title

Page 1

129/2018 • 2018. JÚNIUS 9. HÉTVÉGI LAPSZÁM

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Többtucatnyi szíriai civilt bombáztak le orosz gépek Legkevesebb 38 civil halt meg egy csütörtök esti bombázásban Szíria északnyugati részén. Az Idlib kormányzóságban található Zardana városra mért légicsapás valószínűleg orosz erők számlájára írható – írjaa londoni székhelyű, de mégis kiterjedt szíriai informátori hálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőköz‐ pontja (OSDH). Az áldozatok négy nő és négy gyerek is van; ráadásul a halálos áldozatok száma valószínűleg növekedni fog, mivel a romokat nem takarították el, és a kórházakban 50 súlyos sebesültet ápolnak.

Magyar zászlók miatt kapott bírságot két székely város Újabb ötezer lejes (330 ezer forint) bírságot rótt ki Kovászna megye prefektusa Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterére amiatt, hogy a nemzeti ünnepen nem azonos számban voltak kitűzve a két városban Románia és Magyarország zászlai. Az erről szóló, március 15-i keltezésű közleményt a prefektusi hivatal honlapján tették közzé. Ebben a prefektus a Románia jelképeinek használatára vonatkozó 1994/75-ös törvény előírásait idézte, mely szerint "más országok zászlaját Romániában csak Románia zászlajával együtt lehet kitűzni hivatalos épületekre és közterületekre, és csakis hivatalos látogatások és nemzetközi rendezvények alkalmával". A román kormány megyei képviseletét ellátó prefektus egy nappal korábban ugyanezért bírságolta meg Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi és Beder Tibor kézdivásárhelyi polgármestert. Beder Tibor korábban azt közölte, hogy ebben az évben is ugyanannyi magyar zászlót tűztek ki március 15-re, mint amennyit a korábbi években. Korábban ezt nem kifogásolta a prefektus, de a román centenárium évében már bírságot rótt ki miatta.

Kétharmados többségben vannak a nők az új spanyol kormányban A tárcák számát 17-re emelték a korábbi 13-ról

Nagy többségében női minisztereket nevezett ki kormányába Pedro Sánchez szocialista miniszterelnök szerdán Madridban – írja az MTI.

2024-re teszi Áder, hogy teljesítjük a NATO feltételét A NATO védelmi miniszterei a katonai szövetség Afganisztánnak nyújtott támogatásának folytatása, az afgán biztonsági erők finanszírozásának 2024-ig tartó kiterjesztése mellett határoztak, és elkötelezték magukat a békefolyamat előmozdítása és a teljes megbékélés megteremtése mellet, jelentette be Jens Stoltenberg NATOfőtitkár pénteken, a NATOtagországok kétnapos védelmi miniszteri tanácskozása után. Az MTI beszámolója szerint a szövetség arra szólítja fel az afgán kormányt, hogy az őszre tervezett választások sikere érdekében folytassa a korrupcióellenes harcot, és biztosítsa a nemzetközi

emberi jogokat minden afgánra kiterjedően. Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tanácskozást követően tartott sajtótájékoztatóján közölte, a NATO felkérte a tagországokat, hogy segítsék a közép- keleti régiókban tevékenykedő misszióit. Magyarország készen áll arra, hogy az Afganisztánban és az Irakban szolgálatot teljesítő NATO-erőket további katonákkal támogassa - tette hozzá. Áder János pedig Varsóban szólt a NATO-val kapcsolatban a Bukaresti Kilencek államfői találkozója után. Azt mondta az MTI szerint, hogy Magyarország 2024-re teljesíti a védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-követelményeket.

Sokáig vívódtam, de nem megy együtt Shane-nel A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka idén először versenyez Európában, a Mare Nostrumon hat számot vállalt be. A molcsapat.hu-nakarról is beszélt, hogy krízishelyzetben készült fel erre a szezonra, és ez rányomja majd a bélyegét az idei versenyeire. "Nem volt egyszerű a döntés meghozatala, sokáig vívódtam, hiszen Shane és én együtt értük el az elmúlt öt év sikereit. Mára azonban egyértelművé vált, hogy nem tudnánk tovább együtt dolgozni. A

döntésem végleges" - magyarázta az edzőváltásról. Az edzőkeresésről kifejtette, hogy a pletykákat nem szeretné kommentálni, az a lényeg, hogy a megfelelőbbet megtalálja. "Lehet magyar, külföldi, marslakó is." A sokversenyes szisztémának látta az előnyeit, de most már azt is érzékeli, mindenkinek szüksége van pihenésre, kikapcsolódásra, feltöltődésre. Mivel kihagyta az év elejét, még intenzívebb edzésekre volt szüksége, meglepően gyorsan visszaszerezte a formáját.

Harc zajlik egy kelet-szíriai városért Az Iszlám Állam terrorszervezet részben visszafoglalta egyik korábbi fellegvárát, al-Bukamal városát Szíria keleti részében, írja az MTI az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjára (OSDH) hivatkozva. A szíriai háborúról rendszeresen beszámoló OSDH közlése szerint az iraki határ közelében lévő város ellen szokatlanul heves támadást hajtottak végre a dzsihadisták legalább tíz öngyilkos merénylővel és négy, járműbe rejtett pokolgéppel. A jelenleg is zajló harcok eddig több mint negyven ember életét követelték. Tizennyolc dzsihadista, köztük a tíz merénylő és a kormányerők huszonöt katonája esett el.

Már 600 házat emésztett el Hawaiin a láva Már 600 otthon semmisült meg a Hawaii nagy szigetén a május elején kitört Kilaeua vulkánból áramló lávától – közölte Hawaii megye polgármestere, Harry Kim csütörtökön. A károk bejelentését az előzte meg, hogy Hawaii kormányzója, David Ige több millió dolláros segélyről írt alá memorandumot a sziget számára. A Kilauea május elején aktivizálódott, tucatnál is több lávahasadék nyílt a vulkánon, és folyamatos volt a lávaömlés. A hónap közepén nagy erejű kitörés rázta meg a szigetet, ami azonban nem érte váratlanul Hawaiit, ugyanis szakértők már korábban figyelmeztettek rá.

Mai időjárás BUDAPEST

15 / 28 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.