Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Több száz tisztviselőt világítanak át Kárpátalján, hogy kettős állampolgárok-e Kárpátalján a hatóságok több száz állami tisztviselőt és önkormányzati képviselőt fognak átvilágítani kettős állampolgárság ügyében annak a több mint 300 fős listának az alapján, amit az ukrán nacionalista weboldal, a Mirotvorec (Béketeremtő) tett közzé hétfő este magyar útlevéllel rendelkező kárpátaljai lakosokról - közölte Jaroszlav Halasz, Kárpátalja humán ügyekért felelős helyettes kormányzójára hivatkozva az MTI. Az Ukrinform ukrán hírügynökségnek kedden nyilatkozva Halasz elmondta, nem tudják, honnan vette a Mirotvorec az adatokat, és nem tudják ellenőrizni, hogy hiteles-e a listáján szereplő, állami tisztségeket betöltő, magyar útlevéllel rendelkező személyekre vonatkozó információ. Mindazonáltal ellenőrizni fogják a Mirotvorec listájának adatait, hiszen ez könnyen megtehető az ott közzétett nevek alapján.

Már a Zöldek a második legnépszerűbb párt Németországban Előléptek a Zöldek Németország második számú politikai erejévé, írja az MTI egy hétfőn ismertetett felmérés alapján. A Forsa közvélemény-kutató társaság adatai szerint az ökopárt támogatottsága 18 százalékos, ami hétéves csúcs, és több mint a duplája a tavaly szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson elért 8,9 százaléknak. Az új szavazók legnagyobb része, 42 százaléka a Bundestagválasztáson még a Német Szociáldemokrata Pártra (SPD) szavazott, további 25 százalék pedig a szociáldemokratákkoalíciós társára, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unioó (CSU) szövetségére. Csaknem valamennyi új szavazó - 92 százalék - Németország nyugati részén él.

232/2018 • 2018. OKTÓBER 10.

Váratlanul lemondott az amerikai ENSZ-nagykövet Nikki Haley több alkalommal összetűzésbe keveredett az amerikai elnökkel

Váratlanul lemondott Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZnagykövete, Donald Trump elnök pedig elfogadta a lemondást kedden, írja az Axios hírportál értesülése alapjána BBC.

Megnyitott az első SLOGGI üzlet Magyarországon A márka közel 40 éves pályafutása alatt elsőként számolhat be üzletnyitásról, hiszen 2018. október 4-én megnyílt az első SLOGGI üzlet Budapesten. Vége a hosszú várakozásnak – a SLOGGI megnyitotta első márkaüzletét Magyarországon, ami a világon a második sloggi üzlet, így történelmi pillanat a márka életében. A budapesti Árkád bevásárlóközpont ad helyet a 65 m2-es üzletnek, mely eddig nem látott, szuper széles kínálattal vár mindenkit: a varrás nélküli, innovatív Zero Feel melltartóktól kezdve a letisztult és kifinomult prémium S by sloggi kollekción keresztül az idén ősszel debütáló mOve

sportkollekcióval kiegészülve, és nem utolsó sorban az ikonikus Originals basic fehérneműkkel zárva a sort. Az üzlet hétfőtől szombatig 10-21 között, míg vasárnap 10-19 között várja az érdeklődőket, így elegendő időd lesz, hogy elmerülj, és magadba szívd a sloggi életérzést. A sloggi szeretné meglepni az új üzlet vásárlóit, így most érdemes benézni hozzájuk a budapesti Árkád első emeltén található boltba, hiszen október 4-től minden 10.000 Ft-ot meghaladó vásárlás mellé egy szuper cool kitűző válogatást adnak ajándékba! www.sloggi.com/hu https://www.instagram.com/sloggi_hungary/ https://www.facebook.com/sloggi.hu

Határeset Gräns / Border, 2018,101’ svéd nordic noir svéd nyelven, magyar felirattal A cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard válogatásának fődíját nyerte. Tina, a különleges képességekkel rendelkező vámellenőr nyugtalanító vonzalmat kezd érezni az egyik gyanúsan viselkedő utas iránt. A rutinellenőrzés után kibontakozó bűnügyi nyomozás

napról napra szövevényesebbé válik, és az egyre furcsább események arra kényszerítik a nőt, hogy saját múltjának elhallgatott titkaival is szembesüljön. 16 éven aluliaknak nem ajánlott! Bemutató: 2018. október 11. Forgalmazó: Cirko Film Kft.

Őrizetbe vettek egy személyt a bolgár újságírónő meggyilkolása miatt A bolgár rendőrség őrizetbe egy ember Viktorija Marinova meggyilkolásával kapcsolatban, írja az MTI. A bolgár oknyomozó újságíró holttestét négy napja találták meg Rusze egyik parkjában. A bolgár közszolgálati rádió úgy tudja, hogy az őrizetbe vett férfi román-moldovai kettősállampolgár, azonban a bolgár belügyi tárca regionális igazgatóságának vezetője közölte, hogy jelenleg egy román útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárt hallgatnak ki a rendőrök az ügy miatt. Viktorija Marinova 30 éves oknyomozó riportertmegkínozták, megerőszakolták, majd meggyilkolták napokkal ezelőtt Bulgáriában. Az újságírónő legutóbb egy EU-s pénzek elsikkasztásával kapcsolatos ügyön dolgozott, amely Bulgáriában GP-gate néven híresült el. Azt egyelőre nem tudni, hogy halálának van-e köze a munkájához.

Oroszlánkölyköt talált egy kocogó Hollandiában Oroszlánkölyköt fedezett fel egy holland férfi, miközben egy mező mellett futott el - közölte a helyi rendőrség alapján az MTI. A nagyjából öt hónapos hím állatot ketrecben hagyták az út mentén, amikor a futó rátalált Utrecht és Hilversum között, Tienhoven közelében. A rendőrök Twitter-üzenetben tettek közzé felhívást, hogy az oroszlánkölyök tulajdonosának nyomára akadjanak, a kis állatnak eközben egy nagymacskák mentésével foglalkozó alapítvány viseli gondját.

Mai időjárás BUDAPEST

10 / 23 °C Várható csapadék: 0 mm


232/2018 • 2018. október 10.

Már a német szélsőjobb sem a régi: zsidó fiókszervezetet alapított az AfD 24 tagja van az Alternatíva Németországért (AfD) nevű párt egy hete megalakult zsidó szervezetének, a JafD-nek. Az ellenőrizetlen muszlim bevándorlók jelentette veszélyre hivatkozva létrehozott tagszervezet elég nagy hullámokat vetett a német közéletben. A Központi Zsidótanács (Zentralrat der Juden) elnöke a Spiegelnek azt mondta, hogy a zsidó párttagok nem jelentenek biztosítékot arra, hogy egy párt mentes az antiszemita tendenciáktól. ASzombat cikkeszerint a JAfD alapítóinak célja a zsidóellenesség stigmájának gyengítése, valamint az orosz hátterű zsidó bevándorlók megnyerése. A jobboldali populista AfD, mely leginkább a bevándorlásellenes tematikával szerzett az egy évvel ezelőtti országos választáson 13 százalékot és lett így a harmadik legerősebb német párt, régóta küzd az antiszemitizmus vádjával. Bár az AfD maga nem hangoztat antiszemita nézeteket, nem is lép fel túl erélyesen azon tagjai, így az író-politikus Wolfgang Gedeon ellen, akikről ugyanez nem mondható el.

Beindult Higuain, beindult a Milan Újra győzött a Milan a Serie A-ban, vasárnap a Chievót verték tök simán, 3-1-re. Gennaro Gattuso csapatát Gonzalo Higuain húzta, ő lőtte az első két gólt, már a szünetben 2-0-ra mentek. És még nem telt el egy óra, amikor bement a harmadik, Bonaventura lövése pattant meg egy védőn. A meccs gólja viszont a szépítő találat lett, a 39 éves Chievo-legenda, Sergio Pellissier lecsapott egy rossz passzra, egyből bevágta ballal a tizenhatoson kívülről.

Üde, friss termékek, amelyek nem sokáig időznek a polcokon: ez a „183 DAYS” A szépség és a dekorkozmetikumok iránt érdeklődő közönséget az utóbbi hetekben egy új márka érkezése hozta lázba: a „183 DAYS” pontos kilétét eddig homály fedte. A „183 DAYS” a dm saját márkás trend IT UP dekorkozmetikai márkájának almárkája, amelynek különlegessége, hogy 183 nap után a teljes termékpaletta megújul. A vásárlóknak fél évük van, hogy lecsapjanak az újdonságokra, s aztán készülhetnek az újabb trendi ajánlatokra. Az új márka az új generációt, a trendi fiatalokat kívánja megszólítani, akik mindig valami újat és különleges megoldást keresnek, otthonosan mozognak a nemzetközi szépségtrendek világában. A termékeket egyedi, izgalmas design jellemzi, ilyenek azok az ikonikus darabok is, mint például a nyuszit formázó sminkfixáló spray és mattító sminkbázis spray, de az ajakápoló balzsamok is játékos cso-

magolást kaptak. „A 183 DAYS by trend IT UP koncepciója lehetőséget ad arra, hogy a lehető leggyorsabban reagáljunk a közelgő sminktrendekre, s azonnal elérhetővé tegyük vásárlóinknak a leginnovatívabb dekorkozmetikumokat” – mondta el Kanyó Roland, a dm marketing és PR menedzsere. Az új „183 DAYS” és a trend IT UP fedőmárka termékeivel a drogéria minden vásárlói igényt lefed: kedveznek azoknak a felfedező kedvű hölgyeknek, akik szívesen kipróbálnak új, különleges termékeket, de azoknak sem kell csalódniuk, akik ragaszkodnak a jól bevált alapdarabokhoz. Ismerje meg a dm legújabb saját márkás termékeit!

Gyermekeket támogat a Barnängen A svéd bőrápolási márkaként ismert Barnängen egy nemes célt tűzött ki maga elé. Azt vallják, hogy a megbízható gondoskodás az élet minden területén elengedhetetlen kötelesség. A Svédországban évtizedek óta autentikus bőrápolási márkaként ismert Barnängen – eddig megismert termékei után – idén októberben új, parabén, szilikon mentes, vegán kézkrémekkel jelentkezik Magyaroroszágon. Ugyanakkor az új termékek hazai bevezetésén kívül egy nemes ügyet is vállaltak. Segítség , ahol igazán szükség van rá! A drogériák polcain már megtalálható bőrápoló készítmények mellett, az újdonságok is részt vesznek a jótékonysági

akciónkban. A Barnängen termékek megvásárlásával most Ön is pénzt gyűjthet velünk közösen a gyermekeknek. Minden megvásárolt Barnängen termék után ugyanis, a márka 10 Ft-ot adományoz az SOS Gyermekfalvak Magyarország számára! Az ismert svéd márka tehát nemcsak a bőrünkkel, de a társadalmi felelősségvállalással is törődik. Keresse a Rossmann, DM, Müller drogériák és az Interspar üzletek polcain, 2018. október 1. és 2019. március 31. között aBarnängen kézkrémeket, tusfürdőket és testápolókat, és tegyen jót vásárlásával! A termékekről és a jótékonysági programról részletesen a www.barnangen.hu honlapon olvashat.

Megnyitott Budapest első fűszerbárja Szeptember közepétől várja vendégeit a főváros szívében a gyógy- és fűszernövények, az illatok és ízek kicsiny világa, a herBar. Budapest első „készítsd magad” gyógynövénybárjában a fantasztikus ízvilágú tea- és fűszerkeverékek mellett a látogatók megkóstolhatják a hely specialitását, a saját készítésű, 14 allergéntől mentes ostyát, amit mindenmentes mártogatósok és különleges kézműves sajtkészítmények, magvak és aszalványok tesznek izgalmassá. A kulináris élményeket fűszerolajak, ecetek és gyógynövényes fűszerborok teszik teljessé.

Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: 06 86 501 450 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium

Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

Egyre több fiatal szülő képzi át magát programozóvá Az akár 400 ezer forintos kezdő fizetés, a rugalmas munkaidő és az ITszektor munkaerőhiánya miatt egyre több kismama, illetve kisgyerekes anyuka és apuka képzi át magát programozóvá. A Progmatic programozóiskola adatai szerint egyre több a nő a képzéseiken, de még így is csak 10-25 százalék közötti az arányuk. Az IT-nagyvállalatok felől egyre nagyobb a nyomás, hogy minél több nő legyen ebben a férfiasnak mondott szakmában. A cégek nem csak ezt erőltetik, hanem a rugalmas munkavégzést is, hogy munkaerőhiányukat így enyhítsék. Ennek meg is van az eredménye, a fiatal szülőket vonzza az otthoni munkavégzés és a nem ritkán 400 ezer forintos kezdő fizetés. A Progmaticnál eddig minden kisgyermekes szülő végig is tudta csinálni a képzést, sőt, rögtön munkát is kapott utána.

Izrael vadászgépekkel lő a léggömbökre Izraeli vadászgépek kilenc, a palesztin Hamász mozgalomhoz tartozó célpontot támadtak hétfőn – írja az MTI. Az akció válasz a zsidó állam területére „gyújtogatás céljával reptetett léggömbökre és sárkányokra” – közölte az izraeli hadsereg sajtószolgálata. „Nem sokkal ezelőtt az izraeli légierő vadászgépei csapást mértek két katonai tábor kilenc célpontjára, valamint a Hamász egy lőszergyártó bázisára a Gázai övezet északi részén” – áll a hadsereg hétfő reggeli közleményében. A zsidó állam egyben élesen bírálta az ország „lakosságának és mezőgazdasági területeinek biztonságát fenyegető terrorista cselekményeket”. A hadsereg az elmúlt napokban több ízben „megengedhetetlennek nevezte” az égő léggömbökkel és sárkányokkal Izrael ellen elkövetett akciókat. Ezek több millió dolláros kárt okoztak a zsidó állam területén. A palesztin szélsőségesek azóta alkalmazzák fegyverként ezeket az eszközöket, hogy március végén a Hamász felhívására tömeges tüntetések kezdődtek a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó határ mentén a palesztin föld napjától egészen május 14-éig, Izrael hetven évvel ezelőtti kikiáltásának napjáig, amely a palesztinok számára a katasztrófa napja (nagba). A Hamász terve az volt, hogy aktivistáik áttörik a határkerítést.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu