NEXUS I. évfolyam 2. szám

Page 78

N E X U S | Pályázatok

Pályázat | CEEPUS freemover pályázatok kiutazóknak, 2020/2021. tavaszi szemeszter – virtuális mobilitás A kiutazó érdeklődők jelenleg Csehországba, Horvátországba, Lengyelországba nyújthatnak be virtuális megvalósítására CEEPUS pályázatot. Kifelé irányuló mobilitás esetén kérés, hogy elsősorban a fogadó intézménnyel egyeztessenek, és a részletszabályozással kapcsolatban a fogadó nemzeti irodánál érdeklődjenek a pályázni kívánók. Pályázat tanulmány írására | Nők a tudományban A Magyar Tudományos Akadémia Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottsága pályázatot hirdet a magyar nők tudományban elért eredményeit elsődleges forrásokon alapuló, korszerű elméleti és módszertani keretben bemutató tanulmányok, rövid életrajzok írására. A tanulmányokat a Magyar Tudomány formai követelményeinek megfelelően, szóközökkel maximum 30 000 leütéssel, az itt olvasható technikai követelményekkel kell elkészíteni. A pályamunkák beérkezésének határideje: 2021. szeptember 1. éjfél. A beküldött tanulmányokat Pető Andrea, az MTA doktora, egyetemi tanár által vezetett szakmai bizottság bírálja el, melynek tagjai: Kurucz György (KRE BTK, rektorhelyettes) és Kéri Katalin (PTE BTK, MTA doktora, egyetemi tanár). Az első helyezett 100 000, a második 70 000, a harmadik 50 000 forint díjban részesül, és a tanulmányaikat az MTA publikálja. A díjazottakkal podcast készül. A tanulmányokat a nokatudomanybanpalyazat@gmail.com e-mail címre Czeferner Dórának, a bíráló bizottság tagjának és titkárának kell beküldeni.

78


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook

Articles inside

Áder Éva: A képregénykutatás lehetőségei (Képregénykultúrák, műfajok, gyakorlatok szerk. Maksa Gyula, Vincze Ferenc, Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, Budapest, 2020

11min
pages 89-98

Beyond Medieval Europe) című könyvéről

3min
pages 87-88

Versek a fiókból. Interjú Rónoki Bertalannal

4min
pages 85-86

A költészet több általános impressziónál”. Interjú Sándor Lucával

6min
pages 82-84

A jó viszony a titka mindennek”. Rektori dicséret a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon. Interjú Kiss Bernadett-tel

1min
page 79

PAB I. Nyelv- és Irodalomtudományok Szakbizottság, AnglisztikaMunkabizottsága, Programtervezet2021

3min
pages 76-78

Az Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék hírei

5min
pages 72-75

Mémek. Jógyakorlat az Angol Nyelvészeti Tanszéken

1min
page 71

Amit még nagyon szeretek, azok a mosolygó arcok, például a gólyatábor után”. Interjú Glázer Bálinttal

4min
pages 80-81

Az Újkortörténeti Tanszék hírei

1min
page 70

a nagy olasz író születésének 100. évfordulója alkalmából (1921-2021

2min
page 69

A tehetséggondozás és szakmai közösségfejlesztés neveléstudományi fókuszai

7min
pages 65-68

Mit jelent az anyanyelv? Interjú Végvári Valentyinával

3min
pages 58-59

Szociológus hallgatók és doktoranduszok a „Tehetségből fiatal kutató” projektben

2min
page 62

Bemutatkozik a pécsi Képregénytudományi Kutatóközpont. Interjú Maksa Gyulával

6min
pages 55-57

Beszámoló a MOSZT 2020-as kiadványairól és rendezvényeiről

3min
pages 60-61

A Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék aktuális hírei

3min
pages 63-64

Mindenkihez úgy kell hozzáállni, hogy tudóst nevelünk belőlük”. Interjú Font Mártával

11min
pages 12-15

A szívem egy darabja itt marad”. Interjú Huszárné Mánfai Máriával

30min
pages 24-44

A szellemi minőség örök feladat”. Interjú Somos Róberttel

12min
pages 50-54

Új kolléga a Filozófia Tanszéken. Interjú Bécsi Zsófiával

7min
pages 47-49

Gyászhírek

1min
page 46

In Memoriam Lénárd Kata

2min
page 45

Az abszolút együttműködés híve vagyok”. Interjú Bene Krisztiánnal

13min
pages 19-23

Engem mindig az emberi minőség érdekelt”. Interjú Barics Ernővel

7min
pages 16-18
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
NEXUS I. évfolyam 2. szám by PTE BTK - Issuu