N E X U S | PILLANATKÉPEK a kari mindennapokból
„A MI MUNKÁNK A HÁTTÉRBEN ZAJLIK, A CÉL AZ OKTATÁS KISZOLGÁLÁSA.” REKTORI DICSÉRET A BTK-N Interjú Novákné Végső Zsuzsával
E
gyetemünk és a bölcsészkar mindennapi életében nélkülözhetetlenül fontos az igazgatási és adminisztratív feladatok kompetens ellátása. Magas színvonalú, lelkiismeretes munkája elismerésként a Kar vezetésének javaslatára 2021 júniusában rektori dicséretben részesült Novákné Végső Zsuzsa, a Szociológia Tanszék ügyvivő szakértője. Novákné Végső Zsuzsa 1991 óta dolgozik az egyetemen, 2021-ben éppen harminc éve. A következő interjúban a munkájáról, a tanszék történetéről és a rektori dicséretről kérdeztem őt.
szen egyik szakunk sem volt tanárképes szak, ráadásul a szociálpolitikai és szociális munkás képzés országosan is újnak számított, nem is nagyon illett a hagyományos bölcsészképzések közé. A mai B épületben kaptunk két szobát, a kisebbet Nagy Endre tanár úrral együtt foglaltuk el. Amikor a tanár úrhoz megbeszélésre jött valaki, én a folyosón várakoztam. A nagyobbik helyiséget alakították ki az oktatók részére, ezen kívül egy tantermünk volt. Két-három év múlva a Damjanich utcai épületbe költözhettünk a Művészeti Kar, a Történelem Tanszék és a Néprajz Tanszék mellé egy kicsit jobb körülmények közé, viszont az oktatóknak le kellett járni az Ifjúság útra órát tartani. Az egyre növekvő hallgatói és oktatói létszám, illetve a Művészeti Kar egyre nagyobb helyigénye miatt innen is el kellett költöznünk. 1996-ban a Rókus utcában kaptunk helyet egy épületben a történelem tanszékekkel, és egy folyosón a Néprajz Tanszékkel. Ekkorra már nagyon felfutott a képzésünk, sok hallgatónk volt. 1996-ban elindult a szociológia egyetemi szak, tehát már három szakot gondozott a tanszék. Ezen felül a specializációs képzéseinknek köszönhetően sok külső óraadót is meg tudtunk hívni előadni (szemléltetésül nagyon népszerű volt a környezetszociológiai szakirány). A három szakkal, az oktatói létszám növekedésével és a sok óraadóval az én feladataim is megsokszorozódtak. Egyre inkább megfogalmazódott a vezetésben, hogy a három szak szervezetileg három szemináriummá alakuljon. 2002-ben pedig a három szemináriumból három önálló tanszék lett. Ekkor maradtam én
Hogyan és mikor kezdett el a PTE BTK-n dolgozni? 1991 tavaszán szólt egy jó ismerősöm (aki alapító tagja is volt a tanszéknek), hogy lenne-e kedvem az egyetemen, egy újonnan alakuló tanszéken titkárnőként dolgozni. Ez az egység Szociális Munka- és Szociálpolitika Tanszék néven jött létre Nagy Endre professzor úr vezetésével, aki akkor még a jogi karon volt a Szociológia Tanszék vezetője. Örömmel elvállaltam két okból kifolyólag: egyrészt akkor szűnt meg a munkahelyem a Baranya Megyei Vendéglátó Vállalatnál, ahol oktatási előadó voltam, másrészt ennek az intézménynek a falai között, a Tanárképző Főiskolán végeztem magyar és történelem szakon. Úgy éreztem, visszatértem abba a közegbe, amiben jól éreztem magam. Tehát 1991-ben hat oktatóval és velem indult el a tanszék működése szociális munkás főiskolai szakkal és szociálpolitika egyetemi szakkal. Sajátos helyünk volt a Tanárképző Karon, hi-
60