Kampányszám

1.

Interjú a kampányjelöltekkel

Újabb hónap, újabb erkeles hagyomány a téli szünet előtt: elérkezett a diákigazgató-választás.

Ezt a jelentős eseményt azonban megelőzi egy hét kampányolás, amelynek tétje a szavazók kegyeinek az elnyerése. Ezen nagyszabású, ám sportszerű esemény főszereplőinek kíván teret biztosítani a Szemfüles jelenlegi száma. Nem is szaporítanám tovább a szót, következzenek azok az interjúk, amelyekben a jelöltek önmagukért beszélnek.

Mondd, Te kit választanál?

12. A

Costin Boglárka 5700 Gyula, Magyarország, Erkel Ferenc Gimnázium, 3. emelet, 304-es terem. A beavatottak, akik részesei a csodának, tudhatják, hogy e terem falai veszik körbe a 12. A főhadiszállását. Az ajtórésen kiszűrődik a neonvilágítás, és ismerős hangok sejlenek fel. A hosszas diskurzusban számtalanszor hallani lehet vagy a „kampány” vagy a „Bogi” szót. Vajon ez mit jelenthet? Nem kell Sherlock Holmes-nak lenni ahhoz, hogy rájöjjön az ember, itt bizony a közelgő választásokról van szó, melynek EGYETLEN NŐI JELÖTJE a 12. A-s Costin Boglárka. Ez a név ismerősen csenghet, hiszen Bogi oszlopos tagja az Erkel magyaros csapatának és a Szemfüles szerkesztőségének. De most új vizekre evez.

Egy napra – elszakadva a költészettől, prózától meg Kosztolányitól – felveszi a kesztyűt, és beszáll a ringbe, hogy férfiként harcoljon a diákigazgatóságért.

Először is: tudom, különös, de mégis kézenfekvő a kérdés. Annyi általad készített cikk után milyen érzés, hogy most Te vagy a riportalany?

Egy szóval összefoglalva: furcsa. Eddig a Szemfüles belső tagjaként működtem, és most belecsöppentem a külső ember szerepébe. Elsősként még irodalmi vonalon haladva saját novellákat publikáltam, majd az ezt követő években mindent kipróbáltam, amit lehetett: beszámolókat, interjúkat és kritikákat is írtam. A tavalyi évben én készítettem a kampányinterjút az akkori 12. C-vel, és akkor még el sem tudtam volna képzelni, hogy most én fogok itt ülni kérdésekre válaszolva, három héttel a kampány előtt.

Valóban. Innen nézve ez nem hosszú idő. Hogy álltok a kampány munkálataival?

Most már bátran kijelenthetem, hogy minden megvan, ami csak kell. Sokan úgy gondolják, hogy ez könnyű dolog, de egyáltalán nem az. Rengeteg tervezést, időt, erőt és energiát igényelt, és igényel még most is. Szerencsére minden gördülékenyebb így, hogy mindenkinek megvan a maga feladata, mint például plakáttervezés és -készítés, vagy adott termek feldíszítése, berendezése.

Az eddigi általános passzív közhangulat kezd átcsapni a másik irányba, és jó páran próbálják aktívan kivenni a részüket a teendőkből.

Ha nem intim a kérdés, mit választottatok mind a film, mind a kampány témájául?

Az első és legfontosabb dolog, amit szem előtt tartottunk, az volt, hogy mindenképpen egyedi legyen. Nem olyan elcsépelt vacak, ami már millió osztály kampányterítékén megfordult, hanem valami új, ami ugyanakkor közel áll hozzánk. Mivel eredetileg az osztályunk humán szakos, a görög mitológiára esett a választásunk.

Hogyan lettél a 12. A jelöltje?

Először is elmondanám az osztályunkban uralkodó arányokat: 27 lány és 7 fiú, tehát egyértelműen nőuralom van. A jelölés teljesen szabadon történt, aki szeretett volna, az jelentkezett. Mivel fiúk egyáltalán nem akartak élni a lehetőséggel, így ketten maradtunk mi, lányok

2.

3.

a ringben, Horváth Fannival. Nem volt kérdéses, hogy bármelyikünk kerül ki győztesen, női jelöltje lesz a 12.

A-nak. Végül a – görögökhöz méltó – demokratikus szavazást követően kiderült, hogy a többség engem szeretne az osztály képviselőjének a kampányban.

Gondolom, rengeteg munkával jár egy ilyen kampány összehozása, és értesüléseim szerint ilyenkor a szél a szárny alatt, a fény az alagút végén, a segítő társ egy kampányfőnök szokott lenni. Ki tölti be ezt a szerepet a 12. A-ban? Hogyan lett ő a kampányfőnök?

Egy biztos volt: az lesz, aki a legkeményebben dolgozik, és legjobban átlátja a helyzetet. Így erre a posztra Varga Dóri volt a legmegfelelőbb, aki egyébként az egész alaptémáját adta meg a kampánynak.

Tudom, fura lesz a kérdés, de a politikai kampányokból kiindulva, egy ilyen – nevezzük így – megmérettetésen mindig tapintani lehet a feszültséget, és a jelöltek előszeretettel köpködnek egymásra. Nálatok hogy van ez? Milyen a kapcsolat a kampányelnökök között? Őszintén mondhatom, hogy nagyon jól kijövünk egymással, megtaláltuk a közös hangot, és képesek vagyunk egymással, nem pedig egymás ellen dolgozni.

Mennyire folynak bele a tanárok a kampány-előkészületekbe?

Nem igazán. Ez minden osztály önálló munkája, nálunk is csak Kiss László tanár úrnak, az osztályfőnökünknek van beleszólása. Ugyanakkor a mi filmünk

rengeteg tanári szerepet igényelt, és örömmel láttuk, hogy a tanárok nagyon szívesen elvállalták.

Mióta készültök erre a nagybetűs napra?

A leghamarabbi forgatás nyáron, kb. július közepén volt, itt a suliban. Hála az égnek, mostanra már mindennel elkészültünk, és a film is vetítésre kész.

Milyen a hangulat egy-egy ilyen forgatáson?

Természetesen jó. Egyszer volt olyan alkalom, hogy az egész osztály részt vett a forgatáson, mert többnyire csak páran voltunk. Nehéz volt összehozni a filmet úgy, hogy minden klappoljon, minden egyes jelenetben ott volt a bakiveszély, és akadtak részek, amelyeket vagy százszor újravettünk, de teljes mértékben megérte.

A kampánynapon melyik emeleten keressük a 12. A-t?

Sorsolás alapján a második emeletet kaptuk, aminek örülünk, hiszen az az egyik legforgalmasabb a gimnáziumban.

Milyen különlegességekkel készültök?

Ami érdekesebb és újabb lehet, az a láthatatlan szoba, valamint a 2 az 1-ben szépségszalon és a fotósarok, ahol különféle kellékekkel pózolhattok majd, mint glória vagy ördögszarv. Természetesen lesznek klasszikus termek is, mint például a játékterem vagy a nyugiszoba. Így mindenki megtalálhatja a saját identitásának és érdeklődésének megfelelőt.

Kedves kampány után érdeklődő olvasó!

Ha feminista vagy, ha nem. Ha van a nevedben „A”, ha nem. Ha szereted a görög mitológiát, ha nem. Ha A-s vagy, ha nem. Ha ismersz valakit a 12. A-ból, ha nem. Ha szereted a görög joghurtot, ha nem.

Ha tetszett a cikk, ha nem. Szavazz az 12. A-ra!

Hiszen ti is tudjátok azt a régi-régi bölcs mondást: „A-sok, A-sok, aranykoronások!”.

Balássy Fanni

4.

12. B

Tóth Dániel Akár az ingyen sütik és italok miatt jössz el kampánynapra, akár a díszlet és a programok csábítanak, vagy csak szeretnél körülnézni, és amúgy is meg lett mondva, hogy kötelező jelen lenni, a 12. B osztály kampányhelyszínének, a az iskola földszintjének a bebarangolását semmiképp sem hagyhatod ki az idén. Az alábbiakban az osztály jelöltjével, Tóth Danival olvashatsz egy interjút.

Hogyan történt a jelölés?

Még májusban egy osztálybulin jött fel a téma, amikor is szavazással döntöttük el, hogy ki is legyen a jelölt.

Miért Te lettél a jelölt?

Elsősorban azért, mert én kaptam a legtöbb szavazatot. Egyöntetűen megválasztottak, ebben természetesen közrejátszott az, hogy már volt egy témaötletem, amely elnyerte a többség tetszését. Ez azért is volt jó, mert nem maradt kérdés ezzel kapcsolatban.

Milyen hatással volt ez az osztályközösségre?

Az elején szerintem még nem volt jelentős hatással, viszont a kampány előtti héten végre aktivizálódott az osztály nagy része, elindult a hajtás, és halistennek még időben. Időközben próbáltam minél több embert belevonni a szervezésbe. Aki akart, részt vehetett akár a film elkészítésében, akár másban, ami a kampányt segítette, előrevitte.

Milyen téma köré építettétek a kampányt és a filmet?

Onnan jött a téma, hogy én két évig kint éltem Arábiában, és véleményem szerint, ez segített abban, hogy hiteles is legyen a hangulat. A kampányfilmben én egy arabot alakítok, és úgy gondoltuk az osztállyal, hogy érdemes volna poénosra venni a történetet. Ha a műfajt kellene meghatározni, az egyértelműen paródia lenne.

Milyen különlegességre számíthatunk tőletek a kampánynapon?

Megpróbálunk minél autentikusabb és szórakoztatóbb dolgokkal előállni, de ezek mellett természetesen lesznek régi jól bevált programok is. Hogy néhányat említsek is: hangszerek, zene, xbox.

Szerinted mi a lényege ennek a napnak?

Egyértelműen a közösségépítés és a hagyományőrzés.

Szerintem ez a nap pont jó időpontban van. A téli szünet előtt egy laza nap, amelyet az Erkel-bál zár le. Nekünk pedig egy lehetőség az érettségi előtt egy felhőtlen nap eltöltésére.

Mit jelentene a győzelem számotokra? Örülnénk nagyon, hisz sok munkánk van benne. Bár a legelső szempont az, hogy jól érezzük magunkat az előkészületek során és a kampánynapon. Így állunk hozzá, ilyen hangulatban készül a mi kampányunk, az, hogy ezt a közönség mennyire tudja értékelni, illetve befogadni, majd kiderül.

Sok sikert kívánok Nektek!

Galambosi Eszter

5.

12. C

Hízó Béla Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a 12. C akkora kampánylázban ég, hogy a pokol ehhez képest pislákoló gyertyaláng. Alant a sportok karatemeccsének feketeövese, a t a n u l m á n yo k csataterének Toldija, az idegen nyelvek bűvészetének Houdinije, és nem mellesleg a 12. C jelöltje, azaz Hízó Béci ad válaszokat.

Milyen körülmények között lettél Te a jelölt?

Ez titkos szavazással dőlt el, ahol négy riválisom volt.

Az öt lehetséges jelölt kiállt az osztály elé, és mindenki elmondta a maga programját. Ezt követően minden osztálytársunk felírta egy cetlire, hogy kit szeretne kampányjelöltnek. Később összesítettük a táblán strigulákkal a szavazatokat, és szerencsére én kerültem ki ebből győztesen.

Ezután milyen hatást gyakorolt az osztályközösségre a jelölésed?

Támogattak, nem volt széthúzás az osztályomban, ami amúgy nem is jellemző a mi kis közösségünkre. Mindannyian megpróbáltak a maguk módján segíteni. Összegyűjtöttük, majd kiosztottuk a feladatokat, és hála az égnek gördülékenyen haladtak a munkálatok.

Mikor kezdtétek el az ilyenfajta készülődést, és jelenleg hogy álltok?

Szeptember első hetében volt a megszavazásom, addig mentek a tervek. A szavazás lezárulása után összeírtam a forgatókönyvet a filmhez a kampányfőnök segítségével. Eze-

ket tudattuk facebook-csoporton keresztül az osztál�lyal, amibe még mindenki beletette a saját gondolatát.

Október közepe-vége felé kezdtük el szisztematikusan tervezni a forgatásokat, illetve akkor beszéltem a tanárokkal, hogy különböző jelenetekben szerepeljenek.

Jelenleg a kész kampányfilmet javítgatjuk, továbbá az előzetes készítése zajlik. A folyosókon a díszleteket már megterveztük, megkezdődtek a beszerzések. A plakátok felosztása egymás között szintén végbement, azok is gyártás alatt vannak.

Milyen téma köré építettétek fel az filmet?

Próbáltuk mindenki egyéni álláspontjából figyelni ezt az egész kampányt, úgyhogy mindenkinek az ötlete benne van a kampányfilmben. A lényeg az, hogy ez egy számítógépes játékra épül, ahol a pedagógusok irányítják a diákokat. Ennek a mozgalomnak a vezetője az igazgató úr. Három szintje lesz a történetnek: egy gengszter, egy fantasy/horror és egy Éhezők viadala szint. A végén természetesen az osztályfőnökünk nyer (riválisával, Kukár tanár úrral szemben), mivel ő irányít engem.

Melyik emeleten keressünk majd benneteket, és ha majd felétek tévedünk, milyen különlegességekre számíthatunk?

Sorsolással dőlt el az emeletek sorsa, mi kaptuk a harmadik szintet, szóval majd ott lehet minket keresni.

Igazából nem készülünk irtózatosan nagy meglepetéssel, koncertet ad a Fél10, illetve az Energy Dance Cool vendégeskedik majd nálunk. Lesznek promóciós

Mi a lényege ennek a napnak szerinted?

A lényege leginkább az, hogy a negyedikesek megpróbálják kihozni magukból a maximumot, és hogy mindenki jól szórakozzon. Nekem az a legfontosabb, hogy ne muszájból kelljen bejönniük az alattunk járó évfolyamoknak, hanem élvezzék az itt eltöltött időt, és próbálja mindenki megtalálni az érdeklődésének megfelelő dolgokat.

A 12 órás vetélkedőt a C-sek nyerték meg, és gondolom, itt is a győzelem a cél. Ez számodra milyen programok megvalósítását jelentené? embereink, akik Pestről jönnek. A repertoárunkban szerepel még a horror-szoba és a játékszoba, ahol ki lehet majd próbálni a Fifa-t, a GTA-t és egyéb „nyalánkságokat”. A folyosót a filmbeli szintek alapján osztottuk fel: az Éhezők viadala rész a 301-es teremtől a 304-esig fog tartani, az azt követő lesz a gengszter, és végül hátul alakítjuk ki a horror tematikát. Itt egy kis nehézséget jelentett, hogy most nyílt meg az új labor, és azt nem vehetjük igénybe, de a lehetőségekhez mérten próbálkozunk minden helyet kihasználni.

A programom már körvonalazódik. Mivel én sarkadi vagyok, mindig viccelődtünk az osztálytársaimmal, hogy a sarkadiak mennyire fontos szerepet játszanak az iskola életében. Ezt egy kicsit viccesen át fogom ültetni olyan formába, hogy a sarkadiak valamilyen kiváltságot kapnak. Megpróbálok majd kedvezményeket hozni, példaként említeném a kevesebb tanulást vagy a tanárok (valamilyen szinten való) befolyásolását. Legvégül említem még azt, hogy a 12 órás vetélkedőhöz és a salátanaphoz hasonló programok számát szeretném megemelni.

Az előző évek kampányai mekkora hatást gyakoroltak rád?

Habár már így is rengeteg érvnek adtál hangot, azért mégis megkérdezném, hogy mivel győznéd meg az olvasókat, hogy rád szavazzanak?

Személy szerint én nagyon nem követtem a kampányokat, a kampányfilmeket megnéztem, és levontam mindig a következtetéseket, hogy ha majd mi odakerülünk, akkor nekünk min kellene javítani, hogyan kellene jobban csinálni. Magától értetődő, hogy ezen a „hibaelhárítós” téren akadtak némi konfliktusok, de eddig meg tudtuk ezeket oldani.

Nyilvánvalóan nem lehet ezt az egészet egyedül csinálni, ahogy ezt az imént is említetted, az osztálytársaid is oroszlánrészt vállalnak a szervezésben. Ki a lett a kampányfőnök, valamint a többiek mennyire segítőkészek?

Nagy Rebeka a kampányfőnököm, és ezt is „szavazással” döntöttük el. Nekem nagyon jó barátom Rebeka, és csakis őt tudtam elképzelni ebben a pozícióban. Az osztály nagy része nagyon segítőkész, tehát egyből megcsinálnak mindent, amit kérek. A fiúk nagy részére enyhén jellemző a lustaság, de nekik is csak egy kis noszogatás szükséges.

Nem szeretem a púderes dolgokat, nem szeretem a túlzott feltűnést. Aki ismer, az tudja, hogy mindent beleadok, és tudja, hogy szavahihető ember vagyok.

Aki nem ismer, az meg fog ismerni a kampányfilmen és a fórumon keresztül. Remélem, hogy aki rám szavaz, az nem fogja megbánni, továbbá azt is szeretném, hogy jól szórakozzon mindenki, és élvezze annak a gyümölcsét, amit ők tettek lehetővé, azzal, hogy diákelnöknek választanak.

Céltudatos célozgatások: e C-s cári csapat cifra centruma a campaignnak, cuki cica cápafogakkal, cukorka cingároknak, cinege cédrusokon, ciklámen a copfokban, célállomás a célözönségnek.

Capisci? Cavazz a C-re!

Kopcsák Róbert

6.

7.

13. E

Juhász Marcell Nem is ugorhatnánk bele a téli szünetbe a diákigazgatóválasztás nélkül.

Mindenki izgatottan várja már.

Azok is, akiknek már volt benne részük, és azok is, akik még csak most fognak belecsöppeni abba, hogy milyen is egy igazi belevaló, erkeles kampánynap. Interjúalanyom a 13. E osztály jelöltje: Juhász Marcell, aki egyéniségének kollázsával fogja beszínesíteni nektek az iskola első emeletét.

Elmesélnéd nekem, hogyan történt a jelölés?

A jelölés úgy zajlott, hogy odajött hozzám pár osztálytársam, azzal, hogy gondolkoztak, ki is lehetne az osztály jelöltje. Én pedig mondtam, hogy ha mindenki egyetért, akkor szívesen képviselem őket. Osztályfőnöki órán történt a szavazás, kézfelnyújtásos módon, és az osztály egyhangúlag megszavazott.

Szerinted miért rád esett a választás?

Ezt én is megkérdeztem az osztálytól, erre az volt a válasz, hogy sokan ismernek, mindenkivel jóban vagyok, és engem látnak a legalkalmasabbnak a feladatra.

Milyen hatással volt a jelölésed és a közös munka az osztályközösségedre?

Nem váltott ki különösebb hatást. Mindenki a tőle megszokott módon vállalt szerepet a munkában, amit ezúton is nagyon köszönök nekik. Folyamatosan segítenek, ahogy csak tudnak. Tehát a többiek támogatnak, és az osztályközösségünk pozitívan áll a kampányhoz.

Megemlítenél egy-két dolgot, mire számítsunk a kampánynapon? Lesz valami kis különlegesség?

Hát nem nagyon akarok semmit sem elmondani előre, legyen meglepetés, de ha mégis kellene, annyit mondanék, hogy lesznek versenyfeladatok, amelyeken lehet indulni, és aki jó eredményt ér el, jó kis nyereményeket kaphat. Például kampánypólót. És milyen témában dolgoztok?

Igazából rólam fog szólni a film. Az én életstílusomról. Az emeletünk is valamilyen szinten engem fog ábrázolni. De konkrét témára nem építünk, mivel így sokkal több lehetőség van, és nincsenek korlátok.

Szerinted mi a lényege ennek a napnak, és mit jelentene a győzelem számotokra?

A lényege az önfeledt kikapcsolódás egy egyedülálló diáknapon. A győzelem pedig bizonyítékot adna arra, hogy még mindig az E osztály a legjobb, és az E-s győzelem hagyományát sem szeretnénk megszakítani.

Van bármi, amit szívesen megosztanál a kedves olvasókkal? Miért szavazzanak rád?

Szeretném az erkeles színvonalat a Békés megyei szint fölé emelni, és ha szimpatikus vagyok, akkor szavazzatok rám! :) Nagyon szépen köszönöm Marcinak az interjút, örülök, hogy vele készíthettem el. Remélem, tudtam nektek segíteni ebben a nehéz döntésben ezekkel a kis kérdésekkel. Én drukkolok neki, és persze mindenki másnak is. Sikeres kampányolást kívánok, és ne feledjétek: győzzön a legjobb!

Kászoni Anita

Reni cikke a kampányokról

A legelső, még nulladikosként átélt kampányélményem volt a legmeghatározóbb az itt töltött diákéveim alatt. Monumentális díszletek, hatalmas mennyiségű ételek, italok fogadtak. Minden szinten tömegként észleltem az embereket. A nagy sürgés-forgásban alig fogtam fel, mi történik körülöttem. A végzősök kreatív ötleteitől is tátva maradt a szám. A jelöltek barátokként fogtak össze, és nem alakult ki közöttük ellenségeskedő légkör. A nyertesre tisztelettel néztem fel, és tekintélye volt a szememben. Valószínűnek tartom, hogy ezek a pozitív élmények másoknál is hasonlóak voltak. A korábbi évek kampányai még színvonalasabbak voltak.

Az ezt követő évben a végzősök úgy döntöttek, nem kívánnak kampányolni. Ezt csalódottan vettem tudomásul (de most már felfedezni vélek néhány ésszerű okot a döntésükben). Értelmetlennek tartottam a kampány nélküli diáknapot. Egy tanítási nap ugyan elmaradt, de a diákok lézengtek a folyosón egész délelőtt. Kampányfilmek készültek, de azok sajnos az előző évihez képest silány minőségben.

11. osztályos koromban újra fellelkesedtek a negyedikesek. De minden tőlük telhetőt megtettek-e?

Kétlem.

Néhány, azóta előszeretettel alkalmazott ötlettel előrukkoltak. Azonban korántsem volt látványos díszlet. A megvendégelés úton-útfélen folyt. Zenekarok, diszkó, unatkozó kampányolók látványa fogadott a szinteken. Akkor már ismertem a diáktársaimat, kritikusabb szemmel is ítélkeztem a munkájuk felett. Persze mindent a legelső kampányélményemhez viszonyítottam.

A tavalyi év során az „évfolyamtársaim” voltak

soron. Azok, akikkel együtt kezdtük a gimnáziumot. Itt még inkább beleláttam a már ősszel kezdődő kampány munkálataiba, ötleteléseibe, az osztályonként folyó vitákba. A kampánynapot megelőző esti díszítésnél is közreműködtem. Ilyenkor már teljes körű képet kaptam az egész rendezvényről. Úgy gondolom, hogy a negyedikesek komolyabban vették a munkát és a kampányolást, mint a többi év végzősei.

Ezek alapján elgondolkodhatunk azon a kérdésen, miszerint hatékony és ésszerű-e végzősöket kampánymunkára bírni, diákigazgató-jelöltet állítani, aki az Erkel-bálon való megjelenésén kívül más funkciót nem tölt be. A hagyományos eseményekből jut a végzős évfolyamnak egy nagyon szép esemény: a szalagavató. A felvételi jelentkezések és az érettségire való felkészülés pedig éppen elég időt foglal le az utolsó évben.

Nem is lehet elvárható a maximális teljesítmény a diáknapon? A harmadikos évfolyam nagyobb lendülettel és lelkesedéssel tudna kampányolni? A diákigazgatónak lehetne pár feladata, amit elvégez fél éves mandátumának köszönhetően? Esetleg ezek csak mostanában merülnek fel kérdésként, és annak idején minden jól működött?

Mindenki eldöntheti a saját álláspontja szerint.

Az idei diáknapon mindenki kritikus szemmel közlekedjen, használjatok ki minden legális lehetőséget a szórakozásra, és gyűjtsétek a jobbnál jobb ötleteket, hogy a Ti kampánynapotok mindenkiénél emlékezetesebb legyen!

Kovács Renáta

8.

9.

Salátanap 2013 Gyula, 2013. november 14. csütörtök,

7 óra 36 perc 17 másodperc

Kezdetét veszi az éves, hagyománnyá fejlődött, mindenki által szeretett, sőt imádott esemény (ha másért nem is, a nap tanításmentességéért), mely kicsit kirángatja az épületet és annak „lakóit” a szürke monotóniából. A nap, mely kicsit megmozgatja a tanulók szunnyadó fantáziáját, és előcsalja az osztályok versenyszellemét. Ha egy idegen végigsétálna az épületben, valószínűleg nem nagyon értené, miért állnak a termek előtt megterített asztalok, miért égnek itt-ott mécsesek, miért darabolják a zöldárukat megfeszített tempóban a diákok, miért áll az aulában egy kartondobozból tákolt pottyantós meg italautomata, miért próbál egy lány befőttes gumiból meg vállfából készült számszeríjjal egy almát lelőni barátnője fejéről, és miért járkál mindenki fel s alá, mint a mérgezett egér!? Ha ez a feltételezett idegen az ÁNTSZ-től jött volna, akkor valószínűleg vagy elájult volna, amint meglátja a földre pottyant alma- meg ki tudja még, milyen darabkákat. (Amelyekre természetesen vonatkozik az 5 másodperces szabály, és tekintettel, hogy Etiópiában éheznek, és „Nem pazarlunk!”, valamint az éves 1 kilónyi koszfogyasztásnak meg kell lennie, és így nyugodtan belekerülhet a salátába). Vagy bemenve oda, „ahova a király is gyalog jár”, megpillantja a mosdókagylókat, melyek a répahéj miatt eldugultak, és tele vannak olyan különös árnyalatban tündöklő vízzel, mely leginkább egy nagyon kemény házibuli még keményebb rókapartijára hajaz. Szóval ez a látvány valószínűleg olyan hatással lett volna egy tiszta-

ságmániával megáldott ÁNTSZ-alkalmazottra, hogy 1.) ihletet kap egy szép terjedelmes jelentés megírására, 2.) kényszerzubbonyt kell rá adni, és egy gumifalú szobába szállítani, nehogy kárt tegyen magában az őt ért vizuális sokk miatt. Na de vissza a témához!

A diákok mindannyian nagyon jól szórakoztak, és ha éppen nem salátát készítettek, vagy a salátakészítők után takarították a halmokba tornyosuló dzsuvát, vagy már eszegették a kész végterméket, vagy éppen Michelangelóként végezték szobraikon az utolsó simításokat, vagy éppen az újrahasznosítás mellett próbáltak érvelni, és társaikra zúdítani azt a fájdalmas tényt, hogy: „Védd az erdőt, egyél hódot!”, meg: „Ha így folytatjuk, egy szeméthegyen fogjuk tengetni nyomorúságos kis életünket, és MINDENKI MEG FOG HALNI! ÁÁÁ!!!” – szóval ha nem éppen ezekkel foglalatoskodtak a diákok, akkor a tornateremben lehettek szemtanúi az események folyásának, ahol osztályok, évfolyamok, diákok, vagyis mindenki mindenki ellen keményen, kegyelmet nem ismerve harcolt, és a nyertesekre kisebb fogadások köttettek. A feladatok kreatívabbaknál kreatívabbak voltak, de szerintem azt leszögezhetjük, mindenki kedvence az „eszeveszett futás 47-es bakancsban, napszemüvegben, egy úszógumival a nyakadban, a nagyapád textil úszósapkájával a fejeden, és nagyanyád jobb időket is megélt, indokolatlanul sokrózsás otthonkájában” versenyszám volt.

Miután lementek a napra betervezett barátságos megmérettetések, következett az eredményhirdetés, amelyen már nem olyan barátságosan vették tudomásul az alsóbb évesek, hogy a 11-12-esek kb. mindent elnyertek. Az ilyen osztályok diadalittasan vonultak vissza osztálytermeikbe, hogy a salátagyártás munkálatainak maradványait, meg egyáltalán az eddig felhalmozódott koszmennyiséget eltakarítsák az útból, megkön�nyítve ezzel a takarító nénik dolgát. Összegezve – mert hát azt mindig kell – egy nagyon élmény- és zöldségdús napot zártunk. Valószínűleg vannak olyanok, akik egész éves zöldfogyasztásukat ezen a napon pótolták be, és az ilyen egyéneknek az emésztőrendszere hálát rebeg az iskolavezetésnek.

Végezetül, hogy ezzel az oltári nagy vacsoracsatás klisével éljek: „A hangulat fantasztikus volt, az ételek pedig fenomenálisak! Én erre a napra mindenki nevében – ha megengeditek és egyetértetek – 10 pontot adok !!!”

Balássy Fanni

Ötvös-műhely

Három hét, ké helyszín, három esemény

Színházba járni jó – ezt leszögezhetjük.

Az erkelesek pedig szeretnek színházba járni. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy az elmúlt hetekben három előadáson is részt vehettünk a Jókai Színházban, valamint a Gyulai Várszínház Kamaratermében.

Hogy mi volt a nagy érdeklődés fő oka?

Ennek eldöntését a kedves olvasóra bíznám, és csupán néhány válaszlehetőséget szeretnék leírni, amelyek egyfajta támpontként szolgálhatnak. Talán a kedvezményes jegyárak, vagy esetleg az előadások könnyű megközelíthetősége, vagy az országszerte ismert neveket felsorakoztató szereposztások. István, a király, A Grönholm-módszer, Bárka-est. Vegyük csak sorra őket!

István, a király

A művet kedvelő közönség még augusztus 20-án tekinthette meg a rockopera szabadtéri színpadra írt, Békéscsabán bemutatott verzióját a város főterén. A nyári bemutató nagy sikerére való tekintettel a Jókai Színház vezetősége felvette az őszi repertoárjába a kőszínházra átültetett verziót. Aki esetleg lemaradt volna Alföldi Róbert szerintem meglehetősen jól sikerült bemutatójáról, ne adj isten a rendezőt szidó emberek népes táborához tartozik, annak jó hírrel szolgálhatok a csabai előadást illetően.

Ez a darab megmarad a hagyományoknál, korhű jelmezekkel és táncokkal dolgozik, mégsem hagyja a darabot a múlt homályába veszni, és képes érzékeltetni a mű egyértelmű aktualitását. A kis színházat erősen bezengik a ’83-ban megírt rock ’n’ roll dallamok, valamint a tánckar munkája is lenyűgöző.

A kb. 20-25 táncosból álló csoport jól prezentálja a magyarok százezres tömegét a színpadon. A színészek is kitettek magukért mind játékban, mind hangban.

A Koppányt játszó Szomor György, az én szavajárásom szerint, csodát művelt ezzel a szereppel, és új szintre hozta Koppány dalait. Gizella és Sarolt megformálóira sem lehet panaszom, Réka karakterébe pedig egyszerűen beleszerettem a bájos színésznő (Gubik Petra) alakításának köszönhetően. Sajnos azonban a darab főszereplője, az Istvánt alakító Presits Tamás már nem melengette meg ennyire a szívemet. István dalainak magas hangjai nem mindig kerültek a helyükre, és Koppány mellett erőtlennek és gyengének tűnhetett a hangja. Lehet, hogy túl nagy feladatot bíztak rá, de az is megtörténhet, hogy csak a másik főszereplő mellett tűnt így.

Aki teheti, mindenképpen nézze meg, különösen a végén lévő ötletes megoldás miatt, ami garantálja, hogy a néző állva fog tapsolni.

A Grönholm-módszer

Ez a darab már nem annyira ismert, mint a fent említett rockopera, azonban a Fenyő Iván nevével fémjelezett műre sokan voltak kíváncsiak. Meg is telt a gyulai kamaraterem. A színpadon négy ember korántsem hétköznapi állásinterjúját kísérhetjük figyelemmel, úgy, hogy eleinte az interjút készítők jelen sincsenek, legalábbis azt hisszük. A megoldandó feladatok kegyetlenek, pont, mint a mai kapitalista világunk, valamint azok az emberek, akik ezt a világot irányítják. Embert próbáló pszichológiai terhelésen mennek keresztül, illetve megy keresztül a valódi főszereplő, mindezt úgy, hogy a néző a darab végére teljesen megutálja, és nem képes azonosulni azzal a fájdalommal, amit a végén kell elszenvednie. A darab tehát a saját nézőjéből csinál olyan együttérzés nélküli birkát, ami ellen, ha közvetetten is, de felszólal.

Lenyűgöző munka, kedves Galcerán (a mű írója).

Pedig tényleg egy olyan emberi sorsot láthatunk, amit

10.

11.

a pszichológiai terror körítése nélkül egytől egyig megkönnyeznénk. Így azonban csak örülünk annak, hogy egy ember, akit mélyen legbelül valahol jóság jellemez, a céljai elérése érdekében egy empátiátlan bunkóvá válik, és amikor erre rájön, nem marad neki más, csak a saját könnyei. Mi meg állunk, illetve ülünk, és élvezzük, hogy valaki szenved. Akkor most ki az empátiátlan bunkó? Elgondolkodtató és mindenképpen figyelemre méltó alkotás, amit a színészi gárda játéka csak fokoz.

Engem legalábbis megfogott, és a cikk írása közben is azon filózom, mennyire lehetek én empatikus vagy bunkó.

Bárka-est

Lágyabb vizekre evezvén, az utolsó bemutatott előadás, vagyis nem is igazán előadás, hanem egy irodalmi rendezvény a november 20-án megtartott Bárka-est, ami a Bárka című irodalmi folyóirat 2013-as évfolyamának ötödik számát volt hivatott bemutatni. A különleges helyszín, a Várszínház Kamaraterme, annak volt köszönhető, hogy a nevezett szám a Várszínház 50. évadáról íródott.

Kritikáktól kezdve, az Irodalmi Humorfesztivál szemelvényein keresztül, Zalán Tibor A fáklya kialszik című drámáján át keresztül-kasul bejárja a színház jubileumi évadát.

Az est házigazdája Elek Tibor főszerkesztő volt, valamint kiemelt szerepet kaptak a folyóirat szerkesztői: Farkas Wellmann Éva, Lovász Andrea, Dr. Erdész Ádám, Kiss László, illetve Zalán Tibor. Közreműködött még Tege Antal színművész, valamint Soós Emőke és a Berbécs népi zenekar. A szemelvények és a kritikák mellett arra is jutott idő, hogy a Bárka internetes portálját, a barkaonline.hu-t is bemutassák, kiemelt szerepet adva

a Papírhajó nevű gyermekirodalmi kezdeményezésnek. Szórakoztató estén vehettünk részt, ahol minden a helyén volt, azt azonban muszáj megjegyezzem, hogy egyetlen dolog azért kivívta az abszolút nemtetszésemet. A piálás kortárs magyar költeményekbe csomagolt verziója és a népzenével kísért klasszikus csujogatások kombinációja számomra meglehetősen élvezhetetlenre sikerült.

Ettől eltekintve én továbbra is lelkes olvasója leszek a Bárkának, és erre mindenkit csak ösztönözni tudok, ahogy arra is, hogy nyugodtan látogassák az ilyen jellegű irodalmi eseményeket. Ötvös Dávid

Tiszta vétek Halvány fény a függöny mögött, Érzem, mi a függöny mögött vár.

Megszólal az ütem, mely már Ezeréves tánclépést jár.

Fölöttem egy lámpa törött, Feketedő éjfél, mit lát A szívem, ha rajta a vágy, És táncba vinné a párt.

Matuzsálem retorika, Meg sokszor feltett kérdések: Igazak-e a szűz képek?

Léteznek-e még értékek?

Forró vér, csepp erotika, Arcom pírja tiszta vétek.

Lábam alatt újra égnek – Ősi piszkos tánclépések...

12.

Think-túra „kezdőknek”

Think-túra – amikor elsőnek meghallottam, egy gondolat futott végig az agyamon: eszik-e vagy isszák? De amikor kicsit körbekérdeztem, kiderült, hogy ez az egész egy irodalmi est, ahol bárki felolvashatja saját költeményét vagy a mások által írt verseket, prózákat. Ez az egész jól hangzott, és úgy gondoltam, megéri elmenni. És tényleg nem bántam meg!

Azon a csütörtök délután, amikor barátnőmmel megérkeztem a klubházba, szeretettel fogadtak bennünket, és jó érzés volt elfoglalni kényelmes helyünket. Ezután életem első Think-túrája elkezdődött. Árgus szemekkel és füleket hegyezve hallgattuk, ahogy Dávid felkonferálta, mire számíthatunk ezután. Három fő része van az eseménynek. Minden hónapban van egy kötött téma, és az első blokkban az ehhez kapcsolódó költeményeket, prózákat hallgathatjuk meg.

Majd aki szeretné, megoszthatja velünk egyik kedvenc irodalmi alkotását vagy saját költeményét az előző, kötött témától függetlenül. Tíz perc szünet után pedig következnek az úgynevezett „tízszavas” versek, amelyek a közönség által bemondott tíz szó alapján készülnek. Gyorsan eltelt az est, de nekem még annyi kérdésem lett volna, hogy úgy gondoltam, ki más tudna válaszolni nekem, mint az egyik főszervező, s rögtön Ötvös Dávidhoz fordultam az alábbi kérdésekkel.

Mióta rendezik meg a Think-túrát?

Think-túra már az engem szecskáztatók kisdiákéveiben is létezett. Körülbelül öt-hat éve rendezte meg először a mostani elsősök körében talán már nem is ismert Jasik Szabi – Kozma Máté páros, Kardos Csabi szervezőmunkájával kiegészülve. Azóta kisebb-nagyobb hullámzással, de mindig megrendezésre került ez az esemény.

Mikor lettél a Think-túra műsorvezetője?

A Think-túra vezetésének megtisztelő feladatát idén áprilisban kaptam meg Jasik Barbitól, azóta minden hónapban én vezénylem le az eseményt, de lassan nekem is utódot kell keresnem.

Hányan szoktak lenni?

Egy átlagos Think-túrára nagyjából 20-30-an szoktak eljönni. Családias hangulatban szoktak telni ezek a csütörtök esték.

Mennyien olvasnak fel közülük?

A rendezvényen sajnos egyre kevesebb a felolvasó, de átlagosan négy felolvasót mindig hallhatunk.

Mindig standard emberek járnak, vagy új arcok is benéznek?

Van egy, ahogyan te fogalmaztál, „standard emberekből” álló mag, akik szinte mindig tiszteletüket teszik, de a szervezőcsapat munkáját dicséri, hogy minden hónapban rendre találni új arcokat is, akik reményeim szerint előbb-utóbb csatlakoznak majd a rendszeresen megjelenőkhöz.

Mitől függnek a témák?

A témákat a szervezőcsapat határozza meg, amely Balázs Viviből, Kardos Daniból, Kopcsák Robiból és jómagamból áll. Többnyire az „ami éppen eszünkbe jut” taktikát szoktuk alkalmazni. Valamint magát ez esemény időpontját is közösen találjuk ki.

Mi a célja a Think-túrának?

A rendezvény célja igazából az, hogy megismerhessük diáktársaink gondolatait, hogy hogyan viszonyulnak egy-egy témához, mi a véleményük erről-arról, valamint, hogy az ifjú író- költőpalánták egymástól is tanulhassanak. De alapvetően ez csak egy jó hangulatú este eltöltése az irodalom jegyében.

Hogyan tervezitek a jövőt?

Szeretnénk színesíteni a Think-túra blokkjait, megszerettetni az emberekkel az irodalmat, közösséget kialakítani, továbbadni és megkeresni azokat, akiknek tovább lehet adni. A jövőt illetően sok a kérdés, annyi biztos, hogy több újítás is tervben van, ezek közül az idei Think-túrákon a közönség már egyet láthatott is.

Mindenképpen életben akarjuk tartani, és megőrizni a következő évfolyamoknak, hogy a TT még sokáig erkeles szimbólumként ragyoghasson. Így, az első alkalom után az a benyomásom, hogy szeretnék rendszeresen elmenni erre az eseményre, és mindenkinek ajánlom, hogy csatlakozzon bátran!

Nyilas Nikolett

13.

Csenge körbemutogatja a világot Logorrhea egy buckáról

Két dolog állandó a gyulai buszpályaudvaron.

A tilalom ellenére nyugodtan, sőt büszkén cigarettázók és egy bucka. Ötödik éve kénytelen engem a járatain megtűrni a Volán, ami rengeteg buszmegállóban való kódorgást jelent. Mivel soha sehová nem érek oda időben, ezért többször késtem már le a buszt, mint ahogy ezt be merném vallani. Ilyenkor van, amikor többórás holtidőt kell kezelnem valahogy.

Egy dolog van, ami még sosem hagyott cserben, az a bizonyos bucka.

Valamikor régen, mikor parkosítás címszó alatt egy fát ültettek a pályaudvarra, még fogalmuk sem volt, hogy 5 évi szórakozásomat alapozták meg.

Az évek során a fa növekedett, és szerteágazó gyökérzetével felnyomta a gondosan lerakott négyzet alakú térköveket, egy nem túl nagy, de alattomos hullámot képezve a burkolaton. Ez a képződmény pontosan a kettes megálló előtt található, ahol a legnagyobb a forgalom.

Be kell vallanom, hogy óriási élvezettel nézem, ahogy a bucka az emberi szem nem egyenletes terep esetén fellépő térlátási gyengeségeit kihasználva, némán, orvul szedi az áldozatait a siető járókelők személyében. Ám engem mégsem a káröröm után sóvárgás késztet a buckafixírozásra, sokkal inkább a reakciók szórakoztatnak. Ez alapján kétféle embertípust tudok megkülönböztetni. Az első csoport a mérges emberek, akik gyanútlanul, ilyesféle elváltozásokra nem számítva laposan lépkednek, mikor a bucka aljas módon végigcsiszolja a cipőjük talpát. A jelenséget a potenciális megszégyenülés egyre erősödő érzése kíséri. Az egyén a saját áldozatszerepének felismerése után mérgesen pillant a buckára, esetleg még le is szidja hirtelen haragjában. Mikor felfogja, hogy a váratlan stresszhelyzet arra késztette, hogy egy élettelen dolgot szidott le a saját figyelmetlensége mi-

att, még kínosabbnak érezve a szituációt, lopva körülpillant, azt remélve, hogy mindenki saját magával van elfoglalva, és az eset valahogy átcsusszant az általuk észlelt dolgok hálóján.

A második embercsoportba tartozók a botlás után jajj kiáltást hallatnak, majd cinkosan rámosolyognak a cseles elváltozásra, mintha csak azt szeretnék közölni vele, hogy „Hhhhá, most kifogtál rajtam, legközelebb nem fogsz”. A következő mozzanatuk a nyíltan, már-már majdnem figyelemfelkeltően körbenézés, hátha összemosolyoghatnak egy ott lébecoló szemtanúval, hogy „ilyen az élet”.

Én tudom, hogy ott van az a bucka. A legtöbben tudjuk, hogy ott van az a bucka. Mégis oly sokszor állok be az elbukók sorába. Remélem, ezt senki nem veszi tapintatos célzásnak, hogy el kéne távolítani az ominózus bajkeverőt. Én szeretem azt a buckát.

Dávid Csenge

X-mas Party

„en irok az angolos xmas partirol, de nem lesz tul nagy terjedelmu mert nem sok dolog tortent.”

:D

Zsarnóczay Emese

Lemezkritika – HAIM

Csinos vagy? Szereted a zenét? Értesz egynél több hangszerhez? Bírtad a nyolcvanas éveket? Történetesen van két tesód, akik szintén igennel válaszoltak az előző kérdésekre? Bandát akarsz alapítani? Ne tedd!

Ugyanis a HAIM már be is futott, még mielőtt neked a gondolat csírázni kezdett volna a fejedben.

Három arcátlanul fiatal és megbotránkoztató módon magabiztos leányzó, történetesen Este (basszusgitár), Danielle (ének, szólógitár) és Alana (ritmusgitár, szintetizátor) alkotja a HAIM (ez a vezetéknevük) zenekart Dash Hutton (dobok) közreműködésével.

Amennyiben nem merül ki az általad olvasott ifjúsági lapok listája a Bravo, a Popcorn és az IM (léteznek ezek még egyáltalán?) magazinok felsorolásával, akkor bizonyára olvastál már kellően ömlengős cikkeket a világuralomra törő csini csapatról. A banda még 2012-ben szerzett magának nemzetközi hírnevet. Ezt nagy részben az NME (New Musical Express) magazinnak köszönhették, amelynek szerkesztősége hetente bombázta olvasóit a zenekarral kapcsolatos legapróbb információkkal is. 2012 augusztusában a Mumford & Sons, majd a Florence and the Machine előzenekaraként melegíthették a közönséget, majd októberben jelent meg az első HAIM EP Forever címen. Rajta találjuk a címadó dalt, természetesen, ami négy percre teljesen visszarepít a nyolcvanas évek diszkóiba (hogy a ráadásként szereplő remixről már ne is beszéljünk); de emellett két lírai hangvételű dalocska (Better Off, Go Slow) is hallható rajta. Novemberben jelent meg a Don’t Save Me klipje, majd idén februárban a Falling, és végül a legutóbbi, a Wire augusztusban. Ez az időszakosság biztosította a lányok számára, hogy ne feledjük el őket (valljuk be, egyébként is nehéz lett volna). Egészen 2013 szeptemberéig nem is jelent meg teljes HAIM album, mégis a legutóbbi Glastonbury és Reading Fesztivál egyik fő fellépőjeként koncerteztek, az MTV legjobb új előadói díjára is jelölték őket, majd ráadásképp a BBC éves szavazásán is kiemelkedő pozícióba jutottak.

14.

Ugyan a lányok kaliforniaiak, első lemezük (Days Are Gone) mégis az Egyesült Királyságban tarolt a legnagyobbat, ahol több mint hatvanezer példányban kelt el. Valószínűleg a borongós hangulatú napok rendszeres túlélőinek nagyobb szüksége van egy kis Los Angeles-i napsütésre, mint bárki másnak a világon. A korong teljes mértékben visszaadja a déli államok állandó melegét, még a legszomorúbb dalban is van valami lágy kellem, ami miatt tengerpartra, sivatagba vagy fényárban úszó egyesült államokbeli utcákra vágyódunk. Néhány dal (My Song 5; Days Are Gone) elég erőteljes R’n’B stílusjegyeket hordoz magában, biztosítva, hogy a populárisabb hangzást népszerűsítő lokál-rádiók is játsszák őket. Más dalokon (If I Could Change Your Mind; Honey & I) viszont felerősödik a szüleik által hallgatott bakelitek és egyéb kortárs előadók (például Ladyhawke) hatalmas hatása. Feltételezhető, hogy a tagok zenei múltja is sokban segítette őket az elmúlt évek során: Danielle például Jenny Lewis, Julian Casablancas (The Strokes) és Cee-Lo Green oldalán turnézott, Este pedig zenei tanulmányokból szerzett diplomát. Nyilvánvaló mindenki számára, hogy kivételes kreativitással születtek a testvérek, és ezt szerencsére kamatoztatni is tudják.

Az albumot a fiatal korosztálynak minden mennyiségben ajánlom, többek között már csak azért is, mert igazán jó érzés lenne egyszer nem Aviciit vagy David Guettát hallani egy nagyobb hangvételű bulin, és a Days Are Gone dalai legalább annyira fülbemászóak és slágeresek (azt már meg sem merem kockáztatni, hogy sokkal táncolhatóbbak), mint egy-egy felkapott elektronikus „csoda” 62 kiállással és kétsoros sokatmondó dalszöveggel.

Reménykedem benne, hogy a következő HAIM albummal a csapatkapitány Danielle, a grimaszkirálynő Este és a bűbájos Alana már veszélyesebb vizekre eveznek, elkalandoznak, merészen kísérleteznek, és a koncertjeik vadságából is jóval többet adnak majd, ugyanis rengeteg lehetőség rejlik ebben az együttesben. Amilyen ügyesen építgetik a karrierjüket, nem lenne meglepő, ha beváltanák a hozzájuk fűzött reményeket.

Galambosi Eszter

15.

Game & Console

Keep your gunpowder dry

Mindenféle sztereotípiát mellőzve mondhatom, az Assasin’s Creed: Black Flag, a hét tenger ördöge. Az AC ezúttal a kalózok korába kalauzol el bennünket, továbbra is az Ubisoft jóvoltából. Akiknek nem volt nehéz dolguk egy ilyen felkapott játék folytatását sikeresen összehozni, ám mégis olyan alapvető dolgokat csesztek el, amelyekre nem számítottunk…

Nyilván ez nem azt jelenti, hogy rossz a Black Flag, csak körülbelül úgy képzelem el, mint egy elhanyagolt kistestvért a sok bátyus árnyékában, akikben bízik a fejlesztő cég. Az Ubisoft több új generációs játékfejlesztésében is benne van, mint például a Watch Dogs és a The Division, úgyhogy az írói munkán és az egyedi történeten kívül nem nagyon tudtak újat mutatni. Aki ismeri a sorozatot, nyilván tudja, mi a legnagyobb gyengéje. Bizony, az „Animus” gépezet, amivel a leszármazottaid életét követheted nyomon, ezzel magyarázva a kronológiai ugrásokat a játékban.

Egy idő után idegesítő, mikor kiszednek a gépből, elmagyaráznak valami sci-fi maszlagot, majd visszatessékelnek a helyedre olyan felesleges információkkal, amelyek nem válnak a hasznodra. Egyetlen találó dolog ebben a rengeteg összegyűjthető plusz adatban, amely a történelmi hivatkozásokat tartalmazza. Szerintem ezt az „időgép” motívumot mellőzniük kellett volna a kezdetektől, és a sok hasznos és érdekes tudnivalót, amelyeket az Animusból megtudunk, szimpla könyvekbe írják le nekünk. A lényeg, hogy sokkal többet ki tudtak volna hozni a folytatásból, ha egy kicsit odafigyelnek, és foglalkoznak vele. A harcrendszer kialakítását például így képzelem el: - Oké fiúk, holnap lesz a premier! Remélem, készen vagytok mindennel. Adam, a scriptek rendben vannak?

- Ööööööö… Azt hittem, az Bob feladata…

Szóval ketten 24 óra alatt összedobtak valamit, ami hasonlít az előző részekben megszokott kaszaboláshoz, de azért ez így nem az igazi. Kerültek bele – a véletlen folytán – remekül végrehajtott akciók (legalábbis nekem sikerült pár elég vagány dolog), ám elvesztette a régi nehézségét és folyékonyságát. Voltaképpen két gombot (jó, hármat) kell használnod, amivel nem is lenne baj, ha nem „Bob” és „Adam” kreálták volna a kivégzéseket röpke fél nap alatt.

De ne csak a rossz oldalát nézzük… Raktak az arzenálhoz négy príma kis kováspisztolyt, egy fúvócsövet és egyéb fegyvereket, amelyekre szükségünk is lesz a küldetések során. Amellett egyszerűen csak jó érzés, hogy tud az ember egy kicsit taktikázgatni, és a küzdelmek során nem csak karddal aprítja az ellent.

Hiú ábránd, ám bízzunk benne, hogy valami patch vagy frissítés segítségével kijavítják ezeket a hibákat.

Hogy miért is jó ez a játék? Azért, mert a negatívumokat a játékmenet, az atmoszféra, a sztori és a kapitányok kapitánya, Edward Kenway egyszerűen lesöprik a pályáról! A 18. századot méltán hívták a kalózok aranykorának, főleg a Karib-tengeren, amit az AC korhűen ábrázol. Mindenki így képzelte el a fekete lobogó alatt hajózó partizánok életét: szabadnak, egyszerűnek, ám konfliktusoktól sem mentesnek. Nem akarok spoilerezni, de röviden: a történet Edwardról szól, aki magánéleti problémái, valamint a kicsapongó életmódja miatt arra kényszerül, hogy kalóznak álljon. A dicsőség, a hírnév és az arany elcsábította őt egy életre. Vakmerő és karizmatikus, ám meglehetősen önző is volt. Történetét a fejvadász renddel való megismerkedésénél kezdjük, miután rögtön belecsöppenünk a Karib-tengeren zajló ádáz küzdelmekbe.

Kék, kristálytiszta víz, homok és pálmafák.

Eszméletlen jól kidolgozták a környezetet. (És nagy taps a srácoknak, akik optimalizálták a játékot, mert egy viszonylag idejétmúlt PC-vel is tudtam vele játszani grafikai, illetve egyéb problémák nélkül.)

Fantasztikus érzés egy pálmafa tetejéről fürkészni a horizontot, vagy a kellemesen ringó hullámokat.

A tavernák felhőtlen hangulatát zenekarok biztosítják, akiket a grogtól és rumtól mámoros hangulatban lévő vendégek vesznek körül.

Ha meguntál andalogni a tengerparton, akkor Edward kapitány hajójával bejárhatod a szigetvilágot kincsek után kutatva. A palackpostában lévő üzenetek vagy térképek segítségével például meglelheted a kalózok aranyát. A tengeren belekeveredhetsz hatalmas viharokba, amelyekből elég nehéz lesz kievickélned. Átvizsgálhatod az elsüllyedt roncsok maradványait, vadászhatsz, bevehetsz erődöket, vagy elfoglalhatsz hajókat, és miközben a legénységed matrózdalokat énekel, te átszelheted a Karib-tengert. Borzasztóan nagy játékteret alkottak, megannyi lehetőséggel.

A fejlesztők tettek bele multiplayer módot is, ahol, mint ahogy az előző részekben megszokhattuk, egymás ellen kell küzdenünk némi újításokkal, fejlesztésekkel.

Egy, talán két DLC is folyamatban van, amely(ek) mire ezt olvassátok, valószínűleg már megjelent(ek). Ez azt jelenti, foglalkoznak a játékkal, és talán minden apró kis hibát kijavítanak. Mindenesetre örömmel várjuk, hogy a kiegészítőben Fe k e t e s z a k á l l balladai homállyal leplezett történetéről többet is megtudjunk, hiszen nem kis szerep jutott neki az alapjátékban.

Kiknek ajánlanám? Szárazföldi patkányoknak semmiképpen, inkább vén tengeri medvéknek, valamint azoknak, akik játszottak a kollekció többi darabjával is, mivel szerintem ez sikerült a legjobban, leghangulatosabban minden fejlesztői baklövésével együtt. De elfogult vagyok, úgyhogy ne higgyen nekem senki, inkább próbálja ki maga! És félreértés ne essék, azért mert kalózokról van szó, nem a Pirate Bay-en kell keresni… Jó játékot, és tartsd szárazon a puskaport!

Dezső Attila

Könyvajánló Oravecz Nóra: Összekötve

A közhelyek koronázatlan királynője pár hónapja kiadta új könyvét Összekötve címen. A közönség csak úgy falja. És mit teszel, mikor tele van a facebook oldalad vele, minden második interjú róla szól, és az ismerőseid sorra rakják fel a könyvről a képeket? Kíváncsivá válsz, és elolvasod, ahogyan én is.

Fenntartásokkal álltam neki a könyvnek. Lapozzuk csak végig Nóra facebook oldalát! Mindennapi igazságai csupán elegáns, jó körítéssel tálalt badarságok, mint például „az élet szép”, „te vagy a saját szerencséd kovácsa”, vagy „a boldogság csak rajtad múlik”, és még ehhez hasonló orbitális közhelyek. De a csajok többsége ezt beveszi, mert egy „író” fogalmazta meg őket.

Na, de a könyvről. A történet egy fiatal lányról, Kloéról szól. Mindene megvan, jó meló, szép karrier, gyönyörű budai lakás. A boldogság valahogy mégsem talál rá, hiányzik az életéből valami… vagy valaki. Erős, céltudatos nő, aki tudja, mit akar, de a szerelemben valahogy sosincs szerencséje. (Sokunknak ismerős, ugyebár.) Nos, eddig egy átlagos love story-nak tűnik.

Jól sejtitek, felbukkan egy fickó, Beni, a csajozógép, aki mindent és mindenkit megkaphat, és természetesen szemet vet Kloéra. Innentől kezdve lesz az egész történet fura. Gyökeresen megváltoztatják egymás életét, habár nem történik közöttük semmi. Nincs szerelem, csupán a vágyakozás a másik társaságára.

Mikor már azt hiszed, minden tökéletes, jön a fordulat, és leesel a székről.

Maga a történet elég szokványosan indul, de a végére igazán izgalmassá válik. Hideg téli estékre egy forró tea mellé tökéletes olvasmány. Kicsit visszarepít a nyárba, amit már szerintem mindenki nagyon vár vissza.

A következő számban Csáki Judit Öt nemzeti év című könyve lesz a terítéken.

Kellemes olvasást kívánok!

Balog Zita

16.

17.

Könyvajánló Borisz Akunyin: A halál szerelmese

Nézelődtem a könyvesboltban, csak úgy, mert az jó, és a cím rögtön felkeltette a figyelmemet.

Szóval néhány napos könyörgés után sikerült megkaparintanom ilyen érvekkel, hogy ugye mindjárt itt a Télapó (aha, szeptember közepén), meg olyan jó jegyeket kaptam mostanában (ja, nem). De ez mellékes, a lényeg az, hogy meglett. Rögtön neki is kezdtem, nem hosszú, nem nehéz olvasni, és nem igényel különösebb háttértudást az orosz vagy egyéb nyelvek irodalmából, és az a kevés ismeretlen szó vagy kifejezés is, ami van, könnyen megtalálható az interneten.

A cím alapján nagyon sok minden eszünkbe juthat, és még az első pár fejezetnél is bőven válogathatunk a lehetséges folytatások, befejezések között, de azért van egy top 1, aminek a legjobban örülnénk. Nos, annak ellenére, hogy a könyv vége közel sincs az én elképzelésemhez, nagyon tetszett. A történet alapja az, hogy az 1900-as évek elején öngyilkos klubok jönnek létre, ami annyit tesz, hogy valamilyen rituálé alapján kiválasztják az aznapi szerencsést, akit utána az a megtiszteltetés ér, hogy megölheti magát. Az Angliából induló láz szépen végigsöpör Európán, még Magyarországon is felüti a fejét, és szép lassan eljut a „kicsit sem” elmaradott Oroszországba. Könyvünk főhősnője, a naiv és álmodozó vidéki lány, Mása Mironova úgy érzi, hogy többre hivatott annál, mintsem egy kis faluban tengesse mindennapi életét. Mindene a költészet, ő maga is ír, így nem csoda, hogy halálosan beleszeret a számára roppant műveltnek és elvontnak tűnő, egyébként Moszkvában tanuló egyetemista fiúba, aki anyjának nagynénjét látogatja meg Mása szülőfalujában. A fiú sokat mesél neki a moszkvai életről, ami számára roppantul vonzónak tűnik, így amikor Mása pár hónap múlva nagykorú lesz, elszökik otthonról, hogy új életet kezdhessen a nagyvárosban. Mi a legvonzóbb egy nagyvárosban? Az lehetsz, aki vagy, vagy éppen akivé válni akarsz. Senki nem fog megszólni. Milyen jogon tennék, hiszen nem ismernek, meg amúgy sem érdekel senkit, mert csak magukkal vannak elfoglalva, nem úgy, mint egy kisvárosban. Így Mása megváltoztatja a nevét Columbinára, színes, figyelemfelkeltő ruhákat vesz fel, és megkeresi szerelmét, aki mit sem tud az egész utazásról. Az elején meglepődik, de

aztán felajánlja Másának, hogy elviszi egy helyre, mert éppen üresedés van a társaságban. Így csöppen bele Columbina (a néhai Mása) a moszkvai öngyilkosjelöltek klubjába, akik A halál szerelmesének hívják magukat. A szabályok nem túl bonyolultak: a klubba csak költők léphetnek be, és csak akkor lehetnek öngyilkosok, ha az orákulum, aki egy fiatal fura lány, kijelölte őket. Majd kapnak három jelet a Haláltól, ezeket a jeleket bele kell foglalniuk egy versbe, amit búcsúzóul írnak, s ezek után végezhetnek magukkal, a versnek nyilván közben náluk kell lennie.

A klub vezetője Prospero, egy öregember, akire mindenki felnéz, és minden esetben engedelmeskednek neki. Annak ellenére, hogy már ő is megette a kenyere javát, örömmel teszi magáévá a klub fiatal női tagjait, és ez alól Columbina sem lesz kivétel. Az első pár eset után feltűnik a moszkvai rendőrségnek is, hogy valami nincs rendben, és az emberek elkezdenek félni. Még rosszabbra fordul a helyzet, amikor rájönnek, hogy az áldozatok között ott van az éppen befutófélben lévő, tehetséges ifjú író, akihez mindenki nagy reményeket fűzött, és a már régóta sikereket arató, híres költőnő, Lorelej Rubinstejn is. Még izgalmasabbá válik a történet, amikor belép a klubba Gendzsi herceg – aki igazából Eraszt Fandorin, mint számomra is utóbb kiderült, Borisz Akunyin krimisorozatainak főszereplője –, egy roppant művelt és előkelő úriember, aki nem mellesleg remekül tud haikut írni. A történet előrehaladtával egyre több kérdés merül fel bennünk. Vajon ezek öngyilkosságok vagy öngyilkosságnak álcázott gyilkosságok? Kinek állhat érdekében, hogy tehetséges embereket tegyen el láb alól? És amíg ezeken a kérdéseken filozofálunk, nem szabad elsiklanunk Mása személyiségfejlődése felett sem, amint egy arrogáns és csapongó kislányból egy egészen érett nő lesz. A meglepetésekben és borzalmakban gazdag könyv nem mentes a vallás és a vakhit bírálatától sem.

Nem gyakorolt rám akkora hatást, mint egy Stephen King-krimi, de voltak benne olyan mellékszálak, amelyek mély nyomot hagytak bennem, és szívesen olvastam volna még róluk többet és részletesebben.

Mindenkinek ajánlom, aki szereti a hátborzongató szemfényvesztést leleplező történeteket.

Szigeti Evelin

Filmajánló – Farkas (The Wolverine)

2013 júliusában került a mozikba az X-Men karakter újabb történetét bemutató film. Már 2009ben is megjelent egy hasonló alapokon nyugvó film, amely azonban ehhez nem kötődik túl szövevényes szálakkal, de a két mű önállóan is élvezhető. Vagy várjunk csak… élvezhető egyáltalán? Nos, erre a kérdésre próbálok most választ adni.

A film rendezője James Mangold, akinek én egyik filmjét sem láttam még, de papíron ígéretesnek vallják. És szerintem összességében itt is jó munkát végzett, számomra inkább a forgatókönyv volt a lehúzó szegmens. Alapvetően pedig érdekes a koncepció (hú, mennyi kifejezés, amiről nem is tudom, hogy mit jelent), a film 95%-a Japánban játszódik, így adott a hangulatos környezet. Azonban nekem pár helyen kissé „erőtlennek” tűnt a film. Valamiért a sztori nem ragadott meg annyira. Van benne minden: fordulatok, szerelmi szál, viccesebb jelenetek és egy nagyon érdekes ötlet (Farkas öngyógyító képességének az elvesztése), de a sztori a végére nem fut ki sehová, nem érződik a súlya. Számomra Farkas karakterének „korhatárbesorolás-barátabbá” tétele is zavaró volt, sokat vesztett a sajátos varázsából. (Na jó, azért a saját mellkasában nyúlkálás még mindig helyet kapott a mozis változatban.) Ha ezeket egy tekintélyesebb médiumtól (és nem tőlem) hallanád, valószínűleg eszedbe nem jutna megnézni, maximum negatív példaként. Viszont…

....rengeteg nagyon jól eltalált eleme van.

Kezdésnek, Hugh Jackman nagyon jól játssza megszokott szerepét, azonban most sokkal több lehető-

sége volt mélyebb érzelmek kifejezésére, nem csak a cinikus, magányos hőst alakítani, ami legmeghatározóbb és legkedveltebb pontja volt eddig is. A múltbéli utalások kicsit zavarosak lehetnek (az egyik szálhoz egy kis előismeret is kell), de sokkal színesebbé teszik a történetet. Egy teljesen új kultúrába került bele, amely a legtöbb európai ember számára idegen, és ez rengeteg érdekes karaktermegformálására engedett teret. Lyukak persze így is vannak a jellemekben, de sokkal összetettebbek, mint az előző részben. A látvány gyönyörű, az akciójelenetek mozgalmasak, és hogy sokkal sebezhetőbbnek láthatjuk a főhőst, egy teljesen más élmény tárul elénk.

Visszaolvasva cikkemet feltűnt, hogy túlzottan is lehúztam a filmet, méltánytalanul. Pedig alapvetően egy nagyon is élvezetes alkotás, de a leírtak is hozzátartoznak az összképhez. Tulajdonképpen mindenki számára tudom ajánlani, a fiúk valószínűleg örömüket fogják lelni a „vadonbéli adamantiumpincsi” újabb kalandjában, a hölgyeknek pedig kedvcsinálóként szóljanak (mutassanak?) a mellékelt képek.

8/10 Batiz Krisztián

18.

19.

Tizenkétórás már Csősz Laci szőtte tovább az előző év véleményét: „Biztos vagyok benne, hogy a következő években is hallani fogunk még erről a vetélkedőről, amelyen erkeles diák és tanár együtt játszik és versenyez.”

Most, 2013-ban a vetélkedő ötödik évének zarándokútját járja az Erkel Ferenc Gimnázium. Pontosabban: még mindig csak kövezik ezt az utat az idei év elitcsapatai”. Rögös és göröngyös út ez, kérem alássan, és ahogy haladunk rajta, mindig ugyanazokon a buckákon esünk át. Hosszú az út hazafelé.

Első szakasz és problémája: A vezető és csapata

November 29-e, péntek, 12 óra.

Az Erkel Ferenc Gimnázium tornatermének közelében egy tömeg színes pólóval kezében rohangáló diák. Mindenki homokba dugott fejjel próbálja leplezni a tényt: beelőzte a 12 órás szervezőbrigád a Mikulást, hogy mindenkinek már december hatodika előtt tele legyen ezzel hócipője. Ennél igazából sokkal durvább, obszcénebb szavakat használnék, ha nem fütyülne ki a Word. Nem hiába, bántó lenne az intellektuális, ködösített erkeles tudatnak az a tény, hogy egy alig 5 éve működő, állandóan variált vetélkedő még nem lesz hagyomány. Vagy mégis? Alantabb olvashatjátok építő jellegű kritikámat a vetélkedő mivoltjáról.

Kezdjük talán az elején, így a célszerű. 2004ben az első 12 órás vetélkedő megrendezése után az egyik ősszervező azt mondta: „Bátran kijelenthetem, igen, hagyományt teremtettünk.” Mi sem hangzott szebben akkor ennél a mondatnál. Egy év elteltével

Minden évben az éppen adott végzős bagázsnak megtisztelve kellene éreznie magát, amiért az utolsó évében mindent besűrítenek a naptárába.

Mellékes, hogy egyébként kamuáradatok tömkelege hangzik el, amikor már novemberben csendül fel egyszerre mindenkitől a „nem érek rá”, holott – hogy egy kedves ismerősöm szavait idézzem – „nem csinálunk mást, csak ülünk egy teli kád, langyosodó húgyban.”

Tisztelet a kivételnek, mint mondtam: mellékes.

Szóval ezeknek a szerencsétlen diákoknak a kampány és egyéb szórakozást kínáló programok megszervezése mellett ki kell választaniuk egy önjelölt, majdhogynem öngyilkosságra ítéltetett vezetőt, akinek a feladata nem más, mint egy 25 fős „elitbanda” igazgatása. Rögtön két problémával kerülünk szembe: az egyik a vezető szerepe, a másik az „elitbanda.”

Általánosságban véve három féle vezetőtípussal találkozhatunk:

a) XX. századi diktátorok bajusz nélkül

Az ember képes azt hinni, hogy a diákélet egyik fő sajátossága az, hogy megismerhetünk csomó embert, akikkel majd egyenrangúvá válunk. Ezzel az idealizált világképpel bukunk bele általában mindenbe. Ezen típusú vezetők mást sem csinálnak, mint alkalmazzák a diktatúra legkifinomultabb fegyverét: terror alatt tartják az egész csapatot. No, persze a gubanc itt is azonnal bekövetkezik, ha a csapat 25 tagja közül azonos beállítottságú tinédzserrel találkozunk.

Karizmatikai csata, üvöltözések, irányíthatatlanság.

b) Világmegváltást a világbékéért

Már a görögök is számtalanszor beismerték, hogy bár egy idealizált világban a demokrácia a tökéletes államforma, állandóan megbukik. Mégis, ezek a vezetőjelöltek azt hiszik, képesek megváltani egy olyan intézményt, mint egy iskola, ahol – ha ábrázolnánk a hierarchiát – történelemkönyvek tucatjai

használnák fel forráselemzésre. A helyzet természetesen itt is adott: karizmatikai csata, üvöltözések, na meg az irányíthatatlanság.

c) Tipikus vezetői alkat

Ezen típus tagjai gyakorlatilag kihaló félben vannak, talán ötévente születik valaki, aki hajlamos ilyesfajta emberré válni. Mármint akire mindenki hallgat, figyel, és aki mellett képesek háttérbe vonultatni a saját egójukat. Sajnos, én még ilyen személlyel csekély éveim alatt nem találkoztam.

A helyzet azonnal adott ezen a ponton: a megfelelő vezető és az ő kis csapatának megvitatása, megválasztása és megemésztése. Előbbi napokig, utóbbi hetekig is eltarthat. A másik, hasonlóan súlyos kaliberű probléma a csapattagok megválasztása.

Mivel nem elég még jobban széttrancsírozni a végzősök alig-alig felbukkanó osztályközösségét, minden évben törjük a Babits-diót, aztán szabadítsuk ki az állatot minden osztályból. A nyugalom gyenge úr.

Persze, mindenhol törekedjünk arra, hogy a legügyesebb, legkreatívabb és legkarizmatikusabb egyéneket válasszuk. Nyilvánvaló, erre a vetélkedőre egyszerű diákok, akik nem emelkednek ki semmivel, be sem dughatják az orrukat. Természetesen az esélyt se adjuk meg nekik.

órás kezdetkor kapjuk kézhez a saját pólónkat. Szót emelni a szervező brigádról nem szeretnék: munkájuk teljes kilétét nem ismerem, ösztönző hatást azonban nem igazán gyakoroltak senkire.

Mindazonáltal külön szót érdemel a kemény ötéves hagyomány legelső arcon taposása. Ugyan nem értem, hová tűnik a szervezői kreativitás, de egy cseppet sem boldogító az a tudat, hogy máris végig kell néznünk az (és ismételten szeretném kiemelni) ÖTéves vetélkedőnk során minden ötlet újbóli felhasználását. Bár tény, hogy új játékok még fel-felbukkannak, de az sokkal feltűnőbb, hogy már most visszanyúlnak a pár évvel ezelőtti feladatokhoz, néhol minimális reform nélkül. Még a végtelenül unalmas és értelmetlenebbekhez is. Nyilván kézenfekvő és nem megtiltott módszer ez, de nem ilyen mértékben.

Hé, te tohonya állat!

Kitakarod a Szemfüles olvasói elől a szöveget!

Takarodjál már, légy kedves,

az oldalról!

Ám, hogy a tényekre is koncentráljak: A 2013-

Második szakasz és problémája: a csapatmunka

Miután végre sikerült kiválasztanunk a csapattagokat és a vezetőt, jobb esetben durván egy hetünk marad a felkészülésre. A 25 fős csapat ból a legjobb esetben is egy-egy

as bajnoki lista:

1-C 2-B 3 - DE 4-A

20.

Tartalom Interjú a kampányjelöltekkel ��������������������������������������������������������������� 12. A (Costin Boglárka) �������������������������������������������������������������������������2 12. B (Tóth Dániel) ����������������������������������������������������������������������������������4 12. C (Hízó Béla) ��������������������������������������������������������������������������������������5 13. E (Juhász Marcell) ����������������������������������������������������������������������������7 Reni cikke a kampányokról �����������������������������������������������������������������8 Salátanap ���������������������������������������������������������������������������������������������������9 Ötvös-műhely ��������������������������������������������������������������������������������������� 10 Think-túra (interjú) ������������������������������������������������������������������������������ 12 Csenge körbemutogatja a világot ������������������������������������������������� 13 X-mas Party �������������������������������������������������������������������������������������������� 13 Lemezkritika (HAIM) ��������������������������������������������������������������������������14 Game & Console (Assasin’s Creed: Black Flag) ��������������������������� 15 Könyvajánló (Összekötve) ���������������������������������������������������������������� 16 Könyvajánló (A halál szerelmese) �������������������������������������������������� 17 Filmajánló (Farkas) ������������������������������������������������������������������������������ 18 Tizenkétórás ������������������������������������������������������������������������������������������ 12