SÁNDOR ZOLTÁN

 Azt tudom, hogy Szirákon láttad meg a napvilágot. Mesélnél egy kicsit a szüleidről? – Édesanyám sziráki, apám hugyagi származású volt. A kisgyermekkoromat töltöttem Szirákon, mert az iskolapadot már Tarjánban koptattam. De a nyári szüneteket megint csak a sziráki kastély elhagyott kertjében és romos épületében játszottam végig a nagyszüleimnél. Ők a háború előtt Degenfeld grófnál szolgáltak, nagyapám kőművesmesterként, nagyanyám pedig cselédként, majd később szakácsnőként. Nagyapám és édesapám több hangszeren játszott, kívülről tudták a korabeli operetteket és kuplékat. Anyám gyönyörűen énekelt, akkoriban még a falvakban teljesen megszokott dolog volt a helyi közösségek által létrehozott színjátszás, ők Szirákon oszlopos tagoknak számítottak ebben. Apám nagyon szépen szavalt, gyerekkoromban még jártunk együtt versenyekre, ő a felnőtteknél, én a fiatalok között indultam.  Akkor korán természetes közeged lett a színpad. – Igen, kicsi gyermekként is sokat szerepeltem. Egy kis kitérővel az általános iskolát már a Május 1. útiban végeztem, a mai Kodályban. Hárman voltunk testvérek, három fiú. Még nem volt televíziónk, emlékszem, esténként apám folytatásokban felolvasta nekünk a János vitézt és Arany Toldijának mindhárom részét. A bátyáim hivatásos zenészek lettek, az egyikük kürtön, a másikuk hegedűn jeleskedett. Egyébként 15 éves koromig én is játszottam mindkét hangszeren, zeneiskolába jártam, de aztán magával ragadott a futball és a versmondás.  Hová jártál középiskolába? – Először a Madáchba, még a kakasos templomhoz, és amikor fölépült a Bolyai Gimnázium, átkerültem oda. Lelkes könyvtárlátogatóként másodikos koromban már Arisztotelész műveit és Hegel filozófiáját olvastam, ezzel párhuzamosan délutánonként hegedültem a zeneiskolában, és rúgtam a labdát az SBTC ificsapatában. Viszont a tankönyveket nem nagyon forgattam. Apám addig-addig mondogatta, hogy így nem lesz belőlem színész – mert annak készültem –, hogy otthagytam a gimnáziumot, és elmentem esztergályostanulónak. De az sem volt gondmentes, mert harmadikos koromban az SBTC-vel részt vettünk egy lengyelországi nemzetközi tornán, amit meg is nyertünk, de sajnos engem az iskolából előzőleg nem engedtek el. A büntetésem az volt, hogy a szakmunkásvizsgát csak három hónappal később tehettem volna le. Mondanom sem kell, hogy nem mentem el a kitűzött időpontra. Aztán 17 évesen leigazolt az Öblösüveggyár NB III-as csapata, ahol hamar összeszedtem egy súlyos sérülést, így a futballista pályafutásom hamarosan véget ért, bár kisebb csapatokban még 25 éves koromig eljátszogattam, s még 25 évig „levezettem” a városi kispályás bajnokságban, begyűjtve öt bajnoki címet.  Az iskoláit elhagyó tinédzserként hogyan tudtál tovább lépni? – 18 évesen jelentkeztem katonának, mert elhatároztam, hogy tengerész leszek. Addigra már az összes létező könyvet elolvastam erről a témáról, így kerültem Vácra, tiszthelyettesi iskolába. De hamar rájöttem, hogy ez az erősen zárt, szabályozott rendszer, a „forradalmi vasfegyelem” nem az én világom, úgyhogy megfogadtam, ha kikerülök onnan, folytatom a félbehagyott tanulmányaimat. Végül nagy nehezen, 27 hónapnyi katonaság után leszerelhettem, és Tarjánba visszakerülve esti tagozaton leérettségiztem, majd az egri tanárképző főiskola pesti tagozatán pedagógia–népművelő szakos főiskolai diplomát szereztem. Közben megnősültem, Kazárra költöztem, ahol jelenleg is lakom, és feleségemmel, Máriával több, mint 40 éve boldog, kiegyensúlyozott házasságban élek. Nélküle – a reklámszöveget idézve – ez a projekt, amit úgy hívnak: Én, nem jöhetett volna létre.  És a munkába állás? – 1976-ban a község tanácselnöke, aki látott a televízióban egy versmondó versenyen, úgy gondolta, hogy belőlem biztosan jó kultúrigazgató lesz a faluban. Pontosabban három település tartozott hozzám, Kazár mellett Mizserfa és Mátraszele is. Egy robogóval közlekedtem, zenés és színházi előadásokat szerveztem, magam is fölléptem, ha kellett. Ezzel párhuzamosan irodalmi estekkel bejártam egész Nógrád megyét, egy idő után csatlakozott hozzám Pál Jóska, akivel hamarosan nagyon jó barátok lettünk. A Palócföld és a megyei könyvtár is szervezett hasonlókat, így találkoztam később T. Pataki Laciékkal, vagy a gyarmati előadóművészekkel, Csikász Istvánnal és Csábi Pistával.  Pezsgő kulturális élet volt a nyolcvanas évekből. – Minden terület fejlődött, kivéve a versmondást. Gondoltam egy nagyot, és megalapítottam a Kassák Versmondó Kört. 10–15 középiskolást gyűjtöttem magam köré, elkezdtem tanítani őket, miközben magam is tanultam. Előadóművészi engedélyt szereztem a Filharmóniánál, és közel 30 évig, amíg a tarjáni színházi munka el nem kezdődött, folytattam ezt a tevékenységet.  A mindenkori főállásod is a kulturális területhez kötött. – Így van. Különböző helyeken dolgoztam, legtovább a városi önkormányzatnál, de mindig a kultúra valamelyik szegmensével foglalkoztam. Igyekeztem hivatalnokként is a művészeti területen dolgozókat segíteni anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt. AMI EGYSZER ADÓDIK AZ ÉLETBEN BESZÉLGETÉS SÁNDOR ZOLTÁNNAL, A ZENTHE SZÍNHÁZ MŰVÉSZETI VEZETŐJÉVEL Bár több mint harminc éve ismerősök, barátok vagyunk, napközben pedig alig 500 méterre dolgozunk egymástól, mégis jóval nehezebb volt vele időpontot egyeztetnem, mint olyan valakivel, aki külföldön él, és csak időnként jár haza Magyarországra. De ötödszörre csak sikerült egy kávé mellett leülnünk.  DEGENFELD LAJOS KASTÉLYA SZIRÁKON

 AZ SBTC IFICSAPATA. AZ ELSŐ SORBAN, JOBBRÓL A MÁSODIK SÁNDOR ZOLTÁN

 A NAGYREMÉNYŰ LABDARÚGÓ A HETVENES ÉVEK KÖZEPÉN

 Hosszú, évtizedekig tartó folyamat végén alakulhatott meg a Zenthe Színház. – Már a rendszerváltás előtt párthatározat szólt arról, hogy Salgótarjánban létre kell hozni egy önálló társulatot. Ugyanakkor számos amatőr színjátszócsoport működött a városban. Valamikor a kilencvenes években kezdtük ezt egyre hangosabban mondogatni, élünkön T. Pataki Laci barátunkkal, aki íróként, újságíróként, rendezőként folyamatosan napirenden tartotta ezt a témát. Ő volt szakmailag a legfelkészültebb közülünk, elkezdett fiatalokkal foglalkozni, feleségével, Editkével létrehozták a Vertich Stúdiót. Arra gondolt, hogy évek hosszú sora alatt kitanít annyi tehetséges embert, akikből majd létrejöhet egy társulat. Ebben a kérdésben nem értettünk egyet, a támogató önkormányzat és a város közönsége is egyre inkább sürgette a bemutatható produkciók létrejöttét. Így került színpadra Szép Ernő Májusa, valamint A brémai muzsikusok című zenés mesejáték, és jó néhány alkalmi produkció is, amelyeknek igen nagy sikerük volt.  Aztán T. Pataki László meghalt. Hogyan tudtátok folytatni nélküle? – Laci távozása nagy veszteség volt, de abban biztos voltam, hogy folytatni kell. A történelmi pillanatot akkor éreztem meg, amikor az önkormányzat munkatársaként a középtávú közművelődési tervekbe sikerült belevetetnem, hogy a hivatal vizsgálja meg, hogyan lehetne létrehozni egy új színházat a városban. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a város gazdasági helyzete erősen leromlott, és ráállt egy lefelé mozgó pályára. Nagyon kevesen hittek a professzionális színház létrehozásában, de mi Susán Ferivel és Kojnok Nándival letettünk egy olyan tervet az asztalra, amelyben leírtuk a strukturális összetevőket és ennek anyagi vonzatait. A kiszámolt összegnek csak egy részét kaptuk meg, de 2012-ben az akkori közgyűlés Székyné Sztrémi Melinda polgármester vezetésével elfogadta a javaslatunkat, így hivatalosan megalakulhatott a Zenthe Ferenc Színház a József Attila Mű

velődési Központ épületében, Simon Lajos igazgatásával. Én az önkormányzattól nyugdíjba vonultam, a színházban pedig művészeti vezető lettem, a színház menedzsere és egyben főrendezője Susán Feri lett, Molnár Ernő rendezőként, P. Kerner Edit pedig színészként, stúdióvezetőként csatlakozott.  Mi kellett ahhoz, hogy ez a színház életképessé váljon? – Rettenetesen nagy elszántság, akarat és tenni akarás! Elég nagy ellenállásba ütköztünk az elején. Ez nem sikerülhet, mondogatták a város meghatározó értelmiségei, kizárt dolog, hogy itt egy önálló társulat életképes legyen. Rajtunk kívül nagyon kevesen hittek benne. Tudtuk, hogy nekünk, vezetőknek nagyon komoly szellemi erőfeszítésbe kerül majd a színház működtetése, hiszen soha ezelőtt nem csináltunk még ilyet, mi is akkor kezdtük tanulni a szakmát. De óriási kihívásnak tekintettük, amely egyszer adódik az ember életében. Be kellett bizonyítanunk magunknak és a város közönségének is, hogy lehet itt valami újat létrehozni és működtetni. Nagyon sokan elmentek Tarjánból az idők folyamán, de akik itt maradtak, azokért van ez a színház, ebben nagyon hiszünk, és ez óriási motivációt jelent számunkra.  Mennyi most a színház költségvetése? – Anno 15 millió forintos támogatással és az épület ingyenes használatával kezdtünk, és ma már több mint 300 millió forintnál tartunk. De gyorsan hozzáteszem, ennek a nagyobb részét nem a város önkormányzatának kell előteremtenie. 2019-től önálló kft. lettünk, és kiemelt színházi kategóriába kerültünk, így tavaly már a minisztériumtól is kaptunk éves támogatásként 100 millió forintot, amelyet minden évben újra meg kell pályáznunk. Ha a filmkészítést hollywoodi mintára álomgyárnak nevezik, akkor ez egy katarzis-üzem. Üzem, ahol a díszletmozgató fiatal munkája ugyanolyan fontos, mint az igazgatóé. Egyik sem működik a másik nélkül. Ha az üzemelés nem elég precíz, akkor komoly bukták várnak a benne dolgozókra és a produkciójukra egyaránt.  Mennyien dolgoztok most a színházban? – Pontos számot nem tudok mondani, mert ez változó. Körülbelül 40 főállású alkalmazottal számolhatunk, és nagyjából 60 ember

 A FIATAL NÉPMŰVELŐ

nek van megbízása különböző feladatokra, a díszlettervezéstől a színészekig bezárólag.  Hány bemutatótok és előadásotok van egy évadban? – Ebben az évadban hét bemutatónk lesz összesen, és nagyjából 180 előadást játszottunk, illetve játszunk Kárpát-medence-szerte a magyarlakta területeken. Igazi utazó színház vagyunk, Déryné utódai. E nélkül ugyanis nem tudnánk megmaradni.  Már a kezdetektől meghatároztátok a színház profilját? – Az a kezdetektől látszott, hogy csak a salgótarjáni közönségre támaszkodva nem tudunk egész éves működést biztosítani. Ha pedig utazó színházzá válunk, akkor megkerülhetetlen a népszínházi attitűd vállalása. Olyan klasszikus darabokat játszunk, amelyek értéket közvetítenek, ugyanakkor szórakoztatóak is. Lehetőség szerint a bulvárdarabokat igyekszünk elkerülni, az igényesség kulcsfogalom a gondolkodásunkban. A törekvésünk nem lehet más, minthogy a szakmailag, művészileg igényes darabjaink egyben népszerűek is legyenek. De ezt a kettőt nehéz összeegyeztetni. Ha megnézed a repertoárunkat, az sokat elárul

erről a szándékunkról. Nyílván a drámát és a tragédiát nehezebben tudjuk eladni, bár a teoretikusok szerint a magas művészi kvalitásokat igénylő rétegszínházi produkciókon keresztül vezet az út a népszínházi előadások és a kevésbé igényes közönség felé.  Igen, ez régi vesszőparipám, mert sokan megkérdezik, hogy mi szükség van egyáltalán az avantgárdra? Hát pont a sokak által kedvelt mainstream kultúrának van rá a legnagyobb szüksége, amikor kifárad, és már csak önmagát ismételgeti. A megújulásához mindig az avantgárd által kikísérletezett formákra, nyelvre, kifejezési módra van szüksége, mint tésztának az élesztőre. A művészetekben az avantgárd lételeme a folyamatos keresés, az újabb és újabb utak megtalálása kísérletezések által. Ha már itt tartunk, egy salgótarjáni örök fiatal, a 85 éves Nagy Pál sokat tudna erről mesélni nekünk. – A műsorpolitikánk meghatározó eleme, hogy pontosan tudnunk kell, kinek játszunk. Bár vannak, akik a művészszínházak formanyelvét kérik rajtunk számon, szemben az általunk követett hagyományos játékstílussal, de ha hallgatunk rájuk, már bezárhattuk volna az intézményt. Hiszen a költségvetésünk felét az évi 180–200 előadás bevételéből teremtjük elő.  Visszatérve a te munkádhoz, már nem csak művészeti vezető vagy, hanem dramaturg is. Mivel foglalkozik egy dramaturg? – Egy évben elolvasok nagyjából 500 művet, azokat kijegyzetelem, referálok róluk a főrendezőnek és az igazgatónak. Ezek közül együtt választjuk ki a bemutatandó darabokat. De a kiválasztott műveken is van még jócskán kreatív munka, sokszor aktualizálni kell, húzni az eredeti szövegből, két vagy több szerepet egybe illeszteni, máshová helyezni a hangsúlyokat a mai kor kihívásainak megfelelően, és így tovább. Mindezt amiatt, hogy a néző figyelme egy pillanatra se lankadjon az előadás közben; hogy magával ragadja a darab, és amikor véget ér a produkció, úgy érezze, megérte eljönnie a színházba, több lett azáltal, hogy megtekintette és átélte ezt a vidám vagy éppen szomorújátékot.  Melyek a továbblépés lehetőségei? – Nagyon keményen belevágtunk, és erősen lobbizunk is annak érdekében, hogy legyen egy új, önálló színházépülete a társulatnak Tarjánban. Nyolc évvel ezelőtti álmainkban valahol ott volt ez a terv, de nem gondoltuk, hogy ilyen hamar a gyakorlati megoldásokon fogunk majd gondolkodni. Úgy hisszük, hogy a Salgótarjánban is meghirdetett Modern városok programban helyet kaphatna egy új színház felépítése.  Nyilván, a jelenlegi játszóhelyeteken, a József Attila Művelődési Központban más rendezvényeknek is helyet kell biztosítani, így elkerülhetetlen a folyamatos egyeztetés. – Próbáljuk összehangolni, de óhatatlanul vannak ütközések a művelődési ház többi programjával. Ez a helyzet behatárolja a színpadi próbák számát és természetesen az előadásokét is, illetve azok színvonalát. Tehát, ha csak az objektív körülményeket nézzük, ez akadály a fejlődésünkben. Nyílván egy új színháznak a színpadtechnikája is XXI. századi lenne. Jelenleg sok kreatív energia megy el arra, hogy egy-egy előadás által támasztott technikai követelményrendszer összeálljon, és a néző ne érezze úgy, hogy az adott produkció a „szegény ember” színháza. Van ennek jó oldala, mert így folyamatosan jár az agyunk, hogyan válaszoljunk az adódó kihívásokra. De egy új épületnek, egy saját otthonnak szintén nagyon sok mozgósító energiája lenne. Például terveink szerint a Nógrád Táncegyüttessel közösen „lakhatnánk” ott, ők is régen kinőtték már a jelenlegi táncházat. Aztán egy sor kulturális rendezvény kapcsolódhatna hozzánk természetes módon, multifunkciós központ is lehetne ez a hely.  Hol tart a lobbizás ez ügyben? – Jelenleg várjuk az önkormányzattól, hogy kijelölje a helyet, ahol majd megépülhet az új színház.  Ti hol szeretnétek? – Mi leginkább a városközpontban, a volt SZMT-székház, vagy a Karancs Szálló helyén.  Ez eléggé drámaian hangzik, bár tény, a szálloda húsz éve zárva van és szakszervezet is alig. – Elismerem, hogy sokak számára így hangzik, de ha megnézzük, milyen funkciójuk van jelenleg, egy új színházi épület működőképes alternatívát jelentene velük szemben. Aztán fölmerült az egykori Öblösüveggyár területe. Az jókora hely, viszont rekultiválni kellene a talajt, aminek a költsége nagyobb lenne, mint magának a színháznak a fölépítése. Aztán fölmerült az evangélikus templom plébániája melletti terület a Salgó úton, ami egészen benyúlik az úgynevezett Kiserdő alatti völgybe. Ugyanígy az acélgyári templom mögötti hely is számításba jött, részben az egykori Zagyva-rakodón. De a lehetőségek közé számít a volt Rákóczi úti iskola épületének lebontása és helyének beépítése.  Tehát, ha kijelölik a helyszínt, elkezdődhet a konkrét tervezés. – Így van! Akkor tudunk konkrét építészterveket készíttetni és letenni az asztalra, ha eldőlt a helyszín. És a tervekkel a kezünkben tudunk majd lobbizni a megfelelő országos fórumokon. Ez egy nagy társasjáték – mint maga a színház! –, nagyon örülök, hogy ma már itt tartunk, és közel ötvenéves szakmai pályám csúcspontja lesz, ha egyszer megvalósul. Remélem, egyre többeknek szolgál majd például ebben a közegben, itt, a szülőföldünkön a Zenthe Színház megalakulása és fejlődése, és végül a rengeteg negatív szcenárió után mi egy pozitív történettel és példával állhatunk majd a város polgárai elé. Kovács Bodor Sándor A SZÍNHÁZRÓL ÉS A HOZZÁ FŰZŐDŐ VISZONYOMRÓL Peter Brook, a korszakos, rendező és színházi ember a következőképpen fogalmaz egyik tanulmányában: „A játékhoz sok munka kell. De amikor ez a munka a játék élményét adja, nem érezzük többé munkának. A színház – játék.” Mit tehetnék én ehhez hozzá? Legfeljebb azt: irigylem azokat, akik Peter Brookkal együtt dolgozhattak. De azért hálával tartozom a Jóistennek, hogy a Zenthe Ferenc Színház teljes társulatával, együtt játszhatunk színházat.

Sándor Zoltán  A VÁRAD FOLYÓIRAT BEMUTATÁSA. BALRÓL: SÁNDOR ZOLTÁN, KRISTA ZSOLT, TARNÓCZI JAKAB ÉS KŐRÖSSI P. JÓZSEF