NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Angliában szükségállapotba torkollhatnak a késes támadások Sajid Javid brit belügyminiszter az országszerte elszaporodó késes támadások miatt szerdán tanácskozásra hívta össze a jelenség által leginkább érintett települések – köztük London, Liverpool, Manchester – rendőri vezetőit. Az utóbbi évekbentöbb tucat áldozatot követelteka késelések, 2019 első két hónapjában már legalább 35 embert szurkáltak halálra. Birminghamben például 12 nap alatt három tinédzser halt bele sérüléseibe,a hétvégén pedig Londonban követelt két áldozatot a baljós trend. A helyzetre több ellenzéki politikus, illetve volt rendőri vezető is a "szükségállapot" (national emergency) jelzőt használta, amit persze azonnal felkapott a sajtó. A rendőrség értékelése szerint a késelések mögött többféle motiváció állhat: a kábítószeres bandák közötti vetélkedés,a fiataloknak nyújtott támogatások csökkentése,a közösségi médiában megjelenő provokációk. És a gyilkossággal végződő összetűzések, támadások jellemzően – de nem kizárólag – a szegényebb lakónegyedekben fordulnak elő.
TNT szivárog a belga üdülőváros tengerpartjánál TNT szivárog a belgiumi KnokkeHeist üdülőváros partjainak közelében - közölte a Belga Királyi Természettudományi Intézet (RBINS) jelentésére hivatkozva a belga sajtó kedden. Információk szerint a fel nem robbant lőszerek az úszókra, fürdőzőkre nem veszélyesek, egy kilométerre vannak a tengerparttól, nagyjából egy méteres homokréteg alatt, írta az MTI. Még az első világháborúban dobták a tengerbe három négyzetkilométeres területen azt a 35 ezer tonna lőszert, amiből most a tengerbe szivárog a kémiai anyag, de a koncentrációja rendkívül alacsony, alig kimutatható mennyisége mintegy 1 mikrogramm kilogrammonként. Bár a tenger vizét folyamatosan ellenőrzik, a tengerfenék alján, homokba fúródott lőszerekből szivárgó TNT-t (Trinitrotoluol) azonban csak nemrégiben észlelték először, ami a mérési technológia javulásának köszönhető. Elképzelhető, hogy a káros anyagok nagyon kis mennyiségben ez idáig is szivároghattak.
56/2019 • 2019. MÁRCIUS 7.
1500 kiskorú van börtönben terrorvád miatt Az Iszlám Állam árvái:
Tavaly 1500 kiskorút tartottak fogva Szíriában és Irakban azzal a váddal, hogy tagjai voltak, vagy valamilyen szinten együttműködtek az Iszlám Állammal.
Pénzmosási botrányba keveredett Károly herceg alapítványa A brit trónörökös alapítványa pénzmosással vádolt offhsore céghálózattól kapott 200 ezer dollár adományt. A vállalatcsoport ellen Oroszországban zajlik nyomozás – írja a The Guardian. A The Guardian információi szerint a mintegy 70 cégből álló hálózat, amelynek tagjai litván számlákkal rendelkeztek, összesen 4,6 milliárd dollárt mosott tisztára, majd küldött Európa és Amerika irányába. A részleteket az Organized Crime and Corruption Reporting Projectelnevezésű szervezet és egy litván holnap, a15min.lthozta nyilvánosságra. A The Guardian médiapartnerként kapta meg az adatokat, amelyek az eddigi
egyik legnagyobb banki pénzmosásra utalnak. Nincs arra bizonyíték, hogy a pénzek végső címzettjei tudtak annak eredetéről, mert a dokumentumok szerint a tiszta és a piszkos pénzek összekeveredtek a folyamatban, lehetetlenné téve az eredeti forrás vagy források megtalálását. Bill Browder, az egyik legnagyobb oroszországi befektetési alap, aHermitage Capital Managementalapítója és elnöke eredetileg brit származású, de Oroszországban él, és ott küzd a korrupció ellen. Browder évek óta próbál a nyomára bukkanni 230 millió amerikai dollárnak, amit az orosz adóhivatalból lopott el egy banda, amely átvette a Hermitage leányvállalatait.
Delhusa Gjon 45 éves jubileumi koncert Budapest Kongresszusi Központ 2019. április 23. Sztárvendégek: Csepregi Éva és Charlie A műsor házigazdája: DJ Dominique A Magyar Köztársasági Érdemrend Arany Érdemkeresztjével is kitüntett énekes gőz‐ erővel készül 45 éves jubileumi koncertjé‐ re. Az elmúlt 45 év legjobb dalaival és
mindenki által dúdolt slágereivel lép színpadra Delhusa Gjon idén tavasszal, hogy megkoronázza közel fél
évszázados karrierjét. Az elmúlt 50 év zenei sikereit átölelő koncerte a Budapesti Kongresszusi Központban kerül sor, ahol olyan sztárvendégek társaságában ünnepelhet vele együtt a közönség mint Csepregi Éva és Charlie, a garantált jó hangulatról pedig DJ Dominique gondoskodik majd. Jegyvásárlás: a Ticketportál oldalán valamint a szokásos jegyárusító helyeken.
Egy pénzzel teli sporttáskát zsákmányoltak fegyveres rablók a Köln-Bonn nemzetközi repülőtéren Fegyveres rablók támadtak meg egy pénzszállító autót szerdán a KölnBonn nemzetközi repülőtéren, a három elkövető a lövöldözésben életveszélyesen megsebesítette az egyik biztonsági őrt, adta hírül az MTI a német rendőrség közlésére hivatkozva. Az álarcot viselő elkövetők a helyszínről egy fekete járművel menekültek el, amelyet Köln Porz nevű városrészében felgyújtva hagytak hátra. A kiégett gépjárműről a rendőrség fotókat is közölt. A részletekről egyelőre annyit tudni, szerda délelőtt, negyed tíz felé három fegyveres férfi támadt egy pénzszállítóra. Wolfgang Baldes rendőrségi szóvivő elmondta azt is, a bűncselekmény elkövetésének idején a biztonsági cég két alkalmazottja a páncélozott járművön kívül tartózkodott.
Több ezer emberrel a fedélzetén váratlanul futott brutális viharba egy luxushajó Mindenfajta előjel nélkül kezdett himbálózni egy hatalmas utasszállító (Norwegian Escape) luxushajó az Atlanti-óceánon. A hajót vasárnap éjjel kapta telibe egy közel 180 kilométeres óránkénti sebességgel érkező viharos szél (ez 3-as fokozatú hurrikán erejének felel meg), írja a CNN. A hajón arra sem volt idő, hogy riasszák az utasokat, így sokan étellel itallal teli asztaluk mellől kerültek a földre. A társaság szerint számos utas és a személyzet több tagja is megsérült. Tucatnyian mentek a floridai kikötés után kórházba. Az egész amúgy nem tartott tovább egy fél percnél.
Mai időjárás BUDAPEST
2 / 16 °C Várható csapadék: 0 mm