Látókör 2015 október

Page 1

Az ELTE TÓK kari lapja

III. évfolyam 2. szám

Látókör

pedagógia

kultúr

A túlvédés veszélyei élménytár

Pierre Lamaitre: Téboly

aktuális

ELTE TÓK - orientálódás

Oktatás nélkül? A menekült gyermekek válsága

2015 október


beköszöntő Belerázódtatok?

impresszum LÁTÓKÖR, az ELTE TÓK kari lapja III. évfolyam 2. szám Megjelenik 300 példányban Felelős kiadó: Traumberger Zsófia, az ELTE TÓK HÖK elnöke Főszerkesztő: Fazekas Márton Tördelés, design: Fazekas Márton

Szeptember harmadik hetétől mindenkinek elkezdődött az iskola, és bizony ismét szembesülnünk kell annak nehézségeivel: beadandók, gyakorlat, szakdolgozatírás. Bízom benne, hogy mindannyian megtaláltátok a helyeteket, és sikerült felvenni az újabb tanév ritmusát. Októberi számunkban több, aktuális oktatási, nevelési problémákat boncolgató cikket olvashattok. Remélem, hogy hasznotokra válik, és örömötöket lelitek majd benne. Kellemes időtöltést, kikapcsolódást kívánok!

Lektorálta: Ács Alexandra Munkatársak: Berzeviczy Attila, Dallos Réka, Debrei Laura Kerényi Levente, Szabó Ágnes Lilla, Szénási Mirtill, Tarján Eszter, Tóth Eszter, Varga Levente, Wáger Dóra

Fazekas Márton Tartalomjegyzék beKöszöntő

Tartalomjegyzék...............................................................................................................................3;

aktuális

Nyomtatás: Komáromi Nyomda és Kiadó Kft.

Amit a legújabb Helyesírási Szabályzatról tudnod kell......................................................................4; Oktatás nélkül? A menekült gyermekek válsága...............................................................................7; Gyere velem Babám zabot hegyezni!...............................................................................................10; Fontos határidők!..........................................................................................................................12; Csecsemő- és kisgyermeknevelő lettem. Mihez kezdjek vele?..........................................................13;

pedagógia

A szerkesztőség e-mail címe: foszerkeszto@tokhok.elte.hu Facebook oldalunk: www.facebook.com/eltetokhok.latokor

Bennünk lelnek támaszra - a hallássérült gyermekek integrációja..................................................15; A túlvédés veszélyei........................................................................................................................17;

élménytár

ELTE TÓK - orientálódás................................................................................................................19; Erasmus diákszemmel....................................................................................................................23; Gyerekszáj Hannával......................................................................................................................25;

kultúr

Pierre Lamaitre: Téboly...................................................................................................................27; Az érem két oldala..........................................................................................................................29;

sport

Sportolni szeretnél? Elkészülni, vigyázz, kész, rajt!........................................................................31;

citatum

2015 október

Valami megmozdult bennem..........................................................................................................33; Kételyes várakozás...........................................................................................................34;

3


aktuális

aktuális

Amit a legújabb Helyesírási Szabályzatról tudnod kell Tarján Eszter Bizonyára mindenki olvasott különböző cikkeket a Helyesírási Szabályzat új kiadásáról, vagy látott képeket, melyekkel az emberek egy-egy változás iránti felháborodásukat fejezték ki. Ebben a cikkben nem feltétlenül erre törekszünk, egy összefoglalót tárunk elétek. A magyar helyesírás szabályainak tizenkettedik kiadása szeptemberben jelent meg, az előző tizenegyedik kiadás 1984-es megjelenése után. Hivatalosan, szeptember 3-án, 10 órakor jelentették be az új szabályzatot az MTA székházában. A szabályzatban a következők találhatóak meg: • a magyar helyesírásra vonatkozó szabálypontok példákkal; • szótár a megfelelő szabálypontokra való hivatkozással; • a különbségek,

4

és változások felsorolása; • tárgymutató. A helyesírási szabályzattól azt várjuk, vagy legalábbis vártuk, hogy mindenki számára érthető és logikus legyen, a szabályokat és szabályok megfogalmazását igye-

fotó: www.akkrt.hu

kezzen a mindennapjainkhoz igazítani. Természetesen nem tekinthetünk el a szakszavaktól, a tudományos megfogalmazásoktól, hiszen ez teszi igazán hitelessé a szabályzatot. Azonban ez eredményezheti azt, ami talán eddig is jellemző volt, hogy az emberek csak felteszik a polcra a legújabb ki-

adást. Az elavult szabályzat megváltoztatásával pedig közel sem ez volt a cél. A változások között szerepelnek használathoz igazodó, megengedő szabályok, kiejtéshez igazodó újabb szavak, illetve a szótagszámlálás is megváltozott. Vegyük sorra, milyen konkrét változásokat találhatunk az új kiadásban. Vannak olyan szavak, melyeket ezentúl máshogy kell írnunk. Hogy miért? A változtatásokkal sok esetben a tömeg írásához alkalmazkodtak, de bizonyára vannak szavak, melyeket szimplán csak azért írunk ezentúl máshogy, mert az akadémikusok így gondolták. Érdekes, hogy rengetegen eddig próbálták leküzdeni egy-egy szóval kapcsolatos berögzült helyesírási hibájukat, most azonban az lett a helyes, amit eddig rosszul írtak. Példa erre a bura-búra változása, ami azt hiszem sokaknak volt kérdés eddig is, hogyan is ír-

juk helyesen. Persze vannak olyan változások, melyeket azért kellett meghozni, mert az adott szaknyelvben máshogy írják. Például a kóbor áram helyesen történő leírása kóboráram, a paraolimpia írása pedig paralimpia, ha pedig szabad versről szeretnénk írni, akkor szabadversként említsük meg. Továbbá vannak szavak, melyeknek egyéb okok miatt változott meg az írása. Ilyenek például a következők: örökkönörökké helyett most örökkön örökké a helyes írásmód, élethalálharc helyett pedig élet-halál harc. Vannak változások, amikről pedagógusként jó, ha tudunk. A betűrendbe sorolás szempontjából ezentúl különbséget kell tenni a nagybetű és kisbetű között. A kis kezdőbetűvel kezdődő forma kerül előre (pl.: viola, Viola vagy szűcs, Szűcs). Továbbá ide sorolnám, az igencsak felkapott „Bernadetttől szabályt”

is, tehát, ezentúl a keresztneveknél sem egyszerűsíthetünk a toldalékolásnál.

helyesírásával kapcsolatos változás. A – féle, - fajta, - szerű stb. utótagot a közszókkal egybeírjuk. Tehát ezentúl a helyes használat nem ésszerű, hanem észszerű.

Természetesen, ha a helyesírás bonyodalmairól beszélünk, meg kell említenünk a kötőjelet, amely toMindent összevetve vábbra is boldogítani azt gondolom, az új kifogja az életünket, adás tartalmaz az írámár ha helyesírásról sunkat megkönnyítő, van szó. A kötőjelek, és segítő változásokat, így a kiskötőjel és néhány esetben azonnagykötőjel külön- ban ezek a lépések nem böző alkalmazása, logikusak, így inkább valószínűleg az embe- csak bonyolítják a herek nagy részének nem volt tiszta, feltételezem, van olyan, aki a nagykötőjelről még fotó: www.magyarnyelvtan.hu csak nem is hallott. A lyesírást. használata továbbra is szükséges, ám az új szabályzat kimondja, ha például géptípusokról van szó, azok írását ezentúl a gyártó határozza meg. Minden más szaknyelvi elnevezésben azonban nem kifogásolható a nagykötőjel használata. Szintén nagy felháborodást keltett a képzőszerű utótagok

5


aktuális KI MIT TUD? Az alábbi játékban 8 esetnél kell eldönteni, melyik a helyes megoldás. A megfejtéseket október 31-ig várjuk a HÖK irodában elhelyezett urnában, a hibátlan megoldók közt 10-et kisorsolunk, akik értékes nyereményeket kapnak. A játék jeligés, kérjük, hogy tüntessétek fel jeligéteket a megadott helyen. A kisorsolt nyerteseket jeligével fogjuk felsorolni a HÖK faliújságán (1. félemelet), ezt követően vehetik majd át jutalmukat, szintén az irodában. Kérjük, hogy az oldalt a kijelölt helyen vágjátok le! Sok sikert kívánunk! Jelige: 1. a) árboc b) árbóc c) mindkettő helyes 2.

a) cserben hagy b) cserbenhagy c) cserben-hagy

3.

a) e-mail b) ímél c) mindkettő helyes

4.

5.

a) nyitva tartás b) nyitvatartás c) nyitva-tartás

6.

a) PIN-kód b) PIN kód c) pinkód

7.

a) standard b) sztenderd c) mindkettő helyes

8.

6

a) Mariannal b) Mariann-nal c) Marian-nal

a) taj-szám b) tajszám c) TAJ-szám

fotó: www.hu.123rf.com

| | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | | |

| | | | | | |

aktuális oktatás nélkül? a menekült gyermekek válsága Fazekas Márton

“Egyértelmű, hogy az Európába érkező menedékkérők többsége egy új életet szeretne kezdeni, és ezért tenni is akar” - nyilatkozta interjúnkban Kékesi Márk, a SZTE BTK Pszichológiai Intézet Szociál- és Fejlődéspszichológiai Tanszékének oktatója. Mikortól és melyik táborban önkénteskedik? Nem kifejezetten táborokban önkénteskedtem, hanem mi hoztuk létre a szegedi Migráns Szolidaritás (MigSzol) csoportot június végén, aminek én is az alapítója és azóta is egyik koordinátora vagyok. A csoport nagyon sokféle tevékenységet végzett az elmúlt hónapokban, a leglátványosabb a szegedi pályaudvar mellett felállított faházból történő ételosztás, és az elhíresült röszkei „gyűjtőponton”

történő menekültsegítés volt. Ez utóbbi nagyon nehéz feladatnak bizonyult, mert semmilyen infrastruktúra (víz, áram, fedél) nem állt rendelkezésre a szántóföld szélén, ahol a hatóságok az elfogott menekülteket sokszor fél, egy napon keresztül fogva tartották.

fotó: www.facebook.com/ migszolszeged?fref=ts

Mennyi ideje jut a menekültek ellátása mellett az esetleges megfigyelésekre? Természetesen én is és mások is igyekeztünk megfigyelni az itt tartózkodó menekülteket. De ezek nem szisztematikus, nem tudományos megfigyelések – inkább szubjektív, a személyes kíváncsiság vezette szemlélődésről

beszélhetünk. Szociálpszichológiával foglalkozó kutatóként elsősorban a személy- és csoportközi viszonyok érdekeltek, akár a menedékkérők egyes csoportjai közötti viszonyokról, akár a hozzánk érkező vendégek és az itt élő honfitársaink közötti érintkezésről van szó. Milyen jellegű feladatokat kellett önkéntesként ellátnia, és mennyire voltak együttműködőek a migránsok? Feladatunk az adományok gyűjtése, raktározása és kiosztása volt, emellett jogi és utazási információt, valamint szükség esetén orvosi segítséget is tudtunk nyújtani. Az én feladatom ezek koordinálása volt, illetve a kapcsolattartás a sajtóval. A migránsok nagyon sokfélék, a többségük teljesen együttműködő és türelmes volt, de előfordultak atrocitások is, ám meggyőződésünk szerint ezeknek az aránya nem volt magasabb, mint egy hasonló

7


aktuális létszámú magyar populációban. Tapasztalatai alapján mekkora volt a felnőttek és a gyermekek aránya? Milyen számban érkeztek kisgyermekes családok? Nem tudom pontosan megbecsülni, és ez az

aktuális vosi – ellátásukat (érthetjük itt a személyes kapcsolatok, bizalom kialakulását a szülőkkel)? Több alkalommal is volt szükség arra, hogy a csoport önkéntesei orvoshoz vigyenek gyermekeket. A szülők megértők és hálásak voltak, sosem

fotó: www.facebook.com/migszolszeged?fref=ts

arány változott is a nyár során. A szíriai menekültek többnyire családdal együtt érkeznek, Afganisztánból és Pakisztánból jellemzően inkább fiatal férfiakkal találkoztunk. Összességében így is nagyon sok volt a csecsemő és a gyermek a menekültek között, őket a felnőtteknél is sokszor jobban megviselték az utazás viszontagságai. Mennyivel igényeltek több odafigyelést a gyermekek, és a szüleik mennyire engedték az esetleges – or-

8

volt ebből súrlódás. A szegedi gyermekklinika munkatársai a rossz körülmények, az orvos- és nővérhiány ellenére igen sokat segítettek a beteg gyermekek ellátásában, és lehetőséget biztosítottak betegenként egy hozzátartozó ott tartózkodására a kórházi kezelés alatt. Olyan esettel is találkoztunk, amikor egy tíz év körüli szír kisfiú úgy került kórházba heveny nyári vírusfertőzéses tünetekkel, hogy a vele befekvő nagybátyján kívül a családban senki nem tudott arról,

hogy mentővel szállították a klinikára, így mi próbáltuk meg a rokonokat a röszkei menekülttáborban felkutatni, ami végül sikerült, és roppant hálásak voltak. Találkozott-e olyan menekült szülővel – vagy akár gyermekkel -, aki megemlítést tett az oktatásról, annak hiányáról ebben a kaotikus helyzetben? Rendszeres, visszatérő élmény volt, hogy a menekült gyermekek és fiatalok arról számoltak be saját maguktól, hogy tanulni szeretnének, és erre otthon, polgárháborús körülmények között nincs lehetőségük. Egyértelmű, hogy az Európába érkező menedékkérők többsége egy új életet szeretne kezdeni, és ezért tenni is akar, például azáltal, hogy a fiatalok szüleiknél magasabb végzettséget kívánnak szerezni. Hol állhat a ranglistán a migránsok számára az oktatási, nevelési színtér átmeneti hiánya? Volt esetleg megoldási javaslat részükről? Elkezdődött a tanév,

a menekültek között sok az tanköteles korú gyermek és fiatal. Az ő életkörülményeik és bizonytalan jövőjük nem teszi lehetővé, hogy jelenleg ezen gondolkodjanak, de biztos vagyok abban, hogy amint „lehorgonyoznak” valahol, az első vágyuk az kell, hogy legyen, hogy iskolai közösségbe járjanak. Ön szerint mit okoz az iskolai színtér huzamos idejű kimaradása az iskolás gyermekek – főként az alsóbbévesek – számára? Látott bármilyen szinten tartó, vagy felzárkóztató „foglalkozást”? Alkalmam nem volt menekülttáborban dolgozni, a hazai táborokba a hatóságok nem engedtek be civil csoportokat, önkénteseket. Van esetleg javaslata arra, hogyan lehetne megoldani a felzárkóztatást, vagy esetleg jobbá tenni azt? Volt erre kezdeményezés az önkéntesek részéről? Több olyan önkéntes is volt a csapatban, aki valamely közel-

keleti nyelvet beszélt, elsősorban itt tanuló orvostanhallgatók, illetve az egykor itt tanuló szülők gyermekeiről van szó. Az együtt töltött idő alatt, például a pályaudvarnál töltött éjszakák során volt alkalom foglalkozni gyermekekkel, világosan látszott, hogy igénylik és értékelik a törődést, nyitottak az itteni nyelvek és kultúrák iránt. Sokan tanultak meg például magyarul köszönni és tízig elszámolni az éjszakai órákban. Egy ilyen helyzet, ez az út örökre belevésődik a menekült gyerekek lelkébe, egy életen át cipelik majd. Nyújtanak lelki támogatást számukra a sok egyéb mellett? Ön szerint – ha tegyük fel, lezárul számukra ez az időszak – hogyan lehet majd a leghatékonyabban kezelni őket? Ez egy nagyon nehéz és fontos kérdés. Az átvészelt események, a traumatikus élmények, főleg gyermekek esetében, egy életre megmaradó, nagyon nehezen feldolgozható elemként maradnak

meg a tudatukban. Az út során átélt nehézségek szerintem feldolgozhatóak, főleg annak fényében, hogy a menekültek többsége háborús övezetből indult útnak, ahol a gyilkolás, a pusztítás és az erőszak valamennyi formája napi élményként volt jelen életükben. Ebből egyfajta kilépést, újrakezdést jelenthet az út, amin elindultak. Nekünk pedig kötelességünk abban segíteni őket, hogy minél könnyebben megtalálják azt, amit keresnek, és hasznos tagjai legyenek az európai társadalmaknak. Kirekesztésük, lenézésük, elutasításuk, észre nem vételük nem fogja a problémát megoldani – ezek az emberek többségükben soha nem fognak szülőföldjükre hazatérni, itt kell őket befogadnunk.

9


aktuális

aktuális

gyere velem babám zabot hegyezni! Varga Levente Kedves Leendő Zabhegyező! Remélhetőleg már hallottál rólunk, de biztos, ami biztos, íme, néhány fontos információ a sikeres zabhegyezős pályafutás elkezdéséhez! A Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesülete 1991ben alakult, nem hivatásszerűen gyerekekkel foglalkozó fiatalok szakmai szervezeteként, melynek fő céljai: 1. Fiatalok felkészítése gyerekfoglalkozások vezetésére; 2. Gyerekanimátorok képzése; 3. Közös rendezvények szervezése gyerekanimátorok, illetve gyerekközösségek számára; 4. Hozzájárulni a magas színvonalú gyermekanimátor-kultúra kialakulásához és elterjedéséhez. Az egyesület legfontosabb rendezvénye a Nemzetközi

10

Zabhegyező Gyerekfesztivál, ami 1992 óta minden évben a tavaszi szünetben kerül megrendezésre. 19922015 között átlagosan 100-120 középiskolás, főiskolás, egyetemista és kreatív fiatal szórakoztat évente 350-450 gyereket az ország különböző településeiről és a határon túlról. A Fesztivál bejárta már szinte az egész országot, beleértve

írt: “Egy kicsi világ a hétköznapoktól elzárva. Egy csapat önkéntes, akik bármit megtesznek a gyerekekért. Egy világ, ahol a legnagyobb probléma is feledésbe merül. Egy színpad, ahova a fesztivál végén kiállsz a rendezőkkel, és végignézel a gyerekek arcán, látod a szemük csillogását, a könnycseppet, amit érted és társaidért ejtenek. A kívánságot, ami ott ragyog a homlokukon,

nak. Végül pedig azt kell mondanod, hogy az egész fesztivált az előkészületekkel, a nem alvással és a problémákkal

fotó: Varga Levente

fotó: Varga Levente

Sopront, Veszprémet, Zircet, Kétegyházát, Debrecent, és már többször megfordultunk Budapesten is. Talán mindennél jobban összefoglalja a fesztivál feelingjét ez a pár sor, amit egy egykori zabhegyezőnk

hogy nem akarnak elmenni, játszani szeretnének, még egy utolsót. Az ígéretet, hogy itt lesznek jövőre is. A mosoly, amit neked küldenek. Látod rajtuk, annyi mindent mondanának még, de a meghatottságtól megszólalni sem tud-

együtt végig csinálnád még százszor, vagy akár ezerszer is. A gyerkőcök, akik ragaszkodnak, akik szívesen játszanak, akiktől akarva- akaratlanul megtanulod, hogy a világ egy hatalmas játszótér, ami csak arra vár, hogy felfedezd, és élj vele. Pár hasznos információ a megbeszélésekről: A gyerekfesztivált három rendezői megbeszélés előzi meg, ahol minden fontos információt megtud-

hatsz a fesztiválról, az animátorkodásról, a többi rendezőről és a Zabhegyezőről. Egy megbeszélés egy egész hétvégét ölel fel (ott alvós móka és szórakozás, péntek délutántól vasárnap kora délutánig). Egész hétvégére az ellátásod (étel, ital) mi biztosítjuk. A XXV. Nemzetközi Zabhegyező Gyerekfesztivál I. rendezői megbeszélése Budapest környékén, november elején kerül megrendezésre. Részletekkel a Zabhegyező leszek Facebook csoportunkban fogunk jelentkezni: www.facebook.com/groups/ 134818-636657-934/

vezetoseg@zabhegyezo. hu–n pedig az egyesület vezetőségének postaládáját éred el. Ha mindez nem lenne elég, és csak egy emberrel szeretnéd megosztani kérdéseidet, keresd bátran: • Tomi Dániel (TD), HR felelős vezetőségi tagot: o +36 30/995-4339 o tomi.daniel@zabhegyezo.hu • Mári József, rendezőkért felelős programigazgatót: o +36 30/ 477-0323 o mari.jozsef@zabhegyezo.hu Ha személyesen szeretnél érdeklődni az Egyesületről a HÖK irodában keresd Varga Leventét.

Ha bármilyen kérdésed

fotó: Varga Levente

lenne, e-mailben is megkereshetsz minket: a prig@zabhegyezo.hu címen a fesztivál programigazgatóságát, a

Reméljük, sokatokkal találkozunk a megbeszélésen! :)

11


aktuális

aktuális

fontos határidők! Alább, a post it-eken feltüntetjük a közelgő határidőket, igyekezzetek betartani őket! :)

Csecsemő- és Kisgyermeknevelő lettem. mihez kezdjek vele? Debrei Laura

ára zés g s viz ntke ó r e Zá ó jel óvizs l va i zár 5. no l 1 (té : 20 0. ) 1 ga ber vem

lgozat o d k a Sz si haleadá 2015 je: táride er 20. b novem 0 12.3

Tudomán yos Diákköri Konferencia: 2015. nove mber 26. (csütör tök)

si, téríté g é s t l Kö díj tségi önköl si haté befize 5. je: 201 táride r 15. októbe

12

Őszi s zünet : 2015. októbe r 26-30.

er tób k o 5. k) 201 (pénte nep – n 23. zeti ü net nem kaszü n mu

Tudomá nyos Diákkör i Konferencia d olgozatainak l eadási határide je: 2015. ok tóber 30.

A kérdés sokakban felmerült már, úgy vélem, nem alaptalanul. A bölcsődék megszűnésével, összevonásával egyre szűnnek a szakon végzettek elhelyezkedési lehetőségei is. Mit is takar maga a szak megnevezése? Most akkor tulajdonképpen egy diplomás ’bébiszitter’ lettem? NEM! „A csecsemőés kisgyermeknevelő alapszak célja olyan szakemberek képzése, akik ismerik a három (öt) éves korig tartó életkorban a fejlesztési és nevelési módszereket, a gondozási tevékenységeket. Az alapozó, a szakismereti tantárgyakkal, és a gyakorlatok segítségével a pedagógiai, pszichológiai, egészségügyi és gondozási ismereteikkel hatékonyan tudják segíteni a csecsemők és a kisgyermekek szomati-

kus, pszichés, szociális és mentális fejlődését, továbbá képesek elvégezni a gondozás, nevelés, tanácsadás, közvetítés, képviselet feladatait.” /forrás: www.google.com/ Összefoglalva: Elsősorban felelős lettél. Mikor anyag után kutakodtam a világhálón, különösebb

fotó: www.tfk.kefo.hu

újdonságot nyújtó lehetőségekkel nem találkoztam. A szokásos bölcsődék, bölcsődei csoportok, családi napközi, továbbá szociális gondozó-ápoló, szociális szervező munkakörök jelentek meg.

Egy alap dolgot kell eldöntenünk: Akarjuke még szakirányúan továbbképezni magunkat, vagy már inkább munkába állnánk. Innentől a lehetőségeink még korlátozottabbak. Ahogy megtudtam, a diploma átvétele után kisgyermeknevelői pozícióban simán elhelyezkedhet az illető, ha innen viszont szeretne feljebb haladni a létrán, de nem specifikus mesterképzés keretein belül akkor a következőkre lesz szüksége: egy szociális alapvizsgára felkészítő tanfolyam elvégzése, majd utána vizsgatétel. Ha ez megvan, már szociális szakvizsgát is tehet. (pluszpont a portfólióban!!) Szakosodás a következő témacsoportokban lehetséges: • családvédelem, családgondozás; • gyermekjóléti alapellátás; • gyermekvédelmi szakellátás; • idősek szociális ellátása; • fogyatékosok szociális ellátása, re-

13


aktuális

pedagógia

habilitációja; • hajléktalan ellátás; • pszichiátriai és szenvedélybetegek szociális ellátása; Lehetséges – persze megfelelő szakmában

lehetőséget, kérhetjük, hogy jegyezzenek be minket a szakértői/ vizsgaelnöki névjegyzékbe. Ez igazából a csecsemőés kisgyermeknevelők Fehér Gandalfja, ha lehet

fotó: igyk.pte.hu

eltöltött idő után – a mentorképzésben való részvétel is. A következő területen: ISKOLÁSKOR ELŐTTI NEVELÉS ÉS GONDOZÁS INTÉZMÉNYEIBEN SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS-SZAKVIZSGÁRA F E L K É S Z Í T Ő S Z A K I R Á N Y Ú TOVÁBBKÉPZÉS A képzés időtartama 4 félév. Továbbá mesterképzésben (neveléstudományi) mesterképzésben való részvételre is, ennek időtartama 4 félév. Ha már kimaxoltunk

14

teljesen minden

ilyet mondani. Az általam talált magyarázatban ezt leltem: „Az Oktatási Hivatalhoz beérkezett szakmai vizsgaelnöki pályázatokat az Oktatási Hivatal ügyintézője formailag áttekinti, majd az évente legalább három alkalommal összeülő szakmai vizsgaelnöki bírálóbizottság elbírálja és javaslatot tesz. Az Oktatási Hivatal elnöke a szakmai vizsgaelnöki bírálóbizottság javaslatát továbbítja az Emberi Erőforrások Minisztériuma részére. A szakképesítésért felelős miniszter elkészíti, és az állami szakképzési és felnőttképzési szerv (Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szak-

és Felnőttképzési Igazgatósága továbbiakban: NMH SZFI) részére megküldi az ágazatába tartozó szakképesítések tekintetében a vizsgaelnöknek javasoltak listáját. Az NMH SZFI gondoskodik az igazolások elkészítéséről a jegyzék összeállításáról, vezetéséről és annak frissítéséről.” / forrás: www.oktatas. hu/ Nem csak évezredeken át tartó képzések által tudjuk kamatoztatni szakmai kompetenciánkat, ott vannak még a pár hetes tanfo-lyamok. Ilyenek például a bábkészítés, babamaszszázs, gyermek jóga, személyiségfejlesztő tréningek, Gordon tréning, sajátos nevelési igényű gyermekek integrálásával foglalkozó tréning, és még rengeteg más tanfolyam, amit igénybe vehetünk.

bennünk lelnek támaszra - a hallássérült gyerekek integrációja Szabó Ágnes Lilla Biztosan mindenki találkozott már sajátos nevelési igényű gyerekekkel. Ők sokszor részesülnek társaik részéről egy bizonyos fokú negatív megkülönböztetésben. Ez is motivált engem arra, hogy tavaly a Tudományos Diákköri Konferencia keretében, a hallássérültek integrált vagy szegregált nevelésével foglalkoztam. Megfigyeléseimet a Dr. Török Béla Speciális Általános Iskolában és a Táncsics Mihály Általános Iskolában végeztem. A választott gyerekek közel azonos hallásromlással és tanulási képességekkel rendelkeztek. A különbség annyi volt, hogy Ramóna speciális, Fanni pedig integrált oktatásban tanult. Megfigyeltem a beszédtevékenységüket, hogy a tananyagot milyen hamar képesek elsajátítani,

mennyire tudtak beilleszkedni a közösségükbe. A hallássérülés egy gyűjtőfogalomnak minősül, a halláskárosodás minden fokát ide soroljuk a siketségtől az enyhe nagyothallásig. A hallássérülés következményei elsősorban a gyermek beszédtevékenységén mutat-

víthatók. Nagyon fontos a családi és iskolai környezetben is a hibás ejtés javítása. Ezt ugyanolyan természetességgel kell tennünk, mint jól halló gyerek esetében. A hangok rossz hallása helyesírási hibákhoz is vezet, ami az írás és az olvasás egyidejű tanításával jól javítható.

fotó: m.cdn.blog.hu

koznak meg. Nagyon gyakoriak a grammatikai hibák; például a ragok elhagyása. A szókincs is kisebb, emellett az artikulációra és a helyes kiejtésre is negatív hatással van. Ezek a hibák természetesen a hallókészülékkel ellátott és egyéni szükséglethez igazodó hallás beszédnevelés során eredményesen ja-

A hallássérült gyermek együtt nevelése halló társaival sok szempontból pozitív kimenetelű lehet. Mivel a hallássérült tanuló a tanítás teljes idejét halló társaival egy osztályban tölti, folyamatos és gazdag nyelvi környezet veszi körül. Ez nagymértékben segíti a beszédfejlődést. A gyermek csak nyelvi úton tud társaival

15


pedagógia kapcsolatba lépni, ez külön sarkallja őt arra, hogy gondolatait nyelvi formában fejezze ki. A gyermek könnyebben átveszi a „normális” magatartásformákat és nem alakulnak ki „siketes” jellegzetességek. Fontos megemlíteni, hogy a halló közösségbe való beilleszkedési nehézségeken már gyerekkorban túlesik, megtapasztalja ezek nehézségeit. Az integrált oktatásban tanító pedagógus számára egy új ismeretlen terület, mikor egy speciális nevelési igényű gyermek kerül az osztályába. Több esetben is előfordul, hogy gyógypedagógus nem áll rendelkezésre, így a fogadó pedagógusnak tisztában kell lennie azzal, hogy mik a gyermeknek az igényei. Milyen mértékben képes felvenni az információkat és mennyire támaszkodik a szájról olvasásra. Úgy tapasztaltam, hogy az integrált oktatás mindenképpen pozitív lehet a gyermek értelmi képességeinek a fejlődésében is, mert sokkal nagyobb elvárások vannak elé helyez-

16

pedagógia ve. Fanni és Ramóna fejlődését szembeállítva nagyon jól látszik az integrált és szegregált oktatás közötti különbség. Mindkettőjüknél megtörtént a korai fejlesztés, és a családi hátteret tekintve, mindketten nagyothalló-siket családba tartoznak. Viszont Fanni sokkal magabiztosabb és pozitívabb személyiség. Igényli a heti két alkalommal történő szurdopedagógiai fej-

hogy a tanítási órán kívüli iskolai tevékenységeken, rendezvényeken és versenyeken részt vegyen, ott jó teljesítményt nyújtson.

a túlvédés veszélyei

Fannit megfigyelve és vele beszélgetve erősödött bennem a tudat, hogy bár az integrált oktatásba kerülés, sok szemponton múlik, mindenképpen pozitív lehet a gyermek fejlődése szempontjából.

A gyerekkel szembeni erőszak eléggé gyakori téma, sajnos van okunk foglalkozni ezzel. Arra már kevesebben gondolnak, milyen is az, mikor „túlságosan törődünk” a gyerekünkkel.

Ramóna fejlődésére is jó hatással lenne, ha szülei biztosítani tudnák neki az integrált oktatásban való részvételt.

fotó: peterkehallanifog-gyermekkonyv.prae.hu

lesztést, de magától is akar fejlődni és tanulni. Nem csak a személyiségében, de eredményeiben beszédkészségében és szövegértési kompetenciájában Ramóna előtt jár. Az integráció előnyeként hozható fel, hogy Fanni motivációt érez magában arra is,

Bár az integráció problémája nehéz kérdés, szerintem általános iskolába kerüléskor, a szakértő és gyógypedagógiai véleményt figyelembe véve mindenképpen érdemes megpróbálni azt, hogy a gyermek első osztálytól kezdve integráltan tanulhasson. Az évek alatt szurdopedagógiai fejlesztésben ott is részesülhet, de a fejlődésére mindenképpen pozitívan hat, hogy halló társaival együtt tanul.

Dallos Réka

A mai világban annyi veszély és szörnyűség leselkedik az emberekre, mindenhonnan azt látjuk és halljuk, hogy őt meg-

hogy a törődés egy bizonyos szint után átfordul valamibe, ami súlyos károkat okozhat a gyerek személyiségében a későbbiekben. Induljunk ki abból, hogy alapvetően az ember a tapasztalatok útján fejlődik. Egész életünkön át tanulunk, tapasztalunk, ha elkövetünk egy hibát, akkor - jobb esetben – újra nem fogjuk ezt megtenni. Inkább megközelítjük egy másik irányból, aztán annak vagy pozitív, vagy negatív eredményére reagálva folytatjuk. Így

fotó: www.origo.hu

támadták, őt elrabolták, őt kirabolták. Így teljesen természetes, hogy kialakul egy igen erős védési vágy azok irányába, akik fontosak a szívünknek. Előfordulhat azonban,

épül ki egy emberi személyiség, így válnak az emberek azokká, akik. A szülő-gyerek kapcsolat minősége a gyerek személyiségében meghatározó szerepet

játszik. Ahogy az életében egyre több élmény éri, megjelennek a különböző érzések, vágyak, problémák, úgy válik a szülő útmutató mintává. Emiatt van például, hogy ahol erőszakosak, kiabálnak a gyerekkel, olyan alap dolgok torzulhatnak el benne, amik később csak terápiával hozhatók rendbe. Amikor az ember nap, mint nap találkozik olyan cikkekkel, hírekkel, amikben borzalmas gyereksorsokkal szembesítik, természetes, hogy arra gondol: ő meg akarja védeni saját gyermekét. A probléma ott kezdődik, mikor a szülő már túlzottan félti a gyermekét, minden apró dologtól, még a portól is meg akarja védeni (pl. a játszótéren a gyerek kezének állandó kenegetése kézfertőtlenítőkkel). A gyereknek szüksége van a tapasztalásra, és a látszólagos szabadságra. Ahogy a gyerek cseperedik, fel kell ismerni, hogy az adott fejlődési szakaszban milyen fokú szabad-

17


pedagógia ságra van szüksége. A szülőnek tehát nem szabad megfosztania a gyereket a teljes önállóságától. A rövid távú védelem, a kiskorára vonatkozik. Ekkor kell a környezettől is védeni, illetve támpontokat adni neki, amikben aztán mozoghat. Ezzel

fotó: www.divany.hu

veszi kezdetét a felfedezés folyamata, illetve a szülőhöz való feltétlen kötődés. A hosszú távú védelem, az életre készíti fel, hiszen azzal védhetjük meg legjobban, ha felkészítjük a nehézségekkel való önálló szembenézésre. Ez viszont már a leválás folyamatához tartozik. Másik probléma, mikor a gyerek képes lenne az önállóságra, de ezt a szülő

18

élménytár akadályozza. Például a gyerek már be tudja kötni a cipőfűzőjét, de inkább anya megcsinálja, mert az gyorsabb, jobb stb. Ilyen, és ehhez hasonló esetek állandósága rossz hatással van a gyermek fejlődésére, megfosztjuk őt a problémamegoldó képességének korai szakaszban történő m e g a lapozásától. Ebben az esetben a gyerek behódol, azaz elfogadja, hogy az a n y j a mindent jobban tud, és természetesnek veszi a segítséget. Ezzel beigazolván az anyja feltételezését: ez a gyerek tényleg nem tud nélkülem semmit sem elvégezni, muszáj megcsinálnom helyette. Ilyenkor a gyerekben az rögzül, hogy a világ bonyolult, és veszélyes, és ő kevés ahhoz, hogy szembenézzen a gondokkal. Ezek a gyerekek nem tudják elengedni a szüleiket, még akkor sem, amikor ép-

pen terhesnek érzik a jelenlétüket, hiszen nélkülözhetetlenként idegződtek be. Amiatt, hogy nem tudott kialakulni benne egy természetes önkép, hosszútávon a személyisége két irányba mozdulhat el: túlértékeli magát, és ha valami nem sikerül, agresszívan reagálhat, kitörései lehetnek, hiszen nincs hozzászokva a csalódáshoz. Vagy pont az ellenkezője, abszolút alábecsüli magát, nem is próbálkozik, visszahúzódóvá válik. A túlvédés egy szülő és gyerek között létrejövő hangolódási probléma, amely természetesen kezelhető. Ha pedagógusként, vagy akár csak ismerős környezetben találkozunk olyan helyzettel, ahol ez a probléma felmerülni látszik, érdemes beszélgetni kicsit az érintett szülővel, mert ez tipikusan egy olyan dolog, amit minél előbb csípünk el, annál kevesebb gondot okoz a későbbiekben.

elte tók - orientálódás Dallos Réka Lehet-e gólyatábori hangulatot előidézni az ELTE-TÓK épületében, egy kisgyerekekkel körülvett sportpályán ülve, a tűző napon? Úgy látszik igen. Az egész ott kezdődött, hogy a gép előtt ülve kutakodtam az ELTE-s gólyatáborok között, hogy vajon hol kell jelentkezni az enyémre. Ekkor tudatosult bennem a tény, amitől tartottam, hogy nekem nem lesz idén gólyatáborom. Az első csalódottságomból felocsúdva tovább keresgéltem, és ekkor bukkantam rá az orientációs napokra való jelentkezés oldalára. Szerintem nem

Tarján Eszter Az Orientációs Napokra érkező vendégek úgy látták, az udvarunkon egy „minigólyatábor” zajlik. Vajon tényleg így volt? Azt gondolom, az esemény minden várakozásunkat felülmúlta, tökéletesen sikerült. Az idén megrendezésre került az ELTE Tanító- és Óvóképző Karra felvett hallgatók számára az Orientációs Napok, melynek során különböző érdekes és izgalmas feladatok keretében ismerhették meg az elsősök az évfolyamtársaikat. A rendezvényt 2015. szeptember 3-4. között tartottuk a gólyáknak

fotó: Lanszki Donát

vagyok egyedül, ha azt mondom, némi bizonytalansággal közeledtem a tény felé, hogy gólyatábor helyett ilyenfajta program lesz. Mindenesetre jelentkeztem, hátha jó lesz. Elérkezett hát a nap, szeptember 3, Mikor kicsit késve megérkeztem

az egyetemen. Erre a két napra rengeteget készültünk a nyár folyamán. Minden csoportvezető, segítő, és persze főszervező várta, hogy harmadikán reggel megérkezzenek a résztvevők. Előtte természetesen elkészültek az elengedhetetlen csoportvezető selfie-k, a nagy

19


élménytár

élménytár a csapatok már mind megbeszélést tartottak. Kis körökben ülő, egymásra rímelő szavakat keresgélő emberek csoportjainak látképe tárult elém. Ez már elindította kicsit bennem azt a tipikus gólyatábor hangulatot. Mikor megtaláltam a csoportom, ez az érzés tovább erősödött. A csapatvezetőink lelkesen bíztattak minket, hogy legyünk kreatívak, a lehetőségeink végtelenek, mi meg csak ültünk nagy zavarunkban és eleinte rosszabbnál rosszabb ötletekkel bombáztuk őket. De nem törtek meg. Kitartóan bíztattak, míg előbb utóbb kezdtünk mi is belemelegedni. Ezek után kaptunk egy kis ízelítőt, hogy milyen is az aerobic az ELTE-n. A tűző napon folytatott alapos átmozgatás után szerintem legtöbbünk csak egy kiadós zuhanyra vágyott. Ekkor futott át először az agyamon a gondolat, hogy kényelmesebb lenne most a gólyatábori környezet. Sportversenyekkel folytatódott a nap, a különböző feladatok másmás képességeket, illetve kreativitást igényeltek. Szórakoztatásban, csapatlelkesítésben nem volt hiány. A gólyatáncot is megtanultuk, és a meleg ellenére, délelőtt mindenki a

fotó: www.facebook.com/elte.beac

20

HÖK-ös csapatkép, majd közösen kivonultunk az iskola elé, hogy megismerjük, kik is azok, akiket az idén a szárnyaink alá veszünk. A korai időpont ellenére frissen és lelkesen érkeztek az elsősök, akiket beosztottunk a színek szerin-

maximumot próbálta nyújtani. A hivatalos programok után, szabad ismerkedésre is adtak lehetőséget, aminek a helyszíne a Feneketlen-tó volt. Második nap igazából egyetlen programot hirdettek meg, de hamar rájöttünk, hogy ez csak álca. Az iskola területén mindenhol állomások voltak kihelyezve, ezeket kellett megtalálnunk, és az adott helyszín feladatát minél jobban teljesíteni.

fotó: www.facebook.com/elte.beac

ti csapatokba. A játékok előtt megismerkedtünk a gólyákkal, a csoportvezetők bemutatkoztak, majd egyesével kérték ugyanezt az elsősöktől. Örömmel tapasztaltuk, hogy a csapatokban vegyesen vannak tanító, óvodapedagógus, csecsemő- és kisgyermeknevelő szakos hallgatók is. Miután egy kicsit sikerült megismernünk egymást, jöhetett a csapatnév és a csapatinduló kitalálása. Csoportvezetőként csak bele-bele hallgattunk a lelkes próbálgatásokba, na persze egy néha rá kellett segíteni, vagy el kellett indítani egy gondolatmenetet, de a végső megoldás a gólyák ötletei közül került ki. Miután minden csapatnál megszületett a név, és az induló bemutatták őket a többi versenyzőnek és a zsűrinek. Természetesen mi, szervezők is becsatlakoztunk a saját csapatunk éneklésébe, csatakiáltásába, buzdítottuk őket. Kezdett igazi táboros hangulat ki-

fotó: Lanszki Donát

Úgy gondolom ezek hasznosnak is voltak, hiszen összevissza rohangáltunk az iskola épületében, és akörül is, így nagyjából felfedezhettük, mi, merre található. Ennek a napnak a végén is kaptunk meghívást az esti kötetlen beszélgetésre. Összességében, én pozitívan csalódtam, hiszen úgy gondolom a maximumot sikerült kihozniuk a szervezőknek a helyzetből. Személy szerint szeretnék gratulálni nekik, hogy a körülményekhez képest, egy ilyen programsorozatot össze tudtak hozni.

alakulni, a társaság is feloldódott. Kezdődhettek a játékok: A csütörtöki napon két vetélkedősorozat várt a gólyákra. Az egyik az általunk szervezett játékblokk volt, vicces, sportos, kreatív feladatokkal, amit természetesen szervezőként mi is átéltünk már, kipróbáltuk, most pedig külső szemlélőként figyelhettünk. A játékok összehozták a csapatokat, megszületett, az úgynevezett csapatszellem, ami végigkísérte a nap hátralévő részét, illetve a pénteki napot is. Csütörtökön vendégünk volt még a BEAC, sportvetélkedővel, sorversennyel, illetve tájékoztatóval és egy bemutatóval készültek az elsősöknek. A tájékoztató után tartottak egy kis kvízt is, aminek helyes válaszaiért cserébe üdítőt kaphattak a válaszolók. A BEAC a programok után a csapatoknak külön-külön segített abban, hogy elkészíthessék a csapatfotókat. Ebbe mi, csapatvezetők is beálltunk, nagy örömünkre nekünk is osztottak szerepet a csapatot segítő cheerleaderek. A gólyák továbbá részt vettek egy állomásos feladatsorozatban is, mely során különböző helyeken várták őket a csoportvezető párosok. Így kicsit minden szervező megismerhette a többi csapatot is, illetve kipróbálhatta magát, mint játékvezető és zsűri. A pénteki napra jó hangulattal érkezett mindenki, hiszen jó volt már ismerős arcokat látni, egy közös csapatként elindítani a napot, belevetni magunkat a játékba. Ezen a napon, egy különleges feladatot kellett végrehajtani, melyet a

21


élménytár Néhány gólya véleménye, az enyémen kívül: „Összességében jó volt, a HÖK-ösök jó fejek voltak, és próbáltak gólyatábor hangulatot varázsolni erre a két napra, ami szerintem egész jól összejött. A második nap kicsit nehezen indult, de a feladatok aznap is ötletesek voltak, azok valahogy pörgősebben mentek, mint első nap. Lényegében pozitív volt az egész, megismertünk jó sok szaktársat meg az egyetem épületét is itt-ott, és mivel gondolom ezek voltak a főbb célok, akkor szerintem sikeresen teljesültek.” „Nagyon tetszett, hogy ilyen korlá-

élménytár Rendezvényszervező Bizottságnak köszönhettünk. Az épület különböző pontjain, különböző feladatokat helyeztek ki, melyeket a csapatnak teljesíteni kellett, levideózni, és bemutatni a zsűrinek, hogy pontozhassa azt. Azt hiszem ezt a napot azért élvezték a szervezők igazán, mert együtt csinálhattuk a feladatokat a gólyáinkkal, közösen izgultunk velük. A pénteki napot a rendezvény zárására szervezett zenés-táncos mulatság zárta. Itt tudták meg a csapatok az eredményeket és a versenyben elért helyezésüket, de azt

fotó: Boros Viktória

tozott lehetőségek között is ilyen jó programokat tudtak összehozni és ilyen jó hangulatot sikerült csinálniuk, gratulálok a HÖK csapatának.” „Iszonyat jó élmény, sokféle kreatív feladat különböző témában, bár nem hittem volna, de gólyatábor jellegűre sikerült, biztonságérzetet adott, hogy látszott, hogy a háttérben egy összeszokott csapat szervezkedik, lehetőséget adtak ezzel az ismerkedésre.”

22

erasmus diákszemmel Szénási Mirtill Sokat hallhatunk az Erasmus programról: nagy lehetőség, jó nyelvtanulás, stb. De hogy milyen is valójában? Megkérdeztük. Lanszki Donát Tanító fél év, Finnország

Kis Valentina német nemzetiségű tanító 1 év, Ausztria

Miért pont Lappföld? Nagyon érdekelt a kinti oktatási rendszer. Sokban különbözik a hazaitól, például a tanári az egyik legtiszteletreméltóbb állás és a diákok majdhogynem csak azt tanulják, ami érdekli őket. Na és persze imádom a hegyeket.

Pontosan merre voltál? Ausztriába, Grazba kaptam egy fél éves ösztöndíjat, amit később egy évesre hosszabbítottam. Nem akartam messzire menni, innen 2 havonta hazautazhattam meglátogatni a családomat, és Grazban is voltak ismerőseim, akik tudtak segíteni.

Volt lehetőséged kirándulni? Persze, a program előtt hamarabb utaztam ki, hogy felfedezzem és megismerjem a környéket egyedül. Később az erasmusosokkal is sokat kirándultunk: túráztunk és egyszer elutaztunk Norvégiába is. Szerencsére sokat fotóztam, így maradtak emlékeim mindenhonnan.

Milyen sulin kívüli programjaid voltak? Folyamatosan szerveztek erasmusos kirándulásokat, például voltunk síelni, és megnéztünk egy csokigyárat is. Voltak a barátaimmal is közös programjaim, sosem unatkoztunk.

hiszem, akkorra ez már nem számított. A lényeg az volt, hogy lezárjunk két sikeres napot, közösen szórakozva. A visszajelzésekből, illetve a saját tapasztalataim alapján azt mondhatom, ez a két nap valóban sikeres volt, olyan hangulatot hoztunk össze, amilyet szerettünk volna. Remek csapatok és barátságok születtek a végére.

fotó: Lanszki Donát

Sikerült megtanulnod finnül? Több alapkurzuson is részt vettem,

Volt valami negatív élményed? Elég nehéz volt beleszokni és megismerni a rendszert, de a mentorok nagyon sokat segítettek ebben. A legnehezebb talán az első félév vége volt, amikor az addig megismert barátaim mind hazautaztak, de szerencsére hamar sikerült beilleszkednem az új közösségbe is. Hogy zajlottak a gyakorlataid? 1-2 óra megfigyelés után sok órát tartottam az első osztályos gyerekeknek: legtöbbször matekot,

23


élménytár megtanultam az ABC-t, a számokat és pár hasznosabb kifejezést is, de nagyrészt angolul beszélgettem másokkal. Hogy sikerült hozzászoknod az időjáráshoz? Mialatt kint voltam, fokozatosan lett egyre sötétebb, így hozzá tudtam szokni, és volt időm beszerezni a világító, fényvisszaverő tárgyakat. A hideg ellen pedig két elektromos kályhával védekeztem, amiknek köszönhetően a kinti mínusz fokokkal szemben a szobámban mindig 20fok felett volt a hőmérséklet. Volt tanítási gyakorlatod? 5-6 napot voltam megfigyelésen az általános iskolában, de nem tanítottam. Hospitáláson voltam még, egy magánóvodában 12 napig. Nagyon élveztem, és bár a gyerekek nem tudtak angolul, én pedig nem mindent értettem meg finnül, mégis megtaláltuk a közös nyelvünket: a játékot.

élménytár testnevelést, németet, természetismeretet. A második félévben ez annyiban változott, hogy az erasmusosok nagy része nem beszél olyan jól németül, így csoportosan, kettesével tartottuk meg az órákat. Nagyon érdekes volt másokkal együtt dolgozni. Mi volt számodra a legérdekesebb program? Minden félévben volt egy úgynevezett „International dinner”. Itt a különböző nemzetiségű cserediákok főztek egymásra a hazájuk specialitásai közül valamit. Például első félévben nekem a desszert jutott, és Gundel palacsintát készítettem, míg második félévben előétel gyanánt lecsót csináltam.

24

Ács Alexandra Szeptember második hetében unokahúgommal, Hannával beszélgettem, aki a nyárral búcsút mondott az óvodának, és az ősz érkeztével megkezdte iskolai tanulmányait az első osztályban.

első két hetét. Kicsit pironkodva, de engedélyt adott arra, hogy megosszam veletek a válaszait. Sok tapasztalattal még nem rendelkezik, de megosztott velem néhány, számára fontos dolgot az iskola, és az óvoda különbségéről, és az „interjú” végére megtudhatjuk azt is, hogy mi az iskola szokása.

Minden nap kettő van. (huncut mosoly) Milyenek az iskolatársaid? Vannak új barátaid? Hát jók. Vannak új barátaim, de csak lányokkal barátkozom, fiúkkal nem, mert nem szeretnék. Sok fiú van az osztályban? Igen, de még nem számoltam őket.

Ajánlanád másoknak is Grazot? Igen, nagyon szép város, rengeteg a látnivaló, jó az oktatás és rengeteg erasmusos diák érkezik minden évben, akikkel jó kapcsolatot lehet kiépíteni.

Mi volt a legkülönösebb élményed? Kaptam egy üzenetet egy orosz nőtől. Felkért, hogy vegyek részt egy női ruhamárka fotózásán statisztaként. Végül belementem és a magazinjukban két képen is szerepelek. Ha lenne rá lehetőséged, visszamennél? Kint sok jó kapcsolatot kialakítottam, és többektől már ajánlatot is kaptam; szereznek szállást, adnak munkát, stb. Egyelőre itthon, Magyarországon vannak terveim, de ki tudja? Talán egyszer visszamegyek!

gyerekszáj hannával

fotó: www.freemakeblogpool.freemake.netdna-cdn.com

fotó: Nagy Valentina

Elmondtam neki, hogy az iskolában, ahova járok, van egy újság, abban pedig egy rovat, amiben gyerekek véleményét osztjuk meg. A többi ott tanuló társam nagyon szeretné megtudni, hogy ő hogyan éli meg az eddigi,

Hogy tetszik az iskola így elsőre? Hááát… Nem annyira. Minden nap van balett, napi kétszer van edzés. Nagyon fárasztó és izomlázam lesz tőle. Mikor vannak a balett óráid?

Hogy hívják a barátnőidet? Hmm. Még nem tudom jól kimondani a nevüket. Miért? Olyan furcsa a nevük? Nem. Azért, mert én nem tudom megjegyez-

25


élménytár ni őket. És mit szoktatok csinálni? Szoktunk tanulni, és nem mindig van házi. Délután is iskolában vagy? Öhm. Nem tudom. Tudod, ebédelsz, és utána még ott maradsz az iskolában, vagy hazajössz? Háát. Ott maradok az iskolában, mikor ebédeltem, egy kicsit, azután meg megyünk haza, de akinek nem jön túl hamar az anyukája, az leül egy

kultúr Hát, annyira amennyire az óvoda is tetszett. Van, ami jobban tetszik az iskolában, mint az óvodában? Tetszik az egyik udvaruk, a kis udvaruk, amelyik betonos. A füves nem tetszik. Hogyhogy nem tetszik? Nem akarok beszélni róla, de nem történt ott semmi. Milyenek a tanító nénik? Jók, tetszenek nekem, aranyosak, kedvesek velem. Jobban

néni. Szoktatok játszani is órán? Szoktunk mesét nézni. Néha szoktunk órán diafilmet nézni. És néha-néha van szünet. Elkezdtünk egy kiskutyás mesét Márti nénivel. Van olyan dolog, ami az óvodában jobban tetszett? Hát, az óvodában egyszer osztottak finom kockacukrokat, az tetszett jobban. De az iskolában spagetti volt egyszer az ebéd vagy a reggeli. Nem tudom… Az ebéd. Szeretsz az órákra járni, tetszenek? Hát, igen. Ha nincsen túl sok óra. De! Ez az iskola szokása.

fotó: www.easyreadsystem.com

asztalhoz, és ott vár. Nem csinál semmit közben. Értem hamar szoktak jönni. Az óvodához képest hogy tetszik az iskola?

26

szeretem őket, mint az óvó néniket. Az egyik tanító néni Gabi néni. És a másik tanító nénidet hogy hívják? Elfelejtettem. (gondolkodóba esik) Márti

pierre lamaitre: téboly Kerényi Levente Borzongásra és feszültségre vágysz? Valami olyat keresel, ami azonnal leköt és magával ragad? A vérben tocsogó horrorokat nem szereted, de te is vágysz az adrenalinra, a félelemérzetre és a meglepő csavarokra? Ha igen, a bemutatni kívánt könyvet pont Neked találták ki! Csak a végén nehogy rajtad is úrrá legyen: a Téboly! Én imádok olvasni, de ehhez olyan könyv kell, ami az első 20 oldalon leköt; ha ez nincs meg, valószínűleg soha nem fogom újra a kezembe venni. 2011 környékén is nagy unalmamban az Alexandra könyvesboltban bolyongtam; a DVD részleg után a bestsellereket, újdonságokat kezdtem el nézni. Épp befejeztem az utolsó Hannibal könyvet és valami hátborzongatóra vágytam, mikor megláttam egy

kötetet, borítóján egy menyasszonnyal és a felirattal: Téboly.

ruhákat” jelent és a borítóján egy szem van. Szerintem kivételesen a magyar kiadás borító terén jobban sikerült; ezen a menyasszony csak a könyv borítóján jelenik meg sejtelmesen. Az ember először hiheti azt, hogy egy baldachinos ablak

Micsoda cím! Azonnal odavonzza a tekintetet és akaratlanul is elolvassa az ember a szinopszist, melyet most nem fogok legépelni, mert szerintem e r ő s e n spoileres. Az íróról, P i e r r e Lemaitreről semmit nem hallottam, de a nyomasztó borító és a tartalomismertető azonnal meghozta a kedvem hozzá. A vásárlás után már a metrón elkezdtem olvasni, és bizony nem o k o z o t t fotó: www.libri.hu csalódást, ez tényleg van a képen, ami namaga a téboly. gyon nyomasztó és a könyv olvasása után Eredetileg 2009-ben értelmet is nyer. Vélejelent meg a könyv, ményem szerint senki nálunk 2010-ben, a nem venne meg egy francia cím „Robe de Esküvői ruhák című marié”, ami esküvői regényt, kivéve, ha

27


kultúr ötleteket keres. A Téboly sokkal kifejezőbb és figyelemfelkeltőbb. A pöttyös könyvekbe tartozik, azon belül is az arany pöttyösökbe. Nagyon jó ötletnek tartottam ezt a kategorizációt, nem tudom, hogy használjáke még, de az arany a felnőtteknek szóló, általában suspense horror, thriller műfajt jelölte. Sophie, a fiatal bébiszitter, múltját borzalmak és titkok övezik, különös halálesetekkel, melyek, csip-csup dolgokkal kezdődtek, a lány elfelejtette a találkozókat, évfordulókat, majd tárgyakat kezdett elveszteni. Új munkahelyén is, miután egy brutális gyilkosság történik (abszolút francia módon) menekülnie kell, mert az eddigi gyilkosságok is mind egyértelműen ráutaltak, ő mégsem emlékszik magára a tett elkövetésére. Folyamatosan mozgásban kell maradnia, elkerülve a rendőröket, külsőt, személyiséget cserélgetve, de a kísértő halottak és önnön tébolya egyre jobban kezd eluralkodni rajta.

28

kultúr A történet kicsit közhelyes, de a könyv zsenialitását a szerkezete adja, John Fowles mesterművére, A lepkegyűjtőre erősen utalva, a könyv felénél nézőpontot váltunk. Az eddigi külső nézetes történetmesélést felváltja egy naplóre-

Francia fordításban szerintem mindig is erősek voltunk, Burján Mónika, a fordító vissza tudta adni a francia hangulatot, igényes nyelvezetű. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet, vérfagyasztó, telis tele váratlan fordulatok-

fotó: www.lancolat.blogspot.hu

gény, melyet egyes szám első személyben mesél el egy bizonyos Frantz, aki ismeri Sophie-t és tetteit. A kezdetektől fogva figyeli őt, többet tud róla, mint a lány önmagáról. Lehet, hogy ez a két ember lesz mentsvár egymás számára.

kal, méltó a magyar címéhez: a Tébolyhoz.

az érem két oldala Tóth Eszter Nirvána (főnév), a buddhista vallásban a teljes megnyugvás, kiszabadulás a lélekvándorlásnak szenvedésekkel járó körforgásából, a legmagasabb boldogság állapota; Teljes megsemmisülés, a létezés ellentéte, Kurt Cobain zenekara.

Megtudhatjuk mi volt a többi bandanév-jelölt a „biztos befutó Nirvana” mellett, s nehéz szívvel nézhetjük végig, ahogy az örök lázadó, a rekedt hangú srác Aberdeenből, kislányával Francis-szel játszik egy házi videofelvételen. - Na és ki vagy te? - Kurt Cobain vagyok! – mondja a tejfel szőke hajú, kicsit pirospozsgás arcú kisfiú, csillogó szemekkel, műanyag játékgitárral a kezében. Előbb zenélt, mint beszélt, állandóan raj-

A Nirvanát mindenki ismeri. A Smells Like Teen Spirit című örökzöld nóta elkerülhetetlen az emberiség számára, s az a tény is, hogy Kurt pofátlanul fiatalon, mindössze 27 évesen hagyta itt a vi- fotó: www.skinbackalley.com lágot, s csatlakozott ze- zolt, s ahogy édesanyja nésztársaihoz odaát. többször is kiemelte: az a végtelen kreativiCobain: Montage tás, amely benne laof Heck - A rendező, kozott, folyamatosan Brett Morgen „szü- a felszínre akart törni, leménye”, mely biz- nem volt egy nyugodt tos nem merül majd pillanat sem. Sajnos feledésbe. A film tele azonban az az idill, van Kurt személyes melyet a képeken és naplóbejegyzéseivel, kisfilmeken láthatunk, rajzaival, vázlataival. hamar megtört. Attól

eltekintve, hogy egy ilyen kis városban, mint Aberdeen az emberek nem váltak el, lényegében „haladtak” tovább az árral, Kurt szülei 9 éves korában elváltak. „Mindenki erről beszélt.” – idézi fel édesanyja a történteket. S ha ez nem lett volna elég, ez az örökmozgó srác, ráadásul a kamaszkor kapujában, édesapjához költözött. A béke és az előrehaladás Kurt számára azonban itt sem jött el. Don, ki korábbi ígéretét, miszerint: „soha nem házasodom újra” – megszegte, s új családot alapított. Nem volt menekvés a kamaszkor démonjai elől: szex, drogok és rock and roll mind útjába álltak Kurt gondolatainak, azonban a zene, a rajzok, a dalszövegek valahogy mindig ki tudták húzni még a legdurvább időszakokból is. Courtney Love (Kurt botrányoktól korántsem mentes felesége)

29


kultúr is feltűnik a filmben, s lehetne vitatkozni azon, hogy van-e értelme őt is belevenni egy ilyen biográfiába. Az az igazság, hogy jelen helyzetben volt. A feleség és anya oldalát hallani olykor szívszorító, s hiába minden gyűlölet felé; ebben a viharos kapcsolatban ő is benne volt, ő is átélte mind a jót, mind a rosszat. Kurt teljes családja, volt zenésztársai (kivéve Dave Grohl, az együttes dobosa, jelenleg a Foo Fighters énekese,dalszerzője, „kúl arc”), barátai is megosztanak velünk olykor vicces, olykor szomorú, olykor pedig dühítő tényeket… hiszen hogy nem vették észre? Egy szó, mint száz, ez a film – és remélem nem mondok nagyon nagyot – legalább akkora jelentőséggel bír, mint egy Beatles visszaemlékezés. A Nirvana, s legfőképpen Kurt Cobain szelleme olyan erővel kísért a mai napig, amit lehetetlen még egy Ouija táblával is „lefordítani”. Zenéjük örök, ugyanúgy tud lázadni rá a jelen kor fiatalsága,

30

sport mint a ‘90-es évek gimis végzősei, vagy akár Lukács Laci… „Ez csak egy egyszerű dal, semmit nem akar…” „Sherlock Holmes a becses nevem. Az én dolgom az, hogy mindent tudjak, amit mások nem tudnak.” – gondolhatta magában Courtney Love által felbérelt Tom Grant magánnyomozó. Miután munkájának eleget tett (Kurt holléte felől minél több információt összegyűjteni) nem állította le a nyomozást, hanem tovább rögzítette a telefonbeszélgetéseket, eltett minden olyan levelet, újságcikket egy mappába, mely szemet szúrt neki. Soaked in Bleach – az Investigation Discovery kedvelőinek egy igazán tökéletes, nehéz hangvételű tényfeltáró film, mely nagy ambíciókkal és alacsony költségvetéssel indult el a világot jelentő deszkákon. Nem viccelek. A film konkrétan nem tudta megvásárolni a jogokat a Nirvana dalokhoz, így Peter. G Adams saját szájízlése szerint írt a filmhez „grunge dal-

lamokat”, hogy azért a feeling mégis meglegyen. 1994. április 8. – Kurt Cobain holttestét Seattle-i otthonuk garázspadlásában találják meg. Szervezetében heroinból a halálos adag háromszorosa, lelkében és gondolataiban pedig démonjainak és félelmeinek ki tudja hányszorosa volt jelen… A rendőrség kijött, helyszínelt, s lezártnak teikntette az ügyet, miszerint: “Öngyilkosság történt, az idegenkezűség kizárható.” De tényleg kizárható? Mindig is nagy ámulattal néztem az ilyen jellegű műsorokat. Az információáradat, a grafikonok, az ábrák, a hangfelvételek… egyszerűen beszippantott. Félelmetes és egyben lenyűgöző megtudni ezeket az információkat, ezért figyelmeztetlek kedves Olvasó! Csak akkor nézd meg, ha elvetemült Nirvana rajongó vagy, mint én. Vagy ne. Egy dolog biztos: „A fiatalság küldetése a korrupció felelősségre vonása.”

Sportolni szeretnél? Elkészülni, Vigyázz, Kész, Rajt! Wáger Dóra

Az ELTE több sportolási lehetőséget is kínál, csak ki kell választanod a számodra legpraktikusabb és személyiségedhez legközelebb álló sportot. Ha mindez megvan, akkor már könnyű a dolgod. Az ELTE sportegyesülete 1898 óta biztosítja a csapat- és egyéni sportok helyszínét (Bogdánfy Ödön utca 10.). Az ELTE sport hét (szeptember 7-11.) alkalmával már kipróbálhattuk kedvenc sportágainkat a BEAC pályáin. A nyílt hét folyamán minden edzést ingyen látogattunk, fiatal edzők és sportösztöndíjas hallgatók társaságában. Hétfőn a kosárlabdát, TRX-et és piláteszt próbálhattuk ki, külső helyszíneken pedig a kajakot, atlétikát és falmászást. Kedden a röplabda, a cheerleading, a kick-boxsz és

a triatlon sportágaké volt a főszerep. Külső helyszínen jazztánc, teke, aerobic és rögbi edzések várták az érdeklődőket. Szerdán kézilabda, sakk, aikido, futsal, hastánc edzésekkel tölthettük a délutánt. Csütörtökön a harcművészet sportágai jelentek meg többségben, de a zenéstáncos programok is képviseltették magukat. A pénteki napon

kell váltaniuk egy (ingyenes) tagsági kártyát, melynek segítségével olcsóbban vehetnek részt az edzéseken. Az öltözőkben szekrényt biztosítanak a számodra, ahol értékeidet és felszerelésedet biztonságban tudhatod. A sportágak edzésidőpontjairól a Facebook csoportokban kaphatsz részletes információt: www.face-

book.com/elte.beac

fotó: www.elteonline.hu

pedig tollaslabda és kézilabda edzések zárták a hetet. Persze a BEAC nem csak az ELTE hallgatóinak lehetőség, hanem más egyetemek hallgatóival is megismerkedhetsz. Sőt a külföldről érkező diákok is szívesen csatlakoznak ezekhez a programokhoz. Az ELTE-s diákoknak ki

Gólyaként nagy élmény volt a sportágbemutató hét. Az edzések közepesen erősek voltak, jól átmozgattak. Ha neked is elengedhetetlen a sportos életforma, szeretnél barátokat szerezni és más sportokat is kipróbálnál; csak ajánlani tudom a BEAC egyesületet. Még nem késő elkezdeni.

31


sport Ha a BEAC pályája túl messze van, vagy az órarendedbe nem fér bele az utazgatás, és emiatt nem érnél oda az edzésekre az ELTE-TÓK-on is van lehetőség edzőterem használatára, ami jól jöhet egy-egy lyukasóra kitöltéséhez vagy az elgémberedett végtagok átmozgatásához suli után. Az edzőterem, az iskola

citatum Ha úgy alakult az órarended és egyéb délutáni programod, hogy nehezen tudsz időt szakítani a rendszeres edzésekre, akkor elő a futócipővel és irány a Margit sziget vagy a Városmajori futókör, illetve a minden vasárnap ingyenesen használható a TF futóköre. A kezdő futóknak inkább a

fotó: www.faninfo.hu

alagsorában található. A sporttagsági díj 3000 Ft/félév, amit a testnevelési tanszéken tudsz befizetni. Részletesebb információkért fordulj Vass Regina Krisztina- Bikini fitness versenyzőhöz, aki szívesen tart csoportos edzéseket is.

32

Városmajori futókört ajánlom a rövidebb táv miatt, de aki tettre késznek érzi magát, annak minden kedden 18:00-kor futó edzést tartanak, melyhez a Szamos utca felőli értékmegőrző előtt kell gyülekezni. A részvétel ingyenes! Bővebb in-

formációk: www.facebook.com/városmajorifutoklub.hu oldalon találod. A Margitszigeten nem csak az 5 km hosszú felújított futópályát veheted igénybe, hanem a víz felszínéről is élvezheted a panorámát. Jelentkezz a Hajóépítők körénél, ahol csak az számít, hogy szeretsze kajakozni. Teljesen kezdőknek is ajánlom. Az esti órákban minden nap a hobby csoport vízre száll és felfedezik a Duna egyes mellékágait. Esős téli időben pedig várnak téged a Hegyvidéki uszodák és edzőtermek. Kedvezményes diákbérlettel igénybe vehető a Hegyvidéki Ficánka Uszoda vagy a MOM bevásárló központtal szemben található Sport Max. A sportpályák alkalmasak kosárlabda, kézilabda, röplabda, teremfoci, tenisz és rengeteg egyéb edzés és mérkőzés megrendezésére is.

valami megmozdult bennem... Valami megmozdult bennem, amit nem tudok leírni, de legalább körülírni megpróbálom, hátha könnyebb lesz a lelkem. Egyszerre félek, bánatot érzek, fájdalmat, dühöt, kételyt. Érdekes tény, hogy mások lelkébe egy hosszabb beszélgetés, vagy együtt töltött idő után precízen és pontosan belelátok, ezáltal tudom, mire van szükségük és mire nem. De a saját lelkem egy másik tészta. Egy olyan tészta, amit én nem tudok kinyújtani és megtalálni benne azt a leragadt, összecsomósodott pontot, amit helyre kell hozni. Hiába szórom meg liszttel vagy öntöm nyakon olajjal, ha megpróbálom, a nyújtódeszkával kinyújtani azon nyomban hozzátapad és akkor már az egész egy katyvasz. Ugye, mivel nem tudom rendesen meggyúrni, a sütőbe sem rakhatom, hogy kipárologjon a maradék nem oda illő, de még benne lévő rész, tehát félredobom, vagy éppen azzal nem foglalkozom, és elkezdem más tésztáját gyúrni, ami korántsem annyira csomós és tapadós számomra, mint a sajátom. A sütőbe azt sem tehetem lévén, hogy nem az én tulajdonom, ezért nekem csak a legnehezebb dolog a gyúrás maradt, az összetevők pontos összetétele. A végén persze, mivel az én tésztám nyersen marad, egyre elgyengülök és előbb vagy utóbb éhen halok, mert ugye a nyers tésztát senkinek sincs gusztusa lenyelni.

Berzeviczy Attila

33


citatum kövess bennünket facebook-on! kételyes várakozás Várni, várni, várni… várni a pillanatra, mikor meglátlak, te odajössz hozzám, rám nézel azzal a két csillogó szemeddel, és látom már a tekintetedből, aztán ajkadon végig csordul az a pár betűvel leírható egyértelmű válasz, ami vagy jó, vagy nem. Nem tudja azt igazán senki sem. De egyelőre bízom a megérzésemben, hogy amit észrevettem, az nem csupán a felület miatt van, hanem azért, mert van valami értelme ennek az egésznek, amit egyelőre semmiségnek tekintünk, és csak akkor lesz belőle akármi, ha engedjük ezt a valamit, ami az is lehet, hogy semmi sem, teljes egészében kibontakozni.

Berzeviczy Attila

34

www.facebook.com/eltetokhok.latokor

A kiadvány elektronikus formában a www. issuu.com/latokor oldalon, nyomtatott formában 2015 októberétől elérhető.


Tarts velünk 2015. október 15-én, az ELTE TÓK által szervezett kultúresten! Részleteket az ELTE TÓK HÖK facebook oldalán találtok.

* 2015. október 22-én kezdd velünk az őszi szünetet a Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumban egy feljetetetlen szünetnyitó bulin! Részleteket a facebook eseményen találtok. Várunk benneteket :)

* Szeretnéd megmutatni a benned rejlő művészi tehetséget? Írsz verseket, amik szerinted másoknak is tetszenének, és szeretnéd közzétenni őket? Várjuk műveidet a berze001@gmail.com e-mail címre. Minél több vers érkezik be, annál előbb fogunk összeovasást tartani, ahol megismerheted Társaid munáját is. Sok sikert kívánunk :)

Kelj fel velem! Hallod, elmegyünk messzire! Érzelem... A tájképeket szemmel rögzítem, Az emlék majd itt él bennem. (Dobos Fanni; Világjárásból, részlet)


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.