Impulzus XLV/2.

Page 21

Szakma

„A Kotlin több, mint egy jobb Java.” Valószínűleg mindenki találkozott már Kotlinnal, aki közel került már az Android fejlesztéshez, vagy viszonylag sokat foglalkozott már Java-val. Honnan indult mégis ez a nyelv, hogyan érte el azt, hogy a nyár eleji Google I/O nevű rendezvényen hivatalosan is támogatott nyelvként jelentették be Androidra? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Braun Mártonnal, aki közel a kezdetektől fogva nyomonköveti a Kotlinnal kapcsolatos eseményeket, és akinek az előadását a nyelvről volt szerencsénk meghallgatni a Google I/O Extended keretein belül.

––Kicsit mesélj magadról! Ki vagy, mit érdemes rólad tudni? ––Braun Márton vagyok, és jelenleg a hetedik félévemet töltöm a mérnökinformatikus szakon, azon belül szoftverfejlesztés specializáción az AUT-nál. Mostanában a kötelező dolgokon kívül főleg Androiddal, illetve Androidon, valamint általában is Kotlinnal foglalkozom.

Braun Márton

Negyedéves mérnökinformatikus hallgató

––Mikor, hogyan ismerkedtél meg a Kotlinnal? Mióta használod? ––Sajnos fogalmam sincs már, hogy hogyan ismerkedtem meg vele, de nagyon örülnék, ha vissza tudnám keresni, hogy hol futottam bele először. Szinte biztos, hogy valami androidos konferencia vagy blogposzt kapcsán futottam bele. Egy ideje már ilyenek között elkerülhetetlen, hogy Kotlinba fusson az ember. Nagyjából 2016 eleje óta használom, ami egyébként egybe is esik az 1.0-ás verzió kiadásával. Jelenleg egyébként már az 1.1-es fő verziószámnál tart.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.