NAPI HÍRVÁLOGATÁS
2500 embert vettek őrizetbe a hétvégi szudáni tüntetéseken Hét ember meghalt és mintegy 2500 embert őrizetbe vettek a hétvégi kormányellenes tüntetéseken Szudánban, közölte a szudáni állami média hétfőn, az ország belügyminiszterének közlésére hivatkozva. A szudáni állami hírügynökség értesülései szerint a szudáni belügyminiszter arról beszélt a parlamentben, hogy a tüntetéseken 15 civil, valamint a biztonsági erők 42 tagja is megsérült, írta az MTI. A demonstrációk december óta tartanak, a gazdasági nehézségek, a növekvő infláció és az üzemanyaghiány, illetve a kenyér árának emelkedése miatti tiltakozásokon egyre többen követelik a harmadik évtizede hatalmon lévő Besír távozását. A megmozdulások hétfőn is folytatódtak a fővárosban, Kartúmban.
Pucér német férfiak mutatják be, hogy a fogyasztói társadalom rossz Arra, hogy mennyire nem kellene a tárgyak bűvöletében élnünk, sokan, sokféleképpen hívták már fel a figyelmünket, de az nem rémlik, hogy lett volna olyan német vígjáték, aminek ez a fő témája. És akkor jött Florian David Fitz a 100 dolog című filmmel. Azért elég gyorsan kiderül, hogy ezt nyilván nem társadalomkritikának szántak a készítők, hanem könnyed, nyári vígjátéknak, de talán lesz valaki, aki utána felteszi magának a kérdést: "meddig bírnám a cuccaim nélkül? főszereplők: Toni (Matthias Schweighöfer), aki szereti a kávéfőzőjét és a ruhatárátPaul (Florian David Fitz), aki hasonlóan érez a kütyüt és az edzőcipői iránt
83/2019 • 2019. ÁPRILIS 10.
Netanjahunak tíz éve nem volt ilyen nehéz dolga Izrael egy új Törökországgá válhat
Már javában zajlik, és egészen kedd este tízig tart az izraeli választás.
Felkészült a grillszezonra a SPAR A tavaszi időjárással egy időben ugrásszerű keresletnövekedés tapasztalható a SPAR grilltermékei iránt. A SPAR a tőkehúsok, a fűszerezett és érlelt húsok, illetve a húskészítmények és a grillsajtok kínálatát is bővíti évről évre. A SPAR Regnum húsüzeme 24 fűszerezett grilltermékkel készül az idényre. Ezek között a hagyományos, illetve az ínyenc ízvilágú húsáru egyaránt megtalálható. A kínálatban a klasszikus és a legkeresettebbnek számító sertéstermékek mellett a fűszerezett bárány- és borjúhúsok is szerepelnek. Szintén népszerűek a vörös húsok, különösen a prémiumkategóriás Regnum marhából, az Angus érlelt marha steakből, illetve a három ízben kapható érlelt Angus sous-vide marhacomb steakből kerül egyre több a vásárlók kosaraiba. Az eladási listát a hagyományos ízesítésű készítmények vezetik: a grillfűszeres húsoknál a magyaros, a fokhagymás és a csípős ízek do-
minálnak. A fogyasztók nyitottak az újdonságok iránt is, többen tesznek próbát például a pikánsabb juharszirupos vagy a sörös ízesítéssel. A fűszeres baromfitermékekből a 2019-es szezonban a SPAR 17 csirketerméket kínál 11-féle ízesítésben, ezek között a legnépszerűbb árucikknek a gyorsan elkészíthető mellfilé számít. Az ízek között a magyaros és a füstösebb, barbecue viszi a prímet, előbbiből öt, utóbbiból három típussal várják a vásárlókat. A SPAR ebben az évben is számos újdonsággal gazdagítja húskészítmény választékát, főleg a sajátmárkás termékeinek kínálatát bővíti. Az idei, negyven tételből álló grilláru készletben a kedvező árfekvésű termékek mellett növekszik a prémiumkategóriás kínálat is. A fogyasztók elsősorban a klasszikusan magyar ízvilágú paprikás és csípős készítményeket részesítik előnyben, hasonlóan magas kereslet mutatkozik a sajtos termékek iránt.
Madonna is fellép az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjén A sztár két dalt fog előadni a május 18-i döntő során, egy klasszikust és egy új számát. A Variety szerint idén jelenhet meg az új albuma. Izraeli sajtóértesülések szerintMadonna 60 fős csapattal érkezik majd Tel-Avivba, a fellépésért járó 1,35 millió dolláros gázsit pedig az izraeli-kanadai milliárdos, Slyvan Adams állja. Adams azt nyilatkozta, hogy ugyan az Eurovíziós Dalfesztivál egy hatalmas dolog, Észak-Amerikában annyira nem ismert, úgyhogy azért keresték meg a popsztárt, hogy egy felkeltse az amerikaiak érdeklődését. Madonna 2009ben és 2012-ben is fellépett TelAvivban. Az énekes 2017 után újra megnyerte a köztévé zenés műsorát. A 2019-es Eurovíziós Dalfesztivált május 14. és 18. között rendezik meg Tel-Avivban, Magyarországotmegint Pápai Joci fogja képviselni a versenyen.Az elődöntőket 14-én és 16-án tartják, a 14-i válogatón derül ki, hogy a magyar versenyző továbbjut-e a döntőbe.
Szeptembertől Szlovákiában is betiltják a vadállatok cirkuszban való szerepeltetését 2019. szeptember elsejétől tilos lesz a cirkuszoknak Szlovákiában macskaféle ragadozókat, elefántokat, delfineket, zsiráfokat, főemlősöket, medvéket és további állatokat felhasználniuk az előadás során,írja a Parameter.sk. Ehhez már csak az kell, hogy a parlament is elfogadja a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumban már elfogadott rendeletet. A lap azt írja, az erről szóló javaslat, amelyet a földművelésügyi minisztérium terjesztett be, jelenleg tárcaközi egyeztetésen van.
Mai időjárás BUDAPEST
Justyn Barnes: Ikigai – Találd meg az élet értelmét Kiadja: Scolar A japánok hosszú ideje tudják: van olyan, hogy az ember szereti a munkáját, és meg is fizetik érte. Ez az összhang maga az ikigai: kombinációja mindannak, amit sze-
retsz, és amire a világnak szüksége van. Ez a kis könyv segít megtalálni a saját ikigaiod, azaz életed valódi értelmét – ha engeded, feltárul előtted a hosszú, boldog és tudatos élet titka.
8 / 19 °C Várható csapadék: 0 mm