Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Macedóniában elindult a "Beteg" hadművelet Macedónia éppen a névváltoztatás levezénylésével küzd, de közben jut energia a korábbi kormánytagok elszámoltatására is. A volt miniszterelnök kettő, a korábbi belügyminiszter hat évre börtönbe mehet. Most pedig elindult az egykori miniszterelnökhelyettes, illetve egészségügyi miniszter ellen is egy vizsgálat. Ebben csak az a meglepő, hogy ő a mostani kormánynak is tagja. Bujar Osmani, a fiatal szkopjei orvos politikai karrierje mesésen indult. Az albán nemzetiségű doktor Nikola Gruevszki jobboldalimacedón kormányfő idején felkérést kapott az egészségügyi tárca vezetésére, később Gruevszki saját helyettesének is kinevezte.

Kiesett a kenyér a kezéből, amikor meglátta a 8 590 000 000 eurós terhelést Alaposan meglepődött egy német nő, amikor reggeli közben ránézett a banki appjára, és azon azt látta, hogy 8,5 milliárd eurós tartozása van a REWE felé, ráadásul úgy, hogy soha nem is vásárolt korábban ott, írja a Die Weltre hivatkozva a Local.de. A levonásnak jelzett 8 590 000 000-os összeget látva nem hitt a szemének. „Rosszul lettem, a kenyér is kiesett a kezemből" – mondta a kétgyermekes anyuka. Már minden átfutott az agyán, hogy esetleg a férje fizetett a kártyájával, vagy elvesztette valahol, és más használta. Hamarosan azonban megbizonyosodott arról, hogy a kártyája ott van a pénztárcájában, és a férje sem vett semmit. Miután azonban felhívta a szupermarketláncot, még nem nyugodhatott meg, mivel ott sem tudtak neki segíteni, nem náluk volt a hiba.

234/2018 • 2018. OKTÓBER 12.

Trumpot Magyarország miatt kritizálják a demokraták Magyarországgal szembeni politikáját kritizálják

Az amerikai kongresszus 22 demokrata tagja írta alá azt a levelet, melyben Donald Trump elnök Magyarországgal szembeni politikáját kritizálták, leginkább azt a döntést, hogy a független magyar sajtónak szánt 700 000 dolláros támogatást kinyírták idén júliusban.

A válság alatt volt utoljára ilyen lassú a brit növekedés Hétéves mélypontra lassult a brit gazdaság növekedési üteme az idei év első felében. A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett, felülvizsgált adatai szerint a brit hazai össztermék 0,5 százalékkal nőtt 2018 első hat hónapjában a tavalyi év második feléhez mérve – írja az MTI. Az ONS szerint a brit gazdaságban 2011 második fele óta nem volt példa ilyen lassú féléves növekedésre. A statisztikai hivatal a pénteki

beszámolóban 0,1 százalékponttal 0,1 százalékra rontotta az idei első negyedévi GDP-növekedésre adott végleges becslését. Az április 27-én ismertetett első és a május 25-én közölt második becslésben szintén 0,1 százalékos első negyedévi növekedés szerepelt. Az ONS a június 29-én közzétett harmadik becslésében ezt 0,2 százalékra javította, a pénteki adatismertetésben viszont az eredetileg számolt 0,1 százalékra rontotta vissza.

Kisgyerek, kis gond. Ez valami vicc? A mű érzelmekkel, izgalmakkal, kedves és őszinte, valós családi történeteken alapuló novellák gyűjteményét kínálja az olvasóknak, amelyek bepillantást engednek Zsuzsa életének ügyes-bajos, de ugyanakkor örömteli pillanataiba. "Nem tudjuk mi a tutit, Sőt a totót sem. Egyáltalán semmilyen megmondóemberkedésre ne számítsatok, ha kézbe veszitek ezt a ki kedves családi sztorigyűjteményt. De talán készülhettek néhány szívből jövő jelenetre és a ti életetekben is felismerhető szituációra. Olykor bájos, máskor ciki szülői bénáskodásokra és tépelődésekre. Ráismerhettek az állandó útitársként mel-

lénk szegődő dilemmáinkra és töprengéseinkre is, hogy vajon jól csináljuk-e mindazt, amit szülőként alkotunk. Fogalmunk sincs. Garanciát senki nem ad semmire. Ez egy ilyen utazás, erre fizettünk be, és nincs az az utazási iroda, amelyen számon kérhetnénk a szolgáltatást. Mert azt mi magunk nyújtjuk, jól vagy rosszul. Mi is hibázunk, mert szülők vagyunk. De szeretettel tesszük mindezt, veletek együtt. Gyertek velünk ezen az úton, elevenítsük fel együtt az első tíz édes, olykor kesernyés, kacagós és sírós év történeteit. Képernyőtől mentes, kellemes, papírillatú perceket kívánok!" Csisztu Zsuzsa

Az ukrán nacionalisták azt állítják, orosz titkosszolgálatoktól lopták a magyar útlevelek adatbázisá Az ukrán-magyar kettős állampolgárok személyes adatait a weboldalárafeltöltőMirotvorec (Béketeremtő) nacionalista ukrán szervezet azt állítja, hogy az orosz titkosszolgálatoktól lopta el a magyar útlevelek teljes adatbázisát, amely tartalmazza a magyar úti okmánnyal rendelkező kettős állampolgárságú kárpátaljai lakosok adatait. A Mirotvorec honlapján csütörtökön azt állította, hogy birtokában van a magyar útlevelek teljes adatbázisa 2015-ig bezárólag, mivel az adatokat abban az évben lopta el az orosz titkosszolgálatoktól, amelyek szerinte nagyon aktívan tevékenykednek Magyarországon. A nehézséget az ukrán állampolgárok kiválogatása és a kárpátaljai ukrán tisztviselők listájával történő összevetése jelenti, olvasható a weboldalon. Azt állítják, hogy ehhez sikerült kidolgozni a megfelelő módszert és szűrőket.

Felfüggesztették a méregdrága F-35 repülőprogramot Igaz, nem sokáig, állítólag egy-két nap és kiderül, hogy miért semmisült meg nemrég egy 100 millió dolláros lopakodó. Az első kudarc, vagyis az első repülőgép elvesztése után rövid időre világszerte leállnak a méregdrága és szupermodern F-35-ös vadászgépek tesztjei. Az F-35 harci gép család egy döntően amerikai gyártmányú lopakodó, amelynek nagy erénye, hogy a jelenlegi radarok számára láthatatlan - mondta el több ízben rendkívül elégedetten Donald Trump amerikai elnök.

Mai időjárás BUDAPEST

10 / 23 °C Várható csapadék: 0 mm


234/2018 • 2018. október 12.

Állítólag saját maga ellen rendezett robbantást a donyecki kommunisták elnöke Négyen megsérültek egy robbanás következtében a helyi kommunista párt kongresszusán szombaton Donyeckben, a kelet-ukrajnai szakadár Donyecki Népköztársaság székvárosában, írja az MTI. Közülük három embert kórházba kellett szállítani. Mint az önhatalmúlag kikiáltott népköztársaság "egészségügyi minisztériuma" közölte, három embert kórházba vittek. Egyikük sérülése sem életveszélyes. A köztársaság "nemzetbiztonsági minisztériuma" megerősítette a robbanásról szóló híreket. További tájékoztatást nem adtak a helyi hatóságok. Nem megerősített értesülések szerint a sérültek között van Ihor Hakimzjanov, a Donyecki Népköztársaság elnökjelöltje. Nem egészen egy hónappal ezelőtt, augusztus 31-én egy donyecki kávéházban robbantásos merényletben életét vesztette a szakadár terület addigi vezetője, Olekszandr Zaharcsenko.

Szögletből szerzett gólt Di María A Nimes otthonában is győzött a Paris Saint-Germain (2-4) szombaton, így veretlenül vezeti a francia bajnokságot. A mérkőzés kifejezetten izgalmas volt, a PSG-nek csak a hajrában jött össze a győzelem, a találkozó azonban Ángel Di María és Kylian Mbappé miatt lesz emlékezetes. A 2-0-s első félidő után kicsit bealudt a PSG, a 70. percben már döntetlen volt az állás, de Kylian Mbappé egy góllal és egy gólpasszal végül győzelemhez segítette a csapatát.

Már csak egy hónapig fizethetünk a régi ezressel A legújabb 1000 forintos 2017. augusztus 24-től lett törvényes fizetőeszköz, 2018. március 1-től pedig az MNB folyamatosan bocsátja forgalomba a megújított bankjegyeket. A régi – 2017 előtt kibocsátott – 1000 forintos bankjegyek bevonására pedig 2018. október 31-én kerül sor, ezt követően már nem lehet majd fizetni a készpénzforgalomban ezekkel a bankjegyekkel. De fontos, hogy a bevonás nem jelent értékvesztést: a hitelintézetek pénztárai és a postahivatalok a régi bankjegyeket a bevoná-

si határnaptól számított 3 évig díjmentesen átváltják törvényes fizetőeszközre. Díjmentes átváltási kötelezettség csak akkor lehetséges, ha az ezres bankjegyet ezres bankjegyre váltja az ember, ellenkező esetben, más címletben kérve a címletváltásért a hitelintézet vagy posta, díjat számíthat fel.

Budapestre érkezik a Hammond-orgona mezítlábas királynője 2018. november 11-én vasárnap, este 6 órától, a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a 80. születésnapját ünneplő Rhoda Scott, aki korábban már több ízben is adott koncertet Magyarországon, legutóbb Varnus Xavérrel. A koncerten a klasszikus mester legismertebb dalai lesznek hallhatóak, a trió stílusára jellemzően modern, virtuóz és meglepő harmóniai fordulatokban gazdag előadásmódban. Sikerének titka, hogy ugyanolyan könnyedén játszik komolyzenét, mint ahogy jazzt, gospelt, vagy bluest. Bámulatos memóriával van megáldva, saját maga szerzi a zenét és állítja össze színpadi repertoárjának nagy részét. A színpadon profizmusa, karizmatikus kisugárzása mellett, kedves mosolya és jel-

lemző. Rhoda Scott egy időben szinte hazajárt Magyarországra. Egy korábbi interjúban azt is mondta, ha van előző élet, akkor biztos, hogy magyar volt. Magyar vonzalma azzal kezdődött, hogy a Kodály-módszerről és Bartók népdalgyűjtéseiről írta a diplomamunkáját, a magyar közönség pedig mindig bőkezűen bánt vele. A Harlemorgona királynője pályafutása kezdete óta mezítláb játszik. Mint mesélte, gyerekként került egy olyan drámai hangszer közelébe, mint amilyen az orgona, és számára természetesen jött, hogy levette a cipőjét. Később már tudatosan csinálta, hogy jobban érzékelje a hangokat a pedálon. Jegyek itt: http://www.eventim.hu/hu/jegyek /rhoda-scott-80-lady-quartet-koncertbudapest-papp-laszlo-sportarena492447/event.html

Álommeló /Second Act/ amerikai romantikus vígjáték , 2018 Hamarosan a mozikban! Maya (Jennifer Lopez) okos, talpraesett nő, aki többre vágyik az élettől. Hosszú évek óta dolgozik a helyi szupermarketben és szeretne feljebb jutni a ranglétrán. Amikor megpályázza a menedzseri állást - ami után oly régóta epedezik -, felsőfokú végzettség híján elutasítják. De Maya nem adja fel ilyen könnyen az álmait. Egy tévedés folytán, amiben egy kamu Facebook profil is szerepet játszik, állást ajánlanak neki New York egyik legmenőbb vállalatánál.

Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: 06 86 501 450 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium

Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

10 ezer beteggel számol évente a Magyarországon nyíló kínai egészségközpont Hagyományos kínai orvoslást alkalmazó központ és egy hozzá kapcsolódó apartman park alapkövét rakták le csütörtökön Celldömölkön. A 600 millió forintos beruházás kínai magántőkéből valósul meg az MTI szerint. A kivitelezés ősszel kezdődik és 2019 év végéig készül el, a kínai befektetők azt várják, hogy évente tízezer pácienst is kezelhetnek majd a központban. Jü FucsienYu Fujian, a Hagyományos Kínai Orvosi Szervezetek Közép és KeletEurópai Szövetségének elnöke kiemelte: a beruházáshoz hozzájárult, hogy az Európai Unió országai közül Magyarországon ismerték el törvénybe foglalva a hagyományos kínai orvoslást. A projektismertetőben elhangzott: "a közeli Ság hegy vulkáni eredetű bazalthegy, magnetikus gyógyhely, amely csakúgy, mint a Vulkánfürdő gyógyvize, a kínai gyógyászatban is fontos eszköz lehet."

Halálra késelt egy 16 éves palesztin egy izraeli-amerikait Ciszjordániában Halálra késelt egy 16 éves palesztin fiatal egy izraeli-amerikai kettős állampolgárt Ciszjordániában, Gus Ecion bevásárlóközpontjánál, írja az MTI a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet alapján. A merénylő a Jatta nevű palesztin falu lakója. Családja figyelmeztette a palesztin és az izraeli biztonságiakat, hogy terrorakcióra készülhet, mert vasárnap nem jelent meg az iskolában. A késelés áldozata, Ari Fuld negyvenöt éves, négygyermekes apa. Az Efrat nevű ciszjordáninai zsidó település lakója futni kezdett támadója után, rálőtt, majd összeesett, és kórházba szállítása közben belehalt sérüléseibe. A palesztin késelőt többen is üldözőbe vették, megsebesítették, elfogták, majd rendőri kísérettel kórházba vitték. A merényletet elítélte Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Reuven Rivlin államelnök mellett David Friedmann, az Egyesült Államok izraeli nagykövete is. A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet szóvivője üdvözölte a palesztin késes támadást. A közelmúltban több terrortámadást hajtottak végre ebben a térségben. 2015 óta a palesztinok több mint 50 izraelit öltek meg, valamint két amerikai és egy brit turistát.

title  
title