Skip to main content

Pázmány-régi-01

Page 1

A 923. sz. Pázmány Péter Cserkészcsapat újsága I.évfolyam 1. szám A FÉLIG (SE) ISMERT RÁKÓCZI Nemrégiben megjelent egy könyv Rákóczi Ferencről Jaj, régi szép magyar nép címmel. Úgy gondoltam, hogy veletek is megismertetem ezt a könyvet, mert emlékszem hogy az általános és középiskolában elég keveset tanultunk erről az emberről, noha az ő harca sem kevésbé fontos, mint a 1848-as vagy 1956-os forradalmak. A könyv kis terjedelmű, alig több mint száz oldal mégis sok, számomra eddig ismeretlen dolog derült ki erről a mélyen vallásos, hitéhez mindvégig ragaszkodó fejedelemről. Rákóczi Ferenc gyermekkorában elvesztette édesapját, s Zrínyi Ilona új férjével, Thököly Imrével nem volt jó kapcsolatban. Később le is írja, hogy egyszer csatába vitte őt is és az jutott az eszébe, hátha azért teszi ezt, mert titokban azt remélte, hogyha ő elpusztul, akkor mostohaapja örökölheti hatalmas vagyonát. Hogy ez valóban megfordult-e Thököly fejében vagy sem, azt nem tudjuk, viszont a kis Rákóczi mellette szokott hozzá a puritán katonaélethez, az önuralomhoz. Mindenesetre egy alakalommal majdnem megtörtént a baj, mikor a Bécs alatt megvert Kara Musztafa seregével Cseklész irányába menekült. Az éjszakai sötétségben a törökök egy része a kurucok sátrain rontott keresztül, amikor a kis Ferenc sátrához értek, hűséges nevelője Kőrösy kapta még idejében a karjaiba. Első házassági kísérlete is egy ármánynak esett áldozatul. Mikor Bécsben a jezsuitáknál tanult lett szerelmes Magdolnába, a hessen-darmstadti hercegnőbe, ezután miközben Rómában művészettörténet órákra járt Magdolna haláláról értesítették, őt pedig Rákócziéról. Otthagyta Itáliát, és itthon vállalt hivatalt. 1694-ben elvette Mária Amália Saroltát, Károly hessen-rheinfelsi herceg lányát, Magdolna féltestvérét. Mikor megkapta később volt szerelme szemrehányó levelét, akkor eszmélt rá, hogy mennyire becsapták. Amikor a hegyaljai felkelés kitört nemhogy minden vágya az lett volna, hogy annak élére álljon, hanem egyenesen az ország elhagyásán gondolkodott. Nem érezte magát elég erősnek. Lipótnak felajánlotta itthoni birtokait hasonló értékű ausztriai vagy németországi birtokért, azonban a császár ezt elutasította. Így sodródott küldetése s egyben végzete felé. XIV. Lajossal való levelezését rossz kezekre bízta, 1701-ben Sárospatakon letartóztatták és Bécsbe vitték, ahonnan kalandos módon szökött meg. Ezévben született, meg György fia, de azt gondolni sem merte volna, hogy csak 26 év múlva találkozhat vele először. Szóval a szökés: „November 7-én terv szerint ment minden. Rákóczi éppen a számára szerzett dragonyos ruhát öltötte fel a cellájában segítőjével, mikor a német


várőrség parancsnokának hangjára lettek figyelmesek. Mindketten a cellában lévő spanyolfal mögé ugrottak, a mécsest elfújták, Lehmann kapitány (a segítő) pedig társalogni kezdett az odaérkező parancsnokkal. A spanyolfal mögül csak szuszogás volt hallható így az ellenőrző parancsnok nyugodtan távozott. Ezután az őrség már gyanútlanul kiengedte a kapitány kíséretében dragonyos ruhában, vállán zsákkal távozó Rákóczit. Így sikerült eljutni ahhoz a házhoz, ahol felkészített hátaslova várta. A kaland azonban ekkor sem ért véget. Rákóczi hátaslovára pattanva elvétette az irányt, s nem a városkapu felé kezdett ügetni, hanem vissza a börtön felé. Találkozott az őt segítő kapitány öccsével – aki mindenről tudott -, s ő útba igazította az eltévedt szökevényt. Közben az idő tellett, és a várkaput már éppen zárták, mikor a fáradt lovas kibocsátást kért. Némi huzavona után a várőrség megszánta a dülöngélő – magát részegnek megjátszó Rákóczit – és kiengedte.” Érdekes dolgokat tudhatunk meg a szabadságharc alatti évekből is. Például amikor a kuruc csapatok Bécs alá értek, amikor Károlyi felgyújtatta és leromboltatta a környező falvakat, a császári állatkert sem menekült meg, még a szultántól kapott két leopárd is a bosszú áldozata lett. A Szegedre érkező Rákóczi- csapatok szenvedtek a vízhiánytól és a homoktól, s ezt tetézte egy mérges pókfajta csípése, mely súlyos kínokkal járt. A magyar származású, történelmi hősök ivadékát hiába próbálták elnémetesíteni, a szívén, a lelkén és génjein keresztül – írja könyv – mindent feltett hazája javára. Óriási birtoka révén élhetett volna a császár kegyeltjeként, gondtalan gazdagságban, de épp vallásos neveltetése révén Isten ügyének szolgálatát találta meg a magyar szabadságharc vezetésének vállalásával. Jól tudta, hogy nincstelen jobbágyaival, de még az esetleg megnyerhető nemzetekkel együtt sem elég erős. A francia segítség is nélkülözhetetlen volt, de az erőt és az igazi segítséget Istentől várta, kinek igazsága győzelemre segítheti az évszázadok óta tatártól, töröktől, Habsburgtól pusztított, sanyargatott és kiszolgáltatott magyar népet. Kockára tette mindenét, vagyonát, életét, szabadságát Magyarországért. Cum Deo! Istennel, az ő rendjével és törvényeivel, kezdve a jobbágyok szabadságra való törekvésének támogatásával egészen a káromkodást nem tűrő katonai fegyelemig. A hazáért, melyért ősei annyi vért ontottak a csatatéren és bitók árnyékában, s oly sok nyirkos börtönben eltöltött, emberséget megalázó, nyomorúságos éveket áldoztak elkötelezett keresztény magyarságukért. Nincs igazi szabadság, csak az Isten rendjében, ahol az igazság és az emberi egyenlőség a mérce. Thaly Kálmán pontosan 110 évvel ezelőtt, október elején utazott az Akadémia küldöttségével Isztambulba, hogy megkezdje Rákóczi sírjának feltárását. Budapesten több tízezren álltak gyászoló együttérzéssel sorfalat a Keleti pályaudvartól a fejedelemről elnevezett úton, amíg a Törökországból hazahozott földi maradványokat szállitó gyászmenet végigvonult a városon. II. Rákóczi Ferenc sírja azóta a kassai dómban van. Dózsa Andrea, Pingvin őrs

2


Lázár Ervin:

A LYUKAS ZOKNI Volt egyszer egy lyukas zokni. Új korában nem akárki lehetett, mert előkelő anyagból készült, és hetyke kék minták ékeskedtek rajta. De hát most már megöregedett. S mondom, volt rajta egy lyuk. Amolyan pöffeszkedő, cafrangos szegélyű. Bent laktak egy rozoga szekrény legrozogább fiókjának legalján. - Azért én szebb vagyok nálad - mondta a lyuk a zokninak. - Mi - csodálkozott a zokni -, még hogy szebb?! Mitől vagy szebb? - Mert átlátni rajtam - mondta a lyuk. - Ugyan - oktatta a zokni -, rajtam éppen az a szép, hogy nem vagyok átlátszó, s nézd meg a gyönyörűséges kék mintáimat! - És piszkos is vagy - folytatta a lyuk fittyet hányva az oktatásra -, én bezzeg sohasem piszkolódom be. Ezen a zokni elgondolkodott. - Na ugye! - hangoskodott a lyuk. - Te is belátod. Nem is méltányos, hogy én ilyen kicsi vagyok, te meg ilyen nagy. Fogta magát, nőtt egyet. Most már alig maradt valami a zokniból. Nagyobb volt a lyuk, mint a maradék zokni. - Teljesen tönkreteszel - siránkozott a zokni. - Örülj, hogy ilyen gyönyörű lyukkal lakhatsz együtt - fölényeskedett a lyuk, és még nagyobbra nőtt. - Jaj, megölsz! - kiáltott a zokni, és akkor a lyuk nagy pöffeszkedve akkorára nőtt, hogy a zokniból nem maradt semmi. De ahogy eltűnt a zokni, úgy eltűnt a lyuk is. Mert ha zokni nincs, lyuk sincs. Így aztán a nem létező lyuk most siránkozhat a nem létező zokni után.

A szókimondó Pázmány Péter Csapatunk névadója mint azt minden levegővétel nélkül fújja: "amagyarországiellenreformációegyiklegnagyobbalakja".. (mellékesen jegyzem meg, nem ellenreformáció! A helyes kifejezés: "katolikus megújhodás". De erről esetleg egy későbbi csapatújságban.) A protestáns születésű fiatal 17 évesen lépett be a jezsuita rendbe. (Ennek a rendnek az alapítója a "Legyetek jók, ha tudtok"-ból ismert Ignác atya.) Körülbelül 20 évet töltött tanulással Európa-szerte, majd hazatért, és belefogott abba a munkába, ami a magyar katolikus egyházon máig ható nyomokat hagyott. Mint remek teológus, hittudós és még ki tudja mi minden (pl. politikus), keményen védte a katolikus egyházat a protestáns támadásoktól. Ezek a katolikusságot támadó vitairatok rendkívül nyers hangvételűek, rendkívül "agresszívek" voltak. Na de nem hagyta magát csapatunk névadója sem. Magyari István evangélikus prédikátor írja: "Annak okáért nektek köszönhetjük, hogy ennyire eláradott ez világon mindennemű gonoszság: és ezekért való Isten ostorát is ti gyümölcsötöknek nevezhetni." Más: "De talán azt ítéled, hogy amíg Magyarország boldog lőn, addig nem az mi vallásunkon volt, hanem az tiéteken: hogy Hunyadi János és Mátyás király az Luther lova farkát tartotta. Ha ezt ítéled, megérdemled tudatlanságodért, hogy az prédikáló székből záp tyúkmonyokkal [= tyúktojás] kergessenek ki.

3


"Aranyköpések": ".azt sem tudja tök-é vagy túrós étek az Helvéciai Confessio [= protestáns hit egy maghatározó leírása], és mégis azt vitatja, hogy ennek böcsüllet és tisztesség adassék". Egyéb: "Ti is, mikor prédikációtokba feddeni kellene az gonoszságot, csaknem megfagy az nyelvetek, mikor pedig az pápa ellen káromkodtok izzad még az prédikálló szék is. Irónia: "Péter uram, néha alább is röpült, hogy mi is megérthessük mélységes okoskodásodat". "kakukk módra azon egy regét hüvelyezed és patvarkodónak nevezsz." Mindezek ellenére ezt írja egy vitairatának végén: "adja az mennynek földnek Ura, az ő szent Fiának érdeméért, hogy mind te Magyari uram, mind pedig azok, kik veled egy hajóban eveznek, az igaz keresztény egyességre térhessetek: hogy egy szívvel, egy lélekkel és, mint az próféta mondja: humero uno [?vállvetve] szolgálhassunk az mi Istenünknek. Pázmány Péter 1616-1637-ig, haláláig volt Esztergom érseke. Életében nem járt Esztergomban. A könyvtárban megtaláljátok összes művét, ami a fent leírtak tanúsága szerint talán nem is annyira élvezhetetlen. Valentin András

A ’99-ES NAGYTÁBOR ELŐTÁBORÁNAK TÖRTÉNETE (Azoknak, akik nem voltak ott, hogy értékelni tudják az előtáborozók fáradságos munkáit, amit azért tettek, hogy megkönnyítsék a többiek dolgát!!!) Amikor még mindenki csak nagy hévvel pakolgatott a nagytáborra, néhány derék, jóravaló cserkész már úton voltak, hogy előkészítsék a tábort. Talán már indulásnál bennünk volt, hogy az időjárás ismét beleszólhat terveinkbe. Ahogy leértünk a (H)Ányási-kanyarba szembetaláltuk magunkat egy ismerős problémával. A helyzet ugyanis nagyon ismerős volt. Elkezdett cseperegni az eső, és mindannyiak szeme előtt a 96’ ópusztaszeri tábor előzményeinek rémképe lebegett. És bejött. Alig fél óra elteltével már szakadt az eső. Amig tombolt a vihar, ki hova tudott menekült, nehogy megázzon. Emlékszem Bübi és én a kiscsónak alatt találtunk menedéket. Olyan hevesen esett, hogy a földről felpattantak az esőcseppek, és úgy látszott mintha alulról esne. És egyszer csak elállt. De csak egy órát adott a természet, hogy felkészüljünk ellene. Gyors, és jól szervezett munka vette kezdetét. Mivel a nagy zuhatag sártengerré változtatta az egyetlen befele vezető földutat, mindent saját kézzel kellett bevinni a tábor területére. Egyes helyeken olyan mély volt a sár, hogy befele maguk úsztak a csónakok. Lépéseink mindig a bizonytalanság kövén vezettek, mert nem tudtad soha mikor esel bele a nyálkás, undorító, békával teli sárba. A levegőben mindig ott volt az iszapnak áthatóan büdös szaga. De mi rendületlenül pakoltunk. Azonnal felállítottuk a szersátrat, a későbbi alakulótérre. Oda tettünk mindent, amit meg kellett védeni az esőtől. Épphogy sikerült betenni minden lényeges dolgot a sátorba, újból eső. De most már nem állt el csak másnap reggel. Gyorsan felállítottunk egy másik sátrat – a későbbi konyhasátrat – a dombra, mert oda nem folyt be az eső. Mert amit a másik sátornál műveltünk, azt nem kívánom senkinek. Ugyanis elkezdett a sátor alatt befigyelni a víz. Nem volt más lehetőség, le a gatyát, zoknit, cipőt és gyerünk ki árkot ásni. Majdnem mindenki azon munkálkodott, hogy elvezessük a vizet a sátorból. Egy fél óra múlva már úgy nézett ki az alakulótér, mint egy halszálka.

4


Mindenfele csak gödrök, árkok hosszan a Tisza irányába. Végülis sikerült a sátrat olyan állapotba hozni, hogy ne ázzon be. Most már végre lefeküdhettünk. Minden szükséges dolgot áthordtunk a dombon álló sátorba. Főztünk teát, megszárítkoztunk, lábat mostunk és megvacsiztuk. 11 körül végre aludtunk. De akkor jött Svarnyó meg a horkolás. Engem ugyan nem zavart, de voltak, akik többször felkeltek, és az édesanya-taktikát választva, cuppogó hangokkal bírták alvásra a mackótermetű gyermeket. Reggel a vízbefulladt madarak csicser(ó)gésére ébredtünk. Sütött a nap. Aznapra már nem maradt sok feladat. Csak le kellett csapolni a közben mocsárrá változott tábort, megszárítottunk mindent, és ami a legjobb volt behoztunk a maradék cuccot a jeep-pel. Rákötöttük az utánfutót a hajóval, megpakoltuk és Csicse beszáguldott vele. Néha elakadt az autó, és ilyenkor megtoltunk a hátul állok sáros örömére. De biztató volt, hogy már sütött a nap. Siettünk kész lenni, mire a többiek jöttek. Nagyjából sikerült. De király volt! A történet inkább emlékeken, mintsem tényeken alapszik!!! By Chakie

„Nem az út a lehetetlen, hanem a lehetetlen az út” (A MCSSZ idei jelmondata) Értékvesztett társadalomban élünk. - hangzik el sokszor, mégis sokak szerint vannak értékek és ezek között is a legfőbb a „boldogság”. Elég furcsa, ha akkor vagy boldog, ha jó ruhákban jársz, jó a cipőd, jó a kocsid, előkelő helyen laksz…- ezekkel remekül meg lehet bolondítani az embereket. Nézzük csak meg a tévéműsorokat. Mi jut eszetekbe? Naplementében tovasikló autók, villákban semmittevő kosztümös hölgyek, kávéházban üldögélő emberek, csupa illatos, rózsaszín világ, ahol minden tökéletes. Fogyassz! – súgja a füledbe a reklám - Vedd meg azt a csinos parfümöt, azt a jóképű pulóvert, stb. és akkor te is olyan leszel. Hogy is van ez? Ezek azok az értékek, amelyeket elsősorban meg kell szereznünk az életünk folyamán? Á, dehogy is! – vágnánk rá sokan, de valóban így gondoljuk? Menők akarunk lenni, nem? A „menőség” nem más, mint elöl járni, példát mutatni valamiben, s ezek szerint nem rossz dolog. A bökkenő csak abban van, hogy miben akarunk a többiek előtt járni. Kényes kérdés. Főleg egy cserkész számára, akinek elsősorban a példaadással kell foglalkoznia. Sajnos – és ez nem sokszor hangzik el így – nincs más, aki pozitív példát mutasson a fiataloknak ekkora erővel, amekkorával egy cserkész tud hatni. Viszont ez igaz negatív irányba is. A téged árgus szemekkel figyelő társaid rajtad keresztül alakítják ki véleményüket a többi cserkészről. Átgondoltátok már ezt a felelősséget, ami ugyanakkor egy nagy ajándék is? A feladathoz van segítség, amit a csapatban, az őrsödben kell megtalálnod. A másik segítséget a saját igényeid jelentik. Szóval az értékvesztett társadalom… Milyen jó, hogy cserkészek vagyunk! Dózsa Andrea, Pingvin őrs

…akik valami másban is sántikálnak…

5


Másodikos vagyok a Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi, közgazdasági Szakközépiskolában. Múlt évben az első tanítási napon felsorolták az iskolában található szakköröket, melyekből választhattunk. A lehetőségek közt szerepelt az Irodalmi Színpad is, ahol színjátszás és zenekari rész működik. Mivel nagyon szeretek énekelni és hangszereken is játszom, jelentkeztem. Évente többször szerepelünk különféle ünnepségeken, karácsonyi hangversenyen és színdarabokban. Múlt évben Shakespeare: A két veronai nemes feldolgozását adtuk elő. Az előadásnak óriási sikere volt az iskolán belül és kívül is. Most novemberben ünnepélysorozat kezdődik, az iskola fennállásának századik évfordulója és a torony újjáépítésének tiszteletére, amelyen az Irodalmi Színpad is részt vesz. Idén karácsonykor is lesz hangverseny és április körül a Grease előadása, melyre már most készülünk. Szeretek színpados lenni, mert itt mindenki megtalálja a helyét: a tánckarban, a hangszereknél - vagy akár a főszereplők között. Mindenkit szeretettel várok előadásainkra! Szigetvári Kata, Pingvin őrs (286O867) Mit jelent színésznek lenni? Liebhaber Katalin vagyok, első középiskolába járok. Öt éves korom óta cserkész vagyok, és nagyon szeretek ehhez a közösséghez tartozni. Sok jó barátom van itt, együtt nőttünk fel és sok közös élmény örök barátságot szőtt köztünk. Van egy nagy szenvedélyem, amelyet nyolc éves korom óta űzök. Ez a színház, amelynek ha közelében vagyok, szinte megbabonázva érzem magam. Számtalan darabban játszottam és játszok a mai napig is. Főszerepek sorozatát játszhattam el szeretett közönségemnek, akiktől hálaképpen sok tapsot, örömet tudhatok be magamnak. Csodálatos dolog, amikor egy-egy szerepen belül beléphetünk egy másik ember gondolatvilágába, környezetébe és arra a kis időre míg játszunk, magunkénak tudhatjuk azt. Rengeteget utazom az országban, sokfelé fordultunk meg, nagyvárosokban, kisebb falvakban, ahol mindig szeretettel fogadták kis társulatunkat. Hét év a színháznál egyre erősebbé teszi bennem az elhatározást, hogy ezt a pályát válasszam életem hivatásává. „Mert aki egyszer masztixot szagol, elkárhozik a színház nélkül.” Liebhaber Katalin, Denver őrs Sziasztok, Bernus vagyok! Kedvenc hobbim a búvárkodás. Szeretnék nektek is kedvet csinálni ehhez a ritka, nagyon szép sporthoz. Hogy hogyan kezdtem, hogyan kerültem a búvárokhoz? Mindig nagyon érdekelt a víz alatti élővilág, a víz alatt élő növények, állatok, de hát palack nélkül nem tartózkodhattam sokáig a víz alatt. Ősztől tavaszig az uszodában vannak az edzések, nyáron pedig különféle tavakban búvárkodunk. A versenyeken egy Bywatch mentőövhöz erősített zsinórt kötnek a derekunkra. Ez arra szolgál, hogy a kint ülő versenybírók lássák, hogy merre közlekedünk a víz alatt, és hogy milyen gyorsan ússzuk le a megadott, általában 400 métert. Ezt úgy hívjuk, hogy tájolás. A palackot kezünkbe fogjuk, amit egy reduktor köt 6


össze, csőhöz hasonlít, így veszünk levegőt. A békatalp un. uszony segít, hogy gyorsabban haladjunk. Nyáron a tengerre is ellátogatunk. Itt már a hátunkon van a palack és egy fekete színű búvárruhát viselünk, így nem érzékeljük a víz hőfokát. A békatalp itt is természetesen a lábunkon van. Egy motorcsónak visz be a mélyebb helyekre. Itt csoportosan búvárkodunk. Leírni nem lehet ezt a csodálatos, ami ilyenkor tárul a szemünk elé. Az a sokfajta növény, medúza, rák, különféle kagylók olyan gyönyörűek, hogy ezt csak az hiszi el, aki saját szemével győződik meg róla. Én sem hittem el egészen az első lemerülésig. Aki igazán kíváncsi a vízi élővilágra, annak őszintén ajánlom, társuljon a mi kis csapatunkhoz, fantasztikus élményben lesz része. Tóth Bernadett

Őszi örömök (avagy beszámoló csapatunk szokásos őszi táboráról) Örömmel vettem a felkérést Alvin részéről, hogy írjak néhány sort az őszi táborról. Mielőtt azonban bármiről is szó esnék, megragadom az alkalmat, hogy az általam adott kacifántos címet egy picit megmagyarázzam. Szándékosan írtam bele a szokásos szót, hiszen évek óta tarjuk ugyanabban az időpontban őszi táborunkat. Ennek ellenére az idén kb. feleannyian voltunk, mint ahányan lenni szoktunk. Én ezt egy igen sajnálatos ténynek tartom, és szeretnék kérni mindenkit, hogy próbálja az eljövendőkben úgy szervezni szabadidős elfoglaltságait, hogy a cserkészprogramokra is maradjon idő. Most pedig a táborról néhány szót. Úgy érzem jól sikerült, családias hangulatban telt el a hétvége. Péntek este a várúr tett minket próbára, hogy mennyire vagyunk jó eszű, szakavatott legények, az egész szombati nap pedig küldetésünk végrehajtását igényelte, melyet éjszakába nyúló vigadozás és játék követett. Vasárnapra esőt rendeltek az égiek, így az ünnepi lovagi játékok szerényebbre sikerültek a tervezettnél. Ez azt eredményezte, hogy korábban indultunk haza, mint ahogy azt előre elterveztük, s így mindenkinek bőven maradt ideje a tanulásra, mosásra, vasalásra…

7


Ha egy kicsit elgondolkoztok azon, amit írtam és esetleg tetszett is, örülök, viszont ha nem, akkor csupán azt tudom javasolni, hogy jövőre legyünk ott mindnyájan és akkor még cikket sem kell róla írni… Nagy Attila, Kalóz őrs Mese, ami MINDEGYIKÜNKRE vonatkozhat Volt valaha négy ember, úgy hívták őket, hogy: MINDENKI, VALAKI, BÁRKI, SENKI. Akadt egyszer egy fontos elintézendő. MINDENKI biztos volt abban, hogy azt VALAKI elintézi. BÁRKI elintézhette volna, de SENKI sem tette meg. VALAKI ezért dühbe gurult, hiszen MINDENKI kötelessége lett volna. Viszont MINDENKI azt hitte, hogy ezt BÁRKI elvégzi, és közben SENKI sem vette tudomásul, hogy ezt MINDENKI elvégezhette volna. A mese úgy végződött, hogy MINDENKI hibáztatott VALAKIT, azért, amit BÁRKI megtehetett volna, de SENKI sem tette meg!

Rover-rovat A rovercserkészetről rovercserkészeknek Mit is lehetne írni erről a témáról, így indulásképpen? Talán egy kis áttekintés és kedvcsináló? Mindegy. Nem vagyok egy prózai típus, úgyhogy megpróbálok a lényegre szorítkozni, gondolom már úgyis unod a cikket. Először is tisztáznék néhány fogalmat: „... Rover cserkész az olyan 16-17 év feletti cserkész, aki nem végez vezetői munkát.” Ez így nagyon szépen hangzik, de ez a definíció sajnos évtizedek óta lejárt. Ma ez úgy hangzik, hogy azok számítanak rovernek, akik betöltötték 16. életévüket, cserkészek, vagy cserkész vezetők. És ezzel már majdnem eljutottam a rovercserkészek feladataihoz. A roverek egy táboron belül mindig egyedi helyzetben vannak. Élveznek bizonyos jogokat, de mind emellett külön feladatokat végeznek el. A táborok szervezése, tervezése a vezetők, illetve a vezetőség munkája. Jó együttműködés mellett általában a csapat vezetősége ezt a feladatot el is tudja végezni különösebb erőfeszítés nélkül. A tábor lebonyolítása azonban már sokkal nagyobb létszámot követel. Minden táborban szükség van olyan emberekre, akikre a komolyabb munkákat (nagyobb tábori építmények, anyagbeszerzés, stb.), vagy akár kisebb csoportok irányítását (hajó kormányzása) rá lehet bízni. Ezen kívül szükség van manókra, tündérek, ellenségre, akik a tábor programjait színesítik, valósághűbbé tehetik. Ti akik már ebben a korban vagytok, mind belekóstoltatok, vagy legalábbis beleláttatok már a programok szervezésébe, nem áll messze tőletek az ilyesmi. Talán egy kicsit a jövőről, illetve inkább a tervekről szeretnék még mondani egy-két dolgot. A tél folyamán szeretnénk, ha tudnánk egy olyan tábort szervezni, a rovereknek, ahol a roverek résztvevőként vannak jelen. Erről majd a későbbiekben mindenkit értesítünk. Ezen kívül szeretnénk a rover cserkészetet nálunk is hivatalossá tenni (próbázások, fogadalom, stb.) Geiger István, a fiúraj vezetője

8


Weöres"Örömöm sokszorozódjék a te örömödben hiányosságom váljék jóssággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács; igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindenek javára legyél! Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás; alattad a föld, feletted az ég , benned a létra."

Gondolatok

egy

nyári

tábor

után

Hófúvás, mínuszok, dolgozatok, vizsgák… Mi más tudná ilyen körülmények között feldobni az embert, mint a jóízű nosztalgia. Az emlékek, melyek még oly frissek, hogy szinte mindenről rájuk asszociálunk, s mindenkinek oly lelkesen mesélünk róluk akár századszor, ezredszer is. S ha az őrsök összeülnek, még mindig fix téma egy-egy tábori sztori. Mert hát igen, a nyári táborról van szó. Arról a tíz napról, melyet július közepén az Ányási-kanyarban együtt töltöttünk, illetve tölthetett az, aki vállalta, hogy esetleges más programjait lemondva a csapatot, cserkésztestvéreit helyezi az első helyre. Szerintem senki sem bánta meg, aki így döntött. Aki meg nem… Miközben írom e beszámolót, ismét fel-feltörnek az emlékek. Az utazás, amikor a többség - talán előre számolva a tábori alvási körülményekkel, - még utoljára megpróbálta kipihenni magát; majd amikor körülbelül 10 km-rel a cél előtt derült ki, hogy a nyári eleji árvizek eredményeképpen a főutat lezárták, s mintegy háromnegyed órás kerülővel érkeztünk meg Baksra. Ekkor még nem sejtettük, hogy a gáton újabb akadályt kell leküzdenünk, ezúttal sár formájában. Ki a gumicsizmás, ki a mezítlábas megoldásra esküdött, de igazán eredményesnek egyik sem bizonyult. A megszokott első napi programok (sátor-állítás, körletépítés, stb.) mellett persze a vizet is azonnal le kellett tesztelni, s megállapítást nyert, hogy a „szőke” Tisza idén is méltó maradt nevéhez – esténként nem győztük az iszapot kimosni a fürdőruhákból. Nem áll szándékomban részletes eseménynaptárt írni, hisz aki ott volt, úgyis emlékszik az eseményekre; aki meg nem, annak három-négy mondatban úgysem lehet elmesélni, mi minden történt ebben a tíznapos vízitáborban. A kenuzás és úszás adott volt, emellett a bátrabbak a kajakot, a még bátrabbak a vízisít is kipróbálhatták, vezettünk motorcsónakot, terepjárót, s persze a számháború és a fergeteges métázások sem maradhattak el. Egyszóval eléggé sportosra sikerült ez a tábor. Az akadályversenyek sem a megszokott séma szerint zajlottak, hanem a víz főszerepet vállalva tette még élvezetesebbé és nehezebbé az egyes feladatokat. Az éjszakai fáklyás evezés és az utolsó tábortűz – melyről írni nehéz, azt átélni kellett, - tették még feledhetetlenebbé kilencedik nagy-táborunkat. Látszatra tehát minden szép és jó volt. Látszatra… Mert a látszat mögött mindig megjelenik a valóság is. Igaz, abból mindenki maga vonja le saját következtetéseit, s alakítja ki önálló - vagy kevésbé önálló - véleményét. Nincs ez másképp a táborral sem. A számos izgalmas és nagyszerű program mellett, melyekért köszönet és hála a szervezőknek, a hangulat nem volt mindig olyan felhőtlen. Persze tudom én, és tudja mindenki, hogy lehetetlen ötven embernek tíz napon keresztül úgy egymás mellett élnie, hogy ott a legapróbb súrlódások se történjenek meg. De sajnos itt nem apró súrlódásokról volt szó. Akik ebben érintettek voltak, tudják, miről van szó. S bár lehet, hogy azóta egymás keblére borultunk, s békejobbot nyújtottunk egymásnak, 9


azért a táborra gondolva ezek az emlékek is mindig fel fognak tűnni. Kár, hiszen ez valóban az egyik legjobban sikerült táborunk volt. Mert mindezek ellenére tényleg az volt! Igyekeznünk kellene a jövőben egonkat jobban háttérbe szorítva még inkább a közösségért cselekedni, s előbb saját szemünkben a gerendát megkeresni, s csak utána kezdeni el a szálkákat kutatni. Ebben bizonyosan segítséget jelenthetne, ha táborainkba felelős megválasztott vezetőnk is velünk tartana. Erre azonban sajnos elég ritkán került sor az utóbbi években. Ne firtassuk ennek okát, de tény, hogy egy-egy hosszabb együttlétet jelentő táborban bizony szükség lenne a jelenlétére. Egyrészt mert a cserkészév koronája a nyári tábor, egy egész évi munka eredménye, s nem mindegy, ki milyen hatásokkal, élményekkel tér haza. Másrészt – hogy csúnyán fejezzem ki magam, - lakva ismerni meg az embert, még ha cserkész is, s azt hisszük, már nagyon jól ismerjük. Hiszen mi is csak emberek vagyunk. Igazán a táborokban derül ki, ki milyen, kire lehet számítani, s kire kevésbé. Mert ha egész évben akár hetente is találkozunk, mindenki igyekszik jobbik oldalát mutatni. Ezen nincs mit csodálkozni, ez természetes emberi tulajdonság. Azonban tíz napon keresztül éjjel-nappal nem tud valaki szerepet játszani, ilyenkor előtűnik mindenki igazi énje. S parancsnokunk ezeket az igazi éneket nem ismeri! Egy kicsit elkalandoztam, hiszen a táborról kezdtem írni, így azzal is szeretném befejezni. Mindenekelőtt az egész csapat köszönetét szeretném Csicserónak tolmácsolni, aki igyekezett az egész tábort kézben tartani; Rebynek, aki megszervezte ötven ember tíznapi étkeztetését; Fruskának, aki mindezt kivitelezte (nem is akárhogyan!); Gábor bácsinak, hogy szakértelmével és technikai felszereléseivel hozzájárult a tábor még sikeresebbé tételéhez; Rudi bácsinak az oly nélkülözhetetlen segítségéért a szállításokban; s végül, de nem utolsó sorban Lajos atyának, aki hat napon keresztül sátorozott velünk a Tisza-parton, mutatva ezzel mindannyiunk számára követendő példát. Személye által a cserkésztábor lényegileg lett több, mint egy egyszerű sátortábor, s így érkezhettünk haza nemcsak fizikailag, de lelkileg is megerősödve. Befejezésként csak egyet szeretnék mondani. Senki se feledje: egy tábor – vagy legyen az bármi más, - attól lesz jó, hogy mi azzá tesszük. Ebben mindannyiunknak közre kell működnünk, hiszen ez mindannyiunk közös érdeke. Geiger Nóra, Denver őrs

10


A 923. Pázmány Péter cs.cs. 1999-es táborának rögtönzött csapatindulója Geiger Csicse szeretnék lenni, Fejesekkel kezet törni, Nincsen nekem vágyam semmi... Kysss Hüje szeretnék lenni, Poénokon röfögve nyögni, Nincsen nekem vágyam semmi... Dózsa Alvin szeretnék lenni, Mindenen jól megsértődni, Harmadnapra kibékülni, Nincsen nekem vágyam semmi. Kis Nagy Ákos szeretnék lenni, Tarkan nótájára csörögni, Nincsen nekem vágyam semmi... Nagy Joe szeretnék lenni, Vízilabdától deltás lenni, Nincsen nekem vágyam semmi... Valek Bandi szeretnék lenni, Fürdősátrat jól elkerülni, Nincsen nekem vágyam semmi... Túró Rudi szeretnék lenni, Éjjel-nappal nagyobbra nőni, Nincsen nekem vágyam semmi... Soós Zolee szeretnék lenni, Engedélyemmel gizdáskodni, Nincsen nekem vágyam semmi... Kis Balázs szeretnék lenni, Mindenkinél Getto-bb lenni, Nincsen nekem vágyam semmi... Kondér Petra szeretnék lenni, Éjjel-nappal Schwarzit szidni, Nincsen nekem vágyam semmi... Lengőláb szeretnék lenni, Mutáns lábbal pontot adni, Nincsen nekem vágyam semmi...

11


Menő Schvarnyó szeretnék lenni, Minden nővel frigyre lépni, Nincsen nekem vágyam semmi... Szöszke Reby szeretnék lenni, 25 órát szoliban sülni, Nincsen nekem vágyam semmi... Pausch Robi szeretnék lenni, Törött lábbal táborba jönni, Nincsen nekem vágyam semmi... Geiger Mike szeretnék lenni, Éjjel-nappal maltert keverni, Nincsen nekem vágyam semmi... Kovi Gábor szeretnék lenni, Fejesemmel műugrást nyerni, Nincsen nekem vágyam semmi... Dózsa Imre szeretnék lenni, Menet közben jókat púzni, Nincsen nekem vágyam semmi... Az én apám szeretnék lenni, Úszó stéget építgetni, Nincsen nekem vágyam semmi... Kis Gyuszi szeretnék lenni, Úszógatyámba belenőni, Nincsen nekem vágyam semmi... Staub Gyuri szeretnék lenni, Marttenβ-szemmel fogat mosni, Nincsen nekem vágyam semmi... Jófej Máté szeretnék lenni, Lábujjhegyen balettot nyerni, Nincsen nekem vágyam semmi... Nagy János szeretnék lenni, Szopránommal VATTANCSÚZNI!!! Nincsen nekem vágyam semmi... Nagy Tibi szeretnék lenni, Méretemmel a plafont leverni, Nincsen nekem vágyam semmi... Denver őrs szeretnék lenni, Állandóan EGO-nak lenni, Nincsen nekem vágyam semmi... By: Rudi, Gyuri, Zolee 12


SZOLGÁLAT Két fajta szolgálat létezik. Az egyik szolgálat a társadalmi megosztás szüksége miatti fölé- és alárendeltségből adódik. Az alárendelt szolgálja a fölérendelteket. Ez egy elnyomásból adódó kényszer szolgálat. Az uralkodó réteg jól érzi magát és elvárja, megköveteli a szolgálatot. Az elnyomott réteg pedig, hátrányos helyzete miatt, általában sínylődik. A másik szolgálat a szeretetre épül, nincs benne elnyomás és kényszer. A fölérendelt, Istentől kapott rátermettségével szolgálja az alárendeltet és az alárendeltek, szívesen szolgálják a fölérendelteket, mivel ezek az utasítások a saját javukat szolgálják. Ez a második szolgálat él a cserkészetben. A szereteten alapuló szolgálatnál a rátermettséget a vezetésre ki kell érdemelni a vezetettek részéről. Ha ez nem így jön létre, akkor ez eltolódhat az első szolgálati típus felé, és nem lehet irányítani, hogy ne váljon teljesen azzá. A cserkészcsapatunknál két fajta vezetésre alkalmas csoport alakult ki. Egyrészt a tényleges vezetők (pk.ok, rpk.-ok, öv.-ök). Másrészt az öreg és felnőtt cserkészek. A felnőtt cserkészek szolgálata, talán még egy kicsit bonyolultabb, mint a vezetőké, mivel nincs vezetői beosztásuk. Tehát ők a szolgálatukkal csak burkoltan irányíthatják a cserkészeket. A felnőtt cserkésznek meg kell találni azt a „hangnemet” a cserkészekkel, amivel nem is veszik észre, hogy őket vezetik. Ezt a szolgálatot a példamutatással kell kezdeni. Ez az alapja a felnőtt cserkészetnek. Arra kell törekednie, hogy az ő életével, cserkész munkájával a jóra törekedjen. Felnőtt cserkész az lehet, akit a csapat elfogad (esetleg mintaképül). A csapatmunkája olyan szolgálatnak kell lennie, ami segíti a csapat vezetőinek a munkáját (pl.: szállítás, főzés, tábor biztonságossá tétele, csapatfelszerelés gondozása, csapatotthon karbantartása, stb.). A legkényesebb rész a felnőtt cserkészetben az a szolgálat, amikor olyan feladatot kap a vezetőktől, ami a cserkészek vezetését jelenti (menetgyakolás, akadályverseny megrendezése, konyhai szolgálat vezetése, stb.). Ilyenkor van szükség arra a bizonyos hangnemre, amikor feladatokat kell adni cserkészeknek, hogy ez a feladat érdekes, szórakoztató vagy esetleg úgy tűnjön, mintha a cserkészek segítenének a felnőtt cserkészek munkájában. Minden féle képen kerülni kell a sértő, lenéző, kioktató hangnemet, hiszen a cserkészek zöme kamaszok és ők nem tűrnek semmi féle tekintélyen alapuló vezetést. Ehhez a szolgálathoz sok türelem, tapasztalat, jó ötletek kellenek. Reméljük, a csapatunk felnőtt cserkészeiben ezek az erények meg vannak illetve ki fognak alakulni, és szolgálatukkal növelik cserkészcsapatunk nívóját. Nagy János, a felnőtt raj vezetője

13


Cserjék, bokrok ismertetői Húsos som Termését szeretik a madarak. Finom lekvár és befőtt készíthető belőle. Termése piros színű. Csipkebogyó - vadrózsa Termése igen gazdag C- vitamin-tartalmú. Gyógytea és lekvár készíthető belőle. Termése piros színű. Cserszömörce Az őszi erdő tűzszínű szépsége. Fekete bodza Júliusban nyílnak illatos virágai, melyből szörp és tea készíthető. Termése érett állapotban fekete bogyó. A bogyók nyersen nem fogyaszthatók, de finom lekvár főzhető belőlük. Kecskerágó 2-3 m magasra is megnövő lombhullató cserje. Kisebb fává is megnőhet. Termésének színe piros, formája igen szép, de mérgező hatású. Fagyal 4 m-nél ritkán nő magasabbra. Fehér virágai május-júliusban nyílnak. Termése borsó nagyságú, fénylő fekete bogyó. Levele, bogyója mérgező. Marosi Szilvia, a lányraj vezetője

14


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Pázmány-régi-01 by 923pazmany - Issuu