title

Page 1

159/2018 • 2018. JÚLIUS 14. HÉTVÉGI LAPSZÁM

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Visszaszerezték a Szíriában megölt izraeli kém karóráját Az órát egy közelmúltban végrehajtott különleges akcióban fedezték fel, majd vásárolták meg annak a nőnek az unokájától, aki az elmúlt évtizedekben birtokolta. Az órát Izraelbe szállítása után megvizsgálták és megállapították, hogy valóban az 1965. május 18-án Damaszkuszban nyilvánosan felakasztott izraeli kém tulajdona volt, A tervek szerint a zsidó újév alkalmából, ősszelátadják az órát a családnak. Szofi Ben-Dor, Eli Cohen lánya elmondta, hogy a most visszakerült órán kívül semmijük sem maradt az apjától.

Magyar zászlók miatt kapott bírságot két székely város Újabb ötezer lejes (330 ezer forint) bírságot rótt ki Kovászna megye prefektusa Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterére amiatt, hogy a nemzeti ünnepen nem azonos számban voltak kitűzve a két városban Románia és Magyarország zászlai. Az erről szóló, március 15-i keltezésű közleményt a prefektusi hivatal honlapján tették közzé. Ebben a prefektus a Románia jelképeinek használatára vonatkozó 1994/75-ös törvény előírásait idézte, mely szerint "más országok zászlaját Romániában csak Románia zászlajával együtt lehet kitűzni hivatalos épületekre és közterületekre, és csakis hivatalos látogatások és nemzetközi rendezvények alkalmával". A román kormány megyei képviseletét ellátó prefektus egy nappal korábban ugyanezért bírságolta meg Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi és Beder Tibor kézdivásárhelyi polgármestert. Beder Tibor korábban azt közölte, hogy ebben az évben is ugyanannyi magyar zászlót tűztek ki március 15-re, mint amennyit a korábbi években. Korábban ezt nem kifogásolta a prefektus, de a román centenárium évében már bírságot rótt ki miatta.

A brexit kinyírja a brit– amerikai szabadkereskedelmi megállapodást May szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni

heresa May brit miniszterelnök szerint London a brit EU-tagság megszűnése után szabadkereskedelmi megállapodást szeretne kötni az Egyesült Államokkal.

Az új amerikai nagykövet szerint a CEU-n múlnak a jó magyar-amerikai kapcsolatok z Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete szerint az amerikai-magyar kapcsolatok az elmúlt időkben "nem olyanok voltak, mint amilyennek lenniük kellett volna". David B. Cornstein első hivatalos vidéki látogatásán szerdán Debrecenben, a Református Nagytemplom előtt újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a kapcsolat már megváltozott. Szavai alátámasztására felidézte: alig egy órával azután, hogy letette nagyköveti esküjét, hármasban folytattak megbeszélést Szijjártó Péter magyar és Mike Pompeo amerikai külügymi-

niszter részvételével, s egy nappal azt követően, hogy a Fehér Házban fogadta őt és feleségét az amerikai elnök, Donald Trump telefonon gratulált Orbán Viktor újraválasztásához. David B. Cornstein kitért a Középeurópai Egyetem (CEU) ügyére, s annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "nagy veszteség lenne Magyarországnak, ha elmenne a CEU" Budapestről. "A CEU-nak nem az amerikai kormány kedvéért, nem az amerikai szenátus kedvéért kellene itt maradnia, hanem Magyarország, a magyar emberek kedvéért" - mondta.

Iniesta lemondta a válogatottságot a vbkiesés után Oroszország meglepetésre kiejtette a nyolcaddöntőben Spanyolországot, a tizenegyesekkel kieső spanyolok meccse után pedig Andrés Iniesta bejelentette, hogy lemondja a válogatottságot. A 2010-ben világbajnok, 2008ban és 2012-ben Európa-bajnok, korábban U17-es (2001) és U19es (2002) Eb-címet is nyerő játékos 131 válogatottsággal fejezi be, amivel harmadik a spanyol örökranglistán, csak két meccs, vagyis az elődöntőbe jutás kellett volna neki, hogy megelőzze azt a

Xavit, akivel több mint egy évtizeden át játszott együtt a Barcelona középpályáján. Ez volt az utolsó mérkőzésen a válogatottban. Fantasztikus korszak volt, de a vége nem mindig olyan, mint amilyennek elképzeljük –mondta a mérkőzés után. Iniesta a második legidősebb játékos volt a spanyolok vbkeretében, a 34 éves középpályásnál csak a cserekapus Pepe Reina idősebb, várható volt, hogy amint véget ér számukra a vb, Iniesta bejelenti majd a visszavonulását.

40 halottja van a thaiföldi turistahajóbalesetnek A CNNbeszámolójaszerint eddig 40 holttestet emelt ki a vízből a thaiföldi haditengerészet Phuket szigetének közelében, 105 emberrel a fedélzetén. Az áldozatok többsége kínai turista volt, de vannak köztük európai állampolgárok is. Az MTI idézte Chareonpol Kumrasee thaiföldi ellentengernagyot, aki szerint kicsi az esélye, hogy újabb túlélőket találnak. A helyi rendőrség parancsnoka szerint az egyik csónakban többnyire kínai és európai állampolgárok utaztak.

Kitiltják az olasz strandokról a bevándorló árusokat Biztonságos tengerpart névvel rendelt el hatósági fellépést Matteo Salvini olasz belügyminiszter pénteken az olaszországi tengerparti strandokon bizsukat, napszemüvegeket, fürdőruhát és hasonlókat áruló bevándorlókkal szemben. A római belügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón Salvini kijelentette: azoknak az olaszoknak, akik szerencsések és a napernyők alatt pihenhetnek, joguk van, hogy ezt biztonságban tegyék. A belügyminiszteri rendelet szerint idén nyáron ellenőrzik majd az olaszországi tengerpartokat és eltávolítják a mozgóárusként dolgozó bevándorlókat. A helyi rendőrségek feladata lesz a tengerparti járőrszolgálat megerősítése. Ehhez a belügyminisztérium a dél-olaszországi szervezett bűnözéstől lefoglalt forrásokat használja fel.

Mai időjárás BUDAPEST

22 / 27 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.