title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Fegyverrel támadták meg a belügyminisztériumot Szomália fővárosában Legalább kilenc ember halt meg abban a fegyveres támadásban, amely a szomáliai belügyminisztérium épületét érte szombaton a főváros Mogadishuban, a biztonsági erők két órányi tűzpárbajban mind a három terroristát megölték - közölte a helyi rendőrség. A terrortámadás végrehajtójaként az al-Shabaab szélsőséges szervezet jelentkezett. A szombat reggel kezdődött fegyverropogás nyomán sok dolgozó bennrekedt az elnöki palota és a parlament közelében lévő minisztériumi épületben, ugyanis Szomáliában normális munkanap volt ez a szombat. Szemtanúk szerint egyesek akkor sérültek vagy haltak meg, amikor a támadók elől menekülve kiugrottak az ablakon vagy az épület falán leereszkedve próbáltak menekülni. Ahmed Mohamed ezredes azt mondta, hogy a tűzharcban legalább tízen megsebesültek, és a halálos áldozatok száma még emelkedhet. A támadás azzal kezdődött, hogy egy öngyilkos merénylő berobbantotta az intézmény bejáratát a járművébe rejtett pokolgéppel.

Magyar orvos kezeli a szovjet idegméreg újabb két áldozatát Angliában Ahogy arról beszámoltunk, egy brit házaspár ugyanolyanidegméreg miatt került kórházba az angliai Salisburyben, amilyen miatt négy hónapja Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőügynök és lánya, Julija Szkripal. A 45 éves Charlie Rowley és a 44 éves Dawn Sturgess egy hete lett rosszul és került kritikus állapotba Wiltshireben, 16 km-re Salisburytől, ahol korábban Szkripálékat támadta meg a méreg. A kérdésre, hogy nem veszélyes-e ott élni, Závori azt mondja, épp a közelmúlt eseményei miatt Anglia egyik legbiztonságosabb városa jelenleg Salisbury. A most mérgezés miatt kezelt házaspár állapotáról annyit közölt, hogy továbbra is kritikus állapotban vannak, intenzív osztályon kezelik őket.

154/2018 • 2018. JÚLIUS 9.

18 ezer török közalkalmazott veszítette el állását egy új rendelettel Erdogan a rendkívüli állapot felfüggesztése előtt még tisztogatott egyet

Több mint 18 500 török állami alkalmazott - köztük 9 ezer rendőr és 6 ezer katona - veszítette el állását egy vasárnap nyilvánosságra hozott kormányrendelet miatt.

Ünnepélyesen átadták a Nemzetközi Sommelier Szövetség arany és ezüst diplomáit A honi gasztronómia az utóbbi időben látványos megújuláson megy át. Az éttermek színvonálának megítélésében jelentős szolgáltatás, ha sommelier segít az italválasztásban. A sommelier olyan szakember, aki az éttermekben a bor-étel társítás ideális társítását végzi, ami által teljessé válik a gasztronómai élmény. A Magyar Sommelier Club 1991-ben 14, a gasztronómiával foglalkozó , vendéglátásban dolgozó szakember részvételével jött létre. 2001 óta tagja a Nemzetközi Sommelier Szövetségnek (A.S.I.). Sommelier képzés Magyarországon 1994 . óta létezik. A Magyar Sommelier Club 2018. március 24-én 3. alkalommal rendezte meg a Nemzetközi

Sommelier vizsgát. A beküldött anyagokat az intézmény olaszországi oktatási központjában bírálták el. A magyar versenyzők ezen a versenyen 2 arany és 1 ezüst diplomát kaptak kézhez! Horváth Máté (Mák Bisztró) és Kovács Norbert (Hotel Steirerschlössl Ausztria) arany, Rácz Imre (Mák Bisztró) ezüst diplomás lett! Horváth Máté képviseli országunkat a jövő tavasszal megrendezésre kerülő "Contest of Best Sommelier of the World 2019 " világverseznyen! Kovács Norbert pedig a "Balkan Sommelier Challange 2018" versenyen képviseli Magyarországot idén ősszel. Kísérjük együtt figyelemmel fiatal borszakembereink karrierjénak alakulását a világban !

Férfiak fecskében Swimming with Men (2018) angol vígjáték angol nyelven, magyar felirattal Eric, a londoni könyvelő egyre kiábrándultabban éli unalmas és örömtelen életét. Egy nap azonban rádöbben: csak akkor lehet újra boldog, ha sikerül visszahódítania feleségét. A megoldáshoz vezető úton váratlanul és szinte akarata ellenére egy férfiakból álló szinkronúszócsapatban találja magát.

A milánói világbajnokságra készülő, sokszínű társaság testvérként fogadja be Ericet, és miközben a „piramis” és „virág” figurákat gyakorolják edzőjük, a tűzrőlpattant Susan vezetésével, együtt segítik új barátjukat a boldogság felé vezető úton. Bemutató: 2018. július 12. Forgalmazza a Cirko Film.

Kigyulladt a pilótafülke, ezért zuhanhatott le az EgyptAir gépe Feltehetően a pilótafülkében keletkező tűz miatt zuhant le az EgyptAir MS804-es járata 2016-ban, állapították meg a katasztrófa okait vizsgáló francia szakértők. A műszerek szerint a lángok gyorsan tovább terjedtek a gépen. Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata 66 emberrel a fedélzetén 2016. május 19-én tűnt el a Földközi-tenger felett, körülbelül 35 perccel a tervezet leszállás előtt, épphogy belépve az egyiptomi légtérbe. Az biztos, hogy a járat kifogástalan műszaki állapotban szállt fel Párizsból. A fekete dobozok megtalálása után már akkor voltak olyan elemzések, amik szerint a pilóták megpróbálhatták eloltani a tüzet, a fekete doboz adatai alapján ugyanis füst volt a fedélzeten. A műszerek szerint a mosdóban és a pilótafülke alatti részen volt füst. Viszonta BBC szerintEgyiptom korábban arról beszélt, hogy robbanószerkezetek maradványait találták holttesteken, ami szerintük merényletre utalt. A francia szakértők mostani megállapításai ellentmondanak ennek.

Egy gyerek pont felvette, ahogy lezuhan egy helikopter Szlovákiában A Parameter.sk még szombaton számolt be egy balesetről: egy kétszemélyes kishelikopter zuhant le a szlovákiai Eperjes közelében.

Mai időjárás BUDAPEST

22 / 27 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.