REFORMÁTUS GYÜLEKEZET

Amikor néhány éve fiatal lelkészként számos protestáns testvérével együtt részt vehetett egy parlamenti ünnepségen, az édesapja sorsa jutott fájón emlékezetébe, akinek évtizedekkel korábban ugyancsak lelkészként sok megaláztatásban volt része, a politika által a templom falai közé szorított gyülekezetével együtt: hogy miért nem számára jutott, juthatott mintegy örök kárpótlásul ez a megtiszteltetés?

 NÉMETH JUDIT

szabb időre, csak remélni merem, hogy nem örökre. A két szimbólum, a kereszt és a kakas, egyaránt esendő, megváltásra szoruló voltunkra emlékeztet.  Minden ember életében, későbbi sorsa alakulásának egyik meghatározója a családja, szülőktől, nagyszülőktől megtanult, „ellesett” szokások, értékek. Így volt ez az ön életében is? – Igen, lelkészcsaládba születtem, hatodik, egyben a legkisebb gyermekként. Édesapám egész lelkészi szolgálata a szocializmus éveire esett, sok nehézséggel, megaláztatással, a templom falai közé szorítva. Emlékszem, amikor az első Orbán-kormány idején hivatalos voltam a parlamentbe sok lelkésztársammal együtt, rá gondoltam, s fogalmazódott meg fájón a lelkemben: talán neki kellene most itt lennie, egyfajta kárpótlásul küzdelmes életéért. Anyai nagyapám Debrecenben volt lelkész, anyai dédnagyapám, Baltazár Dezső negyvenéves korában lett a Tiszántúli Egyházkerület püspöke, 1936-ban halt meg. Mint említettem, hatan vagyunk testvérek, közülük négyen előttem ölthették magukra a palástot…  Talán megbocsájtja nekem, ha azt mondom: ön számára kitaposott ösvény vezetett a lelkészi pálya felé. – A lelkészi hivatás nem „kitaposott ösvény”, hanem Istentől való elhívás kell ahhoz, hogy az ember a teológián találja magát. Mint említettem, öt testvérem közül négyen előttem lelkészek lettek. Ezért én már nem akartam ezt az utat járni. S, hogy mégis miért indultam el? Egy negatív élmény, egy gimnáziumi kiszállás során nekem jutott a feladat, hogy igehirdetéssel szolgáljak, érlelte meg bennem a döntést, van még feladatom nekem is, örömtelen gyülekezetekbe örömet vinni. Pál szavai szerint: „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek”.  Debrecen, a kálvinista Róma után a fővárosba, a Ráday utcai Református Teológiára vezetett az útja. A komoly tanulmányok terhei, vizsgák drukkjai mellett átélhette a

A lelkészcsaládban született Németh Juditot, a salgótarjáni református gyülekezet lelkipásztorát nem tántorították el a pályától ezek a keserű, fájdalmas, apja terheit átérző, megélő fiatalkori emlékek. S mivel nem csak az édesapja, hanem egyik nagyapja, dédnagyapja, sőt később négy testvére is felölthette a fekete palástot, úgy is tűnhet, számára már „kitaposott” ösvény vezetett a lelkészi tanulmányok felé. Azonban nincs így, nem volt kitaposott ösvény, saját útján járva más és mások irányították, formálták sorsa alakulását. Az élet örömeit és terheit mindig derűvel kezelő nagytiszteletű asszonnyal erről is beszélgettünk.  Miként a katolikus templomok tornyának csúcsát a kereszt, a reformátusokét a kakas díszíti. Van-e közös pontja, üzenete ennek a két örökérvényű jelképnek? – Általában a református templomok tornyán csillag van, inkább a hajó végén jelenik meg sokhelyütt a kakas. Nálunk a toronysüveg csúcsát díszíti, mint ahogy például Losoncon, Kolozsvárott, Miskolcon, Szegeden is. Hogy mit jelképez a kakas? Ehhez hadd idézzem Szenczi Molnár Albert kiváló református lelkész, hittudós 1625- ben elhangzott szavait: „Tudásra méltó dolog, hogy a templomok tornyainak tetejére rézből csinált kakast szoktunk helyeztetni, mert minekután Péter az üdvözítőjét megtagadta volna, az kakasszóra serkent fel. Illik tehát vezeklés által is vigyáznunk…” Tehát arra figyelmeztet minket, hogy ne legyünk túlzott magabiztosak, hiszen nem tudjuk, nem tudhatjuk, mikor ér el bennünket a péteri bűn és gyengeség. Nem válunk-e hozzá hasonlóvá, tagadjuk meg hitünket, fordulunk el Urunktól, akár rövidebb-hos -

A salgótarjáni református egyházközség történetének egyik fontos sarokpontja, amikor 1916 szeptemberében megérkezik az első önálló hitoktató, Bereczky Albert későbbi Duna-melléki püspök személyében, aki a lelkészi szolgálatban felváltja az Ipoly-parti városból „ingázó” Kovács Sebestyén József tiszteletest. Ezzel a dátummal indul a gyülekezetben egy hosszabb folyamat, amely során a feltételek küzdelmes előteremtésével a gyülekezet fiókegyházból anyaegyházközséggé válik, s melyet csak a tanácsköztársaság zivataros időszaka, no és a folyamatos pénzhiány hátráltatott egészen 1924-ig, amikor végül minderre az egyházkerület vezetése is áldását adta. Önálló lelkipásztorát, Szabó Dezsőt 1920- ban választja meg a gyülekezet. Évről évre meg kell küzdeni az önállóság megtartásáért, hiszen a lelkészi állás, a lakásbérlet, a terem-, illetve templomhasználatért fizetett összeg messze meghaladja a kislétszámú gyülekezet teherviselő képességét. Mégis, az élet él, s élni akar: 1920-ban elhatározzák, hogy felépítik saját templomukat. Az előkészítő és szervező munkálatok fáradhatatlan gesztora Liptay B. Jenő magyar királyi főtanácsos, a gyülekezet főgondnoka volt, akinek 1928-ban bekövetkezett halála nagy csapást jelentett a gyülekezet számára. Azonban a fájdalmas esemény sem törte meg a tettre kész híveket, még az sem,

közösség szeretetét, az életigenlő humorral fűszerezett diákéveket. Milyen munícióval hagyhatta ott Budapestet? A teológia és a humor viszonyáról van egy kedves emléke, amely máig ható nyomott hagyott a szolgálat könnyebb és nehezebb napjaiban. Hálás lennék, ha ezt megosztaná velünk! – A Debreceni Református Kollégiumban töltött négy esztendő nagy hatással volt rám is. Az oratórium levegője, ahol a magyar nemzet nagyjai megfordultak, híres tudósok, költőink tanultak, s ugyanezeken a lépcsőkön mentek istentiszteletre, magasztos érzéssel töltött el, és mint Szabó Lőrinc, kicsinek éreztem magam. Az ottani istentiszteletek, Rózsai Tivadar bácsi teológiai előkészítő foglalkozásai, melyeken Kálvin János Institutio című művét magyarázta egyfajta alapot adtak a későbbi tanulmányokhoz. Ma is el-elgondolkodom azon, milyen fontosnak tartották tanáraink, hogy felkészülten kerüljünk ki az életbe. Itt ismerkedtem meg a görög nyelv szépségeivel is… Debrecen után kerültem Budapestre, a Református Teológiára. Professzoraink sok humorral vezettek minket a nagyon komoly tudás megszerzésében. Dr. Sarkadi Nagy Pál újszövetségi profes - szor híres volt utánozhatatlan humoráról. Egy alkalommal nagy nevetés hallatszott ki a teremből, ahol órát tartott. Az éppen arra haladó nagytekintélyű püspök azt hitte, hogy nincs bent tanár, ezért aggodalmaskodó, szigorú arccal nyitott be, majd meglepődött azon, hogy az órát tartó professzor nézett rá, aki csak ennyit mondott: „Nem tudod püspök úr, hogy a teológia egy vidám tudomány?” Rájöttem, hogy valóban így van. Ha átéljük, hogy helyére került az életünk, hogy Isten a tenyerén hordoz bennünket, nincsen ok arra, hogy aggódjunk, féljünk, lehetünk vidámak és elégedettek. A vidámság, a derű az öröm a hitből, biztonságból fakad. Istent megismertük mint gondviselőt, mint minket szeretőt, akkor ott lesz ajkunkon a hálaének. Ahogyan vasárnaponként együtt adunk énekeinket segítségül híva hálát Istennek a templomban.  Hogyan telik a lelkész egy napja? – A hétköznapokon egyrészről az iskolában a hitoktatás feladatai várnak rám, bár nagy részét a gyülekezetünkben szolgáló hitoktatató végzi, de mivel több iskola is van, így rám is hárul belőle. Másrészről, vannak hétközben bibliaórák, kóruspróba, imaóra. Van lehetőség személyes beszélgetésekre, s a betegek, idősek meglátogatására. Minden héten egy alkalommal, a Baglyaskő Idősek Otthonában istentiszteletet tartok.

 Nemes gesztus, amikor a vasárnapi istentisztelet végeztével „áldás, békességgel” köszön el, fog kezet kicsikkel és nagyokkal. Ez is szép példája a gyülekezet és lelkésze közti bizalomnak, kölcsönös tiszteletnek. – A templom bejáratánál a kézfogás, elköszönés egyúttal személyes találkozás is. Ha nem lenne így, számomra befejezetlen lenne az alkalom. Már harminckét éve élek Salgótarjánban, beosztott lelkészként szolgáltam és neveltem apró gyermekeimet. Gyülekezetünkben 1996-tól szolgálok lelkipásztorként. Azok, akiket elsők között kereszteltem, már családot alapítottak, gyermekeiket hozzák keresztelni. Az élet csodálatos körforgása ez… Nagy öröm, hogy a városban igazi testvéri kapcsolatot ápolhatunk a testvéregyházakkal, és baráti a kapcsolat a lelkipásztorok között is. Gyülekezetként szeretnénk egyre szervesebb, hasznos részévé válni Salgótarján közéletének, helyi társadalmának.  A tavaszba forduló idő a lelkészlakás körül is érezhető, egy-egy kint felejtett tárgy, a gondosan felbakolt kenu a kellemesebb nyári napokat, a szabadság, a szabad idő örömet idézik. A hívek gyülekezetéről, a tágabb családról már szólt, hálás lennék, ha a szűkebb családjáról is ejtene néhány mondatot.

hogy az országos gyűjtés nem hozta meg a remélt sikert. Az 58 ezer pengő építési költség hatalmas pénz volt akkoriban. Fedezetére 30 ezer pengő banki kölcsönt vettek fel 35 évre szóló törlesztéssel, a Vallás- és Közoktatási Minisztérium évi 2700 pengő segélyt folyósított, 1929 márciusában a Rimamurányi–Salgótarjáni Vasmű Rt. ötezer pengő adománnyal segítette a Pipis-hegy tövében, az egykori városi vágóhíd telkén zajló templomépítési munkálatokat. A városi összefogásnak számos példáját lehetne még sorolni. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. meszet és munkásokat küldött, a Salgótarjáni Villamossági Rt. adományként végeztette el a templomvilágítás beszerelését. Salgótarján akkori vezetése nemcsak a már említett területet adta át, hanem hétezer pengős kedvezményes kölcsönt is nyújtott az orgona beszerzésére és a templombelső berendezésének elkészítésére. Az acélgyári munkások keze nyomát a szépen faragott szószék is jelzi, rajta réztábla őrzi az alkotók neveit, így tiszteleg előttük a hálás utókor. Miként az áldozatos lelkű egykori főgondokot előtt is, akinek családi kriptáját is befogadta, őrzi a templom. A várva várt nap 1929. november 24-én jött el, amikor ünnepélyes keretek között, püspöki részvétellel szentelték fel a gyülekezet templomát. 1947-ig csak álmodhattak egy, a templom melletti lelkészlakásról, a háborút követően azonban sikerült épületet vásárolni, mely gyülekezeti teremnek is helyet adott.

 HARANGSZENTELÉS – KÖZÉPEN, VILÁGOS ZAKÓBAN FÖRSTER KÁLMÁN

Az öreg épületben állandó gondot jelentettek a tetőtéri beázások, a gombásodó, nedves falak. A renoválás nehezen haladt, a folyamatos pénzszűke miatt évekig elhúzódott. A politika változásai, az évtizedekig tartó intézményes vallásellenesség csak fokozta a gondokat. A tarjáni református gyülekezet, miként a más testvéregyházak is a túlélésért küzdöttek. 1970-ben a Salgótarjáni Városi Tanács megvásárolta a templom melletti épületet, amelyben megkezdődött a parókia kialakítása. A város bontási anyagokat biztosított a munkálatokhoz. Az új parókiára fiatal lelkipásztor költözik. Végh Tamás nagy erőfeszítéssel, missziós lelkülettel fog hozzá a gyülekezet összegyűjtéséhez, a vasárnapi gyermek istentiszteletek újraindításához. A gyülekezet lassan erősödni kezd, apróbb munkálatok elvégzését is magára tudja vállalni. Kerítés épül, megoldják a templompadok fűtését. Nagy feladatként tornyosul elé a parókia épületének karbantartása, tetőcseréje. A használtan beépített és nem kellően gombátlanított faszerkezet életveszélyessé vált. A felújítás 1999 nyarán már az új lelkésznő vezetésével zajlott. Újabb nagy eredményként 2004-ben elkészült a templom tatarozása. Későbbi megtörtént az orgona felújítása.

 A SALGÓTARJÁNI REFORMÁTUS TEMPLOM

– Férjem igyekszik társam lenni a szolgálatban. Eljön a hittantáboraikba, ott van a gyerekekkel, segít a programok szervezésében, ha ideje engedi, kiveszi részét a tennivalókból. Gyermekeim már kirepültek a családi fészekből, Dávid fiam nős, Anna lányom is férjnél van, s megajándékozott egy tündéri unokával is, így új szerepkörrel, a nagymama feladataival ismerkedem, Fanni, a legfiatalabb még tanul. A kenu az udvaron az igazi nyári felüdülést jelenti, nyaranta a Dunán szoktunk evezni. A madárfütty, a vízcsobogás, a napsütés igazi kikapcsolódást ad az embernek. Ezzel a kellemes, aktív pihenéssel a férjem ismertetett meg.

 S kinek a feladata az evezés? – Természetesen én is megmarkolom az evezőlapátot, szóval nekem sem csak a madárfüttyből, hanem a mozgásból is jut, s ez így van rendjén. Némi humorral azt is mondhatjuk, hogy a kenuban igazi demokrácia, jó és fegyelmezett csapatszellem uralkodik.  Beszélgetésünk során beszélt örömökről és gondokról, a hivatás és a derű nemes összekapcsolódásáról, szeretett volt tanárairól és professzorairól. Végezetül egy rövid kérdés: olykor nem érzi úgy, hogy nyomja vállait a palástja terhe?

– Meghatározó pillanat, amikor szenteléskor a lelkész vállára helyezik a díszesen megmunkált, fekete színű palástot. A mozdulat kifejezi: viselője készen áll a szolgálatra. Ha már terhet említett, akkor ez valóban nem egy kön - nyű lelkészi öltözék, de bizonyára ön sem erre gondolt. Minden olyan hivatás, amelyek során emberekkel, gondjaikkal találkozunk, terhet tesz a hivatását gyakorló vállára. Egyedül nem is képes elhordozni ezeket a terheket az ember. Ha nem tudnám továbbadni Istennek, aki egyedül képes megoldani, összeroskadnék. Idő kellett ahhoz, hogy ezt megértsem, és azonnal tovább is adjam a Mindenhatónak. Sokszor saját életünk is nehéz gondokkal teli, hogyan tudnánk másokét is cipelni? Beszélgetésünk elején már érintettük a péteri gyarlóságot, most a végén a hitében erős Péter apostol leveléből idézek, amelyben így biztat bennünket: „Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok”. Legvégül a 90. zsoltár ősi szövegéből idéznék néhány sort, amely gyülekezeteinkben is gyakran felcsendülő énekünk: Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak! …Minden dolgunkat bírjad, forgassad. Kezeink munkáit igazgassad”. Úgy érzem, ez, pontosabban ezen tanácsok szolgálhatnak jó irányt egy lelkipásztor, egyáltalán minden hívő ember munkájára, szolgálatára. Számomra is ez a vezérfonal.

Szabó Gy. Sándor

Gréczi-Zsoldos Miklós egyik lelkes tagja a református egyházközség presbitériumának. A gyülekezethez fűződő erős gyökereiről, a presbiteri testület szerepéről, munkájáról, terveiről is beszél. – Legutóbb 2004 decemberében, a Szuperinfóban vetették papírra rólam: „Hű maradt a szülőföldhöz, a családhoz, az unokához, a könyvhöz, és nyakas kálomistaként is, Teremtőjét szerető reformátusságához.” Mit fűzhetnék ehhez, most, a 78. évemet taposva? Úgy igaz, ahogy leírták. – A tarjáni református templomban kötött házasságot a fiam és a leányom is. Itt keresztelték, később komfirmálták négy unokámat, s keresztelték egy dédunokámat. Talán ennyi elég a kötődésekről, melyek aztán csak tovább erősödtek. – A legutóbbi választáson a gyülekezet, Enikő leányommal egyetemben, presbiterré választott bennünket. A több tagból álló presbitérium az egyházközség lelki és anyagi javainak őre, irányítója. Ez a testület saját soraiból gondnokot választ. A presbitériumnak hivatalból tagja az egyházközség megválasztott lelkésze. Tehát a reformátusok maguk választják meg lelkészüket, presbitereiket, ez egyházunk demokratikus rendje, melyről törvényben rendelkeznek. – A feladatok és jogok, kötelezettségek alkotják munkánk savát-borsát. Felelős

 A PRESBITEREK, KÖZÉPEN GRÉCZI-ZSOLDOS MIKLÓS

ségteljes feladat, elkötelezettséget kíván! Úgy gondolom, bátran mondhatom, hogy a megyeszékhely egyik jól ismert, köztiszteletben álló személyisége lelkésznőnk, Németh Judit nagytiszteletű asszony. – „A pap lelki orvos, szellemi tábornok és apa, aki pozitív orvosságot, határozott irányt, ehető táplálékot ad a lelkeknek….” – írta Szabó Dezső még 1926- ban. Úgy érzem, lelkészünk is ennek szellemében szolgálja gyülekezetét, s a szép, magasztos szavakat nemcsak a szószéken, hanem a gyülekezet hétköznapjaiban, cselekedeteiben is kész követni. A presbitériumunk erős, felkészült egyéniségekből álló grénium, mindenben támogatja a kitűzött célokat, segíti a lelkész egyházirányító munkáját. – Most még nagyobb szükség lesz a szoros együttműködésre, nagy feladat előtt áll közösségünk, új gyülekezeti házat kívánunk építeni. Folyik a tervezés egy új közösségi tér kialakítására, kaptunk kormányzati támogatást, s várjuk a nagy feladathoz a legfőbb támogatást, az Isten segítségét. – Nagy öröm és lelki megnyugvás, hogy városunkban példás a különböző felekezetek közötti együttműködés. Kölcsönösen tiszteljük és elfogadjuk a más felkezetek hitvallását, és évek óta rendszeresen részt veszünk az ökumenikus imahét rendezvényein. Pál apostol szavai alapján mi, reformátusok azt valljuk, hogy az igaz ember hitből él. De nemcsak valljuk, igyekszünk is megélni, gyakorolni a hétköznapokban családi is tágabb közösségünkben egyaránt.