Kínaiak a Ganz Mávagban

Page 1

Kínaiak a Ganz-MÁVAG-ban A Ganz MÁVAG a szocialista nagyipar egykori zászlóshajója az enyészet martaléka lett. A rozsdás acélszerkezetek, a kitört ablakú elhagyott csarnokok mind-mind az esztelen pazarlás, a múlt értékeinek semmibevételét példázza. Valaha az ország második legnagyobb gyára volt, húszezer dolgozóval, negyvenkét hektáros területén több mint háromszáz épülettel. A gyárban egyebek mellett dízel és villanymozdonyokat, motorvonatokat, villamosokat, turbinákat, szivattyúkat, híd- és vasszerkezeteket állítottak elő, majd később éveken át atomerő-művi berendezésekkel is foglalkoztak. A gyár történetét Ganz Ábrahám mellett Mechwart András, Bánki Donát, Zipernowsky Károly, Déri Miksa, Bláthy Ottó, Jendrassik György és Kandó Kálmán neve is fémjelzi. Ahol egykor magas színvonalú, szervezett termelés folyt, most kínai kereskedők raktárai, üzlethelységei, tarka bazársorai láthatók. Az átalakítások, toldások, elkerítések, tatarozások és elhanyagolások kuszasága szomorú látvánnyá züllesztette a hajdan világszínvonalú gyárvárost.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.