title

Page 1

NAPI HÍRVÁLOGATÁS

A Golánfennsíkot lőtték rakétákkal Szíriából Rakétákat lőttek ki szerda éjjel Szíriából a Golán-fennsíkon állomásozó izraeli katonaságra - közölte egy izraeli katonai szóvivő, aki szerint a rakétákat irániak indították. Az MTI szerint a mintegy 20 lövedékből néhányat lelőtt a légvédelem, és a többi sem oltott ki életet. Az anyagi kár korlátozott, az izraeli erők viszonozták a röviddel éjfél után indított támadást. Egy izraeli katonai szóvivő azt mondta: tudják, hogy az iráni al-Kudsz brigád mért csapást az izraeli katonaság első vonalára. Izrael komolyan veszi az iráni támadást. Az al-Kudsz az iráni Forradalmi Gárda része, a külföldi hadműveletek végrehajtása a feladata. A helyszínt a szíriai SANA hírügynökség nem jelölte meg, de más sajtóforrások szerint Damaszkusztól délnyugatra volt a közelebbről meg nem jelölt célpont.

Kiutasították Izraelből a Human Rights Watch helyi vezetőjét Az izraeli belügyminisztérium kiutasította az országból Omar Shakir amerikai állampolgárt, a helyi Human Rights Watch jogvédő iroda vezetőjét, miután megvádolták azzal, hogy támogat egy Izraellel szembeni bojkottmozgalmat – közölte a Guardian. A jogvédő a vádakat tagadja. A New York-i székhelyű civil szervezet közleménye szerint a döntés azt mutatja, hogy Izrael megpróbálja elnyomni az emberi jogokat védelmező, kormánykritikus hangokat. Bíróságon fellebbezni fognak a kiutasítás ellen. Omar Shakirnak 14 napon belül kell elhagynia az országot. Az izraeli belügyminiszter, Arjeh Deri elárulta, a stratégiai kapcsolatokért felelős Gilad Erdan miniszter ajánlása után döntött a kiutasítás mellett.

108/2018 • 2018. MÁJUS 15.

Katalónia elnökévé választották Quim Torrát Továbbra is Carles Puigdemont leváltott vezetőt tartja Katalónia legitim elnökének

Katalónia elnökévé választotta a függetlenségpárti Quim Torrát a barcelonai parlament hétfőn, írja az MTI.

FÖRDŐS ZÉ ÚJ ÉTELKÍNÁLATOT ÁLMODOTT A SHELLNEK A cég bemutatja a megújult shopjait és a deli by Shell kínálatát. Az új deli by Shell kínálat a minőséget, a finom ízeket és a széles választékot képviseli, ahol mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő tökéletes harapnivalót. Fördős Zé, a Street Kitchen házigazdája a legtöbb terméket újraalkotta a kínálatban, legyenek azok friss vagy előre csomagolt szendvicsek, hideg vagy meleg fogások. A vásárlók izgalmas ízkombinációkkal találkozhatnak a szendvicsek, a paninik, a hot dogok és még a pizzák esetében is, és az ételek mellé 100 %-os deli by Shell

gyümölcslevet és a Caffé Perté gyakorlott baristái által készített frissítő kávét választhatnak. Az ízletes ételkínálat mellett a Shell három új shop koncepcióval is várja a vásárlóit. Az autópályákon található on-the-move töltőállomásokon a vendégek modern belső térrel, kényelmes étkezőrésszel és a deli by Shell széles termékválasztékával találkozhatnak. A városi kávézó koncepció a trendi kávézók hangulatát idézi, ahol a vendégek nemcsak egy frissítő kávéra vagy finom desszertre térhetnek be, de találkozóik számára is kiváló helyszín lehet.

Szicíliai kísértettörténet (Sicilian Ghost Story) olasz film olasz nyelven, magyar felirattal A cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójának nyitófilmje volt, számos nemzetközi díj, többek között a Sundance-on a Mahindra Global Filmmaking Award nyertese. A szicíliai kamaszlány, Luna szerelmes osztálytársába, a jóképű Giuseppébe. Első csókjuk után azonban a fiú nyomtalanul eltűnik, és Luna egyre kétségbeesettebben kezdi keresni a kis falu mellett húzódó elvarázsolt,

titokzatos erdőben. Nem sejti, milyen szövevényes eseménysorozat vezetett Giuseppe eltűnéséhez. Csak egy célja van: megtalálni szerelmét a mesebeli rengetegben, amelyben a szellemek éppúgy jelen vannak, mint a maffia mindent körülölelő hálózata. Bemutató: 2018. május 10. Forgalmazza a Cirko Film. 16 éven aluliaknak nem ajánlott! Jó szórakozást!

Hazatértek az amerikai foglyok Észak-Koreából Hazaérkeztek azok az amerikaiak, akiket Észak-Korea tartott fogságban éveken át. A három férfival a Washington melletti Andrews katonai repülőtéren landolt az amerikaiak gépe. A hazaérkezőket Donald Trump fogadta. Hazaengedésük Phenjan fontos gesztusa volt Kim Dzsongun és az amerikai elnök történelmitalálkozójaelőtt, amelyre minden bizonnyal Szingapúrban kerül sor. A pontos dátumról is megegyeztek, de egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Két tanárt egy évig, egy lelkészt 2015 óta tartottak fogva. A TrumpKim Dzsongun-találkozó előtt most szabadon engedték őket, úton vannak az USA-ba. Az Egyesült Államok nem ajánlja, hogy állampolgáraik Észak-Koreába utazzanak, ahol rendszeresen vettek őrizetbe amerikaiakat, akik aztán munkatáborokban dolgoztak. A most hazaengedett három – koreai gyökerű – amerikai állampolgáron kívül ezúttal nem maradt amerikai fogoly a kommunista diktatúrában.

Amerikai zászlót égettek az iráni parlament reggeli ülésén Iráni törvényhozók egy papírzászlót égettek a parlamentben szerdán reggel. Bár az Egyesült Államok felmondta, az Európai Unió mindenképpen ragaszkodik az egyezményhez. Donald Trump amerikai elnök kedden meghozta végső döntését az iráni atomalkuról. Hassan Rouhani elnök azt nyilatkozta: „Irán diplomáciai tevékenyége csorbította Trump pengéjét.” Az iráni hírügynökség egyik munkatársa „bajkeverőként” hivatkozott az amerikai elnökre.

Mai időjárás BUDAPEST

15 / 22 °C Várható csapadék: 0 mm


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.