alternatívákat is kínál nemcsak a gluténérzékenyek számára, de azoknak is, akik tudatosan csökkenteni szeretnék gluténbevitelüket.

Kötelező kirakni a keresztet a bajor állami intézményekben

Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: 06 86 501 450 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium

Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

Péntektől kötelező a kereszt kifüggesztése Bajorország német tartomány állami intézményeinek hivatali épületeiben. A Keresztényszociális Unió (CSU) által alkotott tartományi kormány áprilisban rendelte el, hogy "Bajorország történelmi és kulturális jellegének kifejezéseként" keresztet kell elhelyezni a szolgálati épületek bejáratánál, jól látható helyen. A Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság összeállítása szerint a június 1-jével hatályba lépett rendelkezés ezernél is több hivatali épületet érint. A kereszt anyagáról, kidolgozásáról nincsenek szabályok. Egy müncheni kegytárgybolt vezetője a BR-nek elmondta: gondolkodnak azon, hogy piacra dobnak egy "hivatali kereszt" modellt, mert egyes intézmények illetékesei túlságosan kicsinek, mások túl díszesnek találták a boltban kapható kereszteket.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu