Skip to main content

title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

Őrizetbe vettek a Krímben az ukrán ortodox érseket Őrizetbe vették az Oroszország által megszállt Krím félszigeten az ukrán ortodox egyház egyik magas rangú papját, Kliment érseket. Kliment vasárnap Szimferopolból az oroszországi Rosztov-na-Donuba készült utazni, hogy meglátogassa Pavlo Hrib ukrán politikai bebörtönzöttet. A húszéves egyetemista Hribet, egy ukrán katonatiszt fiát, 2017-ben Fehéroroszországból rabolták el az Orosz Szövetségi Szolgálat (FSZB) emberei. Hrib azért utazott oda, hogy találkozzon egy orosz lánnyal, akivel az interneten ismerkedett meg. Gomelből Oroszországba hurcolták, azzal vádolják, hogy terrorcselekményre készült egy Szocsiban lévő iskolában. Hrib súlyos májbetegségben szenved, ukrán értesülések szerint nem kap megfelelő gyógyszereket ellátást, állapota annyira leromlott, hogy gyakorlatilag megvakult.

Kétszázezren tüntettek Milánóban a kirekesztés ellen A Milánó belvárosán végigvonuló tömegben Olaszországban élő bevándorlók, civilszervezetek, baloldali politikusok, szakszervezetek, valamint az olasz kulturális és közélet ismert személyiségei is ott voltak. A transzparensek békés együttélést, és az országban egyre erősebbé váló migránsellenesség megfékezését sürgették. A színes menetben karneváli kocsik is gurultak, az egyik a Földközi-tengeren menedékkérőkkel teli hajók formáját idézte - írta az MTI. Giuseppe Sala balközép milánói főpolgármester vízválasztónak nevezte a megmozdulást. Hangsúlyozta, hogy "Milánó városa válhat annak a másik Olaszországnak a vezető erejévé, amely nem kíván a kormány keltette félelemben élni". Milánóban utoljára 2017 májusában rendeztek hasonló megmozdulást, akkor mintegy 100 ezer résztvevővel.

53/2019 • 2019. MÁRCIUS 4.

Manfred Weber döbbenetesen erőset mondott az Európai Néppárt és a Fidesz viszonyáról Az európai párttársai egyötöde kizáratná a Fideszt az Európai Néppártból

Az Európai Néppárt (EPP) EP-frakciója összesen 50 pártot integrál – illetve ül a frakcióban néhány független képviselő is –, ezek közül mostanra kilenc párt állt be a mögé a kezdeményezés mögé, hogy a Fideszt kizárják a pártszövetségből.

Nőket mellőző katalógus miatt perelték be az IKEA-t Izraelben A nők elleni diszkrimináció címén indít pert ultraortodox zsidó nők nevében két izraeli szervezet az IKEA ellen, amiért az nőket mellőző katalógust adott ki, hogy az ultraortodox lakosság kedvében járjon – írja az MTI. Az Izraeli Vallási Akcióközpont (IRAC) 3,6 millió euró (1,1 milliárd forint) értékű kártérítést követel csoportos per keretében tízezer "megsértett" ultraortodox nőnek, fejenként 363 eurót. Az IRAC felmérést is készített, és a megkérdezettek 20 százaléka tartotta sértőnek a katalógust

aHaaretz cikke alapján. A 2017-ben kiadott, úgynevezett "kóser katalógus" képein csak férfiak és fiúk láthatóak, még azokon is, amelyek családokat hivatottak ábrázolni. "A csoportos per célja, hogy kártalanítsuk azokat a nőket, akiket az IKEA diszkrimináló és kirekesztő viselkedése megsértett" - mondta Orli Eresz Lahovszki ügyvéd. A panaszt egyelőre még be kell fogadnia az illetékes bíróságnak. Az IKEA nem nyilatkozott a panasszal kapcsolatban. A svéd vállalkozás két éve a kritikákat követően már bocsánatot kért a katalógusért.

SZÉTTÉPVE Zenés szembenézés Szabó Kimmel Tamással Februártól az Orlai Produkció műsorán a Belvárosi Színházban! “Vajon miért választja az ember az élet helyett az élet villanásnyi illúzióját? Mi az, amiért az olykor biztonságos családi hátteret, a tiszta jövőt egy koszos gyorséttermi WC-re váltja? Mi az a pillanat ahol megszületik a döntés, hogy fejjel csússzunk lefelé a lejtőn? A

függőség mindenki életében megtalálható, hol észrevehetetlenül, hol látványosan. Előadásunk az embert boncolgatja a döntést vizsgálja és igyekszik bemutatni, hogy az élet, néha tényleg csak egy pillanaton múlik! Igaz történetek, zene, fény és sötét. A döntés a miénk, de talán létezik kiút...” Az előadást 14 éven felülieknek ajánljuk.

Dél-Korea és Amerika visszavesz a gyakorlatozásból Az Egyesült Államok és Dél-Korea úgy döntött, hogy ezentúl nem tartja meg nagyszabású közös tavaszi hadgyakorlatait, hogy elősegítse a Koreai-félsziget atommentesítését szolgáló erőfeszítéseket, és helyettük egy kilencnapos módosított katonai manővert tartanak hétfőtől. A Pentagon ügyvezető minisztere telefonon egyeztetett erről Dzsong Kjong Du dél-koreai védelmi miniszterrel, és úgy döntöttek, hogy nem tartják meg a Key Resolve és a Foal Eagle nagyszabású közös hadgyakorlatokat. "A döntés tükrözi a feszültség csökkentése iránti szándékukat, illetve azoknak a diplomáciai erőfeszítéseknek a támogatását, amelyek a Koreai-félsziget végleges, teljes és ellenőrizhető atommentesítését szolgálják" - olvasható a Pentagon közleményében.

Meghalt Koós János Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – tudatta a család vasárnap az MTIvel. A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást. Legnagyobb slágerei: Kislány a zongoránál, Micsoda nagyszerű dolog, Annyi ember él a földön, Én, aki nála jártam, Kapitány, Mondjátok meg Máriának, Nem vagyok teljesen őrült, Sír a telefon. Az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki. Felesége az énekesnő Dékány Sarolta, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia is zenével foglalkozik.

Mai időjárás BUDAPEST

2 / 13 °C Várható csapadék: 0 mm


53/2019 • 2019. március 4.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába olyan országok is kerültek, akiknél ezek a jogok erősen sérülnek Az ENSZ-t elég nagy kritika érte pénteken, amiért olyan országokat is beengedett az Emberi Jogi Tanácsába, akiknél amúgy elég súlyos az emberi jogok helyzete, írjaaz Euronews. A tanácsnak tizennyolc új tagja lett, köztük Szomália, Eritrea, Kamerun, Banglades és a Fülöp-szigetek. A Human Rights Watch (Emberi Jogi Figyelő) segítő szervezet például az utóbbi országról azt mondta, "az emberi jogok krízisén megy keresztül épp, ami akár odáig fajulhat, hogy megszűnik az emberiesség". Mióta 2016-ban Rodrigo Duerte elnök háborút hirdetett a drog ellen, azóta legalább 12 ezer feltételezett dílert és droghasználót öltek meg a Fülöpszigeteken. A helyi hatóságok szerint ez a szám inkább négyezerre tehető. A csoport szerint Eritrea és Bahrein sem kerülhetett volna be, hiszen a kormány üldözi és lecsukatja kritikusait és az emberi jogok védelmezőit, Kamerunban pedig az angol ajkú területeken zaklatják a népet az ország biztonsági erői.

Halálosan megfenyegette a Cardiffot Sala egykori ügynöke

Felmondtak 30 dolgozónak a budaörsi Tesco áruházban A Tesco mintegy 30 dolgozójának mondott fel a budaörsi áruházban, a döntést az adott áruház átalakításával indokolták. Karsai Zoltán a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke szerint a csoportos létszámleépítésben érintettek a felmondási idejüket töltik, azaz még dolgoznak - írja az MTI. A cég a vállalati stratégiájával és a megváltozott vásárlói szokásokkal indokolja a budaörsi áruház átalakítását, ezt követően most dolgozták ki az áruház méretével összhangban álló és fenntartható működési modellt. A változás leginkább az eladói munkaköröket érintette. A vállalat szerint a csoportos létszámleépítés a szakszervezetekkel való egyeztetés mellett a törvényi előírások betartásával történt. Hozzátették, a Tesco annak érdekében, hogy megkönnyítse a kilépők munkakeresését, több kiskereskedelmi céggel is felvette a kapcsolatot. A KASZ elnöke az MTI-nek megerősítette, hogy valóban tárgyaltak

a Tescóval a létszámleépítésről, elmondása szerint a korábbi gyakorlattal összhangban a dolgozóknak a törvényi előírásoknál jobb feltételeket tudtak kiharcolni, példaként a plusz 1 havi bért említette, amelynek a kifizetését a Tesco a végkielégítések átutalásán felül vállalta. A Tesco közleményében arról is beszámolt, hogy február 23-án bezárták Győrben az Ipar utca 28. alatti express üzletet. Karsai Zoltán a győri esetről elmondta, hogy itt a Tesco egyetlen munkavállalójától sem vált meg, mivel a körülbelül 7-8 érintett dolgozót a városban található többi Tesco áruházba helyezték át.

AZ A NAP A TENGERPARTON A film a kortárs brit irodalom egyik legnagyobb szerzője, Ian McEwen bestsellere alapján készült. A sokszoros díjnyertes író regényei, forgatókönyvei olyan lélektani művek, amelyek komoly morális kérdéseket tárnak a közönség elé. 1962 nyara. Florence (Saoirse Ronan – Brooklyn, Lady Bird) és Edward (Billy Howle – Dunkirk), a két tapasztalatlan fiatal mindennél

jobban szereti egymást, ezért úgy döntenek, örökre összekötik életüket. Ám a nászéjszaka korántsem úgy alakul, ahogy álmaikban elképzelték. A lány, férje iránt érzett szerelme ellenére sem tudja leküzdeni a testi kontaktusokkal kapcsolatos rettegését, így a nagy nap hatalmas veszekedésbe fullad. Visszaemlékezéseikből megismerjük, hogyan pecsételődött meg sorsuk azon a napon, a tengerparton... Korhatár: 12 Jó szórakozást!

Nincs könnyű helyzetben Willie McKay, akit a Cardiff City kért fel a tél folyamán, hogy segítsen Emiliano Sala átigazolása ügyében. Az ügynök hozta tető alá a 15 millió fontért a Nantes-ból a Cardiffba került csatár szerződését. Sala január 29-én szenvedett tragikus repülőgép-balesetet. A dél-walesi rendőrség elismerte, hogy érkezett feljelentés a Cardiff Citytől. Állítólag McKay egy telefonbeszélgetésben azt mondta, hogy megöl mindenkit a klubnál, ha a fiait belekeverik a futballista hálával kapcsolatos találgatásokba.

Tavaszi megújulás A természet újjáéledése, a finomabb fények és a kellemesebb időjárás beköszöntével mi magunk is készen állunk a megújulásra. Az FF tavaszi kollekciójában üde színeket és fazonokat találhatunk! F&F SZOKNYA SS19 7990 HUF

Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: 06 86 501 450 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium

Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu

Az EU szerint is eltér az élelmiszerek összetétele a tagállamokban Az EU-s vizsgálat alapján is eltér a keleti és nyugati EU-tagállamokban forgalmazott élelmiszerek összetétele, csakhogy az előzetes vizsgálatok alapján arról még korai lenne beszélni, hogy keleten gyengébb minőségű termékeket árulnának ugyanolyan márkanév alatt. Hamarosan viszont az Európai Parlament elé kerülhet a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv szigorításáról szóló tervezet, ami akár 10 millió euróra büntetné a diszkrimináló cégeket. Az Európai Bizottság Közös Kutató Központja (Joint Research Centre – JRC) 64 azonos márkájú és címkéjű terméket vizsgált meg, és 20 esetében állapította meg, hogy azoknak eltérő az összetétele, ez azonban nem derült ki a csomagoláson feltüntetett szövegből – írta Sara Soumillion, az Európai Bizottság sajtóreferense az Index megkeresésére.

Az ötödik miniszter távozik az ausztrál kormányból Az ausztrál kormány újabb tárcavezetője, Christopher Pyne védelmi miniszter jelentette be pénteken, hogy távozik a politikából, és nem indul a májusi parlamenti választáson, amelyen - közvéleménykutatásokból ítélve - Scott Morrison miniszterelnök jobbközép kabinetje várhatóan vereséget fog szenvedni, írja az MTI. Pyne saját honlapján tájékoztatott arról, hogy távozik a politikából. Az 51 éves politikus 1993 óta, vagyis közel negyedszázadon át volt a parlament tagja, a dél-ausztráliai Sturt városában szerzett mandátumot a Liberális Párt színeiben. Pyne meggyőződését fejezte ki, hogy pártja távozása után is meg tudja tartani a parlamenti mandátumot Sturtban. Néhány órával Pyne bejelentése előtt Steven Ciobo hadiipari miniszter is közölte, hogy nem indul a választáson, és "valami mással" fog foglalkozni. A közelmúltban a Morrison-kabinet három másik tagja, Nigel Scullion őslakosügyi miniszter, Michael Keenan szolgáltatásokért és digitális átalakításért felelős miniszter, illetve Kelly OʼDwyert foglalkoztatási és ipari miniszter jelentette be, hogy nem indul a választáson. Julie Bishop népszerű volt külügyminiszter is bejelentette visszavonulását.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
title by Business Publishing Services Kft. - Issuu