123/2018 • 2018. JÚNIUS 2. HÉTVÉGI LAPSZÁM
NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Falazott a pedofil papnak, távozik egy ausztrál érsek Bűnösnek találta kedden a bíróság Adelaide érsekét egy pedofil pap üzelmeinek eltusolásában, írja aBBC. Philip Wilson a legmagasabb beosztású egyházi személy a katolikus egyházban, akit ilyesmiért valaha elítéltek. Az ítéletre regálva Wilson bejelentette, hogy pénteken távozik a hivatalából: "a bíró úr által megállapított dolgok egy részének fényében ezt tartom helyesnek" – nyilatkozta. Hozzátette, hogy amennyiben szükségessé válik, az érseki tisztről is kész lemondani.
Magyar zászlók miatt kapott bírságot két székely város Újabb ötezer lejes (330 ezer forint) bírságot rótt ki Kovászna megye prefektusa Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterére amiatt, hogy a nemzeti ünnepen nem azonos számban voltak kitűzve a két városban Románia és Magyarország zászlai. Az erről szóló, március 15-i keltezésű közleményt a prefektusi hivatal honlapján tették közzé. Ebben a prefektus a Románia jelképeinek használatára vonatkozó 1994/75-ös törvény előírásait idézte, mely szerint "más országok zászlaját Romániában csak Románia zászlajával együtt lehet kitűzni hivatalos épületekre és közterületekre, és csakis hivatalos látogatások és nemzetközi rendezvények alkalmával". A román kormány megyei képviseletét ellátó prefektus egy nappal korábban ugyanezért bírságolta meg Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi és Beder Tibor kézdivásárhelyi polgármestert. Beder Tibor korábban azt közölte, hogy ebben az évben is ugyanannyi magyar zászlót tűztek ki március 15-re, mint amennyit a korábbi években. Korábban ezt nem kifogásolta a prefektus, de a román centenárium évében már bírságot rótt ki miatta.
Robbannak a német menekültválság rejtett aknái Sok ember szabálytalanul kapott menekültstátuszt
Németországban hihetetlen energiákat emésztett fel az országba érkezett másfél millió menekült helyzetének kezelése.
Varsó 1,5-2 milliárd dollárt fizetne egy amerikai hadosztályért Varsó 1,5-2 milliárd dollárral járulna hozzá egy amerikai hadosztály lengyelországi telepítéséhez, az eszközöket az amerikai katonák által használandó szociális, közúti és katonai infrastruktúra kiépítésére szánnák értesült róla az onet.pl hírportál hétfőn. Az MTI szerint a lengyel nyelvű, német tulajdonú honlap a lengyel nemzetvédelmi tárca állítólag nem titkosított, az amerikai agytrösztöknek, kormányzati szerveknek és a washingtoni törvényhozásnak címzett anyagra hivatkozik. Az onet.pl idézi a minisztérium magyarázatát, miszerint a dokumentum "az
Egyesült Államokkal folytatott védelmi együttműködés elmélyítését, ezen belül az amerikai erők lengyelországi jelenlétének növelését célzó lépések" egyike. Lengyelországban 2016 első felétől négy NATO-zászlóalj és egy amerikai páncélos dandár úgynevezett "állandó rotációs" jelleggel állomásozik, a legénység a felszereléssel együtt félévente váltja egymást. Tomasz Szatkowski lengyel nemzetvédelmi miniszterhelyettes a múlt héten a defence24.pl lengyel szakportálnak elmondta: tárcája átadta az amerikai félnek egy hadosztály állandó telepítésére vonatkozó javaslatokat.
LeBront egy pillanatra sem cserélték le, újra NBA-döntős a Cavs A Cleveland Cavaliers megnyerte a keleti főcsoportdöntő hetedik meccsét a Boston Celtics ellen, 87-79-re, így LeBron Jamesék újra nagydöntőt játszanak az NBA-ben. A rájátszásban egészen eddig a Boston nagyszerűen használta ki a pályelőnyét, 10-0-s mutatója volt, a szezon legfontosabb meccsét azonban elbukta. A rajt még jól sikerült, a Boston az első félidőben még tíz pont felett is vezetett, de a meccs mind a 48 percét végigjátszó LeBron Jamesszel
ezúttal sem tudtak mit kezdeni. A Cavs vezére 35 ponttal, 15 lepattanóval és kilenc assziszttal zárt. Ezúttal is megállíthatatlan volt, még úgy is szerzett kosarat, hogy egyik ellenfele, Morris a vállába kapaszkodott felugrás közben. Mellette Jeff Green volt a kulcsember 19 pontjával. A Bostonból a 24 pontos Jaysusm Tatum és a 17 pontos Al Horford próbálta meg tartani a lépést Jamesszel, aki 2011 óta mind a nyolc NBA-döntőben ott van.
Az Egyesült Államok kiutasított két venezuelai diplomatát Az Egyesült Államok kiutasított két venezuelai diplomatát, írja az MTI az amerikai külügyminisztérium közlése alapján. A tárca közleménye szerint "a venezuelai nagykövetség attaséja és houstoni főkonzulátusának helyettes főkonzulja nem kívánatos személy". A két diplomatának 48 órán belül kell elhagynia az Egyesült Államokat. A kiutasítás válaszlépés arra, hogy Nicolás Maduro venezuelai államfő két amerikai diplomata kiutasításáról döntött Caracasban.
Kamionnal ütközött egy vonat Olaszországban Kamionnak ütközött és kisiklott egy vonat Észak-Olaszországban szerda éjjel. A Torinóhoz közeli vasúti átjáróban bekövetkezett balesetben az első adatok szerint két ember meghalt, tizennyolc megsérült, írja az MTI. A Torino és Ivrea között közlekedő regionális járat szerda éjjel 23 óra 20 perckor ütközött neki a kamionnak, amely áttörte a sorompót és megállt a síneken. Az egyik halott a mozdonyvezető közölte az RFI olasz állami vasúttársaság. A másik halálos áldozat az egyik utas, akit helikopterrel vittek kórházba, de belehalt sérülésébe.
Mai időjárás BUDAPEST
15 / 26 °C Várható csapadék: 0 mm