A RÉGIÓ MINT KULTÚRTÁJ ÉS VILÁGÖRÖKSÉGI HELYSZÍN Legelőkről, száraz gyepekről, nedves rétekről és lápokról

A Fertő tó tájelemei hol csak évtizedekig, hol évszázadokig, de mindig változó hasznosításúak voltak. Sokszínűségük és a településképre gyakorolt hatásuk értékes kulturális örökséggé teszi őket.

Hogyan befolyásolta az ember a természeti környezetet?

A földterület művelés alá vonása nem volt egyedülálló folyamat a Fertő tónál. Nemcsak a háborúk vezettek a települések többszöri elnéptelenedéséhez, a természetes növényzet visszatéréséhez, hanem a melegebb, száraz időszakokról a nedves és hideg időszakokra való áttérés is nagy hatással volt a táj arculatára. Az irtást és a lecsapolást kezdetben kiterjedt legeltetés követte, amit aztán a szántóföldi művelés, majd később a szőlőtermesztés szorított vissza. A 19. századi Hanságban a tőzegvágást felváltotta a szántóföldek művelése és az erdőgazdálkodás.

A nyílt, fajokban gazdag kultúrtáj ma már – néhány kivételtől eltekintve – csak a védett területeken van jelen: száraz és félszáraz gyepek formájában a nyugati part mentén és a Parndorf-i fennsík löszlejtőjén, legelőkként és nedves rétekként a Fertőzugban, homokgátként a keleti parton és a láp maradványaként a Hanságban. A kiterjedt legeltetést a Nemzeti Park 1993-as létrehozásával vezették be újra, ahol főként ritka háziállatfajták, mint a szürkemarha, a vízibivaly vagy a fehér szamár – amelyek szintén kulturális örökségnek számítanak – segítenek megőrizni a területre jellemző biológiai sokféleséget.

A Fertő tó környékén az intenzív mezőgazdaság visszaszorulása már több évtizede tart, a felhagyott szőlőültetvényeket azonban gyakran szántóföldi művelésre használják, vagy elbozótosodnak. A kukorica-, burgonya- és napraforgóföldek szintén hozzájárulnak a kultúrtáj ökológiai elszegényedéséhez. A falvak peremén nagy területeket foglalnak el a családi házak és a vállalkozások.

Milyen beavatkozások alakították a településképet?

A terület folyamatos benépesülése körülbelül 7000 évre tehető. Az éghajlati viszonyoktól függően az emberek a tóhoz közeli vagy a magasabban fekvő települési területeket használták. A jelenlegi településszerkezet a középkorból származik. Az úti- vagy orsós utcájú falvakban a jobbágyok házai a főutakra merőleges sorokban álltak a hosszú szalagtelkeken.

A helységnevek első okleveles említései a 13. századból származnak. A 14. és 15. században a Fertőzug és Heideboden (Mosoni-sík) számos települését elhagyták; a nyugati parton fekvő települések a magasabb fekvésükből és a helyi homokkő elérhetőségéből profitáltak. A török háborúk alatti pusztítást az újjáépítés követte „mérnök-falvak” formájában. Vegyes mezőgazdaság dominált szántóföldi műveléssel és szőlőtermesztéssel, szarvasmarha-tenyésztéssel és gyümölcstermesztéssel.

A szarvasmarha- és lótenyésztés intenzívebbé válása jelentős változásokat hozott. Moson vármegyében, Illmitzen 1900-ben alapították az első tejipari szövetkezetet. A megnövekedett helyigény miatt a falu határában keresztpajtákat építettek. A második világháború után az állattenyésztés veszített jelentőségéből. A korábbi legelőkön szőlőültetvényeket telepítettek, és a falvakban egyre nagyobb gazdasági épületeket emeltek. Azóta a turizmus, a szőlőművelés és a mezőgazdaság alkotja a gazdaság gerincét. A földbirtokos közösségek által a „nem produktív” földek eladása jelentette a települések terjeszkedésének kezdetét. A falu központjában is sok minden megváltozott: a jólét „modern” új építésű házakat eredményezett, egyes parasztházakból vendégfogadók lettek. Magyarországon a kollektív gazdálkodás a parasztgazdaságok eltűnéséhez vezetett, csak a keskeny parcellák szerkezete maradt meg. A Hanság-medence parasztgazdaságai árkádos házaikkal ma már csak múzeumként csodálhatók meg (Fertőszéplakon). A falvak külterületén a (különálló) családi házak számának növekedése rácsos településformát öltött, a lakott terület sok faluban megduplázódott.

Milyen kihívásokkal néz szembe a világörökségi régió?

A világörökségi Fertő - Neusiedler See kultúrtáj rendkívüli univerzális értéke szempontjából nagy jelentősége van a hagyományos településszerkezeteknek és építési módoknak. A közelmúltbeli fejlesztések ezt az örökséget veszélyeztetik. A faluközpontok körüli fokozatos talajzáródás (területbeépítés) nemcsak a biológiai sokféleség csökkenéséhez vezet, hanem felerősíti az éghajlatváltozás hatásait is. Az új épületek növelik az energiaigényt a meglévő épületek átalakításához képest. A jövő központi kihívása tehát a településhatárok bevezetése és a történelmi épületállomány megőrzése (és használata!).

10. ábra: Purbach, kataszteri térkép 1875-ből Tipikus orsós utcájú falu (Burgenlandi Regionális Levéltár)

Bővebben Rosalinde Kleemaier-Wetl „A települések fejlődése a középkortól az újkorig” című írásában, a könyvben a 154. oldaltól.

Bővebben Klaus-Jürgen Bauer „Az igazi kincsek ezek a hosszúházas beépítések” című írásában, a könyvben a 161. oldaltól.

Bővebben Ulrike Herbig „A világörökségi egyezmény” című írásában, a könyvben a 166. oldaltól.