Hortobágy

Pásztorélet a Hortobágyon Minden évben a pásztorok jeles ünnepe, a Hortobágyon megrendezett pásztortalálkozó és gulyásverseny.

Az ország számos pontjáról érkező gulyások és bojtárok bizonyíthatják mesterségbeli tudásukat.

A rideg tartásban élő szürke marhát őrző pásztorok, gulyások a még ma is élő hagyományokat, szokásokat mutatják be nemes versengés közepette.

A főbb versenyszámok a pásztorok mindennapi munkáihoz kapcsolódnak, például vízhúzás gémeskútból, karikás ostor használata és gulyásbot dobás, pányvadobás, de a versenybírák pontozzák a felszerelést és a ruházatot is. A látogatók megcsodálhatják a népművészeti vásárkülönleges kínálatát, valamint hagyományos pásztorételeket kóstolhatnak.

A Pusztai Állatparkban, a jellegzetes alföldi állattartó épületek között sétálva számos régi, magyar állatfajjal ismerkedhetünk meg.

A Hortobágy pásztorai sajátos életmódjukkal különös romantikát kölcsönöznek a pusztának, amely egyrészt a hagyományok ápolása, másrészt pedig vonzó, turistacsalogató látványosság.

Ismerkedjünk meg egy kicsit a pásztorélet szokásaival, jellegzetességeivel és hagyományaikkal!

A Hortobágyról: Hortobágy a legkorábbi helységneveink közé tartozik. A Hortobágy folyót „Hortubaguize” (Hortobágyvize) néven már 1009-ben említik. Ekkor István király a folyó környékén lévő birtokai közül néhányat az egri püspökségnek adományozott.

A Hortobágy Magyarország legnagyobb füves pusztája, mely a Tisza szabályozása előtt különösen dús, gazdag legelő volt. A Hortobágy felszínét a Tisza és mellékfolyóinak áradásai formálták szinte tökéletes síksággá. Olyan táj, amelyet története, értékes élővilága, egyedülálló hagyománya jellegzetesen magyar vonásokkal ruház fel.

A táj kialakulásában az embernek meghatározó szerepe volt. Sajátossága a folyók szabályozásával, a mocsarak lecsapolásával, az erdők kivágásával és a legeltető állattartással alakult ki.

Magasról szemlélve a táj, mint óriási szőnyeg terül el, közepén ezüstös szalagként kanyarog a Hortobágy folyó. Csak néhol emelkednek ki kisebb halmok, úgynevezett kunhalmok más néven kurgánok, amelyeket emberek alkottak és hajdanán őrhalmoknak és temetkezési helyeknek használtak.

A Hortobágyi Nemzeti Park Közép-Európa legnagyobb szikes pusztája, 1999 óta a Világörökség része. A nemzeti parkot 1973-ban alapították 52 ezer hektáros területen, mely a bővítések következtében mára elérte a 82 ezer hektáros nagyságot.

Nézzünk meg egy rövid videót a Hortobágyról: https://www.youtube.com/watch?v=vw3HNTV0OFM

A sztyeppés pusztán legeltető állattartás alakult ki az elmúlt századok folyamán, ahol debreceni és a környező települések gazdáinak állatait fogadott pásztorok, csikósok, gulyások, juhászok, kondások és bojtárok őrizték, gondozták.

A szilaj pásztorok nemcsak a gulyákat és méneseket őrizték, ők voltak a külországi vásárokba lábon elhajtott állatok fegyveres kísérői is.

A pásztorok között katonai rend, fegyelem és bizonyos rangsor van. A számadó korlátlan hatalommal rendelkezik az általa fogadott pásztorok felett, távollétében az öregbojtár helyettesíti. Csak ezután következnek a többi bojtár, legkisebb tekintélye a kisbojtárnak van.(rendszerint ő húzza a vizet az itatáshoz) A számadó csak családos, saját házzal rendelkező, tapasztalt pásztor lehetett, hiszen ő állapodott meg a jószágaikat rábízó gazdákkal, és vagyonával felelt az állatokért.

Tekintély dolgában korábban a gulyás állt az első helyen, de a 48-as szabadságharc során a lovak felértékelődtek és a csikós került az élre.

A juhász jóval tekintélyesebb, mint a disznót őrző kanász vagy kondás. A szilaj vagy fél szilaj nyájak őrzői is többet számítanak, mint a kezes nyájak pásztorai, a csordások és csürhések. Általában a pásztor, aki többnyire ősi soron szabad ember, többre tartja magát a jobbágyeredetű földművesnél.

Itt a Hortobágyon játszódik, Móricz Zsigmond Barbárok című műve is. Az író ridegpásztorok kegyetlen, embertelen világába „viszi el” az olvasót, amelyben Petőfi Sándor alföldjével szemben a pusztai élet már nem idilli.

A pásztorélet ősi hagyományai szerint minden évben Szent György napján hajtják ki az állatokat a szabad ég alá, a nyári legelőre Hortobágyon.

Ezen a napon van a „kihajtás”, ekkor terelik ki az állatokat a 9 lyukú hídon keresztül a pusztába és a számadók rovásfára rögzítik a telelőkből kihajtott állatok számát, majd az őszi behajtáskor ennek alapján ellenőrzik a jószágokat.

Késő ősszel, Mihály napon, "amikor a jószág havat hoz a hátán", behajtják őket az istállóba, hodályba, a "számadó" elszámol a gazdáiknak, a béreket kifizetik, és minden pásztor hazamegy a falusi házába a kis feleségéhez meg a gyerekeihez következő György napig, a következő kihajtásig.

A csárdák: A Hortobágyon keresztül vezető kereskedelmi útvonal, az úgynevezett „só-út” mentén, a 17. században születtek az első csárdák, ahol az utazók és hajcsárok, a jószág két etetése és itatása között kényelmesen megtehető távolságonként (10-12km.) épült csárdáknál láthatták el magukat és elcsigázott állataikat. A csárda hírhozó, üzenetközvetítő központ volt a pusztaságban, ahol a barátok, ismerősök találkoztak egymással, utazók mondták el a legújabb híreket, körözvények, hirdetmények közhírré tétettek.

A csárdák később rejtekhelyül szolgáltak az alföldi betyároknak és más szabadságharcos bujdosóknak egy-két éjszakára. A megyehatár gyakran a csárdán haladt keresztül, ezért előfordult, hogy az ivó egyik oldalán a betyárok mulattak, míg a túlsó oldalon a pandúrok vadul nézték őket, de nem tehettek semmit, mert köztük volt a megyehatár. A pásztor- és betyárlét között sokszor hajszálnyi volt a különbség. A számadók, ha befogadták a betyárok által menekített „vendéglovakat”, akkor megkímélték őket, nem törtek az életükre, és jószágot sem igen loptak tőlük.

A pihenőhelyek egy része ma is vendéglátóhelyként, illetve múzeumként várja a látogatókat. A korhű berendezések és a hamisítatlan helyi ízek hűen tükrözik a betyár korszakot és a Hortobágy környéki csárdák életét.

Hortobágyi Csárda: A puszta legrégebbi épülete, a magyar vendéglátás legértékesebb építészeti műemléke. Debrecen városa 1699-ben építtette ide a legelső "korcsma-házat" szomjas és fáradt utasoknak.

Vándorszínészként Petőfi is megfordult errefelé, és szerelmese is lett a Hortobágynak. A csárda külső falán domborműves emléktábla örökíti meg Petőfi 1842. évi látogatását. A kocsmárost Debrecen városa vámszedéssel is megbízta.

Kilenclyukú híd: Magyarország leghosszabb közúti kőhídja mára a Hortobágy jelképévé vált. Korábbi fahidak helyén, 1827-1833 között épült, népi klasszicista stílusban, Povolny Ferenc tervei szerint. A pusztai állathajtás könnyebbítésére szolgált az a tervezői lelemény, amely a feljárókat szélesedőre tervezte: a felhajtott gulyát, ménest a híd így mintegy kitáruló karként fogadta, megkönnyítve ezzel a jószágot hídra terelni igyekvő pásztorok, csikósok dolgát.

A Hortobágyi Nemzeti Park állatvilága: A mocsarak és a halastavak gazdag vízimadárvilágot tartanak el, több mint 330 madárfaj él itt.

Hortobágyot az ország legnagyobb madárszállójának. nevezik, hiszen tavasszal és ősszel a költöző madarak tízezrei pihennek meg a környéken.

A nyílt vízfelületeken kárókatonák, récék, szárcsák, vöcskök figyelhetők meg, a nádasban pedig bölömbika, nagykócsag, fekete gólya lakik. A Tisza magas partfalaiban költ a jégmadár és a gyurgyalag.

Az ürge, fürj, menyét, hermelin, fürj, fogoly, túzok, ugartyúk is igen jól érzi magát a park területén. A pásztorok által őrzött állatok többsége őshonos magyarfajta, ismerkedjünk meg most ezekkel.

A szürke marha: A törvényileg védett háziállatok egyike. Az őstuloktól származó, őserőt sejtető impozáns megjelenésével, szépségével és szilajságával igazi „hungarikum”. Húsa finom rostú, igen ízletes és garantáltan kergemarhakór-mentes.

„Vasas” a csorda bikája és udvartartása:

A rackajuh: A rackajuh a legősibb magyar juhfajta. A juh elnevezést korábban csak a rackára használták, minden mást birka névvel illettek. Nagyon igénytelen, szívós állat. Durva gyapja kiválóan alkalmas nemezkészítéshez, amivel a jurtát fedték be honfoglaló őseink. Világszerte egyedüli sajátossága a V alakban pödrött szarv.

A mangalica: A mangalica ősi magyar zsírsertés. Kistestű, vékony csontozatú és göndör szőr borítja. A mangalica a múlt század második felétől mintegy 100 éven keresztül európai hírt és rangot jelentett a magyar sertéstenyésztésnek. Érdekesség, hogy mangalicából készül a világhírű spanyol „serrano” sonka.

A nóniusz ló: A fajta bölcsője Mezőhegyes volt. Megkülönböztetünk nagyobb, túlnyomórészt fekete mezőhegyesi és a kisebb, szikárabb, főként pej hortobágyi, vagy sziki nóniusz lovakat.

A pásztorélet kellékei: A pásztorélet részét képezték azok az igen gazdagon díszített tárgyak is, amelyek egy részét maguk a pásztorok, más részét mesterek készítették és leginkább a hortobágyi Hídi vásáron cseréltek gazdát.

Pásztoröltözék: A gulyáskalapnak ki kell bírnia, ha egy ember rááll, de egy főbekólintást is a pásztorbottal. A széles karima véd a nap ellen, de esős időben lehajtva esernyőként is funkcionál.

Zsírozással tették vízhatlanná, és olyan nehézzé, hogy az engedetlenkedő lovat vagy marhát orrba vágva, az mindjárt megszelídült. A kalap mellé tűzött túzok, gém, kócsagtoll jelzi a pásztor rangját.

A csikós kalap karimája keskenyebb, mert vágtázásnál levinné a szél a fejéről.

A csikósok inge és gatyája e vidéken kék. Ez a múlt század közepén terjedt el, mert az 1848–49. évi magyar szabadságharcban a lovascsapatok közül néhány sötétkék inget és gatyát viselt.

A pásztorok általában szívesen utánozták a katonák öltözetét, különösen azokét, akik a szabadságért harcoltak. A csikósok, gulyások csizmát hordtak, ezzel szemben a kondás többnyire bocskorban járt.

A szűr: A pásztorok egyik legkedveltebb, népdalokban is gyakran megénekelt ruhadarabja a szűr. A magyar nép ősi, gyapjúból készült, több ezer éves ruhadarabja. Az alföldi szűr egyik jellegzetessége a nagyméretű, négyszögletes gallér, két alsó sarkában egy-egy posztókoronggal.

Formája, színe, díszítménye utalt viselője foglalkozására, rangjára egyaránt. A hortobágyi pásztorok a fehér, rövidebb, térdig érő keskeny szegélyű, nyaktalan szűrt kedvelték. Ennek szegélye általában zöld és piros színű posztó volt.

Legtovább a pásztorok hordták, vállra vetve, hetykén viselték. Ezért az ujja eredeti szerepét elveszítette. A hajdani gulyások, juhászok a „bekötött” vagy „befenekelt” szűrujjukban tartották a pásztor készséget és az ennivalót.

"Bé van az én szűröm ujja kötve Barna kislyány ne kotorássz benne!

Az egyikben acél, kova, tapló, A másikban százforintos bankó!"

A Hortobágy környéki pásztor addig nem házasodott, amíg cifraszűrt nem szerzett. Már a lánynézőben is fontos, üzenetközvetítő szerepe volt a szűrnek. Ez alkalommal ugyanis a lányos háznál cifraszűrben megjelent legény távozásakor, ott felejtette szűrét, ahová érkezésekor akasztotta. Ha bemutatkozása nem nyerte meg a háziak tetszését, akkor bizony reggelre, a tornácra "kitették a szűrét.” A cifraszűr egész életén át elkísérte a pásztorembert. Abba esküdött, s ha meghalt, koporsójára terítve vele temették el.

A bundáról mondják: addig jó, míg birka szaga van, vagyis, amíg faggyús, addig tartja a meleget. A bundát minden valamirevaló pásztor el tudta magának készíteni.

A juhász vászonból, majd később gyolcsból varrt inget és gatyát viselt. Minden juhásznak két fehér és két zsíros gatya tartozott a ruhatárához. Az utóbbit hamuval és faggyúval itatták át, úgyhogy az eső nem járta.

A bőrből készült ruhadarabok közül a legegyszerűbb a kilenc gombbal díszített a bőr lajbi. Érdekes a kilences szám gyakorisága, a bő gyolcsgatya is kilenc méter anyagból készült, és még nem is beszéltünk a kilenclyukú hídról.

A lábukat kordován vagy más bőrből varrt csizma fedte, melynek sarkára hegyes vagy gombos sarkantyút erősítettek.

Pásztorkészség: A hortobágyi pásztorok jellegzetes eszközkészlete, amely tűzcsiholó, szikrapattintó acélból, a kova és a tapló részére bőrzacskóból, s az ugyancsak bőrből készült bicskatokból, esetleg még fatokba helyezett tükörből áll.

A pásztorkészséget övére felfüggesztve hordta a pásztor. Régen, amikor még divatban volt a széles bőröv ahhoz, a tüszőhöz csatolták vagy a szűrcsathoz erősítették és belelógott a szűrujjba.

Egyik-másik pásztorkészséghez a kerek fejű fakanál is hozzátartozott. Ennek a bicskatok oldalán volt a tartója, amelybe a kanál nyelét dugták.

A karikás ostor: A nyele szilvafából készült, melyet 3 napig trágyában áztattak, hogy elnyerje a jellegzetes barna színét. Ha kipróbálsz egy új ostort, utána ne szagolgasd a tenyered! A nyelet a pásztoréletben előforduló népi motívumokkal díszítették.(szürke-marha, pásztorbot, gémeskút stb.)

Az ostornyelet egy fém, vagy bőr karikával kapcsolták a fonott ostortesthez, melynek vastagabb részébe gyakran belefonták a szeretett lány kendőjét is A vége egyes szíjból áll, és a csapó végére kerül a sudár, ami a cserdítéskor a durranó hangot adja, úgy felgyorsul, hogy átlépi a hangsebességet, ez adja a hangos durranást. Ez volt az első eszköz, amivel az ember előidézte a hangrobbanást.

Egyéb érdekességek: A gémeskút a pusztai élet szimbóluma, hasznos jelzőrendszer volt a pusztai ember számára. Ha fent volt a gém és egy szűr volt ráakasztva, akkor, akinek félnivalója volt a törvénytől, jobb, ha távol marad. Ha asszonyruha volt ráakasztva, esély volt egy „pásztorórára”.

Nem nagyon szertik az egrieket, mert a monda szerint egri lőrét kevertek a kötőanyagba, ami olyan savanyú volt, hogy összehúzta az elemeket, ezért olyan szilárd a kilenclyukú híd.

Befejezés: Kérdezik az öreg csikóstól - mondja bátyám, milyen az igazi csikóstokány?

Tudja a fene, hiszőn én mindig slambucot öttem.

A hortobágyi puszta és a hozzá társított alföldi pásztor- és betyár romantika az ország egyik idegenforgalmi vonzereje.

2014 június

Készítette: vinpet