NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Egy repülő feltartóztatásával szabadítottak ki egy elrabolt török tanárt A mongol hatóságoknak egy repülőjárat feltartóztatásával sikerült kiszabadítaniuk egy elhurcolt török tanárt az ulánbátori Dzsingisz Kán nemzetközi repülőtéren, jelentette a helyi sajtó. A gép később a tanár nélkül felszállhatott. Veysel Akcayt lakása elől hurcolták el péntek reggel és a mongol főváros repülőterére vitték. A török állampolgár 24 éve él Mongóliában, és kapcsolatban áll az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen mozgalmával, amelyet Ankara fegyveres terrorszervezetnek tekint és felelőssé tesz a 2016. július 15-ei puccskísérletért. Akcay egy olyan, török-mongol iskolákat működtető oktatási intézmény vezérigazgatója, amelyet 25 éve a Gülen mozgalom alapított. Törökország 2016 óta akarja elérni, hogy Mongólia zárassa be ezeket az iskolákat. Akcay támogatói Törökországot vádolták, hogy közük volt az emberrabláshoz. A mongol külügyminisztérium közleménye szerint az ulánbátori török nagykövetség visszautasította ezt az állítást, írja az MTI.
Román politikusok szerint Orbán megsértette Romániát A bukaresti parlament két ellenzéki pártjának vezetője is sértőnek nevezte Orbán Viktornak és Semjén Zsoltnak a román centenáriummal kapcsolatos, Tusványoson tett kijelentéseit, és a román kormány válaszát sürgette. Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke vasárnapi sajtóértekezletén azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök primitív, sértő, a románokat lekezelő hozzáállással jött Romániába, hogy kioktassa Bukarestet arról, miként kellene bánnia állampolgáraival (a romániai magyarokkal). Szerinte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes átlépte a diplomáciai kapcsolatokban megszabott határvonalat, amikor – értesülése szerint – olyan megjegyzést tett, hogy nem szeretné, ha a román külügyminisztérium meghívná a magyar nagykövetet a román nemzeti ünnepre.
175/2018 • 2018. AUGUSZTUS 2.
Érik egy moszkvai Trump-látogatás Először Donald Trump hívta meg az orosz elnököt
Vlagyimir Putyin orosz elnök kész Moszkvában találkozni Donald Trumppal, és maga is hajlandó lenne ellátogatni Washingtonba, közölték orosz hírügynökségek.
Újabb óriási büntetést kapott az EU-tól a Google Rekordösszegű, 4,3 milliárd eurós (1400 milliárd forintos) büntetést szabott ki a Google-ra szerdán az Európai Bizottság, amiért az amerikai internetes gigavállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken. A Bizottság szerint a Google megsértette az uniós versenyszabályozást azzal, hogyelőírta a telefongyártóknak, csak akkor kerülhet az androidos készülékeikre a hivatalos Google Play alkalmazásbolt, ha egyúttal a Google keresőjét teszik alapértelmezetté, és csak az ő appjait telepítik előre (amúgy maga az Android bárki által felhasználható, nyílt és ingyenes platform, így akár azt is megtehetnék a gyártók, hogy anélkül használják, hogy a Google alkalmazásait telepí-
tik). A Google már bejelentette, hogy fellebbezni fog a bizottság döntése ellen. Ahogy a cég az Indexnek is eljuttatott, szűkszavú közleményében írja: „Az Android több választási lehetőséget teremtett mindenki számára, nem kevesebbet. Az erős verseny klasszikus sajátosságai közé tartozik az élénk ökoszisztéma, a gyors innováció és a csökkenő árak. Fellebbezni fogunk a Bizottság döntése ellen.” A Google vezérigazgatója, Sundar Pichai pedig egyblogposztban tiltakozika döntés ellen, amelyben azt írja, hogy az Android és a Google nem leszűkítette, hanem pont hogy bővítette a választási lehetőségeket, és hosszasan ecseteli, hogy az Android milyen szuper program, a Google pedig milyen szuper cég, amelyet az Európai Bizottság alapvetően félreért.
Megdönthetetlennek tűnik a Google uralma a hirdetési piacon Jelentősen megnövekedett a Google hirdetésekből származó bevétele, a techóriás az Európai Unió bírságának ellenére is egy erős második negyedéven van túl -írta a Bloomberg. A részvényeik 6,1 százalékot ugrottak a tőzsdezárás utáni kereskedelem alatt, rekordhoz közelítenek. Az anyavállalat, az Alphabet a partnerek kifizetése után 26,24 milliárd dolláros (7332,9 milliárd forintos) bevételről számolt be. Az elemzők ennél valamivel szerényebb, 25,55 milliárd dolláros bevételre számítottak a Bloomberg adatai alapján. A növekedés motorja, a Google hirdetési üzletága 24 százalé-
kos növekedést produkált. A pénzügyi vezető szerint a legnagyobb növekedést a telefonos és automatizált hirdetések hozták. A Google egyre előkelőbb helyet ad a keresési hirdetéseknek a telefonos felületeken, ez elősegítette az impulzusvásárlásokat. A Google Shopping oldalán (Magyarországon sajnos nem elérhető) a keresési hirdetéseken keresztül 31 százalékkal többet vásároltak, mint ugyanebben a negyedévben egy évvel ezelőtt- a Merkle nevű marketing cég adatai alapján. Ezek az adatok azért is kiemelkedőek mert az Amazon is most próbálja felfuttatni a hirdetési üzletágát.
50 ezer embert evakuáltak Mianmarban Mintegy 50 ezer embert kellett evakuálni otthonából az áradások miatt Mianmarban, Japánban is tízezrek evakuálást rendelték el a Jongdari tájfun miatt, Kínában eközben a hőség okoz gondokat – írja az MTI. A délmianmari régió, Bagó területén telepítették ki a lakosokat az után, hogy az áradások falvakat öntöttek el és hidakat sodortak el a napok óta tartó heves esőzések következtében - közölték vasárnap a helyi hatóságok. Becslések szerint az árvíz mintegy 100 ezer embert sújt. Vin Mjint mianmari elnök szombaton a térségbe látogatott, hogy találkozzon a földönfutóvá vált lakosokkal, és sürgette a helyi hatóságokat, hogy gyorsítsák fel az ideiglenes menedékhelyek felállítását és a segítségnyújtást. Az áradás elmosott egy 60 méteres hídszakaszt a keletmianmari San államban, míg a szintén kelet-mianmari Kajin államban a rizsföldek és utak szenvedtek jelentős károkat. A Dél-Ázsiában júniustól szeptemberig tartó monszunidőszak heves esőzésekkel jár, rendszeresen okoz árvizeket és földcsuszamlásokat. Az emberek millióit érintő természeti csapásokban több százan vesztik életüket évente.
Életeket mentett a thai gyerekeket megmentő csapat A thaiföldi gyerekeket kimentő csapat 14 újabb embert, köztük egy terhes nőt és egy újszülöttet mentett meg, ezúttal Laoszban – írja a Euronews. Ahogy mi is megírtuk, a hét elején átszakadt egy laoszi vízi erőmű gátrendszere.
Mai időjárás BUDAPEST
22 / 29 °C Várható csapadék: 0 mm