Skip to main content

Szemfüles (november)

Page 1

Salátanap 2012 Ahogy egy egészségtelen étrendet dob fel egy vitaminban gazdag saláta, úgy pezsdítette fel a diákok szürke hétköznapjait a tizenötödik alkalommal megrendezésre kerülő Salátanap. A nagy napot sok készülődés előzte meg, dekoráció, plakátkészítés, szónoki beszéd írása és persze a recept összeállítása.

Korán reggel a köszöntő beszéd után a biológia iránt érdeklődők tartották meg előadásaikat, amelyekből például sokat megtudhattunk arról, hogy hogyan maradhatunk egészségesek télen is. Ezután az osztályok nekiláthattak a várva várt feladatoknak. A váltóverseny, a leglátványosabb szám, kemény erőpróba volt a csapatok számára, a berendezést és magukat sem kímélve harcolt minden csoport a diadalért, néha nem kevés derűt okozva a közönség tagjainak ezzel. Utóbbi mondatomban leginkább a versenyt megkoronázó végső feladatra gondolok, amelyben egy mamusz, egy szoknya és egy bukósisak „társaságában” folyt a küzdelem. A végén a 12.B osztály öröme volt a legnagyobb.

Mindeközben lezajlott a totó is, melyen ezúttal nem a magyar NB1 heves küzdelmeire lehetett tippelni, hanem biológiaikémiai kérdésekre, ebben a versenyszámban a 11.E osztály mozgott a legotthonosabban. A totóval egy időben zajlott végbe a szónoki verseny is, témája a bioélelmiszerek voltak. A könyvtárt sok értékes és - témáját tekintve - egészséges gondolattal töltötték meg a versenyzők, voltak akik a jól bevált érveket használták, és olyanok is, akik új síkra terelték a kérdést. A kategória győz t ese a 11.A oszt ál y l et t , Costin Boglárka írásával, amelyet Virágh Benjámin adott elő kiválóan. A művészlelkű erkelesek a szemétkompozíciók és a plakát kialakításában teljesedhettek ki. A szemétszobrok kedvenc alapanyaga a kartondoboz volt. Több csapat a nagyságban látta a siker zálogát, azonban a versenyszámnak a legkisebb szemétszobor lett a győztese (persze nem mérete, hanem tartalma miatt), ez pedig a 11.B osztály emlékkönyve volt. A plakátot a 12.E osztályból Tóth Rebeka kivitelezte legjobban a zsűri szerint. Már leírtam mindent, kivéve a nap leghangsúlyosabb részét, a salátakészítést. Mind a 18 osztály részt vett a saláta elkészítésének és tálalásának folyamatában. Több műnek az ősz adott témát, míg néhányak egy-egy ország konyháját hozták el iskolánkba. A Prohászka Béla mesterszakácsot is sorai között tudó zsűrinek legjobban a 11.E osztály receptje, és a 13.E osztály salátája volt ínyére. Erdész Ádám

1. oldal


Szónokverseny Egyem vagy ne egyem? Vegyem, vagy ne vegyem? Ez itt a kérdés! (Szatirikus szónoklat a valóságról) - Egyem vagy ne egyem? - szól a kisnyugdíjas, amint a 20 deka párizsiját, zsömléjét és Kőbányai sörét szemléli. - Vegyem, vagy ne vegyem? - folytatja mélázását a patikában, amikor a gyógyszereit kellene kifizetnie. Enni akarok, vagy gyógyszert szedni? - Egyem vagy ne egyem? - töpreng az általános iskolai végzettségű „újgazdag” milliomos, amikor a fekete kaviárt próbálja egyesíteni a habos tortával, hogy ezeket az egyik leghíresebb és legdrágább belga sörrel öblítse le. Ja, hogy ezek nem illenek össze? És kinek mi köze hozzá?! - Vegyem, vagy ne vegyem? – mutatja a gondolkodót az „új nemes”, miközben vadonatúj 7-es BMW-jéhez igyekszik csatlakoztatni a luxus kategóriájú, szétnyithatós lakókocsiját. Ilyen összeállításban mobil lakosztálya senkinek sincs a környéken! Vajon észrevesznek engem? - Egyem vagy ne egyem? – kérdezi önmagától az orvos, miközben a vörösboros körömpöri kalóriaés koleszterintartalmát igyekszik megsaccolni és haskörfogatára, vércukrára és vérnyomására gondol. - Vegyem, vagy ne vegyem? És hány plusz ügyeletet kell még vállalnom ahhoz – igyekszik gyors fejszámolást végezni az orvos - hogy gyermekeim tankönyveit, magánóráit és a rezsiköltséget is időben be tudjam fizetni? - Egyem vagy ne egyem? – tanakodnak a gimnáziumi tanárok. Sok benne a vegyi elem, a molekuláris összetétele is kétséges, nyüzsögnek benne a pro- és eukarióták – de ettől még lehet, hogy ehető. És ha innen nézem nem is mozog annyira szól a kémia és biológia tanár. Ennek az elektromos feszültsége és a mágneses erőelosztása optimális, de nagy a forintban kifeje-

zett ellenállása és pontatlan a logaritmusa is – mondja a fizikus - matematikus. Helytelenül írták a nevét! Földrajzilag és történelemileg nem hazai! Esztétikailag hiányos! Testünk fizikai erejét, rugalmasságát és hajlékonyságát hátrányosan befolyásolja! - szólnak a többiek. De éhesek vagyunk és enni akarunk! Enni vagy nem enni, venni vagy nem venni? Milyen ostoba kérdések ezek! Azt esszük, és azt vesszük, amit csak akarunk! Csak próbálják meg tisztelt képviselő társaink a „NEM” gombot megnyomni-kiáltja határozottan a politikus. Enni vagy nem enni? – minden magára adó celeb számára ez egyértelmű: ha „bio”-nak mondják, és ha alacsony a kalóriatartalma, az a miénk! A pacal pörköltöt és a hagymakarikás csülköt pékné módra elkészítve úgyis a késő esti órákban gyömöszöljük be, amikor a kamerák nem látnak. Vagy nem? Venni vagy nem venni? – Hát persze! Minden, ami menő, de átlagos, szürke ember számára kényelmetlen és kihívó – az nekünk való! Próbáltál már 15-17centis tűsarkúban és ugyanolyan hoszszú szoknyában lehajolni a zsebkendődért? Na, ez, ami nekünk val ó, celebeknek! Enni vagy nem enni, venni vagy nem venni? – egy jó szakmunkás számára ezek nem kérdések! A kifejezetten jól táplált szaki két szusszanás és két hörpintés közben számlázik: - kiszállási díj: 5.000 Ft, tömítések cseréje: 2.000 Ft, távozási díj: 5.000 Ft. Persze, hogy azt eszem és azt veszem, amihez kedvem van! Na de ki akar ma szakmunkás lenni?! Eszem vagy nem eszem, veszem, vagy nem veszem? Miről is vitáznak ezek a felnőttek?– kérdi a kétségbeesett gimnazista. Hát nem egyértelmű: hogy ezek a kérdések soha ne merülhessenek fel, mi mind politikusok vagy celebek akarunk lenni?! Hát nem ezért tanulunk ennyit? Molnár Ágnes

2. oldal


Oktoberfest

O'zapft! - hangzott el a mondat, miután hagyományszerűen fahordót lékelt, és kortyolt a friss nedűből október 25-én Szűcs Levente igazgató úr, megnyitva ezzel iskolánk Oktoberfest-jét, amit a német munkaközösség rendezett meg a müncheni fesztivál mintájára. A helyszínt, az Erkel Ferenc Gimnázium klubházát, a megnyitó előtt egy órával tetőtől talpig bajor díszekbe öltöztették a lelkes diákok. Felkerült a rengeteg kék-fehér szalag, mindemellett a szintén ilyen színekben pompázó léggömbök sokasága bűvölte el azokat, akik beléptek a helyiségbe. A kiegészítők közé tartozott a számos eredeti német söröskorsó, hatalmas söröshordók, és a fahordó, amely a kezdésnél, a megnyitón kapott főszerepet. A bejáratnál közvetlenül megtalálható volt a látványos büfé, melynek menüjén különböző ínyencségek szerepeltek. Meg lehetett kós-

tolni a Bratwurst-ot, vagyis a sült virslit, eredeti bécsi zsemlében, mustárral ízesítve, az alma- és a bodzafröccsöt, és természetesen a fesztivál legnépszerűbb italát, a sört (mindezeket persze alkoholmentes formában). A büfénél a felszolgáló diákok bajor ruhában, német nyelven vették fel a rendeléseket, aminek következtében néha bizony mókás helyzetekbe kerültek. Mivel sokan érkeztek úgy, hogy nem tanultak németül, a kommunikációs problémákat nem feladva, magyar nyelven, hanem német-activity módon küszöbölték ki. A programok egésze alatt folyamatosan készültek a német specialitások, így keringtek a finomabbnál finomabb illatok a teremben. A felszolgálólányok kifogástalanul helytálltak a rendezvény teljes időtartama alatt, pedig a rengeteg étel elkészítése nem volt könnyű feladat. A legfőbb műsorszám a bajor népviseletbe öltözött néptáncosok bemutatója volt. A koreográfia, melyet Kardos György tanár úr tanított be, bajor körtáncokból állt, ahol lányok és fiúk együtt, nem pedig párként táncoltak. Ezt követően a résztvevők megtanulhatták ezeket a tánclépéseket, majd az egész műsorszám jó hangulatú közös táncolásba torkollott. Az Oktoberfest célja az volt, hogy bemutassa München egyik legnépszerűbb fesztiváljának kultúráját, és szemléltesse a német nyelv szépségét a buzgó diákseregnek. A rendezvény reményeink szerint elindított egy hagyományt, amit a tanulók ígéreteik szerint gondosan szeretnének ápolni.

3. oldal

Hack Andrea


LEMEZKRITIKA Jake Bugg avagy a country és a folk rock újra él Aki egy kicsit is kutatott új előadók után az interneten az elmúlt hónapokban, az bizonyára találkozott már Jake Bugg nevével. 2012 májusában már Jools Holland műsorában tornáztathatta hangszálait, majd a BBC egy másik adásának keretein belül is pengethetett. Ezen előadásaival is magasra tette a lécet vetélytársai számára. A tinédzseréveinek végét taposó nottinghami ifjú többek között meghódította már a világ egyik legnépszerűbb rádióadóját is - több száz fiatal lány szívével együtt. Nem lehet hibáztatni őket, a srác sztáralkat a javából: elképesztően tehetséges, fiatal és jóképű. Azonban a zenében igencsak jártasnak tekinthető Gallagher tesók is látnak fantáziát a fiúban (Liam saját márkájába öltöztette, és azóta is híven támogatja, Noel pedig turnézni vitte). Sikerességét bizonyítja továbbá, hogy saját nevét viselő debütáló albuma első helyen nyitott a hivatalos slágerlistákon, ezzel letaszítva onnan Leona Lewist. A lemez olyan szinten egységes hatást kelt, hogy kár is lenne kiemelni bárme-

lyik dalt. Az összes szerzemény őszinte és egyéni gondolatokkal teli. Olyan hatást kelt bennünk, mintha egy nyugalmas brit tájat néznénk, ahogyan az időjárás lassítva nyárból őszbe ível át. Jake képes olyan elegáns egyszerűséggel énekelni az élet legkegyetlenebb pofonjairól, mintha legszebb ajándékairól áradozna - ettől is csak szerethetőbbé válik. Stílusát leginkább egy Bob Dylan-Beatles keverékként lehetne jellemezni (ami meglehetősen kellemes és frissítő a huszonegyedik században), mégis megtartja sajátos vonásait, amitől igazán „Jake Bugg-os”-nak nevezhetjük. Nagyra értékeljük, hogy a napjainkban hatalmas népszerűségnek örvendő elektronikus hangzástól száz százalékban távol tartja magát (és ennek hangot is ad, ha kérdezik), mégis elképesztően fülbemászó korongot dob elénk. Aki híve az utóbbi években előbukkant brit indie együtteseknek, az biztosan nem fogja megbánni, ha áldoz Jake Bugg-ra negyven percet. Galambosi Eszter

4. oldal


10 kérdés – 10 válasz Interjú a MADRAPUR zenekarral (avagy a dalaikon kívül mi is teszi ezeket a délceg férfiúkat)

Ebben a hónapban az Erkel falai közül kikerült zenekarok talán legeredményesebb képviselőjével, a – jelenlegi felállásban két, egyébként – négy éve működő Madrapurral készítettünk interjút. Íme Kozma Máté [ének, gitár], Szabados Gábor [basszusgitár] és Nagy Gábor (Pogi) [dobok] őszinte válasza néhány kérdésre.

Pogi: Számomra leginkább egy jó próba, egy remek számkezdemény, vagy akár egy überbrutál koncert tudja adni a legnagyobb löketet. De nyilván mindenkinek vannak példaképei nálam.

Máté: Minden, amit ingyen kapunk meg emiatt.

Gabi: Új dolgok megismerése mindenképp inspirál. Legyen az zene, fotó, könyv, film bármi… Amikor olyan koncertre látogatok, akiket még nem igazán ismerek, és beszaratnak a zenéjükkel, akkor azt érzem, hogy jó lenne így tolni, csak aztán jönnek a próbák, és utópiává válik a dolog. A többiek lehet, hogy nem ismerik el, de egymást is inspiráljuk ám! Tutira mondom.

Pogi: He-he : ) A zenélés? És persze a zenésztársakkal együtt töltött idő.

Mennyit változott a zenei ízlésetek a kezdetek óta

Gabi: A kilátástalanság.

Máté: Nem változott.

Kit vagy mit tartotok legnagyobb inspirációtoknak?

Pogi: Én mindig is mindenevő voltam (az igényes, fogyasztható zene terén!). Otthon szüleimtől a jazz, blues, magyar alapoktól kezdve a klasszikusig mindent kaptam. Később általános iskola felső tagozatától Prodigy-vel, majd Slipknot-tal ismerkedtem. A gimnázium alatt pedig elektronikusabb irányok is a figyelmem középpontjába kerültek (pedig azt korábban nem tudtam volna elképzelni). Mostanában például hip hop-ot és rappeket hallgatok szívesen.

Mi a zenészélet legjobb része?

Máté: Kim Deal ősszel, Josh Homme télen, Kurt Cobain tavasszal, nyáron pedig a sör.

Gabi: A saját zenei ízlésem nem sokban változott. Bármit meghallgatok, és bármit képes vagyok szeretni, ha értéket találok benne. Arra törekszem, hogy minél szerteágazóbb zenei vonalakat ismerjek meg,

5. oldal


így nagyobb rálátásom lesz az egész „zenére” mint fogalomra. Kb. mint egy végtelen puzzle, mindig találok új darabokat, amik illenek a képbe. A zenekar ízléséről pedig annyit, hogy egyre buzisabbak a számok. Reméljük, így több ember fog velük szimpatizálni.

be utaznék, sokkal izgalmasabb lenne. Zenétől függetlenül pedig gimi másodikba, mikor még bírta a belem a bort. Kitől szabadulnátok meg legszívesebben napjaink előadói közül? Máté: Dirty Slippers? Nem, Skrillex. Pogi: Pfuha… lenne kitől, az biztos. Van, akit emberi jelleme és természete miatt nem látok szívesen, és van, akit azért, amit csinál mint előadó. Ha ez a kettő még párosul is, akkor biztos, hogy ledobnám egy szakadékba. Gabi: Ez a japán vagy kínai gyerek elég idegesítő, akit most mindenhol széthypeolnak.

Ha bárkit választhatnátok, kivel koncerteznétek vagy készítenétek albumot, és miért? Máté: Dave Grohl, mert nagyon veri azt a dobot. Pogi: Hát én a Kozmát meg Gabikát nem hagynám ki senki kedvéért. Olyan emberekkel zenélnék legszívesebben, akiknek szeretem a zenéjét, vagy tisztelem a munkásságát. Gabi: Mondjuk én szívesen készítenék néhány albumot Pogival meg Mátéval. Leginkább azért, mert jelenleg ők is abban a zenekarban tolják, amiben én. Ha megtehetnétek, melyik korba és hova ugranátok vissza csak a zene miatt? Máté: ’60-as évek, London. Pogi: 1920-30, jazz, blues. Gabi: Zene miatt nem ugrok múltba. Ami megtörtént/elhangozott zeneileg, azt most mind meg tudom hallgatni. Inkább a jövő-

Mi az az elismerés, amire csak legmerészebb álmaitokban mertek gondolni? Máté: Béke Nobel. Pogi: Pfü. Ezen még sosem gondolkoztam, de biztos nem valamilyen díj. Inkább teltházas koncertek jó közönséggel, kiváló hangulattal, és hogy meg tudjunk ebből élni. Ez nekem bőven elég lenne. Gabi: Pluszosan jövünk ki koncert után, illetve a ds előtt játszani, bárhol, bármikor. Miféle egyéb projektjeitek akadnak még? Máté: Én a szakállamon dolgozok, van jövője, fejlődőképes. Pogi: Én sok mindenen gondolkoztam mindig is, zenében is, mivel sok mindent szeretek. De ha minden jól alakul, akkor valami sampleres elektronikus dolgot szeretnék kipróbálni, vagy zenéket írogatni. A festés megy, köszönöm szépen, igyekszem benne egyre többet fejlődni. Meg nemrég szóba került ná-

6. oldal


Gabi: Meg kell tanulnunk, hogyan vigyünk haza három rekesz sört, mert csak kettőt bírtunk elcipelni, a harmadikat így odaadtuk ajándékba. Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

lam egy másik zenekar, de még nem körvonalazódott teljesen. Gabi: Én másfél éve írom a szakdogám, az elég nagy project, meg volt egy másik „zenekar” amelyben Mátéval és a szegedi Kiabátor dobosával, Olivérrel próbálkoztunk bőgő nélkül. Születtek számok, meg szereztünk új tapasztalatokat, aztán a dobos forma felhagyott a dobolással, így most azon gondolkozunk, hogy „egybeolvasztjuk” a kettőt. Így négyen lennénk, én tolnám a másik gityón (merthogy a számok két gitárra íródtak), és kéne egy basszeros. A zenekar részt vett 2011 októbere és 2012 májusa között a Szegeden megrendezett Amatours tehetségkutatón, amit sikerült győzelemmel zárni, így a srácok több mint 21 feltörekvő bandát taszítottak maguk mögé. A zsűri szerint a legösszerakottabb produkció a Madrapuré volt, amiben „az összhatás, a kiállás, a hangszerelés és végül, de nem utolsósorban a legfontosabb szempont, az eredetiség” is a helyén volt. Arról kérdeztük a bandát, hogy az ő szemszögükből hogyan lehetne leírni az Amatours tehetségkutatót. Máté: Amatőr. Pogi: Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de sok hűhó semmiért.

Máté: Felveszünk pár számot akusztikusan lehetőleg még idén, most éppen ezen dolgozunk Gabival, aztán ez valamilyen formában megjelenik majd, és szét lehet hypeolni, hogy mindenki a falra másszon tőle. Pogi: Befejezni az egyetemet, és még többet zenélni, festeni, és valahogy elérni azt, hogy ha felkelek, és valami eszembe jut, azt gond nélkül megtehessem. Gabi: Madrapur 2.0 nagyon sok finomsággal.

Ugyan arra, hogy mikor hallhatjuk és láthatjuk őket legközelebb élőben játszani, a fiúk nem tudtak pontos választ adni, azért érdemes figyelni a zenekar Facebook-üzenőfalát. Ha le is maradtál mindkét KÖRF-ről, esetleg a SZIN-en is elszalasztottad fellépésüket, talán elcsípheted belátható időn belül az Erkel Gimnázium öregdiákjait valahol a közelben. Addig is lehet tombolni nyugodtan, néhány dalt megtalálhatsz a YouTube-on vagy a banda Soundcloud oldalán.

7. oldal

Galambosi Eszter


KÖNYVAJÁNLÓ Jókai Anna: Éhes élet Újabb hónap, újabb könyv. Mint ahogy azt már az előző számban beharangoztam, Jókai Anna Éhes élet című regényéről fogok egy pár dolgot megemlíteni. Néhány gondolatot már megosztottam veletek a legutóbbi lapszámban. Érdekes a könyv azért, mert nem a szereplők és a párbeszédek vannak a középpontban, hanem a karakterek gondolatai. Van itt minden: pénz, szex, halálvágy, vagy akár a beteges élni akarás. Ebben a könyvben mindenki találhat valamit magából. A XXI. század átlag emberi életét mutatja be. A furcsasága a könyvnek, hogy bár napjainkban játszódik, és a ma emberéről szól, mégis helyenként furcsán régimódi beszéd elemeit véltem felfedezni (de ezt betudtam az írónő életkorának). Ami még esetleg ezen kívül nehézséget okozhat, az idegen szavak használata. Persze ez csak hasznos lehet, mivel ha nem érted azt a bizonyos szót, mert, mondjuk, latin kifejezés, vagy egyszerűen csak még nem hallottad, akkor felütöd az idegen szavak szótárát, megkeresed, és kapásból bővült a szókincsed. Nem szaporítanám tovább a szót, mindenkinek figyelmébe ajánlom a könyvet. Olvasása közben elgondolkodhatunk rajta, hogy min kellene változtatni, hogy boldogok legyünk. Kellemes olvasást kívánok!

Balog Zita

KÜLÖNÓRA Töris délután egy volt erkelessel Az őszi szünet utáni első hétfő délután rendhagyó történelem órán vehettek részt az erkeles diákok. Az előadás helyéül szolgáló 04-es terem tele volt olyanokkal, akik emelt óraszámban tanulják a történelmet, illetve akik fakultációként választották a tantárgyat. Mellettük természetesen tiszteletüket tették a diákok mentorai, a történelemtanárok is. Ők nem csak az előadásnak örültek, hanem annak is, hogy az előadóban felfedezhették egy régi tanítványukat is. Fürj Orsolya évekkel ezelőtt még az Erkel padjaiban ült, és lelkesen hallgatta tanárait. Most viszont fordult a kocka. Ő áll a katedrán, és ő magyaráz. Szerencsés a témaválasztás, hiszen Magyarország két világháború közötti útkeresése több ízben is előfordulhat a történelem érettségin, mind közép, mind emelt szinten. Bár a diákok többsége még az I. világháború eseményeinél jár, gyorsan be tudtak kapcsolódni a 20-as, 30-as évek történelmébe. Az előadás során elhangzottak a kor legfontosabb eseményei, a párizsi békekonferenciától kezdve Trianonon át egészen az első bécsi döntésig. Fürj Orsolya a hangsúlyt azonban inkább a külpolitikára fektette, azon belül is Magyarország Angliával való viszonyára. A diákok többsége szorgosan jegyzetelt, hiszen mondhatni, egy komplett érettségi tételt hallhattak. Az előadás mindenki számára hasznos volt, hiszen átlátást adott a kor kül- és belpolitikájáról, az akkor aktuális területi elrendezésekről, más nagyhatalmak Magyarországhoz való viszonyáról, valamint körvonalazta a II. világháború előzményéül szolgáló eseményeket is. Az elhangzottakat sokan még a tanórák keretein belül is megvitatták. Soós Réka

8. oldal


Ahol a (H)ősök szelleme jár avagy magyar fakosok Pesten Reggel hat óra. Ásítások közepette mosom ki az éjjeli csipát a szememből. Megkeresem édesapámtól megörökölt (véletlenül sem fehér) ingemet, erkeles nyakkendő, aztán a megszokott algoritmus: biciklire föl és indulás. Amíg osztálytársaim illedelmes gyerek módjára iskolába indulnak, addig én más irányt veszek. Nem, nem lógni szeretnék, hiszen minden vágyam egy szombati tanítás, csupán a vasútállomáson van fontos jelenésem. A magyar fakultációs csoport már ott áll a bejárat előtt. Olyan látvány fogadott akkor, amiről nem gondoltam volna, hogy kirándulásunk során még oly sokszor látni fogom. Na de hagyjuk a cigizőket, nyomják el az órára jutó utolsó szálat, aztán szálljunk fel a MÁV egyik jobb időket is megélt személyszállítójára. Elintézzük a kötelező kalauzolást, szerencsére nem szúrta ki, hogy nincs jegyünk. Zöty-zöty, hip-hop megérkeztünk a csabai világvárosba. Már ez önmagában nagy teljesítmény, de nincs megállás, indulás tovább. Pesti gyors, kis zenehallgatás, olvasgatás és persze az elmaradhatatlan pózolások, mert mekkora jó már, hogy vonatozunk. Laza három órás út után elérjük a Keleti pályaudvar modern, graffiti művekkel kiszínezett csarnokát, hadd idézzek belőlük: Totya a király, Gangsta power, hát nem irodalmi? Rövid séta következik, majd egy még rövidebb metrózás. Sajnos nem sikerült maradék nélkül beszállni egy metróba, de nem kell aggódni, a lemaradókat sem nyelte el a szörnyű pesti valóság. Kérem, vigyázzanak, az ajtók nyílnak, mi pedig kiszabadulunk. Alig várjuk (legalábbis én várom), hogy végre odaérjünk az utazásunk egyik fő célpontjához. A diákoknak ismerősen csenghet Petőfi Sándor neve, a róla elnevezett múzeumban már kevesebben tehették eddig tiszteletüket, de semmi gond, azért vagyok én, hogy valamiféle képet adjak róla. Az épület egy újonnan felújított téren áll. Gyönyörű szép fehér járdalapok és

annál is szebb árak a múzeum mellett berendezett étteremben. Belépünk, és már az előcsarnokban, ahol csak a ruhatár áll, érezhető, hogy ez egy különleges hely, pláne nekünk, akik élünk-halunk az irodalomért. Az állandó Petőfi-kiállítás mellett három időszakos tárlatot meg lehetett tekinteni. Mivel a Petőfivel foglalkozó termek az év minden napjában be vannak rendezve, nem szeretnék senkit megfosztani attól, hogy egyszer elmenjen oda önszántából, ezért sok poént nem is lövök le, inkább egy kis ízelítőt adnék belőle. Németül vezényelő katonafülkétől kezdve, eljegyzési gyűrűkön át, a segesvári földig minden megtalálható, aminek köze lehetett Petrovicshoz. Ahhoz képest, hogy róla magáról jóformán alig tudunk valamit, elég sok új információhoz lehet jutni. Ottlik Géza és Örkény István tárlata viszont már csak idő kérdése, meddig lesz látható, ezért azt javaslom, mihamarabb látogassátok meg! A dobozoló Tóték történetére felhúzott Örkény, valamint a modern látásvilágot bemutató Ottlik-kiállítás engem meggyőzött, pedig nem vagyok az a típusú ember, akit könnyen le lehet venni a lábáról. Aki ismer, az tudja. Nagyon szívesen időznék tovább a múzeum témájánál, de menni kell, nincs mese. Olyasvalami következik, ami nélkül talán nem is tudnánk élni. Pontosan. Elindultunk ebédelni. Viccet félretéve, miután jóllaktunk, újabb metró, és végül a nap fénypontja, a Kerepesi temető (már amennyire egy temető lehet fénypont). Ahogy bent sétálgattunk, éreztem magam körül nemzeti nagyjainknak minden lélegzetét. A ködös időben úgyis nagyon szépen

9. oldal


látszott mindenkinek a lehelete. Ha fel szeretném sorolni, kiknek a sírját látogattuk meg az alatt a bő két óra alatt, azt hiszem, kifogynék a papírból és az oly drága tintából is, ezért csak azokat említem, akiknek a sírja szerény személyemre nagy hatással voltak. Első utunk Erkel sírjához vezetett, ahol a Gimnázium nevében koszorút helyeztünk el. A hatalmas Kossuthmauzóleum, Arany János koporsó alakú emlékhelye és József Attila rozsdásodó és keresztülütött vastömbje, ami hűen tükrözte a költő hányatott életét. Sosem szerettem temetőbe járni, de ezen a helyen valami olyasmit kaptam, amit már senki sem vehet el tőlem, nem mintha önszántamból bárkinek is odaadnám.

Ahogy baktattunk vissza a vonatunkhoz, elgondolkodtam. Hol van a helyem a nagyvilágban? Vajon kiérdemlem valaha, hogy egy helyre temessenek azokkal, akik megváltoztatták a világot? A hazaúton azonban rájöttem, nem is akarom én ezt. Nem kell megváltani a világunkat, elég az is, ha úgy élem napjaimat, hogy bárkinek emelt fővel a szemébe tudjak nézni. Ilyen élmények és ilyen gondolatok keverednek bennem azóta is. Úgy érzem, mindenki, aki részt vett ezen a kiránduláson, kapott valamit, amit már csak nagyon nehezen fog elfelejteni. Legalábbis őszintén remélem.

Ötvös Dávid

FILMKRITIKA A sziget neve: túlélés (Survival Island) Egy ősi törzs tagjai a gonoszt egy piñatába zárják, amit beledobnak egy folyóba, hogy megmentsék a termést. Pár egyetemista, akik egy vetélkedőre érkeznek ugyanerre a szigetre, (természetesen már az első pillanattól fogva részegek) megtalálja és feltöri, remélve, hogy még több tequilát talál benne. Ezzel szabadon engedik a gonoszt, és a körülbelül 140 cm magas anyagbábu gyilkolásba kezd. Lehet-e ez a történet jó filmalapanyag? Valószínűleg nem, de még láthatunk rá példát. Jó lett-e a film? Annyi alkoholmennyiség elfogyasztása után, mint amit a szereplők produkáltak, minden bizonnyal. Nélküle? Sajnos nem. 2002-ben adták ki ezt a műalkotást, amelyet az IMDb felhasználói 2,3 ponttal jutalmaztak a 10-ből. A film egyik legnagyobb hibája, hogy nem tud ironikusan tekinteni magára, és túl komolyan veszi, pedig bármelyik jelenet alapján meg lehet mondani, hogy nem kéne. A szereplők természetesen a „jól bevált” közhely szerint funkcionálnak. Ha futniuk kéne, nem teszik, ha mégis, akkor csak simán különválnak egymástól, jelentős segítséget nyújtva az üldözőnek. Hogy kinek mennyire ijesztő egy tömzsi, leginkább a Csillagok háborújából ismert ewokra hasonlító képződmény, az pedig ízlés kérdése. Azonban pozitívuma is akad a filmnek. Ha a fiunk/lányunk a születésnapi zsúrjára piñatát kérne, de nincs kedvünk finanszírozni ezt a kívánságát, csak nézessük meg vele a filmet, hátha ők még fogékonyabbak az ilyesfajta ijesztgetésre, és meggondolják magukat. Ezenkívül barátokkal valóban szórakoztató, továbbá háttérzajnak is tökéletesek az egyes jelenetek. Értékelés: 10 / 3

10. oldal

Batiz Krisztián


MŰSORKRITIKA A TV2 2012-ben a Voice névre keresztelt énekversennyel keresi Magyarország hangját, s ezzel párhuzamban ettől a műsortól várja azt, hogy sikerül helyreállítania a Megasztár utóbbi években egyre csak csorbuló tekintélyét.

A Voice mottója: itt csak a HANG számít! A négy zsűritag háttal ül a színpadnak, s így csak a fülükre hagyatkozva dönthetnek a porondon állók sorsáról. Ha a produkció elnyerte a tetszésüket, akkor egy gomb megnyomásával a szék megfordul, s a hangoz társul a vizuális élmény is. (Feltételezem, hogy a zsűritagokat közben nadrágszíjjal fenyegetik, ha nem elég extravagáns mozdulattal nyomják le azt a bizonyos gombot.) De ezzel nemcsak továbbjuttatják a versenyzőt, hanem vállalják a felelősséget a felkészítéséért is. Tehát itt nem számít a külső, a kor vagy a származás. Ez az alapkoncepció kifejezetten jó ötlet, na de nincs ám bevétel emeltdíjas SMS-ek nélkül! Az előválogatókon még tényleg érvényesülni látszik a szlogen, de az azt követő élő adásokban már a közönség kezébe kerül a döntés, aki nyilván nem háttal ülve ítélkezik a versenyzőkről. Fontos tudnunk, hogy ez nem csupán egy mezei tehetségkutató műsor a repertoárból, itt sokkal többről van szó. A Voice-ban ugyanis azok a kedves nézők nem fogják örömüket lelni, akik a „bikicsunáj”-féle legendákat szülő versenyeket azonosítják a „szórakoztató műsor” fogalmával. Itt olyan énekesek állnak a zsűri elé, pardon, mögé, akiknek valóban van hangjuk. Sőt, néhány esetben ismerős arcokkal is találkozhatunk, akik már elindultak az énekesi pályán,

de valami oknál fogva megrekedtek egy szinten, s a Voice-ban látják a kiugrás lehetőségét. A négy zsűri, azaz a mesterek szakmai hozzáértése és profizmusa megkérdőjelezhetetlen. Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere igyekszik show-t vinni a műsorba „Reszkess, Magyarország!” és hasonló kaliberű hozzászólásaival. Malek Andiban annyira túlteng a pozitív életenergia, hogy azt a Duracell nyuszi is megirigyelné, képes az egész adást végigmosolyogni és nevetgélni. Molnár Ferenc Caramel minden produkcióban a szív útjait keresi, és ennek jegyében arról filozofál, hogy mennyire jött mélyről a dal. Somló Tamás kibillenthetetlen lelki békében ücsörög gombja fölött, mondandóját feleslegesen nem ereszti bő lére, de amit mond, abban tényleg tükröződik az évek tapasztalata. Olykor-olykor kissé mesterkéltnek hatnak a mesterek megszólalásai, de ezek talán kikopnak az adások során. A TV2 századunk fantasztikus találmányát, a twittert bevetve próbál minket a tévé elé ragasztani, ugyanis a mesterek frenetikus bejegyzésekkel tarkítják a műsort, bár meg kell hagyni, hogy kissé amatőr módon. Mert azért a mai világban egetrengetően fontos, hogy a mesterek is minden mélyröptű gondolatukat online prezentálják a nagyvilágnak. A műsorvezető, Szabó Kimmel Tamás nagyon jól teljesít, nem viszi túlzásba, nem ripacskodik, és nem is jelenik meg szkafanderben a műsor elején, mint ahogyan azt a konkurencia csatorna X faktorában Ördög Nóri tette. Összességében egy kifejezetten nézhető műsort láthat a néző, ami, valljuk be, a kereskedelmi csatornák felhozatalát elnézve igenis nagy eredmény! Bár tény, hogy a Voice-ot sem a TV2 csapata okoskodta ki, már több országban kasszasiker lett az elmúlt években. Ugyan bevált receptből főzött nekünk a TV2, a Voice a maga újszerűségével biztosan learatja a babérokat hazánkban is..

11. oldal

Horváth Zsófia


SZÍNHÁZKRITIKA

Bolha a fülbe Évről évre nő az Erkel gimnázium azon tanulóinak a száma, akik csatlakoznak az iskola állandóan bővülő kulturális tevékenységeihez. Az idei év első ilyen színházat megcélzó kirándulása október 26-án teljesült Kiss László tanár úr szervezésében. Az 50 fős csapat a debreceni Csokonai Színházba látogatott el, ahol Georges Feydeau, a XX. század francia abszurd színháza megteremtőjének egyik legsikeresebb bohózatát tekinthette meg. Az alig háromórás út és némi városnézés után a brigád letelepedett a színház I. és II. emeleti páholyába, és várta a 19 órai kezdést. Ízelítőnek csak annyit kaptunk: „Feydeau úgy tud nevettetni, hogy az ősbemutatón két embert kórházba kellett szállítani, mert kiakadt az állkapcsuk.” Habár a nagyvilági életet élő szerző sorsa cseppet sem vidáman ért véget, nála keresve se találhatnánk nagyobb nevettetőt, ha magunkon, hétköznapi félreértéseken, házasságon, vélt félrelépésen vagy valós kalandokon akarnánk jóízűen kacagni.

Az egyébként 1907-ben íródott mű a Bolha a fülbe címre hallgat, ami már sokat sejtet a darab tartalmáról: pletyka, kavarodás és bonyodalom. Az alaptörténet a következő: Monsieur Chandebise (Trill Zsolt) egyik napról a másikra hirtelen képtelenné válik férji kötelességének teljesítésére. Valahol itt kerül a „bolha a fülbe”. Felesége, Raymonde (Szűcs Nelli) arra gyanakodik egy rejtélyes csomag után - amelyben a férje nadrágtartója bujkál -, hogy nő áll a háttérben, ezért barátnőjével, Luciene-nel

(Ráckevei Anna) bosszút forralnak. A szálak a Tüzes Kandúr (más darabokban Felhergelt Bakmacskaként emlegetik) Hotelben futnak össze, ahol vendégek, szeretők, féltékeny férjek és részeg szállodai szolgák kergetik egymást. Mindenki a rövid vagy hosszú távú boldogságát keresi, majd őrült lövöldözések, összeveszések és félreértések után végül helyreáll a rend. A darab rendezője, Vidnyánszky Attila nem először nyúlt hozzá Feydeau klasszikusához, amit most különös értelmezésbe helyezett át. Ugyanis nem csak egy egyszerű bohózatról beszélünk, hanem egy olyan műről, amely komikus helyzetben mutatja be a helyünket Európában, illetve a világban: sok különböző nemzetiség futkározása a nagy európai bordélyházban, ahol mindenki eljátssza a saját szerény, mégis sorsfordító szerepét. Ezen kívül a debreceni színház rengeteg olyan jelenetet belecsempészett az előadásba, amikor a színészek kiszóltak a közönséghez, vagy éppen csak improvizáltak egy a közönségtől megszólaló telefoncsörgésre. Az egyetlen negatív kritika, amit az előadás rovására írhatunk fel, az, hogy a maga 3 és fél órás, egyetlen szünetes terjedelme nem volt képes minden egyes jelenetnél lekötni a nézőközönség teljes figyelmét. Ennek ellenére kárpótolt minket az előadás folyamatos mozgalmassága, és a színészi bravúrokban gazdag, arcizmokat nem kímélő előadásmód. Costin Boglárka

12. oldal


Azt mondják, az írott szónak ereje van. Higgyünk benne! Több éve indult el az Erkelben egy olyan havonta megrendezett esemény, ahol a fiatalok és a kevésbé fiatalok rendszeresen összegyűlhetnek (és gyűlnek is szép számmal), akik a fenti gondolattal egyetértenek. A vendég, aki ellátogat erre a különleges rendezvényre, másfél órára átadhatja magát a gondolatok irányító erejének, akár saját, akár mások műveinek a segítségével. Elfelejtheti a szürke hétköznapokat, a közeledő témazáró dolgozatokat, és csak a jelennek és az adott pillanatnak szentelheti önmagát. Úgy érzem, ez az élmény az, amely képes Ötvös Dávid volt életben tartani a Think-túrát a mai napig.

MIHÁLY ALEXANDRA

FODOR NIKOLETT

ESŐSZAG

PARADICSOM

Szeretem az esőszagot. Emlékeztet valamire, talán valakire. A régre, az elmúltra, a soha vissza nem térőre. Szeretem az esőcseppeket azon a kopott ablakon, Szeretem hallgatni, ahogyan az ereszből csordogál a víz, Nosztalgiázni, bár még alig múltam 16, Várni valamire, ami bármikor elkaphat, Akár egy érzés vagy csak egy szempár, mi arcomba szúr, Azt sugallja, az a szigorú tekintet: Légy készen arra, hogy az élet bármikor meglegyinthet. Szeretem az esőszagot, és szeretem őt is, bár már nincs velem. Szeretem, s ha tehetem, soha el nem feledem!

Étlapomon ő tartja az első helyet, Gyámoltalan szendvicsem értelmét ő adja, Sajttal, szalámival spékelve remek, Magában pedig a zöldségek királya.

13. oldal

PARACSIDOM Ő az, ki mindig feltétel nélkül szeret, Mikor megpillant, Ő örül a legjobban, Majd kiugrik bőréből, szalad felém, s nevet, Zsenge, piros húsom foga alatt roppan.


ÖTVÖS DÁVID

JASIK BARBARA

ELMÉLKEDÉS AZ ESŐBEN

PESTI SRÁC

Sötét van, vakító feketeség, Nem dúdol már nekem a messzeség, Az életek a bokrokba szaladnak, Ritmust csak az esőcseppek adnak.

Mondd, pesti srác, ki a te apád? Esteledik, haza kéne menned. Vigyázz pesti, már készül a vád, Békesség kell, ne feszítsd a rendet.

A távolban küzd egy utcalámpa, Hogy pislákoljon, de mindhiába. Csak a ködnek fénylik az utca kihalt Minden józan ész féli ezt a vihart. Én vagyok csak az, ki rohanok elébe, De ez az égzengés, mintha semminek nézne. Csak dörög, renget, szórja szörnyű villámit, Velem, a harcossal szinte nem is törődik. Te rettenet, te szitkozódó égiháború. Hát nem is vagy te olyan eszeveszett haragú!? Tombolj, üvölts, döntsd romba a világot! Pusztíts és ölj, büntesd, ki neked nem ártott! Saját esőddel tépd szét önnön lelkedet! És ne hidd, hogy félek számra venni nevedet. Megázott testemmel büszkén kelek harcra veled Nyomorúság, gyalázat TE VIHAR, kapzsiság a neved. Élj, míg maguk közt megtűrnek a világnépek, De egyszer úgyis elégetik bazsalygó képed És meghurcoltan fogsz lehullni a földre S bolygónkról eltakarodni mindörökre.

Mondd, pesti srác, ki a te apád? E percben miért nem hazafele kerget? Miért énekled egy nemzet dalát? Nemzetét, mely önnön szült keservet? Mondd, pesti srác, ki a te apád? Ki lett ma az, ki lázadót nevelhet? Jobb lesz, ha ma vigyáz te rád, Ne kelljen a nyílt utcán romok közt heverned. Nem pesti srác, Ország vagyok, Magyar. Az én apám az Isten. Ország, ki most nagyon akar, S olyan, ki meggátolja, nincsen.

És beköszönt egy új rend, ahol Nem születik vagyon a gondokból Eljön közénk az új Paradicsom, De lehet, hogy ezt már csak a sírból láthatom.

14. oldal


Versmondó versenyek November 17-én tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium a Simonyi Imre Emlékverseny országos döntőjét. erkeles diákjaink szép számmal képviselték iskolánkat ezen a rangos megmérettetésen. Versmondás kategóriában nyolc tanulónk indult: Balog Fanni 10.C, Fodor Nikolett 10.A, Kászoni Anita 10.A, Mokán Márton 9.A Nagy Liliána 9.D, Nyíri Olga 9.D, Sárközi Fanni 9.D, Szabó Katalin 10.B. A versenyzőknek két verset kellett szavalniuk: egy kötelezőt a verseny névadójától, Simonyi Imrétől, és egy szabadon választott, kortárs költeményt. Kiváló szereplést nyújtottak szavalóink, és eredményesen zárult az erkelesek számára ez az emlékverseny, ugyanis Mokán Márton a második helyen végzett, illetve Fodor Nikolett előadását a zsűri különdíjjal jutalmazta. November 21-én a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban első alkalommal került sor az Október 23. Alapítvány által megrendezett Gyulai ’56-os Művészeti Emlékversenyre. Ezen a megmérettetésen is eredményesen szerepeltek diákjaink, hiszen versmondás kategóriában a második helyezett Mihály Alexandra (12.E) lett, a harmadik helyet pedig Fodor Nikolett (10.A) szerezte meg. Valamint versmegzenésítés kategóriában az első helyet a MI?! zenekar tagjai (Peres Vivien, Boros Péter, Lesán György és Nagy Norbert) nyerték el, továbbá harmadik helyezést ért el Szabó Imola és Major Péter. Illusztráció kategóriában Szirbuly Gergely (12.E) győzött. Gratulálunk a versenyeken részt vevő diákoknak!

Látvány, tudomány, önmagunk legyőzése Gyere és passzolj velünk! Ezekkel a szavakkal lehetne leginkább jellemezni az emberek által szívesen nézett sportot, a zsonglőrködést. A hétköznapi ember talán bele sem gondol, mennyi tudás, gyakorlás és alázat rejlik minden egyes feldobott karika vagy elkapott labda mögött. Iskolánk tanára, Galbáts Dénes lelkesen beszélt a dobálás művészetéről, amit ő maga is szorgalmasan csinál már fél évtizede. Ahogy ő fogalmazta, remek stresszlevezető, de elsősorban önmaga legyőzése volt az, amiért elkezdte. Egyedül azonban a legnagyobbak sem boldogulnak sokáig. Hamar szembe kellett néznie azzal, hogy Gyula bizony hiányt szenved a zsonglőrökben, így kezdett el oktatni. Tanárként ez csakhamar sikereket hozott magával. Az évek során összegyűlt kis csapat pedig kellően nagyra nőtt ahhoz, hogy klubként lehesen rá tekinteni, ahova bárki csatlakozhat, hiszen semmilyen kötelezettséggel nem jár, nem beszélve a nagyszerű élmény- és tapasztalatszerzési lehetőségekről.

15. oldal


A gyakorlatok mellett Galbáts tanár úr a zsonglőrködés mögött rejlő elméleti, elsősorban matematikai és fizikai kérdésekkel is foglalkozik. Ezeket az ismereteket december 5-én egy előadás formájában is szeretné eljuttatni az erkeles közönségnek „Mit kell átgondolnia egy zsonglőrnek” címmel. Közérthető és befogadható nyelven megfogalmazva a gyakorlatok mögött rejlő, olykor középiskolai szintet is meghaladó tudást. Tanár úr és a Főnix Zsonglőrklub tehát mindenkit szeretettel vár, aki érdeklődik e remek lehetőség iránt, akár kikapcsolódás, hobbi vagy akár komoly eredményekkel kecsegtető sport szintjén. Ötvös Dávid

NOVEMBERI KÖRKÉRDÉS Mi a véleményed az iskolai rendezvények mennyiségéről és minőségéről? Pribék Ildikó Véleményem szerint az Erkel mindig is híres volt arról, hogy sokféle programot kínál a diákoknak. Gondolok itt például a szecskatáborra és a hozzá tartozó bálra, a salátanapra, az Erkel-bálra és az azt megelőző kampányra. Az Erkel az újdonságokra is nyitott: októberben megrendezésre került az Oktoberfest. Ami a minőséget illeti, az elmúlt időszakban egyértelműen pozitív irányba változott. Így nyugodtan kijelenthetem, hogy jó érzés erkeles diáknak lenni. Kranczler Dóra Én úgy gondolom, hogy legyen még több esemény, de elsősorban a jelenlegi rendezvényeinken legyenek minél többen! (Ne úgy, mint a szecskabálon.) Nagyon jó ötletnek találom a városerdei szecskatábort. Idén eddig részt vettem az Oktoberfest-en, a 12 órás vetélkedőn és a salátanapon. De a kedvencem a kampánynap utáni Erkel-bál. Amit idén is nagyon várok. Fodor György Én nem bővíteném a repertoárt, csak éleszteném hagyományaink ápolásának tűzét! Nem a mennyiséggel van baj, hanem a minőséggel. A legtöbb rendezvény 5-6 ember érdemi munkája. A probléma ott adódik, hogy ezek majdnem mindig ugyanazok az emberek. Segítsétek egymást, osszátok meg a terhet, bízzatok egymásban és magatokban, akkor ez egy olyan iskola lesz, amelyet én egyszer már kijártam, és amelyet mindig újraálmodok!

16. oldal


Tartalom Salátanap ............................. .................................................... Szónokverseny ......................................................................... Oktoberfest .............................................................................. Lemezkritika (Jake Bugg) ........................................................ 10 kérdés - 10 válasz (Interjú a Madrapur zenekarral) ............ Könyvajánló (Jókai Anna: Éhes élet) ...................................... Különóra (Töris délután egy volt erkelessel) ........................... Ahol a (H)ősök szelleme jár (magyar fakosok Pesten) ............ Filmkritika (Survival Island) ................................................... Műsorkritika (The Voice) ........................................................ Színházkritika (Bolha a fülbe) ................................................. Think-Túra ............................................................................... Versmondó versenyek .............................................................. Novemberi körkérdés................................................................

1 2 3 4 5 8 8 9 10 11 12 13 15 16

Impresszum Felelős kiadó: Szűcs Levente Szerkesztők: Balog Zita; Batiz Krisztián; Costin Boglárka; Erdész Ádám; Galambosi Eszter; Hack Andrea; Horváth Zsófia; Jasik Barbara; Nyíri Olga, Orbán Kata; Ötvös Dávid; Pongrácz Tímea; Soós Réka, Tar Emese; Zsarnóczay Emese A borítót rajzolta: Zsarnóczay Emese Fénykép: Orbán Kata, Ficzere Szonja Tördelő: Balogh Norbert


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Szemfüles (november) by Yggdrasil - Issuu