title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Baranyában is érezték a szlavóniai földrengést Földrengés rázta meg a horvátországi Slavonski Brod térségét, írja az MTI. Senki sem sérült meg, és károk sem keletkeztek, de érezni lehetett Magyarországon és Boszniában is. A horvát szeizmológiai intézet a Richter-skála szerinti 3,8-as fokozatúra becsülte a rengés erejét. Központja a boszniai határnál fekvő várostól 15 kilométerre délnyugatra volt, és egy jóval kisebb utórengés követte. AJutarnji List szerint a földrengés riadalmat keltett, megremegtek az épületek és a bútorok. Néhány iskolából kimenekítették a tanulókat. A földrengést magyar területen is érezni lehetett – írta a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézete. Szerintük a földrengés ereje a Richter-skála szerint 4,1-es erősségű volt, és többen érezték Pécs környékén is.

Letartóztattak egy török karikaturistát, mert kigúnyolta Erdogant Letartóztatták és bebörtönözték Törökországban az ország egyik legismertebb karikaturistájának számító 69 éves Nuri Kurtcebét, aki rajzaival kigúnyolta Recep Tayyip Erdogan török elnököt – írja az MTI. Kurtcebét az északnyugat-törökországi Yalova város egyik bíróságának rendelete nyomán vették őrizetbe hétfőn, de nem ez az első eset, hogy börtönbe megy Erdoganról készített rajzai miatt, 2017-ben egy két évvel azelőtt közzétett sorozata miatt ítélték több mint egy éves börtönbüntetésre. Legutóbb áprilisban volt nagyobb letartóztatás az újságírók körében, akkora Cumhuriyet 14 munkatársátítélték börtönre, köztük a lap karikaturistáját, Musa Kartot is. Kart fellebbezett a döntés ellen, annak tárgyalásáig pedig feltételes szabadlábon van.

128/2018 • 2018. JÚNIUS 8.

Ausztria lép: nem adja ingyen a segélyt a menekülteknek Megállítanák a bevándorlást az osztrák szociális rendszerbe

Ausztriában a szociális segélyek közel felét külföldiek kapják, akik menekültként, bevándorlóként érkeztek az országba, kisebb részben EU-s állampolgárok.

A DEPECHE MODE NYITJA A TELEKOM VOLT FESZTIVÁLT 150.000 fesztiválozót várnak Sopronba! Kevesebb, mint három héttel a kapunyitás előtt sok-sok újdonságról adtak hírt a Telekom VOLT Fesztivál szervezői. A VOLT iránti érdeklődést jelzi, hogy van olyan nap, amely már hetek óta teltházas, a többire még korlátozott számban kaphatók jegyek, illetve idén először 3, 4 és 5 napos bérletek is válthatók. Legalább 150.000 fesztiválozót várnak Sopronba június 26-tól, amikor a Depeche Mode nyitja meg a 26. Telekom VOLT Fesztivált. Idén először lesz VOLT Kertmozi, Magenta1 Színpad, Secret Garden , a Visegrádi Csoport Magyar elnöksége záróeseményeként cseh, lengyel és szlovák csapatok is bemutatkoznak, a Hello Hungary Village-ben pedig a legismertebb magyar YouTuberek

fesztiváloznak 5 napon át. A VOLT idén egy fontos jelenségre, az autizmussal élők problémájára hívja fel a fesztiválozók figyelmét. “Teltházasnak ígérkező napokkal várja vendégeit június 26-tól a soproni Telekom VOLT Fesztivál. A legnagyobb érdeklődés a Depeche Mode első hazai fesztiválfellépését kíséri, rajongók ezrei készülnek az évek óta várt Avenged Sevenfold debütáló koncertjére, vagy éppen Steve Aoki, a Limp Bizkit, a Hollywood Undead, a Hurts, Alan Walker és a Clean Bandit showjára. Eközben az Iron Maiden napjára már hetekkel ezelőtt minden jegy elkelt és a bérletek is nagy ütemben fogynak. Rekordszámú látogatóra, legalább 150.000 vendégre számítunk.” – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT alapító-főszervezője.

Trump kirúgott tanácsadója Orbánt dicséri „Orbán és Salvini újraértelmezi az európai demokráciát" címmel közölte Donald Trump volt stratégiai főtanácsadója, Stephen Bannon cikkét a The Spectator című konzervatív brit folyóirat. Az írást az MTI idézi, Bannon szerint az olaszországi választások idején Rómában volt, és találkozókat tartott mások mellett az Alternatíva Németországnak (AfD), az olasz Liga és az Öt Csillag Mozgalom, valamint az egykori francia Nemzeti Frontból alakult Nemzeti Összefogás képviselőivel. Nehéz volt nem úgy érezni, hogy mi állunk a történelem jó oldalán. Ezek az emberek az Európa-szerte zajló változások tényleges hajtóerői – írja Bannon. A volt elnöki tanácsadó kiemeli Beatrix von Storch, az AfD parlamenti frakciójának helyettes vezetője és Alice Weidel, az AfD egy másik vezető parlamenti politikusa mellett Matteo Salvini olasz belügyminisztert, a kormányzó jobboldali Liga vezetőjét, valamint „Orbán Viktort és csapatát" mint olyan embereket, akik új meghatározást adnak a demokráciának Európában.

Escobar özvegye és fia is bíróság előtt Vádat emeltek Argentínában Pablo Escobar néhai kartellfőnök özvegye és fia ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy pénzmosással foglalkozó bűnszervezethez tartoznak – írta az MTI. Az eljárásban perbe fogták Mauricio Serna korábbi kolumbiai válogatott labdarúgót is. Nestor Barral, az ügyben illetékes bíró elrendelte egyes értéktárgyaik lefoglalását is, fejenként mintegy 1 millió dollár értékben. A törvényszék későbbi döntése ellen fellebbezést nyújthatnak be.

Mai időjárás BUDAPEST

Túl szexi lány Bemutató dátuma: 2018. június 14. (Forgalmazó: Big Bang Media) Renee Bennett jól tudja, milyen átlagosnak lenni egy olyan világban, amelyet a génlottó nyertesei uralnak. Miután egy balesetben beveri a fejét, arra ébred, hogy valóságos bombázó

lett belőle, és bár rajta kívül senki sem látja a különbséget, hatalmas magabiztossággal kezdi élni az életét. Újonnan szerzett önbizalmának köszönhetően egyre sikeresebb lesz nemcsak a munkájában, de magánéletében is.

15 / 28 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu