Zalaegerszegi 7 Nap - 2020. 02. 21.

Page 14

14 | 2020. február 21. |

kultúrsokk

ZALAEGERSZEGI 7 NAP

Zalaegerszeg

Iskolatörténeti kiállítás nyílt a Zrínyiben A „Zrínyi 125–400” jubileumi ünnepségsorozat keretében kedden mutatták be a gimnáziumban a neves tanintézmény 125 éves múltját bemutató iskolatörténeti kiállítást. Az első emeleti Borbás-galériában elhelyezett vizuális időutazás a tanév végéig várja az érdeklődőket. Életképekkel gazdagon illusztrált tablók, különféle kiadványok, iskolai dokumentumok, személyes emléktárgyak segítségével elevenedik meg a gimnázium rég- és közelmúltja. Az érdeklődők sajátos „időkapszulában” ott lehetnek – többek között – az iskola alapításánál, a centenáriumi ünnepség eseményeinél, az elmúlt 25 év történéseinél, a Szépirodalmi Műhely fellépéseinél vagy akár a nemzetközi diákolimpiák győzelmeinél. A több hónapig tartó gyűjtésben az iskola dolgozói mellett a tanintézményhez kötődő zalai polgárok is részt vettek, utóbbiakat főleg a személyes emléktárgyak felajánlásáért illeti köszönet. A gyűjtőmunka dr. Beckné Sallay Anikó tanárnő és Bé-

res Katalin muzeológus, továbbá az egyes munkaközösségek vezetőinek érdeme. A lektori feladatokat Hajdúné Szabó Ágnes pedagógus látta el, míg a kiállítás technikai lebonyolításában Schneider János igazgatóhelyettes és Simon Endre rendszergazda vállalt szerepet. A kiállítást dr. Vadvári Tibor alpolgármester – a gimnázium egykori diákjaként és pedagógusaként – nyitotta meg, felidézve egykori emlékeit. A tárlatot a Zalaegerszegért-díjas dr. Vajda István nyugalmazott igazgató ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, beszédében méltatva az intézmény nagy múltra vis�szatekintő oktatói-nevelői munkáját, továbbá közösség-

A kiállítás hétköznaponként reggel 8-tól délután 18 óráig ingyenesen megtekinthető a tanév végéig

FOTÓ: PEZZETTA UMBERTO

építő és tehetségkibontakoztató erejét. Ivánkovics Mária egykori zrínyis tanuló a gimnáziumnak ajándékozta Borbás György művésztanár „Főgymnasium a porvá-

rosban” című művét. A rendezvényen Gyutainé Kiss Gabriella és Hajdúné Szabó Ágnes tanítványai léptek fel. Stárics Rolandtól, a jubileumi rendezvényekért fele-

lős igazgatóhelyettestől megtudtuk: a kiállítás hétköznaponként reggel 8-tól délután 18 óráig ingyenesen megtekinthető a tanév végéig. n TÓDOR TAMÁS

FEDETT USZODA ZALAEGERSZEG

MINDEN HÉTEN SZAUNA SZEÁNSZ!

• League of Legends • Counter Strike: Global Offensive • Rainbow Six Siege • Fortnite • FIFA esportteamzeg@gmail.com • esport@zlf.hu

© Artonius

Szauna varázs

© Artonius

Minden szerdán: 17.30 és 18.30 vasárnap: 16.00, 17.00, 18.00 órától

www.zlf.hu

Szauna-varázs_2020-83x148.indd 1

eSport-126x148_2020.indd 1

2020. 01. 08. 9:28

2020. 01. 08. 9:10


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.