NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Világháborús lövedék ölt Romániában Felrobbant egy - feltehetően a világháborúk valamelyikéből származó lövedék Romániában hétfőn, súlyosan megsebesítve három embert, akik közül az egyik még a mentők érkezése előtt belehalt sérüléseibe, írja az MTI. A robbanás a Bákó megyei Aszódhoz (Asau) tartozó Csobános (Ciobanus) egy erdőkitermelésén történt, amikor a munkások egyike kalapáccsal megütötte a lövedéket két ebédelő társa közvetlen közelében - közölte Facebook-oldalán a Bákó megyei katasztrófavédelem (ISU). A robbanás egyiküknek leszakította a kezét, egy másik munkás lába roncsolódott szét, egy harmadik pedig hastájékon szenvedett sérüléseket - részletezte az ISU. Nem sokkal később az egyik munkás meghalt, a másik kettőt pedig az aszói sportpályára szállították, ahol le tudtak szállni a rohammentőszolgálat értük küldött mentőhelikopterei. A robbanás egyiküknek leszakította a kezét, egy másik munkás lába roncsolódott szét, egy harmadik pedig hastájékon szenvedett sérüléseket - részletezte az ISU.
Egyetlen román párt sem támogatta a székely autonómiát A bukaresti képviselőház után a kétkamarás román parlament szenátusa is elutasította a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott törvényjavaslatot a területi autonómiáról. A székelyföldi autonómia tervezetét a szenátus szakbizottságai előzőleg negatívan véleményezték, a szenátus múlt heti plenáris vitáján pedig valamennyi román párt szónoka ellene érvelt. A törvénytervezet sorsáról végleges döntést hozó szenátus 96 szavazattal 9 ellenében erősítette meg a Székelyföld autonómiáját elutasító szakbizottsági jelentést. A székelyföldi autonómiatervezetet kizárólag az RMDSZ frakciója támogatta – írja az MTI.
132/2018 • 2018. JÚNIUS 13.
A Néppárt fejezze be a hazudozást Orbán Viktorról Bajorország a kulcs
Tisztázzák a viszonyukat Orbán Viktorhoz és az osztrák kancellárhoz is, követelte az európai szociáldemokraták frakcióvezetője.
Sztárséffel közös barackszedésre hív a Gellért A hazai vendéglátás eddigi történetének legismertebb nevei fuzionálnak egy hétvégére, bemutatva Gundel Károly gasztronómiai örökségét az idén 100 éves Gellért Szállóban. A „Gundel a Gellértben” gasztronómiai hétvége június 23-án egy Lakosztályétteremmel, 24-én pedig egy Sunday brunchcsal várja a vendégeket Budapest egyik legszebb szállodaépületébe. A rendkívül izgalmasnak ígérkező Gundel-Gellért fúzió június 23-án, a szálloda védjegyének számító Lakosztályétteremmel kezdődik. A Lakosztályétterem fogalmát a Gellért Hotel hívta életre, melynek a leghíresebb vendégeit fogadó 422-es lakosztálya és egy Dunára néző pazar panoráma adja a díszletét. Ebben a környezetben szolgálják majd fel a Gundel Étterem executive séfjének, Litauszki Zsoltnak exkluzív 5-fogásos, pezsgősorral
kínált menüjét. Az ifjú, de a szakmában már nagy nevet szerzett séf idén tavasszal igazolt a Gundelhez. A Magyar Bocuse dʼOr Akadémia tagja karrierje kezdetén majd’ 10 évet töltött Ausztriában, ahol több étteremben, köztük két Michelin-csillagosban is szerzett tapasztalatokat. A mostani menüsorban szerepel pikáns báránytatár érlelt juhsajttal, hűvös joghurtos vajtök leves kacsanyelvvel, makréla grillezett görögdinnyével, borjúmáj erdei gombákkal. Mindez prémium pezsgőkkel kísérve. Desszertként pedig jön a rántott sárgabarack vanília fagylalttal. Ennek érdekessége, hogy a Lakosztályétterem vendégei maguk szedik majd az ehhez szükséges barackot a vacsora napjának délutánján. A séffel közös, pezsgőzéssel és sós falatkákkal kísért „szedd magad” interaktív program egyedi és felejthetetlen élményt ígér a gourmandoknak.
Új időszakos kiállítások az osztrák fővárosban Érdekházasságok, a bécsi szalonok mint a zsidó nők emancipációjának központjai és Jeruzsálem első, bécsi származású polgármesterének a munkássága áll a Bécsi Zsidó Múzeum legújabb kiállításainak középpontjában. Ausztriában a 20. század elejéig teljesen kiszorították a nőket a társadalmi és politikai életből. 1780 és 1938 között a kisközösségi társalgószobák, a Bécsi Szalonok (Wiener Salon) szolgáltak a zsidó nők emancipációjának
helyszínéül és a polgári-kritikus civil társadalom információáramlásának új eszközeként. A „The Place to Be. Szalonok, az emancipáció központjai” című kiállítás Fanny Arnstein és Josephine Wertheimstein szalonjait, valamint Berta Zuckerkandl és Eugenie Schwarzwald politikai reformtársalgóit mint kulturális találkozóhelyeket mutatja be. A tárlat a Bécsi Zsidó Múzeum dorotheergasse-i épületében 2018. október 14-ig tekinthető meg.
Túszdráma alakult ki Párizsban A rendőrség közlemény szerint egy férfi túszul ejtett kettő vagy három embert Párizs 10. kerületében, a város északkeleti részében,írja az Euronews. A rendőrség úgy tudja, hogy nem terrorcselekményről van szó. A helyi média szerint a túszejtőnél kézifegyver és bomba van. A rendőrség arra kért mindenkit, hogy ne terjesszenek álhíreket. Az MTI információi szerint egy informatikai cég irodájában történik éppen az eset, a férfi azt közölte, hogy az iráni nagykövettel szeretne beszélni. A francia rendőrség kommandósai és tűzoltók is érkeztek a túszejtés helyszínére. Az MTI szemlézte a helyi média tudósításait: a BFM hírtelevízió értesülése szerint a férfi délután fél négy órakor pizzafutárként érkezett a Párizs X. kerületében található Petites-Ecuries utca 45-ös számú házához, ahol benzint öntött egy férfira és arcon ütötte, mielőtt annak sikerült elmenekülnie. Ezután a támadó bement az épület földszintjén található egyik irodába. Egyes értesülések szerint egy kifele menekülő terhes nőt is megütött.
Jövő pénteken érkezik az új amerikai nagykövet Június 22-én, jövő pénteken érkezik Budapestre az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, David B. Cornstein - jelentette be a budapesti amerikai nagykövetség a Facebookoldalán. Január közepén jelentették be, hogy Donald Trump amerikai elnök David B. Cornstein New York-i üzletembert készül az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének jelölni. Szenátusi meghallgatásán közölte, hogy kiáll a demokratikus értékek védelme mellett, és fontos feladatának érzi a sajtó- és szólásszabadság védelmét.
Mai időjárás BUDAPEST
22 / 31 °C Várható csapadék: 0 mm
132/2018 • 2018. június 13.
Az ENSZ felszólította Szaúd-
Elindult a Pampers koraszülött osztályokat támogató országos programja
Itt a nyár, nyit a PLÁZS
Arábiát, engedje szabadon a
A Pampers 3 évnyi és több mint tízezer órányi kutatás után a PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztályok ápolónőivel együttműködve kifejlesztette Pampers Preemie Protection Pelenkát.
A nyári ellazulás epicentrumaként elhíresült siófoki PLÁZS hamarosan megnyitja kapuit. A nappali lazulós és esti bulizós programok kedvelt helyszíne szebb lesz, mint valaha. Június 16-án egy fergeteges Punnany koncerttel nyit a hely, de már 14-én ott ülhetünk az óriáskivetítő előtt, nézve a foci VB nyitómeccsét. Az 50 éves Siófok város Balaton-parti “ékköve”, a nagystrandon lévő PLÁZS már készül a nyári szezonra. A 10.000 m2-es területen fekvő strand a Balaton legszebb, mintegy 2.500 m2-es fehérhomokos partszakaszával dicsekedhet, amire idén 30 teherautónyi friss homokot szállítottak. A korábban felépített 800 m2-es napozóstég mellé most épült egy 120 m2-es is, és továbbra is várja a vendégeket a 140 m2-es terasz is, amin közvetlen a vízparton élvezhetjük a PLÁZS gasztronómiai kínálatát. A PLÁZS partszakasza 200 m hosszú, de van saját medencéje is, ahová már egy bárpultot is építettek. A étel- és italkínálatot 2 büfé, 7 pult és egy egészséges ételeket szervírozó bár biztosítja. A felhozatalban pedig a hideg söröktől a PLÁZS limonádén és Aperol Spritz-en át a különböző koktélokig változatos lesz a kínálat.
nőjogi aktivistákat Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala (OHCHR) arra szólította fel kedden Szaúd-Arábiát, hogy engedje szabadon azokat az aktivistákat, akiket minden jel szerint kizárólag jogvédő tevékenységük miatt tartanak fogva. Mint megírtuk, május közepén legalább 13 emberi jogi aktivistátvettek őrizetbeSzaúd-Arábiában, ahonnan mostanában inkább pozitív hírek érkeztek. Az őrizetbe vett, főként női aktivisták olyan ügyekért harcoltak, minta nők autóvezetése, amit nemrégiben engedélyeztek számukra. Ezért is érthetetlen, miért tartóztatták le őket. Ráadásul úgy, hogy rájuk sütötték, hazaárulók és külföldi ügynökök - és ezért akár halálbüntetést is kaphatnak. Az őrizetbe vett 13 aktivista közül négyet már szabadon engedtek, kilencen azonban még mindig börtönben vannak. Az Amnesty International és a Human Rights Watch szerint nem tudni, hogy hol tartják őket fogva és hogy hívhattak-e ügyvédet.
Räikkönen nevet a rali-visszatérésen Hétvégén röppent fel a hír, miszerint Kimi Räikkönen 2019-ben visszatérhet a rali-vb-be, méghozzá a Toyotánál, miután Monacóban a Toyota ralicsapatának képviselőit látták a finn pilóta yachtján. Az ügyről hétfőn nyilatkozott is Räikkönen, aki csak nevetett a pletykákon. „Ha beszélnek a hölggyel, aki írta a cikket, hamar kideríthetik, hogy nem sokat ért a motorsportokhoz. Csak pletykákat és a saját elképzeléseiket írták meg” – reagált az először egy finn lapban megjelentértesülésekre.
A Pampers 3 évnyi és több mint tízezer órányi kutatás után a PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztályok ápolónőivel együttműködve kifejlesztette Pampers Preemie Protection Pelenkát, amely a legkisebb, akár 800 gramm alatti testsúlyú koraszülött kisbabák számára nyújt biztonságos és kényelmes védelmet. A speciális koraszülött pelenkák idén tavasztól egy hosszú távú és országos adományozási program keretében minden koraszülött osztállyal rendelkező kórházba eljuthatnak, jelentős terhet véve le a szülőkről és a kórházi osztályokról. Egy nagyon éretlen koraszülött
kisbaba kényelmes és biztonságos pelenkacseréjéhez legalább két ápolóra, négy gondoskodó kézre és akár 5-10 percre is szükség lehet. A szerető érintés minden csecsemő számára fontos, a koraszülött kisbabák számára azonban – egészségük és fejlődésük szempontjából – elengedhetetlen. "Nagyon örülünk a P&G és a Rossmann közös kezdeményezésének, és tudjuk, hogy az összegyűlt adomány segítségével sok édesanya és koraszülött kisbaba életét tehetjük biztonságosabbá, könnyebbé és szebbé” – mondta el Földvári Nagy Zsuzsanna, az Egyesület elnöke. –
Ricky Martin 2018. szeptember 4. (kedd), 20.00, Papp László Budapest Sportaréna Jegyek kaphatók: 2018. június 13án (szerdán), 10 órától awww.broadway.huoldalon és a Broadway jegyirodákban. 2018. szeptember 4-én Ricky visszatér a magyar fővárosba, a Papp László Budapest Sportarénában lép színpadraPuerto Rico talán leghíresebb szülöttje. Addig is nyilván egyre többször csendülnek fel jól ismert dalai a honi rádiókból, mint például a Livin’ la
Vida Loca, Maria, She bangs, Nobody wants to be lonely, Disparo al Corazón, La Mordidita, Vente pa’ca, vagy a legújabb toptrack, a Fiebre (2018), melyet eddig több mint 75 millióan nézték meg a Youtube csatornán. 2018. szeptember 4-én azonban a már jól ismert énekestáncos oldalát csillantja meg budapesti koncertjén, egy felejthetetlen, valódi latin fiesta keretében. Jó szórakozást kíván a Brodway jegyiroda!
Merülés a szerelembe (Submergence) színes amerikai-német-spanyolfrancia dráma Rendező: Wim Wenders Szereplők: James McAvoy, Alicia Vikander, Alexander Siddig Egy ablaktalan szobában Afrika keleti partjainál James More-t dzsihadista harcosok tartják fogva. Több ezer kilométerre Grönlandon Danielle Finders mini tengeralattrájóval készül az óceán fenekére merülni. Gondolataikban mindketten az előző év karácsonyára emlékeznek vissza, amikor egy francia strandon történő véletlen találkozásuk gyümölcse egy heves és feledhetetlen romantikus kapcsolatot lett. Korhatár: 12E
Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: 06 86 501 450 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium
Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
Varsó 1,5-2 milliárd dollárt fizetne egy amerikai hadosztályért Varsó 1,5-2 milliárd dollárral járulna hozzá egy amerikai hadosztály lengyelországi telepítéséhez, az eszközöket az amerikai katonák által használandó szociális, közúti és katonai infrastruktúra kiépítésére szánnák - értesült róla az onet.pl hírportál hétfőn. Az MTI szerint a lengyel nyelvű, német tulajdonú honlap a lengyel nemzetvédelmi tárca állítólag nem titkosított, az amerikai agytrösztöknek, kormányzati szerveknek és a washingtoni törvényhozásnak címzett anyagra hivatkozik. Az onet.pl idézi a minisztérium magyarázatát, miszerint a dokumentum "az Egyesült Államokkal folytatott védelmi együttműködés elmélyítését, ezen belül az amerikai erők lengyelországi jelenlétének növelését célzó lépések" egyike. Lengyelországban 2016 első felétől négy NATO-zászlóalj és egy amerikai páncélos dandár úgynevezett "állandó rotációs" jelleggel állomásozik, a legénység a felszereléssel együtt félévente váltja egymást.