title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

757 élő madárpókot találtak süteményes és zabkásás dobozokban Több mint 750 élő madárpókot találtak a vámőrök hétfőn néhány Lengyelországból érkezett, szépen csomagolt süteményes és zabkásás dobozban a manilai nemzetközi repülőtér közelében - írja MTI. A vámhivatal emberei 757 ízeltlábút foglaltak le a reptér szomszédságában lévő csomagfelvételi központban. Később letartóztattak egy Fülöp-szigeteki férfit, aki megpróbálta átvenni az általa gyűjtői daraboknak nevezett pókokat. A fiatal tarantulák nagy része apró, lyukacsos műanyag fiolákban volt, míg a nagyobb példányokat átlátszó műanyagtárolókba rejtették.

Szlovákiában májustól nem lehet csak úgy elénekelni a magyar himnuszt A szlovák parlament március 27én elfogadott egy jogszabályt, melynek egyik paragrafusa szerint május 15-től tilos annak a külföldi országnak a himnuszát elénekelni, amelyiknek a helyszínen nincs hivatalos küldöttsége. A törvénymódosítás a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által beterjesztett, az állami szimbólumoknak fokozottabb védelmet biztosító átfogó tervezetbe került be, és akár 7000 eurós pénzbüntetéssel is sújtja a tiltás megszegőit. A törvénymódosítást a szlovák nacionalisták nem is titkoltan a dunaszerdahelyi DAC labdarúgócsapatára szabták; a szlovákiai magyar csapat szurkolói körében már hosszú évek óta hagyomány, hogy minden mérkőzés kezdetekor - hazai pályán, de idegenben is - eléneklik a magyar himnuszt. A tervezet - mely eredetileg csak a himnusz lejátszását tartalmazta - vitája során az egyik beterjesztő, az egykori válogatott focista Dušan Tittel azzal érvelt az egyik engedékenyebb felszólalónak, hogy bizonyára sosem volt focimeccsen a dunaszerdahelyi MOL Arénában.

79/2019 • 2019. ÁPRILIS 5.

Ünneplés fogadta az amerikai kongresszusban a NATO főtitkárát A NATO nem akar új hidegháborút

A NATO nem akar új hidegháborút. - szögezte le Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az amerikai kongresszus két házának törvényhozói előtt szerdán mondott beszédében, melyet számos alakalommal órási ováció és taps szakított félbe a törvényhozók (ráadásul mindkét párt törvényhozói) részéről.

Putyin szóvivője nem hiszi el, hogy sok orosz nagyon szegény Nem érti Vlagyimir Putyin szóvivője, hogy hogyan hozta ki az állami statisztikai hivatal, a Roszstat, hogy az orosz háztartások harmadának gondot okoz egy második pár cipő megvásárlása – írja a BBC. Az adatközlésre reagálva Dimitrij Peskov értetlenkedve reagált: "miért pont cípők? Miért egyharmad? Honnan veszik egyáltalán ezeket az adatokat?" kérdezte Peskov, aki azt is megjegyezte, hogy örülne, ha ezt a statisztikai hivatal megmagyarázná. A tavaly áprilisi adatfelvétel idején a megkérdezett 60 ezer orosz háztartás 80 százaléká-

nak voltak anyagi problémái,10 százaléka nem engedhette meg magának, hogy heti háromszor húst vagy halat egyen,12,6 százalékának nem volt a lakásában saját wc,49 százalékának nincs pénze nyaralásra,52,9 százaléka nincs felkészülve egy egy nagyobb váratlan kiadásra (ez az arány az előző, 2016-os méréskor 44,2 százalék). Ezek között viszont olyan területek is voltak, ahol a hivatal kismértékű javulást mért, például két éve a háztartások 15 százalékának nem volt saját wc a lakásában és 54 százalék mondta azt, hogy nincs pénze nyaralásra.

COLETTE Színes, szinkronizált brit történelmi film Szereplők: Keira Knightley, Dominic West, Fiona Shaw, Robert Pugh, Sloan Thompson, Arabella Weir, Haumann Máté A 20. század hajnalán Colette, a fiatal vidéki lány hozzámegy egy sikeres párizsi íróhoz. Colette megbabonázva tapasztalja meg az eleven párizsi életet, valamint a főváros szellemi és kulturális pezsgését. Férje rövidesen meggyőzi, hogy legyen a szellemírója, azaz a férfi nevében jelentesse meg életrajzi ihletésű történeteit. A

vidéki lányról szóló, humoros könyv országos szenzációt arat, bestseller lesz és a kulturális élet egyik legfőbb beszédtémájává válik. A sikerek hamarosan a női egyenjogúsági mozgalom egyik úttörőjévé emelik Coletteet, aki szeretne kilépni férje árnyékából, s nemcsak a társadalmi konvenciókkal száll szembe, de forradalmasítja az irodalmat, a divatot és a nemi szerepeket is. Országos bemutató: 2019. március 21. Forgalmazó: Vertigo Média

Megerősítették, hogy ketamint kaptak a thai barlangból kimentett gyerekek A ketamin fontos szerepet játszott a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek és edzőjük kimentésében 2018-ban erősítette meg a mentés orvosi vezetője, Richard Harris ausztrál aneszteziológus és barlangi búvár. Tizennyolc nap után az utolsó gyerekek és edzőjük is kiszabadult a barlangból. Az egész világ a drámai mentőakcióra figyelt, aminek sikeréért több mint ezer ember dolgozott, egy búvár az életét adta érte. A thai ifjúsági focicsapat 11 és 16 év közötti tagjai és 25 éves edzőjük tavaly nyáron a hirtelen jött áradás miatt rekedtek egy barlangban,18 nappal később sikerült kimenteni a őket föld alól. Az már korábban kiderült, hogy a mentés nem teljesen úgy történt, ahogy azt korábban kommunikálták, a mentést irányító orvos viszont most először erősítette meg, hogy a gyerekeknek ketamint adtak. Harris és thaiföldi kollégái a New England Journal of Medicine folyóiratban ismertették a mentés orvosi körülményeit.

Kétmilliós fizetéssel mutatja a magyar divat útját Orbán Ráhel barátnője EgyIstenhegyi úti villában szabják, formálják, alakítják a magyar divatot a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel bábáskodásával. Ebben a villában dolgozik a 18 fős Magyar Divat és Design Ügynökség, amelynek vezetője Orbán Ráhel barátnője, a 29 éves Bata-Jakab Zsófia mindezért havonta bruttó 1,95 millió forintot kap, írja a HVG. Telik az impozáns fizetésekre, hiszen a cég a múlt hónapban egymilliárd forintot kapott 2019-re az állami divatipar felvirágoztatására.

Mai időjárás BUDAPEST

5 / 19 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.