2015 / 2016
2. szรกm
Az Erkel Ferenc Gimnรกzium Diรกklapja
1
12. A
Nagy Beni Idei interjúalanyom a 12.A osztály frontembere, a lenyűgöző, viccmester, ám olykor mégis komoly Nagy Benedek. A kampánnyal és az osztályával kapcsolatban kérdeztem őt. – Habár megvicceltél, most már biztosan tudom, hogy jó embertől kérdezem… Hogyan történt a jelölésed? Miért éppen te lettél a jelölt? – Egy július 25-i éjszaka történt, hogy megjelent az álmomban egy négylábú mutáns buszsofőr, aki rám mutatott, majd a következőt mondta: „TE, IGEN, TE leszel az, aki megnyeri a kampányt!” És azóta annak szenteltem az életem, hogy ne okozzak neki csalódást. – Beszéljünk a többiekről is. Milyen hatással volt ez az osztályközösségedre? – Álmom hallatán többen könnycseppekkel és néhányan falat fejelve fogadták a hírt. – Láthattunk már tej-kihívást, de még milyen különlegességre számíthatunk tőletek a kampánynapon? Milyen műsorral készültök? – Hogy a bölcsebbik Benedekből idézzek: „A jó dolgokat sose tudjuk előre…”
2
– Mi lett a kampánynapotok témája? Milyen téma köré építettétek a filmet? – Valami olyasfélét választottunk, ami sok mindenkinek választ ad a kérdésére… De inkább maradok titokzatos, és nem LÖVÖM le a poént… A filmmel kapcsolatban csak annyit, hogy szerintem nem hazudok, ha azt mondom, hogy akcióból nem lesz hiány. Igazi klasszikus: gyors autók, csillogás, na és felülmúlhatatlan hárem. – Természetesen mindenkiben dúl a versenyszellem, de mit jelentene számotokra a győzelem? – Győzni jöttünk, de a kettes is jó lesz, ugye… Komolyra fordítva a szót, ha megnyernénk, az már csak hab lenne a tortán, mivel számomra a legnagyobb győzelem már teljesült, az osztályom egy erős, összetartó csapat lett! – Szerinted mi a lényege ennek a napnak? – Hogy elszakadjunk kicsit a szürke hétköznapoktól, és a padból kimozdulva jól érezzük magunkat. Hogy együtt lehessen az egész iskola, és így mind egy nagy családot alkotva, bulizzunk egy nagyot! – Mi a kedvenc szabadidős tevékenységed a tejiváson kívül? – Ha van időm, a barátaimmal vagyok, többnyire online… Emellett imádok a kutyáimmal foglalkozni, és természetesen minél többet Aidival lenni. Bencze Gréta
3
12. B
Tóth Tocsi Peti Ez az interjú a 12.B osztályjelöltjével, Tóth „Tocsi” Péterrel készült, aki elmondta, hogy mit várhatunk tőlük a kampánynapon, illetve hogy a csakrális tisztulás mellett mi szerepel még a repertoárjukban. – Hogyan történt a jelölésed? Miért éppen te lettél a jelölt? – Először egy bükkfát szerettünk volna jelöltnek, de szóltak, hogy sajnos ezt nem lehet. Utána a bükkfa kérése alapján Balogh Dávid lett a jelöltünk, de a többiek látták, hogy milyen dulván lököm a padlóla a szecskákat a szecskatáborban, ezért közös megegyezés alapján (még Dávid is támogatta az ötletet) inkább én lettem a jelölt. – Milyen hatással volt ez az osztályközösségedre? – Pozitív hatással volt rá. Miután eldöntöttük, hogy én leszek a jelölt, örömtáncot lejtettünk egy tábortűz körül, és közben a Bulibárót énekeltük svédül. Úgy érzem, az egész osztály támogat engem, nincs széthúzás, olyan sima a kapcsolatunk, hogy az már egyenes. – Milyen különlegességre számíthatunk tőletek a kampánynapon? Milyen műsorral készültök? – Nem szeretnénk előre spoilerezni, de annyit elárulhatunk, hogy aki el-
4
jön hozzánk, az egyszerre fog csakrálisan megtisztulni, eljutni a nirvánába és a mennyország előszobájába. Képzelje el mindenki élete legboldogabb pillanatát. Szorozza meg hattal. Na, ez annál is jobb lesz! – Mi lett a kampánynapotok témája? Milyen téma köré építettétek a filmet? – A kampánynapunk témája én vagyok, és egy kis részben Új-Zéland gazdasági mutatói a 21. században. De ez tényleg csak kis részben. A kampányfilmünk a híradó műsorformátumot parodizálja, tele van annyira beteg ötlettel, hogy már zárt osztályba kellene őket küldeni. – Mit jelentene számotokra a győzelem? – A győzelem számunkra azt jelentené, hogy anyukánk végre megengedné, hogy vegyünk egy kölyökpezsgőt. Továbbá jelentené az álmaink beteljesülését és az osztályközösség erejének és egységének a megmutatását. Csupán ilyen apróságokat. – Szerinted mi a lényege ennek a napnak?
5
– Ezt egy (kicsit átírt) Oravecz Nóra-idézet tudná pontosan átadni: „A kampánynap olyan, mint a szép zene: betölt bennünket, jólesik, de nem tart sokáig.” Viccen kívül, szerintem a kampánynap lényege a közös szórakozás, a kreativitás és az osztályok összetartása. – Megütötte a fülem egy nagyon hangzatos versike, mely így szól: „Megettem az oldalast, Tocsi karja 80-as.” Elmondanád ennek a műnek a keletkezési körülményeit? – Nagy Beniből a szecskatáborban előbújt Petőfi Sanyi, így találta ki ezt a versikét. Mert hát szeretem az oldalast, a karom meg, nos, igen… nyolcvanas… – Testet építesz, nem is rosszul, így felmerül a kérdés, számíthatunk-e valamilyen Atlasz-motívumra vagy valamilyen kondis jelenetre a kampányfilmben? – Igen, számíthattok gyúrós motívumra, de hogy pontosan milyenre, azt még nem szeretném elárulni, mert ha válaszolnék, akkor jönne egy gonosz kis manó, és az orromra ütne. Állítólag aki kíváncsi, az hamar megöregszik. Nos, akkor korai öregkor vár rám, mert nagyon kíváncsi vagyok! Ám sajnos a kampányfilmekig és a győztes kihirdetéséig még van idő bőséggel, addig is, hajrá, 12.B, és hajrá a többi osztálynak is, mindnyájan izgatottan várjuk, mivel rukkoltok elő! Szekeres Balázs
6
12. C
Kovalovszki Tibi A 12. C osztály Bruno Marsa. Civilben csillagharcos-kőműves. Kétszeres Scooby-Doo. Kőbányai sommelier. A 43-as zoknik koronázatlan királya. Különleges képessége az Iszonyat Hangos Indokolatlan Hangok Kiadása szünetben (IHIHK). Volt már Son Goku haja, aztán szöszi angyalka Brad Pitt lett. Ő a jedi, aki elhagyta a Megyét, hogy a 12. C osztály diákigazgató-jelöltje legyen. Csak most, csak itt exkluzív interjú Kovalovszki Tibivel. – Szerinted miért te lettél a kiválasztott, aki az egész osztályt képviseli diákigazgató-jelöltként? Mi az, ami annyira megfogta a többieket, hogy téged szavaztak meg? – A választ csak feltételezni tudom, erről inkább a többieket kellene megkérdez-ni. Szerintem úgy gondolhatták, hogy azt a közösséget, amit mi alkotunk, azt, amit a 12.C jelent, én tudom a legjobban képviselni az iskola előtt. Talán úgy érzik, hogy én össze tudom fogni ezt az egészet, és meg tudom oldani a segítségükkel a felmerülő nehézségeket. Én személy szerint csak annyit tettem, hogy igyekeztem őszinte és segítőkész lenni az elejétől kezdve. – Gondolom, van egy konkrét téma, ami köré építettétek a kampányt. – A konkrét témánk a tévé, a Tibi TV. Láttunk fantáziát abban, hogy a tévén be-lüli adásokat használjuk témáknak, és ez sok ötletet is adott. Az adók sokszínűsége miatt ugyanakkor egyfajta szabadságot is jelen-
7
tett, mert nem kellett egy kizárólagos témához tartanunk magunkat, és azon görcsölni, hogy annak biztos legyen értelme. Így bátran elkanyarodhattunk másfele is. – Van valami különleges újdonság, ami miatt mindenkinek ajánlott felnézni hozzátok a harmadik emeletre a kampánynapon? – Lesznek újdonságok, de szeretném, ha ez csak a helyszínen derülne ki, így nem mondhatok semmi konkrétat. Aki jól akarja magát érezni, azt várjuk szeretettel a harmadik emeleten! Egyet tudok garantálni: nálunk ott fenn EL FOG SZABADULNI A POKOL! ;) – Számodra mi a fontos a kampánynapban? Mi a lényeg? – A lényeg az, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból, hogy az iskolában is jól tudjuk magunkat érezni, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, nevessünk és bulizzunk együtt. Egy napra miénk az iskola, és lényegében azt csinálunk vele, amit akarunk, persze ésszerű keretek között. – Milyen hatással volt a kampány az osztályodra: könnyen össze tudtatok dolgozni, vagy voltak nehezebb pillanatok? Értek meglepetések? – Minden, ami nem a forgatáson történt, nehéz pillanat volt. Annyira lázadó személyiségek vagyunk, és annyira megvan mindenkinek a saját véleménye, hogy szinte lehetetlen volt megegyezni. Viszont az érdekes, hogy amikor forgatásra került a sor, mindenki egyetértett, és zökkenőmentesen tudtunk együtt dolgozni. Ezért azt a módszert találtam ki, hogy nem tervezzük meg min-
8
den részletében a felvételt, csak a témát. Azt már csak forgatás közben találtuk ki, hogy pontosan mit is csináljunk abban a jelenetben. – Ha nyernétek, mi lenne az első gondolatod? Mit jelentene számotokra a győzelem? – Az első gondolatom az lenne, hogy igen, ők is meglátták bennünk azt, amit én látok: azt, hogy mennyire szeretjük egymást, annak ellenére, hogy mennyi ellentét volt köztünk a sokféleségünk miatt. Ezért a szeretetért mi kőkemény csatákat vívtunk az elmúlt években. Az ellenségeskedéstől és utálattól jutottunk el idáig, és minden megtörtént velünk, amit csak el lehet képzelni, kezdve attól, hogy volt, aki elment közülünk más iskolába, egészen addig, hogy volt, akit sajnos el is vesztettünk, mielőtt még megismerhettük volna. Boldogok lennénk, mert ha nyernénk, az egyrészt azt tükrözné, hogy szeretnek minket az iskolánkban. Az embernek pedig fontos az, hogy szeressék ott, ahol az idejének nagy részét tölti, bármennyire is lázad valaki vagy valami ellen. Másrészt pedig azt jelentené, hogy sikerült eltalálnunk azt az ízlést, azt a rezgést, amit az iskola többsége képvisel, és sikerült őket elérni, bármennyire sokfélék is vagyunk. – Számtalanszor bebizonyítottad, hogy te egyben vagy a jedi és a kőműves-csillagharcos, de ha választhatnál egy szupertulajdonságot, mi lenne az? – A teleportálást választanám, mert hasznos lenne leküzdeni a távolsági akadályokat ingyen, erőfeszítés nélkül. Egy pillanat alatt lehetnék ott, ahol akarok. Minden másra van valami eszköz, de a teleportáláshoz hasonló nincs. Molnár Ágnes Zsuzsanna
9
12. D
Papp Fecó Valahol az Erkel mélyén, az első emelet egyik eldugott szegletében él egy legendás jelenség, egy összekovácsolódott csapat, egy lelkes team, amely egyetlen őszinte céllal áll a kampánynap elé: hogy ne csak mondjátok, hanem valóban úgy érezzétek, hogy imádjátok a végzősöket, és köztük is legfőképpen őket, a 12.D-t! Az ő csapatuk is készen áll, már felvették a bokszkesztyűt, mindenre elszántan felléptek a küzdőtérre, és együtt támogatják Molnár Ildikóval, a kampányfőnökkel együtt a nagy összecsapásban jelöltjüket, Papp Ferencet, alias Fecót, aki nem csak egy jelölt. Nem. Annál sokkal több. Ő a mester, a kreátor, a felvigyázó, a titán. A következőkben őt faggattam arról, hogyan állnak a kampány munkálataival, és arról, hogy mire számíthattok tőlük a nagy napon: – Mindenekelőtt szeretném megkérdezni mindennek a kiindulópontját: hogyan történt a jelölésed? Miért éppen te lettél a jelölt? – Az osztályban szavazásra bocsájtottunk két nevet: a Havasi Robiét és az enyémet. Végül rám esett a választás, aminek nagyon örültem. Azért lettem én a jelölt, mert jó viszonyban vagyok az emberekkel.
10
– Általában ez egy komoly, néhol megosztó döntés szokott lenni az osztályközösségekben, nálatok milyen hatással volt a csapatra? – Még azok az emberek is, akik nem rám szavaztak, elég hamar megbarátkoztak a gondolattal, hogy én vagyok a jelölt, és az osztály közös erőbedobással elkezdett készülődni. – Gondolom, ti is egyedi oldalatokról szeretnétek bemutatkozni, milyen különlegességre számíthatunk tőletek a kampánynapon? Milyen műsorral készültök? – Különböző fellépőkkel készülünk, és egyéb érdekességekkel. Még talán az osztály tagjait is láthatjátok különböző produkciókban. – Általában ami mindenkit a legjobban foglalkoztat, hogy mi lett a kampánynapotok témája? Milyen téma köré építettétek a filmet? – A szteroid és más táplálék-kiegészítők negatív hatása egy kicsit más bőrbe bújtatva lett a témánk. – Számotokra mit jelentene a győzelem? – Hihetetlen nagy örömmel töltené el az osztályközösségünket, hiszen meglenne a munkánk gyümölcse. – Régebbi tapasztalataidból kiindulva, és most, hogy kampányjelöltként látod ezt az egész rendezvényt, szerinted mi a lényege ennek a napnak?
11
– Szerintem remek lehetőség, hogy az iskolaközösséget formálja, és kizökkentse az embereket a szürke hétköznapokból. – Ha esetleg akadna olyan diák, aki nem an�nyira ismerne, hogyan definiálnád neki a Fecó-jelenséget? – Nos, négy éve az Erkel közösségének a tagja vagyok, és imádok ebbe az iskolába járni. Barátságos, társaságkedvelő embernek vallom magam. Szeretek sportolni, és az Erkel Gimi után a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szeretnék továbbtanulni. (Ui.: Az osztályom megfenyegetett, hogy ha nem nyerem meg a kampányt, akkor a fejem vétetik.) Kedves diákok, nagy megfontoltsággal mérlegeljetek, ugyanis egy emberélet forog kockán. Hajrá, 12.D! Balássy Fanni
12
13.E
Dávid Áron Alig kezdődött el ez az év, mégis itt van a nyakunkon a mindenki által nagyon kedvelt kampánynap. Ezen a napon az öt végzős osztály csap össze, hogy eldőljön, ki legyen a diákigazgató. Idén kerül megrendezésre az utolsó olyan kampány, ahol az E osztály is részt vesz, hiszen ők az utolsó nulladikos évfolyam. Dávid Áron kampányjelöltet kaptam el pár szóra, aki megosztotta velünk személyes élményeit, és exkluzív betekintést nyújtott az osztálya, valamint a kampányuk világába. – Hogyan történt a jelölésed? Miért éppen téged választottak meg az osztálytársaid? – Szavazott az osztály, és számomra meglepően egyhangú volt. Nagyon megtisztelt az osztály a bizalmával. Véleményem szerint a kampnyidőszak és a készülődés nagyon pozitív hatással volt az osztályközösségünk fejlődésében. A forgatás alatt a közös élményeink még jobban összekovácsoltak minket. – Milyen műsorra számíthat tőletek a diáksereg a kampánynapon?
13
– Konkrét elképzelésünk még nincsen a műsorról, de törekszünk itt is nagy hangsúlyt fektetni a humorra. – Mi lett a kampányotok témája, illetve van valami téma, ami köré felépítettétek? – A kampányfilmünk az utolsó E osztály témájára épült. Lényegében felkészítenek bennünket a kampányra, reményeink szerint a győztes szerepre. – Személy szerint neked melyik volt a kedvenc jeleneted, amelynek a legjobban élvezted a forgatását? Miért ezt választottad? – A rejtőzködő hadgyakorlat volt a kedvencem, mivel szerintünk ez sikerült a legviccesebbre. Éppen ezért nagyon sokszor újra kellett vennünk, mert mindig elnevette magát valaki. – Mit jelentene számotokra, ha a ti osztályotok nyerné a kampányt? – Óriási megtiszteltetés lenne számunkra a győzelem. Ha nyernénk, a sok munkánk is meghozná gyümölcsét! – Véleményed szerint mi a lényege ennek a hétnek? Miért éri meg minden évben megszervezni? – Az Erkelt azért is szeretem, mert viszonylag sok a
14
sulis rendezvény. Ezeken a napokon lehetőségünk van megismerni társainkat, mert hiába vagyunk velük együtt órákon, ez nem ugyanaz! A kampánynap is tökéletes alkalom erre, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, picit kilépjünk a tanulás szürke világából. – Köszönöm a válaszokat, Áron! Sok sikert kívánok nektek, rengeteg szavazatot és ideget az elkövetkezendő időszakra! Biztos vagyok benne, hogy rengeteg örömöt és élményt szereztek nekünk, hiszen a kampánynap a diákokról szól! Mint láthatjuk, nem könnyű dolog egy kampánynapot lenyomni. Rengeteg erőt, időt és pénzt fektetnek bele az osztályok, de szívből teszik. Gőzerővel készülnek az érettségire, éjt nappallá téve tanulnak. Ez a nap nekik is egy pihenőnap a sok munkától eltekintve. Ahogy Áron említette, kizökkenti őket a szürke hétköznapokból, és a diáktársaiknak szintén át szeretnék adni ezt az élményt. Bátran látogassatok el az ő szintjükre, élvezzétek ki ezt a napot, vegyetek részt a programokon, nyerjetek értékes ajándékokat, de a legfontosabb, ismerjétek meg az Erkel nagyszerű közösségét! Hermanovszki Itala
15
Think-Túra
Matkovics Izabella versei Szeretni mertem Fáradt lelkem az álmot elűzi, S most csak itt alszom Összeroppan testem a magány alatt, Csupaszon, lerángatták hát S míg szeretek, de más nem, Rólam a reménység ruháját, Elűzöm a züllött nyarat. És már nem is alszom, csak ébren Kábán és álmosan, Hallgatom ütemtelen szívem, Testem üde, pedig fáradt lelkem, Az éjjelen, S hogy aludjak így, Nyomon-lépten. Boldogtalan, Ha egyszer szeretni mertem.
Ébredés Néha, mintha Isten leülne Mellém a földre, És várna rám, hogy higgyek (Egyelőre.) És inná belőlem a bánatot, Mert ez az élet, pedig ez semmi, Mert én soha nem tudtam jót tenni, És sosem éltem még, Nem ismerem, hogy mi fáj, S hogy miért nem tettem És hittem oly rég, ez fáj, Pedig akkor könnyebb volt, Mint a valóság, Mert ez egy álom, (Csak azt, ami igazán kéne,) Az ébresztőt Matkovics Izabella Nem találom.
16
Salátanap
egészség a suli mellett és helyett Bevallom, a salátanapról írni nehezebb volt, mint gondoltam. Azt pedig, hogy sikerült-e, nem az én dolgom eldönteni. Szóval, mi is az a salátanap? Mire jó, és miért szeretjük annyira? Ez egy olyan nap az Erkelben, amikor egy egyszerű és unalmas csütörtököt lecserélnek nekünk egy programokkal teli, csodálatos napra. Amikor beérünk reggel az iskolába, nem kérdezik, van-e házid, és nem kérdezik ki a tananyagot, hanem a tanárok veled együtt (vagy akár rajtad) nevetnek, ahogyan egy teniszütővel gumilabdákat próbálsz minél gyorsabban zsámolyról zsámolyra pakolni a csapatversenyen. Persze a szemétszobrok egy része is szórakoztatóvá válik, miután rájössz, hogy néha fejjel lefelé több értelme van az alkotásnak, vagy amikor a szónokversenyen egy „ződházat” próbálnak neked eladni. Természetesen a remek posztereket és a saláták ízletességét és ötletességét sem felejthetjük ki, de azt hiszem, nem is a kóstolásuk és elfogyasztásuk, hanem az elkészítés folyamata lehetett inkább a buli. Az a folyamat, amikor jól látható, érzékelhető, hogy az osztálytársak egy hullámhosszra hangolódnak. Elképesztő, hiszen mi, legalábbis én, teljes mértékben úgy gondoltam, olyan lesz, mint általánosban. Amikor azt mondták, hogy ez a nap az egészséges életmódról fog szólni, nem hangzott túl biztatóan, főként azoknak nem, akik egy 30 perces előadás alatt is meg tudnak őrülni az unalomtól. De akkorát tévedtünk, mint még soha.
17
Már a reggeli sürgés-forgás és maga a légkör elvette ezt az érzést. Egyből tudtuk, hogy itt valami más lesz. Miután meghallgattuk, hogy mi várható a mai napon, megkezdődtek a programok. Az osztályokban a kijelölt séfek elkezdték gondosan elkészíteni a salátaremekműveket, amelyek kiváltképpen jók is lettek. Megkezdődött a szemétszobrok megtervezése, összeragasztása és kirakása, ezen alkotások már-már rogyadoztak a jobbnál jobb ötletektől. Kitették a kreatívabbnál kreatívabb emberektől és ügyesebbnél ügyesebb kezektől származó posztereket. Valamint elkezdték mondani az elgondolkodtató, humoros és egészséges életmódra buzdító szónoklatokat. Később kezdetét vette a nevetés és a csapatmunka – váltóverseny néven – a tornacsarnokban. Hihetetlenül élveztük, össze-vissza szaladgáltunk, hogy mégiscsak lássunk mindent, de persze mindig maradt egy kis idő a rohanások között, hogy leüljünk beszélgetni az osztály- és iskolatársainkkal. Miután végigkóstoltuk a salátákat, megnéztük a posztereket, meghallgattuk és/vagy elmondtuk a szónoklatokat, megcsodáltuk a szemétszobrokat, kihirdették az eredményeket. Ugyan a mi osztályunk nem nyert oklevelet, mégis adott számunkra valamit ez a nap, hiszen kellemesen összehangolódtunk, sokat nevettünk, beszélgettünk, és kaptunk egy programokkal teli délelőttöt, ami kizökkentett bennünket a sulis hétköznapokból. Azt hiszem, a magam és az egész iskola nevében mondhatom, hogy nagyon jó volt. Köszönjük a szervezőknek. Várjuk jövőre a következőt. Huszti Fanni
18
Ződház 2000
egy új termék hajnala Üdvözlöm a Kedves Nézőket, az én nevem az én nevem, és ez itt a Rémes Teleshop. A következő percekben egy igazi világszenzációt fogok bemutatni. Ez nem vicc, nem ámítás! HOGY MIT fogok bemutatni? – teszik fel jogosan a kérdést. Egy környezettudatos otthont. Egy környezettudatos otthont? – döbbennek meg. Így van, jól hallották, egy környezettudatos otthont. Azonban mielőtt elkezdenénk, engedjék, hogy a környezettudatos életmód gondolata átjárja Önöket spirituálisan, és nyissák ki lelkük ajtaját az új termékünknek! Elege van abból, hogy minden szomszédjának acélszerkezetes lakása van, csak az Öné készült fából? Unja már, hogy a szomszédjai rendszeresen magára gyújtják a hajlékát, mert szerintük az Ön háza kevésbé kíméli az ökoszisztémát? Önnel is előfordult már, hogy ezért a szabad ég alatt kellett aludjon, de egész este csak forgolódott, mivel nem volt a feje felett ózonréteg? VÁLTSON ÖN IS A ZŐDHÁZ 2000-RE! A Ződház 2000-rel csupán gyerekjáték az élet! A profi hőszigetelés nemcsak a fűtésszámlát csökkenti, hanem így a vámpírok és a vérfarkasok se másznak be az apró réseken. Az udvarra beszerelt komposztáló jobbá teszi a világot, mindezek mellett ráadásul egyaránt kiváló játék kicsiknek és nagyoknak. A Ződház 2000-be én magam személyesen szereltem be az energiatakarékos izzókat, amelyek akár kétszeres gyorsaságra is emelhetik az olvasás és a hullahopp-karikázás közbeni csirkekopasztás élményét.
19
NE HABOZZON, VEGYE MEG ÖN IS A ZŐDHÁZ 2000ET! Hívja most, szinte teljesen ingyér’ a nagyon-denagyon emeltdíjas +36 (30) 314 1592-es telefonszámot, és vegye meg csupán 666 666 666 Ftért ezt az ördögien olcsó szerkezetet! Jól hallották, ez ma, és csakis ma csupán 666 666 666 Ft-ért beszerezhető. Mit gondolnak, mi az egy embernek? Hát semmi! Vegye meg a Ződház 2000-et most! Még mindig kételkedik abban, hogy Önnek vajon egyértelmű létszükséglete-e a Ződház 2000? Íme, néhány nem hamisított, hiteles vélemény pár elégedett, boldog vásárlónktól. – K. István, elégedett, boldog vásárló: „Mijóta a Ződház 2000-et használom, sokkal jubb az életem, mer’ amiko’ káros anyagokat tartalmazó vegyszereket akarok használni, gyün egy kis manó, oszt rája csap a kezemre.” – M-né F. Mária, diplomás lemezlovász: „Én nagyon szeretem a Ződház 2000-et, mert mióta segít a Ződház 2000 szelektíven gyűjteni a szemetet, és spórolni a papírral, azóta a nőverem is megbocsátotta, hogy 20 éve lehúztam a hörcsögét a WC-n.” P. Sándor, autentikus segesvári hős. Petőfi Sándor: „Egész úton hazafelé a környezettudatos otthon előnyein gondolkodtam, de csak három versszakig jutottam, mert a negyedikre nem volt tervem” című verse. Írta: Kopcsák Róbert Egész úton hazafelé dumált a barátom: szerezhetnék Ződházat egy emelt díjas számon. És eszembe juttatta, hogy az ebben a durva, aki ezt nem rendeli meg az anyja is… őőő… hurka. S a kis szobába toppanék, hívtam is a céget. Számlázáskor vágtam csupán nagyon furcsa képet.
20
Ezek a mondatok is azt bizonyítják, hogy a Ződház 2000 hihetetlenül jó! A Ződház 2000 energiatakarékos háztartási eszközeivel, víztakarékos WC tartályával, takarékosan takarékos takarékosságával az egekbe fogja repíteni a hangulatát! Rengeteg pénzt spórol meg azzal, ha ebben a pillanatban telefonál! Hívja a +36 (30) 314 1592-es telefonszámot, és vegye meg a Ződház 2000-et csupán 666 666 666 Ftért. Há’ ugye, hogy ugye? Ne feledkezzen meg a Ződház 2000 legfontosabb tulajdonságairól: a napelemével és az infrafűtésével an�SALÁTANAPI EREDMÉNYEK Salátakészítés Recept nyi pénzt spórol, hogy a szol12.D (I. hely) 12.A (I. hely) gáltatók fognak Önnek fizetni. 10.C (II. hely) 13.E (II. hely) Ha most megrendeli a Ződház 10.D (III. hely) 11.B (III. hely) 2000-et ajándékba adunk 12.C (különdíj) 9.D (különdíj) egy micimackós kulcstartót. Szónokverseny Sőt, minden századik vásárMolnár Ágnes 12.C (I. hely) ló nyer egy lefagyasztott kardBalássy Fanni 11.B (II. hely) fogú tigrist. Jól hallották, egy Geszner Zétény 9.B (III. hely) lefagyasztott kardfogú tigrist! Kopcsák Róbert 12.B (különdíj) Ez nem vicc, ez nem ámítás! Nyíri Olga 12.D (legjobb szöveg) Tegye fel magának a kérdést: Plakát mi az az eszköz, ami Önnek is Csóka Anna 11.C (I. hely) és a világnak is hasznos? Én tuGalovicz Gvendolin, Hajdu Kamilla, dom a választ: Ződház 2000! Megyeri Martina, Perza Anna 10. A (II. hely) Szoboszlai Éva 11.A (III. hely) És a környezetszennyezés már Kocsis Renáta 12. C (különdíj) a múlt. Kopcsák Róbert Szemétszobor 10. D (I. hely) 11. A (II. hely) 10. B (III. hely) 9. B (különdíj)
21
Nicholas Sparks: Az utolsó dal könyvajánló ,,Ronnie kelletlen arccal ült az anyósülésen, s azon gondolkozott, vajon mi a csudáért utálják annyira a szülei. Csakis az lehetett ugyanis a magyarázata annak, hogy most ott ül az autóban, útban az apja felé, hogy meglátogassa abban az istenverte, déli koszfészekben, ahelyett, hogy a barátaival ütné agyon az időt otthon, Manhattanben. Egy frászt. Nem csak meglátogatta az apját. Egy látogatás egy vagy két hétvégére, legfeljebb egy hétre szól. Úgy gondolta, egy látogatásba nem hal bele. De augusztus végéig ott maradni? Egy egész nyarat ott tölteni? Ez már büntetésszámba ment, így aztán a kilencórás autóút nagy részében úgy érezte magát, mint egy rab, akit épp akkor szállítanak egy vidéki börtönbe. Nem tudta elhinni, hogy az anyja tényleg ezt teszi vele. Ronnie annyira elmerült az önsajnálatban, hogy eltelt egy kis idő, mire eljutott a füléig Mozart 16. C-dúr szonátája. Ez volt az egyik darab, amelyet négy éve a Carnegie Hallban játszott. Tudta, hogy az anyja akkor tette be a zenét, amikor ő még aludt. Borzalmas. Kinyújtotta a kezét, és kikapcsolta a lejátszót.”
22
Vajon, hogyan mutathatnám be ezt a könyvet úgy, hogy semmit ne hagyjak ki belőle? Nicholas Sparks amerikai bestseller szerző. Regényeinek témája általában az Istenben való hit, a szerelem, tragédia és az ember saját maga által választott sorsa. A több szereplő szemszögéből elmesélt Az utolsó dal két ember megható története: egy lányé és az apjáé. Ronnie egy kamaszodó tizenéves, míg Steve egy elvált, ám a gyerekeit feltétel nélkül szerető apa. Ronnie és testvére, Jonah a nyári szünidőt Steve-nél töltik. Jonah ennek örül, de Ronnie már három éve nem beszélt az apjával, és megbántottnak érzi magát. Steve próbál a bizalmába férkőzni, de végül egy dalra és egy titokra van szükség, hogy ismét közel kerüljenek egymáshoz. Ronnie eközben megismeri élete első szerelmét, aki egyszerre örömöt és mérhetetlen fájdalmat okoz neki. A történetet az álmok és a sejtelmek alakítják. Ha négy szóval kellene jellemeznem a könyvet: szeretet, szerelem, halál, hit. Ez a könyv közelebb hoz minket ahhoz, hogy megértsük ezeket, és talán választ adhat néhány kérdésünkre. Ebből a fantasztikus könyvből, mint a szerző sok más korábbi könyvéből, film is készült, Miley Cyrus, Greg Kinnear és Liem Hemsworth főszereplésével. Furák Fanni
23
Viharos vizeken Örkény Színház
Egyperces novellába nehéz lenne összesűríteni a legutóbbi budapesti színházlátogatást, amelyet Balogh Norbert tanár úr szervezett az iskola diákjainak. Elsősöktől a végzősökön át egészen a tavaly elballagottakig képviseltették magukat a diákok a kor színes palettáján. A reggel izgalmait leküzdve, melyeket a MÁV és a DAKK Zrt. jóvoltából élhettünk át, végigzötyögtünk a nagy magyar Alföldön, és meg sem álltunk Pestországig, ahol addig-addig sodort minket a város forgataga, míg végül a sietősen áramló tömeg kavargó örvénye a Madách téren ki nem vetett magából, ahol félénken, néhány oszlop mögött, egy lakóház hátuljának rejtekében megbújt az Örkény Színház. A színház bejárata előtt ácsorgott már ekkor egy színésznő, aki emellett drámapedagógiával is foglalkozik, és végigkanyarogva a színházon bevezetett minket egy hátsó próbaterembe. Mindenhol fekete falak, éles fényű reflektorok, teátrális légkör, színházi kellékek… Érzi az ember, ahogy beszippantja a teátrum sejtelmes világa, és hagyja magát lebegni ebben a kellemes, földhözragadtságtól és konvencióktól mentes, mini univerzumban. Törökülésben üldögélve, kötetlenül és rengeteg kreatív feladat segítségével feldolgoztuk Shakespeare A vihar című darabját, amelynek hét órai kezdéséig még sokat kellett várnunk, így a workshop végeztével nyakunkba vettük a várost, és szétszéledtünk, hogy erős ösztöneinket követve élelmet kutassunk és gyűjtsünk a betondzsungelben.
24
De hogy ne csak a testünk jusson táplálékhoz, hanem lelkünk is, így benéztünk a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol az állandó kiállítás mellett vetettünk néhány pillantást egy újabb tárlatra is, melyben azt tárják a kedves látogatók elé, hogy neves költőink és íróink hogyan élték meg az I. világháború, a kozmoszt a négy sarkából kifordító, mindent összekuszáló időszakát. Pestre szmog és lassan szürkület szállt, az utakon fel-alá rohangáló járművek végtelen sora apró, pontszerű fénycsóvaként halványult el a távolban. Édes illat vegyült a város füstös levegőjével, és az orrunknál fogva odavezetett egy gofris stand elé. Itt megpihentünk egy kicsit, és csámcsogva kiértékeltük a világ dolgait, majd jóllakottan továbbindultunk egy újabb édes élmény reményében, vissza az Örkény Színházba. Gördült a lepel, feltűnt Gálffi László Prospero szerepében egy színházi függönnyel a hátán, a színpadon ott ült a súgó, a díszletpakoló stáb, minden háttérmunkás. Bagossy László rendezésében egészen különlegesen van megragadva Prospero szerepe, aki olyan a színpadon, akár egy színházi rendező. Az ötlet alapját az képezi, hogy a darab szerint Prospero arra használja varázserejét, hogy akarata szerint irányítsa az események sorát és az embereket, hogy elégtételt vegyen hazug öc�csén és Nápoly hercegén, akik letaszították őt Milánó trónjáról, és egy vitorlátlan hajón kirakták őt, illetve leányát hánykolódni a tengerre, s viharba keveredve egy lakatlan szigetre vetődtek. A darabot követően egy rövid beszélgetés során találkozhattunk a darab rendezőjével,
25
Bagossy Lászlóval és az egyik kulcsfigurát, Arielt alakító Pogány Judittal, akiket arról faggathattunk, hogy számukra mit jelent A vihar, hogyan készültek rá, hogyan élték meg a próbák hosszú sorát. Pogány Judit nagyon megörült, mikor meghallotta, hogy gyulai diákok érkeztek, mert a színésznőnek igencsak meglepő módon gyulai kötődése van, ugyanis a szülei ebben a városban, a Petőfi Moziban ismerkedtek meg. Néhány a színésznővel közös kép és ölelés után felszedelőzködtünk, némi energiatartalékot magunkra szedtünk a McDonald’sban, majd kibaktattunk a Keletibe, ahonnan fél tizenegy magasságában indult zakatolva a végtelenbe nyúló sínpárokon vonatunk. Pénteken indultunk, de már csak szombatra értünk haza. Összegezve, egy nagyon jó hangulatú, színes és érdekes napot tudhattunk a hátunk mögött, így bátran merem ajánlani a következő ilyen alkalmat egy jól ismert szlogennel a „kicsiknek, nagyoknak, optimistáknak és pesszimistáknak, az egyéniségeknek, a feltörekvőknek, a föld felett lebegőknek, a földön járóknak. Azoknak, akik szeretik a meglepetéseket. Romantikusoknak, azoknak, akik szeretnek, akik nem, akik szívből, akik igazán. A tisztalelkűeknek, a mosolygósaknak, a zárkózottaknak, és a boldogságtól ordítóknak. Egyedül, kettesben. Együtt a családdal, neked, és nekem. Nekünk, mindenkinek.” Balássy Fanni
26
Aranyélet (Easy Living) Az őszi szünetben Levente barátommal éppen a szokásos szezononkénti bevásárló túránkon voltunk Pesten. A West Endben kóricálva az élet nagy dolgairól, lányokról, filmekről, sorozatokról, az iskoláról és a magyar futball (akkor még) tragédiájáról folyt a csevej. Felléptünk egy mozgólépcsőre, és egy óriásplakátra lettünk figyelmesek, ahol egy új, az HBO által forgalmazott offisöl MAGYAR sorozatot reklámoztak, mely november 8-tól indul. Igen, szándékos a kiemelés: MAGYAR, és igen, az HBO. Ez a kettő azért fontos, mert a magyar sorozatok világa nem egy sikertörténet (Barátok Közt, Jóban Rosszban). És az HBO, mint tudjuk, csak külön előfizetésre igényelhető, ja, és mellesleg a Trónok harcát is ők forgalmazzák. Tetszett a plakát és a szlogen is, úgy határoztunk, hogy elkezdjük nézni, ha kijön. Teltek-múltak a napok, és végül is megérkezett. Molotov-koktélként robbant a fejemben, és a felcsapó lángokból egy tisztán hallható hang szólalt meg, mely csak ennyit mondott: „aaaazzzztak***a, ez jó!” De még mennyire, hogy jó. Az első rész megnézése ingyenes az HBO GO-n, a többi részért már termékkód kell, de igénybe lehet
27
venni egy 30 napos trial csomagot, ahol egy csomó filmet és sorozatot nézhetsz a neten, ingyen. Mire erre rájöttünk, eltelt egy hét. Nem is kell mondanom, az „új szer” megtette hatását, az elvonási tünetek rendre jelentkeztek; az ujjaimon nem volt köröm, az arcomat karmolás nyomok sokasága díszítette, reszketés, remegés, Xanax… Ám a következő rész elindításakor elixírként hatott szenvedő lényemre az intro zenéje. Még csak négy rész ment le a tévében, de a sorozat már beszippantott… A sztori dióhéjban arról szól, miként fér össze, egy becsületes és jó családból származó, majd svindlerré váló apa, egy szegény családból származó, sznobbá alakuló anya, egy lázadó, bohém életvitelt követő srác és egy normális, konszolidált, majd radikálisan szétcsúszó, a saját határait és az éjszakai életet feltérképező, ám lelkileg még éretlen lány. Egyszóval, kemény. A normális család látszatát sem akarják kelteni. Nagyon színes világa van a karaktereknek, mindegyik totál különböző és szerteágazó. Mindegyik a saját kis lila ködében él, és szinte csak hálni járnak haza. Mindenkinek megvan a saját problémája, amibe a pénz mennyisége és a családfő életvitele belejátszik. Annyira polgárpukkasztó, undorító, felforgató,
28
rémisztő, abszurd, groteszk, és pont ezért annyira szórakoztató, mert életszerű, hiszen nem elrugaszkodott a valóságtól. Egy ilyen volumenű sorozat fenntartásához, formálhatóságához és sikerességéhez jó stáb és jó színészek kellenek. A kamera-beállítások hibátlanok, és kellően fokozzák is az emberek feszültségét bizonyos helyzetekben. A helyszín egy nagyon szép és modern környezet, a kellékesek is kitettek magukért, de ami a legfontosabb: a színészi játék. Amikor már minden reménységem kezdett odaveszni a magyar sorozatszínészek katasztrofálisan mesterkélt, gyenge és beállított játékában, akkor ez a szereplőgárda deus ex machinaként csapott, s akkorát ütött, mint a magyar EB-részvétel. Nem tudom, honnan szerválták őket, de nálam 10-esre vizsgáztak. Nagyon jól csinálják, amit csinálnak, és ha valamiből lehet egy külföldi légiós sorozat, akkor ebből lehet! Lehet nyomni alá a szinkront, kedves országok, ez megüti a nemzetközi szintet! És ne feledkezzünk meg a forgatókönyvírókról, nekik is jár a pacsi ezért a melóért! Nagyon drukkolok, hogy ez a tendencia folytatódjon. Bármi legyen, engem már megnyertek! Remélem, sikerült egy kis kedvet csinálni hozzá. Az első részbe mindenképpen érdemes belekukkantani, már csak azért is, mert magyar, aztán úgyis magával ránt. Ha szabadulnál a hétköznapoktól, a punnyadástól, esetleg kikapcsolnál egy órára, kezdj bele, hisz ez mégiscsak egy aranyélet! Szekeres Balázs
29
Pályaválasztási Vásár Szórólapok tömkelege, állandó sürgés-forgás, érkező diákok, pogácsaillat, fellépők a színpadon, hangzavar. Ez az, ami leginkább jellemezte a 2015-ös Pályaválasztási Vásárt. Idén is a CsabaPark adott otthont a rendezvénynek. Az érkező diákokat hangulatos bódék, zeneszó, és frissen sült finomságok köszöntötték. Végigpásztázva a sorok között találkozhattunk ínycsiklandó tortákkal, legóból készült autókkal, művégtagokkal, egy-egy próbababával és még egy óriás minyonnal is. A tanácsra váró nyolcadikos tanulók csillogó szemmel figyelték egy-egy szimpatikus iskola ajánlatát. A beszélgetések darabjait elcsípve bátran állíthatom, hogy a legtöbben az iskolák erényeiről érdeklődtek. Segítségükre volt az is, hogy a bódék szakmacsoportok szerint voltak szétosztva. Volt, aki az ipari szakmaszigetet pártolta, volt, aki inkább csak a humán csoportban informálódott. Mindenki megtalálta a neki megfelelő helyet. Bármerre is néztünk, kíváncsi tekintetekkel találkoztunk. Mindig találtunk valami olyat, ami megragadta a tekintetünket. Gyönyörű tortacsodák, különleges hajkoronák, csokifigurák, és még reggelig sorolhatnám. A vásár központja, a színpad szinte mindig foglalt volt. Első nap, az iskolák bemutatkozása után néhány ismertebb arc tűnt fel. Találkoztunk az Animal Cannibals-szel is, és hogy őket idézzem: „Helló, meló, na, de melyik szakma?” Fontos a jó szakma, ami csak akkor lesz igazán optimális, ha élvezzük, és az apró-cseprő dolgokban is megtaláljuk a boldogságot. Persze emellett elengedhetetlen a siker is, amit csak akkor tudunk igazán értékelni, ha megküzdünk érte. A munkában akadhatnak leküzdeni való problémák, amelyek pont azért kellenek, hogy lássuk, képesek vagyunk-e
30
megugrani az akadályt. A sikerért mindig meg kell küzdeni, mert ha nem küzdünk, senki nem fogja az ölünkbe dobni az elismerést. Ha vannak céljaink, azért vannak, hogy harcoljunk az elérésükért. A bátorító szavak után tiszteletüket tették a standoknál, és ők is megnézték az idei változásokat. Leendő végzősök, figyelem! A program keretében nemcsak a középiskolák és a gimnáziumok mutatkoztak be. A sorok között megbújva a felsőoktatási intézmények is képviselték magukat. A Szegedi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem és a Kecskeméti Főiskola nyújtott betekintést jelenlegi képzéseibe. Nemcsak az iskolák, hanem egyegy cég is kint volt a vásáron, akik a végzett diákokat konkrét állásajánlattal várták. Szabó Ágnes
Kedves Diákok!
Köszönjük szépen a karácsonyi rajzpályázatunkra érkezett sok-sok kedves kis képet. A többtagú szerkesztőségi zsűrivel igyekeztünk megtalálni a legszebbet a temérdek beérkezett alkotás közül. Azonban hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy mégsem tudunk első helyezettet választani, hiszen annyi kiváló munka született. Végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy ebben a lapszámban mindegyiket bemutatjuk, és ezzel kívánunk minden kedves olvasónak Boldog
Karácsonyt!
31
Tartalomjegyzék Nagy Beni, a 12.A jelöltje ...................................................................... 2 Tóth Tocsi Peti, a 12.B jelöltje ............................................................... 4 Kovalovszki Tibi, a 12.C jelöltje ........................................................... 7 Papp Fecó, a 12.D jelöltje .................................................................... 10 Dávid Áron, a 13.E jelöltje ................................................................... 13 Think-Túra ........................................................................................... 16 Salátanap .............................................................................................. 17 Ződház 2000 (szónokverseny - különdíj) .............................................. 19 Az utolsó dal (könyvajánló) .................................................................. 22 Viharos vizeken (színházlátogatás) ....................................................... 24 Aranyélet (sorozatajánló) ..................................................................... 27 Pályaválasztási Vásár ........................................................................... 30
Impresszum Szerkesztők: Almási Blanka, Balássy Fanni, Bencze Gréta, Furák Fanni, Hermanovszki Itala, Huszti Fanni, Matkovics Izabella, Molnár Ágnes Zsuzsanna, Szabó Ágnes, Szekeres Balázs Borító: Árgyelán Endre; Fotó: Nagy Marcell Korrektor: Kiss László; Tördelő-szerkesztő: Balogh Norbert Felelős kiadó: Szűcs Levente Nyomdai kivitelezés: Dürer Nyomda Kft. A kiadvány megjelenését támogatta Gyula Város Önkormányzata - Dr. Görgényi Ernő
32