„Párizs megér egy misét”
A francia trikolor Párizs címerével A világ fővárosa, a fény városa, a világ legszebb városa, a szerelem városa, de a művészek, hírességek, parfümök, divatbemutatók, kávéházak, mulatók és múzeumok városa is, és még sorolhatnám a jelzőket, melyekkel illették már, ezt a csodálatos várost. Mintegy 2500 éves történelme alatt Párizs egy kis kelta faluból a világ egyik politikai, kulturális, és gazdasági központjává, valamint a világ leglátogatottabb városává vált. Már Navarrai Henrik is megmondta, hogy „Párizs megér egy misét”. Egy kis visszatekintés: Vallásháborúk A hugenották a francia protestánsok, akiket a katolicizmus tűzzel-vassal próbált kiirtani a 16. század közepén. Ezreket mészároltak le, vagy égettek el máglyán. Az áldatlan állapotokat egy dinasztikus házassággal próbálták megszüntetni, a hugenották vezetője Navarrai Henrik feleségül vette Valois Margitot, a király testvérét. Érdekes volt a szertartás is, mivel Henrik, protestánsként, nem volt hajlandó bemenni a Notre Dame-ba, és ő a kapu előtt felállított oltárnál, menyasszonya, pedig a székesegyházban, mondta ki a boldogító igent. Még tartott a menyegző bódulata, amikor Szent Bertalan éjjelén (aug23-24) a katolikusok legyilkolták a hugenottákat. A több ezer áldozatot követelő vérengzés Medici Katalin kezdeményezésére történt, aki Navarrai Henrik és Margit hercegnő esküvőjére a király meghívása alapján összesereglett tekintélyes hugenottáktól így akart megszabadulni. Később a király halála után Henrik beszállt a francia trónért folyó harcba, de bölcs politikusként belátta azonban, hogy örökösi jogok ide vagy oda, hugenottaként nem szerezheti meg tartósan a zömében katolikus királyság koronáját, ezért, 1593-ban áttért a katolikus vallásra. Ekkor hangzott el híres, szállóigévé vált mondása: „Párizs megér egy misét!”. A pápa, örömét kifejezve, emlékérmet veretett a szörnyű éjszakáról.
A városról "Párizs mindig tartogat valami újat, valami ismeretlent számunkra, Párizs megéri a fáradtságot, mindig annyit kaptunk tőle vissza, amennyit adtunk neki" Ezt Hemingway írta, azokra az időkre gondolva, amelyeket LA BELLE ÉPOQUE ként, azaz Aranykorként emlegettek, az 1914 előtti „boldog békeévek” –re utalva. A párizsiak óriási épületeket emeltek, az utcákon hömpölygött a forgalom, a nagyáruházak és divatszalonok egész Európa szívét jelentették a divat vonatkozásában. A Montmartre-on sorra nyíltak a kávéházak és kabarék, a fényárban úszó sugárutakon tolongtak az emberek. A csábító „bohém” életmód, az ezernyi látnivaló és szórakozási lehetőség az utazók tízezreit vonzotta a francia fővárosba hétről hétre. Az új idők a művészetekben is kifejeződtek. Monet, Cézanne, Toulouse - Lautrec sikereinek a korszaka ez. A párizsiakat és a külföldieket a Moulin Rouge táncos lábú lányainak kánkánja tartotta lázban. A mai Párizs még őrzi emlékét a boldog békeidőknek, de számos új építmény, modern épület vonzza napjainkban is a látogatókat. Március közepén a tavasz még nem érkezett meg Párizsba. A fák, bokrok kopárak, nem nyílnak még a virágok és sajnos a szökőkutak sem működnek. A hatalmas város porosnak tűnik, a jótékony zöld lombok nem borítják be a parkokat. A szmog, a kipufogógázok és a por keveréke a szép napsütés ellenére is megüli a várost. Tegyünk egy sétát a kora-tavaszi Párizsban!
Természetesen nem célom a város összes nevezetességét bemutatni, elsősorban a számomra különleges helyeket, építményeket és élményeimet szeretném bemutatni és megosztani. Az Eiffel-torony Párizs jelképe nem maradhat ki egyetlen Párizsról szóló blogból sem. A híres torony a Mars-mező végén magasodik a város fölé. A 300 méter magas építmény, tervezőjéről, Gustave Eiffel mérnökről kapta a nevét. Az 1889. évi világkiállításra készült, az eredeti tervek szerint a kiállítás után lebontották volna, mert a városatyák izlésvilágában az új torony nem illett össze a város többi jellegzetes műemlékével, a gótikus katedrálisokkal vagy a Diadalívvel. Mint tudjuk, az Eiffel-torony ma is áll, és Párizs egyik jelképe lett. Eiffel eredetileg nem Párizsba, hanem Barcelonába szerette volna megépíteni a tornyot, de a spanyolok sokallták az építési költségeket, a franciáknak viszont annyira megtetszett a terv, hogy vállalták az építés költségeit. Építésének idején vegyes fogadtatása volt, állítólag Maupassant azért járt rendszeresen a tetején levő étterembe, mert szerinte ez volt az egyetlen olyan hely Párizsban, ahonnét nem lehetett látni a tornyot. Az építés során Eiffel a torony tetejébe tervezett magának egy lakást, melyről a nyilvánosság nem tudott. A város szívében, mégis oly messze tőle. A rideg, fémszerkezetes toronyba egy kellemes, polgári hangulatú lakást illesztett, kibővítve egy kis meteorológiai laborral. benne. Amikor a párizsi elit tudomást szerzett a lakás létezéséről, könyörögtek Eiffelnek, hogy legalább egy éjszakára adja bérbe. Erre nem volt kapható, de néha fogadott különleges látogatókat. Edison a híres feltaláló egy fonográfot is vitt ajándékba számára. Jill Jones Eiffel tornya című könyvében így írt a “madárlak”-ról: “A vendégek sötét bársonykanapén foglaltak helyet, a körben elhelyezett fotók, rajzok és festmények meleg sárga színű falon foglalták el helyüket. Még egy zongorája is van fent Eiffel-nek, amin Gounoud, a Faust zeneszerzője nyolcvan éves kora ellenére gyönyörűen játszott. Magasan Párizs felett Gounoud játéka messze szállt, a vendégek pedig cigarettáztak és brandy-t fogyasztottak, miközben énekeltek és beszélgettek”. A kis lakás sokáig zárva volt a nyilvánosság előtt, de 2015 óta látogatható a lakás, ahol az eredeti berendezésben elevenedik meg Eiffel és Edison életnagyságú mása. A torony mindig is megosztotta a franciákat, sokan szeretik, de sokan kimondottan utálják, egyesek Csúfságnak hívják, mások Öreg Hölgynek. A toronyba liftek repítenek fel, az első lift a második kerengőig visz, itt kell átszállni a csúcskilátóhoz vivő felvonóra. Érdekes volt megfigyelni, hogy a látogatók, talán a magasságtól való rejtett félelmeik miatt, felfelé szinte néma csendben utaztak, lefelé olyan megkönnyebbült zsivaj volt, hogy nem értetted a saját szavadat sem. Ma már a hétköznapi turista is vacsorázhat a torony első szintjén lévő étteremben és vacsora közben lehet gyönyörködni a kilátásban.
A torony fenntartási és karbantartási költségei igen magasak, és ez sok gondot okozott már Párizsnak, ám erről hallottam egy érdekes történetet. Az első világháború utáni fejlődés jó lehetőséget kínált egy Lustig nevű csalónak, aki olvasta, hogy a városnak milyen nehézséget okoz a torony fenntartási költségeinek előteremtése, ezért elhatározta, hogy eladja az Eiffel tornyot. Korábban hazánkban is volt hasonló eset, amikor egy Hamrák nevű szélhámos eladta a Rottenbiller utca faburkolatát. Lustig csináltatott magának egy hamis kormányzati iratot és meghívott hat ócskavas kereskedőt üzleti tárgyalásra egy előkelő hotelbe. Azt mondta a kereskedőknek, hogy az Eiffel-torony fenntartási költségei olyan felháborítóan magasak, hogy a város úgy döntött, eladja hulladékként. A kereskedőktől ajánlatot kért a következő napra, de emlékeztette őket, hogy mindez államtitok. A kapzsiság olyan erős volt, hogy a „nyertes” még jelentős kenőpénzt is fizetett a csalónak. Még egy érdekesség Az Eiffel-torony közhasznú épületként van számon tartva, melyet minden turista megörökíthet bármiféle engedély nélkül napközben. Este más a helyzet! Az Eiffeltoronyhoz 1985-ben készült el a ma is látható esti fényjáték és a kivilágítás, az azt elkészítő művész szellemi terméke és tulajdona, és a művész szerzői joga védi. Így a francia jog szerint jogsértést követ el az, aki a kivilágított toronyról készít képet.
Gustave Eiffel
A Diadalív árnyékában Az Arc de Triomphe, közismert nevén a Diadalív, Párizs egyik legismertebb látnivalója a Charles de Gaulle (korábban Étoile) téren található, melynek építését I. Napóleon rendelte el. A Diadalív a francia katonaság dicsőségét hirdeti és Párizs egyik legnevezetesebb jelképe. Az építményen számos felirat látható, a napóleoni csaták mintegy 174 helyszíne, köztük egy magyar város, Győr is szerepel Raab néven. A korszak 660 tábornokának is itt állítanak emléket a császár végakaratának megfelelően. Remarque világhírű regénye is hozzájárult a Charles de Gaulle téren található emlékmű népszerűségéhez. A franciák nemzeti ünnepén, július 14-én innen indul a fantasztikus katonai parádé és három hetes kimerítő tekerés után, itt van a világ leghíresebb kerékpárversenyének, a Tour de France-nak a befutója is. A párizsi Diadalív a nemzet szimbóluma, egy igazi kapocs az ókor és napjaink között. A Champs Élysées sugárutat lezáró építmény egyvonalban található a Louvre és a Défense-i modern Diadalív (Grande Arche ) épületeivel. Jean-François Chalgrin építész a római diadalív képmására tervezte. A négy lábat Cortot, Etex és Rude szobrai díszítik. A La Defence negyed, Párizs modern városrésze, melynek leghíresebb épülete a négyszögletes diadalív, mely körül változatos alakú modern irodaházak állnak.
A Diadalív tetejéről felsejlik a Le Défense kontúrja, a hatalmas forgalom miatt lassan állandósuló szmogban. A Diadalív belsejében 284 lépcső leküzdése után a panoráma teraszról csodálatos látvány tárul szemünk elé. A Montmartre irányában a Sacre Cour fehér tornyai magasodnak.
Itt találjuk az ismeretlen katona sírját is. Az ismeretlen katona története: Verdun az I. világháború egyik legnagyobb csatájának a színhelye, ahol 130 ezer francia katona alussza örök álmát. Nyolc ismeretlen verduni hős katona közül egy világtalan választotta ki az ismeretlen katonát, egy szál rózsát téve a holttestre. Az ő hamvait, temették a Diadalív mellé.
A Champs-Élysées: (elysiumi mezők, avagy az ókori legendák mennyországa) A világon a legismertebb és talán legszebb párizsi sugárút mintegy 2 km hosszú, a Diadalív - től a Concorde térig tart. A népszerű sétány mindig a párizsiak életörömét szimbolizálta. (Joie de vivre ) A Diadalív tetejéről szemünk elé tárul a nyüzsgő forgatag, luxus és különleges üzletek, híres üzletláncok, éttermek és mozik sokasága. A forgalom itt mindig óriási, visszaemlékezések szerint, a hazai motorizáció kétütemű időszakában néhány merész honfitársunk órákat körözött, mire sikerült kiverekednie magát a Diadalív körforgalmából. A 70 méter széles út, pompázatos kirakataival, éttermeivel ideális hely esti sétákhoz, de itt csak nézelődni érdemes, mert az árak letaglóznak. Minden valamirevaló márka képviselteti magát csillogó üzleteivel, számos étterem, látnivaló, kabaré található.
Második utunk az ezredfordulóra esett, cégem Párizsban szervezte az ún. „Christmas Partyt”, és az ünnepi vacsora a sugárút végén lévő, patinás, Ledoyen étteremben volt. A Champs-Elysées festői kertjeiben található Pavillon Ledoyen a francia főváros egyik legrégebbi gasztronómiai étterme. Az étterem lenyűgöző homlokzattal, csodálatos dekorációval, gyönyörű faburkolattal és pazar üvegtetővel valamint számos világsztár fényképes bejegyzésével büszkélkedhet. A tehetséges séfnek és munkatársainak köszönhetően az étterem három Michelin csillag besorolást kapott. Végig kóstoltuk az agyondicsért francia borokat, de semmivel sem jobbak, mint a minőségi magyar borok, a tokajiról nem is beszélve. Az ünnepi kivilágítás látványa életre szóló élményt jelent.
A pénztárcát érdemes jó mélyre elsüllyeszteni, mert nagy a kísértés a vásárlásra, és mint Oscar Wilde is mondta: "Mindennek ellent tudok állni, kivéve a kísértést." Búcsúzzunk a kimerült vásárló szobrával!
A La Defence negyed Párizs modern városrésze, melynek leghíresebb épülete a négyszögletes diadalív, az épület a Champs Elysées tengelyében áll, körülötte változatos alakú modern irodaházak állnak.
A párizsi Opera /Palais Garnier/ A párizsi operáról hallva, azonnal az operaház fantomja jut eszünkbe. A gyönyörű épület a neobarokk építészet egyik remekműve, ma is gazdag repertoárral várja a zenekedvelőket. Általában balett és klasszikus operaelőadásokat tartanak, de szerepel a műsortervben Bartók: Kékszakállú herceg vára is. A központi helyen fekvő, ma a párizsiak egyik fontos találkozóhelyének számító palota, számos filmben és irodalmi műben is szerepel. Ismerkedjünk meg a történetével. III. Napóleon császár idején Haussmann báró, Seine megye prefektusaként Párizs arculatát napjainkban is meghatározó városrendezés irányítója volt. Az évtizedekig tartó munkálatok során a középkori, nyomorúságos városrészek helyén a várost szellőssé tevő sugárutakat, köztereket és parkokat alakítottak ki. A nagyszabású program keretében felmerült egy új operaház építésének szükségessége is, melyre pályázatot írtak ki, és óriási számban, százhetvenen jelentkeztek. A pályázatot Charles Garnier francia építész nyerte. Ez fantasztikus lehetőség volt a fiatal neobarokk stílust kedvelő építész számára, hiszen ez volt a legnagyobb szabású építkezés a XIX. századi Párizsban. Az építkezés során számos nehézséget is le kellett küzdeniük. A legelső és a legnehezebb feladat a kijelölt mocsaras terület lecsapolása volt, ami közel nyolc hónapot vett igénybe. A kitartó és szorgalmas munka eredményeként a Párizsi Opera és Balett 1874.-re elkészült. Az épület kora építészeti mesterművének számít, melyben 2200 ülőhely található. Az operát egy dísz-előadással nyitották meg 1875. január 15-én.
Külön érdekesség, hogy a legenda szerint a császár felesége az építkezés alatt folyamatosan meg akarta tudni, hogy vajon görög vagy római stílusú lesz-e az épület, mire Garnier azt felelte, hogy nem, ez III. Napóleon stílusú lesz. Az épület annyira összeforrott a tervezővel, hogy Opera Garnier-nak nevezik. A tervező újszerű formai megoldásokat használt, az Operaház szerkezetének minden egyes eleme hangsúlyos, az előcsarnok, a lépcsőház, a színpad, a hall és az öltözők egyaránt. A belső díszítések visszatükröződése látványosan növeli a teret, a szinte szélsőségesen hangsúlyozott részletek a gazdagon díszített oszlopokkal, szobrokkal, kárpitokkal, arannyal, nimfákkal, angyalokkal, a zene gyönyörű templomává avatja az épületet. A nézőtér felett lévő hatalmas csillár súlya meghaladja a hat tonnát. Érdekesség, hogy 1963-ban megbízták Marc Chagall-t, hogy fessen a nézőtér felé a kupola mennyezetére olyan új festményt, ami a fiatal nemzedékeket becsalogathatná az operába. A jellegzetesen Chagall-os freskó ma is megcsodálható, de az idegenvezetők sem tudják megmondani, hogy a megbízatás elérte-e a célját. A bejáratnál az oszlopok között híres zeneszerzők, mint Mozart, Rossini, Auber, Beethoven és Meyerbeer bronzból készült mellszobrai láthatók. Néhány szó a fantomról De valójában ki vagy mi is ez a fantom, és miben lehet sikerének titka? "Az operaház fantomja nem mese. Egyáltalán nem az volt, aminek sokáig hitték, nem holdkóros művészek, babonás igazgatók találták ki, nem a jegyszedőnők, a portások és a ruhatári alkalmazottak túlfűtött képzeletének fura teremtménye.” Ezzel kezdi világhírű regényért Gaston Leroux, a francia krimi múlt század eleji klasszikusa. A téma akkoriban erősen foglalkoztatta a párizsi közvéleményt, ugyanis a párizsi opera felújításakor egy többszintes, belső tóval ellátott földalatti katakombarendszert találtak az építészek, amelynek eredete és építésének célja is ismeretlen volt. Az író hatásosan bonyolítja a történetet Erik, a fantom és Christine Daaé, a táncosnő kapcsolatáról. A történelemből tudjuk, hogy 1871-ben, Párizs ostroma és a Kommün idején a félkész épület börtönként és kínzókamraként is szolgált, s később is olyan dolgok történtek benne, melyek lángra lobbantották az emberek fantáziáját. Ráadásul egy emlékezetes katasztrófa is történt az operaházban 1896-ban, amikor az egyik csillár ellensúlya rázuhant a zsúfolt nézőtérre. Az igazi nagy sikert Webber azonos című musicalje hozta meg, melyet azóta is óriási érdeklődés mellett játszanak világszerte.
Az Invalidusok Dómja Az Invalidusok (Hadirokkantak kórháza) építésének ötlete XIV. Lajostól származik, aki 1670-ben elhatározta, hogy létrehoz egy otthont és kórházat a sebesült (invalides), és hajléktalanná vált katonák számára. De kik voltak azok az „invalidusok”? A latin eredetű szó rokkant, szolgálatra képtelen katonát jelent. A több épületből álló klasszicista mesterművet eredetileg nekik építtette a sokat háborúskodó Napkirály. Az átlagosan mintegy háromezer hadastyán élt itt, de előfordult, hogy a hétezret is elérte a számuk. Az uralkodó célja ezzel az volt, hogy a leszerelt hadfiak ne kényszerüljenek koldulásra vagy lopásra. Itt, állami költségen, a beteg, rokkant, veterán katonák életük végéig egészségügyi és szociális ellátásban részesültek. A monumentális épület Libéral Bruant francia építészt tervei alapján 1676-ban készült el. 1679-ben befejeződött a főtengelyében kettős templom, melynek közös szentélye van a kapcsolódó dómmal, melyet XIV. Lajos saját mauzóleumául építtetett. 1804. július 15-én itt került sor a Becsületrend első átadóünnepségére, melyet Napóleon osztott ki a bátor katonáknak szolgálataikért. Azóta a kitüntetés értéke jelentősen devalválódott. Elég annyit megemlíteni, hogy Szili Katalin is megkapta. Jean Yanne francia színész a Becsületrendet az aranyérhez hasonlította: „mindenkinek lehet”. Sőt, még a Vaterán is lehet kapni.
Az Invalidusok Párizs egyik idegenforgalmi látványossága, a franciák valóságos nemzeti kegyhelye. Az épületegyüttes legszebb része az aranykupolás Dome des Invalides (Invalidusok Dómja). Napóleon szarkofágja A dóm kör alakú, nyitott kriptájában van elhelyezve Napóleon vörös gránit koporsója. A szarkofág körül azon nagy csaták helyszínei olvashatók, ahol győzelmet aratott. Napóleon nimbusza máig töretlen. A franciák nagy része tiszteleg emléke előtt. A császár óhajának eleget téve, Szent Ilona szigetéről ide szállították a hamvait. “Óhajom, hogy hamvaim a Szajna partján nyugodjanak, azon francia emberek között, akiket annyira szerettem.” Az Invalidusokban rengeteg síremléket találunk. Itt nyugszik még Napóleon gyermeke, a Sasfiók, valamint két fivére, továbbá Foch és Leclerc marsallok, Rouget de Lisle a Marseillaise-t komponistája, valamint a mindenkori francia hadsereg hírességei. Az Invalidusok eredeti épületrészében már nem, de 1905 óta a nyugdíjas rokkant katonák egy másik, azóta épített és korszerűbb szárnyban kapnak helyet. A néphit szerint az épület körül elhelyezett muzeális történelmi ágyúk az Élysée palota felé irányulnak, mindenkori figyelmeztetésként a nép erejére. Érdekes nem?
A dóm mellett magasodik a Musée de l'Armie, a Hadsereg Múzeuma, amely a világon az egyik legnagyobb, és a francia hadsereg dicsőségét hivatott hirdetni.
Kosztolányi: zsengék, töredékek, rímjátékok összeállításában így ír a nagy hódítóról: Napóleoni buzdítás katonáihoz: Rátok tekint két félteke Hogy féltek-e? Egy agg póttartalékos sóhaja: Mit ér, mit ér két félteke? Ha lóg az ember fél töke?"
A Notre Dame székesegyház Párizs szívében, a Szajna parányi Ile de la Cité szigetének fő nevezetessége, a középkori templomépítészet egyik csúcsteljesítménye. A monumentális katedrális nem csak Párizs, de az egész ország jelképe. Történelme szorosan összekapcsolódik a francia történelem fontos eseményeivel. A lenyűgöző katedrális, ma már nem az eredeti szépségében pompázik, hiszen a francia forradalom idején meggyalázták, majd élelmiszerraktárként használták, végül szinte teljesen elpusztult. A templom alapkövének letétele III. Sándor pápa nevéhez fűződik. A hatalmas, gótikus stílusú templom évszázadokon keresztül készült. Több építész dolgozott rajta és a korábban itt található ókori Szent István katedrális terveit használták. A gótikus építészet remekművét 1163-ban kezdték építeni, és 1345-ben fejezték be. Az öthajós építmény egyszerre több mint 6000 hívőt képes befogadni. A belső részen lenyűgöző rózsaablakokat láthatunk. 387 lépcső megmászása után, a nyugati homlokzatról Párizs gyönyörű látképe tárul elénk. A székesegyház kincstára egyedülálló vallástörténeti relikviákat őriz, a többi között Jézus Krisztus töviskoronáját, keresztjének egy darabját és a keresztre feszítéshez használt egyik szeget. A közelmúltban tűzvész pusztította a Notre-Dame székesegyház tetőszerkezetét, mely beszakadt és összeomlott az épület huszártornya is. A tűzeset sokkolta a francia és a nemzetközi közvéleményt, mivel a templom a francia és az európai kultúra szimbóluma is. Jelenleg már folyamatban van a felújítása.
A templom előtti téren található Franciaország 0-kilométerköve.
A Montmartre Montmartre Párizs legmagasabb dombján fekszik. Az ősi legenda szerint a rómaiak ezen a dombon fejezték le Szent Dénest, aki azonban nem halt meg, hanem csodás módon talpra állt, kezébe vette a fejét, és egy angyal elvezette a vértanúság dombjáról, a Montmartre-ról a két mérfölddel távolabbi helyre, a mai Saint Denise bazilikáig. Innen ered a domb neve: Mons Martyrium. A XV. században a montmartre-i lakosok pénzhiány miatt kénytelenek voltak eladni földjeiket, amelyeket szőlőtermesztő földművesek vásároltak meg. Azt meg tudjuk, hogy a szőlőből bor készül, és a borospincék környékén egyre-másra létesültek a zenés, táncos helyek. A fejlődés olyan mértékű volt, hogy a párizsi kereskedők követelték a szőlőültetvények és a pincék számának csökkentését. A Montmartre mára teljesen egybeolvadt a fővárossal, a girbegurba utcácskákban még ma is fellelhetőek a régi kisvendéglők. A kanyargó, meredek lépcsőkkel összekötött kis utcákat ismerhetjük az „Amélia csodálatos élete” című filmből is. Montmartre tetején egy hófehér bazilika, a SacreCoeur (magyarul Szent Szív) áll, melyhez hosszú lépcsősor vezet fel, ahonnan páratlan kilátás nyílik Párizsra. A templom szokatlan neve egy fogadalom következménye. 1870-ben megfogadták a Szent Szívnek, hogy ha a város felszabadul a porosz ostrom alól, tiszteletére egy templomot építenek. A bazilikában, ha megsimogatod Szent Péter lábujját, kívánhatsz valamit, én szerényen csak azt kívántam, hogy még ne találkozzunk egy ideig.
A festői falucskát 1860-ban csatolták Párizshoz, de a mai is láthatunk a domboldalon kis szőlőültetvényeket.
Egykor a Montmartre volt a bohémvilág központja, igazi fénykorát a boldog békeidőkben (Belle-Époque) élte. Kezdetektől a művészek, festők és népszerű mulatók negyede volt. Az egyedi, kissé dekadens hangulat, a kabarék, lokálok és bordélyok világának diszkrét bája vonzotta a művészvilág képviselőit. (impresszionisták, kubisták, futuristák, szürrealisták) A környéken élt és alkotott például Dalí, Monet, Picasso és van Gogh, és a mulatók királynőjének, a Moulin Rouge-nak a festője, Toulouse Lautrec. Montmartre egyedi atmoszférája ma is megmaradt. A párizsiak maguk között Dombnak (Tertre) nevezik. Az igazi kisvárosi hangulat és a lüktető világváros különleges szimbiózisa. Montmartre ma is a virágzó turizmusból él, hiszen évente több millióan látogatnak el ide.
Place Pigalle A Place Pigalle a Montmartre bejárata, valójában innen kezdődik a szórakoztató, vigalmi negyed, és tart végig a Boulevard de Clichy-n, melyen a világhíres mulató a Moulin Rouge található. Esténként azért állítólag még előfordulnak élemedettebb korú kurtizánok, némelyik talán még látta Napóleont.
A belvárostól távolodva egyre színesebb az etnikum. A Montmartre-on a kisvendéglők törzsközönsége sem tűnik angyalarcúnak, de még sincs az embernek veszélyérzete, bár ahogy mondani szokták, egyiktől sem vennék használt autót.
A Párizsi mulatók A Folies-Bergere az egyik legnépszerűbb éjszakai mulató volt, gyönyörű ruhákkal, és gyönyörű nőkkel, időnként ruha nélkül. Első párizsi látogatásunk idején, világhírű honfitársunk, Michael Gyarmati volt a Folies Bergere művészeti igazgatója, rendezője és jelmeztervezője. Nagy pártolója volt a látványra kiéhezett, de üres zsebű magyar turistáknak, és sokszor beengedte ingyen őket. Nekünk a legolcsóbb jegyünk volt, de olyan helyre ültetett, ahonnan a legjobban lehetett látni a lányokat.
A Pigalle-on találjuk a Moulin Rouge-t, amely a francia kánkánnak köszönhetően vált világhírűvé, ma is káprázatos és lenyűgöző előadásokkal várja a vendégeket. A Moulin Rouge A Moulin Rouge, a Vörös Malom, Párizs bohémvilágának jelképe. A mulatót 1889ben Joseph Oller és Charles Zidler alapította. A világ egyik leghíresebb mulatója igen nagy múltra tekint vissza, és máig is a turisták tömegeit vonzza. A híres revüben olyan hírességek léptek fel, mint Edith Piaf, Ginger Rogers, Yves Montand vagy Lisa Minnelli, és itt láttuk először a méltán híres Rippel fivéreket. A show-hoz tartozik a gyönyörű lányokból álló tánckar, a látványos kosztümök és a fantasztikus háttérképek. Ma már nem az attraktív cicis táncos lányok fellépése a fő vonzerő, bár kétségkívül igéző látvány. A legújabb show a Féerie (Tündérvilág) címet kapta, amelyben paradicsommadarak, erotikus bohócok, erőemelők, görkorcsolyás artisták és más képzeletbeli alakok tűnnek fel. A revü valamennyi jelenete a szerelmet ünnepli. Az egyik jelenetben, egy hatalmas akváriumban öt valódi óriáskígyó társaságában úszkálnak a lányok. A végén lesüllyesztik az akváriumot, de egyik boa constructor, kellő riadalmat keltve, nem akart a süllyesztőbe menni, inkább a nézőtér vonzotta, a személyzet egy tagjának kellett visszatuszkolni, a közeli asztalnál ülők nagy megkönnyebbülésére. Az előadás csúcspontja a hagyományos kánkán, a kiabálások ritmusára végrehajtott lábés szoknyaemelésekkel, spárgázásokkal, a francia trikolor színeiben. A professzionálisan megkomponált show annyira leköti a figyelmed, hogy még a pezsgőből is elfelejtesz inni. Szerencsére az átkötések alatt azért szorgalmasan töltögettem.
Toulouse Lautrec: Moulin Rouge Párizsi nagyáruházak Ha a világ egyik legelegánsabb és legpatinásabb áruházára vagyunk kíváncsiak, látogassuk meg a Lafayette-et. Ide ugyanis nem csak a már jól megszokott pazar választékért és a megkérdőjelezhetetlen minőségért érdemes betérni, hiszen már az épület belső tere is lenyűgöző. Ha igazi francia parfümre vágyunk, akkor itt garantáltan jó helyen járunk. A karácsonyi díszkivilágítás meg egyszerűen fantasztikus. Mint tudjuk, Párizs rengeteg jelzője mellett a „Divat fővárosa” is. benéztünk az egymás szomszédságában fekvő két nagy áruházba, a Lafayette-be és az Au Printemps-be. Már a körítés is fantasztikus, csillog-villog minden, művészien megkonstruált eladóterek, elegáns alkalmazottak, és sok bámészkodó. Azért vásárló is akadt, érdekes módon leginkább ázsiai és arab nőket láttunk valóban venni valamit. Felbátorodva ajánlottam figyelmébe a Nejemnek ezt a kis aranyos ruhát, de amikor megláttam az árát, azt hittem az a vonalkód, annyi szám volt rajta.
Nyilván ezek az árak a módosabb párizsiak pénztárcájához vannak szabva, de akkor is túlzásnak tartom.
Lafayette áruház
Az Au Printemps áruház A Printemps áruház 1865-ben nyitotta meg kapuit. A gyönyörű üvegkupolát csak később építették rá. Az áruház az Art Nouveau-i építészet elegáns példája, az egyik eredeti Belle-Epoque üzlet a fővárosban, melyet a francia kormány is történelmi emléknek minősített. A Boulevard Haussman-on található áruház a maga 45 ezer négyzetméterével Párizs legnagyobb bevásárlóközpontja, melynek a fő kínálata a női és férfi divatáru, mely több száz márkát ajánl, köztük a Chanel, a Prada és a Calvin Klein márkákat. A ruházati cikkek mellett, cipőket, bútorokat, kozmetikumokat is vásárolhatunk és, ha megéheztünk, válogathatunk a kulináris élményeket kínáló éttermek között. A panorámás teraszról Pazar kilátás nyílik a Madeleine templomra.
Párizsi képek
A Tuileriák kertje még nincs tavaszi pompában
Arc de Triomphe du Carrousel A Diadalív kistestvére a középkori lovasbemutatóról elnevezett Place du Carrouselen áll. Eredetileg a Szent Márk-székesegyházról hadizsákmányként elhurcolták bronzlovak díszítették. A most látható lovas-fogat szoborcsoport 1828–ban állították fel.
A Concorde tér Champs Élysée keleti végén fekvő nyolcszögletű tér ékessége a hieroglifákkal díszített egyiptomi obeliszk, mely egykor a Luxori templom bejáratánál állt. Sokan feltételezik, hogy Napóleon rabolta egyiptomi hadjárata során. Kétségtelenül nagyon fájt rá a foga, de Nelson admirális hullámsírba küldte a francia flottát, így nem volt mivel elszállítani. A valóság az, hogy 1828-ban egyszerűen megvásárolták az egyiptomi alkirálytól, és kalandos úton, csak 1833-ban került Párizsba, majd 1836ban Lajos Fülöp király állíttatta fel.
La Madeleine / Madelein-templom Napóleon 1806-ban megbízta Pierre Alexandre Vignon francia építészt a Madelein templom befejezésére, melynek építése a francia forradalom idején félbeszakadt. A császár a francia hadsereg hősiességének kívánt ezzel emléket állítani. A görög oszlopokkal díszített, neoklasszicista stílusú, monumentális templom építése ezután se volt zökkenőmentes, végül csak 1842-ben szentelték fel.
Hidak a Szajnán Egy romantikus sétahajózás során gyönyörködhetünk a folyó felett átívelő hidak látványában. Párizsban 37 híd köti össze a két partot. Ismerkedjünk meg néhánnyal! A Pont Neuf híd neve ne tévesszen meg senkit, (Új híd) mivel ez Párizs legrégebbi, ma is álló hídja 1578-1607 között épült. Érdekes a kis bástyák rendeltetése. Ide húzódtak félre a gyalogosok a lovakat előreengedve.
A legszebb híd a Pont Alexandre III, melyet 1896-1900-ig, a párizsi világkiállításra építettek. A hídon csodálatos aranyborítású lámpaoszlopok, szárnyas lovak, angyalok és nimfák szobrai találhatóak. A híd III. Sándor cárról kapta a nevét, az Oroszország és Franciaország közti barátság tiszteletére.
A Művészetek Hídja (Pont des Arts) a Szajna talán legromantikusabb hídja. A híd híres a szerelmesek által a hídra aggatott elképesztő mennyiségű szerelemlakattól is (melyek súlya alatt 2014-ben leszakadt a híd korlátjának egy része).
Rue de Rivoli és a Jean D’Arc szobor
A Louvre Az építmény Párizs sokadik jelképe, múzeumként 1793-ban kezdett működni. 1980ban Mitterand ideje alatt rendbe hozták, és egy 21 méteres üvegpiramist építettek a közepére. A Louvre-hoz, stílusában nem illő üvegpiramis, éppen úgy megosztja a párizsiakat, mint annak idején az Eiffel torony, sokan szeretik, és telitalálatnak érzik, sokak szerint viszont elcsúfították a több száz éves épületet. A csodálatos képeket, szobrokat és antik tárgyakat nézve számítsunk rá, hogy a Mona Lisa, a Milói Vénusz és a Szárnyas Niké körül állandóan hatalmas a tömeg. A „Da Vinci kód” című regény és film világsikere még növelte a látogatók számát. Bár tilos fényképezni, mindenki fotózik.
A világhírű képek előtt több helyen is láthattuk, hogy mai festők próbáltak, hiteles másolatot festeni az eredeti művekről. Érdekes volt számunkra, hogy nézve a készülő másolatokat, szinte minden a helyén volt, de mégsem éltek a képeken az alakok, tompábbak voltak a színek. A Versailles-i kastély A kastélyt és a hatalmas parkot XIV. Lajos, a "Napkirály" uralkodása idején építették. A kastély parkjának központi részét egy szabályos rendben kialakított franciakert foglalja el. Maga a kastély impozáns termek sokaságát rejti. Fő nevezetessége a 73 méter hosszú Tükörterem. A 17 hatalmas ablakkal szemben ugyanannyi tükröt helyeztek el, így minden irányból a park látszik. Két kastélyt is felkereshetünk itt, a Nagy-Trianon és a Kis-Trianon épületét. Utóbbi volt az első világháborút lezáró békeszerződések aláírásának színhelye.
A Pompidou Centre Egy meglehetősen különleges épület, mely a '70-es években készült, az akkori köztársasági elnök, Pompidou kezdeményezésére, a modern és a kortárs művészet támogatására és bemutatására. Az Eiffel-torony, és hasonló látványosságok mellett talán meglepő, hogy ez az épület az egyik leglátogatottabb hely Párizsban. Szokatlanságát a külsejére helyezett szerkezeti elemek és közműberendezések adják. Az épület földszintjén ideiglenes kiállításokat lehet látni. A központ előtti tér híre már kevésbé jó, ugyanis hemzseg kábítószerárusoktól és zsebesektől.
Disneyland Párizs központjától 32 km-re épült a fantasztikus európai meseváros. Itt pillanatok alatt újra gyermekké válhatsz. Megcsodálhatod Csipkerózsika várát, csak óvatosan, mert ha felébred a sárkány, akkor véged van. Felfedezheted a nagy mennydörgés hegyét, ahol elkékült ujjakkal kapaszkodsz a száguldó csillébe, miközben beszakad a bányajárat feletted. Ezenkívül harcolhatsz a karibi kalózokkal, reszkethetsz a félelemtől a fantomházban és még rengeteg izgalma, látványos kaland vár a látogatókra.
Művészet A francia művészvilág mérhetetlenül gazdag tárházából két, számomra meghatározó művészről szeretnék írni. Edit Piaf (a piaf szó magyarul verebet jelent) alig 48 évet élt, óriási tragédiák és nagy örömök forgatagában, gyorsan, viharosan és szenvedélyesen. Törékenységével, érzékenységével, elszántságával, a dalaiból áradó szerelem erejével, hódította meg az egész világot. Mintha az egész francia nemzet testesülne meg benne és dalaiban.
Yves Montand, olasz származása ellenére, a külföld szemében sokáig a francia férfieszmény megtestesítője. Edith Piaf felfigyelt a sármos, tehetséges fiúra, igazgatta művészi pályáját, de szerelmével is megajándékozta Montand-t.
Érdekességek Korábban jellemző volt, hogy Párizsban rengeteg kocsinak hiányos vagy sérült a lökhárítója. Ezt a parkolóhelyek szűkösségével magyarázták, mivel emiatt a kocsik kénytelenek közel parkolni egymáshoz. Ma ez nem jellemző, viszont a számtalan útjavítás nehezíti a közlekedést. Ha nem tudod behajtani a kocsid visszapillantó tükrét, akkor az, hamarosan áldozatul esik. A sofőrök egyébként nem idegesek, például a reptéri Roissy busz vezetője egyszerűen karba tett kézzel várta, hogy a szűk utcában szembejövő autó vezetője megoldja a helyzetet. Még egy kis közlekedés: A belvárosban rendkívül népszerűek a biciklis riksák. Az ár csak látszólag kedvező, hiszen személyenként értendő, egy taxi mintegy fele árért elvisz, és sokkal gyorsabb és biztonságosabb. Természetesen más a feeling. Egyébként a riksa piacot a délszláv bevándorlók uralják. Még lányok is vannak a „driverek” között.
Párizs a felújítások városa. Majdnem minden fel van állványozva, terelő korlátok erdeje fogadja a látogatót. A Vendom tér valójában nem is látható az elzárt építkezési, javítási területek miatt. Az utakat nagyon sok helyen felbontották, az úttestre benyúló korlátok miatt óriásiak a dugók. A szállodánk aranyos, családias hotel lett volna, de természetesen azt is felújították, átható volt a festékszag és építési zaj.
A biztonságról: a zsúfoltabb helyeken, pl. Eiffel torony, számos tábla figyelmeztet a zsebtolvajokra. Mi ezzel nem találkoztunk, de az eredendő kapzsiságra apellálva egy ősrégi trükkel kétszer is próbáltak átverni. Egy aranynak látszó gyűrűt dobnak le mellénk, mintha te vesztetted volna el, és vissza akarják adni kellő jutalomért. Ha előveszed a pénztárcád, már nyert ügyük van a tolvajoknak. Egy kis gasztronómia A klasszikus étel a francia hagymaleves olyan sűrű volt, hogy megállt benne a kanál.
És egy fantasztikus étel, Boeuf bourguignon
Általános észrevételek Párizsnak különleges hangulata van. A csodálatos épületek, a történelmi levegőjű kastélyok és múzeumok mellett, számomra egy Szajna-parti sétát, a helyi portré és tájképfestők műveinek megbámulását, egy hagymalevest vörösborral, egy Pernod-t egy kiskocsmában a Pigalle-on, és felsorolni sem tudnám még mi mindent jelent. Sokféle nemzetiségű és bőrszínű ember él itt, különösen a külvárosokban. Első szállodánk ablakából láttuk a tarka népviseletbe öltözött fekete nőket, ahogy vitték a gyerekeket az oviba. Reggelizni a téren lévő kávéházba jártunk, friss meleg croissant ettünk, forró kávéval, a helyi munkába indulók társaságában. Szuper élmény volt látni ezt a miliőt. A "savoir vivre" az "életművészet", amely szerint az élettől többet várunk, mint pusztán a munkát, a franciák egyik legrokonszenvesebb jellemvonása.
„Liberté, Égalité, Fraternité” (magyarul: „Szabadság, egyenlőség, testvériség”) a francia forradalom jelmondata, ma a francia alkotmány alappillére.
Delacroix: A Szabadság vezeti a népet