Szemfules 2015/16

2015 / 2016

1. szรกm

Az Erkel Ferenc Gimnรกzium Diรกklapja

1

Átnevelő tábor erkeles verzió

Írhatnék ezer szót is, egy sem lenne elég, hogy visszaadjam a szecskatábori élményeket. Kezdjük is sorolni őket!

Minden azzal kezdődött, hogy az Erkel előtt állva megtudtuk, sem a seprű, sem a kalap, de még a százfűléfőzet sem szükséges, felesleges volt elhozni, viszont a végzősök jókat röhögtek rajtunk. Kaptunk köszöntő sütit is: tormás-vegetás muffint és lisztes-csilis kókuszgolyót. Ezután bemehettünk az épületbe, ahol a végzősök szépen kisminkeltek bennünket, és megcsinálták a hajunkat. Természetesen a nasi itt sem maradt el, így megízlelhettük a tejszínhabos-tormásfokhagymakrémes kekszet, majd tejszínhabbal és mustárral kenették be velünk az arcunkat. Mikor már randira készen, teli gyomorral, törpejárásban vonszoltuk magunkat ide-oda, szóltak, hogy felmehetünk szálláshelyünkre, a koleszba, ahol elfoglaltuk a szobáinkat.

Délután megnéztük a várost, és rájöttünk, hiába hittük, hogy egy szintnél már nem lehetünk koszosabbak. Játszottunk, futottunk, nevettünk, királylányt kerestünk a várban, katonát adtunk a Csigakertben, fantasztikus volt, mindenki élvezte.

2

A nagy hazatérés és rövid pihenés után ehettünk újra csilit, és amőbáztak a szerencsés kiválasztottak hátán – eljutottunk arra a pontra, hogy már fájt a szánk a nevetéstől. Borzasztóan jókat lehet nevetni a 9. és 12. osztályosokkal egyaránt. Ezután jött a személyes két kedvencem: a nagy kóstolók és a koncertek. Az utóbbi fenomenális volt! Mindenki imádta. Énekeltünk, táncoltunk, jól éreztük magunkat. Az este további részében jöttek még a szívatások és a röhögőgörcsök, s aludni sem sokat aludtunk, a végzősök „örömére”.

Hajnal 2 és 4 között kb. 15 alkalommal keltettek fel és küldtek aludni minket, majd horrorházat csinálva az iskolaépületből, ijesztgettek bennünket. Utána végre aludhattunk, de nem sokat, mert reggeli torna is volt ám, kólás teával. Majd reggeliztünk, és a nagy búcsúzkodások után hazamentünk.

Azt hiszem, mindenki nevében mondhatok köszönetet az eseményt megszervező végzősöknek, a tanároknak és a koncerten játszó bandáknak. Köszönünk mindent mi, szecskák, és IMÁDJUK A VÉGZŐSÖKET! Huszti Fanni

3

A fiú-lány barátság nem olyan, mint a dodó madár! avagy „Miért teszed ezt velem, Karinthy?!”

4

Áááá, unom. Unom ezt az egész nyavalyás témát, ezt az örökös ujjal mutogatást, az állandó cáfolatokat és szkepticizmust. „Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?” Amióta Karinthy kiejtette a száján ezt a frappáns megfogalmazású mondatot, mindenki előszeretettel használja, és dobálózik vele, olyan szinten, mint a bohócok a cirkuszi sátor leple alatt, mikor spontán, minden indok nélkül, izomból pitéket dobálnak egymás arcába, ahelyett, hogy, mondjuk, etióp árváknak postáznák azt a pénzösszeget, amit a cukrásznál hagytak eme pillanatnyi gyönyörért.

Karinthy tagadhatatlanul zseniális figura volt, és nem lenne elegendő 80 nap körbeutazni a koponyáját, de az biztos, hogy soha, de soha nem fogok neki megbocsájtani ezért a szellemes kijelentéséért, ami most már az idők végezetéig fog közszájon forogni. Ha még valaki felteszi nekem ezt a kiborító kérdést, ahhoz biztosan hozzávágom a Tanár úr kérem keményfedeles kiadását, hogy keressen magának valami új Karinthy-idézetet, amivel villoghat. Tapasztalatból állítom, minden bizonyossággal, és nem csak saját, hanem a környezetemben élő más emberek példájából is merítkezve, hogy van férfi és nő között barátság. Szirmai Gergelytől idézve: „Ha lehet ember és kutya között barátság, akkor pont a két nem között lenne ez olyan állati lehetetlen?!” Én személy szerint teljes mértékben amellett állok, hogy ez egy létező dolog, nem olyan, mint a Mikulás vagy a fogtündér. (Elnézést mindenkitől, akinek ebből a cikkből kellett rájönnie, hogy a gyerekkora hazugságokra épült.) Ez nem kihalt faj, mint a Tyrannosaurus Rex vagy a dodó madár. Ez olyan, mint az EDÜ. Volt, van és lesz.

De annak ellenére, hogy saját meggyőződésem és tapasztalataim más véleményt formálnak bennem, megnéztem a Love, Rosie című filmet.

Megnéztem, és tudjátok, mit?

Imádtam. Igen, jól láttátok, de ha kell, megismétlem még egyszer.

Imádtam. A magyarul az Ahol a szivárvány véget ér címet viselő mozgókép Cecilia Ahern azonos című könyvén alapul, és Alex, valamint Rosie szövevényes kapcsolatát vetíti ki 22 x 16 méternyi vászonra. Ez a film nyíltan cáfolja meg a férfi és nő közötti barátságot, de nem zavart, mert mindezt olyan csavarosan és mérhetetlenül – minden esetleges hímnemű olvasótól elnézést kérek a szóért – CUKIN mutatta be, hogy egyszerűen nem lehetett nem szeretni. Tudom, hogy a fiúk 87,3%-át ki lehet üldözni a világból a „cuki” kifejezéssel, de egyszerűen ezen szó használata nélkül képtelen lennék leírni a filmet. Alex és Rosie még óvodásként ismerkednek össze, és elválaszthatatlan barátok lesznek, de felcseperedvén egyszer csak a pubertás dörömböl az ajtón, és úgy gondolja, hogy a történet túl szimplán és unalmasan alakulna, ha minden menne a maga rendjén, így kicsit bekavar a dolgok folyásába. Óóó, milyen meglepő! De akkor odaszól az élet a pubertásnak, hogy „Bekaphatod, minden úgy lesz, ahogy én akarom!”, és csak azért, hogy neki legyen igaza, belefog a sorozatos trollkodási kísérleteibe. Fogja magát, és számos próbát állít a két fiatal elé, kezdve ezt a végzős bálon, amikor hála az adott jóképű izomagynak, váratlan körülmények között Rosie speciálisan női szervében ragad egy óvszer, egészen addig, hogy Alex harmincévesen feleségül veszi gimis barátnőjét, aki szupermodellként keresi a kenyerét. A film által végigkísért 12 év alatt Rosie-ra rájár a rúd, de Alex sem ússza meg olyan könnyen, mindketten elszenvedik a felnőtté válás göröngyös szakaszait, s bár különböző problémákkal kell szembenézniük, mégis van egy közös, megoldatlan nehézségük: hogy rémesen, rettenetesen, borzasztóan, kimondhatatlanul rossz az időzítési képességük.

5

A néző a film alatt az előtte lévő szék támláját rágná idegességében, hogy már eltelt 90 perc, de még mindig minden ugyanolyan pocsék és happy endtelen, mint volt. De akkor hirtelenjében a semmiből beköszönt a várva várt deus ex machina, és mi letörölhetetlen mosollyal állunk fel a moziszékből, cammogunk a kijárathoz, és határozzuk el magunkban, hogy legalább egyetlen napig nem szándékozunk visszatérni a valóságba semmi áron. Ott lebeg a lelkünk ég és föld között nagyokat sóhajtva, és szépen sorban tekeri vissza a film képkockáit, majd megelégedéssel nyugtázza, hogy „Minden jó, ha a vége jó!” Erre jók ezek a filmek, melyek minden rossz szándék nélkül a cukiság pink mosóporával és unikornis illatú öblítővel átmossák a tinilányok agyát, hogy érezzék, minden rendben, nincs szükség a depresszióba esésre.

Az élet tré, aztán egyre csak trébb lesz, de mindenképp megéri várni a happy endre, mert ha egyszer eljön, akkor az nagy durranás lesz.

A technikai részről annyit, hogy a film nagyon különleges kamerakezeléssel dolgozik, ugyanis rendkívül sok a közeli felvétel, ahol az operatőr megszállott módon mászik a szereplők pofázmányába. Nagy vásznon nézve még a színészek arcán lévő apró pihéket is jól ki lehetett venni. A film tagadhatatlanul egy brit komédia, ezt mi sem tükrözi jobban, mint az Alexet alakító Sam Claflin arca, amely akkor sem lehetne jobban angol, ha fish and chips és Earl Grey tea borítaná be. A film 102 perces játékideje alatt találkozhatunk a Jancsi és Juliska módjára elszórt angol humor morzsáival, melyek annyira szerethetővé teszik az egész alkotást. Na, de szirmais módon összegezzünk! Elsősorban lányoknak ajánlanám a filmet, de mivel esélyegyenlőség van, és nem szeretném a férfi nemet diszkriminálni, ezért nekik is tudom javasolni egy elvetemült pillanatukban. Társaságban vagy anélkül, de mindenképpen öt óra tájban, hogy egy kellemes english tea fogyasztása mellett adjátok át magatokat a filmélménynek. Jó szórakozást!

Balássy Fanni

6

Think-Túra

Matkovics Izabella versei Alszunk?

Szabad lélek, Olyan, mint a madár, Ilyen a szerelmünk, Légy te jó tanár.

Taníts meg azt, Előtted nem tudtam, Mily színű a hangod, Holnap elaludtam.

Szemhéjad redőin, Mily színű az erezet, Felkeltél este még, Vagy aludtál eleget?

Hát légy velem te jó És veled alszom még, Nem is emlékszem, Milyen voltam rég.

Szerelem vagy, Hallom a szemed, Madárként száll, És szántja a teret.

Látom illatod, Olyan, mint a virág, Szántom a szíved, Mint karcoló faág.

És együtt alszunk, Megint egy másnap, És érzem a hangod, Mikor volt holnap. És a szabad lélek, Olyan, mint a madár, Ilyen a szerelmünk, Az alvás még vár.

Elmúlt Tátong az éjjel, Halj meg kedvesem, Nem tűnik fel égbolt A csillagos égen. És nem tűnik szívéből Boldogságos álom, Sosem fáj, mi nekem, Ha őt megtalálom.

Pedig én nem keresem, Csak fogynak a nappalok, Mi magány szívemből soha, Matkovics Izabella Hát ma éjjel meghalok.

7

A Nagy Testvér tekintetében avagy az 1984 világa

Derült, hideg áprilisi nap volt, az órák éppen tizenhármat ütöttek. George Orwell, állát leszegve, gyorsan besurrant a Secker and Warburg kiadó épületébe, nehogy kezében lévő könyvének lapjait összekócolja a gonosz szél. (Idézet a műből, kicsit másként.)

Őszintén szólva nem tudom, pontosan melyik hónapban vitte be művét Orwell a kiadóba, de 1949. június 8-án megjelent a könyv, mely azóta a világ legnépszerűbb disztópiájává híresült.

Ez a regény nem más, mint az 1984.

A könyv a címadó évben, 1984-ben játszódik három szuperhatalomra szakadt világban. Mindhárom ország berendezkedése a diktatúra megtartására, az emberek kizsákmányolására és természetesen a másik két terület elfoglalására irányul. Az 1984 világában a diktatúra előtti értékrend és az emberiség eltörlése a legfőbb cél: az önálló gondolkodás és véleményformálás bűnnek számít. Ebben a rendszerben nincs helye a művészeteknek, a tehetségnek és az önkifejezésnek. Nincs saját életed: egy kékoverallos gép vagy, akinek nemcsak le- és felkelési idejét szabályozzák, hanem a Párt választ neked házastársat is, akivel SEMMILYEN érzelmi kapcsolatot sem ápolhatsz. Itt egyetlen érzelem van: a párthűség. Egyetlen örömöd az, ha nem csökkentik a havi csokoládé fejadagod. A „legjobb barátod” a besúgód, szavaidat megmásítják az Igazságminisztérium osztályain, és egy tollvonásukkal tesznek soha nem létezetté a történelemben. Ha átfutna az agyadon, hogy esetleg ez nem jó így, ott terem a Gondolatrendőrség

8

(naná, hogy azt is szabályozzák), és a következő emléked már a Szeretetminisztérium állandóan bevilágított cellája lesz. Jó esetben másnapra már nem létezel, és még rád gondolni is bűn lesz.

Egy ilyen világban élt és „alkotott” Winston Smith. A bibi csak az volt, hogy Winston Smithnek esze ágában sem volt egy ilyen rendszerben sem élni, sem mást csinálni. De lehet-e lázadni egy olyan világban, ahol minden lépésed folytonosan bekapcsolt teleképek sora figyeli? Kiben lehet megbízni, amikor mindennapos, hogy saját gyermeked jelent fel a Pártnak? És mi történik, ha az embert (mert azok vagyunk, bárki bármit állít) szerelem köti egy maga módján lázadó, kissé nimfomán lányhoz? Érdemes-e szeretni egy olyan rendszerben, melyben a szerelem az egyik legnagyobb eretnekség?

George Orwell (akit a világ egyik legnagyobb „jósának” tartanak), szándékosan korának önkényuralmi eszközeit használó országok rendszeréből merített (elsősorban, de nem kizárólag a Szovjetunióéból), és vetítette előre a vélt jövő torzult rendszerét.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akiket érdekel a politika és a közélet, akik többet szeretnének megtudni a nem is olyan távoli és valóságos múltunkról, akik nem irtóznak a hosszú és mély gondolatoktól, akik agybajt kapnak a mostani romantikus sztoriktól, de szeretnének végre egy valósághű szerelmi szálat találni. És azoknak is, akik eddig megvoltak a könnyedebb könyvekkel: nézzetek bele ebbe a világba is! Orwell izgalmakkal teli, őszinte és kifejezetten valóságos regénye szerintem még sokakat el tud gondolkodtatni. Mert 2+2=4.

Molnár Ágnes Zsuzsanna

9

Tartuffe-túra

Ismét színházba látogattak az erkeles diákok

10

A 2015/2016-os színházi szezon legelső előadásának lehettek fül- és szemtanúi szeptember 18-án az Örkény Színházban azok az erkeles diákok, akik részt vettek a Balogh Norbert tanár úr által szervezett kiránduláson. A háromórás vonatozás után a Petőfi Irodalmi Múzeumba vezetett az utunk, ahol felfrissítettük tudásunkat Petőfi életrajzából, főbb műveiből, és lehetőségünk volt korhű ruhákba is beöltözni.

Az Örkény Színház próbatermében az előadás előtt ismét IRAMoztunk (Ifjúsági Részleg és Alkotóműhely) egy kicsit. Neudold Júlia, a másfél órás foglalkozás vezetője, örömmel fogadta az új és a már ismerős arcokat. A szokásos bemelegítő csapatépítés után jöhetett a darab, a jól ismert Tartuffe feldolgozása: a híresebb jeleneteket, mozzanatokat játszottuk el, csapatokba rendeződve szituációkat oldottunk meg, jelenetet írtunk, híradást készítettünk, és még az improvizációt is kipróbálhattuk egy családi vita formájában. Együtt, néhol egymás szavába vágva röpködtek a jobbnál jobb érvek vélemények és ötletek egy-egy felmerülő problémára.

A kreatív játékot a színészek érkezése szakította félbe, akik az előadás előtt szerették volna birtokukba venni a helyiséget egy utolsó próba erejéig. Így – még ha csak egy röpke pillanatra is, de – testközelből láthattuk a művészeket.

Kevesebb, mint egy óra múlva vette kezdetét az előadás. A szereplők jelenkori stílusú ruhákban álltak a nézőközönség elé, és a darab is teljes mértékben mai, modern nyelven játszódott. A szlengek és poénok pedig még jobbá tették az egészet.

A színpadkép egy dúsgazdag család óriási nappalijára hasonlított, hófehér bútorokkal, hatalmas gyapjúszőnyeggel és egy szélesvásznú plazmatévével.

A darab egy olyan gazemberről szól, aki álszentnek mutatva magát az orránál fogva vezet egy jómódú embert, és rajta keresztül annak egész családját. Mindenki ismeri az eredeti sztorit és a befejezést is, viszont az Örkény Színházban az utóbbi egyáltalán nem mondható átlagosnak, tehát megéri megnézni.

A nap végére, a majd’ háromórás előadás után már hullák voltunk, de azért az éjfélhez közeli vonatindulás előtt még belefért egy színházi kulisszajárás, elvégre nem minden nap járunk arra. Voltunk az emeleti világosító pultnál, az alagsorban, a raktárban, a színpad alatt és felett, illetve megtudhattuk, mit csinál az előadás alatt egy ügyelő, egy hangtechnikus, valamint egy színpadmester.

Mindent összefoglalva, igen eseménydús nappal lettünk gazdagabbak, egy remek Tartuffe-előadással, egy izgalmas ráhangoló foglalkozással, egy múzeumi túrával, néhány mekis kajával, egy izgalmas metrózással és egy késő éjszakai vonatozással. Remek nap, jó helyen, egy nagyszerű csapattal.

Bencze Gréta

11

GYUDIN

House of Szekeres

Gyulai Diáknapok, alias GYUDIN. A rendezvény, melynek keretei között ringbe lép zihálva, ökölbe szorított kézzel, valamint 48-as acélbetétes bakanccsal Gyula város ös�szes középiskolája, és minden erejét latba vetve száll küzdelembe a hatalomért, melyet csak diákpolgármesteri címként emlegetnek. Tavaly Juhász Lilla képviselte iskolánkat, aki közel egy éve alpolgármesterként léphetett ki az Ifiház ajtaján. Ám új év, új ember, aki félelmet nem ismerve méri össze erejét a többi jelölttel. Szekeres Balázs – dióhéjban – a 11. B osztály egyik tanulója, mindenki szeretett Bazsidrazsija, a MÁV SE Puskás Öcsije, a Szemfüles szerkesztőségi tagja, az iskolai és városi diákönkormányzat egyik oszlopos alakja, és emellett idén ő képviseli az Erkel Ferenc Gimnáziumot a mindent eldöntő összecsapásban diákpolgármester-jelöltként. Most, hogy elérkeztünk cikkünk magasztalástól áztatott neuralgikus pontjára, következzen egy interjú személyesen Balázzsal, akit a kampány előkészületeiről szemérmetlenül faggattam. Összeállt már a stáb?

Igen! Megvan az az acélos, félelmet nem ismerő szupercsapat, akik képesek lehozni a csillagokat is, ha arra van szükség. Mindenkinek megvan a szerepe, mindenki oszlopos tagja a társaságnak. Úgy gondolom, minden adott a sikerhez, csak oda kell tenni magunkat, és élni a lehetőséggel.

12

Hogy haladtok az előkészületekkel?

Rendkívül büszke vagyok a csapatomra, örülök, hogy velük dolgozhatok. Nagyon lelkesek, jól motiváltak, ennek fényében az előkészületek is flottul haladnak. Ismereteim szerint a többi iskolához képest előnyben vagyunk. A GYUDIN-ig még két hetünk van, de megvan a forgatókönyv, a programok nagy része, és az elektorok is megkapják hamarosan a tájékoztatást. A kampányszöveg megírása, a forgatás és a vágás van már csak hátra.

Diákpolgármester-jelöltként mit tartasz legfontosabb feladatodnak?

Célként a gyulai diákság felrázását, megmozgatását, szürke hétköznapjaik színesítését és az iskolák közötti távolságtartás megszüntetését tűztem ki. Szórakoztató, érdeklődésüknek megfelelő, mindemellett kulturális rendezvényekkel szeretném ezeket elérni.

Min változtatnál a városi diákéleten?

Tapasztalataim szerint a városi diákélet kimerül a különböző szórakozó- és vendéglátóhelyek látogatásában. Ezzel ebben az életkorban nincsen probléma, viszont ez egy idő után könnyen unalmassá válhat, és a baráti társaságomban is van olyan, akit ez nem vonz, teljesen érthető módon. Ezt a kollektív szórakozási lehetőséget szeretném biztosítani, kicsit más oldalról megközelítve, különféle, változatos formában, bízván abban, hátha ez majd meghozza a kedvet a közösségi léthez.

Balássy Fanni

13

Médiatábor Szegeden

A Szegedi Tudományegyetem által szervezett tömegkommunikációs médiatáborba városonként 2-2 fő kerülhetett be.

Gyuláról Szabó Ágnes és Bencze Gréta vágott neki az ötnapos tábornak.

2015. június 22-én a reggeli órákban pattantunk vonatra, és két óra múlva kissé álmosan megérkeztünk Szegedre. Az öt nap alatt a TIK (Tanulmányi és Információs Központ) épülete volt a törzshelyünk. A regisztráció után az óriási Klebelsberg könyvtár földszinti részén hallgattunk meg egy tájékoztatót. Megtudtuk többek között az is, hogyan fog felépülni egy napunk. Délelőtt különböző karokra látogattunk el, amelyekről cikkeket, videókat állítottunk össze délután, amikor mindenki az általa választott csoportban dolgozott közösen vagy egyedül. A jelentkezők öt csoportra lettek beosztva: nyomtatott sajtó, online újságírás, rádió, tv és fotózás. Az előzetes regisztráció során ki kellett választanunk ezek közül azt, amelyik a legjobban érdekel. Az újságírói vér kering az ereinkben, ezért a nyomtatott sajtó mellett döntöttünk.

A hétfői napunk javarészt a könyvtárban telt, ami nem is csoda, hisz a közel 15.000 négyzetméteres létesítmény 2 millió kötettel büszkélkedhet, és kellett is az idő, hogy minden részét meg tudjuk nézni.

Kedden már teljes gőzzel vetettük bele magunkat a munkába. Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar (ETSZK), illetve a Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) rengeteg újdonságot tárt elénk. Halhattunk érdekességeket a háttéri dolgokról, a képzésekről, a felvételiről, és eközben szorgosan jegyzeteltünk, forgattunk, inter-

14

júztunk, ahogy kell. Délután a munkáé volt a főszerep. Hangos billentyűcsapkodások, hanganyagok hallgatása diktafonokról/telefonokról, és egy-egy sóhaj a feladat végeztével. Estére voltak olyanok, akik a rakparton kapcsolódtak ki, voltak, akik már 9-kor fáradtan hullottak az ágyba, és olyanok is, akik éjjel kettőkor fejezték be a végső simításokat a cikkeken. Mi ketten (illetve egy szegedi lány) hajnalban összepacsiztunk, és karikás szemekkel mentünk aludni. Hisz a határidőt be kellett tartani!

Szerda volt talán a legérdekesebb mindannyiunk számára.

Délelőtt ellátogattunk a Természettudományi és Informatikai Kar (TTIK) csontraktárába, ahol egészen ritka maradványokat is megtekinthettünk, és sok érdekes információt tudtunk meg a bomlásról is. Ezután a Gazdaságtudományi Kar (GTK) tárta fel nekünk a gazdasági újságírás titkait. Délután az egyetem tévéstúdiójába kalauzoltak minket, és sokunk örömére később a Bölcsészettudományi Kar (BTK) ponthatárairól is esett pár szó.

A csütörtöki nap volt az utolsó karlátogatási napunk. Elsőként a Mérnöki Kar (MK) mutatta be az általuk készített „csokifolyót”, majd a Fogorvostudományi Karon (FOK) próbálhattuk ki, milyen is kifúrni egy beteg fogát, természetesen ezt csak bábun gyakoroltuk. Végül pedig az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) mesélte el, milyen is az átlagos egyetemista élet az orvosin. Délután Üllei-Kovács László online szerkesztő mutatta meg nekünk a Délmagyarország szerkesztőségét és a nyomdai folyamatokat, majd lehetőségünk volt a helyi tévénél is közreműködni. Míg az egyik táborozó az élő műsorban beszélt, addig a „késő estig író trió” a telefonáló versenyzőkkel törődött. A műsor végén a

15

híradós székbe is beülhettünk, és felajánlották, hogy várnak vissza bennünket, akár a nyáron, akár évközben is.

Péntek reggel az egész hét értékelése következett. Újszászi Ilona, a tábor szervezője és a vele dolgozó egyetemisták alkottak véleményt a munkáinkról. A legjobb munkák díjazása után mindenki kapott egy 8 kötetes könyvsorozatot, amely a Szegedi Tudományegyetemről szól. Végül az elkészült film megnézése után egy időre búcsút vettünk az intézménytől.

Mindenesetre remek tapasztalatszerzés volt ez az öt nap. Sokat fejlődtünk az írás terén, és olyan helyeket láthattunk, amelyeket más nem vagy csak nagyon ritkán tekinthet meg. Nem utolsósorban pedig olyan barátokat szereztünk, akikkel biztos, hogy jó ideig tartjuk majd a kapcsolatot, és talán egymás mellett ülünk mindannyian a diplomaosztón…

Bencze Gréta

Jennifer L. Armentrout: Obszidián könyvajánló

„Az újrakezdés szívás.

Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat.

Az ég kiderült. Aztán a srác megszólalt.

Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló.

Nem bírtuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt, akkor valami történt. Valami váratlan.

16

A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem. Jól hallottad.

Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul rajtam a nyom.

Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…”

Nos, hogyan is lehetne jellemezni ezt a könyvet? Izgalmas? Jó-jó, de nem az igazi. Dinamikus? Ez már jobb, de még mindig nem tökéletes. Annyira magával ragadó, hogy nem bírod letenni? Igen, ez így már jó lesz.

A történetet egy olyan lány szemszögéből olvashatjuk, akinek az életében minden megváltozott. Miután Katy édesapja meghalt, édesanyjával egy nyugat-virginiai városba költöztek, ahol jobbára soha nem történik semmi különös, vagyis látszatra nem.

Mint kiderül, a szomszédban a lánnyal egykorú ikerpár lakik.

Dee, az örökké vidám, aki odavan Katyért, és mindent megtesz, hogy barátság alakuljon ki közöttük. Vele ellentétben a bátyja, Daemon mindent megtesz, hogy eltaszítsa maguktól, persze sikertelenül.

Ám sem Katy, sem Daemon nem meri bevallani magának, hogy az első pillanattól kezdve vonzódnak egymáshoz. Mint kiderül, sem ő, sem a húga, de még a barátaik sem azok, akiknek mutatják magukat.

Egy másik bolygóról érkeztek, akik luxeneknek, azaz fényembereknek hívják magukat, és egy csapat idegennel kell megküzdeniük, akik különleges képességeikért akarnak végezni a luxenekkel. Katyt is egy ilyen idegen támadta meg, viszont Daemonnak sikerült megmentenie, ám ezzel együtt megjelölnie is. Mint kiderül, Katy csak úgy élheti túl, ha a közelében marad Daemon addig, amíg ki nem fakul ez a nyom. Így kezdődik a különös, szikrákkal teli kapcsolatuk.

Almási Blanka

17

A szürke ötven árnyalata

Tisztázzuk az elején: én nem olvastam a könyvet. Ez azért lényeges, mert egy rossz filmnek is lehet jó könyvalapja (esetünkben egyik sem kapott túl sok jót). Így csak a vásznon látottakra szorítkozom.

A film elején Anastasia Steele interjút készít a sikeres, hibátlan megjelenésű milliárdossal, Christian Grey-jel. Anastasia átlagos egyetemista csaj, nem volt még kapcsolata, az a tipikus magába forduló könyvmoly. Az interjú csak negyedóráig tart, hiszen a főnök úrnak dolga van.

Sajnos bele kell törődnünk, hogy egy fontos üzletember nem tud időt szakítani egy egyetemi újságra, illetve egy esetlen kiscsajra.

Nem tulajdonítana az ember nagy jelentőséget a film első részének, azt várná, hogy a szokásos botcsinálta megismerkedés után kikerekedik a filmből valami cuki, szeretni való, szívet melengető drámai történet, romantikus kliséktől csöpögő monológokkal megtűzdelve, ami – előismereteinkkel tisztában lévén – egy kis szexszel párosul. De nem. A film a gesztusokra és az érzékekre épít, ezért az egész „romantikus drámába” bújtatott szalonképes mozis-pornó itt kezdődik.. Számomra felfoghatatlan, hogy miképp lehet ennyi perverz utalást belesűríteni 15 percbe (a száj- és ceruzaharapdálástól az asztalmarkolásig). Itt már érződik, hogy valami nem oké. Sokatmondó párbeszédeket ne várjunk a későbbiekben sem. Egyszerűen NULLA. Lényegtelen csevegés, még a filmbéli interjúban feltett kérdésekre sem kapunk válaszokat, vagy csak nagyon elenyészőket.

Kihívó, perverz közelítések, ízlésesen és olykor kevésbé ízlésesen felvett abszurd és prűd jelenetek. Még egy fránya ceruzaátadást sem lehet egyszerűen, valami háttérben megbújó erotika nélkül megvalósítani…

Vagy velem van a baj? Konkrétan a semmivel, vagyis inkább csak a szemkontaktus tartásával úgy beindulnak egymásra, mint két új mezőgazdasági traktor az első használatkor. Mr. Grey közli Anastasiával, hogy többet szeretne róla megtudni. Igen, hölgyeim és uraim, mindezt 15, azaz tizenöt perces semmitmondó csevej közben! Szerelem első látásra? Egy ilyen fickónál? Ez most komoly? Mégis mi ez? A modern szépség és a szörnyeteg?

Majdnem. A szörnyetegünk megvan, aki inkább egy szadista, lelkileg roncs

18

újgazdag fiatalember. A lány viszont…

Hogy is mondjam, a bolygó szériatartozéka. Csak úgy járt hozzá, mint néhány ezer forintos vásárlás felett a matricák a Sparban. Nem, ne értsetek félre, nem mondtam, hogy csúnya, csak tipikusan az a kategória, aki mellett simán elmész az utcán, és maximum csak nagyon halványan marad meg. Életszerű tündérmese minden olyan lánynak, hölgynek, as�szonynak, akinek egy kicsit jó a képzelőereje, és „álompasi-szindrómában” szenved. Ennyi. Csukódik a liftajtó, az interjúnak vége. És ülünk a vászon előtt, hogy mégis mi az Isten történik.

Ezután elkezdődik a hajtóvadászat Christian részéről. Találkozgatnak, beszélgetnek. Szegény csajszi meg nem győzi kapkodni a fejét, annyi minden történik vele a luxusvilágban. Igen ám, de most jön a feketeleves.

Kiderül, hogy a mi kis etalon üzletemberünknek eléggé ferde a szexuális ízlése. Anastasia oldalát persze fúrja a kíváncsiság, mégis mennyire. A válasz, finoman és kislányosan fogalmazva: rohadtul. Nincs más hátra, mint előre, irány a „játszószoba”. Én speciel először nem tudtam, hogy egy istállóba, egy kihallgató-szobába vagy esetleg valami kiképzőterembe csöppentem. De ahogy elnéztem, Anastasiának is hasonló érzése támadhatott. Egy szerződésben (óh, milyen formális) meghatározzák, hogy mit lehet, és mit nem, illetve az alávetett aláírja, hogy mindenben az uralkodó igényeit teljesíti. Ám mint minden kíváncsi lány, ő is kap ebből egy kis ízelítőt. Ráharapott. Néhány találka, kis helikopterezés, sétarepülés, kutyafüle. De elég szembetűnő, hogy messze több van mögötte. Ana szereti Christ, és fordítva, aki viszont ezt még nem nagyon akarja tudomásul venni, mert tudja, hogy akkor változtatni kell az életmódján, és egy folyamatosan uralkodó, kontrollmániás diktátornak nem fűlik hozzá a foga. Amikor Ana megpróbál közelebb kerülni Mr. Szürkéhez, ezzel megszeg néhány szabályt, amelynek a szerződésben foglaltak szerint büntetés a vége… Két nap fogda, meg három hónap közmunka? NEM! Sarokban állás? NEM! Ennél egyszerűbb.

A jó öreg elfenekelés. A kedves páciens felfekszik az ízlésesen csillogó ke-

19

ményfa asztalra, természetesen meztelenül, és durr, hat darab nagy csapás bőrszíjjal. Ez a csávó klinikai eset. Élő példája a hogyan vezessük le a mások miatt felgyülemlett gyermekkori fájdalmat és feszültséget. Jófej, nem? A következményt szerintem mindenki tudja. Liftajtó nyílik, majd záródik. VÉGE. Mi az Isten történt, megint?! Kedves nézőink, semmi.

Az első jeleneten, az utolsón, meg néhány egészen véletlenül felvett, jól eltalált beállításon kívül semmi jelentősége, értelme vagy üzenete nem volt ennek a filmnek. Ha valaki az első húsz perc után elaludt, és az utolsó húsz percre ébredt fel, az ég egy adta világon kívül semmit nem vesztett.

Kijöttem a moziból, és elkezdtem filozofálni, hogy melyik filmre hasonlít. Aztán beugrott. Hát persze! Alkonyat! Utánanéztem, és mint kiderült, ez egy Alkonyat-rajongói novellának indult. Durva. És nagyon hasonló. Bocsánat, javítom magam, egy és ugyanaz. Kevesebb fikciós elemmel és szereplővel. De a két főszereplő a megszólalásig hasonlít a két Twilight-főszereplőre. Tiszta marketing. Jó trailer, nagy mozgolódás, mindenki erről beszél, tele van vele a média, de nagyobb a füstje, mint a lángja. Minden szingli és párkapcsolatban lévő lány arra várt fél éve, hogy „na, majd Valentin-napon elmegyünk, elrángatjuk a barátnőnket vagy a barátunkat, és megnézzük”. Kijönnek a moziból, és ők is tudják, hogy amit láttak, nem volt nagy szám, de azért sem fogják kimondani. Viszont én kimondom, amit ki kell: ez egy felesleges, unalmas és értékelhetetlen film. Az IMDb is lehúzta, durván 185 000 szavazatból 4,2-es értékelést kapott, ami harmatgyenge.

Összegezve: lapos, béna, abszurd, olyan semmilyen. Nem fogom elolvasni a maradék két könyvet, a filmet sem nézem meg, esetleg egy nagyon depressziós pillanatomban, amikor már úgyis minden mindegy.

Nem ajánlom, nem maradsz le semmiről, ha nagyon akarod, nézd meg, de számomra annyit sem ért, mint a jegy ára (1250 Ft).

Szekeres Balázs

20

This War of Mine

„Egy háborúban nem mindenki katona” – mondja ki a kőkemény igazságot a játék mottója is (is?). A lengyel 11bits Studios nem akart beállni a Call Of Duty (vagy éppen bármely más háborús játék) után a sorba. Ők valami egyedit szerettek volna fejleszteni. Így 2014-ben piacra dobták a civilek életéről szóló akciójátékot.

A játék lényege: háború dúl egy amerikai városban. Katonák rohangálnak mindenfelé, hadseregek vonulnak végig az utcákon. Jones bácsi boltjának pincéjében rémült, csonka családok bujkálnak, az áru nagy része megromlott, vagy kifosztották már a túlélők. A helyi templomot, a hívők legfontosabb helyét lázadó katonák szentségtelenítették meg. A papot megölték, a civileket terrorizálják unalmukban. A hotelben banditák várják a főnök parancsát, kit, mikor, miért kell eltenni láb alól.

Kezdetben három karaktert kapunk, akiket irányíthatunk. Ez a három ember lehet mind férfi, de nőt is generálhat nekünk a pálya.

Mindannyian egy romos házban húzódtak meg, és nagy valószínűséggel nincs régebbi kapcsolat közöttük. Csak gondoljunk bele, nem elég, hogy háború van, még idegenekkel is kell osztozkodni, akiknek jó, ha a keresztnevét tudjuk. Megbízhatóak? Ha találunk ennivalót éjszaka, lelépnek vele? Ki tudja, mit hoz a jövő, egyelőre nincs választásunk, még a bizalom terén sem. Talán a végén még jól is elsülhet a dolog.

A nappalnak számított idő reggel 6 órától este 8-ig tart. Ez alatt nem hagyható el az otthonunk, ugyanis ekkor folynak a harcok a városban. Ilyenkor otthon kell tevékenykednünk. Az első nap csendesen te-

21

lik, mindenki nyugodt és kipihent. Bár ha ellenünk játszik a generálás, akkor berakhat sérült vagy beteg karaktereket, akiket meg kell gyógyítani. Egy kis áskálódás a ház körül, és meg lehet szerezni az alapfelszereléseket, többek között gyógyszereket és kötöző anyagokat is, amelyek a gyógyulás folyamatához szükségesek. Előkerülhet a romok alól étel, víz és mindenféle építőanyag. Kis extrák is lehetnek a kupacok alatt: gyógynövények, cigaretta, alkohol, ékszerek, fegyveralkatrészek, amelyekkel később kereskedni vagy éppen craftolni (azaz új dolgokat készíteni) is lehet. A későbbiekben építhető vízszűrő, patkánycsapda (amivel étel nyerhető), gyógynövénykert, ágy és hasonló, az életben maradáshoz szükséges dolgok. A ház is biztonságosabbá tehető, a robbanástól sérült falak bedeszkázásától az elektromos ajtóig.

Este 8 órától lezárul a nappal. Ekkor a játék új szakaszhoz ér. Ellátást kell szerezni. Befejeződnek a harcok, a megfáradt, sérült katonák elvonulnak haditerveket szőni, pihenni, a „sebeiket nyalogatni”. A civilek ezzel ellentétben készenlétbe vágják magukat, ugyanis az ellátmány fogy. Itt az ideje a gyűjtögető életmódnak. Csupán egy embered mehet el fosztogatni a városba, a többi vagy alszik, vagy őrködik (ami fokozottan ajánlott, tekintettel, hogy egy 2 méteres lyuk tátong a bezárt ajtó mellett… de ahogy jónak látod, reggelre maximum egy késsel a lábadban ébredsz, nulla ellátmánnyal). Több lehetőséget is felajánl a játék. Eljuthatsz hotelbe, bevásárlóközpontba, egy csendes házba, templomba, de akár még a katonák főhadiszállására is, a lényeg, hogy minél több ellátmánnyal térj haza. A gyűjtögetést megnehezítheti például egy idős házaspár. Két öreg, rettegő párt kirabolni, esetleg megölni elég nagy teher a karakterednek, és ezáltal a morálja is romlik. De a legjobb, hogy nem csak az övé, hanem az egész csapatodé. Szomorú lesz, utána depresszióba esik, végül annyira rosszul érzi majd magát, hogy éjszaka elszökik vagy öngyilkos lesz. A másik véglet, amikor téged akarnak

22

megölni. Nem egy helyen ütközhetsz banditákba, akiket vagy te szúrsz le előugorva a kis rejtekhelyedről, vagy ők ölnek meg téged. A rosszfiúk föld alá juttatása ellenben nem rontja az emberek morálját, hangulatát.

A napok elteltével sok emberrel lehet találkozni. Napközben megeshet, hogy bekopog valaki a házba. 2-3 naponta egy „dílernek” nevezhető koma jár-kel a házak között, akivel kereskedni lehet. (Nem, nem drogokkal.) Nála szinte minden található, ha valamiből hiányt szenvedsz, étel, ital, gyógyszer… cserébe viszont ezeket neked is meg kell fizetni hasonlóan értékes dolgokkal, mint például cigaretta, ékszer, vagy fegyveralkatrészek. Az is előfordulhat, hogy gyerekek kopogtatnak be hozzád segítséget kérni. A segítségnyújtás pedig javítja a csoportmorált. Végül a legfontosabb, ha egy újabb ember szeretne beköltözni a háztartásodba. A döntés előtt figyelembe kell venned, hogy hasznos-e a csapatnak, vagy csak a gyógyszereket és az ételt fogyasztaná el.

Irányításban a játék hasonlít a Sims szériához. Egyszerre csak egy ember irányítható, neki viszont nincsenek nagy szükségletei. Nem kell vécére mennie, fürödnie, szórakoznia, ellenben időnként ennie és aludnia kell. A cselekedetekre akciógombokkal bírhatjuk embereinket.

A grafika kicsit inkább a 2D felé hajlik, mivel minden épületet szemben látunk „félbevágva”. A kép nem forgatható térben. Ettől függetlenül szépen kidolgozottak a romok, a füstölgő város a háttérben, a szétlőtt ház látványa… egyszóval érdekes az egész összeállítás. A készítők nem sok színt használtak, főleg a szürke árnyalatai dominálnak, amellyel komor, „darkos” hatást kelt a játék. Érezhető a háború súlyossága, az életkörülmények romlása, a lélek lassan felmondja a szolgálatot. Tökéletesen kiemeli a megrendítő, megható képkockákat. Alapvetően nem meséli el a történéseket nagyon mélyen, a dizájn, a színvilág, az egész hangulat és a háttérzene mégis teljesen átadja, milyen is lehet ott.

Különlegessége még, hogy az eredeti trailerben a magyar együttes, az Omega Gyöngyhajú lány dalának feldolgozását használták fel a tökéletes hatás eléréséhez.

Őszintén ajánlom mindenkinek, aki unja már az öldöklős, vérontós játékokat, viszont a háborús témák foglalkoztatják más szemszögből.

Hermanovszki Itala

23

Esti Kornél

Kosztolányi után szabadon

Az április nyolcadikai Esti Kornél-koncert minden szempontból a „törj ki a kényelmi szférádból” mondat jegyében telt. Számomra már csak azért is, mert oda-vissza meg kellett járjam az utat, és másnap suliba is kellett mennem. Miután majdnem 20 perc késéssel beért a vonatom, és ezután 40 perc alatt átbumliztam a főváros másik végére, még pont időben odaértem az Átriumba. Nehéz nem elfogultan írni, hiszen az első néhány lépés után Ágoston, a dobos köszönt rám mosolyogva.

A hely maga különös hangulattal bírt, az eddig megszokott klub vagy fesztivál helyett most színházban voltunk, és a szituáció is más volt, hiszen a megszokott tombolós, ugrálós helyett ezúttal akusztikus koncertre telt meg a terem.

Mint ahogy a srácok már többször elmondták, ez nekik szintén új volt, úgymond ők is kiléptek a kényelmi szférájukból. Belépve a nézőtérre különös érzés fogta el az embert, sose gondoltam volna, hogy egyszer színházba megyek, hogy az Esti Kornél dalait halljam. Aztán hirtelen elsötétült a terem, és a színpadon teltház előtt megjelent az este főszereplője, az Esti Kornél zenekar. Kezdetben megilletődve ültek előttünk, de szerencsére a hangulat fokozatosan oldódott, és végül remek és élvezetes koncertet adtak. Az est folyamán kb. 22 dalt játszottak, volt köztük régi és új, sőt dalpremier, s egy meglepetés feldolgozás is elhangzott – ha ez még nem lenne elég, vendégelőadók is feltűntek a tribünön. A dalok teljesen új köntösbe bújtak. Plusz pont, hogy a tagok, mint zenei polihisztorok tetszelegtek előttünk, mert nemigen játszott senki sem „csak egy” hangszeren, és a kreativitásukat is megcsillogtatták. A legjobban mégis (talán zenéjüknél is jobban) azt értékelem bennük, ahogy velünk, a hallgatósággal bántak. Miközben a rajongókból, barátokból és családtagokból álló tömeg őket várta, hogy megünnepeljék a sikert, képesek voltak időt szánni arra,

24

hogy válaszoljanak néhány kérdésre. A srácoknak mindig van egy-két jó szava az emberhez, és a humoruk sem utolsó! Na, igen, erről az elfogultságról beszéltem az elején. Még halkan megjegyezném, mielőtt a lényegre térnék, hogy a szövegek mennyire jók, igazak és átérezhetőek.

Egy szó, mint száz, sikerült Dodival egy kis backstage beszélgetést folytatnom a koncert után… Dobpergést kérek…, az Esti Kornél zenekar tagjai következnek!

Bodor Áron – ének, billentyű Horváth Kristóf – gitár Lázár Ágoston – dob Lázár Domokos – gitár, vokál Pályi Ádám – basszusgitár Veres Imre – gitár Ez az akusztikus koncert nektek is teljesen új volt. Hogy érzed magad?

Milyen volt a koncert? Izgultatok előtte?

Dodi: Igen, én nagyon izgultam. Volt bennem egy plusz izgatottság ahhoz képest, ami szokott lenni más koncert előtt. Óriási élmény volt, egészen megható, ahogy az is, hogy a vendégeink elvállalták a szereplést.

Ha jól érzékeltem, talán még nagyobb tapsot is kaptatok, mint a hangos, tombolós koncertek után. Te ezt szintén így érezted?

Dodi: Nyilván teljesen más volt ez nekünk is. Ez a hangulat is, hogy egy színházteremben játszunk, és nem az van, hogy előttünk az emberek fröccsel a kezükben táncolnak, hanem szinte színházi előadás hangulata volt. Lehet, hogy a közönségben is volt egyfajta várakozás, és rájöttek, hogy így is szeretik a zenekart. Persze nagyon jól esett a nagy taps.

Hogy lehet a legjobban felkészülni egy ilyen csendesülős koncertre? Mennyi idő volt átdolgozni a dalokat?

Dodi: Sokat kell gyakorolni az biztos, hogy ne arra figyelj, „úristen, most akkor hogy is van, mi is jön”, hogy úgy menjen le a fejedben, mint a zúzós koncertek, hogy benne van a kezedben a fogás. Mi úgy készültünk például, hogy ülve próbáltunk, majd felvettük a dalokat, és többször visszahallgattuk őket, hol érezzük gyengébbnek, mint az eredetit, és hogy lássuk, min lehetne még változtatni.

25

Egy dallal átlagosan 2-3 órát foglalkoztunk.

Volt olyan, ami nagyon gyorsan összeállt, de olyan is, amivel nagyon sokat kellett dolgozni, és több próbát is rászántunk.

A legtöbbet azért eléggé átgyúrtuk, ám lett olyan is, amit majdnem meghagytunk eredetiben. Az biztos, hogy nagy meló volt.

Pár éve volt egy kis változás a zenekarban: hogy éltétek meg? Milyen visszatekinteni rá most? Jelentett-e különösebb változást Áron és Kristóf érkezése?

Dodi: Már három éve a mostani felállásban zenélünk. Igazából nagyon nem is jut eszünkbe, hogy ez régen másképp is működött. Így visszatekintve ez egy szerves és természetes dolog volt. Azonban akkor azt egy nagyon erős váltásként éltük meg. Nem tagadhatom, hogy Pistivel kezdtük, és vele értük el az első sikereinket, de aztán valami nem működött. Mi viszont úgy éreztük, hogy sokkal fontosabbak annál a dalok, hogy abbahagyjuk, hogy ezt tovább akarjuk csinálni, és szerencsére rá is találtunk Áronra és Kristófra. És most itt tartunk, csináltunk egy teltházas koncertet az Átriumban. Persze a fiúk érkezése hozott több változást, már csak az új énekhang miatt is, de a habitus és a felfogás szintén más Áron részéről. Kristóf meg egy más személyiség, és ez nyilván sokat változtatott a gitár hangzásán. Ami viszont nem változott, az egyrészt a hozzáállásunk, másrészt pedig azok a dalok, amelyeket anno írtunk.

26

Elég depresszívek a szövegek. Mi az oka ennek? Féltenünk kell téged?

Dodi: (nevet) Csak annyira, amennyire az olyan embereket, akik kiélezettebb idegekkel figyelnek a világra. Annál jobban viszont nem kell. Valószínűleg az a különbség köztem és egy olyan ember között, aki nem ír szövegeket, hogy én így adom ki a bennem lévő feszültséget. Más meg, mondjuk, elmegy focizni, vagy tök jó matematikus lesz. Szóval nem kell engem félteni a depresszív szövegek miatt. Szerintem ez a művészetnek a része, nem kell miatta magyarázkodni. Nyilván ebbe az is beletartozik, hogy olyan dolgokat is megír az ember, amiket nem feltétlenül magára vonatkoztat, hanem egy jelenségről szólnak. Persze az életnek van egy elég súlyos oldala, tényleg nagyon nehéz úgy élni, hogy ne érezd azt, hogy elpazarolod az erődet meg az idődet, és ez bennem nagy szorongást kelt. Időről időre mindig elbizonytalanodom magamban, de szerintem minden ember így van ezzel, csak nyilván mindenki máshogy éli meg.

Milyen érzés több zenekarban játszani? Hogy lehet összeegyeztetni a próbákat és koncerteket?

Dodi: A másik zenekarom a Pegazusok nem léteznek. Mivel az egy sokkal ritkábban koncertező formáció, össze lehet őket egyeztetni időben és energiában is. A Pegazusok egy másfajta dolog, másfajta energiák vannak benne, és másféle emberekkel játszom együtt, így nyilván mást hoz ki belőlem is.

Tök jól megfér egymás mellett a kettő.

Mennyire nehéz a dalszövegekről eldönteni, hogy melyik bandához pas�szol jobban?

Dodi: Igen, szoktam néha gondolkodni, ha írok egy szöveget vagy egy dalt, hogy melyik zenekarnak vigyem, de most már azért nagyjából eldőlt, hogy mi alapján megy ide vagy oda. A nagyon személyes vagy lírai dalokat inkább a Pegazusba viszem, ám ez sem mindig igaz.

Melyik dal áll hozzád a legközelebb? Melyik a kedvenced?

Dodi: Nem is tudom, mindig a legújabb, vagyis most az új dalunk a kedvencem. De nagyon sok van, amihez fontos dolgok kötődnek, nem tudnám azt mondani, hogy bármelyik is fontosabb lenne a másiknál.

Ha bármelyik bandába beállhatnál egy estére, melyik lenne az?

Dodi: Hú, ez egy jó kérdés. A Radioheadbe beállnék szívesen gitározni egy kicsit. A magyarok közül pedig az Európa Kiadóba, annyira jó a Péterrel játszani.

Zárszóként annyit mondanék, hogy hallgassatok Esti Kornélt, mert nagyon jók, és tényleg megérdemlik. A zenekar facebookoldalán (https://www.facebook.com/ estikornelzenekar?fref=ts) megtaláljátok a következő koncertidőpontokat, és youtube-on is meghallgathatjátok a dalaikat.

Orbán Kata

27

Tartalomjegyzék Átnevelő tábor (szecskatábor) ................................................................ 2 Love, Rosie (moziajánló) ....................................................................... 4 Think-Túra ............................................................................................. 7 1984 (könyvajánló) ................................................................................ 8 Tartuffe-túra (színházlátogatás) ............................................................ 10 Gyudin (House of Szekeres) ................................................................. 12 Médiatábor Szegeden ........................................................................... 14 Obszidián (könyvajánló) ...................................................................... 16 A szürke ötven árnyalata (moziajánló) ................................................. 18 This War of Mine (game) ...................................................................... 21 Esti Kornél (koncert és interjú) ............................................................. 24

Impresszum Szerkesztők: Almási Blanka, Balássy Fanni, Bencze Gréta, Hermanovszki Itala, Huszti Fanni, Molnár Ágnes Zsuzsanna, Orbán Kata, Szabó Ágnes, Szekeres Balázs Borító: Matkovics Izabella Korrektor: Kiss László; Tördelő-szerkesztő: Balogh Norbert Felelős kiadó: Szűcs Levente Nyomdai kivitelezés: Dürer Nyomda Kft. A kiadvány megjelenését támogatta Gyula Város Önkormányzata - Dr. Görgényi Ernő

28