title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

179/2018 • 2018. AUGUSZTUS 7.

Legalább harmincheten meghaltak egy földrengésben az indonéz turistaparadicsomban Újabb nagy erejű földrengés volt az indonéziai Lombokon, a nyugati turisták egyik kedvelt nyaralási célpontján. A földrengés legalább harminchét halálos áldozattal járt. Számos régi épület megrongálódott a legnagyobb városban, Mataramban. A földrengés pánikot váltott ki a két szigeten nyaraló turisták és a helyi lakosok körében. Beszámolók szerint Balin több másodpercig érezhető volt a földmozgás, míg Lombokon mintegy fél percig volt érezhető a rengés, aminek hatására az emberek kirohantak az utcára. A Richter-skála szerinti 7-es erejű rengést egy héttel ezelőtt egy 6,4-es rengés előzte meg, amelynek 17 halálos áldozata volt. Az indonéziai meteorológiai szolgálat szökőár kialakulásának veszélyére figyelmeztette a lakosságot, de a riasztást hamar visszavonták.

A németek is orvoshiánytól szenvednek Tízezer orvos hiányzik Németország kórházaiból és rendelőiből jelentette ki a Rheinische Post című düsseldorfi regionális lapnak adott hétvégi interjúban Andreas Gassen, a német szövetségi orvosi kamara (KBV) elnöke. A problémát érzékeltetendő a kamarai elnök elmondta, hogy ez egy komplett évfolyamnak felel meg a német orvosi egyetemeken. Gassen arra figyelmeztet, hogy a német háziorvosok harmada nyugdíjas korú, és öt éven belül visszavonul. A szakorvosoknál is három év múlva ugyanez lesz a helyzet. Kettő-öt éven belül érzékelhető lesz az orvoshiány - húzza alá Gassen. Hozzátette, hogy ha nem készül most hatékony stratégia ennek elhárítására, akkor 5-10 éven belül nem lesz szinten tartható az egészségügyi ellátás mai színvonala.

Durrdefekt okozta Kalifornia halálos bozóttüzét Ötezer tűzoltó 24 órás váltásban igyekezett megfékezni a tüzet

Kubában engedélyeznék az azonos neműek házasságát Az új kubai alkotmány megnyitná az utat az azonos neműek házassága előtt - közölte szombaton Homero Acosta, a kubai államtanács titkára az alkotmánytervezet parlamenti beterjesztésekor és a dokumentumról szóló vita megkezdésekor. Előtte a törvényhozás plenáris ülésén megerősítették az új kormányt, írja az MTI Kubában az 1959-es forradalom után üldözték a homoszexuálisokat, sokukat kényszermunkatáborba zárták. Fidel Castro később bocsánatot kért az intézményes homofóbiáért. Részben Castro unokahúgának, Mariela Castrónak a közbenjárására pedig az utóbbi évtizedben az ország nagy utat tett meg a melegek jogainak érvényesítése terén. De az azonos neműek házasságának elismeréséig még nem jutottak el.

Szeméttenger öntötte el a dominikai partokat Ha kilyukad az autónk gumija, a legtöbben káromkodva felteszik a pótkereket, és utána továbbállnak.

Iszunk, nyalunk, hűsölünk Mit vesz az ember, ha olyan meleg van odakint, amiről később tudományos értekezéseket írnak majd? Üdítőt, sört, jégkrémet meg ventilátort. Az MTI körbekérdezett pár üzletláncot. Spar erősebben indult a szezon a szokatlanul meleg május miattfelkészültek a jégkrém-armaggedonra, nyalunk is rendesenminőségi sörből és ízesített sörből feltűnően sok fogyüdítőből is, a nyári időszakban 25-30 százalékkal megnő a forgalom Tesco egy nyári hónapban átlagosan 16,5 millió liter ásványvíz fogy, a teljes nyári szezonban mintegy 52,5 millió liter - ez az

éves forgalom 35 százalékasláger a szénsavmentes víz ez adja az eladások volumenének 62 százalékátnyáron adják el az éves sörmennyiség 40 százalékáta klasszikus, félliteres dobozos sört viszik, mint a cukrot az ásványvizek és az üdítők forgalma egy rémesen meleg napon akár 50 százalékkal is emelkedhet az éves átlaghoz képestöt Celsius fokos melegedés átlagban 5-10 százalék közötti forgalomnövekedést hoz a sörrészlegenminőségi és ízesített, alkoholmentes sört szeretnek a vásárlóikha meleg van, 25 százalékkal több jégkrém fogy

Mai időjárás

Hiába figyelmeztették, a forró kocsiban hagyta a kutyáit Szlovéniában 1905 euró (kb. 612 ezer forint) büntetést szabtak ki egy svájci nőre, aki a napon a kocsiban hagyta kutyáit Lucija tengerparti üdülőváros egyik parkolójában, írta a helyi sajtó. A 46 éves nő egy kutyát magával vitt a helyi kávézóba, kettőt viszont a forró kocsiban hagyott. Miután a dolgo-

Palackok és más műanyag szemét borította be a Dominikai Köztársaság partjait a fővárosi Montesinos strandnál, és az aktivisták erről készült videója bejárta a világsajtót. AParleynevű csoport a helyi katonasággal és a városházával közösen dolgozott a szemét eltakarítását 500 ember 3 nap alatt 30 tonna műanyagot gyűjtött össze A munkának a nagy része viszont még hátravan. A Parley a begyűjtött szemetet újrahasznosítja, ebből készül az Ocean Plastic nevű termékük. Ebből olyan termékeket gyártanak, amelyekkel a szemetelés csökkentésének fontosságára hívják fel a figyelmet. A tengerpartról begyűjtött szemétből 6 tonnát sikerült hasznosítani, a nagy részét azonban kénytelenek szemétlerakóban elhelyezni a szennyeződések miatt.

zók és a többi vendég is figyelmeztette a nőt a hőségre, és kérték, engedje ki a kutyákat, az kiabálni és fenyegetőzni kezdett. A kávézó egyik alkalmazottja kihívta a rendőrséget, de a nő a rendőrökkel sem volt hajlandó együttműködni, és mindvégig sértegette őket.

BUDAPEST

22 / 29 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.