NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Legalább tíz kilométeren omlásveszélyes az amszterdami csatornák fala
33/2019 • 2019. FEBRUÁR 8.
Nem lehet úgy megváltoztatni a brexitmegállapodást, ahogy May akarja Juncker:
Sürgős felújításra szorul több szakaszon Amszterdam csatornáinak fala és számos hídja, mivel omladoznak a karbantartás hiánya miatt, jelentette be a holland város polgármesteri hivatala. A helyi sajtó beszámolója szerint a polgármesteri hivatal jelentésében arról írt, hogy legalább 10 kilométernyi fal szorul azonnali felújításra omlásveszély miatt. Sharon Dijksma tanácsos tájékoztatása szerint az amszterdami önkormányzat 600 kilométer hosszú csatornarendszer, valamivel több mint 1600 híd és öt jelentősebb alagút fenntartásáért felelős. A csatornafalak és hidak karbantartása az elmúlt években elmaradt, írja az MTI.
Plágiummal vádolják a New York Times volt ügyvezető szerkesztőjét Jill Abramsont, a New York Times egykori ügyvezető szerkesztőjét plágiummal vádolják. A Vice News újságírója, Michael C. Moynihan azt írta, hogy Abramson kedden megjelent könyve, a Merchants of Truth máshonnan átemelt részeket tartalmaz. Abramson a vádakra azt felelte, hogy komolyan veszi az ügyet, és megvizsgálja a kérdéses oldalakat. AMerchants of Trutharról szól, hogy hogyan változott az újságírás az elmúlt évtizedben. A Twitteren Moynihan több részletet is megosztott a könyvből, majd összevetette őket máshol megjelent bekezdésekkel. Moynihannek az lett gyanús, hogy észrevett a könyv újságírói példányában egy hibát: Abramson tévesen transzneműnek nevezte a Vice-nál dolgozó kollégáját, Arialle Duhaime-Rosst. Miután Abramson javította az összes hibát a végleges változatban, Moynihan úgy döntött, hogy ellenőrzi a Vice-ról szóló fejezeteket, mivel úgy érezte, hogy ezek a részek hibáktól hemzsegnek.
Theresa May brit miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közös közleményben keménynek, de konstruktívnak nevezte a brexitmegállapodás megváltoztatásáról szóló tárgyalásait, írja a BBC.
Luxusmárkákat gyártanak éhbérért, sztrájkolnak a bangladesi munkások Több ezer ruhaipari munkás tüntet az alacsony iparági fizetések miatt Bangladesben. A dolgozók - akik luxusmárkák termékeit állítják elő - a rendőrséggel is összecsaptak. A második hete tartó sztrájkban egy tiltakozó meghalt - írja a The Guardian. A rendőrség vasárnap vízágyút és könnygázt is bevetett a lázadó tömeg ellen a fővárostól nem messze lévő Savarban, ahol több ruhagyár is működik. A munkások elzárták az utakat is a több ruhagyár által alkotott központ felé, a
rendőrség ezzel indokolta a beavatkozást. Eddig 52 gyár volt kénytelen felfüggeszteni a gyártást. Banglades gazdasága nagyban támaszkodik a ruhaiparra és az abban dolgozó több millió alulfizetett munkásra, hogy ellássa a dél-ázsiai régió 165 millió lakosát. Az ország exportjának majdnem 80 százalékát teszik ki a ruházati termékek, olyan márkáknak gyártanak, mint a H&M, a Primark, a Walmart, a Tesco vagy az Aldi. A gyárakat napokon belül a bezárás fenyegeti, ha nem tudnak az összes munkással megegyezni.
Kéthetente megnyílik Bagi-Nacsa Orfeuma A pesti, klasszikus kabaré – ha deklaráltan nem is – valójában hungaricum. Igaz, nem mi találtuk ki a műfajt, mégis hamar népszerűvé vált, futótűzszerűen terjedt el a körúton, és legalább ilyen gyorsan hódította meg az egész országot. Bagi Iván és Nacsa Olivér kedvet érzett saját Orfeumának megnyitásához, amelyben az elmúlt évtize-
dek legkiválóbb kabarészámai közül csemegéznek – modern köntösben. Ebben az 52 percben láthatóak lesznek régi nagy kedvencek, régebbi BagiNacsa jelenetek és új paródiák is. Tartson Bagi-Nacsával az Orfeumuk páholyában! Bagi-Nacsa Orfeuma – 2019. február 7-től kéthetente csütörtökön 20.25-től a Duna Televízión!
Saját diplomatái perlik a kanadai kormányt 14 kanadai diplomata perelte be a saját kormányát, miután maradandó károsodásokat szenvedtek egy rejtélyes betegség miatt Kubában. Az érintettek 28 millió kanadai dolláros (5,9 milliárd forint) kártérítést szeretnének. A feleségem már nem ugyanaz, aki korábban volt. Krónikus fejfájása és memóriagondjai vannak. Elkezd tárcsázni egy számot, de elfelejti, hogy miért, máskor pedig csak céltalanul bolyong a szobában –mondta az egyik diplomata a kanadai CBC-nek. Az úgynevezett Havanna-szindróma 2017 tavaszán kezdődött, és a kanadai diplomatákon kívül az amerikaiakat is érintette. A tünetek között szerepelt a szédülés, a hányinger és nehéz koncentráció, a rejtélyes betegség pedig több esetben maradandó károsodással is járt.
250 ezer védett angolnát akart kicsempészni Horvátországból két dél-koreai Őrizetbe vettek két dél-koreai utast a zágrábi nemzetközi repülőtéren, mert több mint negyedmillió élő angolnaivadékot akartak kicsempészni Horvátországból, írja az MTI. A szerdán előállított férfiak nyolc bőröndbe összesen 252 ezer fiatal európai angolnát zsúfoltak. Az európai folyókban honos angolnák nagyon megritkultak az 1980-as évek óta, ezért szigorú védelmet élveznek. A csempészek emiatt akár börtönbe is kerülhetnek, a lefoglalt szállítmány piaci értékét pedig a horvát rendőrség 3 millió kunára (130 millió forint) becsülte. A kis angolnákat átmenetileg egy zágrábi állatkertben helyezték el.
Mai időjárás BUDAPEST
2 / 6 °C Várható csapadék: 0 mm
33/2019 • 2019. február 8.
70 ezren tüntettek a klímaváltozás elleni
Havi bruttó 220 ezer lesz a minimum fizetés a Sparnál
küzdelem fokozásáért Brüsszelben
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete több fordulós tárgyalássorozatban megállapodott a Spar Magyarország Kft.-vel a dolgozók bérének emeléséről és az őket megillető juttatásokról - írja közleményében a szakszervezet.
A rossz időjárás ellenére legalább 70 ezer ember vonult utcára vasárnap Brüsszelben, hogy határozottabb fellépést követeljen a belga kormánytól a klímaváltozás ellen, írja az MTI. A demonstrálók ambiciózus klímapolitikára, a levegőminőség javítására és a megújuló energiaforrások fokozott használatára szólítottak fel. Az elmúlt hetekben a mostani már a negyedik hasonló tüntetés a belga fővárosban,az előző tiltakozás csütörtökön volt, azon 35 ezer fiatal vett részt .
Soha nem kapott ki ennyire a Chicago Bulls A Boston Celtics 133-77-re győzte le a Chicago Bullst az NBA alapszakaszában, amivel a Bulls története legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el,írjaa BBC. A Bulls legutóbb 2001 novemberében kapott ki 53 ponttal a Minnesotától, most ezt múlta felül a Celtics az 56 pontos különbségű győzelmével.
A CSODAGYEREK /THE PRODIGY/
Magyarországon forgalmazza a Fórum Hungary premier: 2019. február 7. Sarah szakemberhez fordul, miután kisfia, Miles egyre elfajuló, zavart viselkedést mutat. Azzal szembesül, hogy fiát egy gonosz természetfeletti lélek szállta meg. Családja biztonságát féltve a nőnek választania kell: hallgat anyai ösztöneire és védelmezi Milest, vagy kideríti, mi – vagy ki – áll a sötét változás hátterében. Válaszait a múltban kell megtalálnia, az oda vezető úton pedig a képzelgés és valóság közötti határvonal ijesztő mértékben elmosódik.
Az üzletekben és a logisztika központokban a legtöbb dolgozót foglalkoztató munkakörökben a kezdő bér minimum havi bruttó 220 000 Ft. A béremelés 2019. január 01-től érvényes. Az adóterhek jelentős növekedése ellenére
a nettó 100 ezer forintos készpénzes juttatást is módosítással ugyan de sikerült megőrizni (ezután éves szinten bruttó 120 ezer forintos készpénzes juttatást kapnak majd a dolgozók). Megmarad a 13. havi jutalom is.
Újjáéledt Budapest egyik legszebb kávézója: Café Párisi a Lotz-teremben Közel két év kényszerű csend után új élet és kávézó költözött Budapest neoreneszánsz ékszeres dobozába, a Párisi Nagy Áruház szívében található Lotz-terembe az Andrássy úton. A Café Párisi vendégeként a századforduló grandiózus freskói alatt a Monarchia kávézóinak nagybetűs eleganciájába kóstolhatunk bele a modern város otthonos lazaságával, amitől mindez élővé, szerethetővé válik. Autentikus ízek, kiegészítők, hibátlan kávék, kiváló alkoholos italok, klasszikus magyar desszertek, friss saláták, szendvicsek. Olyan terítékkel és kiszolgálással, amelytől mi lehetünk a hétköznapok arisztokratái az Andrássy út 39-ben. Legyünk turisták vagy épp a város lakói, ugyanúgy megérdemlünk néhány felejthetetlen kávéházi pillanatot a város legszebb sugárútján. Kávéház a történelmi hangulat szerelmeseinek, és a ma ínyenceinek Legyen szó falatnyi időutazásról egy klasszikus desszert segítségével a történelmi falak között, vagy modern gasztronómiai él-
Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: 06 86 501 450 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium
ményről egy hibátlan csésze kávé társaságában, a Café Párisira egyaránt számíthatunk. A korszak stílusában egyedileg, újonnan gyártott Zsolnayporceláncsészékben, kancsókban, tányérokon ugyanis egyaránt belekóstolhatunk a Monarchia hagyományos süteményeibe (dobostorta, isler, Sacherés Eszterházy-torta), mint a hely saját, friss desszertújdonságaiba (Lotz Álom). A kávéházban minden alapvető forró és jegeskávét kérhetünk a baristáktól, amelyekhez a friss tej mellett növényi italokból is választhatunk. A kínálatban találunk még forró csokoládékat, prémium gyümölcs-, zöld-, feketeés herbateákat épp úgy, mint gyümölcsös frissítőket és üdítőket is. Az itallapon alkoholos italok is helyet kaptak, köztük olyan izgalmas érdekességek, mint a Heart of Art csokoládés-kávés koktélkülönlegesség, vagy épp a japán Hibiki Whisky. Amennyiben harapni szeretnénk valamit, a ház helyben készített szendvicsei jelentik a megoldást, kizárólag friss alapanyagokból. Várjuk vendégeinket!
Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
Vasutat kap a BMW gyár, új vasúti híd épül Több vasúti fejlesztés is szerepel a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházások listáján, amelyet a Magyar Közlönyben szúrt ki a Napi.hu. A listán több olyan beruházás is szerepel, amelyekről már lehetett tudni, de olyanok is vannak, amelyek még a vasúti fejlesztéseket figyelők számára is újdonságnak hatnak. A portál cikke szerint többek között szerepel a listán, hogy vasutat kap a debrecenbe tervezett BMWgyár, gyorsvasút épül Budapest és Varsó között (amelynek részeként megújul a Budapest-GyőrHegyeshalom vasút vonal), és új vasúti híd építését készítik elő Budapesten. Fejlesztésként szerepel még a listán többek között a Rákos - Nagykáta - Újszász - Szolnok, a Cegléd Kiskunfélegyháza - Szeged, valamint a Szeged - Szabadka, a Zalaegerszeg Rédics (- Lendva - Beltinci), a Kelenföld - Budaörs (Törökbálint), a Nagykáta - Újszász, a Kiskunfélegyháza Szeged-Rendező pályaudvar, és a Debrecen - Füzesabony vasútvonal.
New York Times: Az FBI az után nyomoz, az oroszoknak dolgozik-e Trump Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán kettős nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy orosz érdekeket szolgál –írjaa The New York Times. A lap névtelen, az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a vizsgálatot James Comey akkori FBI-igazgató 2017 májusi menesztése után indították el, bár Trump már 2016-is elnöki kampánya során is felkeltette a nyomozóiroda figyelmét oroszbarát kijelentéseivel. A nyomozás állítólag két szálon indult: az elhárítás azt vizsgálta, hogy Donald Trump tudatosan vagy öntudatlanul dolgozott-e Moszkva javára, a bűnügyi nyomozás pedig azzal foglalkozott, hogy Comey menesztésével az elnök akadályozta-e az igazságszolgáltatást. Az FBI korábban is vizsgálódott Trumppal kapcsolatban, de az eddig nyilvánosságot kapott nyomozáscsak Comey kirúgását, illetve azt érintette, elnöki kampánya során összejátszott-e a kampánycsapata az oroszokkal. A 2017-ben indult vizsgálat tárgya már Donald Trump személyesen, és az a kérdés, elnöki ideje alatt tudatosan orosz érdekeket szolgál-e.