NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Meghalt az egyik afgán fiú, akivel a német belügyminiszter viccelődött Horst Seehofer német belügyminiszter, korábbi bajor miniszterelnök tegnap tett egy amúgy is elég ízléstelen megjegyzést, amit valahogy a sors még ízléstelenebbé tett: Az Orbán Viktorral jóban lévő bevándorlásellenes politikus azzal viccelődött, hogy a 69. születésnapján pont 69 afgánt deportáltak Németországból, aztán kiderült, hogy az egyik afgán fiú pár nappal azután, hogy deportálták, meg is halt Afganisztánban. A 23 éves fiú már nyolc éve élt Németországban, vagyis még kiskorú volt, amikor Európába jött. A fiatal férfit lopásért letartóztatták és visszaküldték Afganisztánba egy olyan gépen, amelyen leginkább olyan afgánok utaztak, akiknek a menedékkérelmét elutasították Németországban. Kabulban aztán hat nappal később találták meg holtan egy átmeneti szálláson, valószínűleg öngyilkos lett.
Trump felgyorsítja a szétszakított menekült családok egyesítését A nemzetközivé vált botrány hatására Trump felgyorsítja az amerikai határon szétszakított családok egyesítését,írjaa New York Times. Ez azt jelenti, hogy a bürokratikus akadályokat elhárítják a külön táborokba zárt gyerekek szüleikhez szállítása elől. A lépést egy jogvédő szervezet, az American Civil Liberties Union (ACLU) jelentette be, akik korábban a szétszakítás miatt beperelték az amerikai kormányt. A jövőben elég lesz a gyerekek átszállításhoz annyit tisztázni, hogy a gyereknek megtalálják az egyik szülőjét.
158/2018 • 2018. JÚLIUS 13.
Stoltenberg: Grúzia a NATO tagja lesz
Minden eddiginél érzékenyebb térséggel bővülne a NATO
A katonai szövetség főtitkára kijelentette, hogy Grúziát is várja a tagjai közé.
Letartóztatták a pornószínésznőt, akinek viszonya volt Trumppal Letartóztatták a Stormy Daniels művésznéven ismert pornószínésznőt szerdán, aki azután került a nemzetközi sajtóba, hogy kiderült, viszonya volt Donald Trump amerikai elnökkel, és Trump ügyvédje lefizette, hogy tartsa titokban a kapcsolatot. A nőt Ohio állam egyik sztriptízbárjából vitték el a rendőrök, miután állítólag megengedte egy nézőjének, hogy tánc közben megérintse a testét,írjaa BBC. A nő ügyvédje, Michael Avenatti közölte, szerinte politikai lejáratás történt, a néző ezért érintette meg tánc közben a nőt, és ezért reagáltak azonnal a hatóságok. Az érintés egyébként nem volt szexuális jellegű. Az ügyvéd közölte, Stormy Daniels már több száz bárban előadta a show-t, gond nélkül. Avenatti szerint óvadékkal kiengedik a védencét.
Rekorddal zárt a Cristiano Ronaldo a Juventushoz igazolt Sound Kilenc szezon után távozik Cristiano Ronaldo a Real Madridtól, és az olasz bajnok Juventusnál folytatja, jelentette be honlapján a Real Madrid. A sorban hétszer bajnok olasz csapat a transzfer volumenéhez képest egész gyorsan lerendezte az ügyletet, nagyjából két hete kezdtek írni a sajtóban arról, hogy Cristiano Ronaldo az olaszokhoz igazolhat. A Juventus és a Real Madrid közötti egyezkedés a portugálok kiesése után, C. Ronaldo
nyaralásán gyorsult fel, a legnagyobb madridi sportújság, a Marca hamar el is kezdte a búcsúzkodást. Aztán július 10-én a Juventus elnöke, Andrea Agnelli személyesen ment Ronaldóhoz tárgyalni, majd röviddel utána követte a játékos ügynöke, Jorge Mendes is, gyorsan le is zárták a tárgyalást. A Juventus később azt is közölte, hogy a portugál játékos négyéves szerződést kötött, 2022-ig írt alá velük.
Férfiak fecskében Swimming with Men (2018) angol vígjáték angol nyelven, magyar felirattal Eric, a londoni könyvelő egyre kiábrándultabban éli unalmas és örömtelen életét. Egy nap azonban rádöbben: csak akkor lehet újra boldog, ha sikerül visszahódítania feleségét. A megoldáshoz vezető úton váratlanul és szinte akarata ellenére egy férfiakból álló szinkronúszócsapatban találja
magát. A milánói világbajnokságra készülő, sokszínű társaság testvérként fogadja be Ericet, és miközben a „piramis” és „virág” figurákat gyakorolják edzőjük, a tűzrőlpattant Susan vezetésével, együtt segítik új barátjukat a boldogság felé vezető úton. Bemutató: 2018. július 12. Forgalmazza a Cirko Film.
Látogatócsúcsot hozott az idei Balaton Sound, az öt nap alatt 165 látogatót számlált. Ez a 2016-os csúcsot írta felül, 8 ezer látogatóval voltak idén többen, mint akkor. Majd’ 60 ország fesztiválozói gyűltek össze idén Európa legmenőbb vízparti fesztiválján, a Balaton Soundon. A legerősebb nap a fesztivál szombatján volt, ekkor 40 ezren voltak a kíváncsiak a programsorozatra, amit a látványosan megújult nagyszínpadon David Guetta zárt.
Mai időjárás BUDAPEST
22 / 27 °C Várható csapadék: 0 mm