NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Kiengedték a börtönből az izraeli katonákat pofozó palesztin tinédzsert Ászáf Librati, az izraeli büntetésvégrehajtási szolgálat szóvivője elmondta, hogy Tamímit édesanyjával akit erőszak szítása miatt szintén elítéltek - együtt szabadon engedték, és Ciszjordániába vitték őket. Tamími helyi idő szerint délután 4 órakor felszólal egy sajtótájékoztatón szülővárosában, a Rámalláh közelében található Nabi-Szálehben. A 17 éves Ahed Tamimi és unokatestvére az Izrael által megszállt Ciszjordániában ment oda december 15-én két katonához. A katonák egy út mellett őrködtek, hogy a tüntetők ne dobáljanak köveket az ott elhaladó autókra. A két palesztin lány lökdösni kezdte a katonákat, akik erre semmit nem reagáltak. Az esetről a lány anyja készített videót a telefonjával, ami gyorsan terjedt a neten. Volt, aki egyenesen hősnek kiáltotta ki a katonákat lökdöső tinédzsert.
Földrengés volt Balitól keletre, 10-en meghaltak Földrengés pusztított vasárnap reggel Indonéziában Lombok szigetén. Legalább 10 ember meghalt, 40 megsérült, házak százai dőltek romba – írja az MTI. A rengés erőssége 6,4-es volt, és alig egy órával később egy 5,4-es utórengés követte. Epicentruma a sziget északi részén található Mataram városától 50 kilométerre északkeletre, 7 kilométeres mélységben volt az amerikai földtani intézet szerint. A természeti csapás a népszerű üdülőparadicsomtól, Balitól keletre lévő szigeten történt. A halálos áldozatok között van egy malajziai állampolgár mondta Sutopo Purwo Nugroho, az indonéziai katasztrófavédelem szóvivője, aki nem zárta ki, hogy az áldozatok száma növekedhet, mivel még folyamatban van az adatgyűjtés a sziget egyéb térségeiből. A legtöbb áldozat a ráhulló betondarabok alatt vesztette életét vagy sérült meg.
174/2018 • 2018. AUGUSZTUS 1.
Lassan elküldenék Assange-ot 6 év után fontolóra veszik a döntést
Julian Assange-nak el kell hagynia Ecuador londoni nagykövetségét, jelentette ki Lenín Moreno ecuadori elnök angliai látogatásán, írja aReuters.
Love Revolution a Sziget programokban A Sziget közössége 25 éve azért alakult, hogy együtt létrehozzunk egy ideiglenes álomállamot, amely Európában központja lett a kultúrák találkozásának. Nálunk nem kérdés az egyén szabadságának tisztelete, a lelkiismeret és életmód szabadságának joga, a szabad véleménynyilvánítás vagy a megismerés szabadsága és a környezet tisztelete – áll a fesztivál kiáltványában. Mindezek az értékek az idei Sziget programjaiban is felfedezhetőek lesznek. Bár az egész Sziget egy „nagy Love Revolution” számos programhelyszín külön fókuszál a kiemelt üzenetekre. Álljon itt néhány ezek közül, a teljesség igénye nélkül: Az AfroLatin-Reggae Falu helyszínen például ONE HOUR – ONE LOVE címmel naponta kezdődnek beszélgetések, melyek témái - egyebek mellett - az ökoszisztéma megóvása, a környezet-
tudatos fogyasztás és életmód, mit tehetünk a klímaváltozás ellen, de vizsgálják a rasszizmus és tolerancia, nacionalizmus és multikulturalizmus, migráció és integráció kérdéseit is. Az egyik leglátványosabb program a Szigeten a Nagy Utcaszínház. Idén a Wired Aerial Theatre angol társulat AS THE WORLD TIPPED című előadását láthatjuk, ami egy valódi „katasztrófafilm” a levegőben, mely a környezettudatosság fontosságára hívja fel a figyelmet. A Sétáló utcaszínházak közt érkezik a Kamchàtka társulat, előadásuk az emberi jogokkal is foglalkozik. A Sátor határok nélkül a budapesti Néprajzi Múzeum és a párizsi Musée national de l’histoire de l’immigration (Nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeum) közös programhelyszíne, ahol a téma a menekülés és befogadás, közösség és család, szerelem és szex, beavatás és beavatkozás lesz.
Megdönthetetlennek tűnik a Google uralma a hirdetési piacon Jelentősen megnövekedett a Google hirdetésekből származó bevétele, a techóriás az Európai Unió bírságának ellenére is egy erős második negyedéven van túl -írta a Bloomberg. A részvényeik 6,1 százalékot ugrottak a tőzsdezárás utáni kereskedelem alatt, rekordhoz közelítenek. Az anyavállalat, az Alphabet a partnerek kifizetése után 26,24 milliárd dolláros (7332,9 milliárd forintos) bevételről számolt be. Az elemzők ennél valamivel szerényebb, 25,55 milliárd dolláros bevételre számítottak a Bloomberg adatai alapján. A növekedés motorja, a Google hirdetési üzletága 24 százalé-
kos növekedést produkált. A pénzügyi vezető szerint a legnagyobb növekedést a telefonos és automatizált hirdetések hozták. A Google egyre előkelőbb helyet ad a keresési hirdetéseknek a telefonos felületeken, ez elősegítette az impulzusvásárlásokat. A Google Shopping oldalán (Magyarországon sajnos nem elérhető) a keresési hirdetéseken keresztül 31 százalékkal többet vásároltak, mint ugyanebben a negyedévben egy évvel ezelőtt- a Merkle nevű marketing cég adatai alapján. Ezek az adatok azért is kiemelkedőek mert az Amazon is most próbálja felfuttatni a hirdetési üzletágát.
Szexuális zaklatás miatt távozik a bíborosi testületből Washington nyugalmazott érseke Belebukott zaklatási ügyeibe Theodore McCarrick, Washington nyugalmazott érseke. Néhány héttel ezelőtt láttak napvilágot a bíborost ért vádak, miszerint a 70-es évek elején a manhattani St. Patrickkatedrálisban karácsonyi éjféli misére készülődve molesztált egy akkori minstránsfiút. Most az MTI arról ír, hogy McCarrick lemondott a katolikus egyházat vezető bíborosi testületben elfoglalt helyéről és döntését a pápa is jóváhagyta. A vatikáni közlemény szerint Ferenc pápa azt kérte az amerikai bíborostól, hogy folytasson "imádkozó és vezeklő" életmódot, amíg az ellene szóló vádakat valamiképpen tisztázzák a katolikus egyház vizsgálata során.
Drogbizniszben utazott egy brazil polgármester Polgármestert tartóztattak le kábítószer-kereskedésbe keveredésért pénteken Brazíliában - adta hírül a brazil rendőrség. Az illető városatya Japerit vezette, a település Rio de Janeiro körzetében van. A rendőrség szerint a polgármester hivatali hatalmával visszaélve védelmezte egy drogkereskedő banda érdekeit. Rács mögé került a városi önkormányzat egyik képviselője is ugyanezen gyanú alapján.
Mai időjárás BUDAPEST
22 / 32 °C Várható csapadék: 0 mm
174/2018 • 2018. augusztus 1.
Drágul a Coca-Cola az USA-ban Trump 800 kiló kokain utazott alumíniumra kivetett vámja miatt A Coca-Cola nemrég megemelte az a házi árusított szénsavas üdítőinek árát, amit a cég azzal intengeralattjárón USA-ban dokol, hogy az amerikai kormány Guatamalai drogbanda bukott le, Neymar-fotók jelölték a drogtasakokat. A guatemalai hatóságok feltartóztattak a Csendes-óceánon egy drogcsempész tengeralattjárót, amely több mint 800 kilogramm kokaint szállított -közölte pénteken a guatemalai ügyészség. A rendőrség a hadsereggel együttműködve tartóztatta fel a házilag készített tengeralattjárót, három kolumbiai állampolgárral a fedélzeten, az ország partjaitól 350 kilométerre. A kábítószer-kereskedők kis csomagokba pakolták a drogot, és minden egyes tasakhoz hozzátűzték Neymar brazil labdarúgó fényképét. A képeken az FC Barcelona meze van rajta, holott a világklasszis jelenleg a Paris Saint-Germainben játszik – hívta fel a figyelmet egy közepesen fontos adalékra az MTI.
Dzsudzsák még nem tudja, hol folytatja Nem tervezem, nincs a lehetőségek között, de soha ne mondd, hogy soha, én mindig próbálom ehhez tartani magam. Nem fogom azt mondani, hogy ezer százalék, hogy nem, mert mi van, ha ne adjʼ isten az igazolási időszak végén mégis maradok? – fogalmazott újságírói kérdésre a Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén vasárnap Dzsudzsák Balázs arra vonatkozóan, hogy hazatérhet-e a közeljövőben, ha már jelenleg nincs szerződése. A 31 éves szélső az előző szezon végén távozott arab klubjától, az al-Vahda SC-től, és azóta nincs csapata.
által nemrég az alumínium importjára kivetett vámja miatt nőtt az üdítős dobozok termelési költsége – írja aCNN.
Az USA az importacélra 25, az importalumíniumra 10 százalékos vámot vetett k június elejétől. Március elején Wilbur Ross kereskedelmi államtitkár azt mondta, hogy amerikai fogyasztók semmit nem fognak megérezni a vámokból. Ehhez képest a Coca-Cola vezérigazgatója szerdán arról beszélt, hogy a vámok miatt a palackozó
rendszerük és a végleges termékek, t ehát a dobozok előállítása is drágul. A CNN-nek a Coca-Cola szóvivője azt mondta, az áremelések konkrét mértéke a kiskereskedők döntésén múlik majd, ők drágábban adják termékeket a boltoknak, amik majd eldöntik, hogy az áremelésből mennyit adnak tovább a fogyasztóknak.
Végre itt a magyar dinnye és a kánikula miatt a minősége is kiváló A hideg május miatt késhet az idei dinnyeszezon. A napok óta tapasztalható hűvös és csapadékos időjárás egyetlen növénynek sem tesz jót, a sok eső miatt pedig a szabadföldi eper nagy része is tönkrement, írja a Magyar Idők. Ledó Ferenc, a Magyar ZöldségGyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a lapnak elmondta, fagy nélkül is megsínyli a szokatlanul hűvös időt a termés, a szántóföldi növények fejlődését alaposan hátráltatja a hideg. A görög- és sárgadinnyét,
amelyeket idén a tavalyinál nagyobb területen ültettek a gazdák, biztosan visszaveti a növekedésben az időjárás, így a magyar dinnyék szinte biztosan később kerülnek a piacra a szokásosnál. A szabadföldi epernek nem a fagy, hanem a túl sok csapadék tett be, nagy részét elvitte az eső annak ellenére, hogy a gazdálkodók próbáltak védekezni. Hazánkban az eper kétharmadát ma már fólia alatt nevelik, tehát van elég eper a piacon. Viszont a hideg miatt elképzelhető, hogy a megszokottnál tovább tart majd a fóliás eper szezonja, így drágulhat a gyümölcs.
Új helyszínek a STRAND Fesztiválon Egy hónap múlva már javában zajlik a STRAND Fesztivál, amelyre a legfontosabb hazai zenekarok és előadók mellett olyan világsztárok érkeznek Zamárdiba, mint a Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, Rag‘n‘Bone Man vagy éppen Fritz Kalkbrenner. A mai napon újabb helyszínekről, programokról és fellépőkről adtak hírt a szervezők. Kedvezményes jegyek augusztus 1-jéig kaphatók. További információ és jegyek: strandfesztival.com
Hotel Azúr Prémium H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c. Telephone: 06 86 501 450 premium@hotelazur.hu http://www.hotelazur.hu/hu/premium
Published by: Mega Media Kft. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu
Megválik 2200 dolgozójától a Barbie-cég A Mattel játékgyártó második negyedévi eredményei csalódást okoztak, költségcsökkentés, leépítések, üzemeladások következhetnek. A 28 ezer embert foglalkoztató amerikai Mattel 1945 óta tartó történetének egyik legsúlyosabb válságát éli. A leginkább talán a Barbie-babákról és a matchbox kisautókról ismert cég forgalma apad, vesztesége viszont nő. A szerdai New York-i tőzsdezárás után a cég azt közölte, hogy a június végével záródott negyedévben a Mattel bevétele éves összevetésben 13,7 százalékkal, 840,7 millió dollárra csappant, vagyis kisebb lett az elemzői várakozások átlagánál. A cég vesztesége viszont 240 millió dollárra, részvényenként 70 centre duzzadt, amely meghaladta a prognózisokat. A vállalat részvényének árfolyama 9 százalékos mínuszba került a tőzsdeidőn túli elektronikus kereskedésben. A Mattel a folyamatosan gyenge eladások miatt már jó ideje próbálkozik a megújulással. Áprilisban vezérigazgatót váltott, megnyert magának az izraeli-amerikai sztármenedzsert, az egykori szörfbajnok Ynon Kreizt, most pedig bejelentette, hogy 650 millió dolláros költségcsökkentési programot indít,2200 dolgozójától megválik.illetve Mexikóban üzemeket ad el.
A fél hondurasi politikai elit a kokaincsempészetből él Amerikai ügyészek kedden már a második hondurasi parlamenti képviselőt vádolták meg azzal, hogy részt vett az Egyesült Államokba irányuló kokaincsempészet Midence Oqueli Martinez Turcios a Reutersnek azt mondta, ez a vád "hidegzuhanyként" érte őt, és természetesen ennek ugyanúgy nincs alapja, mint annak a gyanúnak, miszerint a képviselő a kilencvenes évek elején alapított, évi több százmillió dolláros forgalommal büszkélkedő Cachiros drogkartell tagja volna. Turcios azt az érvet hozta fel védelmére, hogy Ha valaki drogfutárként
működik, akkor sok pénze van, nekem viszont csak adósságaim vannak. Az amerikaiak viszont konkrét bizonyíté‐ kokkal álltak elő, hogy Martinez Turcios egy szintén megvádolt polgármesterrel, Urbina Sotóval közösen 2004 és 2014 kö‐ zött összesen száz kilónyi kokaint csem‐ pésztek Venezuelába, Kolumbiába és más országokba. Az évtized alatt 1 millió dollárt bezsebelő Turcios olyannyira szimbiózisban élt a Cachiros-szal, hogy még az MS-13 kartell soraiból toborozott kivégzőbrigádok fegyveres kiképzésén is részt vett.