NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Két tinédzsert késeltek halálra a hétvégén Angliában Két újabb tinédzsert késeltek halálra Nagy-Britanniában a hét végén. A mostani áldozatokkal együtt 24-re emelkedett az idei késelések halálos áldozatainak száma – írja az MTI. Sajid Javid brit belügyminiszter közölte: a héten találkozik a rendőrfőnökökkel, hogy az értelmetlen erőszaknak véget vető intézkedésekről tárgyaljanak. Fiatal embereket gyilkolnak meg országszerte, ez így nem mehet tovább. A rendőrség szerint a késelések elszaporodása egy olyan országban, ahol nehéz fegyverhez jutni, több tényezőre vezethető vissza, ezek között van a kábítószeres bandák közötti vetélkedés,a fiataloknak nyújtott támogatások csökkentése,a közösségi médiában megjelenő provokációk. A késelések közül sokat London szegénynegyedeiben követtek el, és az esetek fontos belpolitikai kérdéssé váltak, miután tavaly rekord számban követtek el ilyen bűncselekményt.
Saját pénzén egy méter autópályát épített, hogy így tiltakozzon a moldvai vállalkozó Saját költségén építtette meg az első, mindössze egy méter hosszú moldvai autópályát Stefan Mandachi vállalkozó, tiltakozásul amiatt, hogy Moldva maradt az ország egyedüli olyan történelmi régiója, ahol eddig egyetlen méter autópálya sem épült. A vagyonát gyorsétkezdékkel megalapozó üzletember valódi betonalapozással, több rétegű aszfaltburkolattal, elválasztó korlátokkal és leállósávval rendelkező kétszer kétsávos útszakaszt építtetett a kelet-romániai Suceava megyében, kolostorairól híres Voronet és Putna közötti országút közelében. A munkálatokról készült videofelvétel szerint az egy méteres sztráda mellé a óránként 130 kilométeres sebességkorlátozásra figyelmeztető táblát is kihelyezték. Mandachi március 15-én, 15 órakor akarja felavatni az autópályát, és 15 perces demonstrációra buzdít mindenkit, aki szívügyének tekinti a romániai infrastruktúra-fejlesztés ügyét.
55/2019 • 2019. MÁRCIUS 6.
Hillary Clinton nem indul a 2020-as elnökválasztáson Hillary Clinton már élt a Fehér Házban
Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszter és legutóbbi demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn bejelentette, hogy nem indul a 2020-as elnökválasztáson, írja az MTI.
Üzenj Te is a cipőddel! Nőkkel definiálja újra a NŐ szó jelentését a Converse A Converse „All The Stories Are True” kampánya keretében március 8-án, nemzetközi nőnapon a világ több mint 365 Converse üzletében a nők fehér Chuck Taylor tornacipőkre írva fogalmazhatják újra, mit jelent számukra nőnek lenni 2019-ben. A magyarországi eseménynek a Converse Westend üzlete ad otthont. Az aktivitást a márka legújabb, „Love the Progress” kollekciója inspirálta, amelyet a márka női tervezői alkottak meg a szeretet, az egység és a közösség erejéből merítve ihletet. A cipőkön inspiratív grafikai nyomatok, kézzel írott üzenetek és formabontó színek bátorítják a nőket egymás támogatására. A nemzetközi nőnapot a Converse olyan múltbéli és jelenkori nők történeteivel ünnepli, akik maguk alakítják jövőjüket, és saját szavaik-
kal értelmezik újra a női nem fogalmát, miközben másokat is inspirálnak. Március 8-án a Converse Westend üzletében te is csatlakozhatsz a mozgalomhoz, és megoszthatod üzeneted egy fehér Converse cipőn. Millie Bobby Brown színésznő és aktivista Ausztráliában csatlakozott a globális eseményhez, ahol egy workshop keretében fiatal nőkkel együtt beszélgetett arról, mit is jelent a mai világban lánynak lenni. A kampány magyarországi szereplője Lukoviczki Réka, aka RobotGirl, aki saját történetével üzent Converse cipőjén: We are awesomely adaptive! Az aláírt üzenetekkel ellátott cipők a női összefogást jelképezik, és később kiállításra vagy adományozásra kerülnek. További információkért látogass el a www.conversestories.com/hu weboldalra.
Delhusa Gjon 45 éves jubileumi koncert Budapest Kongresszusi Központ 2019. április 23. Sztárvendégek: Csepregi Éva és Charlie A műsor házigazdája: DJ Dominique A Magyar Köztársasági Érdemrend Arany Érdemkeresztjével is kitüntett énekes gőz‐ erővel készül 45 éves jubileumi koncertjé‐ re. Az elmúlt 45 év legjobb dalaival és
mindenki által dúdolt slágereivel lép színpadra Delhusa Gjon idén tavasszal, hogy megkoronázza közel fél
évszázados karrierjét. Az elmúlt 50 év zenei sikereit átölelő koncerte a Budapesti Kongresszusi Központban kerül sor, ahol olyan sztárvendégek társaságában ünnepelhet vele együtt a közönség mint Csepregi Éva és Charlie, a garantált jó hangulatról pedig DJ Dominique gondoskodik majd. Jegyvásárlás: a Ticketportál oldalán valamint a szokásos jegyárusító helyeken.
Megölte a gazdáját egy oroszlán Csehországban Oroszlán támadt 34 éves gazdájára a csehországi Zdechov faluban kedd reggel, a férfi belehalt sérüléseibe közölte az MTI. Az áldozatnak két oroszlánja is volt, a rendőrök mindkettőt lelőtték. Nem hivatalos információ szerint a hím támadt a férfire. Az állatorvosok sokadszorra sem engedélyezték a férfinak, hogy Zdechovban oroszlánokat tenyésszen, mivel nem nyújtotta be az építési engedélyt kifutóval ellátott karámra. A tenyésztő 2016 nyarán hozta a faluba az akkor hatéves oroszlánt. Családi telkén engedély nélkül karámot épített neki, a helyiek folyamatosan panaszkodtak emiatt. A hatóságok többször is megbírságolták engedély nélküli oroszlántartásért, mégsem tudták megakadályozni, hogy otthon nevelje az egzotikus ragadozót. A közeli Vsetin hatósága 2017-ben megpróbálta lebontani az elkerített kifutót, azonban a férfi nem engedte be a munkásokat a birtokra.
Jelentkezett másfél milliárd dollárjáért az amerikai lottónyertes Négy hónap után jelentkezett a nyereményért annak a lottószelvénynek a birtokosa, amelynek köszönhetően minden idők második legnagyobb amerikai lottófőnyereménye, 1,5 milliárd dollár (mintegy 418 milliárd forint) üti a markát. A győztes szelvényt tavaly októberben értékesítették a délkarolinai Greenville egyik külvárosában, de a nyertes a helyi törvények adta lehetőségekkel élve névtelen óhajt maradni.
Mai időjárás BUDAPEST
2 / 13 °C Várható csapadék: 0 mm